MÁSODIK KÖNYV.
MÁTYÁS URALKODÁSÁNAK ELSŐ ÉVEI.
1458-1464.
MÁTYÁS KIRÁLY ARANY PECSÉTJE.
22. MAGYARORSZÁG ÉS BOSNYÁKORSZÁG CZIMERE.
Mátyás trónralépte. A helyzet. Szilágyi Mihály. Zrednai Vitéz János Giskra. A csehországi koronázás.
Mátyás király útja a Morva partjától, Nagyszombaton és Esztergomon keresztűl, diadalmenet volt. Február 14-én, farsang utolsó napján, tartotta ünnepélyes bevonulását Budavárába, mely zajos vigalmak színhelye lett. A bőjti időszak áhitatos szigorától, a rendkívüli esemény hatása alatt, készséggel tekintett el az egyház. És a király, kinek lelkét méltán a boldogság felmagasztosúlt érzelmei töltötték be, az ország összes lakóit fölhivta a vígságban való részvétre. «Mi – írja két nappal megérkezése után Bártfa városa polgárainak – most Budán, a főpapok és urak körében víg napokat élünk. Óhajtjuk, hogy a mi örömünkben Ti is részesek legyetek, és lelketek üdülést találjon. Ezért felkérünk, hogy nagy és kitünő örömünkre való tekintettel, ünnepeket rendezzetek, és az öröm hírnökét megajándékozva bocsássátok vissza».[138]
De a vigalmak közepett nem feledkezett meg gyászos kötelességéről. Elzarándokolt az Úr testének templomába, szerencsétlen bátyja jeltelen sírjához; majd utóbb intézkedett hogy teteme ünnepélyes módon Gyulafehérvárra szállíttassék, ott atyja porai mellett találja föl a végső nyugalom helyét.[139]
23. MÁTYÁS PALOTÁJA.
És az ünnepeltetés mámorában nem zárkózott el állásának komoly föladatai elől. Az uralkodás mézes heteit nem élvezheté zavartalanúl. Súlyos gondok terhe nehezedett rá.
Magyarország mint független állam jutott az ő jogara alá. De a függetlenség előnyeivel az elszigeteltség veszélyei párosultak. A hajó szabadon járhatott az óczeán síkjain; de minden oldalról ostromolhatták a felkorbácsolt hullámok.
Kelet leghatalmasabb trónján még mindig Bizancz meghódítója űlt, ki miután Nagy Konstantin tizenkétszázados birodalmát megsemmisítette, már szent István országaira veté tekintetét.
Nyugat császári székét III. Frigyes foglalta el; ugyanaz, ki V. László kiskorúsága alatt, Magyarország és a Hunyadi-ház irányában, ellenséges indulatát ismételten elárulta.
Éjszakon Lengyelország királya, a kudarczot vallott trónkövetelő, duzzogott.
Délen Velencze leselkedett alkalomra, hogy Dalmátia terűletét elnyelje.
És a külső ellenségektől körűlfogott Magyarország belső állapota a legszomorúbb vala. Mikor néhány évvel utóbb, Mátyás a viszonyokat, melyek között a kormányt átvetted, jellemezni akarja: a szétrongyollott ruhától, a sebekkel borított testtől, a romokban heverő épülettől kölcsönözte hasonlatait.[140]
A rend föltételei: tekintély és törvénytisztelet; a hatalom biztosítéka: pénz és hadsereg – mind hiányzottak.
A nemzet nem is mutatott hajlandóságot, hogy megadja uralkodójának a sikeres kormányzás eszközeit.
A királyválasztó országgyűlésen határtalan volt a lelkesedés; de nyoma sem mutatkozott az áldozatkészségnek. A nemesség új királyának felajánlotta szíve minden dobbanását; de végzéseiben félreérthetetlenűl figyelmeztette, hogy egyetlen csepp vérére, jobbágyainak egyetlen forintjára sem számítson.[141]
Sőt még azon platonikus lelkesedés is, mely a trónra emelte őt, nem hitetheté el vele, hogy háza ellenségeinek lelkében a gyűlölet őszinte szeretetnek, az ármány igaz ragaszkodásának adtak helyet. Tisztában kellett lennie az iránt, hogy leküzdött vagy csak elnyomott érzületeiket a viszonyok legelső fordulata ismét fölszínre fogja hozni.
És mikor mindezen számtalan nehézségekkel szembeszállani készűlt: nemcsak azon varázsos hatalmat kellett nélkülöznie, melyet a koronázását nyújt az uralkodónak, hanem kezeit megkötve találta: a kormányzói tiszt fölállítása által.
Erős önérzetet, nagy ambitiót hozott magával a trónra. És e tizennyolcz éves ifjú, kinek a kort megelőző érettségi fejlődését a megpróbáltatások siettették, képes is vala arra, hogy maga uralkodjék és kormányozzon.
Mátyás épen nem tűrt volna meg maga fölött gyámot, maga mellett kormányzót, bármilyen kiváló tulajdonságok ékesítsék azt. És ilyenekkel Szilágyi Mihály nem dicsekedhetett.
Az egyszerű katona, ki egész életét táborok sátrai alatt és végvárak falai között tölté, ép oly kevéssé ismerte az európai viszonyokat és a világ-mozgató politikai eszméket, mint a hogy nem olvasta soha Hellasz költőit, Róma történetíróit. És míg imponálni nem bírt a magas műveltségű királynak, símúlni sem tudott hozzá. Mindazon igényeket támasztotta, melyek a gyámot kiskorú gyámfia, a koros nagybátyát fiatal öccse, a jótevőt lekötelezettje irányában illetik.
Ilyen körűlmények között az összeütközés elkerűlhetetlen vala. Ezt azonban Mátyás egy időre el tudta napolni.
24. MÁTYÁS ELSŐ RENDELETE 1458. FEBRUÁR 12-IKÉN.[142]
A mint Budavárába érkezett, Szilágyi kielégítése végett, az ország hatóságaihoz intézett íratokban, közhírré tette, hogy az ország rendei által megválasztott kormányzóra ő maga is átruházza az egész kormányhatalmat.[143] Majd jószágadományok egész sorozatával halmozta el, beszterczei grófságot is átadta neki, és az adománylevélben a legmagasztalóbb kifejezésekkel örökítette meg a személye, háza és országa körűl szerzett érdemeket; hirdetvén, hogy a börtönből való kiszabadulását és a trónra emelkedését néki köszöni.[144]
Azonban csakhamar rá tudta őt bírni, hogy az Alföldre menjen, az országot a törökök támadásai ellen megoltalmazandó. A hiú és könnyen befolyásolható férfiú előtt bizonyára azt hangsúlyozta, hogy a haza megmentésére csak ő képes, és hogy nagy elődje a kormányzói tisztben, Hunyadi János is, fő teendőjének a törökök elleni küzdelmet tekintette.
Martius közepén Szilágyi elhagyta a fővárost[145] és így kisiklott kezeiből a kormány-ügyek vezetése. Ezt azonnal a irály vette át,[146] ki az ily módon elért sikerrel mesteri ügyesség jelét adta, melyre egy tapasztalt diplomata is büszke lehetett volna.
Azonban Mátyás, habár erélyesen utasította el a gyámság vezérlő karját; érezte egy hű és megbízható, avatott és széles látókörű tanácsos sugalmazásainak szükségességét.
Ilyen tanácsos kínálkozott néki Zrednai Vitéz Jánosban. Ez Hunyadi Jánosnak bizalmas embere, kormányzósága idején jobb keze volt; Mátyással a budai fogságban osztozott, majd első kereste föl őt Prágában és üdvözölte mint jövendő uralkodót. A kormányzás mesterségében teljes jártasságot szerezett volt magának négy király oldala mellett. Ezen felűl az ország legműveltebb emberének lehetett őt tartani.
25. ZREDNAI VITÉZ JÁNOS ARCZKÉPE.
És mindezen jelességek mellet, az udvaroknál elsajátította azt a símaságot, mely a hatalmasok hiúságát kímélni tudja; és a leleményességet, mely kerülő ösvényeken ér oda, hova egyenes úton hiába igyekeznék.
Mátyás környezetében ő bírta a legnagyobb befolyást, a nélkül azonban, hogy hivatalos állást foglalna el.[147]
Ugyanis Mátyás, trónjának elfoglalása után, mindenkit meghagyott méltóságaiban és hivatalaiban. Vetési Albert nyitrai püspököt is cancellári tisztében megtartotta, bár a Hunyadi-ház ellenségeihez tartozott. Hogy ezeket megnyerje, minden lehetőt megtett. Csodálatra méltó önuralmat és türelmet bizonyított. Garai Lászlót, Ujlaki Miklóst, a Szentgyörgyi grófokat, kik tüntetve távol tartották magokat, ismételten hívta meg követek által. Minden biztosítékot kész volt megadni nekik; sőt abban is megnyugodott, hogy anyja és nagybátyja vállaljanak értette kezességet, pecsétjeikkel erősítsék meg okleveleit.[148]
De türelmének meg voltak határai. Mikor Ujlaki, habár összes kívánatai teljesűltek, még mindig vonakodott Budavárába jönni, sógorához, Podjebrádhoz, így ír Mátyás.
«Már is világosan kitűnik, hogy Ujlaki úr megveti béketűrésünket, és játékot akar velünk űzni. Mivel pedig ilyen pártosok ellenében, főleg uralkodásunk küszöbén, kellő módon kell föllépnünk, és országunkat megvédelmezni tartozunk: ne vegye rosz néven Testvériséged, ha Miklós vajdát valami baj találja érni.»[149]
26. MÁTYÁS KIRÁLY NAGY FÜGGŐ PECSÉTJE.
Bizonyára még erőteljesebbek valának a fenyegetések, melyeket egyenesen a makacs főúrhoz intézett. És a hatás el nem maradt. A vajda megjelent az udvarnál. Meghódolt.[150]
Ugyanekkor a cseh Giskrával, ki a lengyel király pártjára állott, Mátyás bátran felvette a harczot. Sietve megtette a készületeket. Lengyel és cseh zsoldosokat toborzott össze. A vezérletet rendületlen hívére, Rozgonyi Sebestyénre ruházta. És ez szerencsésen járt el megbízatásában. Vadna várát megvívta, és Sárospataknál nyílt ütközetben megsemmisítette a cseh haderőt. Számos foglyot küldött Budára, hol megjelenésök nagy lelkesedést keltett. Mátyás, az uralkodása alatt kivívott első győzedelem alkalmából, hála-istentisztelet tartását rendelte el; Rozgonyi Sebestyént gazdag adománynyal jutalmazta.[151]
Giskra, a mint a történetekről értesűlt, Podjebrád közbenjárása mellett fegyverszünetet kért és kapott Mátyástól.
Időközben a cseh kormányzóból Csehország királya lett. Martius 2-ikán történt megválasztatása örvendetes és előnyös esemény volt Mátyásra nézve is, ki saját tollával fogalmazott levélben tolmácsolta szerencsekívánatait Podjebrádnak. Hangsúlyozza, hogy öröme, melyet most érez, még nagyobb, mint a rómaiaké volt, mikor az első győzedelmet Hannibál fölött kivívták. Azon reményét fejezi ki, hogy mindkettőjök országaira és a kereszténységére áldást hozó lesz az ő trónra jutása.[152]
Ezen esemény alkalmat nyújtott Mátyásnak, hogy jelentékeny szolgálattal kötelezze le ipját és szövetségesét.
A cseh király, bár Husz János felekezetéhez szított, új trónjának megszilárdítása szempontjából, súlyt fektetett arra, hogy ősi szokás szerint, a kath. egyház főpapja tegye fejére a koronát. De a prágai érsekség üresedésben állott, az olmüczi püspök még nem volt fölszentelve, a boroszlói pedig ellenségeihez tartozott. Ezért Mátyást kérte föl hogy magyar főpapokat küldjön a koronázási szertartás végrehajtására.
Mátyás szívesen teljesítette e kívánatot. A győri és váczi püspököknek adta a kitüntető megbízást. Azonban meghagyta nekik, hogy a koronázás előtt Podjebrádtól esküvel erősített nyilatkozatot állíttassanak ki, melyben a kath. egyház és feje iránt hűséget fogad. A cseh király kiállította a nyilatkozatot; a mely tényből a római szentszék a csehországi egyházi szakadás megszűnésének reménységét merítheté.[153]
Országgyűlés. Garai László a nádori méltóságtól megfosztatik. Szilágyi Mihály elégületlensége, összeesküvése, kibékülése, lemondása a kormányzói tisztről, újabb fondorlatai és elfogatása.
Magyar- és Csehország uralkodóinak benső viszonyát a pápa élénk örömmel üdvözölte. Ugyanis III. Calixtus azt várta tőlök, hogy egyesült erővel mielőbb a törökök ellen támadólag lépjenek föl. Ez irányban leveleivel és követei útján, szüntelenűl buzdította Mátyást, kinek, mindjárt megválasztatása után, a szentelt kardot megküldeni szándékozott; és ezt csak azért halasztotta el későbbre, mert illendőnek látszott az új király hódoló követségét bevárnia.[154] Mátyás trónrajutása első pillanatától át volt hatva a rá várakozó kötelességek tudatától. Ékesszólóan hirdeté ezt Rómába írt leveleiben, melyekből – mint válaszában a pápa megjegyzi – «úgy szólván égi láng heve» sugározott ki, és melyeknél – úgymond – «kedvesebbeket és kellemesebbeket, mióta a pápai széken űl, még nem olvasott». Mert azon elhatározásának kifejezését tartalmazzák; hogy atyjának nyomdokaiba fog lépni, és a kereszténység ügyének szentelve életét, fogja leróni «háláját Istennek az ő kegyelmességéért, melyet a legvégső szorongattatásból a trón magaslatára történt fölemelésével kitüntetett!»[155]
És csakugyan, a mint tavasz nyíltával tudósításokat kapott török hadak betöréséről Szerbország terűletére, a szent-szék legátusa előtt kijelentette, hogy személyesen fog táborba szállani és nagy erélylyel intézte a hadi készületeket.[156]
Hogy ezen czélra az ország rendeit megfelelő közreműködésre késztethesse, országgyűlést hirdetett ki, melyet julius első felében Pesten tartott meg.[157]
Itt mindazáltal nem sikerűlt a januáriusi végzések megváltoztatását kieszközölnie. A nemesség ragaszkodott azon felfogásához, hogy az ország védelme első sorban a királynak és azután a főrendeknek kötelességét képezi; minélfogva a királyt most is csak végső szükség esetén hatalmazta föl közfelkelés hirdetésére. És ezen fölhatalmazást is úgy szólván egészen megfosztotta értékétől; megállapítván, hogy a nemesség csak az ország határáig köteles kivonúlni, és a mennyiben tizennégy nap alatt az ellenség közeledéséről biztos híre nem érkezik, szabadságában áll hazatérni.
Adó megszavazására sem volt rábírható a nemesség, bár minden óhajtását készséggel teljesítette a király.[158]
Ezen országgyűlés tartama alatt Mátyás véget vetett azon visszás helyzetnek, melyet Garai László nádor azzal teremtett, hogy makacsúl távol tartván magát a királytól, az ország kormányzásának és törvénykezésének ügyeiben magas állása kötelességeit teljesíteni vonakodott.[159]
A király négy hónapnál tovább tűrte ezt. De most már véget kellett vetnie, a korona tekintélyére és az ország érdekeire nézve egyaránt hátrányos állapotnak.
39. ORSZÁG MIHÁLY NÁDOR ELSŐ RENDELETE. 1458.
Garai László a nádori méltóságtól megfosztatott, és helyére Gúthi Országh Mihály főudvarmester, egykor Hunyadi Jánosnak, most Mátyásnak egyik legbizalmasabb híve emeltetett.[160]
Mindazáltal az uralkodói kötelességérzet és erély ezen nyilatkozata komoly bonyodalmakat támasztott.
Garai László büszkeségén a legmélyebb sebet ejtette az ő letétele. Ellenséges indulata azon uralkodó iránt, ki a korona elnyerésére vonatkozó terveit meghiusította, leányának kezét visszautasította, s most gyalázattal tetézte: a legvégső fokot érte el. Türelmetlenűl vágyott bosszút állani mindezen sérelmekért.
Csatlakozott hozzá Ujlaki Miklós, erdélyi vajda és slavóniai bán, ki szintén sértve érezte magát az által, hogy ő, a zászlós-méltóságok rangfokozatában a második, az elsőnek betöltésénél mellőztetett; más tekintetben is a király kegyeltjei által háttérbe szoríttatott.
És a Hunyadi-ház régi ellenségei most annak egyik legerősebb oszlopára: Szilágyi Mihályra támaszkodhattak.
A kormányzó, a mióta a czélzatot, a miért őt az udvartól távoltartani iparkodtak, fölismerte, elégületlen lett. Megalázva érezte magát az által, hogy a kormányzói tisztnek csak czímét hagyták meg neki; hatalmát teljesen elvették tőle.
28. HUNYADI JÁNOSNÉ LEVELÉBŐL (TÖREDÉK). 1458 JUNIUS 20.[161]
Nagyravágyása és hiúsága azon tervben keresett kárpótlást, hogy Szerbország fejedelmi méltóságát szerezi meg magának. Erre kedvező alkalmat nyújtott azon körűlmény, hogy Brankovics György fiának, Lázárnak, alig egy esztendei uralkodás után, 1458 elején bekövetkezett halálával, két megvakított testvére között villongások támadtak. Az egyiket Istvánt és Lázár özvegyét is Szilágyi rábírta, hogy igényeikről javára mondjanak le; ő viszont a Hunyadi-ház uradalmainak nagy részét ajánlotta föl nekik. De az özvegy Hunyadi Jánosné óvása meghiusította a tervet; mely egyébiránt a kivihetőség föltételeit különben is nélkülözte. Mert bizonyára a szerbek soha sem feledhették el azt, hogy néhány év előtt az általok bálványozott agg Brankovics György fejedelemnek, mikor fogságba kerűlt, jobb kezét, három újját levágatva, megcsonkíttatta.[162]
És épen akkor, a mikor szép reményei füstbe mentek, értesűl arról, hogy Pesten országgyűlést tartottak nélküle, az ország legfontosabb állásának betöltésénél sem látták szükségesnek meghallgatni tanácsát!
Mélyen el volt keseredve. És a zord katona nem értett a titkos ármányok mesterségéhez. A mit gondolt, azt ki is mondotta. Fenyegető nyilatkozatokat hallatott, melyek megtalálták az útat a király füléhez.
Mátyás, hogy kikerűlje a botrányt és elhárítsa a veszélyt, követeket küldött nagybátyjához. De késő volt. Az visszautasította ajánlatait.[163]
Ezalatt ugyanis Garainak és Ujlakinak sikerűlt körűlhálózniok az indulatai által elragadtatott kormányzót, ki higgadt óráiban sem bírta az éleslátás tulajdonságát. Talán azzal kecsegtették, hogy néki szánják a koronát, melyet úgy is csak az ő nagylelkűsége juttatott háladatlan unokaöccsének.
Szilágyi Mihály elhagyta Belgrádot, és a Garaiak tolnamegyei várába, Simontornyára, sietett. Itt julius 26-ikán Garai Lászlóval és Ujlaki Miklóssal «fölbonthatatlan örök frigyre» lépett. Esküvel erősített fogadást tettek mindhárman, hogy mindennemű veszélyek között, bárki részéről és bármi módon fenyegetnék őket, összes erejökkel támogatni fogják egymást, és mindenki ellen, a ki személyöket és becsületöket, javaikat és híveiket megtámadná, legyen az idegen vagy hazafi, és álljon az bármilyen magas méltóságban, síkra fognak szállani".[164]
29. SIMONTORNYA.
Ez leplezetlen hadüzenet volt a király ellen.[165] És ezt nem tartották szükségesnek titkolni. Sőt úgyszólván tüntetőleg köztudomásra hozták. A szövetség megkötésének híre negyednapra az udvarhoz jutott.[166]
Mátyás béketűrése kemény próbát állott ki. De még nem volt kimerítve. Most magát Vitéz Jánost küldötte Szilágyi Mihályhoz, hogy őt merényletének természetéről és következményeiről felvilágosítsa; egyszersmind azért is, hogy mivel épen a váradi püspöknek a királyra gyakorolt befolyása volt szálka a kormányzó szemeiben, őt megkérlelje és kiengesztelje.[167]
A főpap ügyessége nem vallott kudarczot. Szerencsésen oldotta meg nehéz föladatát. Szilágyitól azon üzenetet hozta, hogy személyesen akar találkozni királyi öccsével.
Mátyás kész volt rá. Anyja és nagyszámú főrendek kíséretében ment nagybátyja elé, kivel nyolcz mérföldnyire a fővárostól, augustus 8-án találkozott.[168]
Több napot töltöttek együtt tanácskozásban, melynek eredménye: a kibékülés létrejötte volt. Szilágyi meghozta az áldozatot, melynek elháríthatatlan volta felől nem lehetett kétsége; lemondott a kormányzói tisztről. A király megújította kinevezését beszterczei örökös gróffá, és a Hunyadi-ház uradalmainak nagy részét átengedte neki. Mire a legjobb hangulatban együtt vonúltak Budavárába, és közös erőfeszítéssel tették meg készületeiket a törökök ellen intézendő hadjáratra.[169]
Augustus 24-én, éjszaka, hírnök érkezett az udvarhoz Nándorfehérvárról, fontos tudósításokkal. A királynak, kit álmából fölriasztottak, jelenté, hogy a törökök a szerbországi végvárak egyik legfontosabbikát, Galambóczot, hatalmokba ejtették.
Mátyás rögtön tanácsülést hívott össze. Az egybegyűlt urak előtt kinyilatkoztatta, hogy személyesen indúl a véghelyekre. Közfelkelést hirdetett, és a pápai követet felkérte, hogy az általa összegyűjtött keresztes hadat küldje utána.
Már a következő nap hajnali óráiban útra kelt. Nagybátyja kísérte. Carvajal bíbornok és a magyar urak néhány nap múlva követték.[170]
Távolléte alatt, anyja intézte Budavárában az ügyeket. Nagy buzgóssággal siettette a hadi készületeket. Lovakat, élelmi szereket, borokat[171] vásárolt és küldött a táborba.
Az ő erőfeszítése és a király példája nagy hatást gyakorolt. Tömegesen gyülekeztek a harczosok, az őket szállító hajók sűrűn lepték el a Dunát.
«Ezen országban – jelenti a velenczei követ – emberemlékezet óta nem uralkodott ilyen harcias hangulat, és nem létesűlt ilyen jelentékeny sereg, melyet részint a szeretet, részint a félelem érzése hoz össze.»
Mátyás Szegeden állapodott meg egy ideig, és september 9-én, a bíbornok-legatus kíséretében, Pétervárad felé indúlt. Szilágyit előre bocsátotta, azon meghagyással, hogy Szendrővel szemben, foglaljon állást.
A magyar sereg közeledésének hírére, a törökök Szerbország belsejébe készűltek visszavonúlni, de utánok küldetett egy magyar hadosztály, mely ütközetre kényszerítette és megverte őket.
A király, ki Szent-Demeternél tábort ütött, majd Nándorfehérvárra ment, nagy hadi terveket forralt. És hogy keresztűlvitelökre az eszközöket megszerezze, merész lépésre határozta el magát. Az egész országra adót vetett ki, azon reményben, hogy vállalatának sikere mentségűl és igazolásúl fog szolgálni.[172]
De ellenségei most, hogy a nyílt törvénysértés vádját emelhették, újból fölbátorodtak. Garai és Ujlaki másodízben eltántorították Szilágyit. Mivel pedig jól tudták, hogy külső támogatás nélkül immár nem dönthetik meg Mátyás trónját, azon fáradoztak, hogy Frigyes császárt vagy Podjebrád Györgyöt nyerjék meg terveiknek.
Mátyás, a mint a hazaárulás és felségsértés ezen tényéről tudomást nyert, el volt határozva arra, hogy a legerélyesebben lép föl.
Nem tarthatta őt vissza azon kőrűlmény, hogy jótevője, anyjának testvére az, kit büntetnie kell. Uralkodói kötelessége, trónja szilárdulásának és a haza békességének érdeke parancsolón követelte, hogy a kegyelet sugallatait elnémítsa.
