Fraknói Vilmos: PÁZMÁNY PÉTER, 1570-1637

A nagyszombati egyetem alapítása A szatmári jezsuita-collégium alapítása. Pázmány alapítványainak átnézete. Pázmány gondoskodása családjáról. Testvére és unokaöcscse. Morvaországi uradalmak vásárlása. Végrendelete. Pázmány udvartartása és gazdálkodása. Irodalmi munkássága élete végső éveiben. Prédikáczióinak kiadása. Egészségének hanyatlása. Életének végső hónapjai. Halála. Temetése. Az emlékét megörökítő képek és szobrok.

A MOHÁCSI vész után elhanyagolt katholikus tanügynek, – melynek tartós lendületet adni sem I. Ferdinánd és Báthory István, sem Oláh Miklós és Draskovits György törekvései nem bírtak, – Pázmány lett restaurátorává, s eként újabb culturai emelkedésünknek egyik jelentékeny tényezőjévé. A jezsuiták intézetei, melyeket Nagyszombatban, Pozsonyban, Győrött, Homonnán, Szathmárt, Gyöngyösön alapított, vagy megalapítani segített, nemcsak a katholicizmus előőrsei, de egyúttal a tudomány és művelődés menhelyei voltak. A Jézus-társaság tagjai mindenütt gymnasiumokat szerveztek, melyekben a hittan, a latin nyelv, a bölcsészet és természettudomány, végre a számtan adattak elő.

De ezen tanintézetek, az általános műveltségnek és a szakképzettségnek csak előcsarnokaiba vezették a magyar ifjakat. Főiskola, hol magyar ifju magát a hittudomány és bölcsészet alapos ismeretébe, vagy a jogi és orvosi tudományokba beavathatta és a tudori fokozatokat megszerezhette, nem létezett az országban.

Pázmány kellőleg fölfogta és érezte ezen helyzet hátrányait. Merész óhajtás ébredt föl lelkében: segítni e bajon is, miként már annyin segített. «Midőn – írja ő maga – gyakorta aggódva elmélkednénk afölött, mikép kellene előmozdítanunk a kath. vallás terjedését Magyarországon, s egy úttal emelni a nemes magyar nemzet díszét legbiztosabb eszköz gyanánt tűnt föl előttünk, egy tudományos egyetem fölállítása, melyben a harczias nemzet erkölcsei szelidűlnének, s az egyház és állam igazgatására alkalmas férfiak neveltetnének. Ily intézet életbeléptetésére nem hiányzott kedvünk és igyekvésünk; azonban a haza veszedelme és némely szükséges alapítványok mindekkoráig akadályozták hő óhajtásunk teljesülését. Most végre, miután Isten törekvéseinket áldásaival és mennyei kegyeivel elhalmozta, rendelkezésünkre áll némi pénzösszeg, melylyel úgy hiszszük, létesíthetünk valamit, ha nem is a czél nagyságával öszhangzót, legalább szorongatott hazánk, szükségeinek megfelelőt.»^[405]

Ezen időpont 1635 elején érkezett el. Ekkor egy negyvenezer forintról szóló császári kötelezvény mellett, 20 ezer forint készpénzben állott rendelkezésére. S ezen 60 ezer forintot elégségesnek tartotta a főiskola megnyitására.

Pázmány ezidőben Sopronyban volt az országgyűlésen. Dobronoki és Forró jezsuita atyák is itt tartózkodtak; ezekkel régóta benső viszonyban állott; ők voltak az elsők, kikkel nagy tervét közölni s kiket keresztülvitelére eszközűl használni kívánt. Január 6-án ebédre hívta meg magához. Az ebéd végeztével dolgozó szobájába vezette őket. Itt az említett császári kötelezvényt kezeiben tartva, vonatkozással az ünnep tárgyára – a három szent király napja volt – így szólott hozzájuk: «Íme a Jézus-társaság atyái által kívánok Istennek fölajánlani aranyat, tömjén-t és mirrhát. Vegyék tehát e kötelezvényt, s vállalják magokra a 40 ezer forint behajtását. Ezen összeghez a közelebbi sz. György napján 20 ezer forintot kész pénzben fogok letenni. S ezen 60 ezer forint képezze a Nagyszombatban létesítendő jezsuita főiskolának örök alapítványát.» A két atya örömmel fogadta ez értesitést, és meleg szavakkal tolmácsolta háláját, a Jézus-társaság és a magyarországi kath. egyház nevében.

Néhány hónappal utóbb Pázmány a készpénz-alapítványt önként hatvan ezer forintra emelte, melyet azonnal átadott a jezsuitáknak.

Megállapodott abban, hogy az egyetem szoros összeköttetésben fog állani a nagyszombati collegiummal, ennek tagjai közől nyerje tanárait, és egészen a jezsuita tanterv alapján rendeztessék. Egyelőre csak a hittudományi és bölcsészeti karnak kelle fölállíttatni, és óhajtotta, hogy még azon év őszén nyittassanak meg.

Ugyanekkor megtette a kellő lépéseket, hogy főiskolájának a szokásos egyetemi kiváltságokat megszerezze. A jezsuiták már május végén elkészítették az okmányok fogalmazatait, melyeket a császár és a pápa által az egyetem érdekében kiállíttatni kívántak. Összeköttetéseik, melyekkel a szent-szék és a császári udvar körében bírtak, remélleni engedték, hogy könnyen czélt érnek. Azonban Rómában váratlan nehézségek merűltek föl, melyek a következő évben is alkudozások tárgyát képezték, anélkül, hogy azokat elhárítani sikerűlt volna. A pápa a nagyszombati intézetet, miután a jogi és orvosi kart nélkülözte, nem tekintette teljes főiskolának, s vonakodott az ezt megillető jogokkal fölruházni.

Könnyebb volt kieszközölni II. Ferdinánd megerősítését. Ez, egészen úgy mint Pázmány és a jezsuiták kívánták, kiállította a függő aranypecséttel ellátott császári okmányt; magasztaló szavakkal emelve ki Pázmány bőkezűségét, melyhez «hasonlót – úgy mond – Magyarország soha sem látott». A főiskolát, úgy mint magyar király és római császár is, készségesen megerősíti, a maga és utódjainak pártfogásáról biztosítja. Egyúttal mindazon kiváltságok és előjogokkal ruházza föl, melyekkel a bécsi, kölni, prágai, s a német birodalom területén fönnálló más egyetemek bírnak; fölhatalmazza a tudori fokozatok adományozására.^[406]

Ezalatt Pázmány türelmetlen sietséggel tette meg az előkészületeket, az egyetem megnyitására, mi november 13-án, a főpapság és nemesség fényes gyülekezetében, ünnepélyesen történt meg. Az előadások a következő év (1636) első napjaiban vették kezdetöket.

A főiskolák, melyeket hazánk régibb századaiban hatalmas uralkodók és Pázmány egyik nagynevű előde Vitéz János létesítettek, rövid idő alatt sírba szállottak. Pázmány műve túlélte harmadfél század viszontagságait. Utódai és uralkodóink kiváló pártfogásukban részesíték mindenkor. Nagylelkű gondoskodásuk kiépítette az általa megvetett alapokat. Lósy és Lippay prímások a jogi karral egészítették ki. Mária Terézia az ország fővárosába hozta át, több elpusztúlt egyházi javadalomnak és az eltörölt Jézus-társaság nagyszombati collegiumának birtokaival gazdagította, és orvosi karral látta el. De ez nem csökkenti az alapító érdemét. A világtörténelem kevés magánembert mutat föl, hazánké egyet sem, ki a vallásos szellem által áthatott tudományos művelődés fontosságától annyira áthatva, érdekeit oly fejedelmi bőkezűséggel fölkarolta volna.

Az egyetem megnyitása után Pázmány szükségesnek látta visszaállítani a nemes ifjak convictusát, melyet 1625-ben alapított, de 1630 föloszlatott. Telegdy kalocsai érseket kérte föl, hogy e czélra nagyszombati házát engedje át. És ez a kérelmet készséggel teljesítette.

Pázmány áldozatkészségben senki által sem hagyván magát megelőztetni, két nappal utóbb Nagyszombat egyik külső utczájában fekvő, 10,000 forintra becsűlt házát, kertek- és földekkel a convictusnak engedte át. Azonban az intézet megnyitását már nem érte meg.

Hasonlag nem érte meg új jezsuita-collegiumok alapítására czélzó tervei valósulását. Már 1627-ben foglalkozott azon gondolattal, hogy a jezsuitákat Szepesváraljára bevezeti. De a Jézus-társaság ausztriai főnöke nem rendelkezett a szükséges egyénekkel. A következő évben föleleveníté tervét; s most Podolint tűzte ki székhelyéűl. És miután a 13 szepesi város Lengyelországhoz tartozott, Káldi Márton atyát oda küldötte, hogy a király és a birtokos főurak pártfogását kikérje. Azonban, bár egy lengyel főur podolini házát és ennek berendezésére 5000 forintot ajánlott föl, nehézségek támadtak; mivel a lengyel király azt kívánta, hogy a collegium nem az osztrák, hanem a lengyel provincialis alatt álljon. Ekkor Káldi Eperjesre irányozta Pázmány figyelmét, hol Rákóczi Pál kész volt egy régi zárda-épületet átengedni. Pázmány nem fogadta el az ajánlatot. Alkalmasabb és biztosabb helynek tekintette Szathmárt. És 1636-ban megállapodott, hogy itt residentiát alapít.^[407]

«Visszaemlékezve – írja alapító okmányában – a hajdan virágzó magyar haza vallásos buzgalmára, a jelen helyzet szemlélése nemcsak szomorúsággal tölti el lelkünket, hanem egyúttal arra ösztönöz, hogy kötelezettségünkhöz képest gyenge erőink arányában, a kath. vallás érdekeit Isten segítségével fölkaroljuk; főleg Magyarország fölső részeiben és névszerint a váradi egyházmegyében, mely majdnem teljesen meg van fosztva a vallás emelésének eszközeitől.» A residentia dotatiójáról következőleg intézkedik. A szepesi káptalan mellett 1510-ben Hedvig tescheni herczegnő, Zápolya István özvegye kápolnát alapított s annak birtokokat adományozott. Ezeket II. Mátyás 1611-ben 12,500 forint erejéig beírta Pethe Lászlónak, ki azokat végrendeletileg Pázmánynak hagyományozta, hogy jövedelmeiket kath. nevelési czélokra fordítsa. Most Pázmány, pápai engedélylyel, ezen birtokokat a szepesi prépostsággal egyesítette, két föltétel alatt: hogy a prépost a kápolna mellett egy papot tartson, és a szathmári jezsuitáknak évenkint 2000 forintot fizessen.^[408]

PÁZMÁNY PÉTER.
(Rugendas metszvénye után, mely Péterffy Sacra Conciliájában jelent meg.)

Ezen alapítványt elfogadta és megerősítette a Jézustársaság római főnöke, ki elrendelte, hogy Szathmárra haladéktalanúl néhány atya küldessék. Ezeknek működését megkönnyítendő, Pázmány kieszközlé a királynál, hogy a prot. prédikátorok- és tanítóknak a várból a városba való utasítását rendelje el.^[409]

Eszerint Pázmány a nagy érdekekért, melyeknek fölkarolását életczéljáúl tekinté, nem csak lelkesűlni, de áldozatokat is tudott hozni. Az egyház és haza, a tudomány és nevelés, az emberi nyomor és szenvedés kimeríthetlennek találta bőkezűségét.

Jól tudta, hogy a tőpapok gazdag jövedelmeiknek kezelői, nem birtokosai; hogy az alapítók szándéka, az egyház szelleme, a lelkiismeret sugallata szerint mindazt, mi jövedelmeikből, állásukkal öszhangzó ellátásuk után, fönmarad, Isten dicsőségére, embertársaik javára tartoznak fordítani. «Magamról állíthatom, – irja érseki kormányzásának harmadik évében – hogy két éven át jövedelmeimnek egy harmadát sem fordítottam saját személyemre; két harmadánál sokkal többet szenteltem templomok építésére és ékesítésére; papnöveldék, collegiumok és szegényápoló házak alapítására; tanulók, koldusok, utazók és háznépem segélyezésére; ezt bevételeim és kiadásaim följegyzéseiből bárki előtt kimutathatom».^[410]

Sajnos, a könyvek, melyek ezen nagybecsű följegyzéseket tartalmazták, elvesztek; így bevételei és kiadásai felől nincsenek pontos adataink. Mindazáltal a hiányos részletek összeállítása is érdekes képet tár elénk.

1619. Nagyszombatban alapítandó két finövelde részére két házat vásárol, és hogy azokat a városi terhektől fölmentse, 600 forintot fizet.

Bécsben az alapítandó papnövelde részére házat vásárol 6000 forint árán.

A nagyszombati nemesi convictus épületét berendezi, föntartására évenkint (1630-ig) 5000 forintot fizet.

1625. Az oltári szentség tiszteletének emelésére 6000 forintnyi alapítványt tesz le.

1626. A pozsonyi collegium házát berendezi. A városi terhektől való fölmentése végett 500 forintot tesz le. A collegium alaptőkéje 50,000 ft. Ehez

1627. Újabban 50,000 frtot csatol. A római collegium növendékeinek útiköltségére 1333 aranyat küld alapítványúl Rómába.

Építi s berendezi az érsekújvári sz. Ferencz rend zárdáját és templomát.

Az esztergomi káptalan által minden hónap első szombatján végzendő misére 3000 forintnyi alapítványt tett. 1630. A római Propaganda czéljaira 500 aranyat küld. A nagyszombati székesegyház restauratiójára 14,000 forintot költ.

1631. Berendezi a nagyszombati papnöveldét. Föntartására évenkint haláláig 2000 forintot fizet.

Az örök lámpa föntartására a pozsonyi káptalani egyházban 1000 forintot alapít.

1634. A nagyszombati sz. Ferenczrend kolostorának és templomának építésére 30,000 forintot fordít.

1635. Befejezi a pozsonyi collegium építését, melynek költségeihez 7500 forinttal és 1000 akó bor árával járúl. Ugyanekkor nagy költséggel építi a pozsonyi klarissa zárdát.

A nagyszombati főiskola alaptőkéjéhez 60,000 forintot készpénzben letesz, és átengedi a 40,000 forintról szóló császári kötelezvényt, melyet római útjának költségei fejében, II. Ferdinánd kiállított.

A nagyszombati collegium építkezéseire a 400 forintot jövedelmező liptói tizedeket adományozza.

