212. A hétről

A mi sajátos kis társadalmunkban újra szikrát vetett a felekezeti súrlódás. Mi itt Nagyváradon minden két hétben megvívunk egy kis kultúr-harcot. Megmentjük a liberalizmust vagy a „keresztény társadalmat”. Már kinek-kinek milyen a gusztusa. Ez jól van így. Azt mutatja, hogy Nagyváradon leghevesebben lüktet a mai magyar társadalom láza, s mi itt nem félünk szemébe nézni az ellenzéknek. El nem döntjük a nagy harcokat, de érdeme mégis van ez előcsatározásoknak. Mikor – úgy sejtjük: hamar bekövetkezik – egész erővel s egész nyíltsággal kitör a magyar társadalomban a felekezeti harc, mi már e harcokon túl leszünk. Eredménynek ez is valami…

*

Egy nagyon okos, hatalmas szocialista munka írója megdöbbentő, kegyetlen okoskodással fejti ki, hogy milyen haszontalan, milyen alacsony a burzsoá sajtó. Azt mondja, hogy leghitványabb a klerikális és konzervatív sajtó, de ennél undorítóbban aljas a „vitorla-sajtó”, mely minden szélnek forog. – A klerikális és konzervatív sajtó nem veszedelmes. – Ezek olyan módszerrel, elvekkel és érvekkel küzdenek, miken a tudomány abécistája is túl van. De a „vitorla-sajtó” nagyon veszedelmes, mert mindenre kapható. Hogy például magyar viszonyokról szóljunk, a „vitorla-sajtó” radikális és konzervatív, liberális és klerikális, merkantilis és agrárius, kormány-védő és ellenzéki. A világ és a „ma” a vitorla-sajtóé. Jaj, ha radikális, kemény, őszinte szó támad valahonnan!…

Hogy játszotta ki például a vitorla-sajtó koszorús öreg Jókainkat a Pesti Hírlap ellen. A Pesti Hírlap-nak az a nagy bűne, hogy egy idő óta szigorúan ellenőrzi ez ország jezsuita vezetését, s őszinte hangon mer olykor-olykor szólani. A vitorla-sajtó ezért kezdte ki.

Mert Széll nagy úr. Táncol ugyan mindenkinek oly szépen, mint a Labunszkája vagy a Sarkady kisasszonyok. De arra jó a vitorla-sajtó, hogy a jó magyar publikum ne lásson bele ebbe a kokott-politikába…

*

Mint annyiszor, meneküljünk hát most is a színházhoz. Olvassuk a budapesti, főként a vidéki nagyobb lapokat, s érezünk kisugárzó, nagy melegséget, melyet negyven év alatt gyűjtött össze egy becsületes, lelkes, derék ember.

Pécsről, Szegedről, Aradról, Győrről, Kassáról, mindenfelől küldik a meleg, a szíves jókívánságokat Somogyi Károlynak. Bizony nagy és szép idő ez a negyven esztendő. Voltaképpen ebben a negyven esztendőben benne van a magyar színészetnek a története. Vagyont, kincseket nem gyűjtött Somogyi Károly… Egy ugrifüles kislány a kórusból rövid idő alatt több vagyont gyűjtött. Aztán negyvenéves munka után bármely pöffeszkedő színügyi bizottsági tag lehúzhatja a sárga földig… De aki higgadtan nézegeti e világ dolgait, azt megihleti e negyven esztendő, s a kalapját megemelinti a negyvenéves komédiás előtt…

Egy közelebbi eset ismét aktuálissá tette a kérdést: vajon szabad s lehet a színésznek a vele foglalkozó kritikára válaszolni. Szabad és lehet: ez a mi régi álláspontunk. Természetesen, ha van hely, hol válaszolhat. Az újság s a kritika mindenkié. De nagyon vessen számot mindenki magával, aki a nyilvánosság elé lép. Egy kis nyilatkozat, egy kis elszólás sokszor kész öngyilkosság a nyilvánosság előtt. Mert a nyilvánosság mindenkié: éppen ezért. A színész például egy kis öngyilkosságot követ el, ha képzelt vagy valódi értékét a kritika ellen ellenkritikával próbálja bizonygatni. De ez csak nagy általánosságban törvény. Az alkalom, a mód, a hang szokott ebben dönteni. Legutoljára pedig csak változhatatlanul igaz marad a régi törvény: aki a nyilvánosság számára él s dolgozik, álljon ki minden kritikát… Ezt meg is tartja minden publikus ember. A színész szertelen önhittsége szokott csak e törvényen átlépni. Mindez természetesen nem vonatkozhat az újabb aktualitást szült esetre. Ez egészen más természetű. Itt csak a kérdést magát tartottuk nagyon kicsinyesnek. Milyen villogó, lobogó fehérneműt viseljen a színpadi parasztleány? Óh, óh, urak, Amerika szárnyaló világimperializmusa, a társadalom szociális háborgása, a világ mai zavaros képe, ez a „mindenek harca mindenek ellen”, de még tán Nagyvárad siralmas pénzügyi helyzete is volna tán ilyen érdekes téma!…

(-b.)

212. A hétről. NN 1902. febr. 23. 1. Tárca – (–b.)

Hogy játszotta ki például a vitorla-sajtó koszorús öreg Jókainkat: Jókai a Pesti Hírlap állandó munkatársa volt ekkor. Hónapokig jelent meg folytatásokban A mi lengyelünk c. regénye. Alcíme: Történelmi regény négy szakaszban. A második szakasz után hirtelen megszakadt, és néhány hét múlva Mikszáth Kálmán ugyancsak A mi lengyelünk című folytatásos elbeszélése jelent meg a lapban. Kiderült, hogy a Pesti Hírlap főszerkesztője, Légrády Károly kidobta Jókait az állásából. Jókai ugyanis a félhivatalos kormánylap, a Magyar Nemzet névleges főszerkesztője volt, és Légrády, mivel megbukott a képviselőválasztáson, időlegesen a kormány ellen fordult. – Labunszkája: orosz balerina. – Sarkady kisasszonyok: nagyváradi színésznők, a Szigligeti Színház tagjai.