Keletkezéstörténet
Földessy Gyula írja,
hogy Kossuth Ferencet „sokszor csúfolták a lapok »kormányozható« podagrája miatt.” (Földessy: Amt 301.) Ady ezt a podagrára, a köszvényre történő utalást használja fel versében,
általánosítva az egész országra. A vers indulata több korabeli Ady-cikkben megtalálható. Csak két példát idézünk: „[…] egy idő óta
dacos szégyenkezéssel kell bevallani mindenütt,
hogy magyarok vagyunk. Az idegenek egyik kezükkel a mellényzsebükhöz,
az aranyórához,
a másikkal az erszényükhöz kapnak óvólag. A külföldi lapok minden habozás nélkül mágnások,
kalandorok és koldusok népeként idéznek bennünket. Egy francia revüben olvasom szóról-szóra: »a legkorruptabb kormányzatú ország.« Ez mink vagyunk,
könyörgöm alásan. S úgy írnak,
beszélnek rólunk,
mint Európa szégyenéről.”
(AEÖPM VIII. 164–165.)
„Magyarország meghal a feudális nyomás alatt. Nemcsak erős,
munkás
parasztjai vándorolnak ki,
de mindenki,
aki teheti. […] Nincs kenyér és nincs kultúra otthon. Menekül,
aki tud,
a mágnások,
kalandorok és koldusok szerencsétlen országából.” (AEÖPM VIII. 176.)
A verset márc. 15-ére írta Ady,
megidézve a dicső idők emlékét,
amikor nagy tettek születtek,
amikor: Mi voltunk a világ Japánja. Az orosz–japán háború,
a japánok sorozatos győzelmei fordították egyszerre Japán felé az európaiak figyelmét.
Ady egész sor cikkében, glosszájában foglalkozott a kis sárga emberekkel. (L. Mit mond egy kicsi Japán. AEÖPM V. 96.,
A japánok képvásárlása. uo. 243.,
Magyarul is tudnak. AEÖPM VI. 75.,
Japán lakolni fog. uo. 284.,
A keresztény Japán. AEÖPM VII. 11.,
Zálogházak Japánban. uo. 28.,
A nagyravágyó Japán. uo. 231.
stb.)
S miként a világ Japán hősiességét csodálja,
úgy fordította tekintetét a szabadságharc idején Magyarország felé,
amikor: Rómák lettek a hunn faluk, a rómaiak önfeláldozó hősiességével küzdöttek. Ezzel állítja szembe a hivatalos magyar politika kulturálatlanságát,
maradiságát,
az új eszmék iránti érzéketlenségét. Hol vannak a márciusi ifjak? Uj ifjaink bóditva állnak,
/ Mária-zsoltárt kornyikálnak / S lesik az úri abrakot. Fél évvel előbb egyik cikkében (Mikor Saul megtér) arról számol be,
hogy
a francia fiatalok közül sokan megtérnek,
majd így folytatja: „Nálunk még ritka ez a lelki procedúra. Az ifjak nem szegődnek el az Antikrisztushoz. Tehát nem is kell megtérniök. Szent Imre szűz lelke van velük már a dedóban. Nem kell belefáradniok az eszmékbe. Mert eszmék nemigen csapnak rájuk.” (AEÖPM VIII. 41.)
Élesen bírálja az apja örökségét eláruló,
Béccsel megalkuvó Kossuth Ferencet,
Kegyelmes Franz von Kossuthot
s Rákosi Jenőt,
a hivatalos magyar irodalmi élet vezéralakját,
a Sodomás bölcs,
komisz, vén kasznár-t: „Ez a magyar erekbe ömlött sváb veszedelem – írja pár héttel a vers megjelenése előtt Válasz Tóth Bélának c. cikkében. – Ezek a Szent Imre-kultusz s a nemzeti köldökszemlélés lobogójával jöttek. S ugyanők azok[…] akik hűséges urodalmi ispánokként marasztalják a Középkort.” (AEÖPM VIII. 180.) Rákosi Jenőről „sokképpen keringett a hír – írja Földessy Gyula –,
hogy »homoszexuális« a gyakorlatban is! Adytól hallottam – folytatja –,
hogy egy ízben,
amikor Rákosi nagyon támadta őt,
ráüzent,
ha tovább folytatja az ő (Ady) »perverz«-voltáról szóló bitangságait,
a publicitás elé viszi az ő titkolt,
de mindenki által ismert homoszexuális ügyeit. Rákosi Jenő ekkor egy időre beszüntette az Ady-elleni hadjáratot.” (Földessy: Amt 301.)