A győri collegiumnak a lébényi apátság birtokai kiváltására 8000 forintot ajánl.

1637. A nagyszombati nemesi convictus részére 10,000 forint értékű házat, kerttel, földekkel és 100 forintot készpénzben ajándékoz.

Végrendeletében kolostoroknak 1000 aranyat, 4000 forintot, 600 akó bort, 40 köböl buzát; – szegényeknek 1000 frtot hagyott.

Ezen tételek összefoglalása mintegy hétszázezer forintnyi összeget tesz ki, melybe nem számítjuk a körmöczi, újvári sz.-ferenczrendű, a pozsonyi klarissa zárda építésre; ezek, úgy szintén a pozsonyi collegium, a nagyszombati papnövelde és nemesi convictus berendezésére, továbbá a királyi zászlók alá ismételve kiállított csapatok föntartására fordított költséget; végre a papnöveldei czélokra fölajánlott négy ház és a jezsuiták részére adományozott nyomda értékét. Ezen költségek és értékek meghatározására nincs alap. Mindamellett túlzás nélkűl fölvehetjük, hogy e költségek és értékek; a fönnebb említett összeget egy millió forintig egészítik ki.

A nagyobb alapítványok mellett, kisebb adakozásai szintén tekintélyes összegekre rúgnak. Az intézeteket, melyeket alapított, folytonosan segélyezte pénzzel és termesztményekkel. Bécsbe és a külföldre küldött papnövendékekért külön is fizetett.

És ki mondhatná meg, mennyit költött, a szerénység és szeretet leple alá rejtőzve, szegény papjainak és híveinek segélyezésére, a szenvedések és nélkülözések enyhítésére?

Azonban az egyházi czélok, a tudomány és jótékonyság nem merítették ki áldozatkészségét. Midőn a töröknek, vagy az erdélyi fejedelemnek támadásai veszélylyel fenyegették a hazát és trónt: jelentékeny csapatokat küldött a királyi zászlók alá. Gyakran tetemes áldozatokat hozott, hogy a királyi kincstár zavarán segítsen; csekély áron adta bérbe érseki tizedeit, árusította el gabonáját és borát; nem egyszer hitelt nyitott a kamarának.

A jótékonyság fejedelmi nyilatkozatai mellett, Pázmány képes volt családja hajdani fényének helyreállítása érdekében is nagy áldozatokat hozni. Azon meggyőződés vezethette, hogy ezzel hazájának is tesz szolgálatot. És az egyháznak sem törvényei, sem hagyományai nem tartották őt vissza attól, hogy a családi érzés sugallatait meghallgatva, érseki jövedelmeinek némi részét azok javára fordítsa, kiket a természet legszorosabb kötelékei csatolnak hozzá.

Egyetlen testvére GYÖRGY irányában mindig gyengéd szeretetet tanúsított. Mikor esztergomi érsekké lett és az ország főrendei élén foglalt helyet, öcscsét is föl akarta emelni; biharmegyei ősi birtokáról udvarába hívta meg, előkelő hölgyet szerezett néki nőűl,^[411] és többször fontos megbízásokkal Bécsbe küldötte. Birtokot is készűlt számára vásárolni;^[412] de előbb az egyházi élet sürgető igényeinek kívánt eleget tenni.

Pázmány György 1627 márczius első napján elhalálozott, és egyetlen fiút hagyott hátra. A prímás ekkor atyai gondossággal karolta föl a négy éves MIKLÓS érdekeit. Már néhány hónappal utóbb megvásárolta részére 38,000 forint árán a Kremsier közelében fekvő, hatezer hold kiterjedésű littenschitzi uradalmat, majd 1634-ben 56,000 tallér árán, szintén Morvában, a hét négyszög mérföldre kiterjedő wsetini uradalmat.^[413]

Azon föltünő tény, hogy morvaországi birtokokra esett választása, magyarázatát azon körülményben találja, hogy magyarországi uradalmak örök áron vásárlását, az ősiség lehetetlenné tette; a zálog- és beirvány jogczímekben pedig talán nem látott elég biztosságot. Emellett előnyösnek tarthatta, hogy családja a szomszéd tartományban menedéket bírjon, ha a Habsburg dynasztiához és a kath. egyházhoz ragaszkodó főurakat netalán a diadalmaskodó fölkelés vagy kültámadás újolag az országból távozásra kényszerítené.

A prímás megszerzé öccsének, a vagyon mellett, az előkelő rang kedvezéseit is. Kieszközölte II. Ferdinándnál, hogy ez Pázmány Miklóst úgy a «magyarországi mágnások vagy bárók» sorába, mint egyszersmind a cseh királyság «úri rendjébe» fölvette; minélfogva a grófi czímet viselhette.^[414]

Szellemi kiképeztetéséről akként gondoskodott, hogy tíz éves korában a gráczi gymnásiumba küldötte, majd a nagyszombati jezsuiták gondjaira bízta, és 1636 őszén, a német nyelv elsajátítása végett, Bécsbe bocsátotta.

Miklós gróf tizennégy esztendős volt, mikor bíboros nagybátyját a halál elragadta. Iskolai tanúlmányait, Püspöki János püspök felügyelete alatt, Olmüczben fejezte be. Mire nagyobb utazásokat tett külföldön. De életpályája nem igazolta a nevéhez fűződő reményeket. Nem tűnt ki semmiféle téren. Sőt nagybátyja emléke és szándékai iránt is kegyeletlenséget bizonyított.

A prímás végrendeletében úgy intézkedett, hogy a morvaországi birtokok mindig osztatlanúl és megterheltetés nélkűl, szálljanak az elsőszülöttre, és Miklós magtalan halála esetén rokonára Naményi Jánosra, ki a Pázmány nevét tartozzék fölvenni; ha pedig a család kihal, vagy a kath. egyháztól elpártol, a birtokok magvar papnövelde czéljaira szolgáljanak alapúl.^[415]

Pázmány Miklósnak nem volt figyermeke. De ő a birtokokat egymásután áruba bocsátotta, és végrendeletileg is akként intézkedett, hogy az ő hagyatékából magyarországi egyházi czélokra semmi sem szállott.

Pázmány miként a családjáról való gondoskodásban aristokratikus érzületeit érvényesítette, úgy ezeket udvartartása fényes berendezésében is kifejezésre juttatta.

Pozsonyi és nagyszombati palotái, sellyei és bars-szentkereszti nyárilakai a magvar főpapok és főurak kedvelt gyűlhelyei voltak. Pázmány, megfelelő díszszel tudta fogadni vendégeit. Asztaláról semmi sem hiányzott, mit a magyar főuri vendégszeretet nyújtani képes volt. Az ételeket ezüst tálakban hordották föl; híres borait, sopronyi ürmösét és tokaji aszuját ezüst serlegekből itták. Nemes gyümölcsöket, zamatos dinnyéket, koránérő törökországi őszibaraczkokat kertjei adtak, vadakat és az ínyenczek által keresett szarvasgombákat erdei, halakat tavai szolgáltattak.

Egyébként is gondoskodott vendégeinek szórakoztatásáról. Az ifjabbaknak megnyitotta vadakban gazdag erdőségeit, rendelkezésükre bocsátotta jó fajú lovait, melyeket saját méneseiben nevelt, agarait és sólymait, melyeknek beszerzésére gondot fordított. «Szerezz két agarat, jót»; parancsolja egyik udvarbírájának. És egy másiknak meghagyja: «Szerezz nekem sólymokat; kérd föl nevemben Majthényi Kristóf urat, fogasson részemre néhány sólymot».

Az öregebb és komolyabb urak bizonyára szívesen mulattak gazdag nagyszombati könyvtárában, mely az irodalom minden nevezetes termékével dicsekedett. Bécsből a papnövelde kormányzójának közvetítése által, időközönként nagy könyvszállítmányok érkeztek hozzá. Bécsből és Olaszországból rendesen megküldötték neki az írott hírlapokat. De könyvtárának legnagyobb díszt és megbecsűlhetlen értéket kölcsönöztek volna, ha terve sikerül, Mátyás király könyvtárának maradványai, melyeket Budavárában az enyészet fenyegetett. Harminczezer forintot ajánlott a budai basának; de a török szűkkeblüség megfosztotta a prímást és hazánkat is ama drága kincsektől.^[416] Papi ékszerek és egyházi öltönyök szerzésében sem kímélte a pénzt, amiről mai napig fönmaradt drága mellkeresztjei és miseruhája tanúskodnak.^[417]

Pázmány nagyszámú szolgaszemélyzetet kényszerűlt tartani. Mikor káptalani statutumok a pozsonyi és szepesi kanonokoknak kötelességökké tették, hogy mindegyik legalább két-három férficselédet tartson, kik az oltárnál és asztalnál szolgálják, utazásaikban kisérjék: következtetni lehet, mennyivel követelőbb volt ama kor az ország legelső főpapja irányában?

A Pázmány által hozott áldozatok és udvartartásának nagy költségei megfelelő jövedelmet föltételeznek. Ez, mikor érseki székét elfoglalta, alig ment harminczezer forintra. Az érseki uradalmak egyik részét a török kezei között, másikát elhanyagolt állapotban találta; a tizedek nagy részét a kamara tartotta bérben oly árokon, melyek értéküknek alig felét, vagy harmadrészét képviselték. Emellett súlyos terhek nehezedtek vállaira. Az újvári őrség eltartására 25 ezer, Putnok- és Murány-várára 1000 forintot kellett évenkint fizetnie.

PÁZMÁNY PÉTER MISEMONDÓ RUHÁJA.
Az esztergomi főegyházban.
Mirkovszky Géza rajza után.

Ezen terhektől szerencsésen megszabadúlt; 1622-ben kieszközlé, hogy az újvári őrség fizetésétől fölmentetett. A következő évben visszanyerte, az évenkint mintegy 7000 forintot jövedelmező pisetumot, melyet a kamara félszázad óta visszatartott. Megvásárolta a liszkai tizedeket, melyeknek használatáért a szepesi káptalan 2000 forintot fizetett neki évenkint. Egyik főrangú tisztelője jelentékeny jövedelmi forrást nyitott meg neki. Pethe László, a m. kamara elnöké végrendeletében abaujmegyei somogyi birtokát hagyományozta részére; egy más terjedelmesebb uradalmat – mint láttuk – pedig rendelkezésére bízott, hogy jövedelmeit, – évenkint mintegy 4000 forintot – magyar ifjak nevelésére fordítsa. Pázmány 1626 óta jövedelmeit a 4500 forintnyi spanyol évdíj is gyarapította.

Pázmány jövedelmei ekként mintegy nyolczvanezer forintra emelkedtek; – tehát egy évtized alatt majdnem megháromszoroztattak.

Az esztergomi érseket megyéje egész területén – a mennyiben nem esett a török hódoltságba, tehát tíz vármegyében – a gabona és bortermés, a méhek és bárányok után tized illette meg. Pázmány ezeket nagyrészt maga természetben szedette; csak csekély részét adta bérbe a kamarának s a földesuraknak. A bérleti összegek együttvéve mintegy tizenkétezer forintot képviseltek.

Az érseki uradalmak között legjövedelmezőbb a pozsonyi, érsekujvári és drégelypalánki volt. De ezeket is sok csapás érte. 1619-1624 között a fölkelők bírták. 1623. és 1626-ban sokat szenvedtek a hadjáratok következtében.

Az uradalmaiból és a természetben szedett tizedekből befolyó jövedelem iránt tájékoznunk enged két adat. Pázmány 1623-ban 12 ezer mérő gabonát, mérőjét fél forintba, és 1000 hordó bort, hordóját öt forintba számítva; 1625-ben pedig 30 ezer mérő gabonát és 6000 hordó bort összesen 50 ezer forintért adott el a kamarának.

Pázmány uradalmaiban új jövedelmi forrásokat is készült megnyitni. Kísérletet tett a bányaműveléssel. 1633-ban Kapronczán aranyérnek jöttek nyomára; minélfogva ásatni kezdett, azon szándékkal, hogy bányát nyittat. De a munka csakhamar kárba veszett; az esőzések alatt víz árasztotta el az aknát; két év mulva fölhagyott a műveléssel.

Pázmány maga volt uradalmainak kormányzója. Sokféle egyházi, politikai és irodalmi foglalkozásai között, tudott időt találni, hogy a gazdaság legcsekélyebb részleteire kiterjeszsze figyelmét.

Rendszerint maga fogalmazta utasításait és rendeleteit, melyeket gazdatisztjeihez intézett. Így egy példa, a sok közől. 1627 tavaszán a fölvidéken Lónyay Zsigmond által bort, ökröket és juhokat vásárolt, melyeket Rozsnyóra kellett küldeni. Továbbszállításuk iránt eként utasítja Rozsnyóra küldött titkárát. «A Lónyay uram emberei a lábas marhával elérkezvén, nyugoszszák meg ott a marhát és a ki gondviselője a marhának jőjjön föl és itt (Sellyén) consignálja a marhát. És adjanak elegendő hajtót és segítsék Rozsnyóról Drégelyig. Ha föl nem akarna a Lónyay uram embere jönni, vegyék kezükhöz a lábas marhát, de két nemes ember legyen jelen, vagy három és ha addig ellész, te légy egyik. Szám és nem szerint fölírják, mennyi és pecsét alatt megküldjék Lónyay uramnak és nekem is. Oly ember kezébe adják pedig a marha gondviselését, a ki Tardoskeddig jőjjön és ő adja itt a mi embereink kezébe; a palánki udvarbiró csak segítséget adjon a hajtásra.» És a palánki udvarbirónak összevágó rendeletet küld: «A minemű lábas marhát Lónyay uram hajtat, azokra való segítséget, amennyi kívántatik adj. Valami fölföldi borokat hoznak, arra is elegendő segítséget adj. Se a lábas marhát, se a bort házadba és gondviselésedbe ne vedd, hanem a rozsnyói ember gondviselése alatt legyen.^[418]

PÁZMÁNY PÉTER TINTATARTÓJA
(A gyulafehérvári Batthyáni-könyvtár tulajdona.)

