Dr. Veres Endre: BERZEVICZY MÁRTON, 1538-1596

Útjuk Krakóig. – István király koronáztatása. – Útja Varsóba s onnan Thorn városába. – Ünnepies bevonulása, kíséretében Berzeviczyvel. – Danczka ellentállása. – Berzeviczy tárgyalása Danczka város követeivel. – Fegyverszünet és békés kiegyezés. – Berzeviczy lengyel polgárjogot nyer a thorni országgyűlésen. – Hűbérbirtokot akar szerezni Albert Frigyes brandenburgi őrgróftól, kit e végett königsbergi udvarában felkeres. – Berzeviczy erdélyi küldetése. – Törökországi útja. – Konstantinápoly. – A császári udvar és szolgálói. – Berzeviczy titkos előadása. – Visszatérése Erdélyen át Varsóba. – Sikeres követsége jutalmául István király kanczellári rangra emeli. – Ujabb königsbergi útja, mely most sikeres volt, mert megkapta a kívánt leistenaui birtokot. – Berzeviczy levelezése tudósokkal. – Házasodása. – Feleségének családja. – Esküvője 1578 őszén a Danczka melletti Woianowban. – A lakodalmára kiadott krakói verses alkalmi irat tartalma. – Berzeviczy útja Krakóba, a hová berzeviczei jószága ügyében áthivatta unokatestvéreit. – További élete István király oldalán. – Königsbergi követsége. – István király oroszországi hadjárata, melyben Berzeviczy is végig résztvesz. – Erdélyi vitézek szerepe a hadjáratban. – Berzeviczy újabb adománya István királytól 1580 elején. – Irodalmi levelezése. – István király második oroszországi hadjárata. – Berzeviczy újabb követsége a königsbergi udvarban. – Erdélyiek szereplése a hadjáratban, melyben Berzeviczy is résztvevén, hűséges szolgálata jutalmául két falut kapott, miután a starogardi kapitányságot is elnyerte. – Anyagi ügyei. – Báthory Kristóf fejedelem halála hírének hatása István királyra, 1581 június 9-én. – Utódja, a kiskorú Zsigmond udvarának és ügyeinek rendezésére Berzeviczyt küldi Erdélybe. – Sikeres küldetése. – Kölcsönpénzt szerez a szászoktól: Nagyszebenben és Brassóban, a hol velük alkudozik. – Az 1579 őszén Erdélybe telepített jezsuiták helyzete. – Berzeviczy visszatérése a felsőmagyarországi postaúton István királyhoz, kitől jutalmul Dondangen vára és uradalma megvételére nyer engedélyt. – A békével végződött 1581-iki harmadik oroszországi hadjárat lefolyása. – Psków s a többi várak ostroma. – Berzeviczy Rigában 1582 tavaszán, a honnan Dondangenbe ment uradalmának átvételére. – Wesselényi Ferencz bárói diplomája, melyre nemsokára Berzeviczy is bárói czímet kapott dondangeni birtoka révén István királytól. – Kanczellári ténykedésének két nevezetes eseménye 1583 elején: a kolozsvári jezsuita-szeminárium alapítólevele és a szászok törvénykönyvének átvizsgálása. – Az erdélyi hármastanács szervezése. – Berzeviczy irodalmi levelezése. – Az ú. n. szatmári ügy feltünése, melynek elintézésére István király Berzeviczyt küldte Kassára. – Tárgyalása a császári követekkel. – Békítő szerepe családjában Berzeviczén. – P. Possevino Antal jezsuita Berzeviczy támogatására Kassára érkezik, hol a tárgyalásokat 1584 elejéig folytatták. – Visszatérve Berzeviczy István királyt Grodnóban találta, de követsége tárgyi eredményével elégedetlennek mutatkozott. – Berzeviczy újabb königsbergi útja és leistenaui birtokügye. – A lengyelek irigykedése a birtokhoz jutott lengyelországi magyarokra. – A szatmári ügy sikeres befejezése 1585 nyarán Kassán és Nagybányán. – Berzeviczy érdeme és emlékérme. – Jutalma István királytól. – Ujabb adománylevele leistenaui birtokáról. – Königsbergi és dondangeni útja. – Birtokügyei. – Félesztendei tartózkodása István király oldalán Grodnó várában. – A király utolsó betegeskedése és halála, szemtanúk leírása szerint.

TATROS volt az első moldvai község, melyben az erdélyiek megpihentek, hogy erőt merítsenek arra a 10-11 napi útra, mely a lengyel határig még előttük állott.^[291] Báthory István kísérete valósággal hadseregszámba menő s igazán királyhoz méltó volt. Valami másfél ezernyi székely veres drabantot és magyar hajdút találunk benne, nehéz rakott társzekerek sokaságával. Az urak közül vele tartott rátóti Gyulafi László erdélyi főgenerális, Bethlen Farkas, Bánffy György és Kristóf, Kemény Boldizsár;^[292] Székelyföldiről Kornis Farkas, Pernyeszi István, Mihályfi János, Lázár András, Becz Imre, Mikó Miklós, Daczó Péter, Székely Mózes ^[293] és Berzeviczy Márton, kire az egész útazás gondja és sokféle teendője nehezedett. Az erdélyiekéhez járult a lengyelek csapatja Tarło János lublini, Mniszek György szánoki kapitány és mások vezérlete alatt.

Az út Tatrosról Bákóba, a középkori bákói római katholikus püspökség székhelyére, onnan pedig Románvásárra vezetett. Itt átkelvén a Moldova folyón, országútra jutottak s azon tovább Szucsavába, a moldvai érsek székhelyére,^[294] kinek palotájában Báthorynak kényelmes szállása kinálkozott. Innen már nem volt messze a lengyel határ, melyet Czernovitzen át Sniatyn községben a hónap utolsó napján értek el. Itt már a lengyel országos küldöttség várakozott új királyára, kinek első dolga volt a rendeket husvétra Krakóba országgyűlésre hívni.^[295] Ide a Dnyeszter széles völgyén haladtak fölfelé, pihenőket tartva Stanisław, Halics, Ilyvó városokban, meg Wisznián, hol Báthory április 10-ikén követeket fogadott és küldött szét hívei körébe,^[296] kik mind nagyobb számmal siettek hivására. A közeli Przemysłben zajos fogadtatásban részesítették, a mely megismétlődött Rzerzów, Tarnów határán és a mogilai kolostorban, hol Báthory a hosszú út fáradalmait kipihente. Innen kísérték be a rendek husvét másodnapján, április 23-ikán délután Krakóba s fel a waweli királyi palotába, melybe ágyúdörgés, üdvrivalgás és trombitaharsogás közt vonult fel, olyan szemkápráztató pompa közepette, melyre még a lengyelek sem emlékeztek. Ez még inkább fokozódott a koronázáskor, mely – a rendek sürgetésére – május elsején ment végbe; míg az ünnepségek s köztük Báthory násza a nálánál tíz esztendővel idősebb Jagiello Annával napokig tartottak.

Ezzel most már megszünt Berzeviczy szerepe, melyet öt hónapon át a lengyel választott király mellett töltött be és helyét a Báthory által prokanczellárrá kinevezett Zamoyski János foglalta el, kit – úgy látszik – még paduai tanulása idejéből ismert. Berzeviczy ezért továbbra is a király udvarában maradt, intézvén az erdélyi ügyeket. Távozásakor Báthory utódjául a rendek ugyan ajánlatára bátyját, Kristófot fogadták fejedelmükké, de azért a szuverén jogokat továbbra is megtartotta magának. Így állott elő aztán az a páratlanul sajátságos helyzet, hogy Báthory Kristóf élt ugyan minden felségjoggal és a belügyeket önállóan vezette, de kifelé Báthory István képviselte Erdélyt, melyből hire, tudta nélkül még követet sem küldhetett külföldi udvarokba. Másfelől Báthory István czímereket és jószágokat adományozhatott, melyek éppen olyan érvényességüek voltak, mint Báthory Kristóf adományai. Ekként persze az erdélyiek nemcsak állandó összeköttetésben maradtak eltávozott fejedelmükkel, a ki e czímét lengyel királyi czíme mellett is következetesen használta, hanem a folyton szaporodó ügyek ellátása Lengyelországban is egész külön erdélyi kanczelláriát kivánt, mely egy rakás magyar embert foglalkoztatott s a király magánjövedelméből állott fenn.

Ennek a kanczelláriának vezetője Berzeviczy lett s hogy kéznél lehessen, majdnem árnyékként követte a királyt. Életének további története tehát úgyszólván összeesik Báthory István lengyel királysága történetével. Ebből azonban most csupán Berzeviczy életviszonyai s azok a magyar és erdélyi vonatkozások érdekelnek, melyek a király udvarában szembetünnek és lengyel környezetében is lüktető élénk magyar életet teremtenek körülötte.