October 8-án Nándorfehérvárt Szilágyi Mihályt elfogatta.[173] És azzal fenyegette, hogy a törvény teljes szigorát alkalmazva, fejét véteti.
Nem hihető, hogy komoly elhatározása lett volna nagy bátyját vérpadon végeztetni ki. De óhajtása volt: megrendíteni ellenségeit, bizalmat kelteni barátaiban, meggyőzni mindenkit arról, hogy az ország hajójának kormányát erős kéz tartja, mely vész és vihar közepett nem lankad.
Ezért egy ideig kérlelhetetlennek mutatta magát. De a mint a pápai legátus közbevetette magát, szívesen ragadta meg az alkalmat, hogy azon ürügy alatt, mintha csak a szent-szék szava előtt hajolnék meg, saját szíve szózatára hallgasson.[174]
BELGRÁD VÁRA A SZÁVA-PARTRÓL.
Titelbach L. eredeti rajza után
Szilágyi életének megkegyelmezett. Világos várába küldötte őt, hogy ott őrízet alatt tartassék.
És czélját így is elérte. Azon nehány sorból álló levél, melyben az ország rendeit értesíté, hogy nagybátyját «bizonyos észszerű okok miatt» elfogatta:[175] mély benyomást tett mindenfelé.
A tömegek ítéletöket uralkodóik értéke felől nem az elvek mértékével gondosan mérlegelt tények hosszú sorozatából vonják le. Rendszerint azon benyomástól kölcsönzik, melyet egy-egy feltünő cselekedet a phantásiára gyakorol.
Ilyen volt Mátyás eljárása, a mikor a rokonság és hála kötelékeit kímélet nélkül széttépve, azt ki anyja után legközelebb állott hozzá, az ő büntető karja csak úgy elérte, mint ha idegen vagy régi ellenség lett volna.
A megelégedés érzetéhez, melylyel az alsóbbrendűeket eltölti azon tapasztalás, hogy a hatalmasokat is utoléri a nemesis, csatlakozott azon megnyugtató gondolat, hogy az uralkodó nyers keze képes és kész lesz a gyengébbeket megoltalmazni az erősebbek túlkapásai ellen.
Mátyás magával hozta a trónra a népszerűség kedvezéseit. Most az erős és igazságos uralkodó dicsfényével övedzte magát. Kiküzdötte a tekintély súlyát.
A népszerűséggel frigyesűlt tekintély kiváltsága az: hogy fel tudja ébreszteni az áldozatkészség szellemét.
Ez most is bebizonyúlt.
Mátyás néhány héttel Szilágyi elfogatása után országgyűlést hirdetett, azon szándékkal, hogy egyéb fontos kérdések megoldása mellett, a honvédelem ügyében alkotott korábbi törvények módosítását eszközölje ki, és így megszerezze magának a hatalmat, melyre trónja és országa megoltalmazása végett, szüksége vala.
És a december első felében Szegeden egybegyűlt rendek megadták mindazt, a mit a két utolsó országgyűlésen megtagadtak tőle.
Vármegyei bandériumok szervezését határozták el oly módon, hogy azokban a jobbágytalan nemesek egy, a birtokosok minden húsz jobbágyuk után egy-egy fegyverest kötelesek állítani; ezeket a király évenkint egyszer, három hónap tartamára, fegyver alá hívhatja és az ország határain túl is vezetheti; fönnmaradván ezenfölül joga, végső szükség esetén fölkelésre szólítani az összes rendeket fejenként, kik azután addig kötelesek a király mellett szolgálni, míg a szükség tart.[176]
Az ország hadereje ily módon a királynak szabad rendelkezésére bocsáttatott.
És ezen vívmány mellett, Mátyás még egy másnemű diadalnak is örvendhetett.
Bosnyákország vitéz királya, Osztója Tamás, a mint Mátyás első kormánytetteinek hírét vette, követet küldött hozzá és felajánlotta közreműködését a törökök ellen tervezett hadjáratban. Majd késznek nyilatkozott személyesen megjelenni az udvarnál.
Egy esztendő előtt a pápa legátusa bosnyák terűleten kényszerűlt őt fölkeresni, hogy vele tárgyalhasson; most ő maga jött Szegedre. És itt elismerte a magyar korona fönhatóságát nemcsak Bosnyákországra, hanem Szerbországra is. Azon kérelmet terjesztette elő, hogy fiára, István herczegre, ki Lázár fejedelem leányát bírta nőűl, ruháztassék a szerb fejedelmi méltóság.
Mátyás meghallgatta óhajtását. Egyidőben fogadta Bosnyákország királyának hűbéri hódolatát, és gyakorolta Szerbország fölött a hűbérúri jogot, a mely két tartománynak a magyar koronához tartozása ily módon, hosszú idő múltával, ismét ünnepélyes módon kifejezést talált.[177]
Összeesküvés. Frigyes császárnak magyar királylyá kikiáltatása. Nagy Simon hadjárata. II. Pius pápa magatartása. Carvajal bíbornok mint közbenjáró a császárnál. Podjebrád kétszínű politikája.
Még egy esztendő sem telt le Mátyás megválasztatás óta, már is uralma mély gyökeret vert; és mikor az első nagy zivatar kitört, képes volt erejével daczolni. Szilágyi Mihály elfogatása után a pártos urak a magyar koronát nyíltan felajánlották a császárnak. III. Frigyes ekkorig nem foglalt el az új magyar király irányában ellenséges állást. A lengyel Kázmér trónra emelése érdekében semmit sem tett. És miután Mátyás nem titkolta készségét, sőt hajlandóságát, hogy szükség esetén fegyverrel fogja a korona visszaadását kierőszakolni: követeit, kiket ez ügyben Németujhelybe küldött, a császár egyáltalán nem utasította vissza. Az alkudozásokban, melyek megindúltak, főképen az az érdek lebegett szemei előtt, hogy lehetőleg nagy váltságdíjat eszközöljön ki. És miután erre nézve Mátyás nem fukarkodott, november második felében létrejött az egyezség. A nap is ki volt tűzve, mikor Frigyes Gráczba megy, és az ott őrízett szent kincset a magyar küldötteknek átadja.[178]
30. III. FRIGYES CSÁSZÁR ARCZKÉPE.
Azonban épen ekkor hatalmas magyar főurak esdekelve kérték, hogy foglalja el maga az ő trónjukat; biztosították, hogy ennek birtokába a magok erejével fogják segíteni, és tőle áldozatokat nem igényelnek; sőt azzal hitegették, hogy Mátyás önkényt visszalép, és «illő ellátás» mellett a magánéletbe vonúl. Ilyen körűlmények között Frigyes a hatalomvágy kísértéseinek nem bírt ellenállani.[179] Bizalmát a vállalkozás sikerében megerősítette a pápai széken bekövetkezett változás.
Míg III. Calixtus élt, nem gondolhatott arra hogy Hunyadi Mátyást az ország birtokától megfoszsza. Jól tudta, hogy ilyes kísérlet meghiusítására a szent-szék erélyesen lépne föl. De a fenkölt szellemű pápa (1458) augustus 6-ikán elhúnyt. Helyébe II. Pius emeltetett, Piccolomini Aeneas Sylvius, ki évek hosszú során át a császár bizalmas titkára és befolyásos tanácsosa volt; majd az ő pártfogásával nyerte el a triesti püspökséget és a bíbort.
31. II. PIUS PÁPA ARCZKÉPE.
III. Frigyes tehát azon reménységgel kecsegtetheté magát, hogy a magyar trón elnyerésére czélzó törekvéseiben a római curia támogatására is számíthat.
Elfogadta a pártütők meghívását.[180]
Ezen tárgyalások és mozgalmak felől Mátyás kevéssel a szegedi országgyűlés befejezése után értesűlt. El volt szánva rá, hogy végső erőfeszítéssel megoltalmazza trónját. Mindenekelőtt az iránt kellett tisztába jönni, kikre számíthat biztosan. E végből Budára hívta meg a főrendeket.
Ezek, (1459) január végén, nagy számban jelentek meg. A főpapok, az erdélyi püspök kivételével, mindnyájan, számszerint tizenketten. A világi urak soraiból: a nádor, az országbíró, Erdély vajdái, Horvátország bánjai, több főispán és előkelő főnemes; összesen harminczhatan.
A király előterjesztésére válaszuk ünnepélyes eskü volt, melylyel hűségöket és ragaszkodásukat szentesítették:
«Isten, az ő dicsőséges anyja a szűz Mária, szent Péter apostol, a három szent király, Isten összes szentei és választottai úgy segéljenek és üdvözítsenek, a mint életfogytiglan fenséges királyunkhoz, Mátyáshoz, híven ragaszkodunk, néki mint Magyarország uralkodójának engedelmeskedünk és hódolunk, tőle el nem pártolunk, az ő életében mást királyunknak el nem fogadunk, őt lázadók és vetélytársak ellen, erőnkhöz képest, segítjük, néki az ő és az ország ügyeiben tehetségünk szerint, tanácscsal is hűségesen szolgálunk!»
Viszont Mátyás, eloszlatandó az aggodalmakat, melyeket önkényre hajló természetének nyilatkozatai hívei körében is támasztottak, szintén esküvel kötötte le magát:
«A mindenható Isten, az ő anyja Mária, a három szent király, Isten összes szentei és választottai úgy segéljenek és oltalmazzanak, a mint híveinket jogaik- és szokásaikban megtartjuk és megtartatjuk, lázadók és hatalmaskodók ellene megvédjük; a mennyiben pedig az ország érdeke a régi jogok módosítását követelné, ezt csakis az ő tudtukkal és hozzájárulásukkal fogjuk megtenni!»[181]
Ez február 10-ikén történt. Hét nappal utóbb Mátyás ellenségei tartották meg összejövetelöket Németújvárt. A régiekhez, Garai, Ujlaki és Bánfihoz, újak is csatlakoztak: köztök a Kanizsai-testvérek, kiknek egyike két év előtt Mátyás fogságában osztozott. De összesen csak huszan voltak.
Csekély számuk daczára, és habár a jogosultság látszatát is nélkülözték, hogy a nemzet nevében szóljanak és intézkedjenek, Frigyes császárt Magyarország királyának nyilvánították. A mit azzal indokoltak, hogy az ország «László király halála óta koronás uralkodó nélkül, mintegy fejetlenűl maradt; ha tehát továbbra is hatalmas koronás király nélkül hagyatik, még nagyobb veszedelembe juthatna!»[182]
Frigyes ekkor fölvette a magyar király czímét. Párthíveinek fenhéjjázó nyilatkozataiban bízva, nem hadjáratra, hanem a koronázási ünnepélyekre tett készületeket. Sőt «Mátyás vajdát» is meghívta, hogy «mint hű alattvalóhoz illik, mielőbb hódolatát mutassa be neki».[183] Mátyás ellenben az ország rendeihez intézett leveliben őt nemcsak mint bitorlót, hanem egyszersmind «a magyar faj és nyelv» ellenségét tüntette föl; kijelentvén, hogy «a magyar név» oltalmára személyesen fog táborba szállani. Ezért szent György napjára közfelkelést rendelt.[184]
De ezt nem várta be. Királyi dandárát, atyja egyik vitéz hadnagyának, Nagy Simon macsói bánnak vezérlete alatt, az osztrák határszélek felé indította.[185]
Ez april 7-ikén Körmendnél találkozott a császár és a pártos urak hadaival. Megütközvén, vereséget szenvedett.
Szégyenében és elkeseredésében maga azon kérelmet intézte Mátyáshoz, hogy büntetésűl tizedeltesse meg gyáván megfutamodott katonáit. A király, bár mélyen lesújtotta a rossz hír, azt az üzenetét küldé vissza a táborba: «Győzelemmel tegyék jóvá a hibát!» És néhány nap múlva, egy második ütközetben, Nagy Simon dandára fényes győzelmet aratott.[186]
Ugyanekkor a császár pártja súlyos veszteséget szenvedett vezérének, Garai Lászlónak, halálával. Özvegye sietett hűséget fogadni Mátyásnak. A Kanizsaiak, majd maga Ujlaki Miklós is, követték példáját; a mit megkönnyített nekik a bölcs nagylelkűség, melyet Mátyás a hozzá visszatérők irányában tanúsított.[187]
Az események ilyetén kedvező alakulását megkoronázta II. Pius magaviselete, mely a császárra a csalódások hosszú sorozatát hozta meg.
Ugyanis a pápa, alig hogy székét elfoglalá, ünnepélyes módon köztudomásra hozta, hogy elődjének nagy terveit magáévá teszi; az össze keresztény uralkodók közreműködésével támadó hadjáratot létesít az ozmánok ellen. És Mantuába, saját elnöklete alatt tartandó congressusra, hívta meg a fejedelmeket.
Természetszerűen, első sorban a magyar nemzetnek általa jól ismert vitézségéhez és ifjú királya lelkesedéséhez csatolta reménységeit. A mint tehát régi barátja, Carvajal bíbornok, jelentéseiből értesűlt, hogy a pártos urak által támasztott mozgalmak a törökök elleni actiótól Mátyás figyelmét elvonják, kész volt javára az egyház tekintélyének súlyát a mérlegbe vetni. Követét fölhatalmazta, hogy a magyar király ellenségeit «akár alattvalói, akár idegenek legyenek, és bármilyen magas méltóságot viseljenek», Isten haragjával fenyegetve, az egyház büntetéseivel sújtva, tartsa vissza bűnös merényletüktől.[188]
Ezen utasítást később, nehogy a császárt elkeseredése a mantuai cogressus meghiúsítására indítsa, visszavonta ugyan; de meghagyta a legátusnak, hogy a császár és a magyar király kibékítésére irányozza igyekezeteit. És jóakaratát állandóan megőrízte Mátyásnak. Szentelt zászlót küldött néki. A szomorú állapotban talált pápai kincstárból nem meríthetvén, magas kamatra 20.000 aranyat vett kölcsön, hogy Magyarországba küldhesse.[189]
Rokonszenvét és tiszteletét Mátyás egyénisége iránt azzal is hirdette, hogy egyik fiatal unokaöccsét a katonai pályára kiképeztetni óhajtván, a magyar királyi udvarhoz küldötte, és leveleiben arra intette, hogy híven kövesse Mátyás rendelkezéseit. «Habár – úgymond – korára nézve a királyi felség kevéssel halad meg téged, tapasztalása már is képesé teszi arra, hogy bölcsen kijelölhesse néked az útat, melyen haladnod kell.»[190]
Ilyenek lévén a pápa nézetei és érzelmei, Carvajal fokozott lelkesedéssel szentelte egész erejét Mátyás trónja megszilárdításának. April végén (1459) Németújhelybe utazott, hogy a császárt a magyar koronára tartott igényeinek elejtésére késztesse.
Az első audentia alkalmával így szólott hozzá:
«Gondolja meg Felséged, hogy a törökök, ha nem állanának ellen a magyarok, már sok keresztény országot elpusztítottak volna. És a mostani viszály végső romlással fenyegeti s kereszténységet. Ezért ismerni óhajtanám az okokat, melyek Felségedet arra késztetik, hogy a magyar király ellen háborút viseljen. Ha azok jogosak, kész vagyok arra, hogy akár keresztes hadakkal hódítom meg Magyarországot Felséged részére.»
A császár időt kért a válasz megfontolására. Másnap azután előadta okait. Ezeket a következőképen formulázta:
Mátyás nem törvényes módon választatott meg királylyá, hanem nagybátyja erőszakkal vitte át a választást; továbbá ősi szokás szerint azt illeti meg a magyar trón, a kinek birtokában van a szent korona; e mellett tűrhetetlen azon szabadosság, melyet Mátyás a pártján levő uraknak enged; végre attól tart, hogy Magyarországot más valaki foglalja el, miből a kereszténységre nagy kár háramolnék.
A bíbornok erre így válaszolt:
«A szeretet és tisztelet, melyet Felséged iránt táplálok, kötelességemmé teszi, hogy őszintén adjam elő nézetemet. Mátyás király törvényesen, minden szükséges formaság megtartásával, számtalan urak jelenlétében, választatott meg; miről tanúságot tehet a velenczei köztársaságnak jelenevő ügyviselője. Szabad akaratból, nem erőszaknak engedve, emelte őt trónjára a nemzet. Ámbár némely urak panaszokat emelnek ellene, és meg akarnák fosztani a tróntól: Felségednek nem kellett volna rájok hallgatni; illő lett volna előbb utána járni, vajjon igaz-e minden, a mivel vádolják? Azt sem állíthatja Felséged, hogy az a jogos uralkodó, a ki a koronát bírja. Felséged bizonyára nem engedné meg, ha valaki a császári koronát magához ragadná, azért császárnak tartassék. Attól pedig, hogy más valaki ejtse hatalmába Magyarországot, Felségednek nem kell félnie. Ezek után kérem Felségedet, ne bántsa ezt a királyt, kit ő szentsége a pápa, ha a szükség kívánná, fegyver hatalmával is kénytelen volna megvédeni; mert elmozdítása a kereszténységre hátrányos következményeket vonna maga után».
«Nem hiszszük – jegyzé meg a császár – hogy a római egyház ellenünk olyat tenne, a mit soha senki irányában még nem cselekedett».
Carvajal érvei, kérelmei és fenyegetései hatástalanok maradtak. Eredmény nélkűl és elégületlenűl távozott Németújhelyről.[191] Ekkor azután Csehországba ment, hogy Podjebrád támogatását biztosítsa Mátyás részére. Itt sem volt szerencsésebb.
Ugyanis Magyar- és Csehország új uralkodóinak szövetsége, bár az érdekek természetes közösségében bírta gyökereit, nem volt tartós. Attól fogva, hogy a császár és a magyar király mint vetélytársak állottak egymással szemben, az utóbbinak barátsága Podjebrádra nézve megszűnt fontos lenni, mert az előbbinek ellenséges magatartása megszűnt veszélyt képezni. Ő lett a helyzet ura. Hatalmában állott a két fél között az önzetlen békebíró szerepét játszani, vagy a két fél bármelyikével drága áron megvásároltatni barátságát.
És a viszonyok ezen kínálkozó előnyei még nem elégítetté ki. A cseh király politikai lángelméje, melynek magaslatán állott lelkiismeretlensége is, vakmerő tervet karolt föl. Mindkét fél iránt föntartva a baráti viszony külszínét, szítani akarta az egyenetlenség lángját, hogy mikor ez fölemésztette erejöket, mindkettőnek koronája után nyújtsa ki hatalomsóvár kezét. Zsigmond császár állása után vágyott. Nagy Károly, szent István és Venczel trónját kívánta elfoglalni ő is, és kezeibe ragadni a keresztény világ sorsának intézését; azon utógondolattal, hogy a középkor állami rendjének alapjait elforgatva, különösen a pápai széket politikai súlyától megfosztva, új mederbe fogja vezetni az emberiség fejlődésének folyamát.[192]
Az 1459-ik év tavaszán indította meg merész politikáját. A császárnak felajánlotta segítségét Magyarország meghódítására; a magyar királynak közbenjárását a császárral való kibékítésére. Brünni udvarában egyidőben fogadta Frigyes látogatását és Mátyás követeit. Míg amazzal szoros szövetségre lép és kötelezettséget vállal, hogy őt akár békés úton, akár fegyverrel, Magyarország birtokához segíti; a magyar király részére fegyverszünetet eszközöl ki.
És míg Mátyás követeit azon ígérettel bocsátja el, hogy a fegyverszünet letelte előtt állandó békét hoz lére; a császárral megállapodásra jut, hogy a fegyverszünet eltelte ezután közös erővel támadnak Magyarországra.[193]
Szilágyi Mihály szabadon bocsátása. Szerbországi hadjárata és halála. Mátyás hadjárata a cseh rablók ellen. Tárgyalások Podjebráddal és a császárral. A budai országgyűlés.
Ilyen körűlmények között a legnagyobb veszélylyel fenyegette Mátyást: nagybátyjának a világosvári fogságból kiszabadulása, a mit szakácsa odaadó hűségének és ügyességének köszönhetett.[194] Szilágyi Mihály, a mint előtte a börtön ajtaja megnyílt, boszúért epedve, fegyvereseket gyűjtött, és maga körébe csoportosította Mátyás ellenségeit. De a polgárháború kitörését megakadályozta Carvajal és Szécsi bíbornokok közbenjárása. A két főpap fölkereste a volt kormányzót, és kérelmeikkel, rábeszélésökkel az ép oly szenvedélyes mint gyenge jellemű férfiút rábírták, hogy feledje a múltat és engesztelődjék ki a királylyal, a kitől viszont kellő formában fogalmazott menedék-levelet eszközöltek ki.
Szilágyi, a két főpap kíséretében, Budára jött. A főváros közelébe érve, az özvegy Hunyadi Jánosné, a kalocsai érsek és az országbíró által fogadtatott. Ünnepélyesen vezettetett a fővárosba.
A figyelem mindezen nyilatkozatai daczára, csak nyolc napig tartó értekezletek után sikerűlt az egyezséget létrehozni. A király visszaadta nagybátyjának a beszterczei grófságot és összes birtokait, az egy Lippa kivételével; egyúttal ígéretet tett néki, hogy mihelyt visszafoglalniok sikerűl Szerbországot, mely – Osztója Tamás bosnyák király fiának, István fejedelemnek hűtlensége következtében – nem rég a törökök hatalmába kerűlt, a szerb fejedelemséget rá fogja ruházni.[195]
Ezen kilátás teljesen kibékíttette sorsával Szilágyit, ki nagy buzgóságot fejtett ki a sereg gyűjtésében, és nem szűnt meg a hadi munkálatok megindítását sürgetni a királynál. És mivel Mátyás, a politikai helyzet bizonytalansága miatt, nem fordította egész figyelmét kelet felé, újból megneheztelt rá.[196] Majd magára hagyatva, sem habozott megkezdeni a háborút Szerbország visszafoglalására. De amint Szendrő közeléig hatolt, itt túlnyomó erő által körűlvétetvén, vitéz küzdelem után, fogságba esett. Konstantinápolyba vitetett és ott a szultán parancsára lefejeztetett. Ekként végzete nem tagadta meg tőle azon kedvezést, hogy viszontagságteljes életét szerencsétlenűl, de nem dicsőség nélkül fejezve be, uralkodójának és nemzetének fájdalmas részvéte lengje körűl a Márványtenger partjain nyugvó porait.[197]
32. SZENDRŐ VÁRA A DUNAI OLDALRÓL.
Mátyás királyt abban, hogy nagybátyja és a pápa sürgetéseinek engedve, a törökök ellen nagyhadjáratot indítson, több ok akadályozta. A császárral, állandó béke létesítése végett, ismételten megújult tárgyalások nem vezettek eredményre. Miként a pápa közbenjárása sikertelen maradt; úgy meghiusúlt a király azon kísérlete is, hogy a Nürnbergben (1460 február) egybegyűlt német fejedelmek által gyakoroltasson rá nyomást.[198] És míg így a külső veszély nem szűnt meg fenyegetni: a császárral szövetkezett Giskra biztatására, a Magyarország felső részében megfészkelt cseh kapitányok folytonosan háborgatták az ország nyugalmát. Mindenekelőtt a belső biztonságot kellett visszaállítani.
Mátyás (1460) majus végén Egerben tanácskozmányt tartott a leginkább érdekelt felsőmagyarországi megyék és városok követeivel, kik a hadi műveletek költségére adót szavaztak meg.[199]
Ekkor azután egyidejűleg több sereg indúlt Borsodba és Gömörbe, Abaújba, Sárosba és a Szepességbe, hogy a rablóvárakat megvívják.
Az egyik, Rozgonyi Sebestyén erdélyi vajda és Pálóczi László, országbíró vezérlete alatt, a Mátra alján Pata várát vette ostrom alá. De a cseh őrség vitéz ellenállást fejtett ki és több rohamot vert vissza. Ekkor (junius végén) Mátyás személyesen megjelent a táborban Az ő jelenléte új lelkesedést öntött az ostromló katonák lelkébe, és fokozott erélylyel folyt a vívás munkája. Az őrség végtére lemondott a sikeres ellenállás reményéről, alkudozásokba bocsátkozott, és megnyitotta a vár kaput Mátyás előtt, kinek ez volt harczi téren, személyes vezérlete alatt küzdött első sikere, melyet csakhamar több más borsod- és gömörmegyei erősség megvívása követett.[200]
October közepén Kassára ment, és november végeig időzött ott, hogy a sárosmegyei és szepességi hadműveleteket, melyeket Zápolyai Imre kincstárnok nagy áldozatkészséggel intézett, siettesse.[201]
33. KASSAI MÉCSTARTÓ MÁTYÁS KORÁBÓL.
Itt Kassán kereste föl őt Podjebrád követe.