Ugyancsak 1627-ben, az újvári ferencziek zárdáját és templomát építvén, a szükséges vasrészeket Rozsnyón készítteté. Ezekre nézve részletes rendeleteket bocsát újvári és palánki tiszteihez. «Valami vasszerszámok csinálását – írja az utóbbihoz – rozsnyóiakra bíztam, árát te add meg a jószág proventusából, olyan pénzzel a mi ott jár, minthogy itt annak kelete nincsen. És előre is adass valami keveset Komjáti által quietantiára. Meghagytam Komjátinak, hogy ha lehet a vasszerszám árába buzát is adjon. Azért ha buzát is elvesznek, egy bizonyos helyig, melyet Komjáti megír, küldd el a buzát, onnan vitessék el a Rozsnyóhoz tartozó jobbágyok. Mikor a vasszerszámokat elvégzik, ládákba és általagokba lajstrom szerint vedd kezedbe és fogyatkozás nélkűl küldd Újvárba. Oly embert küldj vele, hogy Újvárban megnyissák a ládákat és a lajstrommal conferálják. Ha te is azt cselekszed, mikor kezedbe veszed, annál jobb.»^[419]

Tiszteinek számadásait szigorúan szokta átvizsgálni, és hogy a legcsekélyebb hiány sem kerülte el figyelmét, bizonyítják észrevételei. Egy alkalommal pozsonyi tisztje benyújtotta kimutatását a tiszti és szolgai személyzetről, mely az érsek távollétében, a pozsonyi palotában lakott és élelmeztetett. Ez 18 emberből állott, kikre naponként két köböl lisztet számítottak föl. Erre Pázmány a következő észrevételt teszi: «18 ember, egy nap két szapu lisztet! Egy szapuból száz czipónál több leszen, sokkal is».^[420]

Tiszteinek, midőn hivatalukat elfoglalták, irásban kötelezniök kellett magokat, hogy a fölmerülő hiányokért és károkért magokra vállalják a felelősséget, mivégből lemondván nemesi szabadalmaikról, javaikat és személyöket a prímás rendelkezésére bocsátják.^[421] Hogy pedig ezen szavak nem puszta phrasisok, tapasztalták tisztei. «Írtam volt idejőjj – írja körmöczi tisztének – az aranyakat vagy elhozzad, vagy elküldjed, semmi sem lőn. E levél látván pisetum jövedelmét, proventus molendini et alia una cum aureis hozd föl, hogy finaliter liquidálhasd rátióidat ad praesentem diem. Ha sz. György napig el nem jő, fogva hozatom.»^[422]

A pincze és konyha fölött is magának tartotta fönn a felügyeletet. 1627 tavaszán inti udvarbíráját: «Hordókra idején bőven gondot viselj. Idején kössed a hegyes helyen lakókra, hogy karót szerezzenek».^[423] Pinczéje jó hírben állott. S míg a borokat, melyeket a dézsmaszedők gyűjtöttek be, az újvári katonák is szitkozódások között itták,^[424] a maga borait, főleg tokaji aszuját és sopronyi ürmösét büszkén mutatta be és küldözgette főrangú barátainak.^[425] Károly főherczeg többször vásárolt nála borokat.^[426]

Asztalának szükségleteiről szintén maga gondoskodott. «A konyhára – írja Sellyéről Újvárba – minden hétre egy borjút a majorból kell tartani, mikor fürödni ide jövök. Oly tehenek borjút, melyek meddők kell hagyni».^[427]

És az újvári tiszt egy alkalommal közvetlenűl hozzá intézi ezen jelentését: «Egy kocsi hagymát és huszonnégy font viaszt is küldtem, tyúkokat annak fölötte 40. Itt a haltartóban a mi kevés hal van, ha Nagyságod javallja, besózatom és fölküldöm; immár hives lévén az idő, remélem, eláll. A míg az út hozzá leszen, a mit küldhetek, küldök Nagyságodnak parancsolatja szerint, a hol az idő hozzá nem leszen, ide betakarok mindent.»^[428]

A kertészkedés, úgy látszik, kedvelt időtöltését képezte. Egy alkalommal pozsonyi kertjéből már júniusban őszibaraczkokat küld Ditrichstein bíbornoknak, s dicsekszik, hogy a Törökországból hozatott csemetéket saját kezével oltotta a magyar törzsekbe.^[429] Dinnyéje is sok volt, és a nevezett bíbornok Pozsonyból hetenként kapott dinnye-szállítmányokat.^[430] A virágokat kiválóan kedvelte. Egy alkalommal bizonyos Ádám deákot megbízza, szerezzen részére «egy rozmarint, a milyenek a barátoknál vannak és egy fészek szegfüvet is».^[431] Veresmarti Mihály egyik munkájának Pázmányhoz intézett ajánlólevelében, fölsorolja azon fejedelmeket, kik kertészkedéssel foglalkoztak. «Nagyságod is közikbe illik – úgy mond. – Magam is egynehányszor néztem efféle dolgokban is maga gyakorlását, a gyümölcsfiataloknak jó renddel ültetésekben, a vad fáknak oltásokban, ezeknek összeforradásuk után a szép oltványoknak tulajdon kezeivel irtogatásokban, egyengetésökben, nevelésökben foglalatosságát.»^[432]

Pázmányt gazdászata gyakori üzleti összeköttetésbe hozta a bécsi császári és a pozsonyi magyar kamarával, melyek a hadsereg élelmezési szükségleteit nála szerezték be, természetesen, nagylelkűségére hivatkozva, a folyó áraknál olcsóbban. Így példáúl 1623 tavaszán harmadfél forintba számították a gabona mérőjét, bár piaczi ára hét forint volt. Mindamellett elnézésére számítva, a kamara többnyire elmulasztotta a szerződésekben elvállalt kötelezettségeknek eleget tenni; és a fizetéseket oly rossz érczpénzben teljesítette, melyet csak veszteséggel lehetett értékesíteni. Pázmány üzletei eként épen nem voltak előnyösek. S a pénzügyi hatóságok számos panaszra adtak neki okot, és mégis 1624 végén nem haboztak Pázmányt, minden alap nélkül, kötelezettségeinek elmulasztása miatt vádolni, állítólag azért, hogy 7600 mérő gabonát, bár ára előre kifizettetett, be nem szállított. «Bizonyosak lehetnek afelől, – így válaszol – hogy nekem a gabona árát soha sem fizették ki előre; a fizetés mindenkor a gabona átvétele után szokott eszközöltetni. Sőt ezer és néhány száz mérő árát mai napig sem fizették le, s az élelmezési tisztek kötelezvényei beváltatlanúl vannak kezeim között; de ismervén a pénzügyi nehézségeket, nem sürgettem a tartozás kifizetését. Hibázott tehát, ki uraságtokkal elhitette, hogy nekem valamit előre fizettek ki.»

A kamara a katonai élelmezés szükségleteinek födözésére érseki tizedeket is szokott bérelni, s ez iránt többször folytatott tárgyalásokat Pázmánynyal, ki mindannyiszor előzékenynek bizonyította magát.

De engedékenysége elérte a határt, mikor nem személyes előnyeiről volt szó, hanem az érsekség birtokjogait látta veszélyeztetve. Ily esetekben erélylyel emeli szavát a kamara túlterjeszkedései ellen. Így tett 1626-ban, mikor a király által fölhivatott, engedje át a kamarának Újvárban az érsekség malmát és bormérési jogát, mely jelentékeny jövedelmi forrás vala. A cancellár és gróf Pálffy Pál a magyar kamara elnöke személyesen megjelentek nála, hogy beleegyezését kieszközöljék. De Pázmány önérzettel utalva az áldozatokra, melyeket a trón és haza érdekében hozott, hivatkozva az egyház sokféle szükségeire, melyek összes pénzerejét igénybe veszik és kötelességére, mely jogainak föntartását parancsolja: emelkedett és erőteljes szavakban adja tudtára a királynak elhatározását. «Isten legyen nekem irgalmas – úgy mond, – kész vagyok inkább életemet és állásomat föláldozni, mint megszegve kötelességemet megengedni, hogy elődeim öröksége, a szent királyok alamizsnái, akár kicsinyben akár nagyban, bár miként megcsonkíttassanak. Nem is illő, hogy a kamara megfoszszon a szent királyok adományaitól. És felséged vallásos buzgalmáról fölteszem, hogy az egyházi jövedelmeket inkább gyarapítani, mint megcsonkítani akarja».^[433]

E sorok nem maradtak hatás nélkül; a kamara kénytelen volt tervét elejteni. Három évvel utóbb már csak az érseki malom mellett új malmot kívánt építeni, melyben a véghelyek szükségleteire szolgáló gabona őröltetnék. A prímás föltétlenűl elutasította a kamara ezen propositioit is. «Reméllem – írja ez ügyben – a jó és igazságos császár tiszteletben fogja tartani jogomat, melyet a törvény a legcsekélyebb nemes embernek is biztosít. Én esküm által kötelezve vagyok, hogy egyházam jogait és jövedelmeit sértetlenül föntartom és megvédelmezem. Isten legyen nekem irgalmas, egyházam érdekei ellen sem kicsiny, sem nagy sérelmet nem tűrök. Inkább ma lemondok méltóságomról, de míg azt bírom, kötelességeim teljesítését nem mulasztom el.»^[434]

Pázmány, míg élt, nem hagyott föl irodalmi munkásságával. Sokkal jobban ismerte a sajtó hatalmát, sem hogy azt állásának magaslatán, a politika izgalmai között mellőzhette volna. És a körülmények nem hogy visszavonúlni engednék az írói pályáról, még sürgetőbben hívták oda, mint előbb.

A Bethlen első föllépését (1619) követő időkben a vallásfelekezetek tollharcza sokat vesztett kiterjedés és hevesség tekintetében. A katholiczizmus és protestantismus százados küzdelme az irodalom teréről véres csatatérekre helyeztetett át. A szellemi erők helyett a fegyverek mérkőztek meg egymással. S a közérdekeltséget mindkét részen a hadjáratok esélyei, a békealkudozások mozzanatai és a külpolitika viszonyainak alakulásai vették egészen igénybe.

A nikolsburgi békekötésre következő években az irodalmi tevékenység mindkét részen szünetet tartott. Később a protestáns felekezetek papjai sürűn lépnek föl munkáikkal. De ezek kevés kivétellel, belbecs- és terjedelemre nézve egyaránt jelentéktelenek. Csak két férfiú emelkedik ki soraikból: Károlyi Gáspár magyar bibliai fordítása, Molnár Albert erőteljes irálya és széleskörű tevékenysége által.

Katholikus részen Pázmány majdnem egészen magárahagyatva áll. A főpapok, kik előbb támogatták, már elhallgattak, a jezsuiták hivatva őt majdan pótolni, még nem szólaltak meg. Egyedűl KÁLDI GYÖRGY vállalkozik a jezsuita alaposságával és kitartásával egy fontos munkára. Az egész szent irás magyar fordítását létesíti; oly művet, melynek jelességeit a protestáns kritika sem haboz magasztalni. És figyelemre méltó tény, hogy a nagyterjedelmű munka nyomtatási költségeiben, így közrebocsátásának dicsőségében, Pázmány Péterrel Bethlen Gábor osztozik.

Pázmány 1622-1625 között imakönyvének, Kempis Tamás fordításának és a Kalauznak újabb kiadásait eszközlé. Azon körülmény, hogy a Kalauz 1623, 1632, 1637-ben újabb kiadásokban közrebocsáttatott, mértékéűl szolgálhat a hatásnak, melyet Magyarországban gyakorolt; annálinkább, mert nagy terjedelme megszerzését és tanulmányozását tetemesen nehezítette, közönségét szűkebb körre szorította.

Ezalatt 1626-ban megjelent a wittenbergi felelet. Terjedelemre megközelíti a Kalauzt, melynek tételeit egyenként tárgyalja, tüzetesen czáfolni s a protestans tant megvédelmezni igyekezvén.^[435]

Balduinus elismeri a Kalauz jelességeit, a mennyiben nem Luther tanai ellen van irányozva. «Isten természetes megismeréséről – úgy mond – némely fanatikusok és több más pontra nézve a kalvinisták, arianusok, mohamedánok s egyéb tévtanítók ellenében, helyesen értekezik.» Tudományos készültsége, elmeéle és dialektikája nem hétköznapi. És bár nem reméllhette, hogy Pázmányt s a kath. hittudósokat meg fogja győzni, biztos lehetett a tapsok felől, melyeket felekezete részéről aratni fog.

Pázmány nem soká váratott a válaszra; a következő 1627-ik évben bocsátotta közre ily czím alatt: «A setét hajnalcsillag után bujdosó Luteristák vezetője, mely útba igazítja a wittembergai Academiának Fridericus Balduinus által kibocsátott feleletei a Kalauzra». ^[436]

A latin munkára magyar nyelven válaszol. «Jól lehet deákul is tudok – úgy mond – de mivel a Kalauzt a magyarokért magyarúl írtam, annak oltalmát is magyarúl akartam írni, nemzetségemnek lelki orvosságáért. Tudom, ebben senki meg nem ütközik. Mert ha másnak szabad a magvar könyvre deákul felelni, engem sem tilthat, hogy magyarul ne írjak a deák könyvre.»

Diadalérzettel veszi kezébe tollát. «Legyen áldott az Úrnak szent neve – úgy mond – nem hogy valamiben meggyőzték és erőtelenítették volna a Kalauz bizonyságit; de sőt azoknak kifeselhetetlen kötelében vergődvén, nyakukra fojtották és oldhatatlanokká csinálták azokat; úgy hogy a wittembergai felelet nem egyéb, hanem a Kalauzban írt igazságnak vastagítása, az új tudományoknak (talán nem annyira az oltalmazók tudatlanságából, mint az ügynek és vallásnak fogyatkozásából) győzedelmes rontása. Azért magamról bizonyosan mondom, hogyha lutherista volnék, megolvasván a Balduinus könyvét, katholikussá lennék, ugyannyira kitetszik a Balduinus mentegetéséből a lutherista hamisság».

Pázmány munkája közvetlenűl a Kalauzt védelmezte Balduinus támadásaival szemben; közvetve azonban a katholikus tanrendszer fényes apologiáját nyújtja. Ezen körülménynek s az író nevét környező varázsnak tulajdoníthatni, hogy a munka első kiadása rövid idő alatt elfogyott. Az egyetemi könyvtár megőrizte a példányt, melyet Pázmány saját kezével gondosan átjavított és nagyszámú érdekes pótlékokkal ellátott, hogy második kiadásban közzétegye. Szándékát, bár a munka sajtó-készen állott, nem valósíthatta.

Ezt megelőzőleg (1626) Pázmánytól egy kis mű látott napvilágot Bécsben «Az szentírásról és az Anyaszentegyházról». ^[437] Biharmegyének, mint szülőföldének, kegyeletes érzelmei tanuságaúl, ajánlá.

