Szatmári György királyi titkár, székesfehérvári, majd egy időben erdélyi s budai prépost. Veszprémi püspök lesz. Nincs felszentelve. E tekintetben nem áll egyedül. Királyi kanczellár. Velenczével tárgyal az 1500. szövetség ügyében.
11. SZATMÁRI BREVIARIUMÁBÓL.
KIRÁLYI kanczelláriába tehát eljutott Szatmári György. Itt találta a már nagy befolyással bíró Bakócz Tamást. Ez a körülmény kedvező volt reá nézve. Bakócz éles szeme ugyanis csakhamar felismerte tehetségét, hajlamait s pártfogásába vette. Túlzás veszedelme nélkül mondhatjuk, hogy pályája gyors emelkedésében nem volt kevésbbé fontos tényező a Bakócz Tamás támogatása, mint a saját, különben kiváló tehetségei.
Már máshol jeleztük, hogy nem tudjuk pontosan megmondani, mikor került a kanczelláriába. Egy szerfölött rövid értesítés szerint 1493-ban ott van;[66] 1494-ben pedig már mint királyi titkár lép előtérbe.[67]
A királyi kanczelláriában kifejtett buzgó munkásságának korán megkapta az első jutalmát. Egy évvel azután, hogy a királyi titkár tisztét elnyerte, 1495-ben, Ulászló király a Szent Miklósról nevezett, székesfehérvári prépostságot adományozta neki. Pedig ekkor Szatmári még világi ember volt, kit «egregius»-nak, «edler herr»-nek nevez szülővárosa tanácsa s ki komolyan nem is gondolt arra, hogy az egyházi pályára lépjen. De abban az időben ez az eljárás nem volt szokatlan.
Bakócz Tamásnak is így indult a pályafutása. Prépostság volt az ő első javadalma is, a titeli prépostság, a melyet azonban – az összehasonlításnál ezt a körülményt nem hagyhatjuk figyelmen kivül – inkább köszönhetett Bálint bátyja nagylelküségének, mint királya bőkezüségének.[68]
Ez időtől kezdve mind gyakrabban találkozunk a Szatmári nevével. Sűrűn olvassuk, hogy Ulászló király különböző intézkedéseit az ő előterjesztésére tette.
Így, mikor Ulászló Vetési Albertnek és Ambrusnak, szatmármegyei mező-terenei birtokukban hídvámot engedélyez;[69] mikor Szerdahelyi Dersfi Miklósnak a somogy-szent jobbi apátsággal szemben igényelt, de a veszprémi püspöktől kétségbevont kegyúri jogainak megvizsgálására Somogymegye bíráit küldi ki;[70] mikor Thurzó János és fia György számára már előbb adott kiváltságleveleit, melyek szerint Beszterczebányán s bárhol az országban réz- és ólomolvasztókat s ezüstválasztókat építhetnek, újból megerősíti:[71] mindezt György királyi titkárnak s a székesfehérvári szent Miklós-egyház prépostjának előterjesztésére teszi.[72]
Mindezek nemcsak a Szatmári királyi titkársága mellett bizonyítanak, de kétségtelenné teszik székesfehérvári prépostságát is, mit eddigelé nem egy történetírónk kétségbevont, vagy, a mi gyakrabban történt, hallgatással mellőzött.
Szatmári igazi gyermeke a maga korának s hódol e kor eszméinek.
Alig birtokolta két évig a fehérvári prépostságot, azon kérelemmel fordult VI. Sándor pápához, hogy jelenlegi prépostsága mellett még két más javadalmat – apátságot avagy prépostságot – elfogadhasson királyi urától. Kérelme nem volt sikertelen. 1497-ben azt olvassuk, hogy György királyi titkár erdélyi prépost volt,[73] egy országgyűlési végzés pedig azt adja tudtunkra, hogy elnyerte a budai felsőhévvizekről nevezett Szentháromság-egyháza prépostságát is.[74]
Szatmári azonban ezekkel a javadalmakkal nem elégedett meg. Előkelőbb méltóság után vágyakozott s vágyai teljesültek. Az 1498. év végén már ura volt az ifjabb Vitéz János halálával megüresedett veszprémi püspökségnek.[75] Említett budai prépostságát püspök korában is megtartotta, még pedig az 1500. országgyűlés különös engedélyével. Adja pedig az országgyűlés ez engedélyét azért, mert Szatmárit «az ország körül már több év óta jól érdemesültnek tartja, mint a ki a királyi felség kúriájában és szolgálatában is megszakítás nélkül szorgoskodik.» A rendek csupán azt kötik ki, hogy Szatmári prépostsága fekvő javai és birtokai után is tartson csapatokat az ország védelmére.[76]
A rendek eme végzése figyelmet érdemel. Mert úgy ezen, mint az előbbi országgyűléseken már ismételten kikeltek s végzést hoztak ama mindjobban elterjedő szokás ellen, hogy a főpapok s ezek példájára a kisebbek is ritka buzgalommal iparkodtak egy és ugyanazon időben több javadalom birtokába jutni s csak ritka esetben tettek kivételt.[77] Így ugyanakkor, mikor Szatmárinak e kedvezményt adták, a boszniai püspöknek is megengedték, hogy két javadalmat bírhat, mert püspökségének csekély a jövedelme s több végvárat kell fenntartania.[78] Végzésüket azonban mindkét esetben országos érdekekkel, illetőleg az ország körül szerzett érdemekkel magyarázzák. S ez a magyarázat Szatmárinak előkelő dicsérete.
A rendek különben sohasem foglalkoztak annyit az egyháziak ügyével, mint ebben a korban. A minek sok más között egyik főoka kétségkivül az egyháziaknak, elsősorban a főméltóságok viselőinek elvilágiasodása, a világi javak túlbuzgó keresése volt. Igaz ugyan, hagy az anyagiak szeretete egyik feltűnő jellemvonása e kor fiainak úgy nálunk, mint Európa más országaiban. E tekintetben a világiak, elsősorban a nagyok, a hatalmasok semmivel sem voltak jobbak az egyháziaknál, illetőleg főpapjainknál. De a dolog természetében rejlik, hogy ha az egyház szolgái távoznak az oltár szolgálatától s merőben világi érdekeket hajhásznak, jobban eltévednek, mint a világiak.[79]
A rendek eme dicséretes buzgalmának azonban nem volt meg a kivánt eredménye. Nem pedig azért, mert ezeknek a törvényeknek is az lett a sorsuk, a mi más e korban hozott nagyszámú törvényeink legtöbbjének: nem hajtották végre. A törvény elvesztette tekintélyét. Nem hajoltak meg előtte azok sem, a kik hozták.
Szatmári megelégedvén az országgyűlés adta kedvezménynyel, hogy budai prépostságát püspöksége mellett élte fogytáig megtarthatja, más javadalmairól lemondott. Legalább a fehérvári sz. Miklós-egyház prépostságában kevéssel utóbb Szatmári Pétert találjuk.[80]
De már a rendek ama végzésének, hogy olyan papi személynek nem szabad egyházi javadalmakat, bár csak rövid időre is, kézen tartania és kormányoznia, a ki polgári és világi ruházatot visel és ezt a ruházatot állandóan meg akarja tartani,[81] nem tett eleget.
