274. A választás napján

Hálát adunk a magyarok Istenének, hogy ím eljutottunk minden nagyobb baj nélkül idáig, a képviselőválasztás nagy napjáig. Olyan igazán mindegy ebben a mai elvtelen, meggyőződését, hitét bevallani nem merő politikai világban, hogy a sok stréberkedő úr közül ki jut be a parlamentbe, hogy igazán csak örvendeni fogunk, ha túl leszünk ezen békességünket, nyugalmunkat felzavaró választási komédián – melynek eredményétől úgysem várunk semmit, legföllebb azt, hogy a sok tülekedő úrnak miképpen valósulnak meg azon rózsás reménységei, amelyeket egyéni érvényesülésükhöz fűznek a parlamentben.

Amely korban az önzés, az egyéni érdek leplezve elvet, hitet és meggyőződést, a megalkuvás, az opportunizmus rozoga hídján igyekszik előre, amely korban a szabadelvűség cégére alatt klerikális, agrárius, reakcionárius dugáruk és csempészek kerülnek a parlamentbe, hogy egy zászló alatt hadakozzanak egymás ellen, amely korban senkise bízik a politikai képmutatás nagy mesterében, Széll Kálmánban, de mindenki hazudik, mindenki hízeleg neki, és az ország minden részéből ezerszámra érkeznek hozzá a hozsannát zengő üdvözlő táviratok. Bizony édes magyarom, ilyen porfelhős, csúf időben mindegy az neked, hogy Péter vagy Pál kerül-e a képviselőházba.

Látjuk azt már úgyis jó előre, hogy a magyarságért, a szabadelvűség védelméért megvívandó nagy csatát nem a parlament porondján, hanem az ébredő nemzeti közvélemény harcterén fogják megvívni. És legyen akárhány csatlósa is a reakciónak benn a parlamentben, a győzelem a miénk lesz, az erejére, öntudatra ébredő és ellenségét összetiporni tudó szabadelvű közvéleményé.

Ez a mostani választási harc csúnya és ízléstelen vásári komédia. Egynéhány úr mindenáron szerepelni akar, mindenáron „nagyságos képviselő úr” akar lenni. Teljék e hiú vágy megvalósulásában örömük, de olyan bolondot ne akarjanak elhitetni az urna elé lépő közönséggel, hogy az ő megválasztásuktól függ a haza jövője és boldogsága.

A nemzet erejét, az ország jövőjét nem képezhetik azok a mandátumok, amelyeket négyszáznehány úr részben kap, részben kicsikar most tőlünk. Ott látjuk mi erőnk és szebb jövőnk biztosítékát magának a nemzetnek hitében, lelkében és abban van a mi erős bizodalmunk, nem pedig néhány szószátyár úr hazug, virágos frázisaiban. És ha tovább tornyosulnak a komor vészfelhők hazánk egén, onnan, a magyar szabadelvűség atmoszférájából fog teljes erővel végigzúgni hazánkon a tisztító vihar, mely elűzi a reakció fellegeit.

NN 1901. október 2.

Jegyzetek

274. A választás napján. NN 1901. okt. 2. 1. – vezércikk

A cikk gondolatai megegyeznek az Adyéval, de stilárisan kevés jellemzőt találunk rá. Gúnyos hangvétele miatt merjük azonban neki tulajdonítani.




Hátra Kezdőlap Előre