Öten valának együtt a múltkoriban. Éjjel volt, a nagyváradi állomás étkezőtermében, a budapesti gyorsvonat indulása előtt. Az ötök egyike sima arcú, igen jó nevű úri ember, akinek a kir. tanácsos cím sem ártott meg. A második önérzetes, szintén neves úr, min. osztálytanácsos. A harmadik a Ferenc József-rend lovagkeresztese s kálvinista teológiai professzor. A negyedik s ötödik újságírók.
A Vázsonyi-afférról diskuráltak. Magáról Vázsonyiról nem egyformák voltak a vélemények, de azt mind egyformán hangoztatták, hogy Magyarországra valóságos megváltás egy erős, radikális, demokrata áramlat.
A kir. tanácsos a két újságíróval merült nagy diskurzusba. Ezalatt odasúg a lovagrendes professzor a szomszédjának:
– Ugye a te rangod nagyobb a kir. tanácsosi rangnál.
A min. osztálytanácsos sajátos önérzettel válaszolt:
– Nevetséges. Én visszautasítottam a kir. tan. címet.
– Na hát én sem fogadtam volna el.
S míg a sima arcú, édes ember, akinek kir. tanácsosság sem tette tönkre a népszerűségét, tovább diskurált a Vázsonyi-ügyről két újságíró kollegájával, mert ő maga is újságíró, a másik két úr már az asztaltól felállva, kissé elfeledkezve, hangosan tárgyalta, hogy a már modern világban is vannak emberek, kik elfogadnak és sokra tartanak holmi kir. tan. címecskét, amit ők bizony el nem fogadnának…
NN 1902. február 8.
192. Demokrata előkelőségek. NN 1902. febr. 8. 3. – Nagyváradi Krónika. Nagyváradi tarkaságok
A rovat szignált verse (Közügyek és szinügyek. AEÖV II. 108–09.; 452–53.) mellett a három kis tarkaság is minden bizonnyal Ady műve. E tarkaság esetében a frappáns, kiélező előadásmód és a célzatos politikai gunyorosság szól Ady mellett.