12. VI. SÁNDOR PÁPA.[82]
Szatmári György, jóllehet már éveken át volt egyházi javadalma, három prépostság tisztelte benne urát, püspöki méltóságot nyert, még mindig nem volt pap, világi ruházatban járt. Sőt, mikor már egy évig püspöke volt Veszprémnek, megújította VI. Sándor pápánál már előbb, még prépost korában tett kérését, hogy ne köteleztessék az egyházi rendek felvételére, mert – így hangzik az indokolása – papi kötelmei gátolnák kanczelláriai teendői teljesítésében. VI. Sándor kétévi halasztást adván a rendek felvételére, teljesítette kérését.[83]
Szatmári e tekintetben nem áll egyedül a maga korában.[84] Thurzó Zsigmond, ki Szatmárival körülbelül egy időben került a királyi kanczelláriába, 1500-ban esztergomi olvasó-kanonok, 1501-ben szerémi püspök, ugyanezen évben a török veszedelem szomszédságában fekvő s nem nagy jövedelmű püspökséget felcseréli a czímre kisebb, de jövedelemre nagyobb székesfehérvári prépostsággal, 1503-ban nyitrai, 1504-ben erdélyi püspök lett[85] s még mindig nem volt pap. 1505 május 8-ikán engedi meg II. Julius pápa, hogy az egyházi rendeket bármelyik püspöktől felveheti. Frangepán Gergely sem volt még felszentelve, mikor Szatmári Váradra költözése után elnyerte a veszprémi püspökséget.[86] Sok, hasonló esetet hozhatnánk még fel, de csupán egyet említünk, mint igen jellemzőt. Szalkai László, éveken át egri püspök volt, Szatmári halála után az esztergomi prímási székbe emeltetett s nem volt pap, csak a kisebb rendeket bírta. S csakis Campeggio bíboros, pápai követ erélyes fellépése bírta rá, hogy a felsőbb egyházi rendeket felvegye s tőle magát püspökké szenteltesse.[87]
Szatmári nemcsak a felsőbb rendek után nem törekedett, de elmulasztotta püspöki székében való megerősítésének szorgalmazását is a római szentszéknél. Önmaga értesít erről, mikor a VI. Sándorhoz intézett folyamodásában «electus»-nak (választott, de még a pápától meg nem erősített püspöknek) nevezi magát.
Szatmári legszebb férfikorában, negyvenegyedik életévében volt, mikor mint veszprémi püspök a főpapok sorába emelkedett, tehát nem volt már éppen fiatal. Ezt azért emeljük ki, mert közhiedelem szerint azok, kik a király oldalánál teljesítenek szolgálatot, éppen Ulászló korában, nem egyszer fiatalon jutottak főpapi javadalomhoz. Bár erre is van példa, így Perényi Imre nádornak a fia, Ferencz, nyolczéves gyermek volt, mikor Ulászló az erdélyi püspökséget adományozta neki;[88] Szatmári esete mást bizonyít. Kálmáncsehi Domokos is, ki pedig úgy Mátyás királynak, mint Ulászlónak nagy szolgálatokat tett a pénzügyek gondozásával, hajlott korban volt már, mikor a székesfehérvári prépostságról a váradi püspöki székre emeltetett,[89] Thurzó Zsigmond is túlhaladta már negyvenedik életévét, mikor püspöki méltóságot nyert.[90] Körülbelül harmincznyolcz éves volt Bakócz Tamás is, mikor az első nagyobb javadalmat, a titeli prépostságot magáénak vallhatta.[91]
13. CAMPEGGIO NÉVALÁÍRÁSA.[92]
Kevéssel azután, hogy a veszprémi püspökséget elnyerte, a királyi kanczelláriában is emelkedett díszben és méltóságban Szatmári. Királyi titkárból királyi titkos kanczellár lett. A fő- és titkos kanczellár méltóságát Bakócz Tamás prímás viselte. Ez utóbbi méltóság, ha nem is egészen, de inkább előkelő czím volt, mert a főkanczellár csak rendkívűl fontos vagy ünnepélyes ténykedéseknél szerepelt. A kanczellária tulajdonképeni vezetője a titkos kanczellár volt, a ki nemcsak a királyi kettős, de a királyi titkos pecsétet is őrizte. Ez volt a gyakorlat II. Ulászló és II. Lajos korában, tehát éppen akkor, mikor Bakócz Tamás prímás és Szatmári György püspök, majd prímás állottak a kanczellária élén.[93]
Van olyan vélemény, mely szerint Szatmári már 1497-ben elnyerte a kanczellári méltóságot.[94] Ez a vélemény azonban téves. Mert Kassa város tanácsa, tehát egy teljes hitelt érdemlő testület, 1497-ben még prépostnak és királyi titkárnak – secretarius regius – nevezi Szatmári Györgyöt.[95] Királyi titkárnak mondja «a nemes és tiszteletreméltó Szatmári György urat» ugyancsak a kassai tanács 1498 április 12-ikén is.[96] 1499-ben azonban már egybehangzóan kanczellárnak mondják emlékeink, kétségtelen tehát, hogy ebben az évben nyerte el e méltóságot.
Ez időtől, vagyis 1499-től 1524-ig Szatmári György viselte a kanczellári, majd a főkanczellári méltóságot. Egy teljes negyedszázadon át állott tehát hazánk kormányrúdjánál. Innen van az ő jelentősége. Mert ezen hosszú idő alatt nem fordult elő hazánk közéletében fontosabb ügy, melyben előkelő része nem lett volna; sőt nem egyszer súlylyal bírt szava európai jelentőségű kérdésekben is.
Szatmári tehát már nagyrészben elérte czélját, melyet ifjúkorában maga elé tűzött. Alig forgott le öt esztendő, hogy neve a kanczellária ismeretlenségéből kiemelkedett s máris birtokosa egy főpapi széknek, viselője egy országos méltóságnak, a kanczellárságnak. Most már nyitva állott előtte az út, hogy hírnevet, dicsőséget szerezzen. Neve országszerte ismeretes lesz. Munkásságát érdemesnek találják a jutalmazásra a nemesi rendek; személyének súlya előtt tisztelettel s bizalommal hajolnak meg főrangúak és alacsonysorsúak.
Mikor Szapolyai István, a hatalmas nádor végrendeletét írja, fiainak gyámjaivá Bakócz Tamás esztergomi érsek mellett második helyen Szatmári Györgyöt rendeli Vingárdi Geréb Péter országbíróval, Ujlaki Lőrincz herczeggel, Somi Józsa temesi főispánnal és Ráskai Balázs kincstartóval együtt.[97]
14. SZAPOLYAI ISTVÁN PECSÉTJE.[98]
Ugyanebben az évben, 1499-ben már mint nagytekintélyű államférfiút is látjuk a közügyek terén működni.
A velenczei köztársaság ez időben súlyos háborút vívott a törökökkel, kik a köztársaság görögországi birtokait sorra elfoglalták. A szorongatott Velencze már 1499 április 15-ikén védelmi és támadó szövetséget kötött VI. Sándor pápával és XII. Lajos franczia királylyal.
Támadásra azonban addig nem gondolhattak, míg meg nem szerezték Magyarország támogatását is. E czélból a köztársaság 1499 őszén követeket küldött Ulászlóhoz, kinek udvarában ugyanekkor megjelent a pápa követe is, hogy Velencze ügyének szószólója legyen; az országgyűlés idejére pedig megérkeztek a franczia király küldöttei is.[99]
A szövetkezés érdemleges tárgyalása csak a következő évben, 1500-ban kezdődött.
A köztársaság követei Soranzo és Giustiniani 1500 április első napjaiban megjelentek Ulászló előtt s kérték, hogy csatlakozzék ő is a keresztény fejedelmek ligájához. A király nevében Bakócz Tamás, a főkanczellár szólott, biztosítván a követeket, hogy a király az ügy iránt jóakarattal van s kész támogatni a szövetségeseket. A követek a válaszszal meg voltak elégedve.
Csakhamar megkezdődtek a tárgyalások, a melyekre Ulászló Bakócz Tamást, Szatmári Györgyöt, Geréb Pétert és Somi Józsát küldötte ki.[100]
Közben a szent György napja körül, a Rákoson tartott országgyűlésen szóba került a szövetkezés ügye. S a rendek, bár az ország pénzügyi helyzete nem volt kedvező, nem idegenkedtek a szövetkezéstől.
Ennek daczára az országgyűlés eloszlása után a velenczei követekkel folytatott tárgyalások egyelőre sikertelenek maradtak. A sikertelenség oka pedig abban rejlett, hogy a magyar tanácsosok nem tudtak megállapodásra jutni a köztársaság követeivel a már a tárgyalások elején felvetett kérdésben, hogy milyen áldozatot hajlandó hozni Velencze, ha Magyarország fegyvert fogna.
