267. A tiszteletreméltó öregúr

A tiszteletreméltó öregúr Podmaniczky Frigyes báró. Valamikor legalábbis „a szabadelvű párt nagyérdemű elnöke” volt, ma már a kormánypárti lapok gúnyos hangon letiszteletreméltózzák, s amit mível, azt röviden ízléstelenségnek nevezik. Perszehát az öreg úr nem tudja megérteni a változott időket, s ilyenformán apró baklövéseket csinál. Sürgönyözni nem tud jól a tiszteletreméltó öreg. Ez a baj. A Lipótvárosban lőtte az egyik bakot, Hátszegen a másikat.

A szabadelvű párt elnöke ugyanis ezt drótozta Hátszegre:

 

„Nagyságos Dane Károly úrnak, a hátszegi szabadelvű Ponory-párt elnökének, Hátszeg. A Surányi-párttól szintén érkezett sürgöny figyelmen kívül hagyása mellett, örömmel vettük tudomásul Ponory Sándornak, pártunk e jeles tagjának újból történt jelölését. Gyülekezzenek híveink, osztatlan bizalommal Ponory Sándor zászlaja körül. – Podmaniczky, pártelnök.”

 

Ugyanakkor pedig a hátszegi Surányi-párt ezt a sürgönyt kapta Rátótról, a miniszterelnöktől:

 

„Politikám iránt kifejezett mély ragaszkodásukat örömmel vettem, és legmelegebb köszönetemet nyilvánítom érte. Kérem, részesítsenek támogatásukban és bizalmukban továbbra is a szabadelvű eszméért folytatott küzdelemben. Rátót, 1901. szeptember 17. Széll Kálmán.”

 

Szóval a tiszteletreméltó öregúr lecáfolta a miniszterelnököt. Nem ért az új korszak bölcsességéhez. Nem tudja a kecskét jóllakatni, s a káposztát is megőrizni. Az öregúr azt hiszi, hogy ma is szabad még őszintének lenni. Ezért fog a tiszteletreméltó öreg úr skartba helyeződni, mert hát az ilyen emberek már javíthatatlan vén csontok, s az új korszakhoz gyúrható, idomítható, fiatal kaucsuk-emberek kellenek…

NN 1901. szeptember 19.

Jegyzetek

267. A tiszteletreméltó öregúr. NN 1901. szept. 19. 2.

Ady örömmel pécézte ki a szabadelvű párt vezetésében előfordult anomáliákat, amelyek Széll Kálmán egyezkedő magatartásával függtek össze. Gyakori Ady-kifejezés a „lecáfolta” is.

skartba helyeződni: a jelentése itt: mellőztetni, félreállíttatni.

Az ügyre két nappal később is visszatér a lap Politika a nyílttérben c. következő jegyzetében (NN 1901. szept. 21. 1.):

„A tiszteletreméltó öregúr, ti. Podmaniczky báró alaposan összegabalyította sürgönyeivel a dolgokat. Már a lapok nyíltterei is tele vannak panaszokkal az országos pártelnök úr ellen. A negligált jelöltek pártja nyíltan levelezik Széll Kálmánnal, aki mindig hajlandó ilyen kis sérelmeknél ötven százalékos egyezséget nyélbe ütni. A legújabb panasz különben az, hogy egy titkos néppárti »szabadelvű« jelölt katolikus plébánossal szemben Podmaniczky egy régi kipróbált szabadelvű jelölt mellett foglalt állást. Most ezért ütik már a nyílttérben is. A tiszteletreméltó öregúrnak azonban nagyobb baja is van. Horánszky kelt védelmére. Az új időknek ilyen fordulását már valóban nem fogja kibírni szegény Podmaniczky.”

Horánszky Nándor (1838–1902): volt nemzeti párti főkorifeus, Apponyi jó barátja.




Hátra Kezdőlap Előre