A cseh király ugyanis tovább űzte kétszínű játékát. Míg october elején Lajos bajor fejedelemmel szerződést kötött a császár és a magyar király ellen; most alig egy hónappal később, Mátyásnak tett ajánlatot, hogy a meglazúlt viszonyt szorosabbra fűzzék.
A magyar király éles szeme bizonyára keresztűl látott az ármányok fátyolán; de azon reménységgel kecsegteteti magát, hogy ha majd házassága Katalin herczegkisasszonynyal tényleg létrejött, ipja le fog mondani ellenséges terveiről. Ezért a cseh követtel megállapodásra jutott az iránt, hogy személyes találkozásban fogják ügyeiket rendezni, és ezen alkalommal a menyegzőt is megünnepelik.[202]
Mátyás ez év (1460) utolsó napjaiban Trencsinbe ment, az ország több főpapja és főura által kísérve. De kevéssel megérkezése után súlyos betegségbe esett, mely életét is veszélylyel fenyegette; úgy, hogy a menyegzőre és a cseh királylyal való találkozásra gondolnia sem lehetett.
A KASSAI DÓM. Cserna Károly eredeti felvétele után.
34. TRENCSIN VÁRA.
Ennek következtében, a váradi püspök vezetése alatt a cseh királyhoz küldött követség Olmüczben kötötte meg a házassági szerződést, melyben megállapíttatott, hogy a király május első napján veszi át jegyesét, de annak ifjú kora miatt az egybekelés csak két év múlva történik meg; továbbá, a királyné udvartartása költségeire hétezer forint évdíjt húz a kincstárból, és mindazon uradalmakat megkapja, melyeket Zsigmond király neje, Cillei Borbála, bírt.[203]
Majus havában (1461) a cseh főurak átal Trencsinig kísért király-kisasszonyt előkelő magyar követség fogadta, és elvezette Budavárába, hol az egyház színe előtt haladék nélkűl megtartatott a menyegző. Szécsi Dénes bíbornok-prímás áldotta meg a frigyet. A királyné részére fényes udvartartás rendeztetett be, melynek élén Buzlai László főudvarmester és Gersei Pethő Miklós főlovászmester állottak.[204]
E közben, a trencsini egyesség létrejötte után, Mátyás biztosítva érezvén magát Podjebrád támogatása vagy legalább jóakaratú semlegessége felől: arra határozta el magát, hogy a Frigyes császárral fenforgó bonyodalmak csomóját a kard élével vágja ketté.
Erre kedvező alkalom kínálkozott. A császár ugyanis régtől fogva ellenségeskedésben élt ifjabb testvérével, Albrecht főherczeggel, Felső-Ausztria urával, ki az osztrák örökös tartományok fölosztásában megkárosítottnak vélte magát, és császári bátyjának politikájával is elégűletlen volt. Mikor tehát a császárnak saját alattvalói, a súlyos adóterhek, a rosz érczpénz forgalomba hozása, valamint az erélynélküli kormányzat következtében beállott zavarok miatt, forrongani kezdettek, Albrecht elhatározá, hogy bátyját fegyver hatalmával kényszeríti a visszalépésre.
És (az 1461-ik év martius havában) követeket küldött Budára, szövetségi ajánlattal, melyet Mátyás készséggel fogadott el. Majd majus havában személyesen Budára jött, hol a menyegzői ünnepélyeken jelen volt. Ekkor megállapodtak abban, hogy egyidejűleg fognak a császárra támadni.[205]
Mátyás azonnal készületeket tett, hogy tekintélyes sereget küldhessen. De mikor az már készen állott, hogy Ausztria határait átlépje, Carvajal bíbornok esdeklései rábírták, hogy visszahívja hadait, és beleegyezését adja békeértekezlethez, mely Győrött junius 4-én volt megtartandó.[206]
Mindazonáltal ezen értekezlet eredménytelen maradván, Mátyás megfelelt szerződéses kötelezettségének; 4000 lovasból és 1200 gyalogból álló hadat küldött Albrecht főherczeg segítségére. A vezérletet az ország legelőkelőbb főuraira, élükön Ország Mihály nádorra, bízta.[207] Ő maga ugyanakkor Hevesmegyébe ment, hogy a cseh rablók ellen a múlt évben megkezdett hadi munkálatok folytatását közel a színhelyhez intézze.[208]
Itt türelmetlenűl várta a tudósításokat az ausztriai hadjárat kimeneteléről. E helyett september közepe táján azon meglepő jelentést kapta, hogy a hadjáratnak, mielőbb voltaképen megkezdődött volna, fegyverszünet véget vetett.
Ugyanis Frigyes császárnak sikerűlt válságos helyzetében Podjebrád György közbenjárását kieszközölni. Ez pedig fenyegető föllépésével kényszerítette Albrecht főherczeget, hogy bátyjával fegyverszünetet kössön, melynek hatályát önhatalmúlag a vele szövetségben álló magyar királyra is kiterjesztette.[209]
Mátyás mélyen sértve érezte a magát tekintélyében és érdekeiben, a főherczeg igazolhatatlan eljárása által; miután sem néki, sem a segélyhad vezéreinek béketárgyalásokra felhatalmazást nem adott. Mikor e fölött, Podjebrádhoz írt levelében, neheztelését kifejezte, egyúttal azon felfogását nyilvánítá, hogy miként atyját, Hunyadi Jánost, ismételten kijátszotta a császár, békés hajlamok színlelésével, most ő vele szemben is hasonló módon jár el.[210]
De elégűletlensége az események folyamatával, csaknem más irányt vett. Arról győződött meg, hogy nem Frigyes játszotta ki őt, hanem a cseh király perfid politikájának egyik lánczszemét képezi a fegyverszünet létesítése; mert annak czélja nem lehetett más, mint megakadályozni a háborút, melynek előreláthatólag bekövetkezendő szerencsés kimenetele a magyar király hatalmi állásának megszilárdulását vonta maga után.
Egyidőben értesüléseket nyert a felől, hogy Podjebrád titkos összeköttetésben áll a Hunyadi-ház régi ellenségeivel: az Ujlakiak, Marótiak és Bánfiakkal, kik az ő fiának, Viktorin herczegnek, ajánlották föl a magyar koronát.[211]
Mátyás, a mint fölismerte a veszély természetét, tisztában volt magával az elhárítására alkalmazandó eszközök iránt.
Arra határozta el magát, hogy minden áron kibékül – a császárral, kinek részéről most, mikor közös ellenség és vetélytárs állott előttök, őszinte jóakaratot várhatott; annál inkább, mert Frigyes, miután magyarországi hívei Podjebrád felé fordúltak, úgy sem remélhette többé, hogy Mátyást a tróntól megfoszthatja.[212]
Így a cseh királyt is eléri a kétszínűség büntetése. A két uralkodót, kik ellen ármányait szőtte, szövetkezésre utalja. És ő, ki idegen koronákat vágyott fejére tenni, csakhamar azon veszedelemnek lesz kitéve, hogy a magáét veszti el.
Azonban Mátyás nehezen tudta magát elszánni arra, hogy politikáját új mederbe vezesse; tartózkodott azon népszerűtlen lépéstől, hogy békeajánlatokkal ő, a sértett fél a törvényes uralkodó, fordúljon a magyar királyi czímet bitorló császárhoz.
Szerencsés körűlmény jött közbe, mely a nehéz helyzetből a szabadulásra útat nyitott.
Ezen (1461) év nyarán a török császár átal Ázsiában kivívott nagy diadalok a velenczei senátus körében azon aggodalmat támasztották, hogy most majd a köztársaság levantei birtokainak meghódítására kerűl a sor. Ennek következtében a signoria azon volt, hogy Mátyás királyt a régóta tervezett támadó hadjárat megindítására késztesse; egyidejűleg a pápához is azon kérelemmel fordúlt, hogy bírja rá a császárt, hagyna föl Magyarország elfoglalására czélzó terveivel.[213]
II. Pius kész volt újabb kísérletet tenni ez irányban. Miután Carvajal bíbornokot (1461 nyarán) Rómába visszahívta volt, hogy államférfiúi bölcseségét és gazdag tapasztalatait saját udvaránál értékesítse; most LANDUS JEROMOS crétai érseket küldötte követűl Német-, Cseh- és Magyarországba, hogy az ellenségeskedő uralkodók kibékítésére hasson. Mialatt ez martius havában a császár gráczi udvaránál tartózkodott,[214] megjelent ott Vitéz János, a ki, mivel Mátyás mindvégig fönn akarta annak látszatát tartani, hogy nem ő teszi a kezdeményező lépést, úgy tüntette föl jövetelét, mintha csak magán-látogatás volna czélja.
Ezen diplomatiai fogás nem tartotta vissza a magyar főpapot attól, hogy a szent-szék legátusának közbenjárása mellett, azonnal érdemleges tárgyalásokba bocsátkozzék a császárral; sőt (1462) april 3-án formaszerű békeszerződést kötött vele.
Ennek föltételei szerint: Fridrik visszaadja a szent koronát és Soprony városát; Mátyást fiának fogadja, és minden vállalatában, különösen pedig a törökök ellen, hathatósan támogatni fogja. Viszont Mátyás a koronáért 80,000 forint váltságdíjat fizet, és megnyugszik abban, hogy ha ő fiörökös nélkűl találna elhalni, a magyar trón a császárra szálljon, ki élethossziglan megtartja a magyar király czímét, és Soprony kivételével többi magyarországi birtokait.[215]
A pápai legátus Gráczból Magyarországba ment, hogy az egyezség jóváhagyásának kieszközlése érdekében működjék. April vége felé érkezett Budára.[216]
Néhány nappal előbb távozott Mátyás fővárosából és Váczra ment, hol az ország főpapjaival és világi uraival tanácskozásokat folytatott. Ezeknek egyik tárgyát a Giskrával kötendő egyezség képezte. A cseh kapitány ugyanis, ki egy idő óta a császár zsoldjában állott, most, hogy ura a magyar királyhoz közeledett, néki ajánlotta föl ő is szolgálatait. Mátyás szívesen fogadta a rettegett kapitány ajánlatát. A kezein levő erősségek visszaadásáért 40,000 forint váltságdíjat, fegyvereseinek illő zsoldot ígért, Arad megyében Solymos várát és uradalmát adományozta néki. Ezzel veszélyes ellenségtől szabadúlt meg, és újabb támaszt biztosított trónjának.[217]
Majd szőnyegre kerűlt a császárral való kibékülés ügye.
A király a súlyos föltételek elfogadásától nem idegenkedett; mert a korona visszaszerzése és a császár jóakaratának megnyerése rá nézve a legnagyobb fontosságú előny volt.
Az ő tekintélye és a váradi püspök ékesszólása, támogatva a Váczra jött pápai legátus által, az egybegyűlt főrendek hozzájárulását kieszközölte.
A császár örökösödési jogainak, bár föltételes, elismerése: a négy esztendő előtt diadalra vezetett nemzeti politikának föladását képezte. De ama jogok érvényesűlésének eshetősége, mikor huszonkét esztendős erőteljes uralkodó foglalta el a trónt, annyira bizonytalannak és távolfekvőnek tűnt föl, hogy arra nagy súlyt nem helyeztek; egyébként is, ezen kor államférfiai a szerződések megkötésében és felbontásában meglepő könnyelműséggel szoktak volt eljárni.
Mátyás időközben Budára hívta egybe az ország rendeit, és tanácskozásaikat majus 20-án személyesen nyitotta meg. Előterjesztvén a császárral és Giskrával folytatott alkudozások eredményeit, ezeknek megerősítését, és adó megszavazását kérte, a váltságdíjak kifizetése végett.
Csak hat napig tartottak az országgyűlési tárgyalások. A király személye iránt lelkes hódolat, előterjesztései iránt kivételes áldozatkészség nyilvánúlt. Általános volt ugyanis azon óhajtás, hogy a koronázás véglegesen biztosítsa Mátyás állását; a császár és a cseh rablók lefegyverzése pedig lehetővé tegye a török háború megindítását.
Az országgyűlés megnyugodott a békeföltételekben, a békeszerződés megkötése végett országos küldöttséget választott, és megszavazta az adót.
Viszont a király oklevelében biztosította a rendeket, hogy jövőre adó megajánlásának kívánatával nem fog eléjök lépni, és a szent királyok idejétől fogva élvezett szabadságaikat tiszteletben fogja tartani.
A köznemesség teljes megnyugtatása végett, nem ellenezte, hogy ígéretének hű megtartásáért a főrendek kezességet vállalhassanak.[218]
Janus Pannonius püspök. Mátyás magatartása a bosnyák király és az oláhországi vajda irányában. Egyezsége a császárral.
Majus 28-án a megállapodások ünnepélyes módon közöltettek a pápai legátussal. Az ország rendei a szónoki tisztet egy ifjú főpapra bízzák, ki ez időtájt kezdi a közélet terén és Mátyás udvaránál fényes tehetségeit érvényesíteni. Az a váradi püspök unokaöccse, Csezmiczei János volt. Tizenkét éves korában nagybátyja által Olaszországba küldetett, hol egy hírneves ferrarai humanista iskolájában nyerte kiképzését. Itt csakhamar kivált társai között, leginkább emlékezetének erejével, mely képessé tette, hogy egészen ismeretlen költők verseit egyszeri hallás után hibátlanúl ismételje. A verselésben is meglepő könnyűséggel rendelkezett. Sokszor fölszólította barátait, hogy jelöljenek ki tárgyat, melyről verseket készítsen. «Alig hogy meghatároztuk a feladatot – beszéli egyik közűlök – oly sebességgel mondotta tollunk alá a verseket, hogy előbb fáradott el leírásukban a mi kezünk, mint készítésökben az ő elméje.»
MÁTYÁS KIRÁLY 1462. FEBRUÁR 10-IKI OKLEVELE.
Eredeti az Orsz. levéltárban, kiállitás 38.[219]
Szerencsével utánozta formában és hangban Hortius ódáit, Ovidius elégiáit, Martialis epigrammjait. Tökéletes jártasságot sajátítván el a görög nyelvben, a hellén irodalom több remekművét latinra fordította. Munkái, melyeket Janus Pannonius név alatt hozott forgalomba, a humanista körök kedvelt olvasmányát képezték. És V. Miklós pápa azon kitűntető fölszólítást intézte hozzá, hogy Homer Iliászát fordítsa le.
Miután Paduában a hit- és jogtudományi tanulmányokat befejezte (1458), Nagyváradra jött, hol kanonoki javadalmat bírt.
A huszonkét éves ifjú, mikor a külföldről hozott költői borostyánnal övezve, a tudományos műveltség és derűlt világnézet előnyeivel, a királyi udvarnál megjelent, csakhamar el tudta bűvölni Mátyást, ki alig két esztendő múltával, a pécsi püspökséget adományozta néki; és a maga környezetébe vonzotta, hogy társalgásában és műveiben gyönyörködhessék, tanácsát és tollát igénybe vehesse.[220]
Ő volt most is a budai országgyűlés tartama alatt a rendek tolmácsa a pápai követ színe előtt.[221] És ő fogalmazta a király leveleit a pápához, kit a bosnyákországi ügyek iránt kellett felvilágosítani.
Ugyanis Tamás bosnyák király elhalálozván (1461 julius 10.) fia, István, követte őt, ki Mátyás nagylelkűségét, melylyel a szerb fejedelemséget ráruházta volt, hűtlenséggel viszonozta. A király boszújától félvén, a szent-szék pártfogásáért folyamodott. Azon ígérettel, hogy egész népével a cath. egyházba tér, a pápát rábírta, hogy legátust küldött hozzá, ki őt megkoronázta. II. Pius egyúttal fölhívta Mátyást, fogadja a fejedelmet kegyelmébe, nehogy a törökök karjaiba vesse magát.
«Elődeink példáját követvén, – így hangzik a pécsi püspök ékes tollából folyt királyi válasz – mindig nagy súlyt helyeztünk és fogunk helyezni Szentséged intelmeire és tanácsai, melyek egyaránt bírják a bölcs előrelátás és a tekintély tulajdonságait, a legjobb szándék gyökereiből erednek és a közjó czéljaira irányulnak. Királyi tisztünk is követeli, hogy meg ne tagadjuk a bocsánatot azoktól, kik érte folyamodnak, és kegyelmességünkben részesítsük azokat, kik szívünkhöz visszatérnek; hogy továbbá emlékezetünkbe mélyen véssük a jó szolgálatokat, könnyen feledjük a szenvedett sérelmeket.
«Mindazáltal nagyfontosságú ügyekben nem szabad az irgalmassággal visszaélni; inkább szigorral szükséges a szelídséget mérsékelni, nehogy a bocsánat elnyerésének könnyűsége vétkezésre serkentsen.
«Emberemlékezet óta Magyarország és az egész kereszténység ellen olyan gonosz merényletet senki sem követett el, mint a bosnyák király… És hűtlenségeért bocsánatot kérni pirulván, vagy elnyerhetni nem remélvén, – az apostoli székhez fordúlt, mely természeténél fogva elnézésre hajlandó, a mások sebeinek fájdalmát kevésbbé érezi, és a távolság miatt könnyebben megnyerhető. Hízelgéseivel körűlhálózhatta a jóságos és könnyenhivő bírót; úgy hogy a honnan büntetést érdemelt volna, kegyelmet nyert; azoknak tudta nélkül, talán akaratuk ellenére, kik az ügyben leginkább érdekelve vannak … Jól tudjuk, hogy Szentségedet a legjobb szándék vezette. De mivel nem elegendő megbánni a bűnt, és az elidegenítettnek visszatérítése képezi a bocsánat föltételét: óhajtottuk volna, hogy azt, kinek a feloldozást megadta, az elégtétel megadására is kötelezte volna…
«Mi a folyamodó iránt korábban keményeknek mutattuk magunkat; a megbocsátásban nem akarván sietni, a kegyelmesség gyeplőit visszarántottuk, hogy ezzel őt az elégtétel megadására kényszerítsük. Enne következtében hajlékonyabb lett; hogy bűnét jóvá tegye segítséget ígért, és a török határszélen fekvő erőssége átadására ajánlkozott. De miután az apostoli szent-széktől elnyerte a feloldozást, sőt a magyar királyok jogainak sérelmével, a koronát is; … ígéreteit visszavonta, azt a mit tőle követeltünk, megtagadta… Esedezünk tehát, hogy Szentséged ne táplálja kegyelmességével az ő elbizakodottságát; azon ügyekben, melyek a mi jogkörünkhöz tartoznak, utasítsa őt hozzánk; és a mit az apostoli követek talán Szentséged fölhatalmazása nélkül tettek, vonja vissza…
«Egyébiránt bármiképpen történtek a dolgok ekkorig, mi meghallgatván Szentséged intelmeit, a bosnyák királyt, ki itt jelenlevő követei által bocsánatunkért folyamodott, kegyelmünkbe vissza fogadtuk; azon föltétel alatt, hogy ezentúl hívebben teljesítse kötelességét, és hódolatával tegye jóvá az elkövetett bűnöket!»[222]
Egyidejűleg a bosnyák király követeivel, Vlad oláhországi vajda követei is megjelentek Mátyás udvaránál, hogy segítséget kérjenek a törökök ellen.[223]
Mátyás fölismerte, hogy a melléktartományok fejedelmeinek megoltalmazásával Magyarország megmentésére a legbiztosabb védbástyákat emeli. Ezért elhatározá, hogy a vajda segítségére fog menni. Nagy erélylyel látott a készületekhez, melyekre a velenczei köztársaság húszezer aranyat ajánlott; míg a pápa ezer lovas zsoldjának fizetését vállalta magára, és búcsút engedélyezett mindazoknak, kik a hadjárat költségeihez adományokkal járulnak.[224]
A király julius végén távozott fővárosából. Több hétig Szegeden időzött. September második felében Erdélybe vonúlt.[225] Innen Oláhországba készűlt hadait vezetni, hogy a törökök által időközben elűzött Vládot visszahelyezze, és az utódjává rendelt Radúlt elűzze.
De brassai táborában megjelent Radul. Előadta, hogy Vlád iszonyú kegyetlenségeivel alattvalói gyűlöletét vona magára; egyúttal késznek nyilatkozott a magyar korona fönhatóságát elismerni, és híven ragaszkodni a királyhoz. A vajdát kísérő oláh bojárok és az erdélyi rendek is megerősítették, hogy Vlád érdemetlen a királyi pártfogásra.
Mátyás ilyen körűlmények között nem késett elejteni méltatlan védenczét, sőt fogva küldötte Budára, hol tíz évi börtönnel lakoltatta embertelenségeért. Radult ellenben megerősíttette a fejedelmi méltóságban. Amely eljárásával mind a magyar korona hatalmának mind saját tekintélyének súlyát újból gyarapította.
Ez alatt a tárgyalások Frigyes császárral még mindig nem értek befejezésökhöz.
Mikor a budai országgyűlés után a pápai legátus Gráczba jött, Frigyes kijelentette, hogy a Vitéz Jánossal megállapított föltételek alapján kész a békét megkötni.[226]
Azonban csakhamar változott magatartása.
Albrecht főherczeg nem szűnt meg ellenséges állást foglalni el. Hozzá szítottak Bécs polgárai, kik (septemberben) föllázadtak, és a körükben tartózkodó császárt várpalotájában ostrom alá vették. Frigyes ezen válságos viszonyok között Podjebrádhoz fordúlt, ki erős sereget küldött megmentésére, majd személyes közbenjárásával a két testvért kibékítette.
A császár háladatosságát megmentője iránt az adomány- és kiváltságlevelek hosszú sorozatában rótta le; sőt bizodalmának zálogáúl, halála esetére, fiának gyámjáúl a cseh királyt rendelte.
Ezek után most már nem érezte többé annak sürgető szükségességét, hogy Mátyással egyezségre lépjen; Podjebrádnak pedig épen érdekében állott megakadályozni az egyezség létrejöttét.
Ellenben II. Pius pápa minden eszközt felhasznált, hogy a császárnál ellensúlyozza Podjebrád befolyását; annál inkább, mert ez úgy egyházi, mint politikai kérdésekben, a szent-székkel éles ellentétbe jutott, és igy kívánatossá lett, hogy lehetőleg elszigeteltessék.
Az 1463-ik év első felében két pápai legátus járt a császári udvarnál. Igyekezeteiknek sikerűlt Frigyes császárt rábírni, hogy a magyar királylyal végre a békekötést szentesítse.
Így történt, hogy Mátyás és a magyar rendek küldöttei: Váradi István kalocsai érsek és Vitéz János váradi püspök, Ujlaki Miklós, Pálóczi László és Zápolyai Imre, július 19-ikén Németújhelyen aláírták az egyezségi okírat példányait,[227] és öt nappal később Gráczban átvették a szent koronát, mely egy negyed-századig tartó távollét után, kegyeletes ünnepélyességgel vitetett az ország fővárosába.
35. FRIGYES CSÁSZÁR OKLEVELE. 1463.[228]
Mátyás házassága Katalinnal. Bosnyákországi hadjárata. Jajcza megvívása. A királyné halála. Mátyás megkoronáztatása.
Mátyás nem volt jelen a szent kincs fogadásánál. Bármennyire nagy jelentőségű volt rá nézve, hogy azzal magát megkoronáztassa, sürgetőbbnek tekintette azt, hogy nemzete megoltalmazására, a törökök ellen tervezett hadjáratot megindítsa. Nem tartotta őt vissza ifjú neje sem, kivel az 1461-diki olmüczi megállapodások értelmében, most, miután a kellő kort megérte, tavasz nyíltával egybekelt.[229]
A hadi dicsőség kiküzdésének vágya ellenállhatatlanúl vonzotta kelet felé.