«Negyven egész esztendeje leszen – írja ajánló levelében – mikor az Úr Isten engemet honomból, azaz őseimnek örökségéből kegyelmesen kiszólíta s egyházi állapotba választa. Soha azóta édes nevelő hazám feledékenységben nem volt előttem emlékezeted, sőt kivántam s kerestem abban módot, hogy velem való dajkálkodásidat, hálaadó szolgálattal valami részből megköszönjem, és benned lakozó atyámfiainak csekély értékem szerint kedveskedjem. De mód nem adatván élő nyelvem tanításával hozzád való kötelességemnek terjesztésében, hogy teljességben hálaadatlanúl meg ne haljak, vénségemben ezzel a kis irásomnak neked ajánlásával ha kötelességemnek eleget nem tehetek, ismertetni akarom hálaadó igyekezésemet… Noha pedig kisded az ajándék, melylyel néked szerelmes nevelőm magamat kelletem: de mivel lélek üdvösségben jár, nem kétlem kedvesen veszed, ha az örök boldogság kivánásának valami szikrája gerjedez benned.»

Pázmány ezen munkájában a két legfontosabb vitakérdést tárgyalta. Kimutatja, hogy a szentírás értelmezésére az egyesek nem képesek s egyedűl a kath. egyház illetékes; hogy az új tanok nem támaszkodnak a szent irásra, sőt azzal ellentétben állanak, hogy végre a ker. tannak a szent irás nem egyedüli forrása. Fejtegeti a jegyeket, melyek után az igaz egyházat föl lehet ismerni. Végre bebizonyitja, hogy sz. Ágoston – kire az új tanok hirdetői gyakran hivatkoztak – ugyanazt tanította, mit a kath. egyház tanít.

Ezen fejtegetések mintegy kivonatát képezték a Kalauz megfelelő fejezeteinek, melyeket világosság s bizonyító erő tekintetében talán fölűlmúlnak. De habár Pázmány eként semmi újat nem adott elő: munkája komoly aggodalmakat keltett a bihari protestansok körében. A prédikátorok szószékeiken sokat foglalkoztak vele, és elhatározták czáfoló munkát tenni közzé.

A czáfolat 1629-ben jelent meg vaskos kötetben, melynek írója Pécsváradi Péter váradi kalv. lelkész volt,^[438] ki azonban fölszólalását hatástalanná tette szenvedélyes hangja és áradozó előadása által. Abban keresi az erőt és alaposságot, hogy Pázmány művének minden sorát, czímlapjától kezdve zárszaváig, kisszerű részletességgel taglalja.

Érveit többnyire Balduinus és más protestans polemikusok munkáiból meríti. De ezeket meghaladja kifakadásainak szenvedélyessége, durvasága által. Pázmányt az «Antikrisztus katonájának» nevezi. Az esztergomi érsekség czímét is elvitatja tőle; mert – úgy mond – székhelye nincs Esztergomban, érsekségében a török uralkodik, s mert ez érsekséget «testi birodalomra, világi haszonra, tobzódásra, bujaságra és negédes uraságra fordította… igaz munka és fáradság nélkül veszi jutalmát érsekségének és abból tisztátalan személyeket, fajtalan ifjakat tart, hamis udvart hizlal, bálvány imádást terjeszt; minthogy avégre is emeltetett eleitől fogva méltóságra nem a mennyei, hanem a földi Istentől, a pápától».

Pázmány, egyházi és írói méltóságán alúl levőnek tartotta, hogy maga válaszoljon. SALLAI ISTVÁN püspökii plébános által bocsáttatott közre feleletet, ily czím alatt:

«Jó nemes Váradnak gyenge orvoslása, melylyel Sallai István pap, püspöki plebános gyógyítgatja farkas marásból esett sebezit Bihar Vármegyének és oltalmazza a szent irásról és Ecclesiáról írt könyvét az esztergomi érseknek». ^[439]

A könyv irályának tisztasága, érvelésének hatalma kétségtelenné teszi, hogy Pázmány gondosan átjavította, talán átdolgozta; törléseire utal azon körűlmény is, hogy az egész munkában hiába keresnők a hizelgő és magasztaló phrasisokat, melyeket a főpapját védelmező lelkész bizonyára koczkáztatott.

1631-ben Pázmánytól kis munka jelent meg, mely érdekes polemiának mozzanatát képezi.

Pázmány 1630-ban Kalvin felekezetéhez tartozó fiatal főurat igyekezett a katholiczizmusnak megnyerni. Többi között azon tételt vitatta előtte, hogy a katholikus fölfogással ellenkező protestans tanok közöl egyetlenegy sem alapszik a szent iráson; mind a tévútra vezetett ember ész találmánya. Föl is hívta ellenfelét, jelölje ki Luther tanai közől azt, mely nézete szerint legvilágosabban föltalálható a szent irásban, és késznek nyilatkozott bebizonyítani, hogy nyoma sincs a szent könyvekben.

A protestáns ifjú azon tantételek közől, melyekre nézve a protestansok eltérő álláspontot foglalnak el a katholikusoktól, hármat választott ki: «Egyedűl a hit üdvözít. – Minden hivő biztos lehet örök üdvössége felől. – A pápa nem feje az egyháznak. » És Hodik superintendens által emlékiratot dolgoztatott ki, melyben kimutatni igyekezik, hogy a három fönebb említett protestáns hittétel, melyet a katholikusok el nem fogadnak, a szent irásban foglaltatik.

Pázmány erre válaszát beküldötte a prot. úrnak. Majd Hodik is megtette ellenészrevételeit.

Mindeddig a polemiának magán eszmecsere jelleme volt. Pázmány vitte a nyilvánosság foruma elé; válaszát nyomtatásra közrebocsátotta ^[440] és nyilt sisakkal, neve alatt lépett föl Hodik ellen, ki ekkor (1632) ezen polemia összes iratait kiadta.^[441]

Ugyanezen időben Pázmány magyar nyelven írt kis munkát adott ki: «Nyolcz okok, miért egy nemesember a vallását megváltoztatta». ^[442] Egy tudós protestans nemest vezet az olvasó elé, ki a katholikus egyházba tér s e lépéséről jó barátját tudósítja; és mivel ez megütközését fejezi ki, tudományos érvekkel indokolja áttérését.

Ezen polemiák közepett, irodalmi munkássága más térekre is kiterjeszkedett. Az 1629-ik évi zsinat végzéseit kiadva, azokhoz függelék gyanánt egyháztörténeti dolgozatokat csatolt, miáltal magát hazánkban az egyházi történetnyomozás úttörőjévé avatta.

«A csapások között – írja – melyek egy század lefolyása alatt Magyarországot sújtották, levéltáraink enyészete… nem legcsekélyebb. Okirataink, melyeket drága kincsek gyanánt kell vala őriznünk, szétszórattak, lángok martalékaivá lettek. Bár sokat fáradoztam, hogy az emlékeket, melyek a magyarországi egyházi rend történetét a jövő nemzedékkel megismertethetnék, kinyomozzam, igyekezeteim eredménytelenek maradtak. A nagyszerű épületnek csak romjait, a remek műnek töredékeit találtam föl... A vallási viszályok és a török hódítás közepett az ősi vallásnak alig maradtak fönn némi nyomai. És miként száz év előtt boldogság volt szemlélni a magyar egyházat, ma élvezet lenne megismerkedni egykori virágzó állapotával. A mostoha balsors ettől is megfosztott minket. »

Pázmánynak tulajdonképen az volt szándéka, hogy a Magyarországban hajdan virágzott összes egyházi intézmények történetét állítsa össze; de adatok hiánya miatt nem volt képes tervét valósitani. Az esztergomi megye területén létezett egyházi javadalmak fölsorolására, az esztergomi érsek előjogai és kiváltságai előadására, és a magyar Monasterologia vázlatának kidolgozására szorítkozott. Az utóbbi dolgozatban levéltári kutatások alapján összeállítja a hajdan virágzott szerzetes rendek kolostorainak neveit, alapításuk korára és helyi viszonyaikra vonatkozó rövid jegyzetekkel. Bár hiányai és tévedései számosak, nagy becse van. Harmadfélszázad óta a történeti emlékek nagy tömege jött napvilágra, a levéltárak sem megközelíthetlenek többé, és mindamellett számos egyházi intézményről semmit sem tudnánk, ha nevét és emlékezetét Pázmány nem menti meg a teljes feledéstől.^[443]

«Reám – ekként zárja be összeállítását – szeretett hazám egykori virágzó állapotának emléke emelő és vigasztaló hatást gyakorol. Mily szép és örvendetes látványt nyújthattak ama nagyszámú monostorok, mikor jól elrendezett őrhegyek gyanánt az ország üdve fölött őrködtek! Lakóik imák, könnyek, böjtölés és a szerzetesi élet egyéb ájtatossági gyakorlatai által leesdették Isten kegyelmét, eltávoztatták haragját s erős falak gyanánt vették körűl Isten házát. Nemzetünk ekként az isteni pártfogás alatt boldog béke s jólét ölében élt. Most ellenben miután szétszórattak a szentély kövei s romokba dőltek a kolostorok, – Isten kegyelme is elhagyott; a Mindenható haragja egy század lefolyta alatt számtalan csapással sújtott, büntető keze most is fenyeget».^[444]

Pázmány utolsó kiadványa: prédikáczióinak gyűjteménye. Tisztelői gyakran sürgették, hogy szent beszédeit állítsa össze és adja ki, mert ezzel fontos szolgálatot tenne papoknak és világiaknak egyaránt. Némi habozás után engedett az ismételt kérelmeknek.

Szerénysége nem engedé ugyan föltenni, hogy szellemdús, magas műveltségű papok, több évszázad múlva is élvezettel fogják olvasni, haszonnal tanulmányozni és eredménynyel fölhasználni prédikáczióit. Ezt nem is sejté; csak azon világi férfiak használatára szánta gyűjteményét, kik oly helyeken, hol papok nincsenek, nyomtatott könyvekből szoktak szent beszédeket az összegyülekezett híveknek fölolvasni. És úgy vélekedett, hogy legfölebb oly lelkészek fognak könyve után nyúlni, kik kellő készültséget, vagy elégséges segédeszközöket nélkülözvén, eredeti szent beszédek kidolgozására nem képesek.^[445]

1633-ban adta sajtó alá vasárnapi szent beszédeit. Ezeknek nyomatása három esztendőt vett igénybe. Szándéka volt az ünnepeken tartott szent beszédeit is fölvenni a gyűjteménybe. «Több nevezetes szentekről sok prédikáczióim – úgy mond – jegyzetben vannak. De mivel ez a könyv fölöttébb öregbedett és romlott egészségem derék munkára alkalmatlanná változott»: lemond tervéről. Csak hetet vett föl az ünnepi szent beszédek közöl a gyüjteménybe. Utolsó helyen az áll, melyet 1635 karácsony ünnepén a nagyszombati székesegyházban tartott.

A gyüjtemény 105 prédikácziót, 10 parenesist és egy pásztori intést tartalmaz.^[446]

Pázmány prédikácziói a hazai papság körében annyira elfoglalták a tért, hogy – mint Toldy Ferencz megjegyzi – «nagy soká nem mert a katholikusok közől senki a hitszónoki téren előállani».^[447]

Pázmány a könyv élére a Szent-Háromsághoz czímzett ajánlólevelet helyezett, melyen ritka melegség, mondhatnók, ihlet ömlik el; mintegy írói végrendeletének tekinthetjük azt.

«Hálát adok szent Felségednek – írja többi között, hogy engemet kegyelmességedből, az igaz hit zászlaja alatt, egyházi álapotban köteles szolgáddá fogadtál, áldásodat rám árasztottad, lelki és testi ajándékiddal szivemet magadhoz szelidítetted, akaratomat szolgálatodhoz édesítetted, késedelmességemet serénységre sarkantyúztad, tudatlanságomat mennyei tanításoddal világosítottad, gyarlóságomat érdemem szerint nem ostoroztad, hatalmas kezeiddel belém oltott igaz ismeretedet naponként nevelted, dicsőséged terjesztésére szivemet gerjesztetted és a világ bojtorjánába ragadott kívánságimat szolgálatodra ösztönözted».

Alázattal vallja, hogy a mi jó benne van, Istentől van. Isten dicsőségének előmozdítása volt életének mindig czélja. «Ah mely boldog volt ama szent atya – így fohászkodik, – ki halála óráján ezt mondotta, hogy soha mást olyat nem tanított, melyet előbb maga nem cselekedett. Megvallom te előtted édes Uram Istenem, hogy én ilyen nem vagyok; szegény gyarló vagyok, mert sokat írok és tanítok, amit restségem vagy rosszaságom miatt nem cselekszem, vagy igen hidegen és fogyatkozva cselekszem. Mindazáltal te tudod Uram, hogy csak azt írom, amit szolgáid üdvösségére hasznosnak, előtted kedvesnek ismerek, sőt amit magam is kívánva igyekezem teljesíteni...

Végül kérelmeivel fordúl Istenhez. «Fáradságomnak egyéb jutalmát nem kivánom szent Felségedtől, hanem amit kedves szolgád szent Ágoston kívánt: valamit magad kívül akarsz adni, bár mind elvedd, csak magadat add nekem. És minthogy szólani kezdettem előtted Uram, noha por és hamu vagyok, még egy könyörgésemet bocsásd kegyelmes füleidhez… Adj a te méltatlan szolgádnak oly áldomást, hogy akik az én munkámat, a te ajándékodat, az anyaszentegyház tárházából vett igazságokat olvassák: tisztuljon értelmök sötétsége az igaz hit ismeretire, lágyuljon szivök keménysége penitencziára, gerjedjen lelkök hidegsége szerelmedre; hogy minden tévelygések sötétségéből, minden bűnök veszedelméből kifeselvén, híven szolgáljanak felségednek. Ha sok amit tőled kérek Uram, ottan csak azzal áldd meg méltatlan szolgád fáradságát, hogy bárcsak egy bűnös ember térésére egy lélek üdvösségére legyen segítő tanításom. Fáradságomnak fényes jutalma leszen, ha a Krisztus vérével megváltott lelkek közöl csak egynek üdvösségére segítő eszköz leszen irásom.»

Hosszú, kínos betegeskedés idő előtt megtörte Pázmányt, és előkészíté kora halálát.

Testi szervezete nem volt kiválóan erőteljes, és nem tartozott azok közé, melyek fölött a belső küzdelmek és a külső tevékenység erőfeszítései nyomtalanúl vonulnak el. Ideges, impressionábilis lényének gyökeréig ért minden benyomás. Nyugtalan természete az üdülés és a pihenés követelményei előtt csak kelletlenül hajolt meg. Azon gondolat, hogy önmagát kimélni tartozik, hihetőleg soha sem forgott eszében.

