Berzeviczy otthoni atyafisága körében. – Búcsúzása ettől, meg bécsi ismerőseitől. – Utazása Párison át Angolországba. – A londoni élet. – Erzsébet angol királyné szórakozása. – Gyönyörködése klasszikus színielőadásokban. – Berzeviczy visszatérése Párisba. – A franczia főváros nevezetességei. – A párisi egyetem s a jezsuiták főiskolája. – Tanulmányi viszonyok. – A protestantizmus terjedése. – Berzeviczy I. Ferdinánd halála alkalmából tartott párisi oratiója. – Tartalma és jelentősége. – Második kiadása. – Berzeviczy hazatérése Németországon át. – Találkozása Forgách Ferencz váradi püspökkel, a kivel együtt 1568 tavaszán Paduába jut. – Beiratkozása az ottani egyetem jogi karába. – Paduai magyar tanulók élete. – Berzeviczyt az egyetem szindikusává választják. – Hivatalos útja Velenczébe. – Forgách távozása. – Berzeviczy magyar társai. – Egyiknek kellemetlen esete. – Berzeviczy utazása Rómába. – Barátkozása kiváló jogtudósokkal. – Levelezése protestáns írókkal. – Magyar tanulótársai. – Otthonról vett rossz hírek miatt Berzeviczy hazatérni készül. Utolsó kegyeletes ténykedése Paduában.
Kitüntetése a két király: apa és fia részéről Berzeviczy Mártont abból az alkalomból érte, hogy hivataláról lemondott és a Felségek engedélyével távozni akart. Ráunt egyhangú foglalkozására és fárasztó udvari szolgálatára, mely folytonos talponállást, élénkséget és szolgálatkészséget kívánt, a nélkül, hogy azzal a fényes előmenetellel kecsegtette volna, melyet hivatalba lépésekor remélt. Amiért ifjan vágyakozott, elérte, mert éveken át költség nélkül bejárta az udvari kísérettel a Németbirodalom legszebb részeit és annyi szépet látott, a menynyiről a berzeviczei egyszerű kuriában még csak nem is álmodott. A serdülő kor évei azonban elmultak s most, hogy életének huszonötödik évébe jutott s vele elérte ifjuságának legszebb határát,[115] tanulni vágyott s kijutni olyan országokba, hol még nem járt. Tudományokban való jártasságáról, tehetségéről és ritka nyelvtudásáról ekkor még királyi oklevél is elismerőleg szólott, midőn azt mondták benne, hogy azok alapján hazája bármely szolgálatára méltó.[116] Ámde tudása hézagait, úgy látszik, jól érezte, emberismerete fogyatékosságát sokszor kellett tapasztalnia s így elhatározta, hogy peregrinatióra megy s a tanulás és tapasztalás e kedves módszerével nemesíti magát.[117]
Indulása előtt Berzeviczy Bécsben elbúcsuzott régi barátjaitól és hivataltársaitól. De – bizonyára jóakarója, Forgách Ferencz prokanczellár ajánlatára – az a meglepetés érte, hogy a király Kapi Andrással és Géczi Zsigmonddal együttesen neki adományozta a nógrádmegyei Bárkány és Lócs községet, nemesi udvarházaikkal egyetemben.[118] Ezt úgyszólván útravalóul tekintette és ujságolta el testvéreinek is, kiknek társaságában Berzeviczén töltötte a telet és a bekövetkezett 1564-iki év tavaszát. Pihenésnek vette ezt az úti előkészületekkel s gazdasága körüli teendők végzésével eltelt nehány hónapot. A neki szokatlan családi élet melege is üdítőleg hatott reá, sógornői: Bálint felesége, Segnyei Margit és György neje, Kapi Ilona,[119] meg néhai atyja nénjének társaságában, a ki a berzeviczei kastélyban élte öreg napjait[120] s vigyázott a háztájra a fiúk távollétében. Husvét után azonban – közeledvén távozásának ideje – május 7-én a három Berzeviczy-fiú megjelent a közeli szepesi káptalanban és írásba foglalván újra ősi és szerzett családi ingatlanaikat, abban egyeztek meg, hogy ha valamelyik testvér perrel támadna a másikra, a másik kettő együttes költséggel védje magát. Márton részéről ez az egyezséglevél ekkor a berzeviczei jószág egyik részét említi, az atyai nemesi kuriával s a hozzátartozó gyümölcsössel, szilváskerttel s két elhagyott halastóval együtt, meg azokkal a sárosi és szepesi részjószágokkal, melyek nevét a Berzeviczyekkel kapcsolatosan emlegetik törvényes írásokban,[121] telve legelőkkel, szilvásokkal, szénafüvekkel és erdőkkel, melyeknek jövedelméből kellett az idegenbe induló legifjabb fiút a másik kettőnek pénzzel ellátnia. Nemsokára úgy is már csak az egyik teljesíté e testvéri kötelességet, mert Bálint, a legidősebb, 1565 tavaszán – úgy husvét táján – meghalt.[122]
Ekkoriban Berzeviczy Márton Francziaországban élt. Bécset elhagyva, ő ugyanis néhány németországi egyetemet látogatott meg és 1564 nyarán Párisba jutott, hogy annak egyetemét is megismerje.[123] Ám kedvező alkalma kínálkozván reá, előbb áthajózott Angolországba, hogy Erzsébet királyné udvarát láthassa.[124] Erről s általában a különös szigetország viszonyairól sok kósza hírt terjesztettek ez időben az írott ujságok is Magyarországon. De Statilio János erdélyi püspökön kívül magyar ember benne immár huszonöt esztendő óta alig járt. Így persze a furcsaságok ötlöttek leginkább magyar ember szemébe. Ilyen volt elsősorban, hogy Angliában a szántóföldeket bekerítve találták, meg hogy farkas az egész országban nincsen. Meglepte a magyarokat a nép deáktalansága is, mivel Londonban három utczán is végigmehettek, a míg valakivel latin nyelven megértethették magukat. Hanem azért a világváros szépsége és sok látnivalója mindenben kárpótolta őket; csakhogy igen drága helynek találták, mivel öt garas ára kenyeret is könnyen elkölthet benne naponta az ember.[125] Ezt a drágaságot Berzeviczy is keservesen érezte, a mennyiben a királynét nem találta Londonban és sokáig kellett visszatérésére várnia. Párisi ajánlólevelével Berzeviczy még augusztus elején Paul de Foix követet kereste fel Londonban, a ki külön levélben kérte meg Sir William Cecill államtitkárt, hogy a távolból jött magyar nemest a királynénak bemutassa.[126] Ezt ő készséggel megigérte, bár csak egy hónap mulva teljesíthette, a mikor Erzsébet szeptember 14-ikére hazaérkezett. Ezalatt Berzeviczy a világváros minden látnivalóját megnézhette: templomait, emlékeit s a négy tornyú királyi kastélyt, a hatalmas Tower várát, melynek erőssége minden szemlélőjét meglepi.
A királyné a nyári meleg elől szökött s körútjában ezúttal Cambridgeben töltött legtöbb időt. Itt az egyetemi hallgatók irodalmi vitákkal és színdarabokkal mulattatták. Mindenek előtt Plautus Aulularia-ja került színre augusztus 6-ikán este a King’s College kápolnájában, egy nagy színpadon. A latinul, görögül jól tudó királyné nagy figyelemmel hallgatta végig, az utolsó plaudite-ig, de bizony környezete fesztelenkedett, mert nem értette a darabot vagy beleálmosodott. Így tartott ez a következő két estén is, midőn két angol író latinul írt Dido-ját, illetve Ezechiás czímű bibliai drámáját adták elő. Ez utóbbit Udale Miklós oxfordi ember írta, kire nézve tehát különös kegy volt, hogy darabját a cambridgeiek előadták, mivel e két főiskola tanárai állandó viszálykodásban éltek egymással. A negyedik estére egy Sophokles – darab volt játszásra kitűzve, de a királyné fáradtnak érezte magát s így előadása elmaradt. Utána következő napon el is utazott, miután a szereplők legkiválóbbikát megjutalmazta. Ezt illő szónoki beszéd kíséretében tette, a mi annyira fellelkesítette az ifjakat, hogy ismételni akarták előadásukat. A királyné szabadkozott, hogy meghallgatására már nincs ideje, de addig zaklatták, míg a nyomában maradt ifjak a legközelebbi kocsi-állomáson csakugyan megismételhették egyik darabjukat.
24. SIR WILLIAM CECILLE.[127]
25. A LONDONI TOWER.[128]
Visszatérőben a királyné vadászattal is szórakozott s órákon át kergette a rókát és nyulat lóháton. Csakhogy igen kellett sietnie, mert útjában mindenfelé járványról beszéltek s a mióta két év előtt hólyagos himlője volt, – mely arczán is nyomot hagyott – nagyon félt a betegségtől. Azt is mondták róla, hogy rövid életű lesz, a mi felizgatta, a mikor fülébe jutott, habár hosszúra nyult életével meghazudtolta a gonosz jövendölést![129]
Berzeviczy látogatása Erzsébet királyné udvarában magánjellegű volt s inkább az udvari élet megismerésére irányult. Azért nem is maradt nyoma. A királynét különben is elfoglalá ekkoriban felszínre jutott házassági terve s a vele járó sok fogadtatás, mely tervet kormánya és tanácsurai kívánták, de ő maga nem vette komolyan, mivel feljegyezték róla, hogy a gyenge férfit megvetette, az erősektől félt s tényleg soha nem is ment férjhez.
Világlátó kedve betelvén, Berzeviczy visszaindult Francziaországba s más honfitársaként valószínüleg maga is megkönnyebbült, mikor hajón Dieppe városába s onnan Rouen érintésével Normandián keresztül az olcsó Párisba jutott. Berzeviczy kortársai közül itt is még csak somlyai Báthory Kristóf járt előtte, 1558 elején.[130] Mártonnak is főleg a hidak tüntek fel, melyek két oldalukon árusboltokkal szegélyezve valóságos utczákat alkotnak, holott nagyrészük csupán fából épült. Háromszáznál több temploma közül legnevezetesebb a Nôtre Dame, melyet – felirata szerint – 1257-ben kezdtek építeni, hatalmas parlamentjét pedig nevezetessé tette az, hogy benne valamennyi franczia király szobra megvolt. Csudaszámba ment azonban az ártatlan gyermekek temetője, melynek földjében az eltemetett test másnapra úgy megaszott, hogy csontját mindjárt ki is szedhették s külön «héazat» alatt szárították tovább.
Páris legalsó szélén, a Szajna partján a királyi udvar terült el, félakkora helyen, mint Kassa városa. Maga a királyi család és kisérete a Louvre régi épületében lakik, mely tornyaival és bástyáival egy kis középkort varázsol a nyüzsgő lakosság közé. Különben a város kőfala nem magasabb másfél kopjánál s töltésén egymást érik a szélmalmok, melyekbe szamarakon hordják a gabonát.
Ritka látnivalója volt ekkoriban a fegyvertartóház is; a mi annyi helyet foglalt el, «mint az egész Szatmár vára, minden kerítésével» együtt. Balra tőle a király vadkertje, jobbra a város hosszú sétatere esett, melyben az emberek tekét, koczkát, csürköt vagy követ játszva szórakoztak. Lakossága egyébként meghaladta a háromszázezret s ez okozhatta a nagy drágaságot is, mivel egy ludat két forinton, egy tyúkot meg hatvan pénzen vesztegettek benne. Ám bora olcsó volt, pintje négy garas. Itták is mindenfelé s a város népe oly víg, jókedvű, hogy az utczán is dudolva, fütyülve járt.
