mint gödör a víz fenekén, |
konyhánk már homállyal teli. |
|
Csönd, – – lomhán szinte lábrakap |
|
S olajos rongyokban az égen |
Megindul ingón át a téren; |
egy kevés holdat gyújt, hogy égjen. |
|
Mint az omladék, úgy állnak |
készül bennük a tömörebb sötét, |
|
a hold lágy fénye a fonál |
s reggelig, míg a munka áll, |
|
S odébb, mint boltos temető, |
vasgyár, cementgyár, csavargyár. |
Visszhangzó családi kripták. |
A komor föltámadás titkát |
Egy macska kotor a palánkon |
lidércet lát, gyors fényjelet, – |
|
Nedvesség motoz a homályban, |
a földre ledőlt fa lombjában |
|
Az úton rendőr, motyogó munkás. |
Röpcédulákkal egy-egy elvtárs |
és mint a macska, fülel hátra; |
kerülő útja minden lámpa. |
|
Romlott fényt hány a korcsma szája, |
benn fuldokolva leng a lámpa, |
napszámos virraszt egymaga. |
Szundít a korcsmáros, szuszog, |
sír. Élteti a forradalmat. |
|
Kóbor kutyaként jár a szél, |
nagy, lógó nyelve vizet ér |
|
Szalmazsákok, mint tutajok, |
úsznak némán az éjjel árján – – |
|
A raktár megfeneklett bárka, |
a vasöntő az ércformákba. |
|
Minden nedves, minden nehéz. |
térképet rajzol a penész. |
rongyok a rongyos füveken |
s papír. Hogy' mászna! Mocorog |
|
Nedves, tapadós szeled mása |
szennyes lepedők lobogása, |
Csüngsz az egen, mint kötelen |
foszló perkál s az életen |
Szegények éje! Légy szenem, |
füstölögj itt a szívemen, |
olvaszd ki bennem a vasat, |
álló üllőt, mely nem hasad, |
kalapácsot, mely cikkan pengve, |
– sikló pengét a győzelemre, |
|
Az éj komoly, az éj nehéz. |
Alszom hát én is, testvérek. |
Ne üljön lelkünkre szenvedés. |
Ne csipje testünket féreg. |
|
|