Szüntelenül el volt foglalva. Munkássága, melyet mint tudós és író, mint főpap és politikus, sőt mint egy nagy gazdaság vezetője is, egyidejűleg kifejtett, sokoldalúságával és kiterjedésével bámulatot kelt. E mellett lelkét folytonosan nagy tervek és súlyos gondok töltötték be, gyakran nehéz harczok és fenyegető veszélyek háborgásban tartották.

Nem lehet meglepő, hogy a hatvanas esztendők terhe, melyet sokan fiatal könnyűséggel viselnek, súlyosan nehezedett rá. Egészségének hanyatlását római útja és tartózkodása is elősegítette. Épen a legkedvezőtlenebb évszakban, február és márczius hónapokban, tette meg a hosszú útat. Ezóta jelentkeznek nagyobb fokban a köszvénybaj tünetei. A pöstyéni gyógyforrásoknál, melyek már azon időben is hiresek valának, csak ideiglenes enyhülést talált, nem gyógyulást. Ezt a bécsi udvari orvosok tudományától is hasztalan várta. Megadással tűrte szenvedéseit. Ezeket panaszolva leveleiben ismételve fölsóhajt: «Úgy kell lenni, mint a jó Istennek tetszik!»

A kór mind tovább harapódzott, és a belső szervek ellen is megkezdé emésztő támadásait. Az 1635-dik év végén, a hatvanöt éves főpap valóságos aggastyán volt. Ő maga a bajok és fogyatkozások hosszú lajstromát állítja össze: «Mellem fulladási – úgymond – hurutok és belső szelek szaggatási, emlékezésem fogyatkozási, egyéb mindennapi sok nyavalyákkal egyetemben alkalmatlanokká tettek a prédikálásra.»^[448]

Ennek daczára, mikor állapota időnként enyhűl, az óvatosság legelemibb szabályait is elhanyagolja. Az 1636-ik év első napjaiban kirándúl a jezsuiták manigai birtokára, hogy az ott rendezett lakomán részt végyen. Komoly gyomorbaj volt a következménye. Márczius elején a köszvény heves rohamokban lépett föl, és mégis ugyanazon hónap végén egyik falusi plébánián bérmált.

És habár nyugalomra, rendes életre volna szüksége, nem tud soká egy helyen maradni; folytonosan jár-kel Nagyszombat, Pozsony, Sellye között; Nyitrára , Bars – Szentkeresztre és Znióváraljára is tesz kirándulásokat.

De habár úgy él, mintha egészen ép és egészséges volna; nem feledkezik meg a halálról, mely elé gyors léptekkel közeledik. 1636 október 26-án a következő megható sorokat intézi a bécsi papnövelde kormányzójához. «A halál csudálatos szörny, mely annak, ki után kezeit kinyújtja, nem enged gondolkodásra időt. Miután erőimet szembetünően fogyni érezem, és jól tudom, hogy halálom után nem fog minden akaratom szerint történni; elhatároztam, hogy a bécsi növeldém részére szánt összeget – mennyiségét nem tudom – még életemben átadom atyaságodnak, hogy halálom után fekvő birtokok vásároltassanak, és az ekként gyarapodó jövedelmekből nagyobb számban, mint eddig lehetett, neveltessenek magyar ifjak az egyházi pályára.»

Két héttel utóbb végrendeletet készített. «Mindenek előtt – így hangzanak a kezdő sorok – teremtő, megváltó Istenemnek teljes szívemből hálát mondok, hogy engem, a legméltatlanabb férget, ki az örök kárhozatot ezerszeresen megérdemeltem volna, végtelen irgalmából a róm. kath. egyház kebelébe fogadva, csodálatos gondviselésével vezérelt, és földi javakkal is elhalmozott. Alázattal leborulva, az irgalmas Istentől bűneim és mulasztásaim bocsánatáért esedezem. Egyúttal, az Üdvözítő érdemeire, a boldogságos Szűz és minden Szentek közbenjárására támaszkodva , könnytelt szemekkel kérem , ne vegye el tőlem szent lelkét; miként ifjuságomban oktatott, vénségemben és aggkoromban se hagyjon el, úgy irányozván szolgálatára lelkemet, hogy örök boldogságomat biztosíthassam. » Ezután eltakarításáról intézkedik, és miután ingatlan javait már korábban unokaöccsének hagyományozta volt, ingóságairól rendelkezik.

Az uralkodó család iránti kegyeletét kitüntetendő, úgy a királynak, mint a trónörökösnek egy-egy hatos-fogatot ajánl föl. Hazája iránt tartozó kötelességéről ez alkalommal sem feledkezve meg, az újvári és drégelypalánki magtáraiban és pinczéiben levő gabona- és borkészletet a véghelyek szükségeire rendelte. Templomszereit az esztergomi főegyháznak, gazdag könyvtárát a pozsonyi jezsuitáknak hagyta. Udvari tisztei és szolgái felől bőkezűen gondoskodott. Több zárda és a szegények javára jelentékeny hagyományokat tett. A hagyatékából fönmaradó egész értéket Pozsonyban létesítendő papnövelde czéljára szentelte.

Azon időben, mikor a végrendelet készítésével el volt foglalva, elég jól érezte magát; az őszi évszak daczára folytathatta nyugtalan életmódját. Két nappal azután, hogy aláírta az oklevelet, Nagyszombatról Sellyére és tardoskeddi birtokára tett kirándulást. Alig érkezett vissza érseki székhelyére, ismét Pozsonyba utazott. Itt azonban szenvedő állapota miatt tovább kellett maradnia, mint szándéka volt. Csak (1637) január elején került vissza Nagyszombatba. Végtére maga is elismeri, hogy «nem néki való – úgymond – ez az alkalmatlan sétálás». És most székhelyén két hónapot töltött; de ezen idő alatt is két látogatást tett a közel vidéken. A farsang folyamán gyakorta fogadott asztalánál előkelő vendégeket.

Márczius 8-án Pozsonyba ment, leverten és megtörve. «Hatvannyolczadik évemet elérvén – írja a királynak – és különféle betegségeim miatt, a közügyekkel való foglalkozásra képtelen vagyok többé.»^[449] Mégis két nappal utóbb látogatást igér Pálffy István grófnak, és sajátkezűleg írt sorokban, a következő tréfás üzenetet küldi a grófnénak «Ő kegyelme csináltassa meg nékem egy apotékában ezt az egynéhány pilulát. Rp. Pilulas tres, pro sene 68 annorum, ut 20 annis junior fiat.^[450] Valamit kíván a patikárius, megfizetem.»^[451]

Márczius 22-ére Bécsbe készült, hogy részt vegyen az erdélyi ügyek iránt tartandó tanácskozmányokban. De már egy héttel előbb környezetében aggódva észlelték a föloszlás előjeleit. «Cardinál uram igen megnehezedett – írja a nádor, márczius 17-én – féltem is, hogy valahogy ugyan el ne kezdjen hagyni bennünket.» A király, a mint erről értesült, sietve két udvari orvosát küldötte hozzá. Azonban későn érkeztek.

Márczius 19-én Pázmány jezsuita atyákat hivott meg asztalához. Ebéd alatt hirtelen rosszúl lett. Mellgörcs roham lepte meg. A mint háló szobájában lefektették, már nem tudott szólani. Érezte, hogy utolsó órája ütött. Arczának kifejezésével és kézmozdulatokkal jelezte; hogy gyónását akarja végezni. Láthatóan erőlködött, hogy Jézus és Mária nevét kiejthesse.

A cancellár és Jakusich püspök, jezsuita és francziskánus szerzetesek vették körül a haldoklót. A tusa nem tartott soká. Esti 10 és 11 óra között a roncsolt testből elköltözött a hatalmas szellem.^[452]

Kimúltának híre az egész országban és messze határain túl, megdöbbentő és fájdalmas hatást gyakorolt; mely a gyászünnepen is kifejezést talált.

A temetést ápril 3-ik napjára tűzték ki, hogy a távolabb részekről szintén megjelenhessenek hívei, papjai és tisztelői. Ezek tömegesen gyűlekeztek Pozsonyba, hogy a nagy férfiú sírjánál emléke iránt hódolatukról tanúságot tegyenek. A király Tiffenbach gróf által képviseltette magát. A főpapok, a sír szélén álló zágrábi püspök kivételével, teljes számban megjelentek. A világi főrendek hosszú sorát a nádor és az ország birája vezették.

A bibornok teteme, a végrendeletben kifejezett kívánsága szerint, egyszerű fakoporsóban, balzsamozatlanúl feküdt. Fejére fekete posztóból készült jezsuita-biretum volt helyezve. Testét vörös selyem-damaszt papi ruhába öltöztették. Kezébe olvasót adtak. Lábait bőrczipők födték. Ékszereket, főpapi jelvényeket nem tettek a koporsóba. Így volt az érseki palota egyik termében közszemlére kitéve.

Ápril 3-dikán reggeli nyolcz órakor a bezárt koporsót huszonnégy plébános vitte át a káptalani templomba, melynek falait a nagyszombati, pozsonyi és bécsi jezsuiták áltál irt dicsőítő és gyászoló versek nyomtatott példányai borították el. Telegdy kalocsai érsek; öt főpap segédlete mellett, végezte a gyász-misét és a temetési szertartást. Szelepcsényi György esztergomi kanonok latin és Forró György jezsuita atya magyar nyelven tartott beszédekben dicsőitették az elhúnytat.

Ekkor azután az önmaga által kijelölt helyen és módon, alamizsnás szent János ereklyéi alatt, a sírbolt talajába ásott sírban, helyezték tetemét örök nyugalomra.^[453]

Azon rendelkezésével, hogy balzsamozatlanúl, fakoporsóban, na föld méhébe» tegyék le, azt kívánta elérni, hogy az egyház mély jelentőségű mondása: «Por vagy és a porba térsz vissza» betűszerinti értelmében valósuljon rajta.

De a keresztény alázatosság sugalmazta óhajtása nem teljesült. Mikor kétszázhuszonkét esztendő múlva sírját fölásták, úgy találták, hogy a koporsó, a tetem és az azt fedő öltözet-darabok kivételes módon daczoltak az enyészettel. Összeszáradt arczbőre, haja, bajusza, szakála és nagy részben a csontok is megvoltak. A biretum, reverenda és czipők épen maradtak.^[454]

Hasonlag, bár az ő akaratát tisztelve, sírja fölé egyszerű márványlapra csak ezt a három szót vésték: «Petrus Pazmany Cardnalis»; már utódja, Lippai György emléket készült emelni, és szobrász által a tervet el is készítteté; miután pedig kivitele ismeretlen okok miatt elmaradt, 1710-ben ESTERHÁZI PÁL nádor készíttetett emlékkövet, mély föliratában Pázmány és két utódja. (Lippai; Széchenyi) nagyságát hirdeté. Legújabban pedig SIMOR JÁNOS bíbornokprímás kegyelete és műizlése az esztergomi főegyházban állított méltó emléket, mely olasz mester által carrarai márványból faragott egész alakját, a szónoklat actusában, állítja elő.^[455]

Miként utódjai, úgy a Jézus-társaság is hálásnak mutatkozott emléke iránt. Kimúlta után és halála évforduló napján a magyarországi rendházakban gyász-ünnepélyek tartattak. Európa minden részében, a jezsuita főiskolák csarnokaiban a rend tudományos kitünőségeinek arczképei között ott találjuk Pázmányét is. Sőt a távol világrészeken, missionariusaik szerény lakait, több helyen díszíté képe. Egyet Ceylon szigetéről, hol azt egyik missionarius hazánkfia fölfedezte, e sorok írója szerencsés volt megszerezhetni.

De az ecset és véső alkotásainál dicsőbb, maradandóbb emléket állított önmagának, négy évtizedre terjedő munkássága eredményeiben.

Mint író – Toldy Ferencz itélete szerint – a mai magyar könyvnyelvet teremtette meg; a nyelvnek nem várt kiképzést adott; az irálynak teljességet, kerekdedséget és hathatósságot kölcsönzött; méltán egy új kor megnyitójának tekinthető.

A nemzeti tanügy és közművelődés terén: az egyetem, két papnevelő intézet, több gymnásium és convictus megalapítása által, mély nyomokat hagyott.

A magyarországi kath. egyház megmentője vala. Ha az megmarad abban az állapotban, melyben ő pályája kezdetén találja, a protestantismus által Bethlen vezérlete alatt indított támadásoknak, nem lett volna képes ellenállani. És mikor ő sírba szállott, a protestantismus elvesztette főrangú pártfogói legnagyobb, hívei jelentékeny részével együtt, azt a politikai és kultúrai túlsúlyt is, melyet a XVII. század elején kiküzdött.

És ez által, a Habsburg-dynasztia végleges megszilárdulását a magyar trónon eszközölte, vagy legalább lényegesen elősegítette. Ha a protestantismus folytatja előhaladását, és a főrangú családokat, melyeket megnyert, meg is tudja tartani; ha emellett Pázmány válságos perczekben transactióival a veszélyeket el nem hárítja: a Habsburgok hihetőleg ép oly kevéssé menthetik meg a magyar koronát, a mint nem voltak képesek uralmukat a Németalföldeken föntartani.

Így tehát Pázmány hatása nem szorítkozik saját korára. Harmadfél század múlt el, mióta porait a sírbolt őrizi; de szelleme, művei és vívmányai által még mindig őrködik azon magas érdekek fölött, melyekért élt, fáradott és küzdött!

Szolgálatomat ajánlom Nagyságodnak, mint nekem jóakaró uramnak. Az úr Istentűl Nagyságodnak kedvesivel egyetembe jó szerencsés, bódog, hosszú életet kivánok.

Alkalmatosságom lévén az irásban, nem akarám elmulatni, hogy az itt való dolgokrúl Nagyságodat ne tudósitanám. Azért Nagyságos Uram egy hete vagyon immár, hogy ide érkeztem; de mivelhogy ő felsége mind oda ki Brandaisban volt, és szerdán megjövén csötörtökön az neoburgi herczegnek lőn audentiája, ki miatt nem is mertem ekkoráig audientiát kérnem ő felségétűl hanem az estve szólván főkomornyik urammal, fogadá, hogy mentűl hamarébb lehet, megszerzi az audentiát, melyben ő felségének mind szóval, s mind irással az Generalis uram relatiója szerént, megbeszéltem az oda fel való végeknek fogyatkozását. Bizony az szomszéd Provinciák, úgy mint Morva és Slezia minden végeknek megfizethetett volna azzal az költséggel, melyet majd három holnapig költöttek az Commissáriusokra, kik az sléziai cancelláriának abrogálásárúl tractálnak. Mert csak az olomuczi Cardinál uramnak is Morvátúl minden napra kétszáz talléra járván, költsége közel harminczezer forintra ment. És magok mondgyák az urak, az a tracta áll az Provinciáknak kétszázezer forintjában. Et tamen (az mint látom) rebus infectis kell eloszolniok.

