Felette igen akarnám ha mindenkor szömeid elött viselnéd amaz Solonnak szep mondását*, kit midön Croesus az ö gazdagh tarházában be vit vólna, és arany, ezüst marháit, szerszámit drága gyöngyeit elö mutogatván ezt mondaná: Solon láttálé valaha életedben bóldogab embert en nálamnál? Ezt felele:
|
Senki ne mondgya maghát halála elött bóldoghnak, mert az mint más bölcz* mondotta: Stat sua cuiq[ue] dies. Mindennek fen męg az nap. (169) Bizony egy bodogh embert sem mutathatz énnékem ez világhon, talám nagy Sándort hoznad elö s-ötet mutatnád uijal bóldoghnak? Vgy vagyon harmintz két esztendös koraigh ez világhnak akkor meg ismert részeit el foglalta vala, de kérlek miczoda bóldoghságha vólt? buval, banattal, verének gyakor ontasával, sok fárratságal ötte kenyerét, és mikor szinte iavaiban meg kellet vólna nyugodni, ackor kelletet tölle meg válni.
Talam amaz Troiai vén Priamust* mondanád bóldoghnak, az kinek czak Menyeis egszer s-mind száz vólt? söt inkáb bóldoghtalanságára vólt ez ö néki, mert sok szép fiai és menyei szöme láttára megh öletettenek, némellyek az ellensęgnek rabiaivá löttenek, ö maga-is penig eggÿk fiának testén öleteték meg az ellensęgtöl, Virg[ilius] lib[er] 2 Ae[neidos].
(170) Talám Mydast jelentenéd bóldoghnak, az ki valamihöz nyult, mind arannya tünik vala, az után ez bóldogtalan bóldoghságot mi követe? ez, hogy éhel hala megh magais*, mert eledeleis arannya lészen vala, Ovid[ius] in Metam[orphosesin].
Talám Polycratest* gondolnád, ki soha életében kárt nem vallot, hanem oly szerenczes vólt, hogy szerenczeiének megh probálasára uÿaból arany gyüröiét az tengerben bé vetette, s męg az-is annak utánna czudálatos-képpen hazahoz meg tért. Mert az mely hal el nyelte vólt, annak-utánna megh foghták, és az Királÿ konyhaiára hozták, az Szakáczok az gyüröt gyomrában fel találván az Királynak meg adták. De ö sem vólt bódogh, mert midön ez ó szerenczeiében ighen bizakodnék, ime az Dariusnak egy Orontes nevü Ka(171)pitánnya nagy czalárdságh által megh fogta és keresztfára feszitette, ugy hogy illendöképpen magára vonhatta az Plautusnak amaz mondását*:
Fortuna humana fingit artatque ut lubet. Me qui liber fueram servum fecit e summo infimum. Qui imperare insveram, nunc alterius imperio obsequor. Az mely annÿt teszen:
Az szerencze mindent ugy czelekeszik az mint akar. Engemet, ki annak elötte szabados vóltam szólgává tött, nagyobból kissebbé. Az ki másoknak paranczolok vala, immár másoknak paranczolattyoknak kel engednem. Valerius Max[imus] lib[er] 6.
Bóldogtalan hát az bóldogság, mely ez világon igen boldoghságosnak itéltetik lenni, és mostoha Anya az szerencze, avagy az emberek nem igaz agyából születette(172)nek az szerenczének, mert semmiképpen az ö öröksęge nem marad az ö fiaira. Valamikor az szerenczeiének forgasáról, és alhatatlan kerekéröl gondolkodom, mindenkor eszemben jut az Mediolanomi Hertzeghnek, Ludovicus Sfortiának esete+, kiröl emlekezik Griccius lib[er] 3. Ez ember az szerencze forgása által oly nagyra ment vólt, hogy Olasz Országnak minden hegy álly+ tartományát fegyverével magaévá tötte. Ferdinandot ackori Neapoli Királyt országhából ki kergette, az eggÿk Caroly Czászár ellen az feiedelmeket fel geriesztette, és midön mindenek kévánságha szerént lennének, fel fualkodván maghát nevezte, Fortunae filium, az szerenczének fiának, de rövid idö el mulvan, az Franciai tizenkettödik Laios Királytól meg fogatatot, és tiz eszten(173)dei rabsága után szegény rabi állapatban veszet el*, Sab[ellicus] lib[er] 7.