A magyar tanácsosok, míg ezek a pénzügyi nehézségek sikerrel megoldhatók lesznek, halasztani kivánták a kérdést, miért is Ulászló olyan kijelentést tett a velenczei követek előtt, hogy a végleges döntés czéljából az őszön országgyűlést szándékozik tartani Bácson.
Ugyanekkor a megyékhez rendeletet intézett, a melyben tudatta, hogy a törökökkel kötött békét a rákosi országgyűlés felbontotta s meghagyta, hogy fegyveres erejükkel szent Mihály napjára Bácsra gyűljenek egybe. Ő maga is készül a támadásra – írja Ulászló – s hogy előbb nem fog fegyvert, annak az az oka, mert rövid idő alatt nem tud elkészülni a háborúra, a pénztár üres, a legutóbbi országgyűlésen megszavazott adó is nagyon gyéren folyik be. Már pedig veszedelmes és szégyenletes is volna, «ha ily dicsőséges háborúra» kellő előkészület nélkül vállalkoznék. De szükség van óvatosságra is. Készüljenek tehát titokban s készületeiket ne nyilvánítsák, nehogy megtudja a török s haddal támadjon, mi nemcsak az országnak volna veszedelmére, de árthatna azon ügynek is, a melyben Budán bizonyos követekkel tárgyalások folynak.[101]
Ulászló igazat mondott, mert Budán a tárgyalások a velenczei követekkel valóban folyamatban voltak. A legtöbb szó arról esett, hogy mi legyen az ára Magyarország fegyverfogásának. A magyar urak százezer aranyat kértek s hogy nyomást gyakoroljanak a köztársaság követeire, Ulászló szájába szokatlanúl erélyes szavakat adtak, mikor azok megjelentek előtte. Ha a signoria elfogadja e feltételt – mondotta – jó; ha nem fogadja el, akkor is jó. Részleges ligát fog teremteni, általános ligáról nem is beszél többet. A követek azonban soknak találták a százezer aranyat s úgy gondolták, teljesen elegendő lesz, ha erre az esztendőre megajánlanak 80 ezer aranyat, a következő évekre pedig, míg a háború tart, évente 70 ezeret.[102] Folytatták tehát a tárgyalásokat. A sikertelenség egyik félt sem lankasztotta.
A velenczei követek ismételten felkeresték Bakóczot és Szatmárit s hol együttesen, hol külön-külön tárgyaltak velök. E tárgyalásoknak az lett az eredménye, hogy a magyar urak a pénzsegély ügyében előbb nyilvánított kivánalmaikat oda módosították, hogy a signoria a szövetség megkötésekor fizetni fog ötvenezer aranyat, a legközelebbi új esztendő, illetőleg szent György napján (április 24.) ismét ötven-ötvenezeret. Ulászló helyeselte tanácsosai eljárását s a velenczei követek előtt kijelentette, hogy csakis ezen feltételek mellett hajlandó a háborúra, a melyet különben szeptemberben meg akar kezdeni. A signoria azonban ezeket a feltételeket is terheseknek találta s újabb tárgyalásokra utasította követeit. Július végső napjaiban végre a sok tárgyalásnak meglett a kivánt eredménye. A magyar urak mérsékelték követeléseiket, a követek pedig nagyobb készséget mutattak az ajánlattevésben. Abban történt megállapodás, hogy a signoria a szövetség meg kötésekor fizet Ulászlónak ötvenezer aranyat s hat hónap mulva ugyanannyit, összesen tehát százezeret.[103]
Míg a magyar király s a signoria így alkudoztak, a törökök megkezdték a háborút s a büszke köztársaság Morea félszigetén érzékeny veszteségeket szenvedett. Augusztusban elveszett Modon és Neocastro s ezzel szabaddá vált az út a Peloponnesus belsejébe.
Ulászló és tanácsosai a maguk javára kivánták értékesíteni ez eseményeket, mert a signoria még mindig késett a júliusi megállapodásokhoz való hozzájárulással. A követeket a király elé hívták s Szatmári szólott hozzájok, hosszasan s igen meggondoltan. Ő felsége – mondotta – őszinte sajnálkozást érez Modon elvesztése felett. Ez a körülmény lényeges változást idézett elő a helyzetben. Nincs vesztegetni való idő. Elvárja, hogy a júliusban megállapított feltételekhez siet hozzájárulni a signoria s hogy ez az ügy minél előbb sikeresen befejezhető legyen, teljes meghatalmazást ad követeinek. Ő felsége egymagában nem dönthet e kérdésben, mert a szövetség ügye már az országgyűlésen tárgyaltatott s a végső választ csak akkor adhatja meg, ha újból tanácskozott a rendekkel a Bácsra összehívott országgyűlésen.[104]
A bácsi országgyűlés határozottan a háború mellett nyilatkozott. Ulászló ennek daczára az országgyűlés után visszatért Budára. Nem volt szándékában – mint a velenczei követeknek kevéssel előbb mondotta – az őszön megindítani a hadjáratot. A szövetség megkötése ugyanis még egyre húzódott. A nehézséget pedig még mindig az anyagiak okozták. Szatmári nyiltan megmondotta ezt az őt meglátogató velenczei követnek. A signoria nagy tévedésben van – így szólt – mikor nem akar fizetni. A király és tanácsosai nem maradhatnak továbbra is kétségben az iránt, hogy bízhatnak-e a signoriában. A magyar csapatok már elmentek a határra, hogy védelmezzék azt a törökök ellen. Nem hiszi, hogy ő felsége más keresztény fejedelmek támogatása nélkül kész volna a hadjáratra. Nem fog egyedül harczolni a törökökkel, mint harczolt Ulászló király s Várnánál halálát lelte. Ajánlja, a követek tanácsolják a signoriának, hogy járuljon hozzá a megállapodásokhoz.
15. II. ULÁSZLÓ.[105]
A követ mentegette a köztársaságot. A késedelemnek nem a signoria szűkkeblüsége az oka. De aggodalmat okoz a szövetség egy pontja, mely szerint a magyar király csak akkor köteles táborban tartani hadait, ha a törökök a signoria államát támadják meg. A signoria azonban mindamellett a meghatározott időben teljesíteni fogja pénzbeli kötelezettségét.[106]
Közben Boszniából háborús hirek hallatszottak. Bajazed szultán értesült a magyarok hadi készületeiről s nem akarván bevárni, míg Ulászló király forma szerint is felmondja a békét, a téli hónapokban Iszkender basát más hét basával fegyverbe állította, készen Magyarország boszniai birtokainak megtámadására.
Ezek a hirek, nemkülönben a signoria késedelmezése nagy elégületlenséget keltettek a magyar urak között. Bakócz Tamás közölte ezt Giustinianival. A főpapok és főurak – mondotta – bosszúsak s azt kezdik emlegetni, hogy a signoria rászedte őket. Ulászló maga is kedvetlen s békét akar kötni a törökökkel, mielőtt nagyobb veszedelmek keletkeznének.[107]
A signoria most már felhagyott a vonakodással. 1501 május 12-én ágyúk dörgése, harangok zúgása mellett hirdették ki Budán, hogy Ulászló magyar király, VI. Sándor pápa s a velenczei köztársaság szövetségre léptek.
A szerződő hatalmak kötelezték magukat, hogy haladéktalanúl megindítják a háborút a törökök ellen s minden rendelkezésükre álló eszközzel folytatni fogják.
A pápa a háborúban résztvevők részére lelki kegyeket biztosított. A háború költségeire negyvenezer frtot ajánlott fel Ulászlónak. Megigérte közbenjárását más keresztény fejedelmeknél is a velük való szövetkezés érdekében s hadakat bocsát maga is a szövetségesek rendelkezésére.
A velenczei köztársaság a háború tartama alatt évente százezer frtot fizet Ulászlónak.
A magyar király tartozik megakadályozni a törököknek Friaulba, Dalmácziába való betörését.