Az Velenczésekkel tractában indultak, és valami capitulátiókat is küldöttek nékik, melyeket még nem ratificáltak; most ujonnan sokat ellövöldöztek az velenczésekben, kik egy erős sánczot akartak megvenni. Adgyon az úr Isten jó békességet az keresztyénségben, hogy az természet szerént való ellenség ellen lehessenek erősbek, az mikor kivántatik.

Látám Uram, mit irjon Zemplin vármegye Sárosnak én felőlem, és bizony csudálom, hogy az eszes emberek efféle hiuságokat elhihetnek. Hogy Forgách uram a nemességet ölje, tömlöczözze, soha bizony eszemben sem jutott, és hogy ő felsége sem foghat, vagy ölethet meg egy legkisebb nemes embert is (excepto casu flagrantis criminis), hanem citatum et convictum.

Azonképen az Isten életemet ne adgya, ha soha csak gondoltam is, hogy én haddal menjek vissza az felföldre. Hanem azt mondtam és most is mondom, hogy ha az zürzavarban gyönyörködnek, félő, hogy ő fölségét meg ne busitsák és másképen ne vegye eleit ő fölsége. De mit mondjak Uram, nem csuda, ha az Zemplén vármegye efféle közszókat előveszen, holott nagyságos urak Magyarországban életöket kötötték melléje, hogy én Prágában sem jöttem, hanem Moldvára csavarodtam ő fölsége akaratjából, hogy Radult visszahíjam. Az ki forgott ez világban, és tudgya quantum est in rebus inane, neveti efféle dolgukat és én is bizony csak nevetem. De azt szégyenlem, mikor az idegenek nemzetségünket nevetik, hogy efféle gaz hireknek, mint valami derekas dolgoknak helt ád. Mert bár mind úgy volna is, hogy én mondottam volna azokat, a miket hamisan rám fognak, micsoda okosság mutatja, hogy az én mondásomhoz képest nyeregben tartsák lovokat. Mintha skatulában postán küldhetne ember hadat ennyi földre, ki miatt minden órában készen kelljen lenni. Avagy mintha én rajtam állana az had gyöjtés, vagy én hivatalom és tisztem volna az hadakozás. Higyje Nagyságod , hogy efféle causas non cautas másra magyarázzák az idegen emberek. Én is szinte oly magyarnak tartom magamat, mint akárki; hazámnak, nemzetemnek böcsületit s csendességét szeretem és Istentül ohajtva kérem. Az nemességnek is privilegiomit szeretem és tehetségem szerint oltalmazom; mert noha most az sok hadak között megaprósodott az Pázmány nemzetség, de azt megbizonyithatom, hogy szent István király idejétűl fogra, jószágos nemes emberek voltak az eleim. Az anyám Massai nemzet volt, az nagyanyám Csáki Miklós leánya volt; Ártándi Kelemen, Czibak Imre közelvaló atyafiai voltak az atyámnak. Azért soha bizony a nemesség privilegioma ellen nem törekedtem, ne is adja Isten, hogy törekedgyem.

Ezeket talám superfluum Nagyságodnak, ily okos úrnak irnom; de az szent-irás mondása szerént, nem kell embernek szégyenleni az igazmondást maga oltalmában. Kérem is Nagyságodat az én szógálatomért Nagyságod efféle gaz hireknek helt és hitelt ne adjon.

Illustrissime et Reverendissime Domine, uti frater observandissime. Salute et servitiorum paratissima commendatione præmissa. Noha tudom, hogy ő felségének minden hireket, mindenfelől bizonyosan megszoktak vinni, mindazáltal én is ez mostan hallott hirt nem akarom elhallgatni, mihel (így) (ha igaz) nem kicsin considerátiót kéván, egy bizonyos és kiválképen való okért. Tegnap este jöve levelem az havaselföldi vajdától, ki azt irja, hogy egy török postája, ki tizenharmad napra jutott a portáról Tergovistyára, bizonynyal hozta a török császár felől, hogy 24. novembris holt meg és helyében nem az fiai közől, hanem contra legem et antiquam consvetudinem illorum, az öcscsét, nomine Mustafát ültették az székben, kit mindaddig igen nagy őrizet alatt tartott a megholt császár, sőt egynehányszor akarta suffocáltatni, de soha véghez nem vihette, mely dolgot magam is a portán létemben igen bizonyosan nagy emberektől hallottam. Az dolgot magam orátorától még nem értem, hanem az havaseli vajdától; mindazáltal, mivel nem közönséges ember tudósitott felőle, én is akarám kegyelmednek sietséggel értésére adnom, melyet, ha illik, ő felségeknek megjelentheti kegyelmed. Az consideratió kévántatik ez egy dologért ebben, hogy ha igaz a császár halála és nem fiai közűl, hanem öcscsét ültették székben, ember szabadon gondolkodhatik annak az birodalomnak változása felől; mert ez bizonyos, hogy ha a császárfiakat meg nem öletik, azoknak nem kicsin és nem kevés pártjok lészen, kik fogják æmulalni a mostani császár állapotját, ezt prætendálván benne, hogy őtet nem méltán illeti. De erről én mostan többet nem irok, hanem csak ez egyet intimálom kegyelmednek, hogy kévántatik felette igen az szorgalmatos vigyázás; az persára is szükség nézni, ki igen győzedelmesen kezde triumphálni ez két esztendőben.

Az török követel is ő felsége mint és mikor fogja expediálni, arról is szükség kegyelmeteknek discurálni ez okból, hogy ha az császárság változott. Isten egészségemet adván, ha ez holnapban nem is, de 2. avagy 3, januarii Cancelláriusomat ő felségéhez akarom expediálni; nem az ő felségek méltóságának kévánt állapot szerint, hanem az év kicsin értékem szerint, mindazáltal az igaz szó helyén vagyon. Ez kevés napok alatt, tudom, bizonyosb hireim érkeznek, mert magam komornyikja is oda be vagyon, kit mindennap várok; ő felségeknek pedig, tudom bizonyosan, mindenek értésekre lesznek. Engemet kegyelmed igaz atyafiának tartson, mert ha veszi tőlem, én is igaz atyafiui szeretettel akarok kegyelmednek kedveskedni, mint igaz magyar. És az Úr Isten kegyelmedet éltesse jó egészségben. Datim ex civitate Besztercze 17 decembris 1617.

Eredetije, mely egészen a fejedelem sajátkezű irása, a primási világi levéltárban.

Urbanus Episcopus Servus Servorum DEi Dilecto filio Petro S. Romanæ Ecclesiæ Presbytero Cardinali Pazmano nuncupato Salutem et apostolicam Benedictionem. Sacrosancta Romana Ecclesia omnium autor et magistra, ad sustinendam immensam negotiorum ex omnibus Christiani Orbis partibus ad eam Confluentium molem, qua assidue premitur, viris indiget Religione, nobilitate, prudentia, probitate, doctrina et auctoritate rerumque usu præstantibus, quorum auxilio et consilio suffulta, in maximi momenti rebus cum publicis, tum privatiso: valeat sublevari. Hinc est, quod Nos, qui divina disponente clementia eidem Sanctæ Romanæ Ecclesiæ, meritis licet imparibus, præsidimus, circa asciscendas personas idoneas, quas difficiliore in dies ingruente rerum et temporum conditione, in sollicitudinis partem vocaremus, assidua meditatione animum intendentes, personam tuam in quam gratiarum omnium Largitor altissimus plurima solidarum Virtutum ornamenta congessit, dignam judicavimus, in quam propter eximiam meritorum excellentiam, ac in rebus gerendis industriam et experientiam multum ex gregis dominici cura Nobis concredita, certa cum fiducia reiicere possemus. Tu enim ex clarissima et nobilissima ac catholica Pazmana familia, quæ amplissimos utilissimosque Christianæ Reipublicæ belli pacisque tempore viros edidit, in Hungaria natus, ab adolescentia tua continuato multorum annorum cursu, sacrarum literarum studiís impigre deditus, sedulam iis operam navasti, deinde assiduis verbi DEI prædicationibus et sacrarum scripturarum elucidationibus, necnon hæresum illis in partibus grassantium confutatione et multorum a Catholica fide aberrantium, ad gremium ejusdem sanctæ Romanæ Ecclesiæ reductione, Te verbi Dei Concionatorem egregium, ac ejusdem fidei defensorem, et zelantistimum DEI Atletam palam omnibus ostendisti, et virtutis ac disciplinæ ecclesiasticæ DEI gratia tibi assistente propitia, ipsoque Domino labores tuos benedicente, clarum specimen praebuisti; quo factum est, ut Ecclesia Strigoniensis Pastoris sui solatio destituta, Tu in illius Archiepiscopum, qui totius Regni Hungariæ Primas et Supremus Cancellarius existit, cum ingenti Catholicæ Religionis commodo, et bonorum omnium applausu, electus; sedulam et eximiam Christianæ Reipublicæ et pastorali curæ operam impendisti, et in his aliisque publicis muneribus et officiis, tibi pro tempore demandatis obeundis, summam prudentiam et solertiam, cum vitæ et fidei integritate, animique rectitudine conjunctim exhibuisti, ac charissimo in Christo filio nostro Ferdinando Romanorum Regi in Imperatorem electo, non mediocriter satisfecisti. Unde his atque aliis tuis egregiis animi dotibus et Virtutibus moti, personam tuam sublimiori prærogativa exornare et splendidissimæ dignitatis accessione decorare, sacraque purpura insignire statuimus, indubiam in Domino, bonorum omnium largitore, spem habentes fore, ut additis tibi bonorum et dignitatum titulis, virtutum quoque tuarum decor et splendor magis in dies elucescat, ac Nobis et Romanis Pontificibus Successoribus nostris, in Regimine Universalis Ecclesiæ et sublevatione incumbentium onerum magno futurus sis adjumento. Habita igitur super his cum venerabilibus fratribus Nostris ejusdem Sanctæ Romanæ Ecclesiæ Cardinalibus deliberatione matura, et invocato auxilio illius, qui pia consilia feliciter dirigit, de eorundem Fratrum Nostrorum unanimi cousilio et assensu, ad omnipotentis DEI laudem et gloriam, ac hujus Sanctæ Sedis et Catholicæ fidei incrementum, Te in ipsius Romanæ Ecclesiæ Presbyterum Cardinalem ex certa scientia Nostra, et de apostolicæ potestatis plenitudine, apostolica auctoritate, tenore præsentium assumimus et creamus, eorundemque fratrum Nostrorum numero et Collegio, cum dignitate, auctoritate, præeminentia, honoribus, privilegiis et emolumentis consvetis favorabiliter aggregamus, Cardinalemque fore, et esse, ac pro tali haberi debere, necnon plenum jus tibi in Cardinalatu quesitum esse decernimus et pronunciamus, Teque solita benedictione benedicimus, ac ex nunc in Presbyterum Cardinalem, et ipsorum fratrum Nostrorum Collegium una cum ipsis fratribus de simili consilio, et assensu eiusdem auctoritate, scientia, et potestatis plenitudine recipimus et admittimus. Ut autem quamprimum Cardinalitio poteris honore decorari, rubrum Biretum, per nos de more benedictum, aliaque Cardinalatus insignia properanter ad te deferri volumus, et postquam illo reverenter, ut par est, fueris ornatus, hujus splendidissimæ Purpurae ornamento admoneri Te intelligas, Te in excelsa Sanctæ Romanæ Ecclesiæ dignitate constitutum, adversus quæcunque pericula perpetuo interritum atque invictum pro eadem Ecclesia stare oportere, usque ad prætiosam in conspectu Domini sangvinis effusionem. Non obstantibus Sixti V. de certo Cardinalium numero, et de illis nisi in jejuniorum Decembris temporibus tantum creandis, ac Eugenii IIII. felicis recordationis Romanorum Pontificum Prædecessorum Nostrorum ac quibuscunque aliis constitutionibus, et ordinationibus apostolicis, necnon forsan consensu omnium Cardinalium et iam absentium, illis prius ad hoc specialiter vocatis, et ad certum tempus exspectatis, vel majoris partis eorum collegialiter habito in Cardinalium creatione intervenire, alioquin eorum creationem nullam censeri debere disponentibus; quibus ac aliis omnibus, quæ quomodolibet obstare possent, etiamsi pro illorum sufficienti derogatione; de illis eorumque totis tenoribus… specifica expressa, et individua non autem per classes generales idem impercintes mentio habenda, aut aliqua alia exquisita forma ad hoc servanda foret, tenores hujusmodi, etiamsi in eiscaveatur expresse, quod illis nullatenus, aut nonnisi sab certis inibi expressis modo et forma derogari poterit, præsentibus pro sufficienter expressis habentes, illis alias in suo robore permansuris, quoad præmissa consensu, assensu, scientia potestatis plenitudine, et auctoritate similibus, specialiter et expresse derogamus, ac sufficienter derogatum esse decernimus; quodque Tu forsan omnes qualitates ad id requisitas, vel earum aliquas non habeas, contrariis quibuscunque, et quibuslibet aliis privilegiis, indultis et litteris apostolicis generalibus vel specialibus, quorumcunque tenorum existant, perque præsentibus non expressa, vel totaliter non inserta, effectus hujusmodi gratiæ impediri valeat quomodolibet, vel differri, et de quibus, eorumque totis tenoribus de verbo ad verbum habenda esset in nostris literis mentio specialis. Nos enim Tecum, ut statum tuum juxta Cardinalatus dignitatis sublimitatem decentius tenere, et expensarum onera, quæ Te jugiter de necessitate subire oportet, facilius sufferre valeas, motu proprio, non ad tuam, vel alterius pro Te nobis super hoc oblatam petitionis instantiam, sed de… prædictam Ecclesiam Strigoniensem, quamdiu illi præfueris, et una cum Ecclesia tibi pro titulo tui Cardinalatus assignanda, necnon etiam omnia et singula monasteria et Consistorialia, prioratus, præposituras, cæteraque cum cura, et sine cura beneficia ecclesiastica, secularia et quorumcumque Ordinum et Militiarum claria, quæ ex quibusvis concessionibus, dispensationibus apostolicis in titulum… administrationem, aut alias quomodolibet obtines et exspectas, ac in quibus, et ad quæ jus tibi quomodolibet competit, quæcunque, quo cunque et qualiacunque sint, ut prius quoad vixeris retinere, necnon ius tibi in illis vel ad illa competens prosequi, et non deductum deducere, et si illa evincas litigiosa beneficia hujusmodi consequi, et similiter ut prius quoad vixeris, Retinere, necnon quoscunque fructus redditus, et proventus ecclesiasticos loco pensionum annuarum ac quascunque pensiones annuas super similibus fructibus, redditibus, et proventibus tibi reservatas et assignatas, quarum et quorum quantitates, necnon monasteriorum, et aliorum beneficiorum perceptorum fructuum, reddituum, et proventuum veros annuos valores illorumque qualitates invocationes, situationes, denominationes, ordines, dependentias… et ipsorum beneficiorum litigiosorum status præsentibus haberi volumus pro expressis, etiam quoad vixeris, ut præfertur exigere, ac in tuos usus et utilitatem impendere libere et licite valeas, generalis ac Lateranensis novissime celebrati Conciliorum aliisque quibuscunque constitutionibus et ordinationibus apostolicis, necnon ecclesiarum, in quibus beneficia hujusmodi existunt, juramento, confirmatione apostolica, vel quavis firmitate alia roboratis, statutis et consuetudinibus, cæterisque contrariis nequaquam obstantibus, auctoritate et motu similibus, earundem tenore præsentium de specialis dono gratiæ dispensamus, decernenteso propterea Ecclesiam Strigoniensem ac Monasteria, et beneficia hujusmodi non vacare, et reservationes fructuum et pensiones hujusmodi non cessare, prouiso quod in Monasteriis et Prioratibus divinus cultus et quatenus conventualia existant solitus Monachorum et Ministrorum numerus nullatenus minuatur, et beneficia hujusmodi debitis non fraudentur obsequiis, sed eorum et Dilectorum filiorum Conventualium eorundem Monasteriorum et Prioratuum quatenus Conventualia, ut præfertur existant, congrue supportentur onera consueta. Nulli ergo omnino hominum liceat hanc paginam nostræ assumptionis, creationis, aggregationis , decretorum pronunciationis, benedictionis , receptionis , admissionis, derogationis et dispensationis infringere, vel ei ausu temerario contraire. Si quis autem hoc attentare præsumpserit Indignationem omnipotentis DEI, ac Beatorum Petri et Pauli apostolorum ejus se noverit incursurum Datum Romae apud Sanctam mariam Majorem Anno Incarnationis Dominicæ Millesimo Sexcentesimo Vigesimo Nono. Tertio decimo kal. Decembris, Pontificatus Nostri Anno Septimo.