Megkoronáztatása után Báthory István szigoruan lépett fel elleneivel szemben, kik így egymásután meghódoltak. Hisz falnak csak nem mehettek, mondogatták úton-útfélen s mivel hívei iránt nagylelkű és bőkezű volt, számuk szemlátomást növekedett. Növelte erélye is. Így pl. az engedetlen Łaski Albert közeli landskoroni várát egyetlen nap alatt elfoglaltatta magyar hajduival, kik május 25-ikén vezették elibe, elfogott őrségével. Szemtanuja volt ennek az Erdélyből jött s visszasiető Kovacsóczy Farkas is. Berzeviczyvel együtt mindjárt közölték is hirét közös barátjukkal, Dudicscsal,^[298] a ki végig hű maradván pörvesztett urához, Miksa császárhoz, német területre, a sléziai Bielitzbe menekült Báthory érkezése előtt, hogy onnan kísérhesse figyelemmel a további eseményeket.^[299]

Most már István király útra kelhetett Varsóba, hogy az oda hirdetett országgyűlésen is elismertesse uralmát a litvánokkal. Útja Nagy-Lengyelországon át valóságos diadalmenethez hasonlított, mert mindenütt elibe járultak hódolatra főpapok és főurak egyaránt, a kik előbb császárpártiak voltak és végig ellene küzdöttek.

Mindezt Berzeviczy maga is jóleső örömmel szemlélte, miközben a magyar ügyekről számolt be a királynak. Ezek egyelőre sok dolgot nem is igen adtak. Néhány Erdélyből jött levél várt elintézésre, meg egy-két nemesség-adományozás, a mivel Báthory István magyar kísérőit jutalmazta. Ilyet kapott nyár elején Keserü Péter,^[300] két hónappal reá pedig – nyilván Berzeviczy ajánlatára – a sárosmegyei Bánó György, a ki egyúttal czímerújításban is részesült Báthory udvarában teljesített hű szolgálataiért.^[301]

Varsóból Berzeviczy királyával július elején a mai Nyugat- Poroszország területére indult – mely ekkor Lengyelország hűbéres-tartománya volt – és Danczka alatt ütött tábort.^[302] Báthoryt ide az vezette, hogy hódolatra birja e tartomány legfőbb városát, a Visztula torkolatában fekvő gazdag Danczkát, meg Thornt, melyek őt nem akarták urukul elismerni.

Hogy elismertetését kierőszakolja, István király előbb az engedetlen porosz rendekkel akart leszámolni, miután követeivel békés úton velök eddig semmire sem mehetett. Ezért székhelyük, Thorn közvetlen szomszédságába vonult tisztes sereggel s onnan kezdett alkudozni a megfélemlített város tanácsával. Ez belátván, hogy további daczolása hiábavaló, sőt káros lenne, végre is megegyezett István királylyal, a ki aztán 1576 augusztus 26-ikán délben tartotta meg ünnepélyes bevonulását a Visztula hídján át Thorn városába, melynek kulcsait a tanácsosok alázatosan elibe vitték. A király kegyességéről biztosítván őket, jó akarata jeléül visszaadta a küldöttségnek a felajánlott kulcsokat s utána egyenesen a Szent János-templomba ment imádkozni, mely előtt 400 magyar hajdu állott őrt. Lováról leszállva, levett föveggel lépett a szentegyházba s kijövén kíséretével, a városházán készített lakásába tért. Itt öt napig folyt még a tárgyalás a rendektől követelt eskü fölött, melyet Báthory csakis akkor tett le, – igérvén kiváltságaik megtartását – mikor régi oklevelekből megbizonyosították róla, hogy azt elődje, a volt lengyel király is letette trónfoglalásakor.^[303]

Thornból a király szeptember elsején Kulmsee és Graudenz érintésével Marienburg vára alá vonult, hogy – Berzeviczy segítségével is – a makacs Danczka városával megkezdje a tárgyalásokat. Ám ezek eredménytelenek maradtak, habár a biztosok egymásnak adták a kilincset, úgy a király palotájában, mint a gazdag város régi tornyos városházán. Három heti türelmes, de eredménytelen várakozás után, a király szeptember 24-ikén tanácsában engedetlennek nyilvánította a várost s másnap hirtelen Dirschau alá, Danczka szomszédságába húzódott. Mivel pedig annak őrsége előőrsére tüzelt, lengyel katonaságával két helyen is felégette a külvárost.

A király e nem remélt merész fellépése megriasztotta Danczka városát, mely most követeket küldött grebini táborába. De a már-már létrejött egyezséget két lengyel főúr kapzsisága megrontotta, úgy hogy Báthory István végre október 10-ikén a város szigetét katonákkal megrakva, újra eredménytelenül ment a thorni országgyűlésre, mely az esztendő végéig tartott.^[304] Hogy ily sokáig nyult, oka az is volt, hogy a király Danczka fegyveres meghódítására a porosz rendektől kért segélyt, a mit azok – saját véreik ellen – jó lélekkel meg nem adhattak. E helyett mindent elkövettek a békés egyezség érdekében, melyet ők végre is oly mederbe tereltek, hogy a danczkaiak hajlandóknak mutatkoztak a király kiengesztelésére nagyobb pénzsegélyt felajánlani. Karácsonyon túl folytak ez ügyben a kölcsönös tárgyalások s mikor a király 1577 újesztendő napja után a közeli Bidgośćba vonult, a danczkai polgármester is utána sietett társaival, hogy ajánlatukat előterjessze. E szerint Danzig városa hajlandó kiegyezni vele, ha a lutheránus vallásszabadságot és kiváltságaikat biztosítja és négy év alatt 200,000 forintot fizet neki; ő Felsége ünnepies bevonulása azonban – esetleges zavaroktól tartván – kevés kísérettel történjék.

István király a danczkaiak ez ajánlatát keveselte s ezért január 4-ikén Berzeviczyvel két lengyel főurat, meg Geschkau Gáspár olivai apátot követeik szállására küldte, hogy velök alkudozzanak. Fő kivánsága az volt, hogy a város 300 ezer forint kárpótlást, meg négy nagy ágyút adjon. Ám ezek nem igérhettek többet annál, a mit utasításuk megszabott s így a király végre is kénytelen volt őket hazabocsátani. Január 22-ikén tért vissza ismét a danczkai szindikus a város újabb ajánlatával. Erre újból felkereste őt Berzeviczy az olivai apáttal, de mivel határozott meghagyásuk szerint ők kizárólag a királylyal tárgyalhattak, Berzeviczy számot adván küldetéséről, Báthory másnap fogadta Danczka követségét kihallgatáson. Irásbeli ajánlatukat átvéve, István király latinul inté őket alázatosságra s arra, hogy hiábavaló büszkeségükkel felhagyjanak. Majd kijövén tőle, ismét tárgyaltak Berzeviczyvel és Zborowski Péter krakói várnagygyal, kik jóindulatulag igyekeztek őket a király kivánságai teljesítésére megpuhítani. Ez azonban nem igen sikerült, mert midőn február 7-ikén ismét visszakerültek, jóformán a régi feltételeket hozták magukkal.

Ezuttal a király nevében egy tiztagú bizottság tárgyalt velök s benne Berzeviczy is, anélkül, hogy valamire mehettek volna. A király belátta, hogy a huzavonának csak szigorusággal vethet véget. Ezért megszakított minden további tárgyalást a várossal, melyet ellenségesnek jelentett ki és követeit: a polgármestert és társait fogságba vetette s harmadnap 50 magyar katonával a lencici kastélyba kísértette.^[305]

Az ekként megromlott fegyverszünetet újra csatározások váltották fel, miután István király márczius közepén Berzeviczyvel felkerekedett a bidgośći várból ^[307] és Wladislawia, meg Marienburg alatt hetekig táborozott. A dirschaui sánczokban alig 50 magyart hagyott Rácz Mihály alatt. Ezek gyakran csatároztak a danczkaiak előőrseivel és április közepén egy ízben Török István és Vadász Mihály könnyebben meg is sebesült, Nagy Ambrus pedig halálosan.^[308] Ezért hátrahagyott hadai erősítésére június elején Báthory István újból Danczka alá érkezett és négy napig lődözte a makacs, engedetlen várost. Ez később is megismétlődött és folyt egész szeptember elejéig, bár elfoglalni nem birta. Nem is csoda, mert Danczka városa a tenger felöl esztendőkig elláthatta magát bármely ostrommal szemben s így a költséges hadakozás végre is deczember közepén békés kiegyezéssel ért véget.

Ez utóbbi tárgyalásokon Berzeviczynek nem volt része, mert azok annyira Lengyelország érdekeit érintették, hogy a király Zamoyski támogatásával vezette őket. Korábbi fáradozásával azonban ő is jó szolgálatot tett az ügynek. S hogy buzgóságát az ország is megjutalmazza, a rendek az 1576 november havában tartott thorni országgyűlésen polgárjogot és indigenátust adtak neki, azzal a kitüntető kiváltsággal együtt, hogy ősi czímerében Lengyelország czímerét, az egyszerű sast is viselhesse.^[309]

Ezzel Berzeviczyt méltán nagy kitüntetés érte. De neki ez a lengyel állampolgárság nem csak díszül kellett, hanem anyagi érdekei végett is. A merre t. i. 1576 nyarán István királylyal Varsóból errefelé, Danczka vidékére jött, nem győzött eleget csodálkozni a látottakon. Nem a táj lepte meg, hisz az puszta sík és sok helyen kietlen, nem vadregényes, mint szülőföldje vagy az elhagyott szép Erdély. Hanem a tenyészet fejlettsége, melyet az emberek szorgalma teremtett. Hiszen fenyőerdőt talált a futó homokon és rozstáblákat olyan földeken, melyeket nálunk legelőnek használnak vagy nehéz megmívelése miatt egyszerüen parlagon hagynak. Közben patakok és halastavak tarkították a vidéket, az előljáró hajduk meg annyi vadat vertek fel az útfélen portyázva, amennyit nálunk egy csapatban ritkán láthatott. Járva-látva úgy megszerette hát ezt a földet, hogy agyának egy hirtelen villanásával arra szánta magát, hogy végleg megtelepedik rajta.