A hadjáratra már jó eleve megtette az előkészületeket.[230]
Martius közepén Tolnán országgyűlést tartott, melyen rábírta a rendeket, hogy a közfelkelés fejlesztésében egy lépéssel ismét tovább menjenek, a húsz teleknél nagyobb kiterjedésű birtokok urait kötelezvén, hogy nem minden húsz, hanem minden tíz jobbágy után állítsanak ki egy lovast – és majus 29-ikére a péterváradi táborba küldjék a fölkelő hadat.[231]
És ettől eltekintve, most már jelentékeny állandó haderővel rendelkezett. A királyi dandár létszámát ötezer gyalogra és kétezer lovasra emelte. A főpapok és zászlós urak dandárai tizenkétezer lovast helyeztek zászlai alá.[232]
Majus elején a törökök nagymérvű mozgalmairól értesűlvén, Mátyás azonnal az ország déli részeire vonúlt le. Egy ideig Báttán, majd Futakon táborozott.[233]
A szultán Bosnyákország elfoglalását tűzvén ki czéljáúl, hogy ezen tartomány megmentésében Mátyást megakadályozza, és az ő haderejét saját országában lekösse, Alibég vezérlete alatt erős sereget küldött Magyarországba. Ez pusztítva vonúlt végig a Szerémség gazdag tájain; míg Dengelegi Pongrácz András királyi főpohárnok által, kit Mátyás ellene küldött, megveretett és visszaűzetett. Kevéssel utóbb, Alibég, megfogyott dandárát kiegészítvén, újabb kísérletet tett. Most Temes megyébe nyomúlt. Azonban itt a királyi táborba vonuló Dengelegi Pongrácz János, erdélyi vajda, állott vele szemben, és ettől ismét súlyos vereséget szenvedett. Amint pedig seregének maradványaival a Száván túl menekűlt, és ott szerb terűleten tábort ütött, maga Mátyás lepte meg őt, és végső csapást mért rája. Mire a irály visszatorlást gyakorolván, Szerbországot dúlta föl, és tizenötezer kiszabadított keresztény fogolylyal tért vissza Belgrádba.[234]
Mindazonáltal ezalatt a szultán elérte czélját. Elárasztotta Bosnyákországot seregeivel, a Kljucs várában elzárkózott királyt megadásra kényszerítette és lefejeztette; mire az egész tartományt, összes váraival, hatalmába ejtette.
Mátyás, miután meghiúsítva látta azon könnyebb feladatot, hogy Bosnyákország meghódítását, a bosnyák királylyal karöltve, megakadályozza; nem riadt vissza azon hasonlíthatatlanul nehezebb vállalkozástól, hogy Bosnyákországot a hódító kezeiből kiragadja.
JAJCZA.
A PLIVA VIZESÉSE A JAJCZAI VÁRHEGYGYEL.
Landau eredeti felvétele után rajzolta Cserna Károly
Alig néhány hetet fordított kifáradott seregének megpihentetésére és szaporítására. Ezalatt, september első felében, Péterváradon időzött. Környezetébe voltak: Váradi István érsek, Vitéz János püspök, a nádor, Ujlaki Miklós erdélyi vajda, Zápolyai Imre kincstárnok, gróf Frangepán István horvát bán, Vitovecz János zagóriai gróf.[235]
36. II. MAHOMET SZULTÁN ÉRME.
Itt kereste föl a velenczei köztársaság új követe, Aymo János lovag, ki küldői által fel volt hatalmazva, hogy Magyarország királyával szoros szövetséget kössön, a mi néhány napi tanácskozás után létrejött. Föltételei értelmében, a magyar király egész erejével megindítja a háborút Bosnyákországban; és ezalatt a signoria negyven hadi hajóval a tengeren, és szárazföldi seregével a görög szárazföldön támadja meg a törököket; a közös ellenséggel békére vagy fegyverszünetre csak közmegegyezéssel lépnek.[236]
Mátyás a nevezett főpapokkal és főurakkal – kikhez Pécs püspöke is csatlakozott – october első napjaiban átkelt a Száván,[237] és a Szanna folyó partjain haladott előre, Bosnyákország belsejébe, a régi római úton, mely Gradiskáról Banjalukáig vezet. Ellenállást nem találva, sőt a keresztény lakosságtól lelkesedéssel fogadtatva, jutott el Jajczáig, melyet az ország kulcsának lehetett tekinteni.
A házmagasságú sziklafalak medrében folyó Verbász és az abba szakadó Pliva között gúla alakú hegy emelkedik, melynek sziklafalai három oldalról meredeken esnek le. Csúcsát terjedelmes fellegvár koronázza, melynek belsejében Hervoja bán rendeletére, olasz építőmesterek által emelt pompás díszépületek állottak. Hatalmas szögekben futottak körűl a várfalak, erődített kapukkal. A vár alatt város terűl el. A két folyó megvívhatatlan természetes vízárkot épez; míg a közben megnyíló terűletet a Borek kopár hegysége zárja el, csak keskeny útat hagy nyitva, mely Jajczához vezet.[238]
És ezen, a természet által hatalmas védművekkel ellátott vár erős török őrséggel megrakva, a vitéz Harambég parancsnokságára volt bízva.
Mátyásra tehát nehéz feladat várakozott; annál inkább, mert a téli évszak zordonsága is súlyossá tette helyzetét.
37. A PLIVA VÖLGYE JAJCZÁNÁL.
Azonban szilárdúl el volt tökélve, hogy nem távozik, míg a várat megvívta. Csüggedetlen kitartással intézte az ostromot. Többször veszélyben forgott élete. Egy ízben Gerendi István biztos nyíllövéssel terítette le a törököt, ki fegyverét a királyra irányozá.[239]
Az őrség több rohamot sikeresen visszavert. Az ostromlók tetemes veszteséget szenvedetek. Mátyás mindazáltal ébren tudta tartani a bizalmat és lelkesedést.
Jelentékeny szolgálatokat tett neki Koszacsics László herczegovinai fejedelem, ki fiával együtt segítségére jött. Jutalmúl a magyar zászlós urak sorába emeltetett, és Bosnyákországban nagy terűlettel adományoztatott meg; azon föltétel alatt, hogy ő és utódai a magyar királyokat véduraiknak ismerjék el, és táborozásaikban részt vegyenek.[240]
Harambég végre a magyar lövegek által összerombolt erősséget tarthatatlannak ismervén föl, alkudozásba bocsátkozott.
Egyebek között azt kívánta, hogy a foglyokat is magával vihesse Stambulba.
Mátyás a foglyok szabadon bocsátását követelte. «Emberek, nem falak miatt állunk itt – így szólt a török küldötthöz – a legalábbvaló keresztény szolgát sem hagyhatom urad kezei között. Utolsó csepp véremet is kész vagyok ontani megszabadításukért!»[241]
A várparancsnok végre megelégedett azzal, hogy a maga és az őrség életét biztosíthatta. Épen karácsony ünnepén vonúlt ki 400 katonájával, és mutatta be hódolatát a királynak, ki oly kegyelmesen bánt velök, hogy önkényt szolgálatába léptek.[242]
38. JAJCZA VÁRA ÉS VÁROSA.
Mátyás még most sem sietett vissza Magyarországba. Folytatta Bosnyákország meghóditásának művét. Számos erősséget ejtett hatalmába. Már csak a felső Boszna völgye és az alsó Drina vidéke maradt a törökök kezeiben, mikor a cseheknek a felvidéken megújuló garázdálkodásairól érkező tudósítások, január közepén visszatérésre kényszerítették.
39. ZÁPOLYAI IMRE PECSÉTJE.
A meghódított tartomány kormányát hű és vitéz kincstárnokára, Zápolyai Imrére, – egykor Hunyadi János bizalmas titkárára, majd uradalmainak felügyelőjére – bízta, kinek a hódítás művében a legfőbb érdemet tulajdonítá.[243]
De azon elhatározással távozott, hogy mielőbb ismét vissza fog térni.
Ezt bejelentette a pápának. És úgy a hadjárat lefolyását, mint az okokat, melyek miatt azt abba kellett hagynia előadván, kérte, hogy a felmerűlt akadályok elhárításában működjék közre.
«Én – úgymond – el vagyok rá szánva, hogy egész erőmet a kath. vallás és híveinek oltalmára szentelem; csak szabadságom legyen meg és akadály ne tartson vissza. De ha ez megvan és amaz hiányzik: akaratom ellenére másfelé kell fordítani figyelmemet. Már mostan óvásképen kinyilatkoztatom Szentséged előtt, hogy ha sérelmek által kényszerítve, a hitetlenek ellen irányzott fegyveremet, szívem fájdalmára, a hűtlen hívők ellen kell használnom, és az országom ellen támadókra kell támadom: ezt senki se vegye rosz néven.
«Mindazáltal közbeléphet Szentséged tekintélye, mely képesíteni fog arra, hogy folytassam, a mit megkezdettem és a nehézségeket elhárítsam. Hogy erre Szentségednek gondja legyen, mind az én hódolatom megérdemli, mind pedig a hit érdeke követeli!»[244]
Ugyanazon napon, január 27-ikén, mikor ezen levelet a slavoniai Dombró mezővárosból Rómába útnak indította, az ország rendeihez is intézett királyi íratokat.
«Miután – írja ezekben – a szerencsétlenűl elveszett Bosnyákország visszaszerzésére indított vállalatunk Isten segítségével szerencsésen befejeztetett, az eddigi eredményekből a jövendőre nyilatkozó jó reménység megszilárdítása, valamint általán a közjó és saját becsületünk érdekében hasznosnak látjuk, hogy az ország koronájával, a miben a királyi méltóságnak ereje és teljessége foglaltatik, megkoronáztassuk magunkat.»[245]
Martius 25-ikére tűzte ki a koronázási ünnepélyt. Február 13-ikán tartotta az ország fővárosába ünnepélyes bevonulását diadalkoszorúzott hős király.
40. MÁTYÁS KIRÁLY JAJCZÁN KELT LEVELE. 1463 DECZEMBER 24.
De csakhamar gyász zavarta meg az öröm napjait. A királyné áldott állapotához fűzött reményeket szerencsétlen szülés meghiúsította, sőt sírba vitte az ifjú anyát is.[246]
Ennek daczára a koronázási ünnep nem halasztatott el.
Mátyás, nagyszámú főrendek és köznemesek kíséretébe, Székesfehérvárra ment. Vele volt a velenczei köztársaság rendes követe Aymo lovag mellett, Giustiniani Ferencz, kit rendkívüli követ gyanánt küldött a signoria, szerencsekívánatai tolmácsolására, ajándékai bemutatására.[247]
Martius 29-ikén, zöld csütörtökön, ment végbe a koronázás szertartása, melynek megható jelentőséget kölcsönözött, a Szent István sírja fölött emelkedő templom fényes színhelye, a tőle eredő, ötödfél század emlékei által is megszentelt korona, és az agg főpap személye, ki azt immár negyedízben helyezte magyar király fejére.
Mikor azután az egyházi szertartás végeztével, fényes kíséret élén, Mátyás a városon kívül emelkedő magaslatra lovagolt, és ott szent István kardjával a négy irányban csapásokat mért, a jelenet tanúinak lelkét hat év eseményein sarkalló azon biztos meggyőződés érzete töltötte be, hogy az uralkodó meg fogja oltalmazni szent István birodalmát, bárhonnan fenyegesse ellenség támadása!
41. RÉSZLET A BRÜSSELI CORVINÁBÓL
MÁTYÁS KIRÁLY KÉPE.
A budissini emlékről.
HARMADIK KÖNYV.
AZ EURÓPAI POLITIKA KEZDETEI
1464-1471.
42. MÁTYÁS ÉS BEATRIX ARCZKÉPEK.
Podjebrad tervei egy franczia-cseh-magyar szövetség alakítására. Mátyás visszautasító válasza. II. Pius keresztes hadjárata és halála. Mátyás bosnyákországi hadjárata. Követsége II. Pál pápához.
Mátyás, mikor a koronázás által magyarországi uralkodását biztosítva láthatá, ugyanakkor talált első ízben alkalmat, hogy a világpolitika nagy kérdéseibe beleszólhasson. – A cseh király egy európai coalitio alakításának gondolatát karolta föl. Franczia-, Lengyel-, Cseh-, Magyarország és Velencze képezték volna alkatrészeit. Támadó hadjárat indítása a törökök ellen, volt nyiltan bevallott feladata. De valódi czéljáúl azt tűzte ki, hogy a pápát és a császárt, a középkori államrendszer két főtényezőjét, vezérlő állásától megfoszsza. «A fejedelmek emancipatiója a római gyámság alól!» volt titkos jelszava.
Podjebrád György előre látta, hogy a feszűlt viszonyt, melybe, koronázásakor elvállalt kötelezettségeinek megszegése következtében a szent-székhez jutott, nyílt harczra fog vezetni. Szövetségeseket keresvén, Francziaországra irányúlt figyelme; mert a franczia kormányférfiak évtizedek óta azon fáradoztak, hogy nemzeti egyházuk önállóságát Róma irányában lehetőleg erősítsék. Ezen ellenzéki egyház-politika föladására XI. Lajos reményt nyújtott trónraléptekor (1461); de mivel II. Pius pápa a franczia uralom restauratióját Nápolyban nem volt hajlandó elősegíteni, elődjének álláspontjához tért vissza; sőt egyetemes zsinat összehívásával fenyegetődzött.
43. XI. LAJOS KIRÁLY ALÁIRÁSA.
Ezen áramlatokat akarta Podjebrád arra használni, hogy saját hajóját biztos révpartra vezesse.[248]
Egy kalandorszellemű franczia ügynököt, Marini Antalt, fogadott szolgálatába, ki 1461-től kezdve járt-kelt az európai udvaroknál; és mindenütt azt is hangoztatta, hogy Podjebrád nem egyedűl Csehország súlyát vetheti a mérlegbe, hanem vejének, a magyar királynak, személyével és országával is rendelkezik.[249]
Mátyás mindezekről csak 1464 martius havában nyert tudomást, mikor Marini Francziaországból visszatérvén, Budára jött, és itt egy franczia-cseh-magyar szövetség tervét bemutatta; egyszersmind ajánlkozott, hogy a néhány hét előtt özvegységre jutott királynak franczia herczegnőt szerez feleségűl.
Mátyás, kinek éles szeme és gyakorlati érzéke azonnal fölismerte az előterjesztés jelentőségét, méltó hangon utasította vissza az ügynök ajánlatait.
Megütközését fejezte ki a fölött, hogy a szövetség tervéről most legelőször nyer tudomást; megvárhatta volna, hogy a tárgyalások megindítása előtt nyújtsanak néki tájékozást. «Ő – úgymond – a fenséges csehországi király fiának vallja magát; de Magyarország független állam, melynek külön érdekei vannak; és mivel ő maga is, a saját ügyeinek tárgyalására, alkalmas tanácsosokkal rendelkezik, mások szolgálataira nem szorúl.» A franczia király felajánlott barátságát hálásan fogadja, szoros szövetségre óhajt vele lépni, a közjó előmozdítására czélzó terveit javallja. De mielőtt bármilyen kötelezettséget vállalna, tanácsosaival együtt behatóan megfontolja az ügyet, és szövetségeseivel is érintkezésbe kell lépnie, különösen «a kereszténység fejeivel: az apostoli székkel és a császári felséggel».
És mig ezen nyilatkozatával Podjebrád politikai terveinek lényegét támadta meg: egyházi irányzata fölött is határozottan kifejezte kárhoztató itéletét.
«Az egyetemes zsinat összehívása – így szól – a római pápához tartozik. Ő, ki isten földi helytartója gyanánt az egyházat kormányozza, van hivatva az egyház reformálására. És nem is várhatni sok jót a zsinatoktól, melyek gyakorta szültek szakadásokat, idéztek elő zavarokat. Ezeknek megújulása most kétszeresen veszélyes volna, mert az egyetemes békének és a kereszténység oltalmának érdekeire hátrányos következményeket vonna maga után.»
A házassági ajánlat elől is kitért, azon kijelentéssel, hogy a tisztesség és illendőség tiltja, most özvegységének legelső heteiben, új frigy kötésére gondolni; annak idején majd úgy határoz, amint hasznosnak fogja látni.[250]
A királyi válasz nem hagyhatott fönn kétséget a felől, hogy Mátyás nem hajlandó a cseh királylyal közreműködni olyan actióban, mely a pápa és a császár ellen irányúl. És ezen magatartása a szövetségi terv megbuktatásának jelentékeny tényezője lett.[251]
Merev és tartózkodó állást foglalt el Podjebrád irányában más téren is. A cseh követekkel, kik a hat év előtt létesűlt szövetség megújítása végett jöttek Budára, már csak olyan egyességet kötött, mely a kölcsönös sérelmek orvoslásra szorítkozott. Nem rokonok szövetsége az többé; inkább ellenfelek békekötése, úgyszólván fegyverszünete.[252]
Ellenben Mátyás teljes loyalitással iparkodott ápolni és szorosabbra fűzni Frigyes császárral a fönnálló jó viszonyt. A múlt évben kötött szerződést, most mint koronás uralkodó, megújította, és az ország rendei által megerősítette.[253]
Ezen szerződés első pontjában fiának fogadja a császár Mátyást, ki úgy is viseli magát, mintha az ily módon létesűlt viszonyt egészen komolyan venné, és abból a következtetéseket levonná.
Míg «a tisztesség követeléseire» való hivatkozással a franczia házassági ajánlatot elhárította: ugyanakkor a császárnak azt az üzenetet küldé, hogy jövendő hitvesének megválasztását egészen rábízza. És mivel Frigyesnek leánya nem volt, a vele rokoni és szövetséges viszonyban álló fejedelmi hazánkkal indít meg tárgyalásokat.[254]
II. PIUS PÁPA MEGÉRKEZÉSE ANCONÁBA A KERESZTES HÁBORÚ MEGINDÍTÁSA VÉGETT.
Pinturicchio sienai falfestménye után.
Hasonlóképpen a római szent-székkel soha sem állott bensőbb összeköttetésben, mint épen ekkor. Ugyanis II. Pius pápa el volt határozva, hogy személyes önfeláldozásának példájával fogja a keresztény uralkodókat közönyösségök és tétlenségök álmából fölriasztani. Az állására, és megrendűlt egészségére való tekintet nem tartotta vissza attól, hogy személyesen készűljön az olasz hajóhadat Konstantinápoly megszállására vezetni. A magyar seregnek ugyanazon időben a másik oldalról kellett támadást intéznie.[255]
Mátyás hadereje: 14.000 lovas és 8.000 gyalog, május elején készen állott.[256] Türelmetlenűl várta a tudósítást a hajóhad megindulása felől. De a míg ez késett, augustus első napjaiban hirnök érkezett Budára azon jelentéssel, hogy a török császár személyesen, hatalmas sereggel, Jajcza alá jött, és óriási nagyságú ágyúkkal löveti a fontos várat.[257]
A király mélyen el volt keseredve a miatt, hogy a pápa késedelme, mely maga után vonta az ő tétlenségét, időt engedett a szultánnak támadó föllépésre. Szemrehányásokkal telt levelet írt Rómába.
«Ha a sokféle hitegetések – úgymond – nem hoznak ilyen helyzetbe, egy vagy más úton előnyösen tudtam volna rendezni ügyeimet. Most már fölismerte az ellenség, hogy a keresztények mozgalmaiban több a tüntetés, mint a komolyság… A boszniai várak nem állhatnak ellen soká, ha csak az ellenséget ki nem verjük, vagy el nem vonjuk. Erre pedig, mint ismételten bevallottam, egy magam nem vagyok képes… Ha tehát valóban létezik valahol hajóhad avagy szárazföldi sereg, ám mutassa magát, és az eddigi hanyagságot buzgalommal, a késedelmet gyorsasággal pótolja. Én részemről elmegyek oda, hol legtöbb haszonnal működhetem, és mindenesetre teljesítem kötelességemet, hazám és hitem iránt.»
Jajcza felmentésére sietett. «Bár állana még, mikor odajutunk!» írja a császárnak.[258]
Útközben az örvendetes tudósítások egész sorozatát vette. A Székely János vránai perjel által hősiesen védelmezett Jajcza alól a török sereg hirtelen elvonúlt. A pápa Anconába ment, hogy az ott egybegyűlt hajóhad vezényletét átvegye. Oda készűlt a velenczei doge is, gályáival.
Mátyás azonnal értesítette II. Piust, hogy ő, a megállapodás értelmében, török terűletre nyomúl.
De már néhány nap múlva megrendítő gyászhír állította meg útjában.
A pápa, mikor élete leghőbb óhajának valósulását biztosítva, a szemei előtt horgonyozó hajóhadat indulásra készen láthatta – sorvasztó lázak áldozata lett. Augusztus 15-én elhúnyt.
A tengeri hadjárat tervét elejtették. A pápai kincstárban talált negyvenezer arany forint a magyar királynak küldetett meg;[259] mint a kinek vállaira nehezedett a háború egész terhe.
Mátyás ugyanis nem habozott magára hagyatva is megindítani a hadjáratot. October 8-án átkelt a Száván, a szerb-bosnyák határon fekvő rácsai révnél, melynek oltalmára a kalocsai érseket hagyta hátra.
Boszniának még török kézben levő részét készűlt meghódítani. A Drina partján nyomúlt elő, százados erdőségek sűrű rengetegei között törvén útat; míg az ágyúkat, lő- és élelmi szereket hajókon vontatták.
October 19-én Zvornik alatt ütött tábort.
A Drina mindkét partján emelkedő hegyek által képzett útszorosban, ezt úgyszólván egészen elzárva, áll a zvorniki vár, mellett tornyos védfalak kapcsolnak egybe a csaknem függélyesen felnyúló Veluvnik 660 lábnyi csúcsán épített erősséggel.
44. ZVORNIK VÁRA.
A hatalmas vár ostormára Mátyás kellő körűltekintéssel tette meg rendelkezéseit. Ágyúinak egy részét a folyam partján helyezte el, másik részét a szomszéd magaslatokra vitette föl. Amott ő maga, Zápolyai Imrével, itt Zsigmond szentgyörgyi gróf és monyorókeréki Elderbach Bertold intézték az ostrom-munkálatokat. Míg ezek folytak, a király az egyik hadosztályt Szrebernik vára alá vezette, a mely nagy fontosságot nyert azáltal, hogy gazdag ezüst-bányák fölött uralkodott. A magyar vitézek oly hévvel intézték a vívást, hogy néhány nap alatt az erősség hatalmukba esett; mire értékes zsákmánynyal és sok fogolylyal tértek meg Zvornik alá.
Itt azonban az őrség erős ellenállást fejtetett ki, és az ostrom hetekig huzódott el. Ez alatt pedig beállottak az őszi esők, melyek a járhatatlan útakon az élelmiszerek szállítását megakadályozták. A táborban nélkülözéseket kezdettek szenvedni. Majd a csüggedőket rémületbe ejté a hír, hogy török sereg közeledik a vár fölmentésére.
Mátyásnak november második felében, arra kellett magát elszánnia, hogy az ostromot abbahagyja, és visszatér Magyarországba.[260]
A jövő évben, alkalmasabb évszakban és nagyobb erővel készűlt ott újból megjelenni, hogy kiköszörűlje a csorbát. «Míg erőm tart – írja ekkor – nem hagyok fel a küzdelemmel; és az ellenségnek inkább akarom elviselni boszúját, mint megvetését!»[261]
45. SZREBERNIK VÁRA.
Elhatározását bejelentette az új pápának, II. PÁLnak, kihez az ország hódolatának bemutatása végett fényes követséget bocsátott, melynek élén Csezmiczei János pécsi püspök és Rozgonyi János tárnokmester állottak.
Pécs ékesajkú főpapja a clasicai rhetorika virágaival díszlő beszédet intézett az egyház fejéhez. A történeti könyvekre utalt, annak igazolásúl, hogy a római szentszékhez való ragaszkodás bensőségében soha senki sem múlta fölűl a magyar nemzetet és uralkodóit: Atillától kezdve, ki pogány létére meghallgatta Leo pápa esdekléseit és megkímélte Rómát, egész Hunyadi Jánosig, ki hősi tetteivel a kereszténység megmentője lett. Majd szólott Mátyás dicsőséges küzdelmeiről, és elhatározásáról, hogy ezentúl is szívesebben teszi ki magát veszélyeknek mások megoltalmazásáért, mintsem hogy tétlenűl szemlélje mások veszedelmét. Hálásan emlékezett meg a pápának a keresztény hatalmakhoz intézett felszólításáról, hogy a török elleni vállalat czéljaira tíz esztendőn át nyújtandó segélyt ajánljanak. De czélszerűbbnek mondá, hogy a segélynyujtás két-három esztendőre szorítkozzék, és ezen idő alatt bőségesebb legyen; mert ily módon a magyar irály nagyobb erővel működhetik, és jelentékenyebb eredményeket ígérhet.[262]
A követek azután átnyujtották a király által küldött ajándékokat, melyeket a pápa viszonozott. Gyöngyökkel ékesített arany keresztet, melybe Krisztus feszületének részecskéje volt foglalva, ajánlott föl Mátyásnak, hogy azt viselje, és «igy a szent kereszt jele alatt a szent hit ellenségein biztosabban diadalmaskodjék».