† P. M. Burghesius S. MariaeCosmedin. D. Card. S. Georgii. t Ego L. St. Viti et Modesti Diac. Card.… .

In præiudicium jurium ecclesiasticorum látom, hogy injuria (!) temporis sok alkalmatlanságok történtenek, s az több között az dézmák dolgában is, mely dologban még azok az világi urak és nemesek is nem keveset panaszolkodnak, az kik dézmákot szoktanak árendálni, kinek igen kész is vagyok remediálni, csak keressük föl az útját, holott nekem azt kötelességem is mutatja, s ha az nem volna is, tartoznám, ugy ösmerem, vele.

Az mi penig ez mos tani Posony és Nitra vármegyékben való dolgot illetik, eddig még, úgy jut eszemben, hogy csak per missiles kivántam mindaz két rendbeliektől informatiót, s nem éltenek semmi juridicum remediommal avagy mandatommal, kit noha szegény personalis is igen urgeált nálam, s neheztelte is nyavalás hogy ki nem adtam, mindazonáltal békességre és compositióra intvén, az helyet ugyan nem adtam vala meg neki. Jólehet, igazán mondom Kdnek, hogy én nem foghatom az vármegye prætensióját meg, mert noha ugy vagyon, az szent-székről transferálta ugyan revisionem decimarum az vármegyékre az ország, de hogy contra generalem legyen, új törvényt adott volna nekik válaszul, azt én az ország statutumiban föl nem találom, új törvény volna penig ez, ha ő előttök personaliter köllene pórnak compareálni in requisito dno terrestri, s azt nem is látom, hogy senki vitatná, hogy ők ne decidálják az causát az egy appellatión kivül, hanem az dubium csak abban vagyon, ha cum revisione juris, az szentszéken levő törvénynek translatiójával.

Annak az modalitását nekik adta-e az ország, melyet ők, im ugy látom ex sequela, erősitnek is, de ha az az ő sequelájok törvény és modalitását is magoknak mondják, azelőtt ennek az szentszéken forgott revisióknak, tehát az excommunicatio is illeti őköt, mivel ez az szentszéki törvénynek modalitása, hol penig ezt azt mondják, hogy őköt nem illeti, de modalitate translati juris mutossanak törvényt vagy articulust az personatis parasztok comparitiojáról, s véget vetnek az kérdésben: de én úgy vélem, hogy az ország iuxta ordinarium cursum juris secularis adta az decimák revisiojának is decisióját az vármegyéknek, holott egyébaránt vagy új törvényt köllött volna felőle condálni, vagy az generale decretomot corrigálni és cassálni, de mivel semmit efélét nem látok az magok sequelájából, nehezen hiszem, hogy törvényt csináljanak, kiről mindazonáltal az nitrai dologgal és más dolgokkal is együtt szóval bővebben izentem Kdnek, kérvén Kdet, meg bocsásson ez discursusomnak, mivel örömesben szolgálok akármöly occasiókban is Kdnek, mint vétsek; de nem tagadhatom, hogy ugyan irtózom az nagy veszedelmes sequeláktól is, az kik ebben bejünnek, ha az vármegye nem csak törvényéhez, de modalitásához is hozza nyul az szentszéknek, jólehet ott tartja azt is ő meg csak, az hol akarja és neki hasznot hajt, meg akarja ugyan azt úgy látom tartani, hogy ő előtte personaliter compareáljon az pór, de azt nem akarja érteni, hogy az szentszéknek száz ellen is egy sententiát adtak ki, s itt penig notarius uram száz ellen száz sententiát ír, kinek az taxája többre megyen, hogysem a mit az kereset tenne, ki merő indignitas és oppressio plebis, s labefactatio jurium nobilitatis. Vannak sok több rosz abususok is köztök, kikkel most nem terheljem Kdet, bocsánatot kérvén megis ez bőv irásomról, kit in uberiori informatione akarék Kdnek megirnom. Tartsa meg isten Kdet jó egészségben sokáig. In Kismarton raptim 4.. septembris 1630.

Kívül: Eminentissimo atque Rmo Dno etc. – Cardinali Archiepiscopo Strigoniensi etc.

A mint haljuk L. (tán Homonnai) uram Eperjesre jő alá az Szent György octavájára; az emberek ez mostani állapotokhoz képest sokféle vélekedésben vadnak az octava felül. Csak ez mostani közönséges állapotokra való vigyázásban akadál ne jőne ki belőle. Mivel az úristennek bölcs rendeléséből az szegén öcsém uram (t. i. Rákóczy Pál) ez világi életének pályáját megfutotta, kinél nekünk több testvér atyánkfia nincsen, utolsó tisztességének megadásáért volnánk oly szándékban, az öregbik fiunkat ki akarnánk temetésére küldeni, ha ő felségének vele bántódást nem szerzenénk. Mi mind egyikbűl úgy másikbúl várjuk az kegyelmed keresztyéni vigyázását és jó tetczését mennél hamarébb.

Az Kd leveleit nekem fideliter megküldék Cassárúl mind generalis uram, mind Bornemisza János uram. Az utolsó levelet, mely 8. novembris költ, tegnap hozák. Mennél többet gondolkodom az Kd állapottyárúl, annál inkább confirmáltatom abban az opinióban, hogy Kd az törökkel megbékéljék valamint lehet, lehetetlen, hogy Kd a török hatalma ellen hadat viselhessen; lehetetlen az is, hogy sokáig fentartsa a hadakat, megunatkoznak a statusok a költséges tábori szenvedésbe, az félelem is fejekbe forog, hogy ha sokáig tart az török ellenkezése országokat is elvesztik. – És sok egyéb akadékos gondolkodások miatt egyszer csak eloszolnak és Kdet elhagyják, az lengyeltül láttya Kd, hogy elhagyatott. – Kérem Kdet tekintse meg, az minemű választ vín Kdnek Bogádi uram arra a kérdésre ha M [= ő felsége] a törökkel való frigy felbontásával segiteni akarja-e Kdet és többel ne biztassa magát, hanem csak azzal, a mi igírve vagyon. Ugy vagyon… nem tudom rendelte volt M [= ő felsége ]a németeket Magyarországba, de mind a téli időhez képest, mind azért, hogy a(?) való hadat megütögették a svedusok, nem tudom azok makor jöhetnének el, és ha e jönnének is, nem tudom, ha lenne haszna. Hiszen elég példánk vagyon arrul, hogy Erdélyt a német segitség meg nem oltalmazhattya a török ellen. Azért uram, nem látok egyéb utat a Kld megmaradásába, hanem hogy a békességet elvégezze. Sokat irhatnék arrul, de a Kd gondolkodására hagyok mindeneket. A tisztesség és böcsüllet a mire leginkább kell vigyázni a békesség szerzésben, a többi mind se teszen két száz ezer forintnál többet. Azért pedig Erdélyt nem kell periclitálni. Az ur Istent kérem igazgassa a Kd elméjét minden jóra. Talám az üdő alatt Constanzinápolyból is valami jó hire jő Kdnek, ha igaz az X [= Legatusnak (?)] progressusa könnyü leszen a békesség. A Bethlen István kivánsági módotlanok. – Még nem érkezett válaszom ő felségétül arra az hatodik articulusra, melyet a vezér kivánt Kdtül. Ha mi válaszom jő, Kdnek megirom. Interim ezeket, a miket most irok, csak magam discursusi. Isten tartsa és álgya meg Kdet.

Pázmány eredeti olajfestményű arczképe a szent Ferencziek nagyszombati kolostorában őriztetik; hol Dörre Tivadar lett rá figyelmessé. Pázmánynak kétségtelenül ez a legjobb arczképe. Határozottsága, szilárdsága, törhetlen lelki ereje híven tükröződik azon vissza, s e tekintetben messze túlszárnyalja a Rugendas-félét és Szelepcsényi-félét, melyekhez különben feltünő hasonlattal bír. E képet hálából csináltatták a francziskánusok, midőn Pázmány zárdájukat kiigazíttatta. Következő felírás olvasható rajta, felül:

Ars utinam vitam mentemque effingere posset, Pulchrior, Hungariæ nulla Tabella foret.

Alól: PETRUS PÁZMÁNY S. R. E. CARDINALIS ARCHI EPISCOPUS STRIGONIENSIS, CONVENTUS TYRNAVIENSIS P. P. FRANCISCANORUM DE ANNO 1633 RESTAURATOR ET DONATOR MUNIFICUS. Renov. 1633.

Az Apologia czímlapja azon példányról vétetett, mely az egyetemi könyvtárban őríztetik.

Kolosvár látképe Bruin és Hoggenberg nagy munkájából van véve. Vander Rye festette 1617-ben, ki II. Ferdinánd stájer herczegnek a későbbi magyar királynak udvari festője volt. Metszette Hufnagel belga metsző. E ritka könyv Lanfranconi Enea tulajdonát képezi.

Pázmány Péter ereklyetartó keresztje. Elek Gusztávné ő méltósága tulajdona. A keresztben az ereklyéken kívül ilyen tartalmú irat van: «Crucem hanc cole ob memoriam ejus qui pependit in cruce pro te. Aestima ob memoriam Pázmánni qui eam fieri curavit pro se, manibusque suis tenuit in agone. Post cujus fala cessit ejusdem confessario Patri Orosz, ab hoc P. Alexandro Horváth demum P. Ignatio Finatzy, olim jesuitis postremo vi testamenti mihi Josepho Molnár eclesiastico… Post obitum Rmi Molnár cessit Stephano Pakot, qui eam 835. 13 Sept. renovari curavit. 1847-ben öröklöttem Gencsy Jánosné sz. Baróthy Julianna. 1875 okt. 5-én örököltem Elek Gusztávné szül. Gencsy Etelka.»

Pázmány Péter tentatartója egyik oldal lapjának színnyomata. Az eredeti tintatartó a gyulafehérvári Batthyány-könyvtár tulajdona. Az országos kiállításon is ki volt állítva.

Pázmány levele Thurzó Györgyhöz. Megjelent Fraknói Pázmány levelezése I. k. 24. l. Az eredeti az országos levéltárban őríztetik. Thurzó Acták Fasc. 28 nro.

Pázmány Physicájának első lapja. Eredeti kézirat, mely az egyetemi könyvtárban őriztetik. Pázmány e munkáját előadásoknál használta. 1598 junius 22-én kezdte írni.

Forgách arczképe Rugendas után. A Rugendas család művész és rézmetsző család volt. Rugendas Fülöp György Augsburgban a XVII-ik században mint csatafestő kiváló helyet biztosított magának a művészek közt; három fia közül Jeremiás Gottlob Pozsonyban is dolgozott a XVIII-ik században s Péterfy művéhez ő készíté a metszeteket.

Magyari munkájának czímlapja az Egyetemi könyvtárban őrzött példányról, Pázmány felelete a keszthelyi Festetich-könyvtárban őrzött példányról vétettek.

Rudolf arczképe a Boissard Chronologiája (Frankfurt 1607) s a Gothardi Artusii Chronologia (Frankfurt 1608) után van közölve. A metszet De Brytől van, ki Lüttichben született és Frankfurtban élt és terjedelmes könyv- és műkereskedéssel bírt, s maga is elismert festő és rézmetsző volt.

Thurzó György arczképét Sadeler Egid metszette, kiről már Forgách Zsuzsannában tettünk említést.

Bethlen levelének eredetije a prímási levéltárban őríztetik. Kiadta Fraknói. I. 136. l.

Pázmány Péter mellkeresztje, valamint a casula is, az esztergomi főegyházi kincstárban őríztetnek, Mirkovszky rajza után a Deutsch M.-féle műintézetben készült színnyomat.