A királynak sem volt ellenére az eszme, csak megvalósítása módját kellett megtalálni. Báthory ugyanis lengyel földön Berzeviczynek – mint a ki még nem volt lengyel alattvaló – nem adományozhatott fekvőséget. De megtudta, hogy hűbéri jogon könnyen kaphatott a szomszédos Albert Frigyes brandenburgi őrgróftól. Mikor tehát István király ennek a szokásos módon bejelentette trónfoglalását, maga is tiszteletét nyilvánitotta iránta egy czifrán megírt hangzatos levélben. Erre az őrgróf kanczelláriája szintén udvariasan felelt s követei – megint csak a tartozó udvariasság hangján – külön is kiemelték uruknak iránta való nagyrabecsülését. Ezzel Berzeviczy czélt ért. Marienburgban írt köszönőlevelében örök háláját fejezte ki iránta páratlan kegyességéért és jóságáért.^[311] Néhány nap mulva meg már azt határozta, hogy székhelyén keresi fel és személyesen néz utána valami megkapható birtoknak.

Az őrgróf udvarában ismeretlen új lengyel király «tanácsosa és erdélyi procancelláriusa» büszke czímeit viselő ismeretlen magyar főúr szándékát nem teljesítették volna, ha nyiltan előáll vele. Ezért Berzeviczy azt üzente az őrgrófnak, hogy peregrinatióra indul, melyben Poroszország szebb részeit akarja látni s köztük Königsberget is megismerni. Szószóló-levelet is kapott hozzá Báthorytól, a ki őt mint gratus consiliárusát ajánlta kegyeibe.^[312]

A königsbergi udvarba Berzeviczy október közepén valóban peregrinus módjára ért fel, mindössze egyetlen szolga kíséretében. Vendéglőben szállt meg, de számláját – a kor szokása szerint – az udvar fizette ki.^[314] Albert Frigyes őrgróf kitüntető módon fogadta Berzeviczyt, nemcsak mint egy világlátott férfit illik, hanem arra való figyelemből is, hogy szomszédja, a lengyel király környezetéből való.

Königsbergi útjából visszatérve, Berzeviczyt a karácsonyi ünnepeken a király mellett találjuk Bidgośćban, hol 1577 elején a danczkaiak követsége őt is annyira elfoglalta. Ezért csak január közepén köszönhette meg az őrgróf szives vendégszeretetét. Levelében azt a meggyőződését fejezte ki udvariasan, hogy sok egyéb erénye közt édes atyjának a peregrinus-emberek iránti szabadelvüségét is örökölte és egyúttal arra kérte, hogy – a király iránti tekintetből is – adja neki hűbérjogon a dulsteti prédiumot, hozzátartozó négy falujával, a miért hűséges vazallusa lesz és magát egyúttal legalázatosabb kliensé-nek írta alá.^[315]

A brandenburgi őrgróf kanczelláriáján most már tisztába jöttek az ismeretlen vándor útjának leplezett czéljával. Csakhogy Berzeviczy kivánságát annyira nagynak, megokolatlannak és egyben szerénytelennek tartották, hogy nem is feleltek reá.^[316] Sürgetésére írt válaszát Berzeviczy Pózenben járva vette kézhez, de kevés épüléssel, mivel az őrgróf nyiltan megírta benne, hogy kivánságát «fontos okokból» nem teljesítheti, de hajlandó valamely fizetést rendelni neki. E nem remélt s nem kivánt nagylelküsége hidegvízként hatott Berzeviczyre. Ám feltalálta magát s köszönettel utasította vissza, azzal az udvarias kijelentéssel, hogy kegye a király udvarában gyanut és irigységet keltene s ezért kegyességét kedvezőbb alkalomból reméli elnyerni.^[317] Ezt az alkalmat az élelmes Berzeviczy maga szerezte meg és siettette úgy, hogy reá egy hétre a király által iratott az őrgrófnak, hogy adja Berzeviczynek hűbérjogon a Pomezániához tartozó Leistenau jószágát, mely korábbi birtokosának halálával újra hatósága alá jutott. Berzeviczy arra számított, hogy – miként Báthory maga is kijelenté levele bevezető soraiban – az őrgróf nem tagadhatja meg kérése teljesítését,^[318] mikor tulajdonképpen maga is hűbérese a lengyel királynak. Kitüntető ajánlásához Berzeviczy mégis jónak látta hódolatát külön levélben felajánlani, a mint azt Thornból útnak indította.^[319] Valami ajándékkal is kedveskedett az őrgrófnak, mit az udvariasságból egy hét márka súlyu aranyozott pohárral viszonzott.^[320]

Birtokügye azért is sürgős volt Berzeviczynek, mert a király megbízásából most Erdélybe kellett indulnia és szerette volna, hogy visszatértéig rendbe is jöjjön vele. Támogatására Zamoyskit, a lengyel prokanczellárt is felkérte, bár úgy látszik, oka volt reá, hogy levélben tegye, melyben mentségére azt mondja, hogy három órát várakozott reá, hiába lesve, hogy a táborból visszajöjjön.^[322] Igy indult útra, hivatalában távolléte idejére Kovacsóczy Farkas erdélyi titkárt hagyván hátra helyetteseül.

Azon az úton, a melyen tavaly Báthory István Erdélyt elhagyta, jött be Berzeviczy és ért 1577 április 14-ikén Brassóba, hol ötödnapig maradt a városi tanács költségén. Kíséretében egy olasz meg egy lengyel úr volt, továbbá Berzeviczy magyar adjutánsa, Halmágyi István. Ez vitte be a fejedelemnek Gyulafejérvárra a lengyel király leveleit s hozott reájuk választ gazdájának. Tizenkét napig ült oda, a mely alatt költött élelmére két forint 9,1/2 dénárt, egyébbre 1 frt 41 dénárt s kapott bért 48 dénárt.^[323] Ezt személyesen vette fel a tanácstól, mely másként nem számolhatta el s így valószínüleg útközben találta Berzeviczyt, ki maga is az udvarba igyekezett: nem annyira azért, hogy a fejedelmet, Báthory Kristófot üdvözölje, mint inkább saját ügyei miatt. Elhagyott jószágait vágyott látni, de azokat bizony elhanyagolt, szánalmas állapotban találta. Ezt nemcsak a gondatlanság okozta, hanem az is, hogy közel lévén a fővároshoz, mindenféle bántalomnak ki voltak téve. Igy a bánsági határvidékiek elhajtották juhait vagy pedig az ő földjén legeltettek. Ennyi bosszúság láttára – mit már Lengyelországban megsejtett – lemondott arról, hogy házat építsen, sőt még inkább megérlelődött benne a vágy: eladni minden erdélyi jószágát és végleg új hazájában, lengyel földön megtelepedni.^[324]

Saját gazdasági dolgait úgy a hogy rendezvén, Berzeviczy május közepén a fejedelemmel országlátni ment. Előbb Szászvároson állapodtak meg s onnan 18-ikán Dévára kocsizván, maga Kendy Ferenczczel Karánsebesre útazott, hogy megvizsgálják ama bajok okait, melyek következtében annak a tartománynak lakói folytonosan panaszkodtak bánjukra. A csak imént lefolyt tordal országgyűlésen is ötszáznál több jobbágy panaszolt a fejedelemnek a bán kegyetlenkedése és erőszakossága miatt, a miért – amaz országrész nagy kárára – már valami 600 ember menekült a hódoltság területére, török fenhatóság alá.^[327]

A gyulafejérvári udvarba visszatérve, Berzeviczyre augusztus elején nagyobb küldetés teljesítése várt. A fényes portára kellett mennie, bár a világnak úgy hirdette, hogy csak peregrinatióra megy, világot látni.^[329] Brassóba 14-ikén érkezett s onnan harmadnapra indult a törcsvári szoroson át,^[330] a portai követek megszokott rendes útján, Havasalföldén át ki a török birodalomba. Ennek főbb állomásai: Tergovistye, Bukurest, Gyergyike s itt a Dunán keresztül Oroszcsik, Drinápoly és Konstantinápoly. Ideérve, Berzeviczy könnyen boldogult, mert könyvtárából magával hozta a franczia Geuffrais Antal jeruzsálemi lovagnak a török császári udvarról írt kis könyvét, melyben a főbb tisztviselőket s magát a török népet, szokásait, hitét és babonáit, meg a török birodalom történetét ismerteti.^[331]

Konstantinápoly háromszögben nyúlik be a Boszporustól a szárazföldre és halmokra épült szép fekvésű város, melynek két oldalát két tenger mossa. Régi falainak kerülete 16 olasz mérföldnyi s azokon belül 300 ezer ember lakik. A keresztyén kereskedők városrésze Pera, a hol a gályák árzenálisa is van. Nevezetességei közt a márványból épült Aja Szófia a világnak majdnem valamennyi hasonló templomát felülmulja nagyságával. Érdekes a görög császárok romokban heverő palotája s egy diadaloszlop, mely akkora, mint a római két kolumna. Aztán a hyppodrom két hieroglifes gulával, meg egy három egymásba font kígyóból álló bronz-oszlop, mit nagy tiszteletben tartanak, az lévén róla a nép hite, hogy a mióta ez itt áll, semmi kígyó sem marja az embert. Az újabb építkezések közt nagyszerű Szolimán szultán porfiroszlopos moséja, körülötte négy minaréval és gyönyörű kútakkal. Nem messze tőle látható az a menház, melyben bármely idegen megszállhat három napig és akárki ingyen kaphat naponta élelmet; azontúl egy kollégiumféle iskola, meg kórház. Ezeket a szultánok és egyes gazdag törökök építették a köz javára és lelkük üdvösségére.

