Dalok tüzes szekerén

Vad paripáim, hajrá.
Tomporotok ma véresre verem.
Ma én vagyok ifjú Apolló.
No, ki jön utánunk?
Ki éri utól tüzes szekerem?
Gyí keselyem: fiatal Bűn,
Gyí jó lovam: fekete Álom,
Mi áttörünk vad paripáim
Ezen a szürke életen,
Mi áttörünk a barna halálon.
Kerekeim a sár ne érje,
Patáitokat semmi piszok.
Fény-országúton, hajrá paripáim,
Nem vágnak elénk
Soha gyönge karú vén kocsisok.
Kis kordék döcögése
Átkát utánunk szórja, no, szórja,
Úgy-e paripáim? Hol járunk mi akkor,
Hol jár már akkor
Az új daloknak ifjú Apollója?



Megjelenés

Első megjelenés: BN 1906. január 28. XI. évf. 27. sz. 1. – Tárca – Ady Endre – („Uj versek” főcímmel Halálfutás címen közli az Agg Néró halála c. vers előtt.) – További megjelenés: AJ 1910. március 15. I. évf. 4. sz. 39. – Ady Endre. – Kötetben: VA1 (1908) (A Holnap elébe ciklus) 173–74.; AH (1908) 58–59.; VA2 (1910) 97.; VA3 (1910) 97.; VA4 (1918) 97.; VA5 (1919) 130. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 81.

Szövegkritika, szövegváltozatok

Alapszövegünk a VA3-ból. Az első sajtóközlés szövegén Ady több központozási és ékezési módosítást végzett a VA-ba történt felvétel előtt. Némi betekintést nyújtanak az első kötetkiadás kialakulásába a VA1 nyomdai levonatának (PIM A. 126/1.) javításai: az Új dalok tüzes szekerén címből Ady törölte az első szót, a 3. sorban az Apollo. változatot Apolló. alakra korrigálta Ady, a 6. sorban a Bűn után vesszőt tett, a 12. sorban a piszokszót követően a pontosvesszőt pontra módosította, és végül a 16. sor végén a döcögése után törölte a vesszőt. A második, majd a harmadik kiadás szövegét egy-két helyen még igazította. Jellemző a VA3 nyomdai korrektúrájának (OSzK Fond. Hung. 1731.) két módosítása: a 6. sorban a Gyi Gyí-re s a 15. sorban a karu karú-ra igazítása. Néhány további eltérés található a VA4 és a VA5 szövegközlésében. A VA3 változata igényli a legkevesebb javítást: ezért alkalmas a főszöveg alapjául.

Javításunk:

  • 1 A sajtóhibás paripám alakot értelemszerűen és a szó 8., 13., 18. sorbéli azonos többesszámú alakjával egyezően paripáim-ra javítottuk.

Szövegeltérések:

Főcím: Uj versek BN
Cím fölött: I. BN
Cím: Halálfutás BN
2. verem,      AH
3. ifju BN      AJ  
    Apolló BN
6. Gyi BN VA1 AH   AJ VA2
    Gyí,            VA4 VA5
    Bűn BN
7. Gyi BN VA1 AH   AJ VA2
    Gyí,           VA4 VA5
8. áttörünk, BN VA1 AH      VA4 VA5
    paripáim, BN VA1 AH      VA4 VA5
10. halálon!         AJ
12. piszok: BN
13. Fény-országuton BN
     Fény-országúton    VA1 AH
     Fény országuton,         AJ
14. elénk, BN VA1 AH
15. karu BN VA1 AH   AJ VA2
     karú,            VA4 VA5
16. döcögése, BN
17. szórja no, BN   
18. Ugy-e BN       AJ
     Úgye      AH
     Úgy-e,            VA4 VA5
20. uj BN       AJ
     ifju BN VA1 AH   AJ

Keletkezéstörténet

Ez a költemény az elsők egyike – az Agg Néró halála c. verssel együtt –, amelyet Ady az ÚjV kötetének lezárása, kompozíciójának befejezése után publikált. Látszatra a háromhetes közlési szüneten kívül (az ÚjV utolsó két versét, A Szajna partján és a Temetés a tengeren szövegét 1906. jan. 7-én adta közre a BN-ban) semmi különös változás sem történt, sőt az „Uj versek” közös főcímmel Ady mintha éppen a folytonosságot hangsúlyozná. S e folytonosság nyomatékosításának tűnhet az is, hogy a lírai én Apolló isteni alakjával azonosítja magát, miként ezt az ÚjV két korábbi versében, A krisztusok mártirja és a Vén faun üzenete szövegében tette.