26. A LOUVRE PÁRISBAN.[131]
Mikor mindezeket megszemlélte, Berzeviczy is az egyetemet kereste fel, mely a Szajnán túl, a minoriták klastromában működött. Odább a Sorbonne palotája állott, hol egy-egy tanárt négyszáznál is több tanuló hallgatott.[132]
A párisi egyetem a bolognai után a legrégibb. Alapszabályait 1215-ben kapta s az egész középkoron át nevezetes szerepet töltött be. Ám a reformáczió korában hanyatlott s hamarosan a jezsuiták főiskolája szárnyalta túl. Ezt az atyák 1562 elején alapították s mivel a kormány nem engedte meg jezsuita-czímük használatát, «Academia Claramontana» lett a neve. Így nyilt meg 1563 nyarán abban a nagy palotában, melyet számára a jezsuiták a Sorbonne mögötti utczában vásároltak. A tanult páterek előadásait itt is – mint mindenütt, a hol, tanítottak – akkora nagy tömegben látogatták, hogy a régi egyetem rohamosan elnéptelenedett, úgy hogy már bezáratását is kívánta a kormánytól, azon a czímen, hogy – a tilalom ellenére – mégis csak használják jezsuita-czímüket s még törvény elé is idézte tanárait.[133]
Ez az áldatlan harcz úgyszólván Berzeviczy szemei előtt indult meg. De hatás nélkül, mert a ki komolyán akart tanulni, az a jezsuiták főiskolájába járt, melynek első osztályában történelmet olvastak, a másodikban Horatiust, a harmadikban pedig Cicerót magyarázták; míg más termekben a fizikát, theológiát és mathematikát adták elő. A nyilvános disputácziók azonban a Sorbonne termeiben folytak. Néha 10-12 baccalaureus is opponált órákon át egy-egy jobb vitázónak, kit a mikor sikeresen megfelelt ellenvetéseikre, a nép és a deákság tapssal üdvözölt. Ugyan így fejezte ki elismerését a rektor is, a ki vörös talárban elnökölt az ilyen üléseken; a mi nem volt kis feladat, ha meggondoljuk, hogy ez időben néha még 30,000 hallgatója is volt az egyetemnek.[134]
Ez annál feltünőbb jelenség vala, hogy Párisban ez időtájt rohamosan terjedt a protestáns hit, melynek hívei és terjesztői már a királyi udvarba is bejutottak.
A kiskorú IX. Károly helyett (1561 végétől) az anyakirályné kormányzott a navarrai királylyal, nagyszámú tanács segélyével, melyből azonban a Guiseket hamarosan kibuktatták. E miatt nyilt ellenségeskedés, örökös zavar és békétlenség keletkezett. Növelte ezt az új hitet vallók túlsúlyra emelkedése is. Fővezérük maga a navarrai király volt s követői közül fel a kanczellárig minden udvari ember, a ki boldogulását ezektől remélte. Terjesztői a Genfből behivott lelkészek voltak, a kik oly buzgón működtek, hogy még a palotában is prédikáltak. A királyi termekből naponta kihallatszott az utczára a zsoltárok hangja, a mint őket az udvari tisztek és udvarhölgyek énekelték. Beza és mások könyvét nyilvánosan olvasták, a navarrai királyné palotája pedig valóságos iskolája volt az új tanoknak és menhelye terjesztőinek. A hugonottáknak kedvező határozatokat hozott a párisi parlament is. Tekintélyüket a mellett rendkívül megnövelte a sorbonnei egyetem katholikus tanáraitól felajánlott disputatio. Ezen ugyanis két héten át vitatkoztak a képek imádásán, de a katholikusok felfogásának és érveinek vereségével, úgyannyira, hogy most már ők maguk eszközölték ki a hitvita abbanhagyását, ámbár még öt pontja maradt hátra! Így aztán nem csoda, ha az új hit követőinek száma naponta szaporodott, kivált, hogy a hugonották erőszakoskodásait nem büntették, a pápai nunczius közbenjárásának pedig nem igen volt hatása.[135]
E viszonyok megfigyelése közben és előadásokra járva fejezte be s nyomatta ki Párisban Berzeviczy Márton azt a nagyszabású oratióját, melylyel az (1564 július 25-én Bécsben) elhalt I. Ferdinánd császár «szent» emlékét a maga részéről megülte,[136] hogy vele – szavai szerint – szíve fájdalmának és bánatának emléket állítson.
Ferdinánd halálának hírét Berzeviczy Angliában vette s Párisba érve, barátai unszolására írta meg rövidesen életrajzát szeptember 22-ikére, a mikor IX. Károly rendelete folytán Párisban az elhunyt római császár emlékezetére fényes istenitiszteletet tartottak.
Oratióját – melyről 1565 január elejéről keltezett Bevezetésében mondja, hogy első munkája – Forgách Ferencznek ajánlja, kit meczenásának nevez, nyilván nemcsak azért, hogy a kor szokása szerint nyomtatását fizette, hanem azért is, mert külföldi tanulásában költséggel támogatta.
Műve ajánlásában Berzeviczy – nagy olvasottságra valló tájékozottsággal – példákkal mutatja ki, miként ragyog esti csillagként az ausztriai nemzetség immár háromszáz esztendő, vagyis Habsburgi Rudolf óta, bár ez alatt az idő alatt számos uralkodóház kihalt. Majd tárgyára térve, hangsúlyozza feladatának nehézségét, mert ha csak édes hazájára gondol is, az elhunyt közel 37 esztendőn át védelmezte azt a barbárok ellen, a mit kellően méltatni bajos dolog. Másfelől a kegyelet azt kívánja tőle, – a ki jóformán gyermekségétől fogva élt udvarában – hogy iránta való háládatos szívét mindenkivel megbizonyítsa, a mi viszont nehéz, mert azt fájdalmának emlékezete is gyötri. Előadása szónoki és írása tömve van – az oratiók példájára – tanultságát hirdető klasszikus nevekkel, üres puffogó frázisokkal és görög idézetekkel s hogy tudását fitogtassa, még a dátumokat s a nap óráit is római számítás szerint írja. De azért van benne valami, a miben eltér az ebben a korban annyira divatos hasonló műfaj termékeitől s Berzeviczy munkáját felülemeli az oratiók átlagos irodalmi színvonalán. Ez a valami, az a közvetlenség, melylyel Ferdinánd szokásairól, természetéről és egyéniségéről ír. Mindezt ő közvetlen közelből, a király környezetében figyelte meg s papirosra vetve, munkáját általa forrásjellegüvé tette, mert olyan adatokat találunk benne, melyeket oklevelekben és naplókban hiába keresünk.
Berzeviczy maga is sok nyelvet beszélvén, Ferdinánd jellemzésében elsősorban bámulatos nyelvtehetségét emeli ki. Miután Spanyolországban született és serdülő korát Németalföldön töltötte, egyformán megtanulta a spanyol, olasz, német és franczia nyelvet, de ez utóbbit különösen oly kitűnően beszélte, hogy a francziák csudálkozva hallgatták. A latinban való jártassága meg közmondásos. Ám nagyon kedvelte a bölcsészeti tudományokat és a mint a közügyektől szabadulva egy kis pihenőhöz juthatott, legkedvesebb foglalkozása volt tudós férfiakkal vitatkozni. Ebéd alatt pedig – a jelenlevők nagy bámulatára – fontosabb tárgyakról szokott értekezni s kivált természetrajzról, melyet annyira ismert, hogy kérdéseivel legkiválóbb orvosainak is dolgot adott.[137] Udvara telve vala tudósokkal, mert azokat gyönyörüségének tartotta s tudásuk által vidítá fel magát körükben. Emlékezőtehetsége majdnem isteni volt. Pontosan emlékezett mindenre, a mit évekkel azelőtt olvasott, vagy a mi gyűléseken és fejedelmek összejövetelein történt. Az emberek arczáról könnyen olvasta le természetüket és sajátságaikat. A mennyiségtanhoz pompásan értett, az építészetben pedig fejedelmi kortársait mind felülmulta. Megbizonyítá ezt a birodalomba indulásuk alkalmából is, 1562-ben, midőn Blasenburg városában találkozván az elibe jött György Frigyes brandenburgi őrgróffal, felszólítására az épülő várerődítés tervén sok okos megjegyzéssel javított, a mi nemcsak a jelenvolt Berzeviczyt, de a többi szemtanut is meglepte.
A továbbiakban szerzőnk Ferdinánd élete történetét s az alatta lefolyt háborús eseményeket vázolja, 18 éves korától, a mikor 1521-ben feleségül vette II. Lajos király egyetlen nővérét, Annát s a török elfoglalta Nándorfejérvárt.
A könnyű irályú munka mindenütt kiemeli a magyar vonatkozásokat, melyek külföldi olvasóit tájékoztatván hazánk történetéről, részvétüket és figyelmüket is alkalmas vala felkölteni a töröktől leigázott Magyarország iránt. Különösen fontos azonban Berzeviczy ama megjegyzése, hogy a hazánkat ért szerencsétlenségért, vagyis Buda, Esztergom, Pécs és Székesfejérvár elvesztéseért az egykorúak – még az udvarban folyt viták közben is – Ferdinándot okozták s amaz igyekezete, melylyel őt e váddal szemben védeni próbálkozik. Felhozza elsősorban, hogy ő Pannonia visszafoglalására költségét, népeit és életét meg nyugalmát áldozta fel, sőt 1556-ban fiát, Ferdinánd főherczeget küldte be hadaival, a ki aztán Nádasdy nádorral tett is valamit, mert Babocsát nehány más kastélylyal együtt akkor vették vissza. De bár szavai szépen hangzók, nem meggyőzőek és mintha maga is tudatában lenne ennek, hirtelen áttér Anna királyné jellemzésére, a ki urának tizenöt gyermeket adott s az utolsónak, Johannának megszületése után harmadnapra, 1547 január 27-én meghalt.[138] Ekként Berzeviczy maga nem ismerhette, de számos olyan vonását örökíté meg, a minek a történetírás jó hasznát veszi. Így kiemeli kegyességét, jótékonyságát, a magyar nép iránti szeretetét, meg azt a fenkölt nemes gondolkozását, melylyel árvaházakat építtetett, melyekben a szegények nemcsak mindennapi ételt kaptak, de még orvosi ellátásban is részesültek. Épp így magasztalja azonban Ferdinándot is, ki a mellett, hogy a német birodalomban békét teremtett, iskolák és templomok építésével is bizonyságot tett nemesszívűségéről. Ezenkívül igaz és jó volt, a ki senkit tudatosan nem bántott és senkivel igaztalanságot el nem követett. Még halála is keresztyén fejedelemhez méltó volt: csendes és fohászkodással teljes, nyugodtan várva utolsó órája eljövetelét, hogy Isten magasztos színe elé juthasson.