A város utczái elég szélesek, de a házak nagyobbára fából s földből készültek, mivel a török csak középületet épít kőből, magánlakásról az a felfogása, hogy elég, ha egy emberéletig tart. Árusboltjuk igen sok van és érdekes a berestán, hol pénteket – vagyis az ő vasárnapjukat – kivéve, naponta árverésen adják el az elhalt emberek ingatlanait, néha még a császárok hagyatékát is. Ezért, meg a város kedvező fekvése folytán, kereskedelmi forgalma nagyon élénk.

A város tengerparti sarkában van a szultán palotája, az Új szerály, melynek kerülete három mérföldnyi. Magas fala nem igen erős, de száz ágyú védi, inkább csak ijeszti az ellenséget, annyira elhanyagolt állapotban hevernek a falak alatt. A palota remek kertek, épületek és kútak tömkelegében Európa és Ázsia ölelkezése pontján olyan pompásan fekszik, hogy csodásabb szépségű helye tán nincsen is több a világnak. Ez a kert hajdan az Aja Szófiához tartozott s tőle vették el a szultánok, a miért még ma is ezer aszpernyi bért fizetnek naponta.

A szerálynak valami ezer főnyi tisztje van. Ezek közül 200 a kerteket gondozza, 150 a konyhában vagy a betegek körül sürgölődik, míg mások a takarítást végzik. Magasabb rangú az a 150 többi ember, ki az úgynevezett nagyházban szolgált, mert legalább olvasni tudnak s napi bérük élelmezésen és ruházaton kívül 8 ászper és főnökük a kapidzsi bási, eunuk. További 45 a szultán fűszerszámát és nyalánkságait őrzi, a kilerdzsi bási felügyeletével. Ruházatát, ékszereit és magánpénztárát 70 ember gondozza a kaznadár-básival. Közülök 26 jut be idővel a szultán termeibe, napi húsz ászpernyi fizetéssel, az oda-bási őrködése mellett. Ezek közül a neki legkedvesebb három ifju követi a szultánt mindenfelé. Az első, a biliktár kardját és íjját, a második, a szkodradár ruháit, a harmadik, a szkarabdár vizét és ételét viszi utána. Nevezetes három tisztség, mely beilerbeiségre vagy janicsáragai méltóságra, tengeri kapitányságra s néha még vezérpasai állásra is vezet. Az ifjakat 35 fehér eunuk kormányozza s ezek állnak őrt a szultán ajtaján. Másik 18 fekete eunuk 150 feleségére visel gondot, míg a régi szerályban lévő nagy háremben 1500 nő él s várja, mikor kerül be egyenként az újba.

A felsorolt ifjak mind keresztyén fiúk, a kiket erre való tisztek három évenként szednek össze a török birodalom eldugottabb falvaiban. Tíz-tizenhárom éves korukban rögtön piros és sárga posztóruhába öltöztetik őket, fejükre piros tollas sapkát adván. Ekkor elvonultatják valamennyit a szultán ablaka előtt s a kiket ő kiszemel, udvarába jutnak, a többit pedig mesterségre fogják vagy szpáhikat nevelnek belőlük. Ez a legkisebb rang, melylyel 24 éves korukban az udvarból az életbe lépnek.^[332]

Minderről Berzeviczy hamarosan tájékozódhatott, a míg a megszokott formaságok szerint kihallgatást nyerhetett. A fővezér által a szultán elé vezettetvén, a magas porta beleegyezését kérte ahhoz, hogy Báthory István seregeket hozathasson át Erdélyből Rettenetes Iván orosz czár ellen tervezett támadó hadjáratára, melynek előkészítését már most megkezdte. Ezt Berzeviczy annyira titokban adta elő, hogy még a németbirodalmi követet, Ungnad Dávidot sem kereste fel,^[333] holott ifjukori barátja volt, még paduai tanulása idejéből. De ámbár török örök figyeltek reá, a titok épp Ungnad révén jutott el a császári udvarba, hová szeptember közepén megírta, hogy Berzeviczy rendeletet kapott arra, hogy az erdélyiek Báthoryt a havasalföldiekkel együtt szükség esetén teljes seregükkel megsegítsék.^[334]

A porta rendeletével Berzeviczy október 10-ikén érkezett ismét Brassóba ^[335] s onnan Báthory Kristófhoz, kit Tordán ért. Itt terjesztette elő – a lezajlott országgyűlés után – útja eredményét s azt, a mit a portán gyakran könnyezve szemlélt, miként vonultak fel például a naponta odaérkező keresztyén foglyok s a török készülődéseire gyülekező hadi népek.^[336] Jelentése után Berzeviczy nemsokára el is búcsuzott a fejedelemtől, mert ura, királya már sürgősen hivogatta vissza.^[337] De a mint Moldova határára ért, szemben találta Sánta Péter vajda követét, a ki Báthory Kristóftól sietős hadi segélyt kért a kalandor moldovai Patkó Iván ellen, a ki 400 nizovi kozákkal meglepvén őt székhelyén, Jászvásáron, elűzte és seregeit megverte.^[338] A lázadás színhelyén, Moldován át ekként Berzeviczy bátorságosan nem folytathatta útját s ezért visszafordulva Brassóba, deczember 3-ikán onnan indult Halmágyi István deák s négy szolgája kíséretében Székelyudvarhelyen és Beszterczén át ^[339] Felső-Magyarország felé. Ez az út 12 napi kerülővel hosszabb a moldovainál, de legalább biztos volt. Hanem a Kárpátokban oly magas hóra bukkantak s a folytonos havazás úgy megnehezíté haladásukat, hogy csupán Vízkereszt után, 1578 január 8-ikán érkezhettek Varsóba,^[340] hol a király a szent ünnepeket töltötte.

Berzeviczy jelentését s a portán szerzett tapasztalatait Báthory István elégedetten hallgatta és nagy útat járt híve iránti elismerését azzal fejezte ki, hogy kanczellári rangra emelte. Nevezetes tisztség. A legnagyobb s legfontosabb valamennyi között. A kanczellár a tanács feje, elnöke, a ki az államügyeket a tanácsban előadja, megmagyarázza. Így a beérkező leveleket is maga szakasztja fel a tanács színe előtt, mely ha helyben hagyta, elkészíttette a választ s azt a fejedelemmel aláíratván,^[342] saját ellenjegyzésével vállalta el érette a felelősséget. Tudtán kívül tehát semmi sem történhetett s ez kölcsönzött fényt, tekintélyt a tisztségnek, minthogy a kanczellár nemcsak a fejedelmi akarat végrehajtója, hanem egyúttal a fejedelem képviselője, helyettese is. Kétszeresen állt ez István király mellett, hol – rendes erdélyi tanács híjján – a kanczellár mindenható volt! Új méltósága dicsfényében Berzeviczy azonban jóformán ki sem pihenhette portai követsége fáradalmait, mert pár nap mulva Königsbergbe indult, hogy «halhatatlan köszönetet» mondjon élőszóval is az őrgróf ama nagy kegyelmességeért, hogy a kért jószágot hajlandónak nyilatkozott neki megadni. Erről Berzeviczy már nyár közepén értesült kanczellárja, Schach Venczel leveléből, mire még a gyulafejérvári udvarból megköszönte jóindulatát, melyet iránta a lengyel király tisztességeért tanusított.^[343]

Hogy jó sikerrel végezzen, Berzeviczy megint ettől a királytól szerzett ajánló-levelet, melyben Báthory István arra kérte az őrgrófot, hogy «ha lehetséges», örökjogon engedje át hívének a leistenaui hűbérbirtokot.^[344] Ezt az őrgróf igazán nem tehette, hiszen Berzeviczyt egyáltalán nem ismerte annyira, hogy őt olyan módon kösse magához, a mit csak régi, kipróbált hűségű alattvalói igényelhettek. Csakhogy Berzeviczy jól ismerte az udvari emberek természetét. A «Schwarzmorin»-hoz czímzett szállásáról ^[345] naponta feljárt a várbeli kanczellária vezetőihez, kiket egy s más ajándékkal és divatos ékszerrel mégis csak sikerült megpuhítania annyira, hogy mikor január 24-ikén elkészíték adománylevelét, azt csakugyan élethossziglanra állították ki, még pedig azzal a kedvezéssel, hogy ha megházasodván, felesége túlélné, az is haláláig bírja a jószágot. Bevezető soraiban az oklevél szövege külön hangsúlyozza, hogy a riesenburgi kapitánysághoz tartozó leistenaui birtokot, mely a Drahe-család kihaltával ^[346] visszaszállott az őrgrófra, ez csupán ura és sógora, I. István lengyel király ismételt közbenjárására és hathatós ajánlatára adományozza Berzeviczynek, az erdélyi magyar kanczellárnak. A jószág terjedelme 129,1/2 Hube, a mi tekintélyes birtok, mert valami 3600 Morgen vagyis – mai fogalmaink szerint – 2200 holdnál nagyobb volt, vízzel, réttel váltakozó szép, sima helyen, a mai Westpreussen-tartomány délkeleti felében, az Ossa völgyében, Bischofswerden szomszédságában, tőle nyugatra.^[347]