Emlekezzél meg hát itt Terentiusnak amaz intö sententiaiáról*: Omnium rerum vicissitudo est, minden dologhban változás vagyon. Es fogadgyad Senecának szép intésęt*:
|
Senki ne bizzék ió szerenczeiében, kétsęghben se essen veszedelmének ideién az iövendö+ iók felöl, mert elegÿti ezeket amazockal az Istennek akarattya, és nem engedi álláni az szerenczét. Soha senkinek nem vólt az Isten oly ió akaróia, hogy az hólnapi napot bizvást magának igérhette vólna.
(174) Amaz nagy Macedoniai Philep Király oly igen tudta az szerencze alhatatlanságát*, hogy midön egy nap hirt vött volna+ három ió szerenczeiéröl, 1. hógy Tetypso Olympiásban. 2. hogy Parmenio mind kettö ö hadnagya az ellensęget megh gyözték*: 3. hogy az ö felesęge néki férfi magzatot /Alexandert+ tudni illik/ szülte vólna, kezeit fel emelvén, ekképpen kiáltá: oh te szerencze, szerencze, most hincz valami kevés gonoszt ez sok iók köziben. Mely mondásavál ielenté, hogy nem kel az szerenczének hinni, mert az nagy elömenetelüeket hertelen meg szokta trefálni.
Posidippus az szerencze felöl* igy szóllot: Nullus hominum sine tristitia vitam transegit, neq[ue] ullus usque ad finem fortunatus permansit. Senki nem ment ez életen által minden (175) bánatnélkül, sem penig senkinek kebelében nem maradot megh az ió szerencze mind végigh.
Miert hinnél hát ez világi iókban, kikhez ragazkodni merö esztelensęgh ? Mit helyheztetnéd bóldogságodat az el mulandokban? Czak addig böczüllyed ez világnak minden iavait, az meddig te néked az iószágos czelekedetekre segedelmid lehetnek. Az ioszágos czelekedeteket penigh gyakorollyad mindenképpen, mert ezek nem czak vezérleni fognak tégedet ez világnak haborus tengerében, hanem azon kivül amaz öröcké való bóldogságos réh helyre* az menyorszagra kÿs szállitanak Az ioszághos czelekedetek+ tanitanak meg az tökélletes bóldogságnak kévánására /az mely az Istennek szinének latása/ mely kévánsagod ugy vagyón ez életben tellyes(176)sęgel be nem tellyesedhetik, mind azonáltal annak nem kiczin edessęghét és gyönyörüsęghét veheted. Sies hát arra minden tehetsęgeddel, utáld megh az ielen való bóldogságokat, mellyek czak világiak, mulando arnyékok és semmik.
Nagynak tulaydonitá ez világi bóldoghsagot Petrus Brochias*,*, ki midön egy szegény szakál nÿrö Borbély vólna, az Galliai Philep Király oly nagy méltosággal latogatta vólt meg, hogy az Király elött minden dologh rayta fordul vala meg, annakutánna bé vadoltaték, mint ki az Királynak titkait mindenek elöt beszéllene, az Királ’ minden iavait másoknak osztá, és magát fel akasztatá, Fulgosius lib[er] 6, cap[ut] 11.
Hasonloképen egy Petrus Campanus*,* ighen igen szegény nemböl származot, igen bizik vala ez vi(177)lági boldogsagnak alhatatosságában: ezt az embert Fridericus II. Romai Czászár annÿra szerette ékesen való szóllásáért, hogy minden titkait véle közlötte. De imé mivel az udvari kedvessęgh nem mindenkor állando, mások midön irigykednének ió szerenczeiére, vétket fogának hozzá, mintha az Romai Papával tartaná az dolgot, /mert Fridericusnak az Papával mindenkori ellenkezése vala/ meg fogata az Király és szemeit ki tolatá, és annakutánna Hetruriának eggÿk városában buában maga lön magának gÿlkosa, Fulgosius lib[er] 6.
Üveghez hasonló ez világi bóldogságh*, az melytöl inkáb fenlik, annal hamaréb romlasát várjad.+