27. I. FERDINÁND KIRÁLY.[139]
BERZEVICZY MÁRTON PÁRISI ORATIOJÁNAK CZÍMLAPJA.[140]
Berzeviczy e munkája akár elmondva, akár olvasva igen hatásos és úgy látszik, annyira tetszett a literátus embereknek, hogy a következő esztendőben, 1566-ban új kiadásban jelent meg Majnai Frankfurtban.[141] Meglehet, hogy Berzeviczy maga adta át új kiadójának, a mikor Párist otthagyva ismét Németországba tért. Útja mindenesetre német földön keresztül vezette vissza hazájába, hogy pártfogójával, Forgách Ferenczczel találkozzék. Nemcsak látni vágyta, de úgy látszik hivatta is, hogy mint bizalmasának kipanaszolhassa magát, szenvedett sérelmei közepette. Mert Ferdinánd halálával új világ kezdődött a császári udvarban. Ez a benne alkalmazott magyaroknak nem kedvezett, mivel Miksa németeket tüntetett ki bizalmával. A magyarokkal nem törődött, sőt idegeneknek osztogatta a nagy papi méltóságokat; nem gondolván meg, hogy voltak magyar czímzetes főpapok is, «kik soká és sokat izzadtak, fáradtak, szebb jövő reményében az atyja és az ő ügyeiben s most ezek búsulhattak kijátszásuk miatt.[142]
Forgách e kifakadása érthető volt, hiszen tíz esztendőnél többet töltött udvari szolgálatban s méltán fájt neki, hogy a tudós Gregoriánczi Pál halálával, 1565 őszén megüresedett győri püspökséget – két évi húzavonával – nem neki adta a király, hanem az olasz Delfini Zakariásnak, kit mindenféle vétkeért még hazájából is száműztek. Ám ekkor valahogy türtőztette magát felháborodásában, mert még volt egy reménysége, a kanczellárság, melynek ügyeit Oláh érsek betegeskedése folytán úgy is évek óta maga vezette s így arra jogosan számíthatott. Ebben a reménykedésében is csalódnia kellett, mert mikor az érsek napról- napra növekedő gyengélkedése alatt megindultak az utódjáról való tervezgetések s titkos üzelmek, fájt lelkének, hogy a maga neve komolyan szóba sem került az udvarban. Ezért meg sem várva Oláh Miklós közeli halálát, felháborodásában leköszönt tisztségéről s búcsút mondván az udvarnak elhatározta, hogy kivándorol és tanulmányokba merülve feledi sérelmeit. Vágyott erre azért is, mert ekkoriban szánta reá magát arra, hogy megírja korának eseményeit.[143] E végett vállalkozásához méltó környezetbe vágyakozott és Paduába szándékozott menni; ámbár ott már éveket töltött és egyetemi tanulmányait befejezve, 1556 tavaszán tért onnan vissza.[144]
28. FORGÁCH FERENCZ ALÁIRÁSA.[145]
Forgách 33-ik esztendejében járt, mikor ez az elhatározása megfogamzott lelkében, alig három évvel idősebb régi meghitt barátjánál, Berzeviczynél, kit útjára magával akart vinni. De éppenséggel nem ritkaság a XVI. században, midőn a tudományokért rajongók soraiban mindennapos dolog volt deresedő fejű embereket látni, a kik képesek elhagyni sokszor állásaikat és családjukat, hogy valami híres-neves humanista előadásaiban gyönyörködhessenek s az élet gondjaitól távol élhessenek kedvencz eszmekörükben.
Így gondolkozott Berzeviczy is, kit sem magasabb hivatal; sem pedig családi állapot nem gátolt a kitüntető felszólítás teljesítésében. Hiszen régi forró vágya valósult meg általa, jóformán meglepetésszerűleg s a lehető legkedvesebben, mert költségeit is Forgách ajánlta fel. Ekként jutott Berzeviczy újra Forgách közvetlen társaságába, melyben ifjúságát is töltötte. Év végén indulhattak délre, Olaszországba,[146] hol az 1568-ik újesztendő reájuk köszöntött. Február közepén Genovában találjuk őket.[147] Úgy látszik a fagy és tél elől menekültek az enyhe tengerpartra, hogy apróra megnézvén Felső-Olaszország városait és nevezetességeit, lassan érjék el útjuk végczélját, Paduát, a hová május közepén érkeztek.
29. BERZEVICZY MÁRTON PÁDUAI BEIRATKOZÁSA.[148]
Szállást fogadva – talán ugyanott, hol Forgách 12 esztendő előtt lakott – és útjuk fáradalmát kipihenve, a két magyar ifjú május 21-én kereste fel az egyetem rektorát, Herlin Károlyt és iratkozott be a jogtudományi kar anyakönyvébe. A szabályok szerint maguk írták be nevüket és származásukat a pergamenlapos nagy könyvbe, még pedig Forgách báró-létére a matrikula elején,[149] Berzeviczy pedig valami 120 lappal hátrább, a köznemesek közzé. Közvetlen utána jegyezte be nevét két várakozó német is: Breuning Berchtold svéd, meg Blankenseh Erázmus brandenburgi ifjú, azok közül, a kikkel annyit kellett később érintkeznie A paduai egyetem vagy – miként még ekkor is előszeretettel nevezték – gimnázium, 1222-ben keletkezett s alig tíz esztendő alatt oly hírre vergődött, hogy már franczia, spanyol és angol tanulója is volt. Híre-neve világszerte elterjedt s növekedett az egész középkoron át, melynek igen sok jelese benne nevelkedett. Épületének mostani homlokzata 1552-ben készült el, de Berzeviczy érkezésekor még mindig dolgoztak hátsó részében, meg a termek diszítésén.[150] Tanrendjét is ezidőben, 1563-ban módosította és szigorította az egyetem tanácsa, a mi sokaknak nem kedvezett ugyan, de tanulni vágyó komoly ifjaknak előnyére vált.[151]
Berzeviczy éppen akkor érkezett a paduai egyetemre, mikor a német és a magyar tanulók közti feszült viszonyt a német bursza tanácsosa, Diebisch Menyhárt tapintatos fellépésével szerencsésen megszüntette.[152] Négy nappal utána, május 24-én a rektor rendkívüli ülésre hívta össze a magyarokat s azok maguk közül Kubinyi Lászlót választották consiliáriussá. Nemzetének képviselője gyanánt Kubinyi először a kar július 16-iki ülésén szerepel, mikor pedig július végén kitelt a rektor és tiszttársainak esztendeje, az alakuló közgyűlésen újra őt választották meg magyar tanácsossá.
Az ilyen közgyűlés nevezetes ünnepsége volt nemcsak az egyetemnek, hanem az egész városnak, mert azon a hatóság is képviseltette magát, a megválasztottakat pedig városszerte tisztelték és ünnepelték, a merre fényes ruhájukban mutatkoztak.
Az alakuló ülés ez alkalommal vasárnapi napon, augusztus elsején folyt le a prefektura dísztermében. A velenczei doge képviseletében Zuane Mocenigo paduai podestá és Marco Grimani kapitány jelent meg, míg a gyűlést lovag Herlin Károly rektor vezette. Az ultramontán nemzetek közül megjelent 60 német, 32 lengyel, 4 provençei, 8 burgundi, 8 angol, 5 magyar és 37 ultramarin, de helyettesíték a cseh, spanyol és skót nemzetet, minthogy egyetlen tanulóval sem volt képviselve. A citramontán nemzetekhez az olasz nyelvűeket, vagyis az olasz félsziget 9 tartományából valókat meg a dalmatákat sorozták, kiknek száma összesen 298 volt, tehát sokkal tekintélyesebb az idegen nemzetekénél. Ezért a vetélkedésből eredő egyenetlenkedés, meg veszekedés is gyakori volt köztük. Így pl. sűrű gyűléseket kellett tartani a milanói nemzet ügyében, mely nem akarta a maga körébe fogadni a kevesebb számú parmaiakat és piemontiakat, kiket aztán végre is a lombardokhoz rendeltek. Viszont megtörtént az is, hogy (október 19-én) a doktorok nem akartak felmenni az egyetemre olvasni, mire a kari ülés határozatából a főbidellus által szólították őket fel – büntetés terhe mellett – előadásaik folytatására. Pár nappal reá 24-én, vasárnap az egyetemen újra gyűlésre siettek a különböző nemzetek képviselői s ezen Berzeviczyt választották meg a jogi kar szindikusává. Nevezetes megtiszteltetés, mert az egyetem főtisztviselőinek tudniok kellett olaszul. S valóban Berzeviczy olasz tudásáról szindikusi minőségében írt olasz levelei tanuskodnak,[153] fényesen mutatván egyúttal tehetségét és nyelvek tanulására való készségét.
30. A PADUAI EGYETEM.[154]
31. BERZEVICZY MÁRTON SZINDIKUSI OLASZ ALÁIRÁSA.[155]
A szindikus rangban közvetlen a rektor-helyettes után következvén, fontos személyisége volt az egyetemnek. Külön ruhában járt, melynek viselőjét épp úgy megsüvegelték, mint a rektort vagy helyettesét. Sokszor persze ezek dolgát is végezte s általában közvetlen része volt az egyetem vezetésében, a számadásoknál pedig ellenőri szerepet vitt. Így természetesen sok volt a dolga, mert néha hetenként három gyűlést is vezetett, melyek annyi különféle nemzetiségű ifjúsággal a legritkább esetben folytak le csendesen. Ám Berzeviczy Mártonnak úgy látszik kellő ügyessége és tapintata is meg volt e működésre, mert a november 17-iki tisztújító ülésen mint benemeritust választják újra. Reá egy hétre folyt le a rektorválasztás, melyen 25 szavazólap közül 28 lappal az olasz Giovanni Domenico de Meldis vicenzai nemes ifjúé lett a pálma. Behivatván, megválasztatását hálásan köszönte és hivatalát rögtön el is foglalta. De mivel azt a dogenak is meg kelle köszönnie, 1569 február közepén ment át – ősi szokás szerint – a vikárius, a szindikus, két bidellus meg nyolcz tanácsos kíséretében Velenczébe, hogy a velenczei fejedelemnek és tanácsnak bemutatkozzanak. Így jutott át Berzeviczy a csodás szigetvárosba, melyről annyit olvasott és hallott. Meg is nézte minden szépségét s a Márkus-templom belsejének bűvös világítása őt is úgy meghatotta, mint mindenkit, a ki fogékony lélekkel vándorol végig Velenczén. Ezt különben már tavaly óta ismerte, mikor idáig kisérte pártfogóját, Forgách Ferenczet, midőn az a hazulról vett nyugtalan hírekre az elmult év őszén búcsút mondott Paduának és Velencze, Ragusa érintésével Erdélybe ment,[156] János Zsigmond fejedelem udvarába.