Ugyanakkor, a török háború költségeire szánt segélyösszeg első részletéűl 57.000 arany forintot fizettetett ki a pápai pénztárból.[263]
Jelentékeny szolgálatot vélt tenni azzal is, hogy Mohammed szultán testvéröccsét, ki életét a török udvarnál veszélyeztetve látván, Rómába menekült vala, Mátyáshoz bocsátotta; azon reményben, hogy az ozman herczeg személyét a török birodalomban mozgalmak támasztására lehet fölhasználni.[264]
A pápa példája a velenczei köztársaságra is hatással volt. A visszatérő magyar követeknek kijelentette a senatus, hogy a folyó esztendőre 50.000 forintot szavaz meg; jövendő járulékai iránt pedig később fog határozni.[265]
Ezalatt a szultán, Mátyás készületeiről értesűlvén, támadásának veszélyét el akarta hárítani. Késznek nyilatkozott egész Szerb- és Bosnyákország átengedése árán megvásárolni a békét. De a király el sem fogadta a török küldöttet,[266] és a római követek visszaérkezése után fokozott buzgósággal siettetvén a sereg szervezését, september 9-én megindúlt Budáról.
Több hetet töltött Pécsett. October első napjaiban is még csak a Dráva partján táborozott.
Időközben a pápa türelmetlenűl várta a híreket Mátyás hadi munkálatairól és diadalairól, melyek pápaságának kezdetét dicsfénynyel voltak környezendők. A késedelmet rossz néven vette, és buzdító levelet intézvén hozzá, szemrehányásoktól sem kíméli meg, sőt végsoraiban Istent, s az embereket hívja tanúságul, hogy «nem mi – úgymond – hagytunk el Téged, hanem Te hagytad el önmagadat!»[267]
Mátyás ingerűlt hangon válaszolt.
«Ha az epirusinak példáját követném – írja, Skanderbégre czélozván, – ha én is minduntalan győzedelmekkel akarnék kérkedni, és az évkönyvekbe iktatnék minden falut, amit ellenség földén hadaim fölgyújtottak, minden embert, kit foglyúl ejtettek, minden barmot, amit elhajtottak: kitűnnék, hogy fegyverem akkor sem pihent, mikor én Budán nyugodtam. Nem is illő, vélekedésem szerint, hogy minduntalan személyesen álljak hadaim élére, mert így tekintélyem az ellenség szemeiben csökkenne.»
Egyszersmind világosan kinyilatkoztatja, hogy a jelentéktelen segítség, melyben részesítették, nem teszi képessé rendkívűli dolgok művelésére. Nem kívánhatják tőle, hogy a Balkánon túl, a Fekete-tenger partjain hadakozzék. Sőt ha ő maga túlbecsűlné erejét és ifjú bátorsága által elragadtatni hagyná magát, a pápának kellene őt mérsékelnie; mert merészsége az egész kereszténységre bajt hozhatna. Bizonyára senki nem lelkesedik inkább, mint ő nagy vállalatokért. Folytonosan hangoztatja, hogy saját fészkében kell fölkeresni, egy nagy csapással tönkretenni az ellenséget. Ha a keresztény hatalmak megfelelő módon segítik, a jövő esztendő folyamán, a Hellespontus tájain fogja megtámadni a szultánt. De ha elmarad a segítség, ő is «az ég és föld színe előtt kijelenti, hogy nem rajta, hanem másokon múlt a törökök kiűzetése Európából!»[268]
És csakugyan Mátyás ezen esztendőben támadó hadjáratra nem gondolhatott; mert azon jelentéktelen pénzsegélyből is, a mit Velencze felajánlott, csak 15.000 forint fizettetett ki. Mátyás pedig kimutatta, hogy legalább háromszázezer forintnyi segítségre van szüksége. Így tehát november végén a Száva partjairól visszatért Budára.[269]
Mátyás politikájának új iránya. Terve római királylyá megválasztatni magát. Összeütközése a régi nemzeti politika híveivel. Házassági alkudozások. Német- és Olaszországban.
Csalódások korszaka volt ez. Két ízben (1464, 1465) egymásután kellett Mátyásnak sikertelenűl, úgyszólván kudarczczal, hadjáratairól hazatérnie. És míg ekként meghiusúlva látta azon reménységét, hogy képes lesz az ozmán hatalom terjeszkedésének útját állani: uralkodása nyolczadik esztendejének letelte után másik czéljától is, hogy hazája belső nyugalmát biztosítsa, távol állott. Nem sikerűlt az ország egész terűletét az idegen uralom békjóiból kiszabadítnia. Kénytelen volt az ország nyugati részein várakat és uradalmakat Frigyes császár kezeiben hagyni. A lengyeleknek elzálogosított Szepesség visszaszerzésére nem is gondolhatott. Éjszakon a cseh rablókra súlyos csapásokat mért ugyan fegyvere, de újabb csapatok betöréseit és megtelepedését nem bírta megakadályozni. Emellett jól tudta, hogy a magyar trónra áhítozó szomszéd uralkodók csak a kedvező alkalmat várják, és hogy pártfogásukra az ő elégületlen alattvalói mindig számíthatnak.
Mindez mélyen sebezte lelkét, mely magas eszményi czélokért hevűlt, és a személyes becsvágy minden kisértése előtt nyitva állott.
Azonban a szomorú tapasztalatok nem vonúltak el fölötte hatástalanúl. Levonta belőlük a tanúságot. Fölismerte bennök a történeti fejlődés törvényeit, melyek a magyar állam életfolyamának medrét századokra kijelölik.
Amióta a görög birodalom romjain a hatalmas ozmán faj alapította meg uralmát, kétségtelenné lett, hogy Magyarország – az anyagi és erkölcsi erők dús tőkéi daczára, melyekkel rendelkezik – beékelve a nyugati és keleti császárságok közé, egymagában, elszigetelten nem állhat meg, történeti küldetését nem töltheti be.
Ennek tudata késztette már Nagy Lajost a Lengyelországgal való szoros kapcsolat létesítésére; ez indította a magyar nemzetet arra, hogy az ellenszenv sugallatait elnémítva, a luxemburgi Zsigmondot királyul elfogadja, és a császári korona megszerzésében támogassa; ez egyengette a Habsburgház sarjainak, Albertnek és V. Lászlónak, az útat szent István trónjára.
Mátyás megválasztásánál, a magyar nemzet, megifjodva felpezsdülő életereje érezetében, szakított a történeti hagyományokkal, melyeknek pedig épen abban áll hatalmuk, hogy a viszonyok mélyében lappangó életszükségletek kielégítésének titkát őrizik.
Néhány esztendő elégséges volt arra, hogy Mátyás éles szemei az illusiók fátyolán keresztűllássanak.
És lelkében megfogamzott az elhatározás, hogy pótolja a veszteséget, a mit az ország hatalmi állása szenvedett, mikor olyan királyt kapott, kit más ország nem ural; megerősödött az elhatározás, hogy a diadalra jutott nemzeti visszahatás vívmányait az európai helyzet igényeinek kielégítésével biztosítja.
Erre czélozott a német császárral kötött szövetsége, a mely azonban gyümölcstelen maradt; mivel III. Frigyes sem hajlandó, sem képes nem volt a német birodalom erejét Magyarország javára értékesíteni.
És ezért csakhamar azon merészebb gondolatot karolta föl, hogy ő maga igyekezzék a német birodalom trónjára emelkedni.
A császári méltóság sokat vesztett volt már fényéből és súlyából. De a humanisták által felújított classicai visszaemlékezések hatása alatt, fölelevenedtek a régi római imperium hagyományai. És Nagy Károly koronájára, melyet ekkorig a német nemzet kizárólagos örökség gyanánt őrízett, Európa minden részéből irányultak hatalomsóvár tekintetek.
Mátyásnak három kortársa: Francziaország, Csehország és Burgund uralkodói, kerestek világuralmi ambitióiknak a császári trónban talapzatot.
Ahhoz, hogy ezen versenyben, a hunyadmegyei köznemesnek unokája a győzedelem reménységével kecsegtesse magát, az önbizalom kivételes mértéke igényeltetett. De a nyugati kereszténység megmentőjének fia és missiójának örököse, joggal tekinthette magát méltónak arra, hogy a nyugati keresztény világ élére állíttassék. És ő érezte magában az erőt, melylyel új életet önthetett a német birodalom elaggott testébe; bírta egyúttal az államférfiúi mérséklet szellemét, amire, a százados előitéletekkel, a meggyökerezett szűkkeblűséggel, a szétágazó érdekek tusáival szemben, szüksége leendett.
A conceptió merészségének színvonalán áll leleményessége az eszközök megválogatásában, és az alkalmas pillanatoknak ép oly biztos megragadása, mint óvatos bevárása.
De hogy tettvágyát a férfikor delén álló császár haláláig fékezze: arra nem lehetett hajlandó. Terve volt: a császár életében megválasztatni magát római királylyá, a mely czímmel össze voltak kapcsolva nem csak a trónörökös igényei, hanem a társ-uralkodó jogai is; és ezeket olyan passiv természetű uralkodó mellett, milyen III. Frigyes volt, egész kiterjedésökben érvényesíteni remélhette.
Minthogy pedig a kezdeményezésnek a császártól kellett kiindúlni, oda irányozta igyekezetét, hogy őt ragaszkodásának őszinteségéről és szolgálatkészségének értékéről mindjobban meggyőzze.
Ezzel politikája hű marad ugyan eredeti czéljához, mely nem volt más, mint Magyarország hatalmi állásának megszilárdítása; de eltért az iránytól, melyben a nemzeti politika ekkorig ama czél elérésének legfőbb és leküzdhetetlen akadályát látta a német elem ellenséges indulatában.
Teljes összhangzásban állott ő ezen tekintetben is legbizalmasabb tanácsosaival: Zrednai Vitéz Jánossal, kit imént (1465 elején) Szécsi Dénes prímás halála után, az ország eső főpapi székére emelt, és annak unokaöccsével, a pécsi püspökkel. Classicai műveltségök szelleme kiválóan alkalmassá tette őket arra, hogy magas európai álláspontra helyezkedjenek, és elfogultság nélkül vizsgálják a magyar és német elem között meggyökerezett bizalmatlanság s ellenszenv jogosultságának kérdését.
Hozzájok még két főpap csatlakozott, kiket származásuk utalt arra, hogy lelkesedéssel szolgálják az új irányt. Az egyik az Ausztriában született Schonberg György (1455-től) pozsonyi prépost, kit Mátyás uralkodásának első hónapjaiban, az országgyűlés végzése alapján, mint külföldit, egyházi javadalmától megfosztott; de csakhamar azután visszahelyezett, és a Frigyes császárral folytatott tárgyalásokban, valamint más diplomatiai küldetésekben is használt.[270]
A másik a boroszlói Beckensloer János, ki fiatal korában a váradi és pécsi püspöki udvarokhoz kerűlt, majd tehetségei és ügyessége által magára vonván Mátyás figyelmét, a királyi cancellariában nyert alkalmazást, pécsi prépost lett, és Vitéz János előléptetése után, a váradi püspökségre neveztetett ki.[271]
46. DENGELEGI PONGRÁCZ JÁNOS PECSÉTJE.
A négy főpap körűl csoportosúlnak azon főurak, kik az Ausztriával és Stiriával határos részeken bírván uradalmaikat, magok is egészen vagy félig németek; azok, kik néhány év előtt Mátyástól elpártolván, Frigyest kiáltották ki magyar királylyá: Szentgyörgyi János és Zsigmond grófok, monyorókeréki Elderbach Bertold, a Bánfiak és Kanizsaiak.
De velök szemben a főpapok és urak túlnyomó része hű maradt az exclusiv nemzeti irányhoz. A német császárral való szövetséget nem helyeselték, és egyúttal mindent elleneztek, a mi a királyt főfeladatától, a törökök elleni háborútól, elvonhatta. Élükön állott: Dengelegi Pongrácz János erdélyi vajda, a király unokaöccse és Zápolyai Imre Bosnyákország kormányzója, Horvátország és Slavonia bánja, kit a király önfeláldozó szolgálatai jutalmáúl (1464) a szepesi örökös gróf méltóságára emelt. Hatalmas támaszt bírtak az udvarnál a király anyjában, és országszerte a köznemesség tömegeiben.[272]
A két ellentétes irány legelső mérkőzésére a király házasságának ügye szolgáltatta az alkalmat.
A mikor Mátyás, első nejének halála után, azt az óhajtását jelentette be a császárnál, hogy rokonai köréből jelöljön ki neki jegyest: a brandenburgi ház két tagja, Frigyes választófejedelem és Albrecht őrgróf készséggel ajánlották föl leányaikat; de a tárgyalások, melyek ez irányban megindulának, csakhamar megszakadtak. A magyar urak többsége határozottan fölszólalt az ellen, hogy német hölgyet vegyen nőűl uralkodójuk. Mátyás nem látta czélirányosnak szembeszállani velök. És meghallgatta azon tanácsot, hogy Olaszországban keressen házastársat.[273]
Első sorban Milánóra irányúlt a figyelem. Fejedelme, Sforza Ferencz, Hunyadi Jánosnak lovagias tisztelője, hatalmas állást fogalt el és nagy gazdaság hírében állott.
47. SFORZA FERENCZ ARCZKÉPE.
Az 1464-ik év végén Túróczi Benedek, királyi főlovászmester, azon ürügy alatt, hogy egy hírneves orvos tanácsát akarja kikérni, Milánóba utazott, és előterjesztette titkos megbízatását, mely előzékeny fogadtatásban részesűlt. A következő év elején a herczeg udvari orvosa, Griffus Ambrus tudor, Magyarországba kísérte őt, azon a czímen, mintha a gyógykezelés folytatása végett jőne.
Magával hozott egy arczképet, mely Ippolita herczegkisasszonyt ábrázolta, kinek kezét Mátyásnak felajánlották.[274]
Ezen alakoskodás azért látszott szükségesnek, mert titokban akarták az ügyet tartani Velencze előtt, mely féltékeny szemmel nézte volna a milánói herczeg összeköttetését Magyarországgal.
Azonban a signoria szemfüles diplomatiája leleplezte a titkot, még mielőtt a milánói ügynök rendeltetése helyére érkezett volna.[275]
Épen ezenidőben (1465 február elején) töltött néhány napot Velenczében Lando Jeromos, cretai érsek, a szentszék Magyarországba küldött követe. Ezt kérte föl a köztársaság kormánya a milánói házassági terv megakadályozására. A velenczei származású pápának követe nem habozott elvállalni e feladatot, és azt sikeresen meg is oldotta.
Mert habár a küldött arczkép a királynak és anyjának tetszését megnyerte, a döntő lépés a herczegnő kezének megkérésére nem tétetett meg.[276]
Mátyás annál könnyebben mondott le róla, mert ő állhatatosan azon volt, hogy viszonyát a császárral mind szorosabbra fűzze. Azt 1465-ik év nyarán Németújhelyre küldött követei által újabb egyességet kötött vele; azon szándék vezérelte, hogy Velencze ellen közösen háborút indítsanak, és a császár Friault, Magyarország pedig Dalmátiát hódítsa vissza. Ezen alkalommal megállapíttatott, hogy Mátyás a császár nővérének, Margit szász választófejedelemnek egyik leányát veszi nőűl.
Ezen tervnek is ellenszegűltek a magyar urak, és meghiusították azt.[277]
Azonban ugyanekkor egy másik még nagyobb jelentőségű politikai kérdés kerűlt napirendre, és ebben a király saját politikájának eszméjét valósította.
Mátyás felajánlja szolgálatait a pápának Podjebrád ellen. Feszűlt viszonya a cseh királylyal. A kosztoláni cseh rablók leveretése.
A szent-szék és Podjebrád György között már II. Pius uralkodása alatt komoly nehézségek támadtak, minthogy a cseh király a koronázása alkalmával elvállalt kötelezettségeknek nem felelt meg, a husszíta felekezet kiírtásához segédkezet nyújtani vonakodott, sőt ahhoz maga is szított, és a kath. egyház ellenében sokféle sérelmeket követett el. II. Pál pápa az 1465-ik év nyarán a maga itélőszéke elé idézte, és el volt határozva, hogy ha annak magát alá nem veti, trónvesztettnek fogja nyilvánítani. Ekkor több uralkodóhoz felszólítást intézett, hogy a mennyiben szükségesnek mutatkoznék, a szent-szék ítéletének végrehajtásában fegyverök hatalmával működjenek közre.
Mátyás is kapott ilyen megkeresést. 1465 october 2-án, a Dráva mellett levő táborából küldötte meg válaszát. Ez így hangzott:
«Én magamat egészen felajánlottam volt a római szent-széknek és Szentségednek. Mindazt, amit Isten és az ő földi helytartója nekem parancsol, bármilyen nehéz vagy veszedelmes legyen, mint üdvöst és szentet, félelem nélkül fogom végrehajtani; főképen mikor szent hitünk oltalmáról, a hitetlenek megfenyitéséről van szó. Nem tarthat vissza sem az ellenség hatalma, sem régibb szövetség kötelezettsége, mitől az apostoli szék fölmenthet. Akár a csehek, akár a törökök ellen legyen szükség Mátyásra, őt és országát mindenkor készen találja Szentséged!»[278]
Ezen ajánlattal nemcsak az egyház irányában kívánta hűségét bebizonyítani; hanem egyúttal lekötelezni a német nemzetet, melynek nagy része félszázad óta nem kevésbbé gyűlölte a husszítákat, mint a törököket.
A régi nemzeti párt természetesen egész erejével ellenszegűlt ilyen vállalat tervének, mely elvonná a királyt a törökök elleni háborútól, és idegen érdekekért az országra súlyos áldozatokat róna.
Azonban Mátyás most már elérkezettnek látta az időt, hogy fölhagyjon a kiméletes magatartással, a mit ekkorig követett, és nyiltan szakítson azokkal, kik útjában állottak.
Zápolyai Imrét, bár egykor szüleinek is legfensőbb híveihez tartozott, minden méltóságától megfosztotta. Túróczi Benedeket eltávolította udvarától. Pongrácz Jánost, az ország második hivatalától, Erdély vajdaságától lemozdítván, a sokkal jelentéktelenebb szörényi bánságra helyezte át.
Ellenben felmagasztalta azokat, kik kész eszközökűl kínálkoztak terveinek szolgálatában.
Erdély vajdaságát három főúr: Elderbach Bertold, Szentgyörgyi János és Zsigmond grófok között osztja meg. Bánfi Miklóst pozsonyi gróffá és főpinczemesterré, Kanizsai Lászlót főlovászmesterré nevezi ki. Zápolyai Imre örökségét pedig «új emberekre» szállítja; Disznósi Lászlót és Szobi Pétert Bosnyákország, Horvátország és Dalmátia bánjaivá nevezi ki.[279]
És most zavartalanúl szőheti tovább nagyszabású politikájának szálait.
Viszonya a császárral mind bensőbb alakulást nyer. Ennek egyik legjellemzőbb nyilatkozása: báró Grafeneck Ulrik osztrák főúr állása, a ki a császári főkapitány tisztét viseli és Mátyás szolgálatában is áll; sőt az 1466 őszén Nürnbergben tartott német birodalmi gyűlésen a császár biztosai között foglal helyet és a magyar királynak egyetlen meghatalmazottja.
Mátyás ugyanis most nagy súlyt helyezett arra, hogy a német fejedelmek lelkében a magyarok iránt uralkodó elfogultságnak gyökereit végképpen kiírtsa. Ezért, és hogy a törökök ellen rég tervezett közös hadi vállalatot lehetővé tegye, a legmesszibb menő engedményekre szánta el magát. Abban is megegyezett, hogy a német birodalom által küldendő, 20.000 emberből álló, segélyhad és egy 5000 emberből álló magyar királyi dandár a birodalmi főparancsnok közös vezérlete alatt működjék; sőt attól sem idegenkedett, hogy a hadjárat tartamára, a legfontosabb aldunai végvárakat: Belgrádot, Szalánkemént, Orsovát német őrségeknek nyissa meg.[280]
Ezalatt a csehországi ügyek függőben maradtak. Rómában haboztak igénybe venni Mátyás ajánlatát, mert attól tartottak, hogy jutalmúl ki fogja kötni a csehországi koronát, melyet a lengyel királynak szántak a cseh kath. rendek.
Mátyás türelemmel várta be az események kifejődését. Podjebráddal nem szakította meg összeköttetését; de szűntelenűl panaszokat hangoztatott, a csehektől s morváktól szenvedett sérelmek miatt, a mikért uralkodójukra hárítá a felelősséget. Így mindkét részen az elkeseredés nőttön nőtt.
Visszatükröződik ez a levelezésen, melyet a két uralkodó és tanácsosaik egymás között folytatnak. Ékes latin nyelven fogalmazott éles irataik, a vívók kimért, nyugodt kardcsapásaihoz hasonlítnak, melyek a heves, halálos tusát megelőzik.
Podjebrád, helyzetének veszélyességét ismervén, az óvatosabb. De egy ízben figyelmezteti ellenfelét: «Ha – úgymond – soká vitatkozunk, Testvériséged fiatal vérének tüze végtére minket is kizavarhat nyugalmunkból».
Ezen észrevétel által Mátyás sértve érezi magát. «A mi Fenséged aggodalmát illeti, – így válaszol – hogy fiatalságunk tüze Fenséged higgadt természetét lángra lobbanthatja, azt illendőbb lett volna elhallgatnia; mert ez esetben csak is a királyi méltóság komolyságáról lehet szó; amit pedig Fenségednek a mi fiatalságunkban sem szabad lenéznie!»
Egyébiránt Mátyás egy perczre sem veszti el önuralmát. Sőt néha úgy látszik mintha zord arczkifejezése csak álarcz volna; mert komoly fejtegetéseibe a játszi humor hangja is vegyűl.
Egy alkalommal Eyzinger István osztrák főurat, ki magára vonta Mátyás haragját, mert egy általa megrendelt fegyverszállítmányt foglalt le, Podjebrád, mint saját alattvalóját, oltalma alá veszi, morvaországi születésűnek állítván őt.
A magyar király válaszában csodálkozását fejezi ki e fölött, mert ő úgy tudja, hogy Eyzinger Ausztriában született. «Ily módon tehát – úgymond – két ízben kellett neki születnie!» Eddig osztrák alattvalónak tartván őt, Ausztriában érvényesítette ellene az ő igényeit. De most már tévedése felől fölvilágosíttatván, a cseh királytól várja, hogy Eyzingert elégtétel adásra szorítsa![281]
A vitairatok csiszolt phrásisainak csendes mérkőzéseit időnként a fegyverek zaja váltja föl. Morva urak Magyarországba, magyarok Morvába törek, és iszonyú pusztításokat visznek véghez.
Ezalatt Svehla János cseh kapitány, Cseh- és Morvaországban maga köré gyűjtött több ezer fegyveressel, Nyitra megyében, Kosztolánon telepedett meg, és ott erős várat épített, melyből az egész környék fölött uralkodott, s a közel Nagyszombatot is fenyegette.
Mátyás az 1466-ik év őszén személyesen vezette ellene seregét, és körűlzárta a várat. Az őrség csakhamar élelem és ivóvíz hiányában kezdett szenvedni. Svehla ismételten ajánlkozott, hogy szabad elvonulás biztosítsa mellett, feladja az erősséget. Mivel pedig elutasító választ kapott, arra határozta el magát, hogy embereivel együtt keresztűltör az ostromló seregen. A kísérlet félig sikerűlt. Egy rész visszaszoríttatott várba; de ötszázan, élükön Svehlával, át tudták magukat vágni az ostrom-vonalon. Mindazáltal a magyar lovasság utánok száguldott, utolérte, véres tusában legyőzte őket, és az életben maradottakat, a vezérrel együtt, a táborba hurczolta.