Ha a törökök a szövetkezettek bármelyikét megtámadnák, a másik két fél köteles a megtámadott segítségére menni.
A római császár, a franczia, a spanyol, angol, portugál királyok felkéretnek a ligába való belépésre.
Ezek voltak a szövetség főbb pontjai.[108]
A szövetség megkötését tettek követték. A két nappal utóbb, május 14-ikén Budán tartott haditanács kijelölte a vezéreket Corvin János, Drágfi Bertalan és Somi Józsa személyében s a támadás irányát is meghatározta. Corvin Jánosnak az volt a feladata, hogy Bosznia felől intézzen támadást a törökök ellen; míg Drágfinak és Somi Józsának Szendrőnél kellett tábort ütniök, hogy bevárván Szentgyörgyi Pétert az erdélyi hadakkal s a moldvai és oláh vajdákat csapataikkal Szerbia felől támadjanak.[109]
Velenczével a szövetség megköttetett. Szatmári jutalmúl a váradi püspökséget kapja. Váradi székfoglalása. Ulászló házassága. Anna herczegnő születése. Szatmári a herczegnő keresztapja. Váradi intézkedései. A nádorválasztás. Szatmári fel akarja magát szenteltetni. II. Julius pápa készsége minden kérésével szemben.
A szövetség megkötésében legtöbb része volt Bakócz Tamásnak és Szatmári Györgynek. Fáradozásukért mindketten megkapták a jutalmat.
Bakócz Tamást a köztársaság jutalmazta meg. A tárgyalások még javában folytak, mikor a signoria teljes erejével azon volt, hogy a nagybefolyású főpapot megnyerje ügyének. Az 1500-ik év márcziusa első napjaiban római követe útján felkérte a pápát, hogy az esztergomi érseket, ki «lángoló buzgalommal szolgálja a kereszténység érdekeit és tekintélyénél fogva a magyar királyra döntő befolyást gyakorol», emelje bíbornoki méltóságra.[110] VI. Sándor pápa ellenmondás nélkül megigérte e kérelem teljesítését. S igéretét megtartotta. A szeptember 20-ikán tartott consistoriumban más tizenkét főpap között Bakócz Tamás is megkapta a bíbort.
A signoria teljesen czélt ért. Bakócz ez időtől mindenkor lelkes odaadással szolgálta a köztársaság ügyét. «Azt óhajtom – mondotta Velencze követeinek, mikor ezek bíbornokká történt kinevezése után Barbadico Ágoston doge üdvözlő levelét átadták – hogy Magyarország és Velencze úgyszólván egy államot képezzen; engem pedig káplánjának tekintsen a signoria.[111] Szatmári megjutalmazásáról Ulászló király gondoskodott. A szövetség megkötése évében, 1501-ben, meghalt Váradi Péter, Kalocsa ősz érseke. Ulászló az érsekséget Geréb Péterre, az eddigi erdélyi püspökre ruházta; az erdélyi püspökséget pedig az erdélyi egyházmegye kanonokjainak óhajára és kérésére[112] Kálmáncsehi Domokosnak, a váradi püspöknek adományozta. Így megüresedett a váradi püspökség. E gazdag javadalomra, mely a magyarországi egyházi javadalmak között jövedelem tekintetében a negyedik, Ulászló Szatmári Györgyöt szemelte ki, még pedig «a váradi egyház híveinek hő óhajtására» – mondja a király.
Valóságos dícsőítő beszéd az, a melylyel Ulászló Szatmárit a pápának ajánlja s ezen intézkedéseinek a megerősítését kéri. Ez nem a rendes stilus curialis.
Az a férfiú ő – írja Ulászló – kinek jeles erényeit, sokszoros érdemeit már más alkalommal teljes törekvéssel ajánlotta ő szentsége figyelmébe. Érdemei, jeles erényei napról-napra arra indítják, hogy különös jóakarattal karolja fel s elhalmozza minden tőle telhető jutalommal. Nincs kétsége az iránt, hogy az ő fényes s hatalmas szelleme, páratlan hűsége, nagy tudománya, az a buzgalom, a melylyel minden rábízott dologban, de különösen a kanczellári teendőkben, mely utóbbi hivatalát már régóta tölti be méltóképen, eljár – ő szentsége előtt is ismeretesek. Azokat a hasznos szolgálatokat pedig, melyeket a nagy és nehéz dolgokban, különösen legutóbb a török elleni szövetkezés megalkotásában véghez vitt, fölöslegesnek tartja csak említeni is.
Ez ajánlás után előterjeszti jelöltjeit az említett főpapi székekre s kéri a pápát, hogy intézkedéseit apostoli tekintélyével erősítse meg.
Ulászló azonban úgy gondolja, hogy ő szinte elégtelen Szatmári szolgálatainak méltó megjutalmazására. A pápához fordul tehát, ismételten különös figyelmébe ajánlja őt, mint a ki szakadatlan és sokirányú munkásságával, melyet az állam, a közjó érdekében éjjel-nappal teljesít, méltán megérdemli, hogy ő szentsége e nagy érdemeket nemcsak megismerje, de kegyelmének valamely külső jelével jutalmazza is.[113]
16. BAKÓCZ-ÉREM.[114]
VI. Sándor pápa teljesítette Ulászló kérését s az áthelyezésekhez megadta jóváhagyását. Arról azonban nincs tudomásunk, hogy Szatmárit külön is kitüntette volna.
Szatmári György az 1501. év végén már ura volt a váradi püspökségnek.[115] A következő évi február 14-ikén a pápa is megerősítette új főpapi székében.[116] Az 1502. év első felében érkezett Váradra, hogy új méltóságaiba, mint püspökségébe s Biharmegye főispáni székébe beiktattassa magát. Fogadtatása a váradi várban rendkívül fényes volt, a mint ilyen országos tekintélyű férfiúhoz, a király kanczellárjához illett is. A hívek élén négy káptalan üdvözölte.[117]
De az ünnep fénye nem pótolhatta az érzések bensőségét. Mert ez az ünnepség valójában nem egy főpapnak, hanem inkább egy főúrnak beiktatása volt a püspöki birtokokba s Biharmegye főispáni székébe. Az új püspök bizonyára oda járult szent László sírjához, de nem lépett az Isten oltárához; nem lépett fel a szószékre, hogy onnan áldja meg szent László városát.[118] Nem, mert Szatmári még mindig nem volt pap.
17. VI. SÁNDOR PÁPA ÉRME. (ELŐLAP.)[119]
Nem sokáig időzött Váradon. Az egyházmegye kormányzását helyettes püspökére bízta, maga pedig visszatért Budára, hol jelenlétét országos ügyek, elsősorban Ulászlónak küszöbön álló házassága igényelték. A királyi ara, Candalei Anna, franczia herczegnő, szeptember 27-ikén ért Székesfejérvárra. Két nap mulva ugyanott ment végbe a királyi pár esküvője s a királyné megkoronázása.
Az év vége felé a mult esztendőben megindult török háborúban lényeges fordulat történt. A velenczei köztársaság 1502 deczember 14-ikén békét kötött a törökökkel. Ulászló követte Velencze példáját s 1503 február 22-ikén hét évi fegyverszünetre lépett Bajazed szultánnal. Ezzel azonban fel is bomlott a más félévvel előbb kötött szövetség.
Szatmári mind ez események alatt a királyi udvar közelében tartózkodott. Előkelő műveltsége, fényes szellemi tulajdonai, vonzó, megnyerő egyénisége megszerezték számára a művelt franczia herczegnő, Anna királyné rokonszenvét s bizalmát is. S e rokonszenv tényekben is nyilatkozott.