Képzelhető, milyen örömmel sietett vissza Berzeviczy a királyhoz s mily boldogan szólt neki a nagyszerű adományról, melyért február elején fejezte ki az őrgrófnak hálás köszönetét.^[348] Magát az adománylevelet Báthory István három hét mulva hagyta jóvá és adta ki függőpecsétes díszes pergamen-oklevél alakjában a varsói országgyűlésről, melynek – az ország törvényei szerint – be kellett mutatni.^[349] Ezzel most már Berzeviczy át is vehette a jószágot, mely őt ezentúl ehhez a földhöz kötötte. Az átadás és átírás törvényes formaságainak elintézésében az udvar egyik derék titkára, Giese Tiedemann segédkezett neki, többször is felkeresvén falusi otthonában. Ilyenkor órákig elbeszélgetett estende ezzel a tanult német ifjuval művészetről és írókról, kivált az ő kedves Plautusáról, miután Giese Kovacsóczyval is jó barátságban állott s mindkettőt ellátta könyvekkel vagy idegen portékával, a mit a Hansa-hajók Hollandiából és egyebünnen hoztak magukkal a danczkai kikötőbe.^[350] Másik tudós barátja meg a lengyel Kromer Márton kiszemelt vármiai püspök volt, kinek «Polonia» czímű nagy művét épp ekkoriban kapta tőle emlékül. Kitüntető figyelmét köszönvén, meg nem állhatta azonban, hogy egy-két tévedésére ne figyelmeztesse, a mit tapintatosan a nyomtató ügyetlenségének tulajdonított.^[351] Azért a szép könyvet persze megbecsülte. De épp úgy örült, ha fajkutyákat kapott ajándékul,^[352] mert maga is szenvedélyes vadász volt, mint István király.

Ám ha Berzeviczy lelkét a tudomány és szórakozás, meg a könyvek szeretete be is töltötte, a gondtalan öregséget biztosító jószágszerzés pedig életét könnyüvé tette, valami mégis hiányzott boldogságához. Egy megértő, jó feleség, a milyenre eddigi életében nem akadt, de folyton vágyott. Hiszen utóvégre már negyven éves volt s jól megérett a házasságra, a mire még úgy látszik sem ideje, sem módja nem vala. Jó szerencséje ebben is megsegítette, a mennyiben a Danczkától délre fekvő Woianow faluban peregrinatiója alkalmával megismerkedett néhai Dameraui Felix hajadon leányával, Katalinnal, kit magához méltónak ítélt és hamar megszeretett. A család a Rehden vára melletti Damerauból származik, mely a XV. században Damerau Miklós, a híres «Eidechsenritter» tulajdona volt.^[353] A XVI. század elején a Damerauiak azonban Woianowba költözködtek s úgy ellengyelesedtek, hogy váltakozva Dombrowski és Woairnowski névvel is éltek.^[354] Közülök ekkoriban egy második Felix tünt ki, a törökverő máltai lovag,^[355] Berzeviczy kortársa. Czímerül a Leliwa-jelvényt használták – az ezüst félholdon álló arany csillagot – s lengyel hajlamaik és érdekeik folytán végig megmaradtak katholikusoknak. Az volt Berzeviczy választottja is, a ki e sajátos német-lengyel környezetben németül, lengyelül egyformán megtanult és beszélt.

Ebbe a családba akart a lutheránus Berzeviczy beházasodni, miután Katalinnal eljegyzését is megtartotta hamarosan, még június közepén. Ekkor t. i. István király hívására hivatalos ügyben Lengyelország déli részébe, Ilyvóba kellett utaznia ^[357] s innen köszönte meg Berzeviczy Danczka városának mátkasága alkalmával kifejezett szerencse kívánatát is.^[358]

Hozományul 10,000 forintot kapott.^[359] Indulása előtt azonban – a kor szokása szerint – házassági szerződést kötöttek. Ebben kötelezte el leendő feleségének nemcsak leistenaui birtokát, hanem valamennyi erdélyi és szepességi jószágát is az esetre, ha őt túlélné és utódai nem maradnának; még pedig azzal a szigorú kikötéssel, hogy örökségét magyarországi oldalági atyjafiai semmi szín alatt meg nem támadhatják. Nevezetes föltétele a szerződésnek az is, hogy Berzeviczy késedelem nélkül pénzzé tegye erdélyi jószágait s azon anyósa, Jokkl Erzsébet tudtával és mindkettőjük hozzájárulásával Poroszországban vásároljon más birtokot, mely szintén feleségét illesse, minden jövendő ingó és ingatlan szerzeményével együtt.^[360]

Berzeviczy egyébként azért is jött ide Erdély szélére, hogy áthozhassa egy s más ingóságát lonfalvi házából. Ezekért két szolgáját küldte be, a kik számára Brassóban egy szép lovat is vettek 26 forinton,^[361] miután már az esküvő napját is kitűzték október 12-ikére, jó előre, hogy minél több ember juthasson el reá messze földről is.^[362]

Erdély határáról Berzeviczy sietve érkezett vissza,^[364] mivel október elején az őrgrófot személyesen hívta meg königsbergi palotájában esküvőjére. Erre legalább nászajándékát is magával vihette ^[365] Woianowba, hol a lakodalom, a leány szülői házában pontosan végbement a kitűzött napon. Ezen mindkét rész nagy pompát fejtett ki, a milyet csak egy olyan ünnepség megkivánt, melyen a lengyel király s a brandenburgi őrgróf is képviseltette magát. Ez utóbbit, az agybaja miatt visszavonult fejedelem helyére lépett György Frigyes őrgrófot a preischmarkti kapitány helyettesítette, illő nászajándékot nyujtván át ura részéről,^[366] a milyet Danczka és Königsberg városi tanácsai is küldtek.

A ritka szép esküvőnek irodalmi emléke is maradt, a mennyiben Berzeviczy erdélyi barátjai versben fejezték ki jókívánságaikat s azokat egy «Epithalamia» czímű vaskos füzetben ki is nyomatták Krakóban,^[368] tiszteletük jeléül. Az üdvözlő versek sorát a szebeni Sigler Mihályé nyitja meg; mely még néhány használható adatot is nyujt. A többi émelygős ömledezés, üres rímgyakorlat, a milyet e korra ráerőszakoltak az egyetemeken tanuló ifjak, kik valamennyien a klasszikusokat igyekeztek utánozni s önmaguknak tetszelegtek frázisoktól áradozó s gondolatokban szegény, sokszor alig érthető szellemi termékeikkel. Ilyen többé- kevésbbé jó verset írt még bele folytatólag Kendy Sándor, Belső- Szolnok megye főispánja, radnóti Kendy Ferencz, Küküllő vár megye főispánja, Ungler Lukács mester, az erdélyi szászok superintendense, Kercz Pál brassói orvos hármat is, Hirscher Péter brassói bíró, Hecht György szebeni főkonzul, Huet (Süveg) Albert szebeni királybíró, kettőt is; Auner János mester szebeni lelkész, Schesaeus Keresztély meggyesi lelkész és a brassói Schwarz (Mela) Péter. Végül ezekhez csatlakozik Schreck Bálint mester «danczkai poéta» hosszú «Arete sive carmen nuptiale» ja, mely még valamennyi közt a legtartalmasabb s egyúttal tán legkevésbbé fellengző is.^[369] Mikor pedig az esküvő híre Paduába is eljutott, Berzeviczy ottani tisztelője, az erdélyi Uncius Lénárt is verset írt hozzá, kifejezvén benne szeretetét s azt, hogy naponta emlegetik: miért nem lehet köztük.^[370]

Ez persze Berzeviczynek már többé nem adatott meg, hiszen országos dolgok foglalták el vagy anyagi ügyek kötötték új hazájához. Ilyenek miatt ment le házassága után is alig pár héttel, a tél elején Krakóba, a hová unokaöcscsét, Berzeviczy Miklóst áthivatta Sárosból. Ettől részletesen értesülvén berzeviczei jószágai állapotáról, írásbeli utasításban kötelezte, hogy hazaindulva, még karácsonyra visszatérjen másik két unokaöcscsével, ángya, özvegy Berzeviczy Györgyné fiaival. Erre az asszonyra különben is haragudott, mert mindenféle férfit illető vagyoni dologba beleártotta magát, a mi «nem is illik asszonyi állathoz». Egy másik rokona, Vernik asszony meg holmi adósságáért jószágát foglalta el; az udvarában lakó Berzeviczy János pedig haszonbérét nem fizette pontosan, azt állítván, hogy lovat, szerszámot vett rajta. Csakhogy ezt Berzeviczy Márton nem akarta az árendába betudni, hanem teljes összegében kivánta tőle, «mert nem illik, – úgymond – hogy az én kárommal magának hasznot építsen», mivel im Lengyelországban is csak a puszta jószágot szokták bérbe adni s ha saját maga költségével akarná míveltetni, nem szükség másnak bérbe adni.^[372]