32. A VELENCZEI SAN MARCO TEMPLOM BELSEJE.[157]
A hazájába visszatért Forgách helyett azonban – a ki az ifjúság életében nem vett részt – Berzeviczynek más magyar barátja is akadt a nagy egyetemi városban. Így elsősorban Bornemisza Boldizsár, kit márczius 2-án az öt magyar egyhangulag választott meg consiliáriussá a Tanácsba. Aztán Kubinyi László, a ki deákos hevességével és akaratosságával városszerte feltünt botrányt okozott, a mi a magyarokra éppenséggel nem volt kedves. Kubinyi ugyanis Forgách Ferencz és egy András nevű magyar társaságában lakott Pasqua Magiorina asszonyságnál két szobában, melyekért havi 8, illetve 12 lira bért fizettek. Az egyikben élt Kubinyi, a másik udvari, de két ágyasban meg Forgách, Andrással. Mikor azonban ezek hazamentek, Kubinyi arra kérte gazdasszonyát, hogy ne adja ki senkinek a Forgách szobáját, mert ő még visszatér; de ha nem térne is, szívesen megfizeti bérét, csak ne zavarja senki szomszédságában. Donna Pasqua szívesen teljesíté Kubinyi kérését, hiszen szobája így éppen úgy jövedelmezett, mintha továbbra is benne laktak volna magyar deákjai. Csakhogy teltek a hónapok és sem Forgách nem tért vissza, sem pedig Kubinyi nem akart fizetni, úgy hogy e miatt már a mészárosának is adós maradt. Az asszony többször kérte igérete beváltására, kivált mikor látta, hogy Kubinyinak pénze jött hazulról. De az előbb halogatta, majd letagadta igéretét, holott aprópénzzel is gyakran kisegítette az asszonyt. Ezt eljárása annyival inkább bántotta, hogy Kubinyi magához vette lakótársul Bornemiszát és utána Berzeviczyt is. Erre donna Pasqua feljelentette Kubinyit a rektornál, kit az július 4-én délire idézett maga elibe, hogy ügyéről számot adjon. Kubinyi itt is tagadta a dolgot, azt állítván, hogy csak tréfából ígérte a kapu alatt az asszonynak, a mit igért s nem fizethet neki. Azzal megindult a tárgyalás. Öt napon keresztül a rektor kihallgatta a szomszédokat s mindazokat, kik donna Pasqua házában megfordultak és magyar lakóit ismerték. Valamennyien terhelően vallottak Kubinyira s bár a kihallgatási jegyzőkönyv vége elveszett, bizonyos, hogy elmarasztalták.
Ez s ezekhez hasonló eset az ifjúság körében éppen nem volt ritkaság. Hanem azért semmit sem vont le kellemetlenségéből, mely belőle a magyar deákokra hárult. Berzeviczy így valósággal örült neki, hogy pár hét mulva, augusztus elsején letelt hívataloskodásának esztendeje, mely annyiféle elfoglaltsággal és izgalommal járt. Neve nem is fordul elő többé az egyetem jegyzőkönyvében, csupán az augusztus 26-iki ülésen, melyen az új Tanács hozzászólásra vetvén, hogy – régi szokás szerint – a lelépett rektor, szindikus és tanácsosok czímereit az új iskolaépület falára lefestessék, a jelenlevők Fiat, Fiat! kiáltással fogadták el az előterjesztést.[158]
Berzeviczy czímerének azonban ma már nincs nyoma a paduai egyetem falain, miként nincsen nevének sem, az ifjúság ezentúli életében.[159] Úgy látszik megúnta a fiatalabbak kedélyvilágát betöltő szereplést. Önérzetét teljesen kielégítette az, a mit ezen a téren munkásságával elért s most már tisztán tanulmányainak élt.
A jogtudományon kívül főleg a klasszikusok érdekelték. Különösen szerette Plautus írásait, melyeknek jegyzetes kiadását a Rómában élő Muretus Antaltól várta, leste türelmetlenül, hogy minden szépségét megérthesse és hozzá méltó ihlettséggel gyönyörködhessen benne. A XVI. század e kiváló franczia humanistáját Berzeviczy ez év tavaszán ismerte meg, midőn márczius havában alkalma nyílt az örökvárosba utaznia. Ezzel életének fővágya teljesült s a mint az ó-kori emlékeket szemlélte, a dudvától ellepett forum hatalmas épületei közt vagy Constantinus diadalíve alatt elhaladt, az annyi szeretettel tanult klasszikus világ újúlt meg szemei előtt!
Muretus, a nagyhírű tudós barátságával tisztelte meg a magyar ifjút, kinek apja lehetett volna; épp úgy, mint olasz kortársa, Manutius Pál, kivel Berzeviczy szintén ekkor ismerkedett meg. Harmadik társukat, Giphanius Hubertet viszont már előbb Velenczében látta, hol a franczia követnél lakott. Innen gyakran átrándult Paduába és valahányszor alkalma nyilt vele beszélnie, mindig bámulattal élvezte nagyeszű barátja klasszikai tudását. Ezekről, meg a névről ismert Cujacius Jakab franczia jogtudósról emlékezik Berzeviczy abban a levelében, melyben Rómából visszatérve – az esztendő végén – Muretustól ujabb műveit: a jogi tanulmányok dicséretéről írt s a pápai kollégiumban tartott két beszédét kérte.[160] Muretus készséggel szolgált velük, már csak hálából is, hogy Giphaniusról annyit beszélt neki és ajánlatára írt levelére felelhetett,[161] miáltal e tudós honfitársával is baráti viszonyba léphetett.[162]
Az ilyen levelezést igen nagyra becsülték és magas irodalmi szinvonalra emelték e kor tudósai. Valóságos versengés fejlődött ki köztük a tekintetben, hogy minél hiresebb emberekkel jussanak levélváltásba. Az így szerzett szebb leveleket aztán gondosan őrizték, büszkélkedve mutogatták összejöveteleiken, mint akár drágaságaikat a gazdagok, sőt kiadták, hogy mások is gyönyörködhessenek bennük. A közönség is felkarolta a humanistáktól divatba hozott epistolariumokat, melyek gyakran rövid idő alatt számtalan kiadást értek és világszerte elterjedtek. Manutius is saját levelezése nyomtatásáról értesíti (1571 nyarán) Berzeviczyt Velenczéből, a hová az örökvárosból betegeskedése miatt visszatért.[163] De ezeken kívül Berzeviczy magyar írókkal is levelezett, elsősorban Forgáchcsal, meg a bécsi udvari könyvtár tudós őrével, Zsámboki Jánossal,[164] ki az elmult évtizedben maga is Paduában tanult s ott orvosi oklevelet is szerzett.
33. CONSTANTINUS DIADALÍVE RÓMÁBAN[165]
Idegen nemzetiségű tanulótársai közül Berzeviczy legtöbbre becsülte a hollandi származású Blotz Hugót, a ki Paduában 1571 őszén, a reábízott fiatal Liszthy Jánossal érkezett. Tanárai közül meg a nálánál csak három évvel idősebb Pinelli János Vincze jogtudóst,[166] a ki egyszersmind orvostudománynyal, történelemmel, mennyiségtannal és nyelvészettel is foglalkozott. A tanulókat azonban leginkább a sienai Piccolomini Ferencz bölcsész előadásai s a kalabriai Martialis barát ékesszavú metafizikai magyarázatai ragadták magukkal, Aristoteles és Plato műveit tanulmányozván[167] maga Berzeviczy is, kit 1570 végén társai «nagytudományu»-nak neveztek és emlegettek, egy sorban a passaui Zindelinus Farkassal, paduai tanulótársával együtt. S ez nagy dicsérete Berzeviczynek, ha meggondoljuk, hogy az ekkoriban Genfben működő tudós kálvinista tanárokkal: a krétai Porta Ferenczczel, a szaraczén Filiberttel, Budaeusszal, Jonvilliervel, Scrimmigerrel és Stephanus Henrikkel, e «legszentebb emberekkel» levelezésben és olyan összeköttetésben állott, hogy őket névszerint köszöntethette, ha valamelyik barátja hozzájuk juthatott.[168]
Honfitársai közül Berzeviczyvel együtt tanultak viszont a hires olasz főiskolán a már ismert Kubinyi László és pataki Vedányi Ferencz, kiket jövetelekor már ott talált, valamint Skaricza Máté s az erdélyi Urbeger Bálint, Verancsics Faustus, Paksi Mihály, Bornemisza Boldizsár, a pozsonyi Ellebodius Miklós, Kovacsóczy Farkas, Gyulai Pál, Hunyadi Ferencz, Pécsi János, erdődi Pálffy Miklós, a nagyszombati Dobos György, Kendy Farkas, somlyai ifjabb Báthory István és a pozsonyi Hoffman György,[169] kik a fenti egymásutánban érkeztek Berzeviczy ottlétében Paduába.[170]
A jövő-menő tanulók valóságos élő ujságként hozták hazulról a híreket, miáltal állandó összeköttetést tartottak fenn elhagyott hazájukkal. Berzeviczy is ily úton értesült az otthoni kisebb-nagyobb eseményekről. De, ha ezek olykor honfiszivét keserítették is, még sem bántották annyira, mint azok a hirek, melyeket levél útján szülőföldjéről, atyjafiai marakodásáról és pusztán hagyott apai öröksége sorsáról kapott. Így pl. 1569 tavaszán szerzett hírt róla, hogy husvét utáni vasárnap unokatestvére és névtársa, Berzeviczy Márton pörbe hívta őt, Mártont és saját ágának atyjafiait, Schwarz György négy gyermekét kakaslomniczi részbirtoka miatt.[171] A tárgyalásra ő maga persze nem mehetett haza, de mivel rokonai egyre sürgették, végre is felhatalmazást adott nekik ügye képviseletére. Ez úgy történt, hogy két jó ismerőse, dr. Franco Caesar és Villani[172] Antal egyetemi nótárius kíséretében 1570 február 10-én elment a paduai Szent Justina-kolostorba s ott az apát, mint hites közjegyző által, pecsétes oklevélbe foglaltatta azok nevét, kiket képviseletével megbízott. Huszonöt magyart diktált így be prokurátoraiul, köztük néhai Berzeviczy Frigyes két fiát: Istvánt és Mártont, meg elhalt Bálint bátyja fiát, Berzeviczy Miklóst.[173] Egy évre reá (1571 február közepén) Berzeviczy Márton, István és Henrik követelte tőle Szepes vármegye széke előtt a kakaslomniczi részbirtokhoz tartozó nyolcz jobbágy visszaadását.[174] Őszire kelve pedig Sárosmegye alispánja, Kapi Ferencz döntött atyjafia, Berzeviczy Györgyné, Kapi Ilona érdekében, a Berzeviczy Márton által a poloni határban elfoglalt részbirtok ügyében.[175]
Az ilyen birtokháborítási pereknek nagyszámú családokban se szeri, se száma nem volt. Sokszor még a pervesztés sem járt nagy anyagi kárral, de a mit az egymásra irigykedő atyafiak akartak, a boszantást és boszankodást, azt vele elérték. Berzeviczy Mártont is izgatták, kivált hogy a távolból fontosabbaknak látta ez apró-cseprő pereket a valóságnál. Tanulmányai közepette aggodalom szállta meg otthoni vagyonáért, hiszen jövedelmét is rendetlenül küldözgették utána. Pénze is fogytán lehetett, mert esztendő végén – nem törődvén a tél hidegével – elhatározta, hogy visszatér hazájába, melyet immár négy esztendeje elhagyott.
