301. A mi közönségünkhöz

A Nagyváradi Napló páratlanul biztos ítéletű intelligens közönségének jóvoltából kiszabadíthatnók talán magunkat az alól a kissé kellemetlen sablon alól, hogy újév felé önreklámot csináljunk magunknak, mint azt mindenha, mindig és minden lap teszi. A mi közönségünk tisztábban látó, intelligensebb, mintsem, hogy nekünk erre szükségünk lenne.

És hogy mégis ragaszkodunk a sablonhoz magunk is, annak más oka van. A közönség annyiszor csalódik, hogy már-már abban is kételkednie kell, hogy arra legkisebb okot sem adott.

Megtesszük hát újra a mi hitvallásunkat. A Nagyváradi Napló irányában, elveiben, mivoltában a régi marad. Hajlíthatatlanul liberális, a radikális javulások előkészítője, becsületesen demokrata. Kegyetlen ellensége lesz továbbra is minden társadalmi előítéletnek, vakságnak, a reakció minden nemének, a politikai szélhámoskodásnak, az erkölcstelen opportunizmusoknak, paktumoknak, országos, megyei, városi és mindenféle klikkeknek. Ellensége és ostorozója.

Nem szegődünk pártokhoz. A mi pártunk a mi közönségünk.

Alig néhányad magunkkal maradtunk hívek ez országban a radikális, hajlíthatatlan liberalizmus lobogójához. Hívek maradunk ezután is. Hívek, ha egyedül maradnánk is.

A mi közönségünké ez a lap. A közönség teremtette meg, s a küzdelmes évek harcai után most megerősödve tekintünk a jövőbe.

A nagyváradi író, hírlapíró-gárda jeles erői munkálnak velünk. Minden vágyunk, akaratunk, hogy régi, nemes elveihez hű, egyébként egyre tökéletesedő, lelkiismeretes, élénk, előkelő nívójú, jól értesült, komoly lapot adjunk nap mint nap közönségünk kezébe.

Ez az ígéretünk, s ezt megtartjuk. Ezt nem pótolná ezer csecsebecse, reklám-játék. A mi páratlan közönségünk a régi szellemben csinált lapot akar, s mi ilyen lapot fogunk a mi közönségünknek adni.

Terjesszék, propagálják ezt a lapot, a hírlapírók s a közönség lapját. Így lehetünk hatalmas szószólói a közönségnek s e lap által képviselt nagy elveknek…

Még egyszer a mi közönségünk sokszor tapasztalt jóindulatát kérjük.

NN 1902. január 1.

Jegyzetek

301. A mi közönségünkhöz. NN 1902. jan. 1. 6.

A NN-ban 1901. júniusban is volt előfizetési felhívás, akkor azonban Ady még eléggé új volt a lapnál, és a túlságos részletezés, a tegező behízelgő stílus inkább Fehér Dezsőre emlékeztetett. Itt azonban néhány Ady-sajátsággal találkozunk. Ilyen mindenekelőtt a nagyváradi közönség „intelligens” jelzője, valamint a lap radikális irányzatának hangoztatása, továbbá az itt-ott tapasztalható mondatrész-halmozások és az olykori rövid, gyors, „kopogó” mondatok.




Hátra Kezdőlap Előre