A haragos nagybátya kivánságára a mondott időre át is jött Krakóba Berzeviczy Miklós és Jeromos, a két testvér, meg unokatestvérük, János, ki egyúttal a távol vidéken elfoglalt György ügyét is képviselte. Az ünnepek elmultával aztán, deczember 28-ikán valamennyien megjelentek a király kanczelláriáján, hol aláírván Berzeviczy házassági szerződését,^[373] akarva, nem akarva tettek vallást arról, a mit tőlük nagybátyjuk világos érdekük megsértésével kivánt.^[374] Berzeviczei jószága és egyéb otthoni ingatlana tudatosan nincs belefoglalva ebbe a szerződésbe, mert azokat Berzeviczy Márton – hálából előzékenységükért – unokaöcscseinek zálogosította el húsz esztendőre 1300 forintért, még pedig úgy, hogy atyjafiaival újesztendő után hazament Sárosba és 1579 január 8-ikán kötötték meg a szerződést a szepesi káptalanban,^[375] miáltal megszünt Berzeviczy János bérlete is, melyet nagybátyjától két év óta birt.^[376]

Berzeviczy Márton atyafisága iránti magatartása igen nemes és méltányos volt, mert a kikötött zálogösszeg igazán nem állott arányban az átengedett birtokok terjedelmével és hasznaival; hiszen a hat jószág és a berzeviczei kuria használatára alig esett évi 650 forint, a mennyinél bizonyára haszonbére is több volt. Úgy látszik ezért akarta kárpótolni István király is, midőn neki, immár lengyel állampolgárrá és lakóssá vált hívének, ugyanekkor eddigi hű s főleg követségekben kifejtett nagy szolgálataiért a marienburgi kerületben, a graudentzi kapitányság jövedelméből haláláig évi 1500 tallérnyi járadékot adományozott.^[377]

Berzeviczy így szerencsésen végezvén az esztendőt, az új évben, 1579 elején Varsóban találjuk a király oldalán dolgozva. Báthory István ugyanis erre a tavaszra tűzte ki az orosz hatalom elleni hadjárat megindítását s bár ez tisztán Lengyelországot illető ügy volt – melyet a kanczellárrá előléptetett Zamoyskival intézett – erdélyi kanczellárja közreműködését is igénybe vette vállalkozása sikerének biztosítása érdekében. Hiszen az Erdélyből várt magyar segítő hadak toborzásának és behozatalának százféle ágas-bogas dolga egyenesen őt illette. De ezenkívül Berzeviczy lengyelföldi összeköttetése révén is sok szolgálatot tehetett az ügynek. Így mindjárt a fegyverrel hódolásra birt s épp ezért duzzogó Danczka város pénzsegélyét is ő járta ki, biztosítván a város tanácsát, hogy viszonzásul érdekeit híven támogatja a királynál.^[378] Vele aztán csakhamar, február elején Grodno várába ment s két hét mulva megbízásából Königsbergbe, hol az őrgróf kis leánya, Mária keresztelőjén a lengyel királyt képviselte s végezte mindazt, a mit ilyenkor a vallás és szokás a keresztapának megszab.^[379] Ide különben érdeke is vonzotta, mivel leistenaui birtokát az a baj fenyegette, hogy elveszti. Ezzel t. i. az történt, hogy a königsbergi egyetem jogot formált hozzá s tiltakozott eladományozása ellen, a mint kitudódott. Azzal érvelt, hogy azt neki igérte az őrgróf s így nem volt joga másnak elajándékoznia. Még tán azt is felhozta védelmére, hogy már nem volt ép elméjü cselekedetekor, legalább ezt látszik igazolni utódja, György Frigyes őrgróf tiltakozása is. Ezt szerényen, informatio alakjába foglalva küldte meg Báthory Istvánnak, a ki azzal felelt reá, hogy a leistenaui birtok öt esztendeig volt már Albert őrgróf kezén, midőn kérésére és ajánlatára Berzeviczynek adta hűbérül. Hogy pedig rögtönösen – s a törvényes időben – nem foglalhatta el, annak az volt oka, hogy megbízásából követségben járt, messze Konstantinápolyig s ez útjából hamarább nem térhetett vissza. Kellemetlen és bántó volt az is, hogy a hűbérbirtokot a hűbéres özvegye is örökölje, a mit Berzeviczy – lengyel jog alapján – feleségének házassági szerződésében biztosított. Ezt is ki akarta most járni, azért oly meleghangú Báthory ajánló-levele.^[380] De udvarias kijelentéseknél egyebet Berzeviczy szokatlan, majdnem erőszakos kivánságára nem nyert, sőt Pauli András, az őrgróf főtanácsosa meg is üzente neki, hogy: Az udvarokban imádkozni naponta van idő, kérni nem. ^[381] A dolog azonban Berzeviczyre nézve jól végződött, mert birtokában mégis megmaradt, mikor pedig fiai születtek, magától elesett az az ominózus hagyakozás, hogy azt felesége örökölje!

Anyagi dolgaival többé Berzeviczy nem is terhelte urát, kit most nagy tervének dicsőséges megvalósításában kellett támogatnia. Königsbergből megtérve április elejétől kezdve Vilnában találjuk, leveleket irogatva, hol Erdélybe, hol a porosz rendeknek, kiknek támogatását köszönte.^[383] Így segédkezett királyának egész június végéig, a mikor Báthory István hadba szállott. Bámulatba ejtő nagy elhatározás volt ez nemcsak azért, hogy hadat mert üzenni a hatalmas moszkovitának, hanem azért is, hogy megtámadására alig 16,000 főnyi sereggel vállalkozott.^[384]

Hadjáratának igazi czélja tulajdonképpen Kur- és Livland vagyis a Keleti-tenger ama partvidékének visszaszerzése volt, melyet az orosz hatalom Zsigmond Ágost királytól és Báthorytól – jóformán szeme előtt – foglalt el, mindjárt uralkodása elején, holott Iván czárral fegyverszünetet kötött. Büntető jellegü volt tehát ez a hadjárat, mivel az oroszok a meghódított városok lakosságát úgyszólván mindenütt kegyetlenül leöldösték; de a nélkül, hogy kegyetlenkedéseikben Báthory utánozta volna őket.

Vilnából indulva, István király július 12-ikén sviri táborából bocsátotta ki azt a remek hadi kiáltványát,^[385] melynek nyilván az volt czélja, hogy vállalkozását igazolja s a közvéleményt – úgy benn, mint külföldön – maga számára megnyerje.^[386]

István király hadi terve az volt, hogy orosz területen küzdjön, nem lievlandin, a hogy ellenfele képzelte. Ezért Połockra irányult figyelme, mely 1563 óta orosz kézben volt. Ez idő alatt körülötte húsz mérföldnyi térségen mesterséges úton vadont teremtett Iván czár, a ki így mindenütt várta volna a támadást, csak itt nem.^[387] Ezen a mocsaras, erdős területen azonban a hegyvidéki erdélyiek szekerczével vágtak útat. Megkerítve Kossiana, Kraszna és Sitna várait, egy hónap alatt ért a király Disnán át Połcok alá, melynek elfoglalására vágyott elsősorban. Ez nagy feladat vala, mert az ostromlottak 107 ágyuból lődöztek alá a várból a lengyelekre, midőn azok augusztus 11-ikén ostromához hozzáfogtak. De három heti kitartással végre sikerült s az erős vár – főleg a magyarok ügyessége és bátorsága folytán – 29-ikén a király hatalmába jutott. Bátorságot főleg a fafalak felgyujtása kívánt, mert mikor taraczkkal nem sikerült; alája lopódzva kézzel kellett hozzáférni. Ebben Rácz Péter volt legügyesebb, mert addig forgolódott dolgában, »míg a láng felment«, habár sebek, taglások, verések estek is rajta. Méltó társa Fejérdi Berta, a drabantok legmerészebb hadnagya.^[388]

Połcok bevétele után Báthory még három hetet töltött alatta, a körülötte elterülő egyéb favárak ostromát intézve. Igy jutott egymás után kezére Turovlia, Susa és Szokol, melyek alatt mindenütt magyar vér is folyt. Aztán szeptember közepén hajóra ülve, a Düna gyönyörű folyamvölgyében haladt Drujáig, a honnan szárazföldön érkezett vissza Vilnába, hol hívei s a rendek (október 4-ikén) valósággal diadalmámorral fogadták.

Ez az ünneplés méltán érte a királyt, mert győzelmes vállalkozásával nemcsak visszahódította a rég elveszett Połock vidékét, de biztosítá a Düna partját is, a mivel egyelőre gátat vetett az oroszok további terjeszkedésének. Mindez főleg Báthory István kiváló haditehetségének érdeme. Ám dicsőségét önzetlenül megosztotta erdélyi vezéreivel, kik támaszai és fő munkatársai voltak.

Mindenki átjött Erdélyből, a ki csak tehette, nemcsak hogy vele kedvét keresse a két fejedelemnek, Báthory Kristófnak meg Istvánnak, hanem azért is, mivel zsoldjuk nagyobb volt, mint otthon, a vitézség jutalma pedig nemesítés és birtokadományozás.