34. BERZEVICZY HENRIK GYÜRŰPECSÉTJE[176]
Ezt az időt – kevés részét leszámítva – majdnem kizárólag Paduában töltötte. Itt neve kőbe vésve is fenmaradt azon a márványtáblán, melyet Berzeviczy Márton lakótársával, Kovacsóczyval[177] állított a Szent Zsófia-templomban az 1565 április 4-én ott elhunyt Horváth Gáspár emlékére, egyetlen fiát sirató édes anyja felkérésére.[178]
Berzeviczy visszatérése 1572. elején Bécsbe. – Liszthy János püspök és Verancsics Antal esztergomi érsek bizalmatlanul fogadják s így csalódottan Erdélybe indul. – Szerepe Báthory István fejedelem gyulafejérvári udvarában. – Római küldetése. – Útja Bécsen át Rómába. – Audiencziája XIII. Gergely pápánál. – Oratiója. – A pápai titkár felelete. – Berzeviczy magánkihallgatása a pápánál, a ki aranysarkantyús lovaggá tette. – A pápa jellemzése. – Berzeviczy utazása Szicziliáig és vissza fel Páduáig. – Hazatérése Báthory Istvánhoz, a kitől követsége jutalmául tanácsúri rangot kapott. – Betegeskedése. – Bekes Gáspár fölkelése és leveretése. – Berzeviczyből titkár lesz. – Hivataloskodása. – Birtokszerzése Erdélyben. – Báthory István erdélyi körútja Berzeviczyvel. – Bekes Gáspár végleges leveretése a kerelőszentpáli csatában. – A büntető országgyűlés lefolyása. – Forgách távozása Erdélyből. – Báthory István törekvése a megürült lengyel királyiszék elnyeréséért. – E végett előbb Blandratát, majd Berzeviczyt küldi Lengyelországba, prokanczellárius czímet adván neki. – Sikeres küldetése és visszatérése 1576 elején. – Miksa ellenkirály követei a gyulafejérvári udvarban. – Eredménytelen küldetésük. – Báthory István távozása Erdélyből, magával vivén Berzeviczyt is. – A kivonulás előkészületei. – Tartózkodásuk Brassóban és kiutazásuk Moldova felé.
BERZEVICZY Márton Blotz Hugó 1572 január 25-én írt levelével indult haza Paduából. Postán ment, a mi biztosabb és gyorsabb volt, mintha valami kupecz-szekérre felkapaszkodott volna, úgy hogy február 5-én már Bécsben volt.[179] Első útja itt az udvari magyar kanczellária fejéhez, Liszthy János veszprémi püspökhöz vezette. A kanczellár emberségesen fogadta[180] és átvéve Blotz küldeményét, örömmel hallgatta, a mit fia egészségéről ujságolt. S bár fogadtatásával Berzeviczy meg volt elégedve, az nem ment túl a köteles udvariasság határán. Már maga Blotz is lágymelegen ajánlotta Liszthynek,[181] a kire Berzeviczy egyáltalán nem tett jó benyomást. De dolgát teljesen elrontotta azzal a tapintatlanságával, hogy fia nevelését – s általa tehát Blotz nevelési rendszerét – kritizálta.[182] Ez az őszintesége most még nem volt helyénvaló. Fellépése sem. Bizonyos nagyképüsködés látszott modorán, azoknak sajátsága, kik mindent lekicsinyelnek s magukat érdemüknél többre becsülik. Gyermekes irigység és bosszuság rejlett minden szava alján, a nélkül, hogy vele magán kívül bárkinek is ártott volna. Fitymálva szólt Blotzról és gúnyolódva Kovacsóczyról, midőn Velenczében imént megjelent oratióját az íróasztalon megpillantotta. Ez önhitt bemutatkozásával ekként oly rossz benyomást tett a bécsi magyarokra, hogy Liszthy püspök Zsámboki jelenlétében hangosan mondta róla: Ime, mily arczátlan ez az ember, a kit Apollónak hirdettek; most megmutatta gyávaságát és arrogancziáját.[183]
Ezek kemény, jellembe vágó szavak, még ha nem vesszük is őket betüszerinti értelmükben. Keletkezésök okát sem látjuk tisztán. Annyi bizonyos, hogy Liszthy nem szerette meg Berzeviczyt, mert még egy esztendő mulva is azt írta róla, hogy nem minden dolga egyenes.[184] Ez a kijelentés megint megbízhatóságára vet árnyat, mintha nagyokat mondana és szavának nem mindig volna ura. S valóban, mikor pár nap mulva Pozsonyba ment, hogy Verancsics Antal esztergomi érseknek bemutatkozzék, ő is majdnem úgy nyilatkozott Berzeviczyről, mint előbb a kanczellár. Elég tanultnak vélte, de azt vette észre rajta, hogy nem felel meg annak, a mit igért. Kapkodónak nézte, a kinek még sokat kell ügyesednie és csiszolódnia az életben. Mindazonáltal nem tagadja meg tőle támogatását, melyre őt unokaöcscse, Faustus ajánlotta.[185] Ámde Verancsics kijelentése sem egyébb puszta udvariaskodásnál. Az ő, meg Liszthy mérges, elítélő szavait pedig föltétlenül az az ellenszenv sugallta, melyet e két királypárti főpapunk Berzeviczy legjobb barátja, a királyi udvartól elpártolt Forgách Ferencz iránt táplált; habár maga Miksa már esztendeje megbocsátott neki.[186]
35. LISZTHY JÁNOS ALÁIRÁSA.[187]
Ezt Berzeviczy úgy látszik nem vette s nem akarta észrevenni. Meg aztán hirtelen kedvesebbek kezdtek lenni iránta; mert szükségük volt reá az országgyűlés alatt, mely mindenkor megsokasította a magyar kanczellária dolgát. Ebben – úgy kell lennie – Berzeviczynek is részt juttattak, legalább végig a kanczellár mellett találjuk, a ki közreműködését ingyen nem vehette igénybe. Csakhogy ez a gyűlés – Berzeviczy szerint – április elején eredmény nélkül oszlott szét, mert minden kitűzött tárgya megvitatását őszire halasztották. Legfőbb sikerének mégis azt vették, hogy a császárnak két esztendőre portánként négy forintot szavaztak a török-tatár támadásától való félelem közepette, mely Gyula körül már fegyveres összeütközésben is megnyilvánult.[188]
Négy nappal az országgyűlés eloszlása után, április 16-ikán Berzeviczy Liszthyvel, az udvar kíséretében Bécsbe ment. Udvari szolgálatba akart lépni s ezt külön kihallgatáson óhajtotta kérni Miksától, kit úgy látszik nem is látott, a mióta korábbi tisztjéről – ezelőtt kilencz évvel – lemondott. Verancsics azonban[189] nagyon fagyosan bánt vele s nem tudta tőle azt a kegyet sem megnyerni, hogy a császár színe elé juthasson, holott Liszthy tanácsára vesztegetett e végett hiába két hónapot ezen a tájon. Berzeviczy nem vette észre, hogy ebben is a kanczellár keze volt benne, a ki nem akarta őt hivatalában látni, de ezt neki nyiltan nem mondhatta meg. Hanem azért tisztába jött jóakarói őszinteségével és jóakaratával s úgyszólván búcsúzatlan visszaindult hazájába.[190]
Berzeviczy csalódottan távozott a bécsi udvarból, melyben egykor annyi időt töltött. Valószínűen meg sem állott szülőföldjéig,[191] melyet oly rég elhagyott. Szétnézett parlagon vagy legalább is gazdátlanul hagyott jószágaiban. Üdvözölte atyjafiait, testvéreinek ifjúkká nőtt gyermekeit. Imádkozott a berzeviczei szentegyház oltára előtt. Majd rendbehozta függő vagy peres vagyoni viszonyait. Mivel pedig az ő természetét nem elégítette ki a falusi gazdálkodás, nagyratörő vágyaival újra neki indult a világnak, hogy jövőt teremtsen magának. Ezúttal biztosra ment – Erdélyországba, melynek új fejedelme, somlyai Báthory István udvarába hívta és csalogatta, még Paduában tartózkodása idején.[192] Ezt a meghívást Berzeviczy kétségkívül a gyulafejérvári udvarban élő Forgách Ferencznek köszönhette. Másfelől, a tanult Báthorynak tagadhatatlanul nagy érzéke volt az iránt, miként gyüjtsön udvarába tudós vagy kiváló embereket, kikben az mindig jeleskedett. Most is benne élt két olasz orvosa: Blandrata György és Squarcialupi Marcell, rátóti Gyulafi László hadvezér, a kit Magyarországból hívott be, míg János Zsigmond udvarával a lengyel Niezowski Szaniszlót örökölte. Sok fiatal magyar ifjú pedig most állott pályája s jövő dicsősége kezdetén.
36. VERANCSICS ANTAL ÉRSEK ALÁIRÁSA.[193]
37. BÉCS.[194]
Nyár felé érhetett Berzeviczy Erdélybe, hol Forgách Ferenczet viszontláthatta. Ő ekkor már nagy úr, kanczellár vala, s ajánlásának már csak ezért is nagy súlya lehetett a fejedelemnél, kinek atyjafia is volt. Régi barátjaként mutatta be s Báthory István örömmel fogadta a jeles ifjút, a kivel udvara megint egy tanult, világlátott emberrel gazdagodott. A kanczellárián rendelt neki helyet Forgách mellett s a mint a két ember napról-napra a hivatalos iratokat elintézte, a tíz év előtti állapotokat juttatta eszükbe, midőn ezt a munkát fiatalon tanulták. De bár külsőleg helyzetük azonos volt, amannál mégis fontosabb és nehezebb vala. Hiszen a rövid multú erdélyi fejedelemség két hatalmasság: a német és török birodalom közzé ékelve, önállóságát jóformán a tollal vitézkedve tarthatta fenn. Értettek is forgatásához fejedelmei meg államférfiai úgy, hogy valósággal iskolát teremtettek arra, miként kelljen a hatalmás császárral praktikázni; ő Felségét meg a török támadó szándékával és folytonos készülődése híreivel úgy rémítgetni, hogy azalatt Erdélyt baj ne érje. S ha egy kis adót fizetett is a töröknek, szabadon fejlődhetett sajátszerű helyzetében. Ezt az iskolát kellett Berzeviczynek kijárnia: Könnyű volt olyan bölcs ember mellett, mint Forgách és olyan nagyeszű, kiváló diplomata oldalán, mint Báthory István vala. Csakhogy alig járt valamit ebben az iskolában, már is vizsgát és tanuságot kellett tennie tanultságáról és ügyességéről.
38. BÁTHORY ISTVÁN ERDÉLYI FEJEDELEM ALÁIRASA.[195]
Őszire járt az idő, midőn Báthory arra határozta magát, hogy XIII. Gergely pápának – a ki székét csak imént, május közepén foglalta el – obediencziáját bemutassa s fiúi hódolatát külön követe által jelentse be. Meglehet, hogy erre maga Berzeviczy hívta fel figyelmét, miután ez szokásos és a külföldi katholikus fejedelmeknek udvarias kötelessége is volt. Ehhez kapcsolta Forgách is a maga ügyét, hogy mivel – hirtelen elhatározással – házasodni akart, a fejedelem ajánlatára a pápa adjon neki reá felmentést, minthogy papi teendőket úgy sem végzett soha és váradi püspöksége is csupán czímzetes volt s arról is rég lemondott Miksa hozzájárulásával.
