244. A nagyszalontai ünnep

Soha nem éreztük a tömegek erős érzésének magával ragadó hatalmát olyan erősen, mint vasárnap Nagyszalontán.

Nagyszalonta büszke hajdúnépét csak most tudjuk megérteni és megbecsülni igazán. Nagyszerű, ősi erejű nép ez, amilyen sok-sok kellene ennek a gyönge országnak.

Mikor a nyalka, árvalányhajas lovaslegények körülfogták a szobor körül tolongó népet, s a déli nap míg lovaikon valósággal pörkölt mindenkit ott a szabad ég alatt, ők a Kossuth nótáját énekelték szilaj lelkesedéssel – ekkor ihletett meg bennünket ez az érzés. Mint tud ez a nép lelkesedni! Mennyi hit és remény van ezekben a szívekben: Mennyi erő és egészség!…

A nagyszalontai ünnep fénye, ragyogása mind a nagyszalontai szívekből áradt elő. Övék, a nagyszalontai közönségé a szép, a lelkes ünnepek minden érdeme.

Mert nem akarunk ünneprontók lenni, de mi, a vendégek, Budapestről és más helyről nagyon kevés lelket vittünk erre az ünnepre. Külső díszt, formát nagyrészben nekünk kellett volna az ünnepnek adnunk. Bizony még azt sem tudtunk.

Mikor hát mélységes csodálattal és szeretettel hajlunk meg Nagyszalonta és vidéke népe előtt, az ünnep felséges bensőségéért, sokat jelentő lelkességéért is csak neki adhatjuk a pálmát.

Mert nézzük csak a formákat, az ünnep kereteit?

A rendezés gondoskodott a vendégelésről pazarul. Ami hiba volt itt, azt sem lehet felróni. Az ünnep programjánál alig láttunk még sablonosabbat.

Felvonulás, levonulás, mozsárágyú, beszéd, beszéd és beszéd és megint beszéd, óda és óda és újra óda. Sehol semmi invenció, a nagy alkalomhoz méltó gondolat, illő szín, érdemes újítás.

Csorvássy Istvánnak nagy érdemeit elismerjük a szobor megteremtésében, de ilyen szent, nagy alkalomhoz más beszéd illett volna, nem az övé.

És a Barabás Béla beszédjén kívül, mely frappírozott mindenkit, s méltó volt az alkalomhoz, majdnem ezt mondhatjuk valamennyi ünnepi incidensről.

Édes Istenünk, a világ halad, az eszmék csiszolódnak, csak az igazi nagyság nem változik, csak növekedik ragyogásban. Kossuth apánk isteni ragyogásához hogy illenek azok a közhelyek, amelyeket a képviselő és egyéb bácsik használtak, s amelyeket harminc év óta nem használ már csak közepesen jóízlésű ember sem.

Hol láttuk megmutatni a jövő előtt Kossuth nagyságát, megértetni: mi vár még e szent névre a jövőben?! Ehelyett a gepidákról, talizmánokról s egyéb ócskaságokról olvastak föl, mint például Móczár tanár, vagy mondtak monotonul dikciókat.

Végül – ez meg éppen csak külsőség ugyan – mégis mért nem öltözött Kossuth fia magyar díszbe?… Úgy illett volna ez, s olyan jól esett volna így látnunk, ha már beszédben nem tud a magyar szívekhez szólni!…

Nagyon nagyjában ezeket kellett elmondanunk. Mi, a vendégek s az ünnepi formák intézői nem voltunk méltók a nagyszalontai közönséghez, mely az ünnepnek lelket, csodásan szép tartalmat adott. Ez a közönség ünnepelt, s az ünnep ezért volt szép és feledhetetlen.

Kossuth ércalakja tartsd meg ezt a népet ilyen nemesnek, nagynak és erősnek!

NN 1901. július 2.

Jegyzetek

244. A nagyszalontai ünnep. NN 1901. júl. 2. 1. – vezércikk

Nagyszalontán Tóth András Kossuth-szobrát avatták jún. 30-án, vasárnap. Ady jún. 29-én, szombaton Gyulára ment egy társasággal, amiről Színházi élet Gyulán c. júl. 3-i jelzett cikke tanúskodik. Visszafelé ejthette útba Nagyszalontát. Tóth Andrásról előzőleg jún. 20-i cikkében írt már, és ott is jelezte a nagyszalontai szobor készülő leleplezését. Így bár a stílusban némi dagályosságot érzünk, mégis némi valószínűséggel tulajdoníthatjuk ezt a cikket Adynak, már csak az ilyen stílusfordulatok miatt is, mint „csodásan szép tartalmat adott”, „a képviselő és egyéb bácsik” stb.

óda, óda és újra óda: Illyés Bálint alkalmi ódáját szavalták el az ünnepségen. – Csorvássy István: ügyvéd, a szoborbizottság elnöke – Móczár János dr.: főgimnáziumi tanár. Beszélt még Kossuth Ferenc, Balogh László, Nagyszalonta képviselője és Barabás Béla. A nagyváradi függetlenségi és 48-as párt nevében Szokoly Tamás koszorúzott.




Hátra Kezdőlap Előre