Mégis jelentős a különbség az Apolló-motívum költői érvényesítésében. Míg A krisztusok mártirja soraiban Ady a rá akkor jellemző hellén-keresztény világkép megkülönböztetésében ítéli magát „paraszt Apollónak”, „ki dalos, erős és pogány”, s míg a Vén faun üzenete strófáiban a maga „faunmez” mögötti igazi „apolló”-i voltát csak Léda tudja, érzékeli, addig a Dalok tüzes szekerén c. költeményben nyíltan és diadalmasan vallja magát az új dalok ifjú Apollójá-nak. E költemény létrejöttében meghatározó szerepe volt annak az elégedettségérzésnek és poétai büszkeségnek, amely Adyt méltán és joggal töltötte el első új hangú kötetének, az ÚjV összeállításának lezárásával, befejezésével. Tudta és érezte, hogy ezzel az akkori magyar költészet élére tört, hogy egy nagy ívű lírai pálya kezdetén áll. Ez a magyarázata annak, hogy körülbelül egy hónappal a Góg és Magóg fia költői önportréja után Ady újabb lírai önarcképet alkot. Ott, a korábbiban a lírai én eredete, a társadalmi közegben elfoglalt helyzete volt a hangsúlyos, itt, a Dalok tüzes szekerén strófáiban módosul, továbbmozdul a kép: a lírai én szárnyalása és dalainak jellege, minősége lesz a nyomatékos.

Mindezt, mindkét vers esetében, költőien leginkább közvetve, áttételesen lehet kifejezni. Ami az ekkori Adyra vonatkoztatottan a mitizáló látomások lehetőségeinek lírai felhasználását jelenti, de persze a versek tárgyától függően más-más források alkalmazásával. A Góg és Magóg fia mondandója a biblikus és a magyar történeti mondai elemek sajátosan meghatározott elegyítését igényelte, míg a Dalok tüzes szekerén lírai közlendője magától értetődő természetes közegének, alapjának a görög mitológia kínálkozott. Így választotta Ady megújult lírai énje poétikus jelképévé a rómaiak kultuszában is jelentős szerepet kapott Apollót, Zeusz fiát, a zene és a költészet, a világosság és a nap istenét, akinek gyakori díszítő jelzője a Fényben- született, a Tündöklő (Phoibosz). Apolló alakját azonban a költő összekapcsolta a robogó tüzes szekér, a vad paripák, a fény-országút képzeteivel. Földessy Gyula csak a formális hasonlóságra ügyelt, és ezzel rossz irányba terelte a vers motívumainak felfejtésére törekvő figyelmet, amikor arra utalt, hogy a tüzes szekér Az Illés szekerén c. kötet bevezető versére „emlékeztet”. (Földessy: Amt 79.) Mert egészen másról van szó: Ady Apolló alakjához Héliosznak, a nap istenének ismeretes legendáját kapcsolta hozzá. Héliosz az, aki reggelente az Ókeanosz keleti partjáról négy szárnyas paripa húzta aranyos kocsiján nekivág az égi útnak, hogy este az Ókeanosz nyugati partján letűnjön, vízbe szálljon. Hogy azután éjjel csónakon visszatérve a keleti partra, másnap újra kezdje keletről ezt a fénylő robogást. A különböző mitikus elemeket szervesen összekapcsolni képes Adynál nem meglepő, sőt természetes az ilyen azonos mitológiai körön belüli szuverén elegyítés, gondolati-érzelmi kontamináció.

Az újdonságot kereső Ady poézisében lehetséges a Nietzsche szellemével rokon gondolattársítás. Nem hatásként említjük, csupán rokon analógiaként, esetleg inspiráló háttérként az alábbi zarathustrai mondatokat: „Új utakat járok, új igém támad; megúntam, mint minden teremtő, a régi nyelveket. Elmém nem akar már elnyűtt talpon járni. – Túlontúl lassan fut nekem minden szó: kocsidba ugrom, vihar! És még téged is nógatni foglak gonoszságom ostorával!” (Nietzsche Frigyes: Imígyen szóla Zarathustra. A tükröt tartó gyermek c. részből, Dr. Wildner Ödön fordításában. Bp., 1908. 111.) Az emberi magatartás és néhány gesztus szellemi rímelése akkor is szembetűnő, ha szándékunkban sincs a két szöveg közötti bármiféle filológiai összevetés. Érdekesen jellemző, hogy egyes jelenségek fölfogásában és megközelítésében Ady reflexei mennyire rokonok és párhuzamosak Nietzsche szellemiségével.

Irodalom

Szabó R. 71.; Barta 279., 294–95.; Földessy: Amt 79.; EmlAE I. 420.; Vezér 218.




Kezdőlap Előre