E kettős megbizatás aktáit: a fejedelem és Forgách levelét a pápához végig Berzeviczy írta, szeptember közepén s csupán a záró sorok és aláírás való azoktól, kiknek megbízásából fogalmazta őket.[196] Maga írta Báthory István nevében még saját ajánlólevelét is, melyben czíme – nagyobb tisztség híjján – még csupán a minden nemes embert megillető: generosus vir! Egyébként a leveleket Berzeviczy egyszerű, tiszta latinsággal, gördülékeny irálylyal és nagy körültekintéssel írta. Kivált a Forgáchét, melyben elmondja ugyan, hogy az úgynevezett klerikus rendeket felvette, de erősen hangsúlyozván, hogy soha semmi egyházi szolgálatot nem tett, egy szóval sem említi házasodási szándékát s a felmentést csupán lelkiismerete megnyugtatása végett kéri. Különben az idézett kifejezés (ordines clericales) maga oly általánosító és burkolt, hogy belőle a szentszék nem vehette ki, – a mit ez irat tárgyalásakor először kell vala tudnia – hogy vajjon Forgách áldozó pap-e vagy sem.[197]
Zsebében a fenti iratokkal Berzeviczy szüret után indúlhatott nagy útjára, mivel október 22-ikén találjuk Bécsben, honnan egyenesen Paduába igyekezett.[198] Ideérve heteket töltött régi barátjai: Blotz Hugó s a még ott talált magyarok társaságában, mert lassan s csak az év utolsó hónapjában ér ismét a Tiberis partjára, útját Ravennán és Perugián át folytatva.[199]
Rómát viszontlátva, Berzeviczy deczember 12-ikén jutott XIII. Gergely pápa színe elé. Monsignore Firmani Kornél, a ceremóniásmester vezette elibe az audiencziák termében, hol a pápa tizenegy bíborostól körülvéve fogadta a távoli Erdélyország fejedelmének követét. Meghajtván előtte magát, lábcsókra ment s felegyenesedvén egy pár szó kíséretében átnyujtá ajánlólevelét. Aztán térdhajtva visszahúzódott a bíborosok széksoráig és Buccapadulius Antal titkár felolvasta az átadott levelet, mire Berzeviczy elmondhatta oratióját. Ez rövid volt és csinos, kivált az az ötletes fordulata, hogy Báthory István méltatlannak tartaná magát a keresztyén fejedelmi névre, ha külön követe útján nem üdvözölné ő Szentségét trónfoglalása alkalmából. Ám ezt azért is teszi, hogy megbizonyítsa ő Szentségének, hogy az elhunyt fejedelem életében két Báthory: István meg Kristóf mentették meg a katholikus vallás sülyedő hajóját s tartották épségben hatáskörükben, néhány buzgó hívök támogatásával. Önfeláldozó működésüket azonban Isten azzal jutalmazta, hogy János fejedelem halálával a két testvér egyikét, Istvánt fejedelemségre juttatta s bölcs kormánya alatt a lakósság nagy része s a székelyek – kik az ország harmadrészét lakják – a katholikus hitet vallják s az naponta mind jobban hódít. Ezt pedig kegyességgel és nem szigorúsággal érte el, a mi – napjaink tanusága szerint[200] – annyi bajnak okozója. Ennek a fejedelemnek részéről üdvözli és ajánlja fel az engedelmességi fogadalmat, kérve, fogadja országostól szeretetébe, biztosítván arról, hogy hűséges marad iránta és semmit el nem mulaszt az eretnekség kiirtására és a római egyház védelmére és terjesztésére.[201]
39. BERZEVICZY MÁRTON RÓMAI ORATIÓJA.[202]
39. BERZEVICZY MÁRTON RÓMAI ORATIÓJA.
Beszédét a szokásos Dixi szócskával végezte, mire a titkár felelt reá röviden, kiemelvén, hogy a mennyire szokatlan az erdélyi fejedelem e követsége, annyira jól esik ő Szentségének értesülnie Báthory István kegyességéről, a miért őt szeretettel fogadja fiául és kéri, folytassa továbbra a katholikus egyház védelmére kifejtett működését.[203] Erre Berzeviczy ismét lábcsókra járulván, kíséretével a pápa visszatért lakosztályába.[204]
A mi kívánsága volt a fejedelemnek meg kanczellárának, Forgáchnak, azt Berzeviczy pár nap mulva magánkihallgatáson, privátim adta elő a pápának. Előadását a szentatya nagyon kedvesen fogadta s a távolból jött követet kedves fiú-nak nevezte.[205] Mindkét kifejezés csupán udvariassági és kanczelláriai, hiszen Berzeviczy lutheránus volt s ez a kitüntető megszólítás nem illette meg. De azért a pápa leveléből igazi öröm sugárzik ki Báthory iránt abban is, hogy elfogadta javaslatát az Izabella királyné óta szünetelő erdélyi püspökség visszaállítása végett és igazi jóindulat abból a hangból is, melylyel Forgáchot a szerpapság alól felmentette, a mi nagy kegyelem és igen ritka eset.[206] A pápa atyai szeretete nyilvánult meg abban a további kegyelmi tényében is, hogy a távoli erdélyi fejedelem követét aranysarkantyús lovaggá tette.
Berzeviczy karácsony harmadnapján vette át XIII. Gergely erről szóló levelét[207] s vele a rend jelvényeit: a gyűrűt, a nyaklánczot és aranysarkantyút, melyekkel őt – a szokásos formaságok között – rögtön fel is ékesítették, biztosítván neki mindazokat a jogokat és kiváltságokat, melyeket e rend lovagjai élveztek s melyek közt a legfontosabb úgy látszik az volt, hogy a bíróságok a szentszék törvényei szerint ítélkezhetnek az illető lovagon.[208] Egyébként a pápa ezt a rendet előszeretettel adományozta idegen követeknek, mert ez volt úgyszólván az egyetlen kitüntetés, mit nem-katholikusoknak is adhatott. Igy lett például később egy másik erdélyi ifjú, vécsi Bodonyi István is «auratae militiae eques» római követsége jutalmául.[209]
A mit Berzeviczy Rómában igazított, azt a pápa mindenható államtitkárával, Ptolomeo Galli, comói bíborossal intézte, ki nélkül a pápai udvarban semmi sem történhetett. Parasztszülők gyermeke volt és iskoláit végezve Rómában egyszerű szolgája lett egy jelentéktelen Monsignorenak. Majd IV. Pius titkára és bíborosa, míg XIII. Gergely államtitkárává tette. Ezért a főnemesi származásuak iszonyúan irigyelték és gyűlölték s még megbuktatását is megkísérelték. Ám hiába, mert a pápa tisztában volt unokatestvérei tehetetlenségével, sőt tisztában még saját fogyatékosságával is. Ő maga ugyanis nem volt eléggé értelmes és eszes az állami ügyek intézésére s nem is igen foglalkozott velök. Gátolta benne az, hogy immár hetvenedik évében járt, meg felületes természete is, mely minden gondot, terhet mellőzött s azt könnyűszerrel űzte el magától. Inkább sétálni és szórakozni szeretett s a sok beszédet is kerülte, mert valami nyelvhibája miatt az terhére esett. Máskülönben kedélyes volt, de kihallgatáson első pillanatra szigorúnak tetszett, bár alapjában véve jóságos. Nem is gyűlölt, de nem is szeretett mélyen senkit sem, kivéve tán a pappá szenteltetése előtti időből származott természetes fiát. Ám azért vallásos, buzgó, úgy hogy hetenként három misét is mondott és ájtatosságban még tán elődjét, V. Piust is felülmulta. Ez nemesítőleg hatott bíborosaira, családjaikra s az örökváros egész lakósságára is, mely alatta sokkal erkölcsösebb életet élt, mint korábban. A zarándokok nagy tömege is mindenfelől ellepte Rómát, kivált Olaszország területéről. Egyedül a Trinitá de’ Monti kolostorában közel 200,000 ember fordult meg az elmúlt 1572-ik évben a legnagyobb rendben, hol a szegények három napig még élelmet is kaptak. Ezt a pápa nem tagadta meg semmi zarándoktól, a ki hozzáfordúlt, habár majdnem fukarságig zsugori volt, különösen kegyek és kitüntetések osztogatásában, melyekről azt tartotta, hogy megrontják az emberek lelkét. Az összeütközéseket is gondosan kerülte s mindenben a béke és csend fentartására törekedett, a miért – hibái mellett is – tisztelték, ha nem is igen szerették.[210]
40. XIII. GERGELY PÁPA.[211]
Szerencsésen befejezvén követségét, mely reá nézve is jó sikerrel ért véget, Berzeviczy Márton nagy útra szánta magát, hogy Dél-Olaszország szépségeit is megismerje. Nápolyt érintve egész Siciliáig lement. Látta a Scylla és Charibdis hullámait, Messina falait, Syracusa emlékeit s az Aetna hófedte ormát. Hazaindultában Rómában ezúttal keresztyén-kori építészetében gyönyörködött, mig Sienában középkori emlékei, Firenzében műkincsei lepték meg. Aztán elcsodálkozott Bologna ferde tornyai láttára és Ferrarán át Paduába ment,[212] néhány napi pihenőre. Útja négy hétnél tovább tartott s midőn 1573 január utolsó napján hazafelé indult, alig tudott elbúcsúzni régi paduai ismerőseitől. Erdélybe is sok üdvözletet vitt magával, a fejedelemnek is, különösen Kovacsóczy Farkas, meg Naiboda Bálint tanár részéről, a ki sajtó alatti csillagászati munkáját épp Báthory Istvánnak ajánlva nyomatta ki.[213]
Habár vágyott haza, a nagy télben Berzeviczy most lassabban haladt s a Száva meg a Dráva partjain átkelve, a Balaton mentén Székesfejérvár és Buda alatt[214] s onnan a felsőmagyarországi régi járt póstaúton tért vissza Erdélybe, elkerülve Bécset, tavalyi sok keserűségének színhelyét.[215] E helyett ellátogatott szülőföldjére s nehány heti pihenéssel, június közepén jutott haza a gyulafejérvári udvarba.
Báthory István figyelmesen hallgatta meg vatikáni követének jelentését. Ő szentsége és államtitkára üzenetét, tanácsát pedig oly alázatossággal fogadta, hogy ha – Berzeviczy kijelentése szerint – soha tiszteletet nem tanusitott volna a szentszék iránt, ezentúl bizonyára semmi alkalmat nem mulaszt el a kathólikus vallás terjesztésére. Örömmel értesült Berzeviczy kitüntetéséről is, a mit sikeres követsége jutalmául a maga részéről azzal tetézett, hogy őt tanácsosai közzé vette,[216] miáltal most már a kormányzás intézésében is része jutott. Az országban ekkor ugyan csendesség volt s csak a török készülődéséről jött hír a portáról,[217] de azért a belső rend fentartása és a közigazgatás ellenőrzése mégis elég dolgot adott. Ezt ezidőben az időnként összeülő országgyűlés végezte, melynek előkészítése a kanczelláriára hárult. Itt Berzeviczy úgyszólván jobb keze volt Forgáchnak, a kanczellárnak, bár augusztus óta sokat betegeskedett. Előbb hetekig a feje fájt, a mit az erdélyi erősebb levegőnek tulajdonított, melyhez nehezen tudott hozzászokni. Majd izületi fájdalmak bántották, annál gyakrabban, hogy télnek nézett elibe. Különösen lábával volt sok baja, annyira, hogy november végén Kolozsvárott kénytelen volt ágyban maradni és leveleit a Paduából hazatért Kovacsóczynak mondta tollba.[218] Ez nagyon bántotta, mert ekkoriban készült a fejedelem megbízásából Forgách lengyelországi követségére s távollétében kanczellári teendői is az ő nyakába szakadtak.