18. VI. SÁNDOR PÁPA ÉRME. (HÁTLAP.)
Anna királyné 1503 augusztus első napjaiban leánygyermeket szült, ki a nagy fénynyel végbement keresztségben, melyet Boldogaszony egyházában az esztergomi bíbornok-érsek végzett, anyja nevét kapta. Keresztanyák Szapolyai István özvegye, Hedvig herczegnő s az erdélyi vajda felesége, Szentgyörgyi Péterné voltak. Keresztapákul pedig VI. Sándor pápa magyarországi követe, Isvaglia Péter bíbornok,[120] a velenczei köztársaság követe, Újlaki Lőrincz és Szatmári György választtattak. Keresztelő után a boldog anyának ősi szokás szerint ajándékokkal kedveskedtek. Bakócz Tamás ezüst edényeket s egy arany keresztet ajánlott fel, mely egy szemtanu szerint megért háromezer aranyat, a velenczei követ ötven, Szatmári pedig száz aranyat.[121]
A keresztelői ünnepség után Szatmári elhagyta Budát s a királyi udvart. Az őszi hónapokban Váradon tartózkodik s egyházmegyéje apró-cseprő bajaival foglalkozik. Az országos, sokszor európai kérdésekhez szokott férfiút kétségkivül érdekelték e kisszerű dolgok.
Szeptemberben a belényes-vidéki oláh papok küldöttsége jelent meg előtte s szószólójuk, Dán, segesfalvi áldozár és főesperes bemutatván Várad püspökeinek leveleit, melyekkel őket a püspökség papjainak és tisztjeinek hatósága alól kivették, kérte, hogy e szabadalmakat ő is erősítse meg.
Szatmári bizonyos feltételek mellett teljesítette a kérelmet. Szeptember 21-ikén kelt levelében tudtára adta püspöksége összes papjainak és tisztjeinek, hogy Dánt és papjait meg akarja tartani azon kiváltságok élvezetében, melyeket az ő püspökelődeitől nyertek. Azon esetben pedig, ha Dán főesperes követne el jogsértést vagy bárminemű büntetendő cselekményt, ellene panasz csak ő – a püspök – vagy helyettese előtt tehető; ha pedig az egyszerű áldozárok követnének el hasonló vétséget, ezeknek a bírája Dán főesperes lesz. S ha a főesperes itéletével valamelyik fél nem volna megelégedve, felebbezze ügyét hozzá vagy helyetteséhez.[122]
Ugyancsak szeptemberben járultak Szatmári elé Ácsi község bírája és esküdtjei. Községök – mondották – mely különben a váradi püspökség birtoka volt – döghalál s más elemi csapások következtében végpusztulásra jutott. A házak nagy része üresen, omladozófélben áll, nem egynek csak az üres helye maradt meg, a ház elpusztult. Nincs másképen a mezőkkel sem, a fele parlagon hever.
Szatmári gyakorlati gondolkozását egy ily aránylag kis dologban is érvényesítette.
19. ANNA KIRÁLYNÉ PECSÉTJE.[123]
Hogy püspöksége ezen veszni indult birtokát a pusztulástól megmentse, Ácsi községnek messzemenő kedvezményeket adott. Kimondotta, hogy azok a polgárok és jobbágyi állapotban lévők, kik bárhonnan is Ácsiba költöznek s az üres telkeken házat építenek, 12 évig; azok pedig, kik a kisebb-nagyobb javításra szoruló házakban telepednek meg, hat évig minden földesúri szolgálmányoktól és jobbágyi terhektől mentesek lesznek.[124]
Megjelentek Szatmári előtt Belényes városának bírái is, kik a miatt panaszkodtak, hogy polgártársaikat, ha a szomszédos Széplakra mennek vásárra, mely község szintén a püspökség birtoka, minden tekintet nélkül megvámolják; jóllehet ősidők óta megvan az a kiváltságuk, hogy csak fél forintnál nagyobb értékű árútól fizetnek vámot s akkor is csak félannyit, mint mások.
Szatmári jogosnak találta a belényesi bírák panaszát. Kiváltságukat függőpecsétes oklevélben továbbra is biztosította, sőt kiterjesztette azt a Belényes kerületbeli falvakra is, úgy a magyar, mint az oláh lakosokra.[125]
Váradon időzött még október végső napjaiban is.
Ilyei Dienesi Tamás, a váradi székeskáptalan olvasókanonokja, úgyszintén testvérei Miklós és László perbe fogták Nagylucsei Dóczi Ferenczet, Ulászló király kamarását, Zádorlaka nevű aradmegyei birtokuk erőszakos elfoglalásáért. A peres felek megpróbálták már a békés egyezkedést is Ulászló előtt, de eredményre nem juthattak, mert Dóczi Ferencz még a testvéreivel és rokonaival akart tanácskozni. Ulászló erre kanczellárja elé utasította őket, kik is megjelenvén Szatmári előtt, abban állapodtak meg, hogy míg végleges döntés történhetik, maradjon az ügy jelen állapotában.[126]
A tél közeledtével Szatmári visszatér Budára[127] és élénk részt vesz a politikai életben.
20. GERÉB PÉTER PECSÉTJE.[128]
Geréb Péter nádor 1503 februárjában meghalt. Az így megüresedett nádori méltóságra nyiltan úgy, mint titokban, többen áhítoztak. A köznemesség a legszivesebben látta volna a nádori székben Corvin Jánost, kinek legbuzgóbb támogatói a legutóbbi királyválasztásnál is a köznemesi rendből kerültek ki. Nem így gondolkozott azonban az udvari párt. Ellene volt e jelöltségnek elsősorban Bakócz Tamás, ki hatalmas támaszt nyert Anna királynéban. Az ő jelöltjük Szentgyörgyi Péter, az erdélyi vajda volt.[129] De vágyakozott a nagy méltóságra Perényi Imre is, valamint Ujlaki Lőrincz, az egykori bosnyák király fia. Szatmári Perényi jelöltségét támogatta.[130] Az udvar a maga részére akarván használni a főurak versengését, időnyerés végett a nádorválasztást a jövő év tavaszán tartandó országgyűlésre halasztotta, de czélját teljesen mégsem érte el. Mert az 1504 május elején megnyilt országgyűlésen nem Bakócz s az Anna királyné pártfogoltja, de a Szatmári jelöltje, Perényi Imre győzött.
Ez eredmény révén Szatmári még nagyobb befolyást nyert a közügyek irányítására. Pedig tekintélye, nagy befolyása már eddig is országszerte ismeretes volt. Városok és magánosok fáradoztak abban, hogy jóakaratát biztosítsák a maguk számára. Ragusának maga az esztergomi érsek volt a pártfogója, a város tanácsa mégis nagyon is czélszerűnek találta ügyét a Szatmári jóindulatába is ajánlani s neki értékes ajándékokkal kedveskedni.[131]
Míg Budán, a királyi udvarban tartózkodik Szatmári, eszébe jut egyházi méltósága is.
Közel egy évtizede bírt már egyházi javadalmakat, ura volt már a második püspökségnek s még mindig nem volt pap, csak a kisebb egyházi rendeket vette fel, bár a pápának már akkor igéretet tett, hogy pappá szentelteti magát, mikor Veszprémből Váradra ment át.[132] Ez az igéret azonban nem származhatott igaz meggyőződésből. Mert váradi püspökségének második évében még mindig csak azért folyamodik a pápához, hogy az egyházi rendek felvételét hat hónapra halaszthassa el.[133] Mikor pedig ez az idő letelt, újabb hat hónapi haladékot kért.
Végre, úgy látszott, komolyan eltökélte magát, hogy végleg az egyházi pályára lép. Már hajlandó volt magát felszenteltetni. II. Julius pápa 1504 novemberében megengedte, hogy az egyházi rendeket bármelyik püspöktől felveheti.[134] Sőt – Szatmári kérésére – azt is megengedte, hogy mindazok, kik első miséjén, melyet szülővárosában, a szent Erzsébet-egyházban fog az Úrnak bemutatni, jelen lesznek s töredelmes szívvel meggyónnak, teljes búcsúban részesüljenek.[135]
Így mi sem állta már útját pappá szentelésének, mikor kételyei támadtak a rendek felvehetését illetőleg.