Bethlen Gábor arczképe egykorú rézmetszet hasonmása, ismeretlen metszőtől. Lanfranconi Enea gyűjteményéből. Készült 1620 végén vagy 1621 elején. A háttérben Pozsony városa látszik s azt a jelenetet ábrázolja, midőn Bethlen dandárai e városba bevonultak.

Nagy-Szombat Bruin és Hoggenberg «Civitates Orbis Terrarum» VI-ik kötetéből vetetett.

Esterházy levelének eredetije a prímási levéltárban őríztetik. Egészen hű hasonmás.

Pázmány bíbornoki diplomája ugyanott őríztetik. Az eredeti diploma 3/4 méter magas és 1 méter széles.

Pázmány és Rákóczi titkos irással írt levelei a gyulafehérvári Batthyány-könyvtárban őríztetnek s Beke Antal kanonok és könyvtár-igazgató szívességéből közöltetnek.

III. Ferdinand Van Dyck által készített arczképe az Országos képtár tulajdona. A rézmetszet Galle Kornél jeles mester legszebb munkái közé tartozik. Galle az idősebb, festő és kiváló rézmetsző szül. Antwerpenben 1570-ben s meghalt 1641 körűl. Kitünő rajzoló volt, kinek metszetei ma is nagy becsben tartatnak. Számos metszetet készített Rubens és Van Dyck után.

Rákóczi György arczképének eredetije hasonlag az Országos képcsarnok tulajdona. Ismeretlen mestertől van.

Zrínyi Miklós gyönyörű rézmetszetü arczképe gróf Apponyi Sándor tulajdona. Eddigelé egyetlen ismert péklány. Festette Thomas János, szül. Yperen 1610-ben, a Rubens iskolának híve, 1662-ben Olaszországba ment s utóbb Leopold festője lett Bécsben, hol 1673-ban halt meg. Buttats szül. Antwerpenben 1630-ban s utóbb Bécsben telepedett le, hol egyetemi rézmetsző czímet nyert. Számos metszvénye maradt magyar városokról. Zrínyi arczképe legkiválóbb metszvényei közé tartozik.

Pázmány Péter Rugendastól készített arczképe a mester jobb munkái közé tartozik.

A «Kalauz» mint tudva van ívrét jelent meg. A czímképhez valószinűen maga Pázmány adta az eszmét. A metsző, Bidenharter Tóbiás, magyarországi eredetű metsző, ki mint e műve mutatja, Pozsonyban is dolgozott.

Nagy-Várad látképét Kimnach készítette saját felvétele alapján. Ugyancsak ő másolta le az Izabella palotáján levő motivumokat is, melyek Rómer Flóris birtokában vannak. A kezdőbetű Dörre rajza, s a Pázmány-czímert ábrázolja.

Bellarmin arczképe «Vita Roberti Bellarmini… a Jacobo Fuligatto… Antwerpiæ 1631» czímű munkából vétetett.

A collegium romanum azt a római épületet tünteti elő, melyben Pázmány tanult. Mirkovszky rajza után fára metszette Pollák.

Grácz s a gráczi egyetem «Macher Joannes: Græcium inclyti Ducatus Styriæ Metropolis» czímű 1700-ban megjelent munkából vétetett. Az első metszője ismeretlen, az utóbbit Hoffmann et Hermundt készítették.

Mátyás főherczeg egykorú rézmetszet után készűlt. Tudva van, hogy a mikor ő Magyarországba küldetett, azonnal fel is vette a magyar ruhát és ezen kép érdekessége ép abból áll, hogy őt magyar ruhában tünteti elő.

Nagy-Szombat 1660-iki látképe egykorú olajfestményről vétetett, mely a szent Ferencz-rendiek nagyszombati társházában őríztetik. Dörre rajza.

Forgács Zs. nádor arczképe a gácsi várban levő olajfestményről vétetett Dörre által.

Jászó várát a mult században egészen ujra építették. A conventben levő kép, melyről e példány vétetett, s melyet e derék szerzet egyik kiváló növendéke Horváth másolt le, még az ujra építés előtti állapotot mutatja.

A jezsuiták kivonulása «Relatio nuperi Itineris proscriptorum Jesuitarum ex Regnis Bohemiæ et Hungariæ… Pragæ MDCXIX» 4r. 32 (Nemzeti Muzeum) czímű munkából vétetett.

A Querela eredetije a Nemzeti Muzeumban, Pázmány válasza s a Vindiciæ az egyetemi könyvtárban levő példányokról vétettek.

Vág-Sellye, melyhez az oldaldiszítvények a Pázmánynak ajánlott «Fasciculus Florum» 1628-i kiadásából vétettek, Nyitra, a znió-váraljai szobák s az apátság Dörrenek eredeti felvételei után készültek.

Az érmek a Nemzeti Muzeumban levő eredetiekről vétettek. A cincographiák közűl Jászót és Sellyét Angerer, a többieket Weinwurm készítette.

III. Ferdinánd megkoronáztatása Khevenhiller «Annales Ferdinandeis» czímű munkából van véve, X. rész 703. lap.

A nagyszombati palota, az ottani egyetem, a Pazmanæum, a clarissák pozsonyi kolostora (mely ma gymnasium), a jezsuiták ottani collegiuma (mely ma jogakadémia), a nagyszombati székesegyház, Fraknó vára Dörre eredeti helyszíni felvételei után készültek. A pozsonyi collegium kapuját Könyöki prof. rajzolta.

A sárospataki vár, a piazza del popolo, a porta del popolo photographiai felvételek után rajzoltattak Dörre által.

Bethlen Gábor, Rákóczi György, Orbán pápa s Pázmány Péter érmei a Nemzeti Muzeumban őrzött példányokról vétettek. A kereteket ezekhez Mirkovszky tervezte és rajzolta. Pázmány bíbornoki bulláján függő pecsét van, melyet a kerettel együtt Nagy Lázár rajzolt.

Esterházy pecsétje a hasonmásban közlött levelen van. Ezt keretével együtt Miskovszky rajzolta.

Pázmány arczképét Szelepcsényi Rómában metszette az általa tervelt kerettel együtt. E képnek egyetlen példányát ismerjük, azt, mely ő Felsége metszetgyűjteményében őriztetik.

Esterházy Miklós nádor arczképét egykorú metszet után adjuk, mely a XVII. század derekán készült s mely Ortelius Redivivusban látott napvilágot.

Bars-Szentkeresztet, az ottani szobát, melyben Pázmány lakott s a lépcsőt Dörre rajzolta.

A nagyszombati egyetem Albumát Pázmány készíttette. A czímlap felírata: ALBVM SEV MATRICVLA Almæ Vniuersitatis Tyrnaviensis SOCIETATIS IESV. VRBANO VIII PONT MAX FERDINANDO II ROM. IMPER. REGE VNGARIÀ FERDINANDO III Vngariæ & Bohemiæ Rege EMINENTISSIMO PETRO S R E PRESBYTERO CARDINALE PAZMÁNY ARCHIEPISCOPO STRIGONIENSI ACADEMIÀ FVNDATORE EXCELLENTISSIMO COMITE NICOLAO EZTERHAS REGNI VNGARIÀ PALATINO VIVENTIBUS FAVENTIBUS ANNO CHRIST. MDCXXXV.

Ez első lapot követi Pázmány czímere: ez volt eredetileg az egyetem pecsétjének tervezve. Az első lap az Albumnak díszes keretét tünteti fel, de a fenidézett szöveg helyét a második lap czímertervezete foglalja el. Ezen tervet Pázmány nem fogadta el, ő maga tervezé a 2-ik lapon látható pecsét-mintát, mely épen úgy, mint az előbbi, pergamenre van festve. Ugyanezen pecsét-minta látható a pedumon is, melyet hasonlag Pázmány készíttetett az egyetemnek. Harmadik levél az Album első lapja, melybe az egyetemi polgárok sajátkezüleg irták be nevüket. E nagybecsü Album az egyetem tulajdona.

Káldi György arczképe az országos képcsarnok birtokában levő olajfestményről vétetett. Dörre rajza.

Pázmány botja a herczegprimás tulajdona. Az eredetiről Mirkovszky rajzolta. Az utolsó fejezetben kiadott könyvczímlapok az egyetemi könyvtár birtokában levő példányokról vétettek.

Jegyzetek

405. Az alapító-okmány szavai.^[VISSZA]
406. Az 1635 május 6-án kelt alapítóokmány szövegét közli PODHACZKY, FEJÉR, MILLER, TÖRÖK J. stb.^[VISSZA]
407. A szathmári residentia évkönyveiből. (M. k. egyetemi könyvtár.)^[VISSZA]
408. Az erről szóló okmány ugyanott.^[VISSZA]
409. A szathmári residentia évkönyveiből.^[VISSZA]
410. «Vindiciæ» czímű 1620-iki röpiratában.^[VISSZA]
411. PÁZMÁNY György neje közel rokonságban állott a Balassák- és Kornisokhoz.^[VISSZA]
412. Ezt említi 1628-ik évi végrendeletében.^[VISSZA]
413. A szerződések a prímási levéltárban és a brünni országos törvényszék levéltárában.^[VISSZA]
414. A magyar királyi adománylevél kelet nélküli fogalmazata az Országos Levéltárban, az 1636 ápril 23-ikán kelt cseh királyi adománylevél a prímási levéltárban.^[VISSZA]
415. A végrendelet PODHARICZKYnál ^[VISSZA]
416. TIMON, Purpura Pann. 264. l.^[VISSZA]
417. Egyik mellkereszt és egyik miseruha színes rajza a mellékelt ábrán látható.^[VISSZA]
418. Instructio pro Egregio Mich. Komjati Secretario nostro; datum nélkül. És Instructio pro Egr. Joan. Fegyverneki Sellyéről 1627 ápril 17-én. Ered. fog. a prímási levéltárban.^[VISSZA]
419. Sellyéről ápril 10 s 17-dikén. Ezen s más gazd. utasítások eredeti fogalm. Ugyanott.^[VISSZA]
420. Ugyanott dátum nélkül.^[VISSZA]
421. Szalay Tamás ujvári udvarbiró 1623 april 23, Laky István pozsonyi udvarbiró 1682 július 24-ik és Mindszenty János jószágigazgató 1633 február 19-ikén kelt térítvényei. Ugyanott.^[VISSZA]
422. A tiszttartónak újabb, szigorúbb térítvényt kelle 1633 márczius 24-ikén kiállítani. Ugyanott.^[VISSZA]
423. 1627 ápril 10. Ered. fog. Ugyanott. ^[VISSZA]
424. A kamara egy alkalommal panaszosan előadta Pázmánynak, hogy a bor, melyet tisztei az újvári katonák részére eladtak, nagyon rossz. A prímás válaszában megjegyzi, hogy ő csak olyan bort szolgáltathat, a minő terem. Ered. fog. Ugyanott.^[VISSZA]
425. 1634 deczember 5-ikén és 1636 július 30-ikán Ditrichstein bíbornoknak írt levelei a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
426. A főherczeg e végett 1623 ápril 2-án főkonyhamesterét küldi Pázmányhoz. A megbízó levél eredetije a prímási levéltárban.^[VISSZA]
427. 1627 ápril 10. Ered. fog. Ugyanott. ^[VISSZA]
428. 1626 szeptember 8. Ered. Ugyanott ^[VISSZA]
429. PÁZMÁNYnak 1636 június 20-ikán az olmüczi érsekhez írt levele Bécsben.^[VISSZA]
430. 1636 július 30-án. Ugyanott.^[VISSZA]
431. PÁZMÁNY sajátkezű jegyzete, dátum nélkül a prímási levéltárban.^[VISSZA]
432. «Intő- és tanító-levél» czímű munkája élén. Az ajánlólevél 1634-ben iratott.^[VISSZA]
433. PÁZMÁNY fölterjesztése 1626 augusztus 26. Ered. fog. Ugyanott.^[VISSZA]
434. 1629 június 15. MILLER II. 15. l.^[VISSZA]
435. «Phosphorus veri Catholicismi.» Wittenberg. 1626. Negyedrétű 1242 lap.^[VISSZA]
436. Bécsben. Kis negyedrétü 480 lap.^[VISSZA]
437. Bécsben 153 negyedrétű lap.^[VISSZA]
438. Pécsváradi Péternek váradi lelkipásztornak feleleti Pázmány Péternek, esztergomi érseknek két könyvecskéire. Debreczen. 888 sűrün nyomott 4-rétű lap.^[VISSZA]
439. Kis 4-rétű 313 lap.^[VISSZA]
440. PÁZMÁNY «Dissertatió»-ja 1631-ben negyedrétü 36 lapon jelent meg.^[VISSZA]
441. I. HODIK Consideratiója 12-33 ll. II. PÁZMÁNY Responsiója 34-40 ll. III. HODIK Hyperaspistese 40-84 ll. IV. PÁZMÁNY Dissertatiója és HODIK Staterája 85-240 ll.^[VISSZA]
442. Pozsony 1631. Ezen munkát könyvtáraink csak későbbi kiadásaiban birják. Közrebocsátotta KAPRINAY 1758-ban.^[VISSZA]
443. FUXHOFER-CZINÁR Monasterologiája több helyen csak Pázmányra képes hivatkozni.^[VISSZA]
444. Acta Synodus 100-130 ll.^[VISSZA]
445. «A keresztyén olvasóhoz» czímzett előszavában.^[VISSZA]
446. Megjelent 1636-ban nagy ívrétű 1276 lapon.^[VISSZA]
447. A Magyar Nemzeti Irodalom Története rövid előadásban. 62 l.^[VISSZA]
448. Prédikácziói gyüjteményének zársoraiban.^[VISSZA]
449. A márczius 8-án kelt levél a bécsi állami levéltárban.^[VISSZA]
450. Azaz: «Recipe. Három pilulát, mely hatvannyolcz éves aggastyánt 20 esztendővel megifjítson».^[VISSZA]
451. A Pálffi-család pozsonyi seniorátusi levéltárában.^[VISSZA]
452. PÁZMÁNY élete végszakából és halála felől DOBRONOKI naplója tartalmaz bő és érdekes részleteket.^[VISSZA]
453. Jeles történetbúvárunk KNAUZ Nándoré az érdem, hogy 1859-ben a nagy főpap sírját felkutatta és felásatta. Érdekes jelentése a Religio 1859. II. 22-ik számában olvasható.^[VISSZA]
454. Pálffi Pál 1641 ápril 10-ikén Bécsből küldi a tervet Lippainak.^[VISSZA]
455. Rajzát itt veszi az olvasó.^[VISSZA]