41. A RÓMAI SZENT SZABINA-TEMPLOM BELSEJE.[219]
Az erdélyi udvar embereivel mostanában egyébként valóságos diadalmámorban úszott,[220] az oláh származású Bekes Gáspár[221] leveretése után, a mi főleg a kanczellária ügyességének és éberségének dicsősége. E dicsőségről értesíti Berzeviczy is a Krakóban élő egykori pécsi püspököt, Dudics Andrást, régi barátját, jelezvén, miként vesztette el egyetlen napon jószágait az áruló Bekes, a ki gyalázatosan visszaélt a fejedelem jóságával. Fogarasi várát is 18 napi ostrommal foglalták el s ő maga belőle mindössze három lovassal menekülhetett lóhalálában, kincseit hátrahagyva, egyik atyjafia, Harinnai János szamosmenti birtokára s onnan egy csónakon császári területre, Szatmárra.[222] Győzelmük fontossága azonban nem a trónra vágyó Bekes megveretésében, hanem a császári politika és udvari párt bukásában rejlett. S Berzeviczy ezt, meg Báthory szívós kitartását és hadi erejét akarta Miksa krakói ügynökével, Dudicscsal éreztetni, midőn a számadatokat tudatosan nagyitotta, nem gondolván meg, hogy egyidejűleg Forgách is írt neki, minden praktika nélkül értesítvén arról, hogy «Fogarast harmad- vagy negyednapig törték nyolcz faltörő öreg ágyúkkal», mire megadták minden ostrom nélkül.[223]
42. BERZEVICZY MÁRTON TANÁCSÚRI ALÁIRÁSA.[224]
Berzeviczy furfangja tehát hatástalan maradt, mert Dudics mindkét levelet együtt küldte be a császári udvarba. De azért odaadó fáradságát a fejedelem nem hagyta jutalmazatlanul, mert immár titkárrá léptette elő. Mint ilyen írja alá az 1574 elején Vízkeresztnapján Kolozsvárt befejeződött részleges országgyűlés végzéseit,[225] melyeknek szövegezése is nyilván az ő műve. Ezzel most hivatalosan is a kanczellár hatáskörét töltötte be, – Forgách távollétében – tűrvén annak fáradalmait is. Mert Berzeviczy hivatala sok szekerezéssel járt, a mi neki, hűléses lábaival nem lehetett kedves, bár kiadós volt is. Igy pl. január közepén visszatérve a gyulafejérvári udvarba, maga hallgatja ki II. Szelim szultán s a temesvári pasa csauszait és veti papirosra üzeneteiket, a fejedelem válaszával együtt:[226] Két hét mulva Beszterczén találjuk,[227] április közepén meg Brassóban, hol négy napig tárgyal a városi tanáccsal, mely őt búcsúzásakor egy 15 forintos nagy szőnyeggel és egypár csizmával lepte meg, a mi ebben az időben nyolczvan dénárt ért.[228] Az ilyen csekélységek elfogadása ekkoriban épp oly szokásos volt, mint az újévi ajándékoké, a milyennel a kulcsos városok az udvar népének kedveskedtek. Hiszen Kolozsvár tanácsától maga Berzeviczy is egy fehér szőnyeget kapott a bekövetkezett újesztendőkor, mely azonban már csak hat forint értékű volt.[229] Brassóból Berzeviczy ismét az udvarba sietett, hogy május közepén végre haza küldhesse a török követeket,[230] kiknek drága élelmezésére már a sáfármester is panaszkodott. Majd június elején Kristóf erdélyi oláh vladika kinevezését intézi el,[231] hogy aztán a fejedelemmel a székelyvásárhelyi országgyűlésre siessen.
43. KOLOZSVÁR.[232]
44. BERZEVICZY MÁRTON TITKÁRI ALÁIRÁSA.[233]
45. BÁTHORY ISTVÁN FEJEDELEM LEVELE.
(Berzeviczy Márton kezeírásával.)[234]
Erre egy napi hajtással jutottak el Gyulafejérvárról,[235] a június 15-iki megnyitásra. De mivel rajta a szászok ügyét is tárgyalták, az előrelátó szász egyetem már megnyitása előtt átadatta követei által a fejedelemnek és tanácsuraknak Szebenben készített ajándékukat. Ezek közt Berzeviczynek egy-egy márka súlyú ezüst kupa jutott, melynek becsára 29 frt 8 dénár volt,[236] míg ugyanattól később egy rizsma papirost kapott.[237]
A székelyvásárhelyi országgyűlés eloszlása után[238] Berzeviczynek még az előbbi török követség iratait kellett elintéznie.[239] Visszatérve Gyulafejérvárra[240] meg a császári udvarba küldött Sulyok Imre és Sombory László bécsi jelentéseivel kellett foglalkoznia.[241] Mindez bölcs tapintatot kivánt, hogy az országot a két hatalmasság versengése között épségben megtarthassák. Ki sem mozdult Berzeviczy Fejérvárról évvégéig. Lucza- napján azonban már országgyűlésen sürgölődik, melyet a rendek ezúttal Segesvár városában tartottak. Ez deczember 18-án ért véget[242] s néhány napi pihenéssel[243] Berzeviczy karácsonyra az udvarral Kolozsvárra vonult, mely ismét egy aranyos pohárral lepte meg.[244] Ám a beálló újesztendő Berzeviczynek ennél fontosabb ajándékot is hozott. A fejedelem orvosától, az olasz Blandrata Györgytől ugyanis, 1575 február 16-án vette meg 3000 magyar forinton a Gyulafejérvár közelében fekvő kisfaludi jószágát, a mihez még Báthory István ajándékul kapta az Ompoly-vizén azt az egykerekű lisztőrlő malmot, mely Nováki György gyulafejérvári presbiter magvaszakadtával a kincstárra visszaszállott.[245]
E vásárlása és adománya révén Berzeviczy immár erdélyi földesúrrá vált s míg beteges hangulatában bejövetelekor arról gondolkozott, hogy elhagyja Erdélyt,[246] ezentúl már anyagi érdeke s a föld szeretete kötötte új hazájához. Ám ha birtokán maga nem is gazdálkodhatott, jövedelme jól fogott sok költséggel járó hivatalos útjain. A régi szokás szerint a községek tartoztak ugyan az udvari embereket ellátni s lovat, szekeret adni alájuk a szomszéd faluig vagy városig, de ez nem mindig volt kielégítő s a ki csak tehette, nem vette igénybe.
A mint kitavaszodott, a fejedelem országának délkeleti része látogatására indult. Április 18-án érkezett nagy kíseretével Brassóba, hol négy napig időzött és távozásakor Berzeviczynek is egy pár ezüst kehely jutott, melyet a városi tanács 31 forinton vásárlott.[247] Visszatérő útjukban két hét mulva Kaczán,[248] május elején Ebesfalván[249] találjuk Berzeviczyt fejedelmével, a honnan Tordáig felmenve[250] a hó végére nagy kerülővel érkeztek haza a gyulafejérvári palotába.
Báthory István e körútjának nyilván az volt be nem vallott czélja, hogy saját szemeivel győződjék meg alattvalóinak hűségéről és személyének hódító varázsával kérje támogatásukat Bekes Gáspár ellen, a mire a mindig kész császárpárti szászokat is meg kelle nyernie. Bekes ugyanis kiűzetése óta folytatta ellene magyarországi híveivel az aknamunkát, a Báthory megbuktatására irányuló praktikáit.[251] Ezért az erdélyiek nyilvánosan is a haza veszedelmének és pestisének nevezték,[252] a mivel Forgách bélyegezte meg, még első kiűzetésekor.[253] Ezzel a veszedelemmel tehát le kellett számolni s a leszámolás percze abban az arányban közelgett, a mely arányban a hírek érkeztek arról, miként támogatja Miksa magyar király a hatalmi eszközévé vált Bekest. Letörésére a fejedelem a Keresztesmezőről akart kiindulni, a miért július elsejére országgyűlést rendelt Tordára.[254] Csakhogy Bekes megelőzte, mert Kassa mellől a kitűzött határidőnél két nappal
46. BEKES GÁSPÁR ALÁIRÁSA.[255]
előbb ott termett császári seregével. Ez azonban úgy látszik kisebb volt hírénél, mert a fejedelem lassan szállingózó csapatai láttára Székelyvásárhely felé húzódott s a döntő mérkőzés július 9-ikén a Maros szűk völgyében, a kerelőszentpálí csatatéren folyt le köztük. A csatában Berzeviczy is résztvett, állandóan mellette lévén fejedelmének, a ki most Bekes és pártjának végleges leverésével biztosabban érezhette magát trónján. Ám most is csak úgy, hogy zsarnoki erélylyel büntetett és lépett fel az elmenekült Bekes párthíveivel szemben. A lázadók megfélemlítésére öt főurat rögtön a csata után levágatott, a többi sorsát pedig a Kolozsvárra hirdetett országgyűlésre bízta. Előbb azonban jószágaikból verte ki őket, úgy hogy Berzeviczy már alig győzte az elkobzó rendeletek szövegezését és ellenjegyzését. Igy pl. Bekes jószágait a kapusi táborból,[256] Kendy Jánoséit reá egy hétre a szamosfalviból[257] parancsolta elvétetni, a miért drabantjai és kanczelláriai emberei éjjel-nappal útban voltak.
Az országgyűlés Szent Jakab-napján nyilt meg Kolozsvárt. Ezen hálákat adván a rendek a fejedelemnek gondjaviseléséért, a melynek tulajdonították, hogy «teljességgel a kegyetlen ellenségtől el nem nyelettettek,» a büntetésre nézve minden kívánságát teljesítették. Ezért július 30-ikán összeült a törvényszék, melynek a lázadók fölött kellett ítélkeznie. Egy hétig folyt a kihallgatás és tanácskozás, míg elkészült a párját ritkító ítélet-levél, mely 43 nemesnek életét, 34 másiknak orrát-fülét vette, egy nagy rakásnak pedig jószágait kobozta el. Úgy ebben, mint a vele egyszerre, augusztus 6-ikán szentesített országgyűlési végzések szerkesztésében[258] része volt Berzeviczynek, a ki jogtudását és igazságszeretetét mindkettőben kimutathatta.
47. BERZEVICZY MÁRTON PECSÉTJE.[259]
Ilyen véres események után Berzeviczy valósággal üdülésnek tekintette, hogy visszatérve a fejérvári udvarba, török ügyek lebonyolításával[260] és kanczelláriai iratok kiadásával foglalkozhatott. Jól esett, hogy távollévő tudós barátainak is írhatott, kik már hosszú hallgatásáért nehezteltek. Igy gratulál Blotz Hugónak, a mint megtudta leveléből, hogy Paduából visszatérve a bécsi udvari könyvtár vezetőjévé neveztetett ki, annyi becses könyv közé s oly kedves helyre, az udvar központjában.[261] Aztán ír, két ízben is a Bécsben működő Jordan Tamás kolozsvári származású orvos-barátjának, a ki őt új könyvekkel szokta meglepni.[262] Rómába is adós volt felelettel Galli bíboros államtitkárnak, még az év elején írt levelére,[263] és írt Dudicsnak is, kiről a Krakóból visszatért Forgách hozott hírt. Ez jó egészségben volt, annál gyarlóbban a hirtelen összeroskadt és öregedni kezdő Forgách, a ki ezért arra határozta magát, hogy Paduába megy, melynek kitűnő orvosai, közelében pedig híres melegforrásai vannak. Hogy elég útiköltsége legyen, alsófehérmegyei Lonfalva (Limba) nevű jószágát 700 forinton Berzeviczy Mártonnak adta el,[264] míg többi erdélyi birtokának gondozását maga a fejedelem vállalta magára. Hogy pedig kedvében járjon, a róla szóló oklevelet végig sajátkezűleg maga Berzeviczy írta meg.[265]
Berzeviczy fájdalmasan búcsúzott sok évi régi jóakarójától, de nemsokára maga is hosszú útra indult. A lengyel trónról volt szó, melyre a mióta a franczia Henrik lemondott róla, Báthory István is vágyott és lengyel barátjai buzdítására el is követett mindent megszerzésére. Eleinte párthíveivel levelezett és pénzt meg jószágot igért nekik; a szentpáli csata után pedig helyzete javulván, követéül Blandratát küldte be érdekei védelmére. Ez jól ismerte a lengyel viszonyokat, hiszen éveket töltött Lengyelországban és főurai közt is sok jó ismerőse volt. De gyűlölt trinitárius vallása bizalmatlanságot keltett a nagyobbára katholikus lengyel rendek közt, a mi működése sikerét is csorbította. Szeptember elején érkezett Krakóba, hol egész otthonosan érezte magát és kezdett fejedelme érdekében működni.[266] Ám, ha az izgatást győzte is szóval, pénzzel, nem igen győzte idővel, erővel. Aztán megbízása sem volt mindenre, pedig a pártküzdelem hevében sok olyasmi adódott elő, a mire a gyulafejérvári udvarban előre nem gondolhattak. Segítséget kért hát urától és Báthory Berzeviczyt szánta melléje, még pedig úgy, hogy ő legyen ugyan főkövete, de azért oly széleskörű és mindenre jogosító teljes felhatalmazást adott neki, hogy egyik a másikat helyettesítse és egyikök is elegendő legyen képviseletére, sőt hogy maguk helyére másokat is rendelhessenek: személye felajánlására, a királyság elfogadására, egyezségek hitelesítésére és levelek írására.[267] Útrakelésében Berzeviczyt azonban Forgách elútazása s főleg anyagi ügyeinek rendezése akadályozta, holott nemsokára már a királyválasztó országgyűlést is kitűzték Varsóban.
