A papok istene

Első megjelenés: Nsz 1907. április 24. XXXV. évf. 98. sz. 5. – Írta Ady Endre – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-8 [1943] 1003–04.

Alapszövegünk a Nsz-ból.

• 2 A sor végén a pontot értelemszerűen vesszőre javítottuk.

A vers a Nsz-ban, a szociáldemokrata párt lapjában jelent meg, ahová Ady ez idő tájt egyre gyakrabban ír. Antiklerikalizmusának első élményei – legalábbis a Szép papunk története c., 1906-ban írt novellájának tanúsága szerint – Nagykárolyra datálhatók, ahol a piaristáknál a gimnázium négy alsó osztályát végezte. Bár Hetey Zoltán, Ady osztálytársa azt írja: „A szülők vastagnyakú kálvinista fiukat nyugodtan bízhatták a kegyesrendi áldozópap-tanárok kezére. Ezek nem tettek semmiféle különbséget katolikus és református diákok között, sőt még az elég szép számban lévő zsidó gyerekekkel szemben is megőrizték szigorú tárgyilagosságukat.” (Hetey 11.) Ady protestáns önérzete mégis berzenkedett akár egy-egy megjegyzéssel szemben is. „A többi papok csúfoltak minket, protestánsokat és zsidókat – írja. – Gyalázatos meséket meséltek Luther utolsó órájáról. Hogy miként vitték el Kálvint az ördögök. Hogy Kapisztrán János volt a legnagyobb magyar, s Magyarország Szűz Máriáé.” (AEön 530.)

Ez az ösztönös, itt még inkább protestáns önérzetből táplálkozó ellenszenv nagyváradi újságíró korában erősödik fel Adynál tudatos antiklerikalizmussá. Már a nagyváradi Sz  1900. szept. 12. számában felemeli szavát az ellen, hogy a néppárt katolikus egyetemi fiataljai agitációs célból követelik a kereszt kifüggesztését az egyetemen. „Mit akar a csuhás tábor – írja – a szent keresztet szemtelenül profanáló komédiájával?… Miért nyafog, miért habozik, miért forgatja a szemét?… Miért hazudik, miért nem mondja meg: mit akar?…” (AEÖPM I.₂ 335.) 1901. aug. 27-én a NN-ban már elméletileg is megfogalmazza antiklerikális álláspontját. „A feudális, klerikális reakció reánk nehezedett egészen – írja A mennyeknek országa c. cikkében. – Ez az ország tán sohasem volt olyan koldus, mint most […]” (AEÖPM II. 178.) Ez a hang 1906-tól, a koalíció uralomra kerülésétől még jobban felerősödik, tudatosodik Adynál. „Kősziklánál is erősebb alapra épült a klerikalizmus: az emberi butaság végtelenségére – állapítja meg a BN-ban 1906. dec. 20-i Kálvinisták és szocializmus c. cikkében. – Rómának dogmája a vak engedelmesség, s Róma tud alkalmazkodni, ravaszkodni.” (AEÖPM VIII. 136.)

1907. jan. 5-i História asszony pajkossága c. ironikus hangú cikkében a pár év előtti francia klerikális-nacionalista mozgalmat állítja párhuzamba a győzelmet aratott magyar koalícióval. Franciaországban ez a mozgalom vereséget szenvedett. „Itt ugyan nem építenek kultuszminiszteri védnökséggel ebben az életben már soha templomot a klerikális boldogulásnak – írja Ady gúnyosan. – Sőt a Sacré-Coeur templomokból pár év múlva már múzeumok, iskolák vagy munkás-menházak lesznek. – Ellenben – gondolta História asszonyság – ha már a terv kész, miért ne valósuljon meg az valahol? Valahol, Keleten, ahol még hallgatnak a Syvetonokra, a hazafiaskodó gazemberekre? És csakugyan pár év múlva Magyarországon győzött az a koalíció, amely Franciarországban csúfosan bukott.” (AEÖPM VIII. 146.) Ady minden alkalmat megragad, hogy felemelje szavát a klerikalizmus térhódításával szemben. 1907. febr. 4-én  A verekedő egyház c. párizsi levelében arról számol be, hogy a Rómától elszakadt „francia katolikus egyház” egyik papja a hivatalos latinnal szemben francia nyelven tartott misét, s emiatt verekedés támadt a templomban. „Szomszédomban, a rue Legendre-ban, tegnap, vasárnap Krisztus nevében nagy verekedés volt – írja. – Majdnem elpáholtak engem is a rendőrök, engem, a békés kíváncsit. A francia Szent Imre-ifjak ordító, köpdöső csordájába sodródtam be tudniillik. – A francia Szent Imre-ifjak miért ordítottak és köpdöstek? Mert fölbérelték őket klerikális bolondok és gonosz papok.” (AEÖPM VIII. 163.)

A szent Kába-kőre: az arábiai Mekkában őrzött és szent jelképnek tekintett fekete meteorkő, amelyhez életében egyszer minden muzulmán hívőnek kötelessége elzarándokolni.

Király I. 319.