A király irgalom nélkül bánt el velök. Egy domb tetején százötven akasztófát állíttatott. Ezek közűl magasan kiemelkedett egy kétágú bitófa, melyen Svehla az ő két lányával és hadnagyával, a többin meg vitézei végezték életöket. (1467 január 31.)
Az iszonyú látvány hatása alatt megréműlt őrség kivonúlt, és Mátyás lábaihoz borúlva, kegyelmet kért, amit meg is nyert.[282]
A magyar táborban nagy volt az öröm. És mivel a cseh rablókról, kik évtizedekig zavarták az ország nyugalmát, az egész cseh nemzetre áthárult a gyűlölet; a kosztolani győzők fenyegető nyilatkozatokat tettek, hogy az egész cseh nemzeten bosszút állanak.
Podjebrád tudomást nyert erről, és fölkérte Mátyást, hogy «tekintélyével zabolázza meg a fecsegőket».[283]
De késő volt. A tömegek érzelmei találkoztak a király politikájának érdekeivel.
Mátyás pénzügyi reformjai. Az ezek által előidézett elégületlenség. Az erdélyi lázadás. Mátyás erdélyi és moldvai hadjárata.
Mátyás el lévén határozva, hogy bármikor fölszólíttatik, a cseh irály ellen megindítja a háborút, arra volt utalva, hogy kellő haderő szervezéséről gondoskodjék. A nemesség közfelkelését ezen hadjárat czéljaira nem vehette igénybe; a főrendek bandériumait is csak annyiban, amennyiben önkényt csatlakoznak hozzája. Olyan seregre volt tehát szüksége, mely teljesen rendelkezésére áll, és állandó szolgálattal a gyakorlottság és fegyelem előnyeit megszerezte. A harczedzett és félelmes cseh hadakkal szemben erre kétszeresen szüksége volt.
De egy nagyobb számú állandó sereg létesítésének föltétele vala: az ország pénzügyeinek rendezése.
Ezek V. László uralkodásának idején szomorú állapotra jutottak. A korona rendes jövedelmei százhúszezer forintra szállottak le, és Mátyás uralkodásának ötödik esztendejében nem sokkal haladták meg a kétszázezeret. Ha ezen összeget egészen zsoldosok fizetésére fordítja is, alig volt épes abból tízezer lovast félesztendeig eltartani.[284]
Az országos adóból (minden kapu után egy forint), mikor az országgyűlés megszavazta, kétszázezernél jóval nagyobb összeget hajthatott be; de ennek kieszközlése sok nehézséggel járt. Mátyásnak ismételten csak nagy önmegtagadás árán sikerűlt a rendeket áldozatkészségre bírni; köteleznie kellett magát arra, hogy többé nem fogja a rendeket adó megszavazására felhívni; sőt ezért a főrendeknek is kellett erre nézve kezességet vállalni.
A király, ily körűlmények között, folytonosan pénzszükségben szenvedett.[285] Részint kölcsönökkel kellett magán segítenie, részint a zászlós uraknak és kapitányoknak csapataik zsoldjával tartozásban maradnia. Már pedig a hitel igen drága volt. Az adósságot dús kamattal, várak és uradalmak adományozásával vagy elzálogosításával, kellett lerónia.[286]
Különben is Mátyás teljes mértékben bírta az uralkodóhoz illő bőkezűség tulajdonságát, melynek gyakorlását helyzetének rendkívüli körűlményei kétszeresen szükségessé tették. Nem szorítkozhatott a koronához tartozó vagy arra szálló birtokok adományozására; folytatnia kellett elődeinek azon hibás nagylelkűségét, melylyel híveiket a közterhektől fölmentették.
Magyarországon az állandó közterheknek két neme volt gyakorlatban; egyik a közvetlen, másik a közvetett adókhoz tartozott. Amaz a kamara-nyereség nevét viselte, és minden kapura húsz dénárt (egy forint ötödrésze) rótt. A másik, harminczad czíme alatt, az árúczikkeket vámolta meg.
Mind a két jövedelmi forrás a kiváltságok által, amikben egész országrésze és népfajok részesűltek, annyira megapadt, hogy számításba alig jöhetett.
A fönnálló pénzügyi bajok orvoslására tehát hathatós gyógyszer kínálkozott, ha a kiváltságokat érvényen kívül helyezni, az adó és vám behajtásában rendet, szigorú pontosságot sikerűl behozni.
Ezen tervvel foglalkozott Mátyás, és azt az 1467-ik év martius havában tartott országgyűlésen bemutatta.
Előterjesztése azon leleményes javaslatot tartalmazta, hogy a kamra-nyereséget és a harminczadot, az eddig adott összes kiváltságokkal együtt megszűntetvén, a kincstári adó és a korona-vám elnevezésével új közterhek állapítandók meg.
A kincstári adó ezentúl is husz dénár maradna minden kapu után; ha egy kapun két vagy három jobbágy lakik, ezek harmincz, ha négy, úgy negyven dénárt fizetnek együtt. És pedig fizetik ezen adót a földművelést űző jobbágyok kivétel nélkül, úgy a király mint az egyházi és világi birtokosok jószágain; továbbá a jobbágyokat nem bíró várnemesek és az egyházi nemesek; végre a jászok, kunok, oroszok és tatárok.
A korona-vámra nézve is az volt a javaslata, hogy a megállapított díjszabály szerint, a nemesek kivételével, az ország minden lakosa és minden idegen fizesse, az árúk után, melyek az országba bevitetek, vagy az országból kivitethetnek; egyúttal kimondatván, hogy a király ezen vámot csak saját tisztviselői által szedetheti, és másnak nem adományozhatja.
Mátyásnak sikerűlt ezen reform-javaslatait az országgyűlés által elfogadtatni; bár a rendek első tekintetre fölismerhették következményeiket.[287]
A király az ő igazságérzetének fényes jelét adta azzal, hogy az adóteher tekintetében a királyi és korona-birtokok jobbágyaira nézve nem tett kivételt. A mennyiben a középkori államrend és az uralkodó jogfogalmak keretében lehetséges volt, a közteherviselés elvét mondotta ki.
Az adóteher közvetlenűl a jobbágyok vállaira, de közvetve a nemes birtokosokra nehezedett. Ugyanis a föld értéke és hasznosítása a jobbágyok mennyiségétől és minőségétől függött; minélfogva a földesúr is élvezte a jobbágyok adómentességének hasznát, mert az a szabad költözködés jogával élő jobbágyokra hatalmas vonzerőt gyakorolt.
Ennek következtében nemcsak azon népek, melyek ekkorig a kamara-nyereség fizetésétől fel voltak mentve, hanem a földesurak is, kik az adómentesség kiváltságát elnyerték volt, érdekeikben súlyos sérelmet szenvedtek.
Nem lehet tehát meglepő, hogy a törvény végrehajtása, mit a király megszokott türelmetlenségével és erélyével siettetett,[288] több helyen nehézségekbe ütközött, és ellenszegülést keltett.
A panaszok megvizsgálásában és elintézésében Mátyás kiméletlenűl járt el; de a hol azoknak jogosúltságáról meggyőződött, nem habozott igazságot szolgáltatni, és túlbuzgó tisztviselőinek intézkedéseit visszavonni.
Így, az erdélyi szászok előterjesztették, hogy a királyi tisztviselők a vámot oly árú után is behajtják, a miket az ország terűletén vásárolnak és árusítanak el. Mire a király elrendelte, hogy a tisztviselők a törvény betűjéhez alkalmazkodjanak.[289]
Slavoniában a zágrábi püspökség egyházi nemesei ősi adómentességök föntartását kérelmezték, arra hivatkozván, hogy ők kiváltságleveleik értelmében az országos nemesek minden jogát élvezik. A király a tartományi gyűléshez kérdést intézett: vajjon az egyházi nemesek tanúságtételének a báni törvényszéknél van-e olyan jogereje, mint az országos nemesekének? És mikor igenő választ kapott, kinyilatkoztatta, hogy a zágrábi egyházi nemesek a kincstári adó fizetésétől föl legyenek mentve.[290]
Ellenben Zala-vármegye rendeivel szemben, kik az új adó kivetését és a korona-vám behajtását meghiúsították, teljes szigort készűlt alkalmazni. Csak oly föltétel alatt kegyelmezett meg, hogy a vármegye a halasztás által okozott árt megtérítse, a megsértett tisztviselőknek pedig elégtételt szolgáltasson.[291]
Arra, hogy az új intézkedések Erdélyben fognak legkedvezőtlenebb fogadtatásra találni, Mátyás maga is el volt készűlve, minthogy a közterhek viselésében Erdély lakói élvezték a legnagyobb kedvezéseket.
Ezért külön levélben igyekezett őket meggyőzni arról, hogy «az országgyűlési végzések a közszabadságok fönntartására, nem csorbítására czéloznak; az ország oltalmának és jólétének biztosítása végett állapíttattak meg… amire Erdélynek még inkább van szüksége, mint az ország többi részeinek.»[292]
Mintha szép szavak és bölcs figyelmeztetések a sértett érdekek által előidézett fölháborodást lecsillapíthatnák!
Ámbár a nyílt ellenszegülés tényei az országgyűlést követő első hónapokban gyérek és kivételesek valának, – általános és mély elégületlenség terjedett el az ország minden részében, a nemzet minden rétegében.
Ezt siettek kizsákmányolni azok, kik Mátyás külső politikájának irányát kárhoztatták, vészteljesnek tartották, és emellett azért, mert méltóságaiktól megfosztattak, személyesen sértve érezték magokat.
A nyílt föllépésre Mátyás ellen, a külföldről is nyertek hathatós biztatást.
Podjebrád Györgyre nézve életkérdés volt Mátyást a tróntól megfosztani, vagy legalább gyengíteni és elfoglalni. Nem lehetett késnie. Mert az 1466-ik év végén a pápa egyházi kiközösítéssel sújtotta és alattvalóit az engedelmesség kötelezettségétől fölmentette. Attól kellett tartania, hogy a szent-szék felszólítására, Mátyás megindítja most ellene a háborút.
A lengyel király pedig, ki úgy a csehországi, mint a magyarországi koronára fenntartotta igényeit, a lengyel koronához hűbéres viszonyban álló Bogdanovics István moldvai vajda útján szította Mátyás ellen az elégületlenség tüzét, és támogatása felől biztosította ellenségeit.[293]
Igy történt, hogy a régi nemzeti párt egyik vezérének, Zápolyai Imrének, sikerűlt a Mátyás ellen tervezett actióba bevonni az ő politikájának legkészségesebb szolgáit: a Szentgyörgyi grófokat és Monyorókereki Elderbachot. Eszközökben nem válogatott. Szentgyörgyi János grófot, az erdélyi vajdát, a nemzetségének régiségével, németországi összeköttetéseivel büszkélkedő, gyenge elméjű főurat azzal tántorította el, hogy «Erdély királyává» megválasztatását helyezte kilátásba. És a gróf, az elégületlen erdélyiek tömegeiből fölhangzó üdvkiáltásokat, melyek «János királyt» éltették, komolyan vette.[294]
Több főpap és számos főúr volt az összeesküvésben beavatva; csak arra várakoztak, hogy a lázadás lángja Erdélyben föllobogván, míg elfojtására Mátyás eltávozik, háta mögött ők is fegyvert ragadjanak.[295]
A király, ki az 1467-ik év tavaszi és nyári hónapjait Budavárában töltötte, soká nem méltatta figyelemre a mozgalom vészjósló előjeleit.
Csak augustus közepe táján szánta el magát arra, hogy Erdélybe vezeti seregeit.
Mielőtt útra kelne, Podjebrádot igyekezett az elégületlenektől elvonni. Értésére adta neki, hogy lelkiismeretesen meg akarja tartani a békeséget Csehországgal; viszont arra kéri őt, hogy a lázadó Szentgyörgyi grófokat ne támogassa.[296]
Augustus 19-én indúlt meg, a prímás, több főpap és főúr kíséretében, Budáról.
Épen egy nappal előbb, Kolozsvárott gyűlést tartottak az erdélyi mozgalom vezérei. Jelen voltak: Erdélyi István, Gerendi Mihály, Hosszúaszai Péter, Iklódi Márton, Losonczi László, Farnosi Veres Benedek, Zsuki Mihály a magyar nemesség részéről, továbbá a székelyek nyolcz képviselője és a szász székek küldöttei.
Oly lépésre határozták el magukat, mely mind formáját, mind lényegét tekintve, az összeesküvések történetében bizonyára egyedűl áll.
A kolosmonostori convent elé járultak testületileg, és a hiteles hely jegyzőkönyvébe következő nyilatkozatukat vétették föl.
«Meggondolván – így szólott szónokuk – az elnyomatást, amit ők és velök egész Magyarország lakói szenvednek; úgy szintén az alkalmatlan és gyalázatos állapotot, amit a régi szent királyoktól eredő kiváltságok eltörlése vont maga után: elhatározták, hogy az ország szabadságait minden nyelvű, rendű és állású emberekkel szemben fönntartják, megvédelmezik, megőrízik, és az ellenszegülők ellen erőhatalommal lépek föl, mindaddig, míg a jó és boldog állapotot visszaállították.» Ezen czél elérése végett, «igazgatóikká és előljáróikká» választják: Szentgyörgyi János és Zsigmond grófokat, Ederbach Bertoldot, Zápolyai István és Imre szepesi grófokat. Kötelezik magokat, hogy ezen igazgatóiknak engedelmeskednek és adót szolgáltatnak; amikor pedig majd a királylyal szembe kell szállaniok, lehetőleg nagy számba gyűlnek zászlaik alá.
Megállapodásaikat esküvel erősítették meg, és az esküszegőket az egyházi kiközösítés büntetésével fenyegették.[297]
Amint azután Mátyás közeledésének híre érkezett, tömegesen sereglettek a fegyveresek János gróf táborába. Mintegy ötvenezren gyűltek össze.[298]
Azonban mielőtt sereggé szervezkedhettek, a király váratlan gyorsasággal megjelent Kolozsvár közelében, és a fegyelmetlen tömeget megtámadván, azt rövid harczban megverte és széjjel űzte. János gróf azonnal lemondott a további ellenállás gondolatáról; a király színe elé sietett, ép oly oktalan, mint hűtlen eljárásáért, térdre borúlván, bocsánatot kért és nyert.[299]
Mindazáltal mind ő, mind társai megfosztattak méltóságuktól; helyöket Dengelegi Pongrácz János, a korábbi vajda, és Csupor Miklós foglalták el Erdély kormányzásában.
Mátyás egyúttal szükségesnek látta, hogy elrettentő példával hasonló merényletek ismétlődését megakadályozza.
A lázadás részesei közül többeket száműzött, néhányat kegyetlen kínzások után kivégeztetett. Nagyszámú erdélyi nemest megfosztott jószágaiktól, melyeket híveinek adományozott. És az egész erdélyi nemességet megbélyegezte azzal, hogy a főváltságdíjat, mely az ország összes nemeseire 200 forintban volt megállapítva, az erdélyiekre nézve 66 forintra szállította le.[300]
Diadalmasan vonúlt Brassóig, sehol többé ellenállással nem találkozva; és a királyi kegyelmesség számos tényével mérsékelte bosszúját.[301]
Az erdélyi események hírére, az összeesküvés magyarországi részesei közül a legtöbben visszariadtak tervök végrehajtásától. Csak Zápolyai Imre és rokonai a Szepességben és Gömörben, Elderbach Bertold pedig Slavoniában tűzték ki a lázadás zászlaját.[302]
48. ELDERBACH GRÓF PECSÉTJE.
De ezen mozgalmaknak Mátyás már nem tulajdonított nagy fontosságot, és leküzdésöket hű kapitányaira bízhatá. Ő maga arra határozta el magát, hogy az alattomos István moldvaországi vajdán bosszút áll; és pedig nemcsak azért, mert az erdélyi lázadást élesztette, hozzá menekülő részeseit barátságban fogadta; hanem főképen azért, mert a magyar korona fönnhatósági jogainak sérelmére, lengyel védnökség alá helyezkedett, és a törökökkel is czimborált.[303]
49. A SZENTGYÖRGYI GRÓFOK PECSÉTJE.
Szokása szerint, föltett szándékának megvalósításában nem gondolván akadályokkal és nehézségekkel, – a legkedvezőtlenebb évszakában, november végén, indította meg hadjáratát. Az eltorlaszolt gimesi és ojtozi szorosokon útat tört magának, és tűzzel-vassal pusztította Moldvát. Bako, Roman, Nyemtza városokat porrá égette. A vajda követeket küldött táborába. De ő nem bízott igéreteiben, és tovább nyomúlt a főváros, Szucsava felé. Czélja volt Istvánt megfosztani a fejedelemségtől, és általa elűzött elődjét Péter vajdát helyezni vissza.
Moldvabányán újból fölkeresték István vajda követei a királyt. De most ármányt palástoltak ajánlatai. Míg a tárgyalások folytak, egy decemberi éjszakán (15-én) tizenkétezer oláh fegyveres gyülekezik észrevétlenűl a város alá, és míg a vajdával egyetértő lakosok több ponton a faépületeket felgyújtották, elárasztják az utczákat.
Az ekként támadott zavar daczára, a gyanútlanúl pihenő magyarok sebesen felkészűlnek, és a város piaczán sorakoznak, hol maga a király áll élökre.
A lángok világánál öldöklő viadal következett, melyben Mátyás is hősi elszántsággal vett részt. Bánfi Miklós ki közvetlenűl oldala mellett állott, saját testével fogta föl az uralkodóra mért csapásokat; önfeláldozó ragaszkodásának tényeit királyi adománylevél örökíti meg. De nem szolgálhatott pajzsul a nyilak zápora és a lándzsák erdeje ellen. Egyik lándzsa a király karját sebesítette meg, egy nyíl pedig vállába fúródott. Mátyás jól tudván, hogy sebesülésének ténye, ha köztudomásra jut, válságos következményeket vonna maga után, uralkodott fájdalmán, és saját kezével akarta kitépni a nyilat, de csak nyelét törte le, háromfelé ágazó hegye a sebben maradt.
Négy óra hosszan tartott az ütközet, melynek mindkét fél kimerülése vetett véget.[304]
Mátyás a súlyos veszteség után, melyet szenvedet,[305] a hadjárat folytatásáról lemondott. Sietve elhagyta Moldvát. Sebei miatt hordszéken kellett követnie a visszavonuló sereget.
A szerencsétlen 1467-ik év utolsó napjait Brassóban töltötte, s ott virradt rá az új esztendő, mely a dicsőségteljes események hosszú sorozatát tartotta fönn számára.
Legelső terveit a boszúvágy sugalmazta. Új sereggel Moldvába készűlt, hogy a hírnevén esett csorbát kiköszörűlje. Addig vissza sem akart térni fővárosába. Váradra hívta az ország főrendeit, hogy velök tanácskozzék, és támogatásukat kérje ki.[306]
Azonban mikor (1468) január második felében oda megérkezett, elhatározásaiban, az európai események hatása alatt, lényeges fordulat következett be.
A nagyváradi értekezletek. Mátyás elhatározza magát a csehországi hadjáratra. Hadüzenete és manifestuma. A hadjárat kezdete. A császár magatartása. Mátyás békealkudozásai Podjebráddal. Az olmüczi értekezletek.
Mialatt a magyar király az erdélyi lázadás leküzdésével és a moldvai hadjárattal volt elfoglalva, a csehországi helyzetben beállott a válság. A szent-szék, egyetértőleg a csehországi kath. rendekkel, a trónvesztettnek nyilvánított Podjebrád György koronáját a lengyel királynak ajánlotta föl. II. Pál pápa három küldötte: Rüdesheimi Rudolf boroszlói püspök, Ercleus Péter aacheni kanonok és Veronai Gábor szent-ferencz-rendi szerzetes, jelent meg nála, hogy őt Csehország elfoglalására késztesse. Azonban igyekezeteik eredménytelenek maradtak. Kázmér a veszélyes vállalatra nem volt rábírható. Csehországra – mint V. László nővérének férje – örökösödési jogigényeket támasztott ugyan; de érvényesítésöket Podjebrád György halálának időpontjára halasztotta, mikor azután áldozatok és koczkázat nélkül remélt czélt érni.
Ennélfogva a hozzá intézett felszólításokra (augustus végén) kitérő választ adott; hogy t. i. A jövő évben tartandó lengyel országgyűlésig függőben kell tartania elhatározását. Ezen nyilatkozatot a szent-szék és a csehországi katholikusok követei visszautasításnak tekintették. Abban állapodtak meg tehát, hogy máshol keresnek segítséget. Veronai Gábor atya, ki tizenkét esztendő előtt Capistránói János kíséretében, Magyarországon működött, és mind Mátyás egyéniségének, mind a nemzet hadi erejének értékét jól ismerte, arra figyelmeztette társait, hogy a föladat megoldására, a magyar királyban legbiztosabban találhatnák föl a készséget és képességet. Javallata közhelyesléssel fogadtatott. És abban történt megállapodás, hogy Rómában és a csehországi kath. rendeknél ez irányban megteszik az előterjesztéseket.
A pápa most igénybe vette Mátyásnak két esztendő előtt tett ajánlatát. Lelkesítő leveleivel Veronai Gábor atya és Ercleus Péter Váradra siettek. Velök jött Boskovicz Protáz olmüczi püspök, kit a csehországi kath. rendek december végén tartott boroszlói gyűlésökből küldöttek a magyar királyhoz azon kérelemmel, hogy a «cseh korona alatt élő katholikusokat védnöksége alá fogadván, a szent hit ellenségeinek leküzdésére fegyvert ragadjon».[307]
A nándorfehérvári emlékek dicsfényével övedzett Gábor atyának rajongó vallásos lelkesedése és a magas műveltségű olmüczi püspöknek, egykor Ferrarában Janus Pannonius iskolatársának, humanista ékesszólása kétségkívül alkalmas volt arra, hogy megragadja Mátyás fenkölt szellemét.
Míg ezek az ég jutalmával és a történelmi név dicsőségével kecsegtették, – más oldalról fényes politikai előnyök kilátásával csábították.
Ugyanis Podjebrád, minden bajért, ami őt érte és fenyegette, a császárt okozván, az 1468-ik év első napjaiban háborút üzent neki, és fiát, Viktorin herczeget, utasította, hogy seregével nyomúljon Ausztriába. Ezen rá nézve végzetes ténynyel arra kényszerítette Frigyest, ki az ellenállásra képtelen volt, és gyors segítséget a német birodalomból nem várhatott, hogy a magyar királyhoz forduljon.
A császár most, hogy Mátyást a megtámadott Ausztria segítségére bírhassa, a legnagyobb ígéretekkel igyekezett súlyt kölcsönözni kéréseinek. Nemcsak pénzbeli támogatást ajánlott; hanem késznek nyilatkozott arra is, hogy leteszi a magyar király czímét, átadja a Magyarország területén birtokában maradt várakat és városokat; sőt ezenfelűl kilátást nyújtott, hogy Mátyásnak római királylyá választatását ki fogja eszközölni.[308]
És úgy látszott, mintha tervszerűen nemcsak minden tényező találkoznék, hogy Mátyást a csehországi vállalatra késztesse; hanem még mintha magasabb hatalom keze minden akadályt, mely visszatarthatná, elhárítana útjából.
Fényes török követség járúlt eléje Váradon, hogy a szultán készségét hosszabb fegyverszünet kötésére bejelentse. Ami azon megnyugtató biztosítást nyújtotta, hogy mikor nyugat felé fordúl, nem fogja veszély fenyegetni keletről.[309]
És István, moldvai vajda, Mátyás készületeiről értesűlvén, azon volt, hogy a támadást elhárítsa magától. Lengyelországba fordúlt közbenjárásért, és ennek sikerében nem bízván, követeket küldött Mátyáshoz, kit hódolatának bejelentésével megkérlelt.
