Közel a temetőhöz

Első megjelenés: VÚ 1907. december 8. 54. évf. 49. sz. 982. – Ady Endre – További megjelenés: Szil 1907. december 25. XXV. évf. 52. sz. 1. – Tárca – Ady Endre – Kötetben: VA₁ (1908) (A Halál rokona ciklus) 13–14.; VA₂ (1910) 11.; VA₃ (1910) 11.;  Gyűjt [1910] 27–28.; VA₄ (1918) 11.; VA₅ (1919) 14.; – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 44.

Alapszövegünk a VA₁-ből.

A VA₁ korrektúrájában (PIM A. 126/1.) Ady a 12. sort átalakította: Hogy élek-e s a Hold ragyog helyett: Hogy élek-e? S a Hold ragyog. A VA₃ levonatában  (OSzK Fond. Hung. 1731.) a 2. sor végéről a vesszőt törölték, a 12. sorban a hiányzó S-et beírták.

A vers Budapesten született, amikor a költő még csak készült Mindszentre elvonulni. Ady a leveleit decemberben és 1908 januárjában még Budapestről küldi. Első Érmindszentről küldött levelének dátuma: 1908. febr. 8. (AEl I. 275.; falujába érkezéséről l. még a Hazamegyek a falumba c. vers jegyzetét e kötetben).

Az Ady-porta az érmindszenti faluszélen, a temető szomszédságában volt, és ha otthon járva kitekintett az ablakon, mindig a temető csendes, rejtelmes képe tárult Ady elé. „Féltem a közeli temetőtől gyermekkorom falujában – emlékezik vissza Ady Félelem és írás c., egy temesvári irodalmi matinén tartott előadásában –, s a házhíjának ajtaján mindig láttam a sötétben fehér, halott árnyékrokonaimat besuhanni.” (AEÖPM IX. 361.) A temetőtől való félelem motívuma megtalálható Eszterkuthy Éva húga c. 1909-es novellájában is: „[…] félelem nélkül mentem át a holdvilágos kerteken, ahol máskor mindig halottak árnyékait láttam.” (AEön 1059.) A Közel a temetőhöz c. vers tehát valóságos emlékeket idéz föl a költőben most, hogy hosszabb időre készül Mindszentre utazni. Földessy szerint a vers: „Halál-félelem, halál-várás-motívum, mint Ady sok más ez időbeli verse.” (Földessy: Amt 47–48.)

Bölöni a versben Henri Barbusse egyik versének két utolsó sorát véli visszacsengeni. Beszámol róla, hogy Ady a Poètes d' Aujourd'hui (Mai költők) c. francia antológiát sokat forgatta, s „ebből válogatta ki azokat a költőket, akiket jobban megszeretett és közelebbről akart ismerni.” (Bölöni 103.) E kötetben szerepelt az említett Barbusse vers is, melynek két utolsó sorában az Ady befejezéséhez hasonló fordulat található:  „Et mi-révant, je ne sais guère / Si c'est moi qui t'écris, ou toi…”

Horváth János találóan magyarázza a verset: „Az egész költeményben csak a legelső mondat igéje jelzi, hogy a jövőbe kellene áttennünk a képet (»Egy ablaka lesz a szobámnak«), de azután vagy igétlen a mondat, vagy határozottan jelenidejű. De még ha emlékezetben tartanók is az első sor figyelmeztetését, kénytelenek vagyunk átsiklani a jelenvalóba, mert maga a költő is nyilvánvalóan odavonta már a jövőt.” (Horváth 46–7.) A jelen idő itt valójában jövőt jelent, a jelen idejű előadásmód csupán arra szolgált, hogy érzékletesebbé, közvetlenebbé tegye a jövőben beteljesíthető fiktív látomást.

Benedek Marcell joggal, a temetővel, azaz a halállal való szembenézést tartja a vers lényegi mondanivalójának: „[…] itt a temető merész, mert szemébe néz. Nem stílusfogás, »metonímia« ez, hanem a külső világnak önmagával való átéletesítése.” (Benedek II. 137.)

Horváth 46–47.; Benedek II. 137.; Schöpflin 106.; AL-né 18.; Bölöni 103.; Szabó R. 101.; Varga 225.; Király I. 566.