Utóhang Az új földesúrhoz

Egy regényemben sem igyekeztem a kort, melyben történetem meséje fejlődik, annyira híven ecsetelni, mint „Az új földesúr”-ban.

Azok az alakok valóban mind itt éltek, az a küzdelem valóban itt folyott le a szemünk előtt, magunk is szerepeltünk benne; ennek a komikuma és tragikuma mind valóság.

Az egésznek az eszméjét egy nevezetes ötlet adta.

Én láttam egy este Haynau tábornagyot (a nyugalmazottat) magyar ruhában, széles szalagú darutollas túri süveggel a fején, a legkizárólagosabb magyar urak társaságában megjelenni. Még élnek többen, akik hallották tőle ezen erős mondást: „wir Ungarn lassen unsere Rechte nicht confisciren!”+ Már akkor a nyugalmazott tábornagy magyarországi földbirtokos volt.

Ehhez a néhány szóhoz is magyarázat kell: „magyar ruhában, széles szalagú darutollas túri süveggel.”

A Bach-korszakban annyira ment az állambölcsek figyelme hogy még a magyarok öltözetére is kiterjedt. Miniszteri rendelet folytán betiltatott a széles szalagú kalapok viselése; de különösen a tollviselés a kalapok mellett. E klasszikus rendelet végrehajtására az alföldön éppen egy magyar nemesi családból származott kerületi főnök vállalkozott, aki sok századon át érdemekkel tetézett ősi családnevét Bonyhádyra változtatta, s aki az országos vásárokon szedette le a kalapok mellől a tollakat; amiért aztán megörökíttetett az országszerte énekelt népdalban:

 

„Kecskeméten kidobolták.
Hogy a tollat ne hordozzák.
Most a tollat kettő szedi,
Amsli zsidó s a Bonyhády.”

 

Ebből aztán el lehet képzelni, micsoda ellendemonstráció lehetett az, mikor egy ilyen betiltott tollas süveget egy olyan ismeretes szakállbajuszos alak nyomott fel a tarkójára, aminő a rettegett nevű cidevant+ tábornagy volt!

Mi mindennek kellet történni ebben az országban, ami ezt a pontiusi alakot a Golgotától a Tábor-hegyéig elvezette – a makkabéusok+ dac-váráig?

Ez azonban csak az eszmét költötte; az alak, ki Ankerschmidt tábornokban van személyesítve, nem ennek a históriai személynek a képmása: több hasonló ismerősből van az összetéve, ámbár egy-egy erős vonás, mint a tromfból jóltevés az üldözöttel, ennél is megvolt.

A börtönből kiszabadított ifjú hősben rá lehet ismerni a szabadságharc legmerészebb bajnokára, ki egy maroknyi csapattal dandárokat vert ki állásukból, s tömlöcében is oly csuda jókedvvel viselte magát; későbbi szabadulási tervekben vezérszerepet vitt, s utoljára a legrejtélyesebb módon eltűnt: a Duna hullámai vetették ki a szigetparton, keze-lába összekötözve. Maig is rejtély Beniczky Lajos élete és halála. Tőle magától hallottam, ami fogságában történt vele.

Az ál-Petőfi alakja, s aztán a bevándorolt hivatalnokcsapat, kíséretével, az új törvényt és rendet használó juris doctorokkal, a külhoni gazdászok, kiket a hibás tudományuk és ismeretlenségük jégre visz, s azok mellett a kárörvendő hazafi, aki szövetséges társának tartja a szegénylegényt és az elemi csapást, s belekacag a pusztító zivatar süvöltésébe, mind ennek a korszaknak a jellemalakjai.

Közel negyven éve már annak, hogy ez a regény íródott; a kor, amelyet lefest, akkor még friss emlékezetben élt, ez magyarázza a hatást, amit akkor az olvasó közönségre gyakorolt. Nemcsak Magyarországon. Lefordították legelébb angolra. Minden angol lap a legkedvezőbb ismertetéseket írta róla; az angolból ment át a svéd, dán, hollandi közönséghez, finn nyelven is megjelent. Mindenütt megértették ezt.

És ma már szépen kell kérnem az olvasót, hogy higgye el nekem, hogy ez az egész regény, évtizedekkel az ő születése előtt, valóban így történt meg.

Hogy voltak emberek, akik lemondtak az élet minden kényelméről – azért, hogy a hatalomnak akadályt gördítsenek útjába. Nem különcök voltak: az egész nemzet érzelmeinek a megtestesülése voltak.

Hogy volt egy korszak, amikor áldottuk a sorsot azért, hogy semmink sincs, se vasútunk, se gyáriparunk, se kereskedelmünk, se hitelünk: csak az alattunk levő föld, az a mienk; az a mi védelmünk, az, ami meghódítja a hódítót; amikor a szegénységünk volt a büszkeségünk, a meztelenségünk a páncélunk, mint a varégerek+ hadának.

És hogy lehetett egy kormány, mely, miután tabula rasa-t csinált országunkból, utoljára még az árvizet is ráereszté, hogy az Isten áldását is letörülje róla. És véges-végül még az égbejáró utat is el akarta tőlünk zárni: megtámadva a vallásszabadságot. S hogy ezen a merényleten összetört a hatalma.

De szép idők voltak! Mikor a protestánsok nagy gyülekezetén megjelentek a római katolikus egyházfejedelmek, mint jóakaró hallgatók, s a honszeretet és szabadság szent lángjától áthevülve, egyesíték buzgó imáikat az üldözöttekével, kitartásra buzdítva őket mind halálig!

De szép idők voltak!

Hála az Égnek, hogy elmúltak!

1895.

Dr. Jókai Mór

 


 

I. Jókai Mór (1858)

 

II. Haynau (1849)

 

III. Beniczky Lajos (1868)

 

IV. Kufstein várbörtöne

 

V. Az új földesúr első hírlapi közlése(Pesti Napló 1862. jan. 4.)

 

VI. A Hevesi-féle átdolgozás bemutatójának plakátja

 

VII. Eliz (Somogyi Erzsi) és Aladár (Lehotay Árpád)

 

VIII. Garanvölgyi Ádám (Kürti József), Kampós (Gabányi László) és Garanvölgyi Aladár (Lehotay Árpád)

 




Hátra Kezdőlap Előre