Nagyvárad a nagyobb korú vidéki városok közül való, de nem volt mindig az. Akik ismerik a vidéki élet kicsinyességét, meg tudják ám becsülni ezt a fölcseperedést. Ám akik ismerik a vidéki élet kicsinyességeit, azt is tudják, hogy ez a fölcseperedés, ez a nagykorúsító művelet sokba került, sok energiába, sok munkába, sok viaskodásba.
Úgy rendszerint mi is csak gúnyolódva szoktuk a vidéki városok „közéleti alakjait” emlegetni, pedig ezek között a „közéleti alakok” között találhatók azok az energia-, idő- és munkaáldozó emberek, akik annyi hittel, amennyivel mások a Parnasszusra törnek, hadsereget vezetnek vagy magasabb fórumú diadalokat aratnak, nekifeszülnek egy vidéki város kiskorú társadalmának, agitálnak, munkálnak, viaskodnak, hogy életet hozzanak oda, ahol mozdulatlanság, élhetetlenség van.
Egy kis olyan búcsúztató-féle elébe írtuk e filozofáló sorokat, és szinte rosszul esik, hogy e búcsúztató csupán csak nekünk jutott eszünkbe. Csinos kórista leányoknak, lehetetlen primadonnáknak, jámbor filisztereknek könnyen jut a búcsúztató ünnepségből, s annak, akiről mi most szólni akarunk, nem jutott semmi. Pedig típusa ő a kisvárosi élet türelmetlen reformátorainak. Kunz Gusztávról beszélünk, ki nekünk nagyváradiaknak immár egy idegen úr, s aki egészen idegen mégsem lehet itt soha. Kunz Gusztávnak része van a mai nagyváradi életben. Nem túlságosan szimpatikus modorú úri ember. Mint minden reformálni, változtatni szerető ember, sokakkal állott hadilábon. Mi, újságírók, pláne nehezen tűrtük némelykor okvetetlenkedésnek tetsző egynémely szereplését. De Kunz Gusztáv mégis szerencsés ember. Előbb-utóbb meghódította minden ellenfelét, aki őt csak úgy felületesen ítélte meg.
Ez az ember szívvel-lélekkel nagyváradi lett. Mint üzletember, ritkította párját. Ha politizált, okosan politizált. Heves ő csak társadalmi akcióiban volt. Ha Nagyvárad az egyletek városa, Kunz az egyletek embere volt. Nincs olyan derék egylete a városnak, hol egy lap ne kellene az egylet történetéből a Kunz Gusztáv érdemeinek méltatására. Legszebb intenciója volt a különféle társadalmi kasztok összehozása. Itt tetszett meg benne az a derék liberális gondolkozás, mely olyan szükséges volna a régi magyar középosztály helyére állott kereskedő osztálynál. Fáradhatatlan, derék, Nagyváradot imádó, liberális gondolkozású ember volt. Mi, akik sokszor álltunk vele hadilábon, örömmel és bizonyos hálával ismerjük ezt be. Ilyen munkás, áldozatkész, derék polgár sok kellene Nagyváradnak, aki „közéleti alak” volt, de a közéletért mindig csak áldozott, s szereplését nem gyümölcsöztette… a viszontlátásra búcsúzunk csak tőle!…
NN 1902. február 6.
315. Aki eltávozott. NN 1902. febr. 6. 3. – Hírek
A cikk minden bizonnyal Ady műve. Rá vall a Nagyvárad lokálpatriótája iránti elismerés, a távozó ellenfelet illően megtisztelő mentalitás, a hétköznapi eseményből levont „filozófiai” következtetések, valamint a cikk stílusa. Olyan jellegzetességek, mint a hármas halmozások: „energia-, idő- és munkaáldozó emberek”, „agitálnak, munkálnak, viaskodnak”, „munkás, áldozatkész, derék polgár” és a rövid, lendületes mondatok.
Kuncz Gusztáv: Hegedűs Nándor szerint (Ady Endre Nagyváradon 14.) nagy női divatáruház tulajdonosa.