312. A Szigligeti Társaság matinéja

A Szigligeti Társaság vasárnap délelőtt végre megtartotta régen tervezett, s egyre halasztott matinéját. A kir. jogakadémia dísztermében délelőtt 11 órára előkelő közönség gyűlt össze, köztük természetesen túlnyomó számban hölgyek, az irodalmi ünnepségek állandó hálás vendégei. A felolvasó emelvény előtt külön asztalnál a társaság rendes tagjai ültek, élükön Rádl Ödön elnökkel, Imrik Péter alelnökkel és dr. Bodor Károly titkárral. A társaság választmányi tagjai távollétükkel tündököltek. Az a tüntető részvétlenség éppen nem kellő időben nyilatkozott meg. A lapok tele vannak az aradi dicsérettel, hogy a vidéken csak a Szigligeti Társaság és a Dugonics Társaság tölti be irodalmi hivatását. Mi mást látunk és tudunk. A hivatásos írók kívül, az úgynevezett „társadalmi” csinált és igazi „vezetők” távol állnak bizony a társaságtól. Ennyit röviden s nem viszálykodást szító tendenciával erről a dologról.

Ami a matinét illeti, az dicséretre érdemesen sikerült volt. Már csak hogy megszólaltatta újra a mi vidám Leanderünket, ki polgári Adorján Emil dr. nevén annyira komoly, annyira ügyvéd és vérbeli politikus egy idő óta, elismerésre méltó.

Rádl Ödön rövid megnyitó beszéde vezette be a matiné programját.

Ifj. Márkus János nehányat olvasott fel a csengő, hangulatos verseiből. Utána érdekes, magvas szabad előadás következett. Báthory Ferenc felsőkereskedelmi iskolai tanár Vörösmarty lírája címen tartott végig figyelemmel hallgatott előadást, mely zajos tetszésben részesült.

Leander, Adorján Emil dr. A mi darabunk c. pompás humoros története volt a matiné eseménye. Ezt az elmés, legújabb Leander-dokumentumot tárcarovatunkban közöljük.

A matiné szereplői különben is kedvesek voltak. Pontban 12 órakor a program véget ért.

NN 1902. január 28.

Jegyzetek

312. A Szigligeti Társaság matinéja. NN 1902. jan. 28. 6. – Irodalom

Ady mint a Szigligeti Társaság tagja minden bizonnyal jelen lehetett a matinén. Az ő szerzőségére vall az is, hogy nagyon meleg szavakkal méltatja Adorján Emilt.




Hátra Kezdőlap Előre