Egy budapesti szépségről szól az ének, kinek itt Nagyváradon folyik a válópöre.
Miután a házasfelek szép békében megegyeztek, hogy elválnak, az asszony visszaköltözött a mamájához. De három nap múlva a férje névjegyét hozta be a szobaleány.
A férj kifogástalan redingóban, ünnepélyes komolysággal jött el – búcsúvizitre. Leültek és belékezdtek a szokásos vizittársalgásba.
– Hogy érzi magát, nagyságos asszonyom?
– Köszönöm jól. És ön?
– Köszönöm, én is, bár az influenza…
– Az időjárás nagyon kellemetlen.
– Úgy van! És nincs kilátás, hogy megváltozzék.
– De ma már tisztult egy kissé.
– Igen, mintha egy kissé tisztult volna… no, de bocsánatot kell kérnem a távozásra, sürgős dolgaim vannak. Kisztihand!
– A viszontlátásra! Minden második szerdán fogadok.
– Oh, nagyon megtisztelt a meghívásával! Kezét csókolom.
Meghajtotta magát, és – elváltak.
NN 1902. február 8.
194. Akik válnak. NN 1902. febr. 8. 3. – Nagyváradi Krónika. Nagyváradi tarkaságok
A jellegzetes indítás és a szellemes, frappáns előadás Adyra vall.