186. Az antiszemitizmus

Az Alkotmány és nagyváradi expoziturája, a Tiszántúl tegnap ismét egyszerre s nekik mindig hálás témáról vezetőcikkeznek: az antiszemitizmusról. Nagy eredmény, hogy immár zsákban macskát nem árulnak tovább a t. antiszemiták. Immár kevesebb baj lesz velük. Míg veszekedetten védekeztek az antiszemitizmus vádja ellen, s kendőzték magukat erkölcs-pírral, nemzeti színű pántlikákkal s egyebekkel, veszedelmesebbek valának. Ha már valaki nyíltan dicsekszik az antiszemita voltával, nincs vele sok dolgunk, átadhatjuk a patológusoknak. Vitázni hát most nekünk nem kell, s vitázni nem akarunk. Csupán kuriózumból hozzuk fel, hogy míg az Alkotmány Istent szólítja föl, hogy „óvja a zsidókat az antiszemitizmustól”, a Tiszántúl barthamiklósi iskola szerint azt vitatja, hogy a zsidót becsületes és szép dolog ütni. Hát ezt csak kuriózumból. A magyar zsidóknak nincs nagy okuk félni az antiszemitizmus nevű őrülettől. A lelki aberrációk – hála az előrehaladt orvosi tudománynak – ma már nem lehetnek olyan súlyos lefolyásúak, mint a keresztes háborúk idejében. Egyre azonban újra figyelmeztetjük az antiszemita betegeket, kiket még nem teljesen rombolt össze a kór. Vigyázzanak: a fekete lobogó merész, őrült lengetése sürgetni fogja a sorompóba való lépésüket a vörös lobogósoknak. Ebből még nagy baj lesz. Mert ezek a vörös lobogósok valamivel radikálisabban gyógyítanak, mint a Vázsonyi-féle radikálisok.

NN 1902. február 6.

Jegyzetek

186. Az antiszemitizmus. NN 1902. febr. 6. 2.

Azon túl, hogy a Tiszántúl-lal és az Alkotmány-nyal rendszerint ő vitázott, Ady gondolata a befejező mondatban a fekete és vörös lobogó szembeállítása is. Rá jellemző az olyan szóösszetétel, mint „erkölcs-pír” és a birtokos jelző hátravetése, mint „sorompóba való lépésüket a vörös lobogósoknak.”

Az Alkotmány febr. 5-i számában (b.) jelű vezércikk jelent meg Az idegen elem címmel. Előző nap Esterházy János gróf a főrendiházban fölvetette „ezen ország idegen elemeinek már hónapok óta aktuális kérdését. Ezt a kérdést ma már háttérbe szorítani, összezsugorítani nem lehet, mert ha más nem, hát maguk az idegen elemek ráncigálják elő minduntalan. Vázsonyi Debrecenben, Vészi a lapjában, Adler Jakab Szolcsányban, Adler főrabbi Hatvanban. Mindegyik először zsidó, másodszor mózesvallású, harmadszor izraelita, negyedszer kazár, ötödször héber, hatodszor demokrata és csak azután magyar, ellenben valamennyien követelik, hogy a keresztény polgár ebben a szép országban legyen először filoszemita, aztán liberális, aztán kereszttördelő, aztán papverő, aztán – ha ők megengedik – magyar és legutoljára – ismét ha ők megengedik – keresztény. (…)

Ebben egyek Sáfár Zéligtől Kornfeld Zsigmondig. ők az urak. A törvény fölött is állanak. (…)

Ha Sáfár Zélig becsületes ember, holtáig nem bántja senki. De Sáfár Zélig uzsorás, népnyúzó, tömegkijátszó, és ha Sáfár Zélig csak egymaga állana, akkor talán csak a törvényszék végezne vele, szép csöndesen, de a Sáfár Zéligek igen-igen sok ezren vannak, és közveszélyt képeznek az államra és nemzetre egyaránt.

Csak egy irányzatnak kellenek ebben az országban. A szabadelvűségnek.”

A Tiszántúl ugyanebből az alkalomból ugyancsak febr. 5-én (A. L.) jelzéssel Liberalizmus és antiszemitizmus címmel közöl vezércikket, melyben többek közt ezeket írják:

„A liberalizmusnak kötelessége volt, hogy a zsidókat abból az elnyomott helyzetből, amelybe a történelmi fejlődés szükségszerűsége folytán jutottak, felszabadítsa. Amint ez megtörtént, a liberalizmusnak nem áll többé kötelességében, hogy a zsidókat külön védelme alá vegye, s őket úgy tekintse, mint saját védenceit, akiknek akkor is köteles védelmet nyújtani, mikor egy talán még gyengébb erő által támadtatnak meg.”

A Tiszántúl másnapi számában (febr. 7.) szerkesztői üzenet válaszol Adynak a következő szöveggel:

„A Nagyváradi Napló-nak, Helyben. Természetesen sokkal magasabb színvonalon áll az a cikk, semhogy mindenki egyszeri olvasásra megérthesse. Sokan pedig olyanok, mint a gyermek, aki a betűket már ismeri, de olvasni még nem tud. Hogy önök is megérthessék a dolgot, világosabban fejezzük ki magunkat: azon zsidók ellen, akik a keresztény civilizációnak és a magyar nemzeti eszmének harcot üzennek, igenis jogosult a küzdelem. Ha önök ezek közé számítják magukat, hát önök ellen is. Mert a keresztet letördelni és nemzeti tradícióinkat kigúnyolni büntetlenül senkinek sem engedjük meg. Magyar keresztények maradunk ezután is – akár tetszik Vázsonyiéknak és önöknek, akár nem. Gorombaságaikra nincs válaszunk.”

Mj.: Vp (59.)




Hátra Kezdőlap Előre