Ő ugyanis mindeddig elmulasztotta a pápával szemben köteles eskü letevését, jóllehet erre már az áthelyezése alkalmával felszólította a pápa. Ezért, nemkülönben mert a kanonoktól megkivánt idő alatt elmulasztotta a rendek felvételét, attól félt, hogy szabálytalanságba esett s censurát vont magára. Julius pápa sietett kételyeit eloszlatni. Bár kettős mulasztást követett el, – írja a pápa – az egyházi rendeket aggály nélkül felveheti s ha valamely censurát vont magára, ez alól apostoli tekintélyével feloldja; az elmulasztott esküt tegye le az őt felszentelő püspök, mint a pápa képviselőjének kezébe. Végül atyai jóindulattal kéri, hogy ezekután a rendek felvételét ne halogassa. S ha mégis valami előre nem látott körülmény folytán ezt nem tehetné meg, e körülmény megszűnésétől számított egy hónap alatt múlhatatlanúl szenteltesse fel magát.[136]
Julius pápának Szatmári minden kérésével szemben tanusított készséges jóakarata a külső politikában találja magyarázatát.
A velenczei köztársaság a pápai állam több birtokát elfoglalta. Ezek visszaszerzésére a pápa szövetségeseket keresett. Ilyen szövetségest vélt találni Magyarországban is. 1504 júliusában azzal a kéréssel fordult Ulászlóhoz, hasson a köztársaságra, hogy az egyházi állam további háborgatásától tartózkodjék, az elfoglalt várakat, városokat adja vissza. Ulászló teljesítette e kérést.[137] Beriszló Pétert és Kövendi Székely Miklóst küldötte a signoriához.[138] Örömmel értesült erről a pápa. Nagy dicsérettel szólt a király készségéről s lelkes hangon buzdította a főpapokat és főurakat, hogy érdekében királyukkal karöltve működjenek;[139] Beriszló Pétert külön levélben kereste meg, hogy kitartó cselekvésre lelkesítse. «Isten és a szentszék előtt nagy érdemeket fog szerezni ezzel» – írta a pápa.[140] Bakócz Tamáshoz intézett levelében ama hitének adott kifejezést, hogy, mint az egyház bíbornoka, nagy tekintélyét kétségkivül fel fogja használni, hogy Ulászló követe sikerrel munkálkodjék Velenczében.[141] Ennek daczára a pápa nem lehetett nagy bizalommal az esztergomi érsek iránt. Tudnia kellett, hogy Bakócz a köztársaság híve, mint ki a signoria közbenjárására nyerte el a bíbort s most ugyanannak a támogatásával a konstantinápolyi pátriárkai méltóság után törekedett.[142] De tudomása volt arról is, hogy Ulászló király készségének s Beriszló Péter és követtársa Velenczébe küldetésének nem az esztergomi érsek, hanem Szatmári György volt a szerzője, ki, éppen ellentétben Bakóczczal, úgy jelenleg, mint korábban a szövetség megkötésekor nem volt nevezhető a signoria barátjának.
Ez volt az oka, hogy a pápa ugyanazon napon, melyen az esztergomi érsekhez intézte felszólítását, ritka melegséggel üdvözli Szatmárit s a legnagyobb elismeréssel szól kiváló erényeiről, melyeket a reginói bíbornok előadásából nagyon jól ismer.
Nagy tekintélye van úgy a király, mint a magyar nemzet előtt – így ír a pápa – s munkájával, szorgalmával, tehetségeivel erre rá is szolgált. Nem kisebb ragaszkodással van a szentszék iránt. A reginói bíbornoktól tudja, hogy Beriszló Péternek Velenczébe küldése első sorban az ő érdeme. Kéri, hogy a szentszék iránt mutatott mostani buzgalmát őrizze meg s buzdítsa Ulászló királyt is, hogy követének határozott utasítást adjon, a melylyel Velenczét foglalásai visszaadására bírhatná. Hálájára, kegyére mindenkor számíthat, mikor arra alkalom kinálkozik.[143]
A pápa nem csalódott. Szatmári híven szolgálta érdekeit. Az ő befolyására történt az is, hogy Ulászló kemény hangon utasította a késedelmező Kövendi Székely Miklóst, hogy haladéktalanúl utazzék Velenczébe Beriszló támogatására, különben minden kárt, mely vonakodása folytán származhatik, rajta fog követelni.[144]
Mikor pedig a pápa úgy látta, hogy a magyar követek velenczei küldetése sikerrel kecsegtet, Szatmárit ismételten felkeresvén leveleivel, míg nem szűnt meg őt kérni, hogy Ulászló királyt ez ügyben állhatatosságra, kitartásra buzdítsa, újra és újra köszönetet mondott neki a szentszék érdekében kifejtett munkásságáért.[145]
Nemcsak ugyanezen évben, de ugyanezen hónapokban fordult Szatmári ismételten Julius pápához felszenteltetése ügyében. Az a gátló körülmény, melyet a pápa Szatmárihoz intézett levelében mint lehetőséget említett, valóban közbejött. A bekövetkezett politikai események ugyanis annyira igénybevették Szatmárit, hogy bizonytalan időre kénytelen volt elhalasztani a rendek felvételét.
Az 1505. rákosi országgyűlés. Szatmári titkos tárgyalásokat folytat az II. Ulászló és Miksa császár családjai közt szándékolt házasságok ügyében. Miksa fegyverrel kel igényeinek védelmére. A fejérvári országgyűlés Szatmárit küldi hozzá követségbe s békére lép vele.
Az erély- és akaratnélküli Ulászló király kormányzása éveiben hazánk politikai és pénzügyi tekintetben a válság szélére jutott. A királyi hatalmon a főpapok és főurak osztozkodtak. A köznemesség a válságos helyzetből való kibontakozás egyedüli módját a nemzeti királyságban vélte feltalálni. Azt hitte, hogy az ország ezúton megszabadul a káros idegen befolyástól s a törvénytipró főurak zsarnokságától. Az a körülmény, hogy a király házasságából eddig csak egy leánygyermek származott, nem különben a király ismételt szélhűdése a királyválasztás közeli lehetőségére nyujtott kilátást. A köznemesség meggyőződéséhez híven trónjelöltjét Mátyás fiában, Corvin János személyében látta, ennek 1504-ben bekövetkezett halála után pedig a dúsgazdag Szapolyai János felé fordult figyelme, kinek anyja Hedvig herczegnő naponta azért imádkozott, hogy érje meg fiának a királyi székbe való felmagasztaltatását s a ki, hogy a Corvin János nevének varázsát és híveinek támogatását a saját nagyratörő czéljainak szolgálatába vonja, ifjabb fiának, Györgynek, a jobb sorsra érdemes királyfi árváját, Erzsébetet jegyezte el.[146]
Ulászló 1505-ben ismét súlyos beteg lett. Az özvegy Szapolyainé úgy gondolta, itt a kedvező alkalom koronás álmai megvalósítására. Ajánlatot tett a királynak, hogy miután felgyógyulása bizonytalan, fiörököse pedig nincs, biztosítaná leánya jövőjét azzal, hogy a herczegnő az ő János fiával jegyeztetnék el s a király halála esetén a fiatal pár emeltetnék a királyi székbe. Ugyanekkor a Szapolyai-ház hívei azt is tudomására adták Ulászlónak, hogy a nemesek a Miksa császárral 1491-ben Pozsonyban kötött örökösödési szerződés érvényét sohasem fogják elismerni. De Bakócz és Szatmári résen állottak. Ulászló király úgy nyilatkozott, hogy neki nemcsak az élethez, de ahhoz is reménye van, hogy a királyné fiörökössel fogja megajándékozni.
