Tegnap, ragyogó, napsugaras délelőttön Vénuszt nézegettünk a nyílt utca során. Ne tessék megijedni. Nagyon illedelmes látvány volt. Nem a szerelem pogány istennőjét, aki különben délelőttönként tűrhetően diszkrét még a nagyváradi utcákon, hanem Vénuszt, a legszebb csillagot, az estének és hajnalnak közös ideálját. Kék volt az ég, ragyogó a nap, enyhe a szellő, mintha Itáliának örökös tavaszával cseréltük volna ki a mi ostoba időjárásunkat. És a tiszta égen, a ragyogó nap mellett látható, bűvös fénnyel ragyogott a reggeli égbolton föllépdelő esthajnalcsillag. Talán kevesen vették észre, hiszen kinek van kedve és ideje az égre nézdegélni, honnan olyan kevés adomány jön s olyan kevés tökéletes ajándék mostanában. Mi észrevettük és megbámultuk… És bár tudtuk, hogy Vénusz ragyogásában nincs semmi különös, csak közelebb jön sáros földgolyónkhoz, babonás érzés fogott el bennünket, akárcsak primitív, jámbor, hívő földembereket, kik élnek a mezőkön, tanyákon és kicsi falukban… És egy percig babonás hittel tépelődtünk, hogy a nagy űrben készül valami szörnyű dráma. Íme ragyog fényes délelőttön felénk a Vénusz sugara, s meleg tavasz van téli januárban… Aztán szégyenkezni kezdtünk, hogy így ostobáskodunk. Vénuszt nem sokáig látjuk, s újra elsötétül. Elmúlik a januári tavasz is. A természetnek nincsenek csodái. Csak csodabogarai, kik kétlábon járnak. Nem néztük hát tovább Vénuszt. Tovább mentünk a többi csodabogarakkal. Ők a mi néznivalóink. Írjunk csak róluk krónikát…
*
De a csodabogarak között sem történnek csodák. Tessék elhinni, hogy nem történnek. Például. Álljon elő Gerő Ármin rendőrfő, és próbálja meg. Szóljon így:
– Tisztelt csodabogarak, alsóbb néposztályhoz tartozók és előkelőek. Nagyváradon többet nem hazárdozunk. Minden hazárdjátékot meg fogok akadályozni!… Hogy kinevetjük mi, a tisztelt csodabogarak!… Szerencsére Gerő Ármin jó ízlésű, okos ember, s nem mond ilyet… Tudja, hogy ma már csodák nem esnek. És azt tudjuk már egynehányan. Sőt, mi még azt is tudjuk, hogy kezd már nagyon is gyanús lenni nekünk ez az országszerte dühöngő, tömérdek erkölcs. Az ördögbe is, egyszerre ilyen erkölcsös lett ez az ország? Hiszen ez csoda volna. Már csodák nem történnek, tehát más történik itt… Ez a nagy erkölcsmánia a nagy farizeusság színjátéka, mely beugrat sok jóhiszemű naivat is.
És a dolog így áll:
Ez ország társadalmának gyökeres nagy átalakuláson kellene átmennie, de nagyon sokaknak áll érdekükben, hogy ez az átalakulás meg ne történjék. Igazságossággal kellene szolgálni sok-sok elnyomottnak, nyomorgónak, de az igazságosságtól félnek a kiváltságosak. Hogy hát az átalakulást megakadályozzák: adnak a beugratható naivaknak vallásmaszlagot, hazafias maszlagot, erkölcs-maszlagot, s száll az ige főpapok székéből, főurak ajkáról:
– Legyetek vallásosak és erkölcsösek. Tűrőké a mennyeknek országa. Védelmezzétek vallásotokat és hazátokat, mert istentelenek hada készül ellenük. Ne világosítsátok, ne oktassátok a népet, mert a szegény nép csak szerencsétlenebb lesz, ha olvasni és tudni fog.
A prédikálók azonban ragyogó isteni jómódban élnek; milliókat nyernek, vesztenek esténként. Hazafias gondok nem bántják szíveiket. Futtatnak paripáikkal a gyepen. Amennyi ragyogó asszony, mind az ő számukra - öltözik. Nem imádkoznak, de nem is dolgoznak. Ha néha megrettennek az alantuk megmozduló mobtól, hát prédikálnak egy kicsit nékik a vallásról, az erkölcsről s a veszedelmes istentelenekről. A mob többnyire beugrik a mennyek országának, s nem veszi észre azt a csekélységet, hogy a földi ország csak néhányaké…
Ezt a kis színjátékot Bodnár Zsigmond dr. növekvő idealizmusnak, a klerikálisok a társadalom valláserkölcsi alapokra fektetésének s mi, szótár-szegény kis írástudók reakciónak nevezzük…
*
Bocsánat, hogy ezt a nagyváradi hazárdjáték-ellenes ügy ötletéből mondtuk el. A mai magyar társadalomnak nincsen olyan eseménye, amelyhez ezeket az apró mementókat ne kapcsolhatnók. Szomorú kis társadalom ez. Szegény és beteg. Több: koldus és hisztériás. A napokban olvastuk, hogy mikor Magyarországon az első klerikális lap, a Magyar Állam-má vedlett Idők tanuja megjelent volt, az egész magyar társadalom felháborodása zúgott a kis pápai áldásos papiros felé: ma már a sajtó* fele reakciós szellemben dolgozza a magyar társadalmat. A haladás és pozitivizmus alapján álló protestantizmus is olyat esett a nagy reakcióban hogy például a Dunán inneni és tiszántúli kálvinista írástudók valósággal tridenti türelmetlenséggel jelentik ki, hogy az unitáriusokat nem ismerik el protestánsoknak, s velük együtt lenni nem akarnak még a protestáns irodalmi társaságban sem, aminek különben éppen úgy nem volna egészséges társadalomban helye, mint a most tervezett zsidó gimnáziumnak, egyszóval semmi felekezeti intézménynek, mely a templomok falain kívül esik. Dehát felekezet, „erkölcs”, nacionalizmus kell a magyar társadalomnak. Egyenlőség, igazságosság, becsületes munka, a szellemi kincsek gyönyöreiben való egyesülés, felvilágosultság s testvériség nem… Majd kellene még!…
(ae.)
NN 1902. január 12.
166. A hétről. NN 1902. jan. 12. 1. – Tárca – (ae.)
* Eredetiben: sujtó.
Adynak nagyon korán felébred érdeklődése a kozmikus jelenségek iránt, s azok összefüggését kutatja az emberi sorssal „akárcsak primitív, jámbor, hívő földemberek”. Később prózában (Lázban ég a világ) és versben is gyakran visszatér ez a motívum (A csodák esztendeje, Az egyenes csillag) – Álljon elő Gerő Ármin…: Nagyvárad város törvényhatóságának januári közgyűlésén Szokoly Tamás szólalt fel a hazárdjáték elharapódzása ellen. Gerő Ármin azt válaszolta, hogy az alsóbb néposztály körében fellépő hazárdjáték ellen fel fog lépni, de az úri osztály kártyázásába nem óhajt beleszólni. Ez rendőri túlkapás lenne. – Bodnár Zsigmond: l. Növekvő idealizmus c. 1900. szept. 15-i cikket és jegyzetét. (AEÖPM I.2 33940.; 801.)
Mj.: Ha (129. Tűrőké a mennyeknek országa címmel), PI (I. 204.)