A tegnapi vasúti katasztrófa alkalmából egész sereg ember adott hálát a magyarok Istenének, amiért elkéstek, és lemaradtak a Magyar-Gyepes közelében felfordult vasútról. Így vonatindulás után érkeztek ki a nagyváradi állomás peronjára Mangra Vazul gör-kel. püspöki helynök, Darvas Imre, a dobresti erdőipar. r. t. igazgatója, Drámandy Miklós belényesi lelkész és még többen. Persze valamennyien örültek az egyszeri késésüknek. Csak egy úr bosszankodott, amiért a Belényes vidékén lakó anyósa is lemaradt a végzetes vonatról.
– Oh, csak mégsem kívánod a halálát – mondták a bosszankodó vőnek azok, akiknek az esetet elbeszélte.
– Azt nem – felelte a vő –, de hátha a katasztrófa pillanatában a nagy rémülettől megnémult volna!…
Egyebekben egész komoly mozgalom indult meg a tegnapi eset után a belényesi vasutat használó utasok között azon célból, hogy az ezentúl kiadandó jegyekhez életbiztosítási kötvényt is kapjanak az utasok. Mert enélkül mégis könnyelműség megreszkírozni egy utat Belényes vidékére.
NN 1902. február 21.
209. Akik lemaradtak a belényesi vasútról. NN 1902. febr. 21. 3. – Nagyváradi Krónika. Nagyváradi tarkaságok
A NN aznapi száma hosszabb, vádló hangú tudósításban számol be A nagyváradi–belényesi halálhír címen az egy halálesettel és több sebesüléssel járó vasúti katasztrófáról. Az eset mellékkörülményeiről Ady pedig szellemes tarkaságot írt.