Ide Blandrata október közepén érkezett fel s a mint a helyzet felől tájékozódott, váltott lovakon küldte vissza Báthory lengyel udvari bejáróját, könyörögve pártja nevében is, hogy még egy tanult embert küldjön melléje a fejedelem, hogy nagyobb tekintélylyel és jobb tanáccsal folytassák tárgyalásaikat s küldjön vele pénzt, egyúttal két függőpecsétes üres, előre aláírt pergamenoklevelet is.[268] Csakhogy Berzeviczy még erre a sürgetésre sem indulhatott rögtönösen. November elején Tordán volt ismételten dolga, de azért Szebenből vett jó hámos lovat[269] s mégis csak felkészülhetett a hosszú útra.
Indulás előtt Berzeviczynek a fejedelem prokanczellárius czímet adott, hogy követének azzal is tekintélyesebbé tegye fellépését. Hanem a nagy hóban lassan haladt útján, a nagy-lengyelországi pusztaság pedig újra beteggé tette, úgy hogy idejére fel sem juthatott az országgyűlésre. Így helyette november 15-én Blandrata terjesztette elő ékes nyelven Báthory István ajánlását, de csak írásban, mivel a szóbeli tárgyalásra nem volt hitlevele. Ezt Berzeviczy hozta magával, midőn végre tíz nap mulva megérkezett.[270] Erre rögtön megjelent a szenátusban, hol Blandrata előterjesztésének majdnem valamennyi pontját helybenhagyta. Aztán látogatásokat tett, elsősorban Laureo Vincze püspök, pápai nuncziusnál, kinek számára levelet hozott urától, kit meleg szavakkal ajánlott figyelmébe, az esetre, ha a császár személye kirekedne a választáskor.[271] A császárpárti pápai követ udvariasan fogadta s azt felelte neki, a mit Blandratának is előbb, hogy a királyválasztások az isteni végzettől függnek és kívánatos, hogy dicsőségére s a közjó javára történjenek.[272] Berzeviczy diplomatikus fellépése és urának szerény magatartása azonban jó hatást keltett s czélt is ért, mert a lengyel nemesség deczember 14-ikén királylyá kiáltotta ki s két megbizottja mindjárt alá is írta nevében a választási feltételeket.[273]
48. BERZEVICZY MÁRTON PROKANCZELLÁRI ALÁIRÁSA.[274]
A jó hírrel Berzeviczy rohanva sietett haza, a hová Blandrata egy héttel később követte. Fejedelmére Meggyesen akadt 1576 január 10-ikén[275] és negyednapra együtt mentek haza Gyulafejérvárra, hol már Tieffenbach Kristóf szatmári kapitány várt reájuk. Ezt Miksa császár küldte, nem kevesebb kérdéssel, mint hogy hajlandó-e Báthory lemondani – illő kárpótlás ellenében – a lengyel királyságról, melyre őt a nemességnél nagyobb és törvényesebb testület, a szenátus választotta meg. A német követ szinte nevetségessé vált a reá erőszakolt naiv kívánság élőterjesztésével a fejedelmi udvarban, hol legillőbben még úgyszólván Berzeviczy foglalkozott vele egy héten keresztül, míg végre maga is belátta, hogy hiába vesztegel és szomorúan visszaindult. Kénytelen volt vele, mert a fejedelem Berzeviczyvel és udvarával január 20-ikán az orra előtt hajtatott a meggyesig országgyűlésre; Tordán pedig Tieffenbachnak a Lengyelországból érkezett követséggel kelle találkoznia, mely Báthoryt ünnepélyesen is meghívta a királyságra.
49. BLANDRATA GYÖRGY ALÁÍRÁSA[276]
Ez az országgyűlés folyama alatt ment végbe, mely január 28-ikán kezdődvén, maga is a fejedelem üdvözlésével nyilt meg. Hiszen uruk dicsőségének a rendek méltán örültek, mondván, hogy Isten «az szegény magyar nemzetnek utolsó reménységében ezt engedte érni és látni, hogy az ő véréből királyt idegen nemzetek előtt is lásson»,[277] mert ennél szebben és igazabban Báthory István sikerének jelentőségét valóban nem is méltathatták volna.
A lengyel követség fogadtatásáról egyik tagjának, Koslowski Lőrincznek visszaindítása által február elején írt levelében értesíté Berzeviczy a nemesség fővezérét, Zamoyski János belzi kapitányt, hogy a választott király elhatározásáról az andrzeiowi országgyűlés tagjait tájékoztassa és megnyugtassa, jelezvén azt is, hogy a németek micsoda igéretekkel meg fenyegetésekkel igyekeznek ő Felségét lemondásra bírni.[278] Hűségi esküjét Báthory azonban csak az országgyűlés bezárása napján, február 8-ikán tette le a meggyesi lutheránus főtemplomban, a lengyel követek kezébe, külön hitlevelet adván nekik is, minthogy kettejüket Sulyok Imre kíséretében harmadnap hazaküldte,[279] hogy lengyelországi hívei erről a dologról hamarsággal értesüljenek. Hanem tizenegy társuk még benn maradt, hogy királyukat hazakísérje. Báthorynak most már tényleg erre kellett készülnie, hogy «electus rex» czímét megkoronázásával levethesse és erélyességével a német párt netaláni fegyveres ellentállását megtörhesse. Ezért bölcs előrelátással a török támogatását is biztositotta magának, valóságos véd- és daczszövetséget kötvén vele a német birodalommal szemben, melynek gyengítését most már lengyel állami érdek is kívánta.
Meggyesről Báthory február 12-ikén indult haza Fejérvárra.[280] Itt most Berzeviczynek éjjel-nappali munkával a felgyűlt kanczelláriai iratokat, függőben lévő birtokadományozásokat és peres dolgokat kell vala elintéznie,[281] hogy a távozni készülő fejedelem kegyességével erdélyi tartózkodása utolsó napjaiban is kellemes emléket hagyjon hátra. Érthető hát, mennyire bosszantó volt, hogy izgatott foglalatossága közben újra megzavarta a császár követe: Tieffenbach titkára, Radegk Márton, a ki egy hétig ült az udvarban, újabb ostromokkal és fenyegetésekkel igyekezvén Miksa részére valamit elérni. Persze legtöbb baja megint csak Berzeviczynek volt vele. Költöttnek nevezte a Miksa érdekében kiállított és az osztrák titkár által elibe terjesztett varsói ediktumot s a törvényes királyválasztáson különben is az ő ura győzött. Ezt pedig a császár semmiféle rémítgetése meg nem ingatja elhatározásában, miután már királyi esküjét is letette és útrakészen áll, hogy trónját elfoglalja. És Radegk hiába várt ettől is kedvező választ, mert boszúságára Báthory mindig az ő titkára, Berzeviczy szájával beszélt![282]
Ezek után Báthory végre elindulhatott nagy útjára. Márczius 3-ikán még Gyulafejérvárt látjuk,[283] de már 9-ikén Fogarason találjuk,[284] honnan a sárkányi erdőn át 12-ikén Brassóba jutott[285] és hét napot töltött kíséretével – régi szokás szerint – a városi tanács költségén. Ez majdnem elviselhetetlen nagy volt. Magában véve az még nem ment volna sokra, hogy halon, rákon és galambon kívül 60 fogoly s tömérdek fűszerszám mellett 1000 czitrom, 440 meszely eczet és 37 meszely faolaj, meg 27 kősó és 558 kenyér fogyott el. Hanem terhes volt, hogy a kíséret tagjai betolakodtak a sáfárgazda pinczéjébe és maguk választották ki a legjobb borokat, köztük olasz malvaziát, melynek ejtelét 40 dénáron mérték. Az egyik pinczében 8,1/2 akó bort ittak meg, a másikban 3,1/2 akót, pedig 21-22 forintosak voltak. Oldalas szalonnát is hetet fogyasztottak el 15 frt. értékben, míg marhahúsra 742 frt. kelt el. Az abrakkal sem takarékoskodtak, mert zabra 457 frt. ment fel, míg a szénából csak 4 frt. árú kellett a katonáknak, kik itt mindenben dúskáltak, látván, hogy mindenhez ingyen juthatnak!
Az elmaradhatatlan ajándékok közt ezúttal Berzeviczynek megint egy két márkánál súlyosabb pohár jutott, András deáknak egy kisebb, míg a fejedelem sáfárja két forintot, szállásosztója hármat kapott. Mindent felszámítva, Brassó városának 2566 frt 19 dénárjába került ez az ellátás, a mi iszonyú pénz, ha meggondoljuk, hogy 15-20 forinton már szép paripát lehetett venni Erdélyben.[286] Így valósággal fellélegzett a város, midőn a fejedelmet 19-ikén távozni látta,[287] még pedig keletre, a moldvai határ felé.
Ez az út hosszabb volt annál, mely a rendes országúton Kassán, Eperjesen és Bártfán át vezetett ki lengyel földre s melyen negyedszázaddal előbb néhai Izabella királyné hagyta el Erdélyt.[288] De biztosabb amannál, melyen alig kerülhette volna el a császári hadakkal való összecsapást és dúlást. A felajánlott török kíséretet sem akarta Báthory igénybe venni, mivel Berzeviczy kijelentése szerint az ő ura inkább a kerülő útat választja Moldován át, mint sem a török segélylyel – a mely rablásra és pusztításra vágyik – ő Felsége földjén keresztül menjen,[289] bár útirányát végig titkolta. Ez Brassóból a Fekete-ügy völgyén fölfelé Uzon, Kézdivásárhely és Bereczk érintésével az ojtozi szoroson át vezetett. Ezen 21-ikén vonultak szerencsésen keresztül, 4-5 ízben átgázolva az Ojtoz vizén. A határra érve, kétség és reménység közt intettek végbúcsút hazájuknak,[290] melyet Báthory Istvánnak viszontlátnia többé nem adatott.
Jegyzetek