21. SZAPOLYAI JÁNOS NÉVALÁÍRÁSA.[147]
A visszautasítás haragra lobbantotta a Szapolyai-család híveit; úgyszintén azokat, kik a Habsburgok örökösödésétől idegenkedtek. S mert úgy tudták, hogy a visszautasítás oka a főpapok, első sorban Bakócz és Szatmári voltak, a papságot üldözni, jószágait pusztítani kezdték, a tizedet megtagadták;[148] sőt Biharban s a szomszédos megyékben, tehát éppen a Szatmári püspökségében, nyilt felkelésben tört ki az elégületlenség.[149]
A dolog híre, túlzott alakban eljutott Rómába is. A pápa sietett felszólítani Ulászlót, hogy keljen az egyháziak védelmére; az esztergomi érseknek meghagyta, hogy ha szükségesnek látja, hívjon össze zsinatot, az összes főpapokhoz s mindenrangú egyháziakhoz felszólítást intézett, hogy e zsinat végzéseinek mindenben engedelmeskedjenek; Szatmárit külön megkereste, hogy legyen segítségére az esztergomi érseknek s országos tekintélyével hasson közre a forrongások lecsillapítására.
Ugyanezen czéllal Ulászló országgyűlést hirdetett szent Mihály napjára a Rákos mezejére. Ha tudta volna, mit hoz ez az országgyűlés, aligha hítta volna össze.
22. II. ULÁSZLÓ EMLÉKÉRME.[150]
Az országgyűlés ugyanis a trónörökösödés kérdését is tárgyalta. A köznemesek pedig oly nagy számmal jelentek meg s oly súlylyal léptek fel, hogy a főpapok – és főurak kénytelenek voltak meghajolni előttök s aláírták azt a nagyfontosságú okmányt, melyben a nemesi rendekkel egyetemben kijelentik, hogy ha Ulászló fiörökös nélkül hal meg, csak magyar vért választanak uruknak s királyuknak; s ha idegen fejedelem nyujtaná ki kezét a korona után, az ilyen ellen az egész ország köteles felkelni és fegyvert ragadni.[151]
A most már méltán «nemzeti»-nek nevezhető párt vezetői talán azért, hogy a királyt és benső híveit megnyugtassák, talán hogy Szapolyai Jánosnak békés úton, a királyleány kezével, tegyék lehetővé a korona elnyerését, még a gyűlés alatt, a nevezetes oklevél aláírása napján szövetségre léptek a nemzeti párttal szemben «udvari»-nak nevezett párt vezéralakjaival, a király és királyné védelmére, oly fogadással, hogy hozzájuk mindenha feddhetetlen hűséggel ragaszkodnak, rendeleteik végrehajtását, a mennyiben azok az ország szabadságaival nem ellenkeznek, minden módon elősegítik; másodsorban pedig, hogy egymás védelmére és támogatására mindenkor készek lesznek.[152]
Szatmári a rákosi országgyűlésen történtekről haladéktalanúl értesitette Miksa császárt.[153] S igy, míg Ulászló egykedvűen fogadta a határozat hírét s csak ennyi válasza volt rá: az Istennek lesz gondja rája és övéire,[154] ugyanakkor Miksa háborúra készült, hogy a pozsonyi szerződésben szerzett igényét, melyet a rákosi végzés közelről veszélyeztetett, megvédelmezze. Mielőtt azonban fegyverhez nyúlt volna, Ulászlóval kivánt megállapodásra jutni. Ez sikerült is. Egyrészről Pruisz János, volt váradi püspök, másrészről Szatmári Györgynek nagy titokban folytatott fáradozása eredményeképen 1506 márczius 20-ikán hármas házassági szerződést kötött Ulászlóval a saját unokáit, valamint Ulászló leányát s még méhben levő gyermekét illetőleg.
Az első szerződés szerint Miksa unokája, Fülöp kasztiliai királynak a fia, Ferdinánd eljegyeztetik Ulászló leányával, Annával.[155] A második szerint, ha Anna herczegnő elhalna, mielőtt a házasság végrehajtható volna, akkor, ha az áldott állapotban levő királyné leányt szül, Ferdinánd ezt fogja feleségül venni. Ha pedig a királynénak fia születne, ez – a harmadik szerződés értelmében – Ferdinánd nővérével, Mária herczegnővel fog házasságra lépni. Ulászló király és Anna királyné Budán, 1506. márczius 27-ikén külön-külön adott okmányban a magok részéről is hozzájárultak e megállapodásokhoz.[156] Sőt Ulászló, hogy még inkább biztosítsa a családja és a Habsburgok közti összeköttetést, a következő napon feleségét és gyermekét Miksa császár védelmébe és gyámságába ajánlotta, ha e zavaros időkben meg találna halni, «nem lévén – úgymond – senki e világon, kire őket bátorságosabban bízhatná.»
23. MIKSA CSÁSZÁR ARCZKÉPE.[157]
Kevéssel ezek után Miksa a magyar rendekhez levelet intézett, a melyben kijelentette, hogy jogait a magyar koronára fentartja. Majd pedig arról értesitette Ulászlót, hogy részint azon pénzbeli követelése behajtására, melyet a pozsonyi szerződés értelmében igényel, részint a hűtlenek megfenyítése végett hadat fog küldeni Magyarországba. Szavát tett követte. Pozsonyt, Sopront a Csallóközzel hamarosan elfoglalta.
A PÉCSI SZÉKESEGYHÁZ SZATMÁRI-OLTÁRA.[158]
Ulászló – kétséges, színlelésből-e avagy a nemzeti párt kivánságára – országgyűlést hirdetett Székesfejérvárra. A gyűlésen zajos jelenetekben nem volt hiány. Fenyegető nyilatkozatok hangzottak az udvari párt vezérei ellen. Többi között egy gúnylapot adtak kézről-kézre. Papi fej volt rajta, ily aláírással: «Ha a király nem bünteti, megbüntetjük mi.» Akkoriban úgy mondták, hogy ez a fenyegetés vagy Bakócznak vagy Szatmárinak szólt.[159]
A rákosi végzés szerint az egész ország tartozott volna felkelni s fegyvert ragadni Miksa ellen. De már az egy évvel később tartott országgyűlés arról látszott tanuságot tenni, hogy a köznemesi rend is szivesebben hozta a végzéseket, mint forgatta a kardot. Miksa már bent állt seregével az országban, Ulászló a haza ellenségének nyilvánította s fegyverre szólította ellene magát Szapolyai Jánost is:[160] a Székesfejérvárra egybegyűlt rendek szidták a király tanácsosait, elsősorban Bakóczot és Szatmárit, de tenni nem tettek semmit.[161] A helyett, hogy fegyvert ragadtak volna, miként fogadkoztak a Rákoson, abban állapodtak meg, hogy Ulászló Miksához követeket küldjön, kik, hogy Miksában minden gyanút eloszlassanak a békés szándék őszinteségét illetőleg, a főpapok és főurak, köztük Szapolyai János részéről is külön adott teljes hatalommal felruházva a császárral Óvárott a vett utasítások szerint a békéről tárgyaljanak. A követséggel Szatmári Györgyöt, Frangepán Gergelyt, Szentgyörgyi Pétert s Buzlai Mózest bízták meg.[162]
Július 1-én Anna királyné fiúgyermeket szült, ki két héttel utóbb a prímástól Boldogasszony Fejéregyházában megkereszteltetvén, az anya óhaja szerint Francziaország szent királya tiszteletére a Lajos nevet kapta.
Ez a körülmény az ügyek állásában lényeges fordulatot idézett elő. A fiörökös születésével úgy Miksa mint Szapolyai távolabb estek a magyar koronától. Az Óvárról Bécsbe ment magyar követek július 19-ikén nehézség nélkül kötötték meg Miksával a békét, a mely szerint minden ellenségeskedés megszűnik, hadait mindkét fél visszavonja. Miksa azonban ezúttal is fentartotta örökösödési jogát úgy a maga, mint utódai számára, a magyar koronát illetőleg.[163] Ugyanekkor a követek azt is megigérték, hogy azon összeg törlesztésére, melyre Ulászlót a pozsonyi szerződés kötelezi, a legközelebbi szent Mihály napján húszezer aranyat fognak Miksának fizetni; az adósság még megmaradt részéről pedig végezték, hogy erre nézve a két fejedelem később fog rendelkezni.[164]
Ulászló mindezeket Budán, augusztus 5-ikén elfogadta s megerősítette.[165]
A nagy öröm, melyet a trónörökös születése hozott, rövid napok után még nagyobb gyásznak adott helyet. Lajos idő előtt jött a világra s a korai szülés az anya halálát okozta. Mikor a velenczei köztársaságnak az örvendetes esemény alkalmából írt üdvözlő levele Budára érkezett, Anna királyné már a ravatalon feküdt. A gyenge Ulászlónak, de nemzetünknek is jó angyala szállt vele sírba. Az okos és élénk szellemű királyné ugyanis támasza, országos ügyekben is tanácsadója volt gyámoltalan férjének; s ha az ország háztartását nem is sikerült neki rendbehozni, a királyi udvarban, melynek éltető lelke volt, rendet teremtett.
