222. Bihari Ákos

Nagy, kedvesen izgató érdeklődéssel néztük tegnap este egy deli, fiatal színészember erős, biztos munkáját a mi színpadunkon. Az erő, fiatalság és teremtésvágy pompája sugárzott felénk, s igen kellemesen élveztük e pompát, mely máskor tán némi kis irigységfélét keltett volna föl bennünk, mert az a fiatal, deli színészember, akinek a fiatalságában, kedvében és erejében gyönyörködhetünk, a miénk, nagyváradi… Hát, Herkulesre, lehetetlen ám a nagyváradi embernek sovén módon – használjuk már így is ezt a mindig csak frázisként hangoztatott jelzőt – lokálpatriótának, büszkének nem lenni.

Ennek a városnak mesés levegője van. Termékeny, buja levegő, melyben csírát kap okvetlen a talentum-magva. Pazarul nő a számuk azoknak, akikre kezdünk büszkék lenni. Íme tegnap viszontláttuk Bihari Ákost, s ma már büszkélkedünk vele.

Mienk, mi láttuk fakadásában a becses talentum-magot, amely ma már májusi pompájú virágos fa. Ne csodálkozzék senki az elragadtatás e májusian meleg hangján, virágos szavain: Bihari Ákossal magunkat is dicsérjük egy kicsit. – Ocskay brigadérosa olyan, mint ő maga s művészegyénisége: erős, színes és… fiatal. De ez a fiatalság hibáival is gyönyörködtet. Melegség, tűz, hirtelenség a többi neve. Magával ragadott a brigadérosa mindenkit, aki ott volt a nézőtéren, s úgy sajnáltuk, hogy többen nem voltak, mert lehettek volna ám.

Ma híres szerepében lép föl ez a mi erős fiatalunk. Lesz és legyen is nagy közönség, amely örüljön a diadalának. Hiszen az elismerés és taps az a talentumnak, ami a nyári nap a májusi virágzó fának, gyümölcskészítő… És hogy még egyszer büszkélkedjünk: ez a talentum a mi földünkből, a mi levegőnkből fakadt.

NN 1901. május 21.

Jegyzetek