197. A hétről

Olyan idők szakadtak ránk, hogy ma már mindannyian szociológusok s elsősorban szociológusok vagyunk. A magyar társadalom egy s más problémáját játszva tudjuk megoldani akár a kávéház asztalánál is. Természetesen mindenkinek külön módszere s külön receptje van. De aztán a saját receptjét szörnyű hévvel kínálgatja mindenki.

Van a magyar társadalomnak s a nagyváradi társadalomnak, mely a magyar társadalomnak valóságos mikrokozmosza, egy súlyos problémája, mely mostanában pláne aktuális, de melyet mégis túl óvatosan kezelnek.

Nekünk hitünk az, hogy a túlóvatosság maga is mindig a betegség szimptómája. S ezek után rátérhetünk a mondanivalónkra.

*

A nagyváradi intelligensebb, modernebb berendezésű emberek, akik emellett szociális lények, valóságos cirkulus viciózusban forognak. Intelligenciájuk, érettségük révén eléggé ismerik a maguk értékét, viszont fáj nekik, ha elzárkóznak társadalmilag tőlük olyan elemek, akiket ők magukban nem sokra becsülnek, de bizonyos gyöngeségből ennek a véleménynek nem mernek hangot adni.

E sorok írója pompásan mulatott a Wekerle-interjún, mert mulatságos dolog az, ha valaki oda akar jutni, ahol nem látják szívesen. De pompásan mulatott az eset nagyváradi pendantján is. A jogász fiúk bálja s még egy pár mulatság alkalmával, ha itt vagy ott szó esett holmi sértő exkluzivitásról. Hiszen az exkluzivitás nem sértés. És ha a nagyváradi valódi intelligencia krémje záródik ki valahonnan, az nagy kitüntetés ám a kizártakra nézve!… Tessék egy kicsit büszkébbeknek lenni. Ne tessék egy cseppet sem feudálisan gondolkozni. Tessék a feudális gondolkozás édes bűnét meghagyni a mások számára. Hadd bűnhődjenek azáltal, mivel vétkeznek…

*

Mi is szóltunk már róla, újabban gyakran jósolják, hogy a régi magyar kiváltságos családok utódai szerte fognak zülleni, el fognak veszni nagyobb részükben. A modern élet összetöri őket. És bizony mondanak valamit, akik a mai nacionalista, ultramontán, feudális, antiszemita reakciót abból magyarázzák, hogy a régi kiváltságosak rúgkapálnak a sejtve-sejtett megsemmisülés ellen.

Nagyon szomorú, nagyon sajnálatos bizony ez. Hisz Magyarországon az első szabad levegőt éppen a veszendő kiváltságosaknak köszönhetjük. De – hajh – azóta sem tettek utódaik egyebet, mint vissza akarják csinálni, amit az elődök tettek. Látni, nézni ezeket az élő anakronizmusokat oktalan dölyfükkel, léha, tartalmatlan, improduktív életükkel, egyre nehezebb megélhetésükkel, s avval a kétségbeesett törekvéssel, hogy bűnbakot leljenek a maguk bűneikért – bizony ezt látni, nézni fájdalmas. Csak nagy filozófia adhat vigasztalást. Ez a vigasztalás pedig a következően hangzanék: A mai társadalomban voltaképpen sokféle társadalom viaskodik a vezetésért. Legerősebben a militáris szervezetű társadalom s a munkás társadalom. Minden azt mutatja, hogy a munkás, produktív társadalomnak kell, s az is fog győzni.

Addig pedig, nem sokáig tart, csak boldogítson a maga üres dölyfe, üres élete bárkit. És bálozzon mindenki avval, akivel neki tetszik…

*

Hanem a színház az máris egészen demokrata intézmény. A színház, a hangversenyterem, a művésztárlat, az irodalom, az egyfogatú kocsi s a sörház. Ezek talán még eddig a demokrata intézmények annyira amennyire. De már a színház sem egészen az. Például nálunk bizonyos páholyjogok, viselkedés-privilégiumok, színügyi bizottsági despotaság és a többi bizonyos feudális ízzel bírnak. Ám a közönség demokrata kegyetlenséggel ítél. Tolsztoj gr. darabját éppen úgy elbuktatja, mint Karácsonyi Aladárét vagy a New York szépét.

De némi fatalitásoktól eltekintve ma már újra divatban van a Szigligeti Színház. Somogyi Károly várhatott volna a múltkori szerződés-hosszabbítást kérő írásával. Ma már kegyesebb választ kapna, mint alig néhány nappal ezelőtt.

Színházi dolgokban mindenki impresszionista. Színházi dolgokban hamar változnak a vélemények. Ma leszólnak valakit, holnap talán égig emelnek. Ez vigasztalja a sok magát félreismertnek tartó színész-embert, s ez intsen, oktasson sok elkapatottat.

(b)

NN 1902. február 9.

Jegyzetek

197. A hétről. NN 1902. febr. 9. 1–2. – Tárca – (b)

A jogász fiúk bálja: A zsidó családokat nem hívták meg a jogászbálba. Nagy Andor szerint (Tavasz Váradon 1939. 236.) egy váradi zsidó vezérigazgató panaszolta el Adynak a zsidók mellőzését a jogászbálon, és kérte meg a cikk megírására. Valószínűbb azonban, hogy ez is csak Ady cikkei nyomán költött mese, mint emlékezéseinek nagy része. – Tolsztoj gr. darabja: A sötétség hatalma. L. jan. 9-i kritikáját a darabról. – Karácsonyi Aladár darabja. Jogászélet. L. jan. 12-i kritikáját. – New York szépe: l. Pikáns eset c. febr. 7-i cikk jegyzetét és New York szépe c. febr. 8-i cikkét.

Mj.: Ha (141. részlet Társadalmi problémák címmel), Vp (60. részlet [Mi is…] címmel)




Hátra Kezdőlap Előre