A hadbaszállást megelőző lublini mustráláskor 1579 február közepén) az erdélyi lovasság 280 főnyi volt. Ebben Bekes Gáspár (István király meghódolt egykori vetélytársa) 32 lóval, Bornemisza János 25, Bekes Gábor 16, Wesselényi Ferencz, Báthory Péter és Kendy Péter 10-10, Sibrik György és Lónyai Albert 8-8, Nagy Imre 7, Havaseli Balázs, Quarto György, Király Albert, Székely Mózes és Kazi György 6-6, Somogyi Bálint s más hat társa 5-5, More György s 14 társa 4-4, Pán János nyolczadmagával 3-3 és Horváth András meg Sándor István 2-2 lovassal szolgált.^[391] Ezeken kívül június közepére jött meg Csukath Péter 116 váradi, Barbély György 160 erdélyi, Prépostvári Bálint 210 magyarországi és Prebes György 140 magyar lovassal.

A gyalognép fővezére Vadas Mihály volt, kit a połocki ostromban ért halálával Kovács Ferenczczel helyettesítettek. Ez is, meg Károlyi István is közel ezer főnyi embernek parancsolt. Hadi nótáriusuk Zsuki Ferencz, fizetőjük Lippai Ferencz, míg a sebesültekre Hamvai Ferencz és Csányi Gáspár ügyelt, a fegyvertár őre pedig Nagy Bertalan.^[392]

E hadjáratban Berzeviczy a királyt – ennek nyilatkozata szerint – hűségesen végigkísérte mindenfelé s olykor még pénzzel is kisegítette, ha elegendő kéznél nem volt. A tél beálltával, mikor a csatározásoknak az iszonyú hideg gátat vetett, Halottaknapjára Berzeviczy azonban királyával Grodnóba vonult ^[394] s onnan a hónap végén Varsóba. De már a karácsonyi ünnepekre valószínüleg hazament, mivel vágyott családját látni, meg aztán hirét vette, hogy távollétében háza kigyuladt s majdnem mindene beleégett. A király ezért – a mint 1580 február elején visszatért hozzá Varsóba ^[395] és szerencsétlenségét elpanaszolta – neki adta négy esztendőre a danczkai kadukát, illetve jövedelmét. Ez abból állott, hogy lengyel jog szerint a törvényes örökösök nélkül, tehát magtalanul elhalt birtokosok vagyona és hagyatéka visszaszállott a királyra – nem a kincstárra, mint pl. nálunk, mit aztán rendesen udvari embereinek adományozott. Az el nem adományozott jószágokat pedig a király javára gondozták, sőt az elajándékozottak után is bizonyos jövedelem illette meg kezelőjüket.

Anyagi veszteségeért Berzeviczy hát tisztes kárpótlásban részesült, lelki bánatát azonban most is tanulmányokba merülve igyekezett eloszlatni. Így irodalmi levelezést folytatott a tudós lengyel Rozrażewski Jeromos kujáviai püspökkel,^[397] meg az olasz Brutus János Mihálylyal, a ki Krakóban Báthory megbízásából Erdély történetét írta. Ekkoriban már 1552-ig, Lippa elestéig haladt előadásában, részletesen értesítvén róla Berzeviczyt. Ezt nemcsak barátságból, de egyenesen a király meghagyásából tette, mert a mint műve egy-egy fejezetével elkészült, azt előbb Berzeviczynek küldte meg, a ki szabad idejében Báthory Istvánnak felolvasta és közös észrevételeiket a szerzővel közölte.^[398]

A király tavasznyiltával megint Grodnóba ment Berzeviczyvel,^[399] a husvéti ünnepek után pedig Vilnába, hogy közel legyen az új hadjárat tavalyi színteréhez. Ide Berzeviczynek felesége is utána jött Prussziából, mivel soká ültek egy helyben. Hadbaszállása előtt azonban ezüstnemüjével és féltettebb holmijával hazaküldte.^[400] Itt érte Berzeviczyt (június 10-ikén) a királynak amaz újabb kegye is, hogy a Pomerániában fekvő starogardi kapitányságot neki adta és évi jövedelmét felesége halálára is biztosította, azzal a szokott kikötéssel, hogy negyedrésze a lengyel koronát illeti.^[401]

Útrakelésük előtt Berzeviczy Kovacsóczy Farkas erdélyi kanczellárt is bő levélben tájékoztatta az eseményekről, abból az alkalomból, hogy Kendy Péter Gyulafejérvárról hírekkel és levelekkel megérkezett s nyomában Bornemisza János is megjött az erdélyi és magyarországi drabantokkal. Legfőbb ujságként a litván Osik Gergely főúrnak a muszka czárral folytatott titkos praktikáit közlé vele, melyeket egy szolgája részeg fővel a korcsmában árult el. Maga dolgában is írt, kérvén, küldje meg a 3000 aranyforintot, még ha kölcsön venné is, a mivel Kovacsóczy nyilván az elmult évben neki eladott erdélyi birtokai: Kisfalud, Lonfalva és Ompolyicza 5000 forintnyi vételárában maradt adósa.^[402] Végül női orvosságot kért Berzeviczy Kovacsóczytól – lévén ő egyuttal tanult orvos – a mi arra mutat, hogy feleségének magzatvetélése volt ^[403] s így még mindig nem született meg várva várt trónörökösük. Annál pontosabban megérkezett a brandenburgi őrgróf königsbergi palotájában, hová Berzeviczynek ismét el kellett mennie keresztelőbe, István király nevében. E megtisztelő megbizatás, a háborus előkészületek közepette, ezuttal nem valami kellemesen érintette. Július 19-ikétől kezdve mégis négy napot töltött két szolgájával Königsbergben, de legalább gazdag ajándékkal távozhatott, a menyiben egy gyürűt, egy lánczot meg egy aranyos ezüstpoharat kapott emlékül.^[404]

Követségét teljesítve, Berzeviczy egyenesen a már egy hónap óta menetelő had felé tartott ^[405] keleti irányban. Így hamar elérhette, hogy küldetéséről István királynak beszámolhasson.

Hogy az orosz elleni hadjáratát Báthory István újra megindíthatta, azt erélyes kanczellárja, Zamoyski rábeszélése segítségével vihette keresztül az önző és kapzsi lengyel nemességnél, mely kitartóan ellenezte. De mivel ez a nemesség maga csak igen kevés számmal jelent meg és állott királya rendelkezésére, német és magyar seregei erősítésére a városok polgárságát sorozta be, a királyi jószágokról pedig minden huszadik parasztot. Így sikerült 50,000 főnyi hadat teremtenie, melynek egy harmadával Zamoyski augusztus 12-ikén átlépte a Dünát,^[407] miután pár nappal előbb a folyó partján fekvő Wieliza várát elfoglalta. Ez augusztus 7-ikén jutott Zamoyski hatalmába, mivel megelőző nap 400 tallért küldött a magyarok kapitánya, Bornemisza János kezéhez, azzal a föltétellel, hogy azok kapják, a kik a várat meggyujtják; ha pedig ez a felgyujtás lengyel tüzérnek sikerülne, az 12 hold földet nyer jutalmul a királytól.^[408] Bornemisza így mindössze egy napig lövette a fafalakat a sánczokból, két faltörő s egy kartácságyujával. Az oroszok ugyan néhányszor eloltották a magyarok okozta tüzet, de azok másnapra újra felgyujtották a várat s 200 fegyverfogható embert, meg 13 taraczkot találtak benne. Haza is eresztették őket békével, a főbbeken felül.

Az elfoglalt vár látására igyekezvén, Báthory Uswiata ellen a vilnai vajdát indítá 300 főnyi litván hadával, mely alig fejezte be a két fertő közzé ékelt vár körülsánczolását, védői kiüzentek belőle s kegyelemre megadták magukat. Ebben is 500 embert, 8 taraczkot és egynéhány száz puskát találtak. További védelmét ennek is maga a király rendelte el, miután négy napig táborozott felégett falai alatt. Augusztus 21-ikén aztán tovább indult Wielkie Łuki felé, mely 16 mérföldnyire volt, ebből is 10 erdőn át vezetett. Ez iszonyuan meglepte az erdélyieket, hiszen eddigi útjukban immár 60 mérföldet jöttek erdőben, míg a sáros rossz útak miatt az ágyúkat Vilnától fogva vizen hozták a csatatérre. Ide Wielkie Luki alá most a király azért jött, hogy általa Livoniát könnyebben visszahódíthassa, habár sokan inkább a délibb fekvésű s fontosabb Smolensk ellen szerették volna működni látni, melynek környékét tavaly, hogy Połcok alatt volt, hadai igen elpusztították. Ám Báthory éppen e miatt nem ment arra felé hadával, nehogy fogyatkozást szenvedjen élelemben. Erejét 30,000 főnyinek mondta a szárnyaló hír, a mennyi az emberek ítélete szerint soha még lengyel királynak egy csomóban nem volt s hozzávéve még a tábori népességet, valami 200,000 lélekből állónak hiresztelték, a közeledő muszka had rémítésére. Még neszterfejérvári tatárok is voltak zsoldjában, kik Wisniewicki Mihály várnagy vezérlete alatt dulták, fosztották az oroszok földjét.^[410]

