Barabás-ünneplő Nagyvárad városból szívünk minden meleg érzésével üdvözöljük a hon legifjabb atyját, nemes Abrudbánya város követét, mi generálisunkat, Tisza Kálmánt…
Emlékezünk nagyon a híres napra. Vad mámoros öröm tombolt Nagyvárad utcáin, s komor, váratlan gyász borult sokunk szívére. De a láz megejtett, de a mámor ragadós volt. A történelem levegőjét éreztük, s az esemény nagysága kápráztatott bennünket. Akkor azt hittük, akkor azt írtuk: consummatum est…
És nem így volt, mert nem lehetett így. A világot nem a meglepetések, nem a nagy váratlanságok kormányozzák, hanem a fejlődés, a haladás okos törvénye. Ez a törvény nem engedheti azt, hogy egy őt kifejező, eredményes, gyönyörű élet bezáródjék egy ötlettel, egy kázussal, melyből az egymást szülő okok hiányoztak, s nem engedhette azt, hogy hiányosság legyen egyik kis terrénumán, mely magyar életnek neveződik.
Nem vagyunk Mekkára esküvő fanatikus hívők. Jó a szemünk, látunk. És sok siralmast, sok szomorúat látunk. – Nekivadult visszafutását a magyar életnek – régen tudjuk és írjuk – nem fogja megállítani Tisza Kálmán. Megáll, ha megáll, magától. Sokig nem tarthat a reakció, nem is tartott soha.
De Tisza Kálmánnak mégis bent kell lennie a magyar parlamentben. Bent kell lennie aggon, szomorúsággal a szívében, betegen… Bent kell lennie mindig. A modern, parlamentális Magyarország legnagyobb élő alakjának akkor sem szabad a parlamentből hiányoznia, mikor az a parlament s mikor a közélet kezd nagyon méltatlan lenni az ő nagy munkás életéhez s annak eredményeihez. A nemzet sorsát intézni hivatottak névsorában élő tiltakozásképpen legyen ott a neve e hallgatag, ősz, nagy aggastyánnak. Munkát, küzdelmet nem várunk az ő sokat munkálkodott karjaitól. Bölcs eszének tanácsait pedig a mai gyarló intézők nem kérik. De, ha érzik a közellétét, már vesztenek merészségükből azok, akik ezt az országot vissza akarják csinálni…
Változhatatlan szeretetünket küldjük hát Abrudbánya követének, ki betegágyán vett hírt az ő friss mandátumáról.
A tömegek sorsát intéző nagy emberek bizonyosan nagy filozófusok is. A mi kis filozófiánkkal hát nem sietünk komikus módon a Tisza Kálmán vigasztalására.
De azért magunknak idejegyzünk egy kis vigasztaló filozófiát: Megvénülni kár, de szép is. Hogy a lelkünk harmóniája teljes legyen, meg kell érnünk minden megérthetőt az életből. Ne kössön gyászfátyolt a kalapjára Tisza Kálmán. Nem illenék ez az abrudbányai bokréta mellé. Boldog az ember, míg csalódhat, s míg még örömök érhetik. Azt szeretnők, ha a mi nagy aggastyánunk testében is éppen örülni tudna most. A nagy igazságokat nem tudják a Nagyváradok kivégezni, de sem az Abrudbányák megmenteni. A nagy igazság pedig az, hogy Tisza Kálmán a legnagyobb élő magyar politikus. A másik igazság pedig az, hogy a világ halad, a föld forog, bár cáfolgatják régi idő óta. Tisza Kálmán életének nagy munkájára tán rossz idők járnak, de félni nincs okunk. A liberalizmus, mely Magyarországon a Tisza nevével összenőtt, nem jelöltség, melyet elbuktatni vagy győzelemre lehet juttatni, hanem élet. Az életet pedig nem lehet könnyen lecáfolni, tisztelt reakciós emberiség!…
NN 1902. január 16.
172. Tisza Kálmán képviselő. NN 1902. jan. 16. – vezércikk
A vezércikk Ady Tisza bukása körül hangoztatott ismert gondolatait tartalmazza: Tisza nem állítja meg, de pusztán jelenléte is fékezi a Széll-féle reakciót. Számos stiláris jel is bizonyítja Ady szerzőségét: Ady kedvelt szavai („kázus”, „lecáfol”) és fordulatai („az országot vissza akarják csinálni”, „idejegyzünk egy kis vigasztaló filozófiát”, „régi idő óta” „azt szeretnők” stb.) találhatók benne.
Tisza Kálmán kárpótlását a nagyváradi bukásért állítólag maga a király akarta. L. A hétről c. 1901. okt. 13-i és Alamizsna Tisza Kálmánnak c. 1901. okt. 17-i cikket. – Abrudbánya: ún. kincstári kerület, mely egyhangúan választotta meg Tisza Kálmánt, aki azonban két hónap múlva, márc. 23-án meghalt. – consummatum est: elvégeztetett