És megjelent Váradon a magyarországi elégületlenek vezére: Zápolyai Imre is, hogy kudarczot szenvedett merényletéért kegyelmet eszközöljön ki, mit főrendek közben járása mellett megnyert.[310]
Ilyen előzmények után, Mátyás nem habozott a pápa, a császár és a csehországi katholikus rendek követeinek ígéretet tenni, hogy a háborút Podjebrád György ellen megindítja.[311]
Hogy pedig tervét ő előtte minél tovább titokban tartsa; őt azon hitben, mintha a magyarországi hadikészületek Moldva ellen irányulnának, megerősítse, – nem sietett vissza fővárosába. Lassú menetben tette meg az útat. – Egy egész hónapot töltött Várad és Eger között. Ezen utóbbi városban tanácskozást tartott.[312]
Itt ellenzéki hangok is emelkedtek. De a király bizalmas embereinek, különösen a prímásnak ékesszólása kieszközölte, hogy a főrendek a csehországi hadjárat megindításához egyhangúlag hozzájárultak.[313]
Ezalatt Mátyás páratlanúl álló gyorsasággal fejezte be a készületeket. Még nem múlt el két hónap a váradi értekezletek óta, és martius végső napjaiban, már Nagyszombatban volt, készen a háború megindítására.
A főrendek soraiból többen önkényt ajánlkoztak, hogy csapataikkal a királyi dandárhoz csatlakoznak. Az áldozatkészség és ragaszkodás ezen nyilatkozataiban a király állandó híveivel versenyeztek: a Szentgyörgyi grófok és Zápolyai Imre, kik ily módon hűtlenségük emlékezetét akarták elfeledtetni.[314]
És most felajánlotta szolgálatait Mátyásnak a csehországi katholikus rendek vezére, a hatalmas Sternberg Zdenko, ki több honfitársával hozzá csatlakozott.[315]
Ezek, a katholikus rendek nevében, hűséget és engedelmességet fogadtak neki. Felajánlották a cseh királyi czímet is, a mellyet azonban elhárított magától; «Csehország és a hozzá csatolt tartományok védnökének» czímével elégedvén meg.[316]
Szándéka volt ezzel kímélni a lengyel királyt, kinek megnyerésére súlyt helyezett és reményt táplált. Ugyanis az osztrák-magyar-lengyel szövetség gondolatát karolta föl. Ennek alapjául kettős házasság szolgálna, melyet a lengyel király idősebbik leányával Mátyás, az ifjabbikkal Miksa főherczeg, a császár kilencz esztendős fia, kötne meg. Ezen ajánlat előterjesztése végett, az olmüczi püspököt april elején Krakkóba küldötte.[317] De a hadjárat megindítását nem tette függővé a választól.
Martius végén a cseh király fiához, Viktorinhoz, mint az Ausztriába nyomúlt hadak fővezéréhez, hadüzenő iratot intézett.
«Tapasztaljuk – így szól egyebek között, – hogy Ti nem kívánván a békesség útjain haladni,… háborút háborúra halmoztok, békés szomszédaitok országába üszköt dobtok, s azt lángra lobbantjátok. Láttuk az iratot, melyben, fenséges atyánknak, a római császárnak… háborút üzentetek, bár jól tudjátok, hogy a császárral szerződésünk van, mely segélynyujtásra kötelez… És azonfölül, hogy elégséges ok nélkül barátainkra támadtatok, minket is már régebben sokféle kártételekkel, sérelmekkel ingereltetek, mit ekkorig békeszeretetünk türelemmel viselt… Most azonban, mivel a béke biztosítékot szavaitokban és jellemetekben nem találhatjuk föl, hanem fegyvereinkben kell keresnünk; ezennel értésetekre adjuk, hogy Ausztriában a római császár hű alattvalóit, kötelességünkhöz képest, tettel és tanácscsal támogatni fogjuk ellenetek; az általatok és híveitek által nekünk igazságtalanúl okozott károkért fegyverrel szerezünk elégtételt … Végűl kijelentjük, hogy országaitok katholikus lakóit, a Ti igazságtalan eljárástokkal szemben, oltalmazni fogjuk, amint katholikus uralkodóhoz illik, és az apostoli szent-szék különös felszólítása kötelességünkké teszi. A hadak legfőbb ura, az igaz ügy pártfogója legyen segítségünkre!»[318]
Podjebrád, ki időközben azon volt, hogy Mátyással a régi szives viszonyt helyre állítsa,[319] most felhagyott ezen reménynyel. Levelet intézett hozzá, melyen az elkeseredés és csüggedés hangulata vonúl végig.
«Régen értésedre adtam, – úgymond – a sérelmeket miket a császártól szenvedtünk, és arról, amit ellene tervezünk. Te pedig a nélkül, hogy előbb közbenjárásodat ajánlottad volna föl, azonnal ellenség gyanánt viseled magadat. Ki tehát a szerződésszegő? És mind ezzel nem elégedvén meg, indokolatlanúl vádolsz, mintha az örök gyülölet lángját akarnád szítani! Ha már el vagy határozva rá, hogy háborút indítasz ellenünk, megkímélhettél volna minket a sértésektől, mik a győzedelmet nem mozdítják elő, csak a kibékülést teszik nehezebbé!»[320]
Mátyás nem vette ezt figyelembe. Nagyszombatból Pozsonyba vonúlt, és innen april 8-án kibocsátott manifestumában, köztudomásra hozta elhatározását és indító okait.
«Elszántuk magunkat – írja – hogy mi vállalkozunk arra, a mit mások elhárítottak magoktól. Az súlyos tehernek látszik ugyan, de a legmagasztosabb égi jutalmat és a legnagyobb földi dicsőséget ígéri. Ezt a háborút nem kevésbé szentnek tartjuk, mint azt, amit régtől fogva a törökök ellen viselünk. Biztosan számítunk a Mindenható támogatására, mert az ő ügyéért fogunk harczolni. Sem becsvágy, sem más földi előny kilátása nem vezérel. Egyedűl szánakozásunk az elnyomottakon, hódolatunk az apostoli szék iránt, buzgalmunk az igaz hit érdekeiért ösztönöz. Egyetlen jutalom, amit várunk: a béke, mely a háborúk szülötte, és azok háladatossága, kiket jótéteményeinkben részesítünk!»[321]
Mátyás ezalatt már april első napjaiban, ötezer fegyveresből álló hadosztályt bocsátott Ausztriába, melyet rövid idő alatt fölszabadított. A cseh sereg egy része kivonúlt, másik része, melyet Viktorin herczeg vezényelt, Stockerau mellett körülzáratott.[322]
April 14-én maga Mátyás is megindúlt Pozsonyból. Serege tizenhatezer jól felszerelt harczosból állott; nagy részben cseh és lengyel zsoldosokból; ezer rácz lovas is volt vele. Ötven nagy ágyú és kétezer kocsi kísérte.
50. MÁTYÁS KIRÁLY PAJZSA.
A főpapok és főurak fényes társasága környezte. Ott voltak: a két érsek, a pécsi és egri püspökök, a Szentgyörgyi grófok, Zápolyai Imre, Csupor Miklós, Podmaniczky László, az osztrák Grafeneck Ulrik és a cseh Sternberg Zdenko. Ez utóbbi, fiaihoz intézett leveleiben, elragadtatással szól a «páratlan» seregről, melyet kísér. «Ha a saját szemeimmel nem látnám – úgymond – mások leírásában nem adnék hitelt.» Azon reménységét fejezi ki, hogy diadalmasan fognak Prágáig nyomúlni.[323]
Mátyás az indulását követő napon osztrák terűleten, negyed napra Morvaországban, Iglaunál táborozott.
Időközben Podjebrád, a váratlan támadás és fiának veszélyes helyzete felől értesűlvén, bátor lélekkel állott seregének élére, hogy a magyar király ellen vezesse. Znaim vidékén közvetlen közelében állott egymással szemben a ét ellenfél, kik alig egy évtized előtt kölcsönösen segítették volt egymást a trónra.
Mátyás nem látta czélirányosnak most még nyílt csatára bízni az eldöntést. Laa város közelében megerősített táborba helyezte el seregét. Csak az előhadak között folytak naponként véres csatározások.
Így tartott ez majus elejéig, a mikor Podjebrád Csehország felé vonúlt vissza. Mátyás távolból követte. De a mint a cseh király megfordúlt, hogy csatára kényszerítse, ő Znaimnál állapodott meg és elsánczolta magát. Mire Podjebrád csakugyan Csehországba vezette seregét, és Ausztriából kiszabadúlt fiára, Viktorin herczegre bízta Morvaország védelmét.
Mátyás ekkor Trebicset szállotta meg, mely a lakosság száma és vagyonossága tekintetében, a morvaországi városok között előkelő helyet foglalt el, most azonban úgyszólván egészen lángok martaléka lett.
Viktorin herczeg, a város közelben emelkedő magaslaton, egy nagy kolostor-épületben, tétlen tanúja volt Trebics pusztulásának; sőt ismét körűlzáratni engedte magát.
Testvére, Henrik herczeg, ki fölmentésére jött, súlyos veszteséggel visszaveretett. Az ütközetben Mátyás személyesen részt vett, megsebesűlt, és élete nagy veszélyben forgott.
Néhány nappal utóbb, a junius 5-ét követő éjszaka, Viktorin herczeg, kinek serege az éhség és szomjúság kínjait szenvedte, kétségbeesett tettre határozta el magát. Három csapatba osztva vitézeit, kitörést kísérlett meg. Kettő, az ő vezérlete alatt, szerencsésen elmenekült. Csak a harmadik veretett vissza.
51. BRÜNN LÁTKÉPE.
Mátyás, ki biztosra vette, hogy a cseh herczeg az ő kezeibe jut, szigorúan fenyítette meg hanyagságukért azon csapatokat, melyeket Viktorin elmeneküléseért felelősség terhelt. És most nem látván többé annak szükségét, hogy Trebics alatt időzzön, főhadiszállását Brünnbe tette át, melynek lakossága, mint szabadítót, lelkesedéssel fogadta. Innen – a város mellett, magas bércz tetején emelkedő Spielberg erősség ostromát Podmaniczkyra bízván, – Olmücz felé sietett, és július 4-én ünnepélyesen bevonúlt Morvaország fővárosába. Míg azután seregének egy részét Hradisch ostromára küldötte, ő maga Magyar-Brod alá indúlt, és azt megvívta. Azután Olmüczben a cseh- és morvaországi kath. rendekkel gyűlést tartott és az elfoglalt tartomány igazgatásáról intézkedett. Itt megjelentek nála a lengyel király követei, közbenjárásukat ajánlván Podjebráddal való kibékítésére. De hidegen utasította el őket. Fordúljanak – válaszolá – a pápához és a császárhoz, kiknek megbízásából ragadott ő fegyvert.
Majd september első napjaiban morvaországi hadainak fővezérletét Sternberg Zdenkóra bízta, ő pedig Magyarországba tért vissza.[324]
September havát Pozsonyban töltötte.
52. A BRÜNNI VÁROSHÁZ KAPUJA.
Itt országgyűlést tartott, a melyen sikerűlt rendkívüli adót eszközölnie ki. Ezen eredményben csehországi vállalatának javallása és szentesítése is benfoglaltatott.[325]
Ugyanakkor, meghiusúlván reménysége, hogy a lengyel királylyal szövetségi és rokonsági viszonyt köthet, – mivel onnan kitérő választ hozott volt az olmüczi püspök[326] – oda irányozta igyekezeteit, hogy egy másik szomszéd fejedelemmel léphessen ilyen összeköttetésbe. Újból visszatért a szász herczegnővel kötendő házassági frigy tervéhez. A tárgyalások megindítása végett Schonberg pozsonyi prépostot küldötte Szászországba, és azután Bajorországba is, hol a Wittelsbach-ház herczegeivel kellett szövetség megkötése végett lépéseket tenni.[327]
Ily módon a római királyság elnyerésére czélzó terveit is előmozdíthatni vélte. E tekintetben a császártól ismételten kapott biztatásokat, és olyan értesítéseket, hogy a mainzi, trieri és szász választófejedelmek szavazatát már megszerezte részére.[328]
És mivel Frigyes – régibb fogadalom beváltása végett – akkor Rómába készűlt zarándokolni, az osztrák tartományok megoltalmazását Mátyásra bízta, és azok jövedelmeit egy esztendő tartamára átengedte neki.[329]
Mátyás megnyugtatva tért vissza 1469 elején Morvaországba, és miután a spielbergi erősség is megvívatott, most már Csehország lett a hadi munkálatok színhelye. Prága elfoglalása volt a büszke jelszó.
Február 13-án tízezer fegyveres élén indúlt ki Brünnből. Hat nappal később Chrudim városa előtt állott. Itt merészsége nagy veszélybe ejtette. Cseh szolgának öltözve, a város falait kémlelte ki, de az őrség kitörő csapata által elfogatott. Szerencséjére, a cseh nyelvet tökéletesen bírta, a színlelésben mesteri ügyességgel dicsekedett, és lélekjelenlétét a legnehezebb helyzetekben sem vesztette el. Így tehát azokkal, kik kézrekerítették, el tudta hitetni, hogy jelentéktelen szolgaszemélylyel van dolguk, és szabadon bocsáttatott.[330]
Ezalatt Podjebrád György is megindúlt, és jól átgondolt hadi tervvel a Willimow közelében táborozó magyar sereg közlekedési vonalait elzárta. Kemény téli időben, mikor hótömegek különben is nehézzé tették a közlekedést, Mátyás egyszerre válságos viszonyok közé jutott.
Ekkor arra határozta el magát, hogy békeajánlatokkal fordúl a cseh királyhoz.
A stratégiai viszonyokon kívül más okok is késztették erre.
A birodalmi gyűlésen, mely ekkor Regensburgban együtt volt, a római király-választás ügye nem kerűlt napirendre. Rómából pedig a császár cselszövényei felől aggodalmat keltő tudósítások érkeztek; hogy a választófejedelmi méltóságának Csehországról Ausztriára átruházását, a Habsburg-ház jogigényeinek a magyar trónra megerősítését igyekszik kieszközölni a pápánál; sőt, hogy a római királyságra jelöltjéűl nem Mátyást, hanem a bajor fejedelmi ház által pártolt burgundi uralkodót tekinti.[331]
Ily körűlmények között Mátyás fölmentve tekintette magát is az elvállalt kötelezettségektől, és a császárhoz csatolt reményeinek meghiúsulásáért kárpótlást a cseh királynál keresett. Ez előzékenyen fogadta ellenfelének azon felhívását, hogy személyesen találkozzanak.
Február 27-én, Anhrow közelben jöttek össze. Félig leégett viskóban értekeztek, tanúk nélkül, több órán át.
Megállapodásaik felől köztudomásra csak annyit hoztak, hogy fegyverszünetet kötöttek, melynek tartama alatt, állandó békekötés létesítése végett Olmüczben fognak alkudozások folytattatni.
De tárgyalásaik lényeges részét szoros titok leplébe burkolták. Mátyás ajánlatot tett, hogy a háborút abbanhagyja, és Podjebrádnak a tőle elfoglalt terűletet visszaadja, őt a szent-székkel is kibékíti; azon föltétel alatt, ha viszont őt a császári trónra segíti.
Erre a cseh király többféle eszközzel rendelkezett. Mint választófejedelem szavazattal bírt a választásnál. Továbbá benső viszonyban állott a brandenburgi és szász választófejedelmekkel, kik azon antagonismusnál fogva, mely Németország éjszaki és déli részének fejedelmeit elválasztá, hajlandók lehettek, a Wittelsbach-ház jelöltje, a burgundi uralkodó ellen foglalni állást. Végre a franczia király útján is képes volt ezen jelöltség meghiúsítására hatni.
Podjebrád előzékenyen karolta föl Mátyás előterjesztését. Haladék nélkül útnak indította egyik bizalmas tanácsosát, Barnsteini Span János lovagot, hogy a brandenburgi őrgrófoknál és a franczia udvarnál, a magyar király érdekében az actiót megindítsa.[332]
Ugyanekkor Mátyás közvetlenűl is érintkezésbe kívánt lépni Frigyes brandenburgi választófejedelemmel. Bizalmas úton, az egri püspök testvére, Beckensloer Jeromos, boroszlói kanonok által, azon óhajtását fejezte ki, hogy titkon találkozni óhajt vele, és ha ő is beléegyezik, az általa kitűzendő helyen, zarándoknak öltözve, fogná őt felkeresni, hogy szoros szövetséget kössön vele, minthogy a német fejedelmek között a legnagyobb súlyt az ő támogatására helyezi".[333]
Mátyás a választ az ő kívánatára és a cseh király előterjesztésére, Brünnben várta be. Ide siettek a pápa és császár követei, kiket az anhrowi találkozás és fegyverszünet híre mélyen megdöbbentett. Mindent megtettek, hogy az újabb találkozást és a kibékülést megakadályozzák. Azon hír volt elterjedve, hogy a pápai követek egyházi átokkal fenyegetődztek.
Mátyás tartózkodó, titkolódzó volt. Senki sem tudta, merre fog ő hajolni. De a cseh királylyal való találkozástól nem volt visszatartható. A római és német diplomaták magyar és cseh főurak kíséretében april 6-án ért a találkozás helyére, Olmüczbe.
A következő napon, szabad ég alatt, találkozott a két uralkodó. soká tanácskoztak négyszem között. A cseh király nem közölhetett kedvező híreket a brandenburgi udvarnál tett lépések eredménye felől. Követe azt a választ kapta, hogy sem a császártól azt, hogy a trónról lemond, sem a választófejedelmektől azt, hogy idegen fejedelmet fognak uralkodójukká választani, – nem lehet várni.[334]
Ezen közlés kétségkívül döntő befolyást gyakorolt Mátyás további terveire. De nem árulta el. Podjebrád fiaival és tanácsosaival – kiket Olmüczbe magával vitt, – oly kitüntető módon bánt, hogy a cseh katholikusok soraiban a felháborodás nyilatkozatai voltak hallhatók. A pápai legátusok pedig nemcsak vonakodtak az eretnekekkel értekezni, hanem a városban, mig azok ott tartózkodnak, a misézést és a szentségek kiszolgáltatását is eltiltották.
Azonban a tárgyalások nem vezettek eredményre. Mátyás bizonyára csak azt akarta elérni, hogy magatartásával a pápai és császári követekre, valamint a csehországi kath. urakra nyomást gyakoroljon. Bizalmas emberei ismételten hangoztatták ezek előtt, hogy «szorosabb kötelékkel kellene magokhoz csatolniok» a magyar királyt. Ezen szavaknak világosan az volt értelme, hogy Mátyás Csehország királyává óhajtja magát megválasztatni; azon utógondolattal, hogy ily módon a választófejedelmek sorába lépvén, végső czéljának elérésére biztosabb kilátása fog nyílni.
És számítása most is helyesnek bizonyúlt.
Mátyásnak Csehország királyává megválasztatása. Tartózkodása Boroszlóban. Tárgyalásai Frigyes brandenburgi választófejedelemmel. A csehországi hadjárat folytatása. Mátyás látogatása a császárnál Bécsben. Podjebrád halála. Ulászlónak Csehország királyává megválasztatása.
Sternberg Zdenko april 12-én értekezletre hívta egybe az Olmüczben időző cseh, morva és sziléziai rendeket. Előadta, hogy mennyi hálával tartoznak Mátyás iránt; de félő, hogy oltalmazásuk nagy áldozatokat igénylő feladatát elejti; ezen veszély elhárításának egyedüli módja az, hogy őt királyukká válaszszák meg. A jelenlevők mindnyájan helyeselték ezt. És elhatározásukat küldöttség által közölték Mátyással. Ez, miután időt kért, hogy magyar tanácsosaival fontolóra vehesse az ügyet, két nap múlva közölte velök válaszát, mely önuralmának és politikai ügyességének egyik legkiválóbb nyilatkozása.
53. AZ OLMÜCZI VÁROSHÁZ.
«Köszöni – így szólt – jóakaratukat. De mivel attól tart, hogy mihelyt elfoglalja Csehország trónját, a pápa és a császár megvonják tőle a segítséget és egészen rá hárítják a hadjárat terhét, a felajánlott koronát csak azon föltétel alatt fogadhatná el, ha a pápai követek és a csehországi urak kezessége által biztosíttatik arról, hogy a német birodalom tizenkétezer lovast, vagy pedig, amit még szívesebben fogadna, évenkint harmadfélszázezer forintot bocsát rendelkezésére.»
A mikor elhallgatott, szánalmas jelenet következett.
«Legkegyelmesebb király! – így szólal meg, a rémület kifejezésével hangjában, Sternberg Zdenko – méltóztassék valamit leengedni a kívánt összegből, mert az elérhetetlen!»
«Zdenko úr, – válaszolá a király nyugodtan – mi fog történni, ha egyes német fejedelmek hadakat küldenek segítségtekre? Mindegyik azt, amit a maga erejével elfoglalt, bizonyosan meg is tartja. Igy tehát országotok szét fog daraboltatni. Ettől meg akarlak titeket óvni. Értekezzetek tehát a pápai követekkel, és bírjátok őket rá, hogy legalább kétszázezer forintnyi évi segítséget biztosítsanak. Én azután meghódítom az országot, és kiírtom az eretnekséget!»
A cseh urak, elbocsáttatván, a pápai követekhez, Roverella Lőrincz ferrarai püspökhöz és Rüdesheimi Rudolfhoz fordultak. De ezek nem érezték magokat a kívánt biztosítás megadására feljogosítva; általánosságban tartott ígéretekre szorítkoztak.
Három nap telt el ezen tárgyalásokban. Martius 17-én, a csehországi koronához tartozó összes rendek megjelentek Mátyás előtt. Vezérök, Sternberg, hosszú beszédben leírta az ország szomorú állapotát, a melyet újból virágzóvá tenni csak a király képes; kérik tehát, foglalja el trónjukat; ígérik, hogy vagyonukkal és vérökkel fukarkodni nem fognak.
OLMÜCZ LÁTKÉPE.
Dörre Tivadar rajza.
«Az ügy – válaszolá a király – nagy fontosságú, komoly megfontolást igényel. Értekeznünk kell előbb ő szentsége követeivel és tanácsosainkkal. Azután majd kegyelmes elhatározásunkat tudomásotokra adjuk.»
Sternberg könyörögni kezdett. «Ne szomorítsa el híveit újabb halogatással. Ha azonnal felakasztat mindnyájunkat, kegyelmesebben bánik el velünk, mintha óhajtásunknak még tovább is ellenszegűl!»
Mátyás megnyugtatta őket. De végleges elhatározását függőben tartotta.
Előbb végeznie kellett Podjebráddal, ki még mindig várta a béketárgyalások folytatását. Martius 20-án újabb találkozásra kérte föl.
Az értekezleten nyájas és derűlt volt. Szokása szerint, tréfákkal leplezte gondolatait. Fennen hangoztatta, hogy majd megmutatja, hogy «ostyások és kelyhesek» jó barátokká válnak.
A lakoma is víg hangulatban folyt. Ekkor Sternbergnek azt a dévaj ötlete támadt, hogy a fennforgó vitás ügyet a két uralkodó udvari bolondjai párviadallal intézzék el. Az indítvány közhelyesléssel fogadtatott.
A vendégek színe előtt, a két bohócz birokra kelt. A mérkőzés soká folyt. A kaczagó társaság biztatta a bajnokokat. De mikor a magyar fölemelte ellenfelét, hogy földhöz vágja, egyik cseh udvarnok karjával föltartóztatta. A hivatlanúl beavatkozót Sternberg dühében arczúlcsapta. Mire Podjebrád kísérői nagy haragra lobbantak. Mindenfelől egyszerre kardhoz nyúltak. Nem sok hiányzott hogy véres küzdelem kövesse a tréfát. Az uralkodóknak nehezen sikerűlt lecsillapítani híveiket.[335]
Mátyás a jelentéktelen incidens által fölidézett ingerűltséget arra használta, hogy a tárgyalásoknak véget vessen.
Búcsút vett Podjebrádtól. És többé nem találkozott vele.
54. RÉSZLETEK AZ OLMÜCZI VÁROSHÁZRÓL.
Mindazáltal ezután is még két hétig habozott a csehországi királyválasztás ügyében kimondani a döntő szót; óvatosan várva, vajjon más oldalról nem ígérkeznek-e nagyobb előnyök. Végtére május 3-án felhagyott a halogatással. Ezen napon, a csehországi kath. rendek az olmüczi székesegyházban gyűltek egybe. A Szentlélek segítségűl hívása után, Sternberg beszédet tartott, melyben «egy igaz keresztény király» megválasztásának szükségét fejtegette, és a jelenlevőket fölhívta, hogy a választást haladéktalanúl hajtsák végre, mindegyik adja be szavazatát. Ez megtörtént. Mire ünnepélyesen kihirdette, hogy egyhangúlag Mátyás választatott meg Csehország királyává.