24. II. ULÁSZLÓ NÉVALÁÍRÁSA.[166]
Ulászlót hitvese halála teljesen megtörte. Valósággal búskomorságba esett; az országos ügyekkel még annyit sem törődött, mint eddigelé, apai szivének minden vágya a fia jövőjéről való gondoskodásban összpontosúlt.
1507 április 24-ikére országgyűlést hirdetett, hogy kis fia megkoronáztatását kieszközölje. De a rendek értesülvén az Ulászló és Miksa között történt titkos megállapodásokról, vonakodtak kérését teljesíteni.
Azonban az országgyűlésen megnyilatkozott ellenszenv nem tartotta vissza Ulászlót és tanácsosait, hogy tovább szőjék a szálait annak a politikának, mely a Habsburgokkal való minél szorosabb összeköttetésben találta a szabadulás útját. Nem hiányoztak, kik már ekkor azt hangoztatták Ulászló előtt, hogy családja jövőjét jobban biztosítaná, ha öcscsével, Zsigmond lengyel királylyal szövetkeznék inkább, mint Miksával. Szatmári azonban figyelmeztette a királyt, hogy üdvösebb a Miksával való szövetkezés. Zsigmond távol van s folyton telve háborúval.
Ezek a körülmények egyenesen azt tanácsolják, hogy gyermekei jövője érdekében Miksára támaszkodjék. A Szatmári érvelése győzött. Az 1507-ik év őszén Budára érkezett Pruisz János magával hozta a szerződést, melyet Miksa Constanzban írt alá s mely a Miksa unokái és Ulászló gyermekei közti kettős házasság feltételeit részletesen megállapította s a melyet Ulászló nov. 12-én kelt aláírásával a maga részéről is megerősített.[167]
A következő évben tartott országgyűlés végre kész volt teljesíteni Ulászló óhaját. De csak olyan feltétellel, ha Ulászló megigéri, hogy ha meghalna, mielőtt fia nagy kort ért volna, a gyámságot nem fogja Miksára vagy más idegen fejedelemre bízni s hogy fia nevében az ország szabadságaira esküt tesz, melyet a felnövekedett Lajos ismételni tartozik. Ulászló a feltételek teljesítését megigérte, mire az alig kétéves gyermek 1508 június 4-ikén Székesfehérvárott megkoronáztatott.
Szatmári a politikai viszonyok nyomása alatt áttéteti magát a pécsi püspökségre. Felszenteltetése. Első miséjét Kassán mondja.
Mikor Szatmári Ulászló és az országgyűlés megbizásából Miksa császárral a békéről tárgyalt, már nem váradi, de pécsi püspök volt. Mint váradi püspöknek utolsó ténykedése az volt, a melylyel 1505 október 20-ikán püspöksége egyik tisztjének, Pártási Imrének váradi-olaszi házát minden teher alól felmentette.[168] Ugyanezen év deczember 19-ikén II. Julius pápa már kiadta a bullát, a melylyel őt Váradról a pécsi püspöki székre helyezte át.[169]
Az áthelyezés méltán kelthet feltűnést, mert a pécsi püspökség jövedelemre nézve is alább állott a váradinál. De sem Ulászló,[170] sem a pápa az áthelyezés alkalmával adott leveleikben nem említik az okot, mely a székcserét megmagyarázná. A pápa csupán azt mondja, hogy gondos atyát óhajtván adni a pécsi egyházmegyének, figyelmét az egyházmegye kormányzásában kipróbált Szatmárira irányította, azzal a reménységgel, hogy a pécsi püspökséget is éppen olyan áldásosan és üdvösen fogja kormányozni, mint kormányozta volt a váradit. Ez azonban nem megokolás, nem is említve azt, hogy e dicsérő szavaknak nincs való tartalmuk.
Kétségtelen, hogy Szatmárit Várad elhagyására politikai okok bírták. Éppen ebben az esztendőben tett ugyanis határozottabb lépéseket a Szapolyai-ház, hogy Szapolyai János elnyerje a királyleány kezét s azzal a jogot a királyi trónra. A törekvés kudarczot vallott. A köznemesség úgy tudta, hogy e kudarczot a kormány élén álló főpapok, tehát elsősorban Bakócz és Szatmári idézték elő. Ezért és más okok miatt is az egyháziak elleni gyűlölet – mint már tudjuk – szokatlan módon nyilatkozott meg, több helyen, Biharban és a szomszédos megyékben, tehát éppen a Szatmári püspökségében, nyilt felkelésben tört ki az elégületlenség. Az erre következett rákosi végzés pedig éppen a Szapolyai-ház s a köznemesség diadalát s a főpapok és főurak vereségét jelentette. Ilyen körülmények között, jóllehet Szatmári is tagja volt annak a szövetkezetnek, melyet a két párt vezérei még a gyűlés folyama alatt egymás védelmére kötöttek, méltán találta veszedelmesnek egyházmegyéjét s áttétette magát a szegényebb, de békés viszonyok közt élő pécsi püspökségre.[171]
Ugyanazon politikai események, melyek Szatmárit Várad elhagyására késztették, gátolták meg azon eltökélt szándékának megvalósításában is, hogy végleg az egyházi pályára lép. Mert most sem volt még felszentelve, jóllehet már a harmadik püspökséget bírta. Előbb táplált jószándéka mellett azonban Pécsett is megmaradt. Már első miséjének az ideje is kitűzetett az 1506. év első vasárnapjára.[172] Szatmárinak azonban ismét kételyei támadtak, hogy azon búcsúkegyelmek, melyeket a pápa első miséje alkalmára még mint váradi püspöknek engedélyezett, igénybevehetők-e Pécsre történt átköltözése után. A pápa sietett tudatni, hogy e kegyelmek most is igénybe vehetők.[173] Szatmári most már nem késlekedett. Felvette a felsőbb rendeket, megtörtént a püspökké szentelése s 1506-ban, még pedig, minden körülményt tekintetbe véve, az őszi időben be is mutatta első áldozatát, ott, a hol óhajtotta, szülővárosában, a gyönyörű szent Erzsébet-egyházban.
25. PÉCS LÁTÓKÉPE.[174]
Szatmári György 1505-től 1521-ig, tizenhat évig volt Pécsnek a püspöke, a mikor is az ország első egyházi méltóságára, a prímási székbe emeltetett.
Politikai működésének súlypontja pécsi püspöksége korára esik, a minthogy azokat a nagyfontosságú tárgyalásokat is, melyek előkészítették a Habsburg-család útját Magyarország trónjára, már mint pécsi püspök vezette. Pécsi püspöksége idejére esnek túlnyomó részben más, egyházi, kulturális s magántermészetű ténykedései is, a melyek, nem kisebb mértékben, mint államférfiúi működése, emlékezetét fentartották s nevét a történelem számára megőrizték. Mint pécsi püspököt küldötte ki a pápa is az esztergomi és kalocsai érsekkel együtt bírául, mikor Beriszló Bertalan vránai perjelt azzal vádolták, hogy egy bizonyos nő meggyilkolását elősegítette.[175]
26. SZATMÁRI GYÖRGY NÉVALÁÍRÁSA.[176]
Jegyzetek