Ekkor, a pápai követek vezetése mellett, Mátyás elé járultak, és őt a székesegyházba vezették, hol Sternberg tudomására adta megválasztatását.
«Alázatos kérdésteket – így hangzott válasza – meghallgatván, a Mindenható dicsőségére, a keresztény hit megszilárdítására, a szent-szék javára és a dicső cseh birodalom hasznára, készek vagyunk királyotok és uratok lenni!»
Sternberg köszönetet mondott, és három ízben intézte az egybegyűltekhez a kérdést: akarják-e, hogy Mátyás Csehország királya legyen?
Háromszor hangzott föl lelkesen az: «Akarjuk». Mátyás, az esztergomi érsek és a boroszlói püspök kezeibe esküt tett le. A rendek bemutatták hódolatukat. Hála-isteni-tisztelet zárta be az ünnepélyes cselekményt.
A város vigalmak színhelye lett. A főpiaczon egy kút három csövéből egész napon át magyar és osztrák bor, meg sör folyt a nép számra. A rendeket, négyszáz személyt, Mátyás saját lakában vendégelte meg. A cseh urak bámulttal szemlélték az arany és ezüst edények gazdag készletét, minek értéke kétszázezer forintra becsűltetett.
A katholikus lakosság mindenfelé élénk örömmel fogadta a hírt Mátyás megválasztatásáról, s «új korszak hajnala gyanánt» üdvözölte.[336]
Olmüczből Mátyás a cseh koronához tartozó Szilézia fővárosába vonult, hol majus utolsó napjaiban a rendek hódolatát fogadta. Itt is szakadatlanúl követték egymást lakomák, tánczvigalmak és lovagi játékok.
De ezeknek zajában nem feledkezett meg nagy politikai czéljairól.
Most, mint Csehország és Szilézia uralkodója, fokozott Mértékben érezte a brandenburgi dynastia szövetségének és támogatásának szükségességét. De többé nem gondolt arra, hogy zarándok öltönyében, titkon keresse föl a választófejedelmet. Az egész világ színe előtt kívánt vele találkozni, és pedig saját udvaránál. Boroszlóba hívta meg őt.
Frigyes készséggel megjelent, és örökösét, – öcsének, Albrechtnek fiát, – János őrgrófot is magával hozta. Majus utolsó napján érkeztek meg. Másnap, junius elsején, Úrnapját ünnepelte az egyház.
55. FRIGYES VÁLASZTÓ FEJEDELEM PECSÉTJE.
A város, mint krónikásai följegyzik, soha sem látott olyan fényt és pompát, mint ezen napon a körmeneten.
Öt sziléziai herczeg és János brandenburgi őrgróf, tartották a menyezetet, mely alatt Boroszló főpapja az Oltári-szentséget vitte. Utána haladott a király, ki jobb oldalán Roverella Lőrincz pápai legátusnak, baloldalán a Hohenzollern-ház fejének jelölvén ki helyet, mintegy a császári méltóság díszét előlegezte magának.
Egyébiránt azon volt, hogy személyes szeretetreméltóságának és királyi nagylelkűségének varázsával meghódítsa fejedelmi vendégét. Ez testvéréhez intézett leveleiben az elragadtatás hangján beszéli el, mily kitüntetésekben részesítette őt a király, és mint teljesítette minden óhajtását.
MÁTYÁS KIRÁLYNAK 1472. MÁRCZIUS 25-IKÉN A SZÁSZ HERCZEGHEZ ÍRT LEVELE.
Mátyás értésére adta, hogy örök szövetséget kíván vele kötni, és újból megkérte leánya kezét; «nincs a világon hölgy – mondá – kit inkább óhajtana nőűl;» de hozzátevé, hogy a háborúk miatt, melyek igénybe veszik, csak két esztendő múlva tarthatná meg a menyegzőt.
Frigyes kitérő választ adott. Bár másnak ígérte leányát, nincs még lekötve, és szívesen odaadja; de mivel a király két esztendő alatt könnyen változtathatja szándékát, idő előtt dolog volna most határozni. A mi pedig a szövetségest illeti, ilyen nagyfontosságú ügyben előbb testvéröccse tanácsát kell kikérnie.
Mátyásnak nem volt ínyére a halogatás. A szövetség haladéktalan megkötését sürgette, mind közvetlenűl, mind a pápai legátus útján is. A választófejedelem állhatatos maradt. «Látják – mondogatá – én beteges, öreg ember vagyok, pályám végén állok; fiam nincs; öcsém gyermekeire száll országom; az ő meghallgatása nélkül nem határozhatok!»
Mátyásnak meg kellett nyugodnia. De nem éreztette vendégével neheztelését. Sőt még nyájasabb és lekötelezőbb módon viselte magát iránta.
Értésére adta, hogy «barátsága és jóindulata zálogául» kétezer forintnyi évdíjt utalványoz részére; de csak tanácsát kívánja igénybe venni, és nem gondol rá, hogy szolgálatába fogadja vagy segítségét várja; sőt inkább kész, amikor kívánja, akár húszezer fegyverest küldeni az ő segítségére.
A választófejedelem szabadkozott ugyan, és hangsúlyozta, hogy tanácscsal mindig szívesen szolgál, de mivel nem zsoldos, évdíjt el nem fogadhat; mindazáltal Mátyás éles szeme fölismerte, hogy vendégének lelkében a büszkeség érzete és a bírvágy kemény küzdelmet vívnak.
Mikor tehát Frigyes, szíves búcsúzás után, gazdagon megajándékozva, Boroszlóból eltávozott, néhány óra múlva Mátyás egy lovas futárt küldött utána, a ki a kétezer forintnyi évdíjról kiállított oklevelet és az évdíj első félévi részletét készpénzben átnyújtotta a választófejedelemnek. És ez nem utasította vissza sem az egyiket, sem a másikat. Amiről testvérét, a legszigorúbb titoktartás kikötése mellett, tudósítván, őt és magát is azzal a német közmondással nyugtatta meg levelében, hogy «Einem geschenkten Gaul schaut man nicht ins Maul». «Ajándék lónak ne nézd a fogát.»[337]
56. GÖRLITZ VÁROS CZÍMERE ÉS A VÁROSHÁZ KAPUJA.
Alighogy ő a boroszlói udvarból távozott, II. Frigyes szász választófejedelem özvegye, Margit főherczegnő, a császár nővére által küldött követ jelent meg Mátyásnál, tőle mint a cseh királytól, a szász herczegek által bírt csehországi hűbérek megerősítését kérvén.
Természetesen örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy a szász herczegi házat is lekötelezze, és teljesítvén a herczegnő kívánságát, az erről kiadott oklevélben, őt, mint a császár fogadott fia, «szeretett nagynénjének és barátnéjának», fiait «bátyáinak» czímezte.[338]
Hasonlóképpen magok közeledtek Mátyáshoz a Wittelsbach-ház tagjai: Frigyes rajnai pfalzi választófejedelem, Lajos és Albrecht bajor herczegek, kik követeket küldöttek hozzá, és nemcsak elismerték Csehország királyának, hanem (1469 september 2-án) véd- és daczszövetséget kötöttek vele. Sőt a herczegek egyike, Albrecht, az érdeksolidaritás szoros kapcsolatát is akarta létesíteni. Bizalmas úton azt az ajánlatot intézte hozzá, hogy szívesen fogadja el tőle Csehországban a helytartói tisztet, és biztosította mind a maga, mind a vele rokonságban álló kölni, rajnai és szász választófejedelmek támogatásáról, a mi által «jövőben dísz és haszon káromolnék rá». :Ezen nyilatkozat, félreértést kizáró módon, a római királyság megszerzésének ígéretét tartalmazta.[339]
Mátyás diplomatiájának ezen vívmányai, melyek barátságos összeköttetésbe hozták őt az éjszaki és déli Németország leghatalmasabb dynastiáival, kétes értékűek valának; mert tényleges támogatásukra nem számíthatott, őszinteségökben sem bízhatott.
Ellenben komoly természetűek valának a veszélyek, melyek Lengyelország felől fenyegették.
Ezeket előrelátván, nem mulasztotta el, hogy elhárításukra kísérletet tegyen. Boroszlóból két cseh urat küldött Krakkóba. Ezek kifejtették az okokat, melyek az olmüczi gyűlésen a királyválasztást szükségessé tették. És előadták, hogy Mátyás, mihelyt a pápa kívánja, kész Csehország trónjáról, Kázmér király és fiai javára, lemondani. Egyúttal felelevenítették azon régibb tervet, hogy Kázmér adja egyik leányát Mátyásnak nőűl.
Azonban kitérő választ kaptak.[340]
Ugyanis Podjebrád nagyobb és biztosabbaknak látszó előnyöket nyújtott. A junius havában Prágába egybehívott országgyűlésen, a lengyel király első szülött fiát, Ulászló herczeget, a csehországi trón örökösévé választotta meg.[341] És ez csak egyik alkatrésze volt azon szétágazó tevékenységnek, melyet ő kifejtett, hogy az olmüczi tárgyalások megszakításáért és a királyválasztásért Mátyáson bosszút álljon. Ügynökei bejárták a franczia király, a burgundi herczeg, és a német fejedelmek udvarait, mindenütt szövetségeseket keresve.
Összeköttetésbe lépett a magyarországi elégületlen urakkal is, és azokat lázadásra izgatta királyuk ellen; uralkodóul ajánlván nekik fiát, Henrik herczeget, ki a magyar nyelvet elsajátította volt, s ezen czímen is népszerűségre számított.[342]
De leginkább számított Podjebrád a császárra; jól tudván, hogy ez Mátyás iránt bizalmatlanságot és ellenszenvet táplál, amit azon gyanú élesztett, hogy a stiriai uraknak, Paumkircher vezérlete alatt támadott lázadását a magyar király titkon támogatásban részesíti. Ezért a cseh király közeledését előzékenyen fogadta; és egy osztrák-lengyel-cseh szövetség létesítésére hajlandóságot mutatott.[343]
Ezalatt Podjebrád, míg azon tervvel foglalkozott, hogy egy lengyel sereg Moldván keresztűl, egy cseh hadtest pedig Henrik herczeg vezérlete alatt Morvaországból törjön[344] Magyarországba, a morvaországi harcztéren, Viktorin herczeg vezérlete alatt, nagy erélylyel indíttatta meg a hadi munkálatokat.
Mátyás julius első napjaiban Boroszlót elhagyván, Magyarországba készűlt visszatérni; de Viktorin herczeg terveit meghiusítandó, Morvaországban maradt. Itt kiválóan kedvezett neki kezdetben a szerencse.
A cseh királyfi julius 27-én csekély számú csapat élén, a Hradisch közelben fekvő Weszeli városkát szállotta meg; de alighogy bevonúlt, magyar csapatok által körűlkeríttetett, és mikor menekülni igyekezett, Madács László és Jánosi Gáspár által utoléretvén, elfogatott.
Mátyás nemes gyöngédséggel bánt sógorával, kit egykor igen kedvelt. Trencsint, majd Visegrádot jelölte ki tartózkodási helyéűl, hol szigorú őrízet alatt tartatott, de minden kedvezésében részesűlt.
Az örvendetes eseményt külön levélben tudatta Magyarország összes hatóságaival; a két vitézt pedig jószágadománynyal jutalmazta.[345]
Az ősz folyamán mindazáltal fordulat állott be. Henrik herczegnek sikerűlt a Mátyás hadai által körűltáborolt Hradisch várába élelmi szereket vinni; majd november 1-én az ostromló sereggel megütközvén, győzelmet vívott ki, és Magyarországba törvén, a Vág völgyét dúlta föl.[346]
Ily körülmények között Mátyásra nézve életkérdés volt: a császárt visszatartani az ellenségeihez való csatlakozástól, és helyreállítani vele jó viszonyát.
És hogy ennek úgy állandósága, mint őszintesége iránt biztosítékot szerezzen, arra szánta el magát, hogy a császár egyetlen leányának, Kunigund főherczegnőnek kezét fogja megkérni, bár ez még csak öt éves volt; a mely házassági frigy a legnagyobb áldozat lett volna rá nézve, mert család alapítására való kilátását bizonytalan jövendőre napolja el.
Sokat várván a személyes érintkezés hatásától is, bejelenté a császárnak, hogy Bécsben látogatást kíván tenni nála.
Mindazáltal nem mint alázatos kérő akart megjelenni, hanem úgy, hogy ő szabja meg az egyesség föltételeit. Az 1469-ik év utolsó napjaiban az esztergomi érseket Bécsbe küldvén, általa sokféle követeléseket terjesztett elő, melyeknek teljesítésétől függesztette föl személyes jövetelét. Egyebek között bizalmatlanságát a császár iránt úgyszólván sértő módon éreztette, azon kívánsággal, hogy bécsi tartózkodása alatt a város két kapuja magyarok őrizetére bízassék.[347]
És mikor hosszas alkudozások után, 1470 február elején útra kelt, a császár által biztosító okiratot állíttatott ki a felől, hogy «őt és kísérőit bántalom» nem éri. Mire viszont ő is kötelezte magát, hogy «barátságosan és szívesen» fogja magát viselni.[348]
Február 11-én tartotta bevonulását az osztrák fővárosba, melynek falai között tizenkét év előtt mint fogoly tartózkodott. Másfélezer gazdagon fölszerelt lovas élén lovagolt. Három főpap: az esztergomi érsek, Beckensloer János, ekkor már egri püspök, a pécsi püspök, nagy számú magyar és cseh főurakkal, környezték.
Jól tudván, hogy a külső látványosságok gyakran mély hatást gyakorolnak az események fejlődésére, megjelenésének fényével, a viszonylag szegényes császári udvart elhomályosítani akarta. Ezen tekintet vezérelhette őt abban is, hogy ott fogadta Olaszországból visszaérkező követét, ki a florenczi köztársaság részéről oroszlánokat hozott néki ajándékul.[349]
De ugyanakkor mindent megtett, hogy tiszteletteljes előzékenységgel, fiúi gyöngédséggel és játszi derűltséggel a császár szívét megnyerje.
Lovagi játékokban mutatva be daliás ügyességét, magyar tánczokat lejtve előtte, együtt szánkázva Bécs hófedte utczáin, iparkodott őt mulattatni. És azok, kik körülöttök megfordúlván, magokviseletét megfigyelték, nem bírták leküzdeni a gúnymosolyt, annak láttára, miképen ölelkeznek és csókolóznak folytonosan; «akárcsak – jegyzi meg egyik szemtanú – egy szerelmes pár lett volna».
A tárgyalásoknak látszólag kedvező lefolyása volt.
A császár késznek nyilatkozott leányát nőűl adni Mátyásnak; kikötvén, hogy az egybekelés csak tíz esztendő múlva történjék meg; sőt azon eshetőségre, ha egyetlen fia, Miksa, fiörökös nélkül talál elhalni, biztosította Mátyást, hogy rá fognak szállani összes tartományai.
Megállapodás jött létre az iránt, hogy junius havában, ketten együtt jelenjenek meg a német birodalom gyűlésén, hogy a római-királyválasztás, a csehországi és török hadjáratok ügyben kellő intézkedéseket tegyenek.
Minden tisztába volt hozva. Mátyás nem titkolta örömét. A milánói követ előtt úgy nyilatkozott, hogy «immár a császárral egy test és egy lélek». A velenczei követ pedig utasítást is kapott, hogy az eljegyzés alkalmával a signoria szerencsekívánatait tolmácsolja.
De mindez, mint a délibáb ragyogó képe, szétfoszlott. Frigyes császár napról-napra halogatta a végzések szentesítését és ünnepélyes közzétételét. Mátyás ismételten elvesztette türelmét. Egy ízben már el volt határozva arra, hogy megszakítja a tárgyalásokat, és búcsúzni ment a császárhoz. De az nem akarta elbocsátani, mindenképen kérlelte; rá is vette, hogy együtt az esztergomi érsekhez menjenek, ki békebíró legyen közöttök. És Vitéz János közbenjárásának megnyugtató eredménye lett.
De Mátyás martius 11-én, miután bécsi tartózkodásnak egész hónapja letelt, és egy bécsi polgár elhitette vele, hogy élete ellen merénylet terveztetik, a császári tanácsosok gyülekezetébe ment, ott kijelentette, hogy nem enged többé játékot űzetni magával és elutazik. Csakugyan, anélkül, hogy a császártól búcsút venne, a készen álló hajóra szállott és Pozsony felé evezett.
A császár, amint ezt meghallotta, lóra kapott, hogy őt visszatérésre bírja, azonban a magas vízállás mellett gyorsan haladó hajót utolérni nem bírta.[350]
Ezzel megszakadtak a házassági és örökösödési tárgyalások. Többféle kísérlet a megszakadt fonál újból összekötésére meghiúsult.
A császár előrelátván, hogy Mátyás boszúja súlyosan fog rá nehezedni, azon volt, hogy ellene hatalmas coalitiót létesítsen. A lengyel királylyal szövetkezett. A burgundi fejdelemnek a római királyságot helyezte kilátásba. A német fejedelmek megnyerésén fáradozott. És julius végén, az ő elnöklete alatt Villachban tartott congressuson megállapodás jött létre aziránt, hogy Mátyás hatalmi törekvéseinek meghiúsítsa végett, Podjebrád csehországi uralmának fönntartása érdekébe is fognak működni.[351]
Ugyanekkor a morvaországi harcztéren a két vetélytárs között tovább folyt a háború, és Brünn táján szemben állott egymással táboruk.
Podjebrád, a megoldás siettetése végett, kalandos gondolatot karolt föl. Azt az ajánlatot tette Mátyásnak, hogy a mennyiben nem hajlandó az országot elhagyni és meghódításáról lemondani: ők ketten párviadalban mérkőzzenek meg, és a győző szabadon rendelkezzék a legyőzöttnek sorsa fölött.
A cseh követeknek, kik az üzenetet hozták, Mátyás írásban válaszolt. «Csodálkozunk, – írja – uratok vakmerőségén, hogy az ország elhagyására és az elfoglalt terűlet átadására merészel minket fölhívni. Törvényesen választattunk meg Csehország királyává, a szent-atya és a császár hozzájárulásával; az egész keresztény világ elismert. Bízunk Istenben, hogy a királyi méltóságot személyünkben jogban meg fogjuk óvni, mint uralkodótok. Ha azonban a béke bíróságot közöttünk hajlandó a pápára és császárra bízni, kötelezvén magát, hogy ítéletök előtt meghajol: mi készséggel leteszszük a fegyvert, és úgy viseljük magunkat iránta, hogy háladatos lesz itt a földön és még a túlvilágon is. Ami pedig a párbajra való kihívást illeti, azt is örömmel elfogadjuk, … és ha Isten is úgy akarja, lovagias módon, keresztény fejedelemhez illőn megvívunk!»[352]
Azonban a párbaj nem jött létre. Mátyás Csehországba nyomúlt; de augustus végén kénytelen volt Morvaországba vezetni vissza hadait. September havát Znaimban töltötte. A következő hónapba pedig, seregét a morvaországi várak és városokba szétosztván, Magyarországba tért vissza.
Időközben tudomást nyert a Villachban történtek felől. Az osztrák-lengyel-cseh coalitió létesülése tejesen elszigetelte őt. És még azon veszélylyel is fenyegette, hogy meg fosztja utolsó támasztól: a szent-szék pártfogásától.
A lengyel udvar ugyanis, kétségkívül a császár jóváhagyásával, Rómában lépéseket szándékozott tenni Podjebrádnak a pápával kibékítése érdekében; és kilátásba helyezte, hogy a bázeli zsinatnak a hussziták javára hozott végzéseitől most már Rómában nem fogják megtagadni a szentesítést.
Mindez alkalmas volt arra, hogy komoly aggodalmakat keltsen Mátyás lelkében.
Ezért újabb kísérletet tett, hogy ellenségeitől a császárt elvonja. October közepén Rozgonyi János tárnokmestert, teljes hatalommal felruházva, küldötte hozzá.[353]
És Rómába is küldött követeket, hogy ellenségeinek törekvéseit ellensúlyozzák.
A pápa mindent megtett, hogy őt megnyugtassa. Kemény kifejezésekkel elítélte azoknak eljárását, kik Podjebrádot hitegetik, hogy követelései Rómában kedvező fogadtatásra számíthatnak. Biztosította Mátyást állandó jóakarata felől. És miután a múlt években is jelentékeny segélyösszegeket küldött volt, most ismét 18.000 aranyat utalványozott részére. Egyidőben a császárt is fölhívta, hogy lépjen egyességre a magyar királylyal, és részesítse őt támogatásban.[354]
Azonban Mátyás nem várta be Római követségének eredményét. Merész szelleme, mely gyakran a legmeglepőbb fordulatokat adta politikájának, most is ilyennel tett kísérletet, hogy válságos helyzetéből a kibontakozást megtalálja.
Meggyőződvén arról, Rozgonyi János visszatérte után, hogy a császárt ép oly kevésé, mint a lengyel királyt, nem lesz képes Podjebrádtól elvonni; … azzal a reménységgel kecsegtette magát, hogy Podjebrádot szakíthatja el tőle; oly módon, hogy még jelentékenyebb előnyöket biztosít neki, mint azok.
A következő ajánlatot intézte hozzá. Élethossziglan uralkodjék Csehországon; elsőszülött fia, Viktorin herczeg pedig kit váltságdíj nélkül bocsát szabadon, Morvaország és Szilézia fejedelme legyen; Podjebrád halála után a cseh korona Mátyásra szálljon; ha pedig ő fiúörökös nélkül hal el, Podjebrád fiaira száll vissza a cseh korona.
Az 1471-ik év elején Polnán, Sternberg Zdenko házánál, folytak a tárgyalások a két fél biztosai között. Úgy látszott, mintha Podjebrád haboznék.[355] Azonban ha kétségesnek látszott is előtte, hogy a politikai érdekek mit javasolnak, a gyűlölet sugallata Mátyás ellenségeihez vonzotta őt. Immár nem elégedett meg azzal, hogy a csehországi koronára czélzó törekvéseit meghiusítsa, hő vágya volt Magyarországba vezetni hadait, Mátyás megbuktatására. És egyik bizalmas levelében azon reményét fejezi ki, hogy «amint ő velünk – úgymond – cseh sört ivott, Isten segítségével, majd mi is magyar bort iszunk vele»[356]
Martius 9-én írta e tréfás sorokat. Azonban már két héttel utóbb hült teteme ravatalon feküdt!
Mátyás, amint Podjebrád halálának hírét vette, Morvaországba sietett. April 10-én már Brünnben volt. Innen a Kuttenbergbe egybehívott királyválasztó országgyűlésre Beckensloer János egri püspököt, Csupor Miklós erdélyi vajdát és Sternberg Zdenkót küldötte biztosai gyanánt, kiknek a választási föltételek elfogadása tárgyában a legszélesebb körű fölhatalmazást adta. Egyszersmind Viktorin herczeget szabadon bocsátván, rábírta, hogy Csehországban az ő javára érvényesítse befolyását. Azonban a csehországi husszita rendek vallási érdekeiket féltették Mátyástól; a hatalmas urak pedig erőteljes kezétől rettegtek. Ellenben a lengyel király követei nagy ígéretekkel nyerték meg őket. Így történt, hogy a magyar király követei csakhamar meggyőződtek igyekezeteik reménytelensége felől. És május 25-én eltávoztak az országgyűlésről, a csehországi kath. urak többsége által kísérve. Két nappal utóbb a tizenöt éves Ulászló lengyel herczeg Csehország királyává egyhangúlag megválasztatott.
57. MÁTYÁS KIRÁLY ÉRME.
Ezalatt Mátyás Iglauban időzött. És a mint Kuttenbergből visszatérő követei a helyzet felől tájékozták, el lévén határozva, hogy igényeit a cseh koronára fönntartja: a választó országgyűlés végzése ellenében a szent-szék tekintélyének súlyát kívánta a mérlegbe vetni. Sürgető felszólítására, ugyancsak majus 27-én, Roverella Lőrincz, legátus, II. Pál pápa nevében, Csehország királyává Olmüczben történt megválasztatását megerősítette. És ezt másnap, a templomban, ünnepélyes egyházi szertartással kihirdette.
Jegyzetek