A csatározások egyik napján, augusztus 26-án Bornemisza lova elesett, úgy hogy egy darabig gyalog menekült, mig a magyarok más lovat adtak alája, hogy a muszkák kezébe ne jusson.^[411] Aztán hozzáfogtak a sánczkosarak fonásához, majd 200 magyar gyalogos ásta alá az egyik bástyát.^[412] Ekként ostromának ötödik napjára, szeptember 5-ikén Wielkie Łuki kézbe esett,^[413] a mi kivált Báthory egykori versenytársa, Bekes Gáspár és magyarjai elszántságának műve. Rettenthetetlen elszántságot tanusított különösen Debreczeni Fóris Ambrus, a miért a király nemességre emelte s példaadásul még a táborban átadta neki a czímeres levelet.^[414] Hasonlót kapott Thasnádi Balázs, a puskások tizedese, kinek azt a vitézségét, hogy még sebesülten is gyujtogatta a falakat és bástyákat csodamódra emlegették később is.^[415] Szeptember 20-ikán Nevel vára jutott a magyar vitézek, Bornemisza János 700 gyalogja birtokába.^[416] Ez nevezetes dolog volt, mert köröskörül nagy fertő fekszi s csupán napkeletről van száraz árka, az is erős kötésfákkal bélelve. Połocknál alig kisebb és 16 szép fabástyája van. Másfél ezernyi szolgáló embert, meg valami 3000 főnyi beszorult népet találtak benne, 11 taraczk mellett. Erre Zavolocs ostroma következett, az előbbi várakéhoz hasonló módon, hova már Károlyi István jött 800 gyaloggal.^[417] Ezt is két mérföldnyire fertő fogta körül, mely még a hol legkeskenyebb is, egy puskalövésnyi széles. Ezen belül emelkedett szép dombocskán maga a kilencz bástyás vár, háromszoros palánkkal körülvéve. Ezt tutajra rakott erdélyi gyalogosok közelítették meg, kik sánczot vetve köréje, azt rótt fákból készített védő fallal biztosították a várbeli lövések ellen.^[418] Ezek a lövések szüntelenek voltak, de, midőn október 11-én rohamot kiséreltek meg, a híd beszakadt és valami 50 nemes, meg 150 hajdú pusztult el.^[419] Ám Zamoyski nem lankadt, sőt a lengyel és magyar csapatokat biztatásaival és ígéreteivel vetélkedésre tüzelve, a várat végre október 23-ikán elfoglalta.^[420]

Ezzel jóformán be is fejeződött az idei hadjárat. A hirtelen beállott nagy hidegben István király téli szállásra bocsátotta katonáit s maga nehéz úton, november 3-ikán érkezett vissza Vilnába.^[421] De pár hét múlva Grodnóba vonúlt s itt nyerte tőle Berzeviczy jutalmúl hűséges szolgálataiért, melyeket az elmúlt hadjáratban – fáradságát, költségét és életét nem kimélve – neki s a hazának tett, a dirschaui kerületben megürült Konersten és Milewaldt nevű két falút. Ezeket a maga és felesége élethossziglani használatára kapta, köteles lévén jövedelmének negyedét – az ország törvénye szerint – a kincstárnak beszolgáltatni.^[422] Így legalább Berzeviczy nem tért haza karácsonyra üres kézzel családjához, melyet tavasz óta nem látott.

Dolgait távollétében úgylátszik sógora, damaraui Woianowski Péter intézte,^[423] míg olivai részjószágát a danczkai tanács hozzájárulásával 1581; elején Grabau Ákosra bízta.^[424] Anyagi ügyei rendezésével s vagyona többítésével, mint számtartó, pontos és szerző ember most is sokat bíbelődött. Woianowból például a varsói országgyűlésre menvén, megszerezte a királytól a starogardi kapitányság területén fekvő Kokoskowo (Hennewald) soltészségét, felesége élete fogytáig terjedő kedvezéssel.^[425] Rá egy hónapra jóvá hagyatta starogardi kapitányságába való beiktatásáról szóló hivatalos levelét, mely beiktatás csak ez év elején ment végbe. Ennek értelmében elhunyt elődje, Czema Fábián gyermekeit pénzzel elégítette ki.^[426] Ehhez kellett nyilván az a 2333 forintnyi összeg is, a mennyiben a kulmi tartományban fekvő Plawes nevű faluját abafáji Gyulai Pál királyi titkárnak zálogba vetette, a mit három esztendő mulva ígért neki visszafizetni,^[427] holott ekkoriban már 1500 tallérnyi kanczellári fizetést húzott, a mit a király még 250 tallérral toldott meg, hogy 2000 forintra kerekíthesse ki.^[428]

De mint az aggódó gazda, végül április 12-ikén új adományt szerez leistenaui jószágára is György Frigyes brandenburgi őrgróftól, a ki megujítván elődje adományát, kiterjeszté azt Berzeviczy gyermekeire is,^[430] vagyis két fiára, kik úgy látszik ekkoriban születtek. Ezt megint személyesen járta ki, a mennyiben az őrgróf fia keresztelésére indult királya rendeletére és képviseletében, három ezüst kupát vivén magával ajándékul.^[431]

A königsbergi udvarból visszatérve Starogardba ment, hol most, a mióta kapitánya lett, több időt töltött, mint falusi birtokán, mert mindenféle ügyes-bajos dologban kellett ítélkeznie vagy pedig alattvalói érdekében érintkeznie a közeli Danczka ^[432] város tanácsával s néha még a távolabbi königsbergi udvarral is.^[433]

Csendes munkaköréből és családi fészkéből Berzeviczyt országos dolgok ragadták ki, mert királya hívására pünkösd után Vilnába kellett indulnia, hol az egész udvar az újra megindítandó orosz hadjárat előkészítésén dolgozott. E tevékenysége közben a királyt váratlan csapás érte, bátyjának, Báthory Kristóf fejedelemnek 1581 május 27-én bekövetkezett hirtelen halálával. A sas-szárnyakon haladó gyászhír – a nagy távolság miatt – június 9-én jutott a királyhoz, kit mélyen levert, mivel bátyjához oly benső rajongó szeretet fűzte, a milyen testvérek közt nagy ritkán látható.^[434] A király végre is beletörődött Isten akaratában, habár még a pápa nevében részvétnyilatkozatra jelentkező nuncziust, Caligari János András püspököt is csupán harmadnapra fogadta.^[435] Június 16-ikán délelőtt aztán fényes királyi gyászszertartást rendezett a vilnai székesegyházban elhunyt testvére emlékére, melyen megjelentek az udvari emberek s külföldi követek is.^[436] Ám a királyra a testvéri kegyeletnek e magasztos nyilvánításán kívül más kötelesség is hárult: gondoskodni Erdély további sorsáról. Ezt ugyan felforgató baj nem fenyegette, mert Báthory Kristóf, halála előtt megválasztatta a kolozsvári országgyűlésen kilencz éves kis fiát, Zsigmondot utódjává s a lengyel király tekintélye és befolyása már csirájában elfojtott volna minden oly mozgalmat, mely Erdélyben zavart idézhetett volna elő. De azért komoly megfontolás után Berzeviczyt mégis beküldte az erdélyi rendekhez, hogy tőle akaratát megtudják s az ország, meg az ifju fejedelem kormányát biztosítsa.^[437]

Fontos új követségére Berzeviczy június 21-ikén indult,^[438] aznap, a melyen a király meg táborba szállott. Úti költségül 322 frt 10 denárnyi összeget kapott,^[439] útasításul pedig a királynak az erdélyi tanácsurakhoz intézett szép levelét. Ebben jóváhagyván eddigi eljárásukat, inti őket, hogy «ne legyen most helye köztük semmi privátumnak, semmi irígységnek, semmi gyülölségnek», mert ha olyat találna, a ki az egyezséget zavarná, annak fejét oly orvossággal köti be, mely hamar elválasztaná testétől!^[440] E fenyegető kemény szavak azt az áldatlan versengést és irígykedést bélyegezte meg, mely a tanácsurak közt – kivált Báthory Kristóf halála óta – lábra kapott. Az államügyeket ugyanis a 12 tagú kormánytanács vezette. Persze valamennyi tagja ritkán lehetett együtt. Ilyenkor 7-8 ember irta alá és pecsételte a rendeleteket, származásuk és szereplésük szerinti sorrendben, így: Csáky Dénes (a fejedelem atyjafia), Báthory István (az ifjabb), Kendy Sándor, Kendy Ferencz, Gálffy János, Kovacsóczy Farkas és Apafi István.^[441] Kristóf halálával tehát nem ismerték el többé Kovacsóczyt kanczellárul, azért szorul hatodik helyre, annyira gyülölték ez idegen, dalmata származású férfit, kinek a gőgös, rátartós erdélyi főurak sohasem tudták megbocsátani, hogy egyszerű orvosból lett kanczellár ^[442] s jutott fölükbe!

István király levele külön is kiemeli, hogy Berzeviczyt «teljes tanusággal» küldé Erdélybe s így, a mint a gyulafejérvári udvarba ért, mindenben teljhatalmulag intézkedett. Elsősorban az elhunyt fejedelem hagyakozását hajtotta végre. A kormányt annak értelmében a négy «testamentomos» úrra bízta, kiknek azonban minden fontosabb ügyet meg kellett István királynak írniok, mivel jóváhagyása nélkül nem intézkedhettek. De ha azt megszerezték, a birtokadományozási leveleket a fiatal Zsigmond nevében állították ki s ő is írta őket alá, gyermekes írásával. Ám ennek fő kötelessége még mindig a tanulás volt, melyet úgy atyja, mint István király határozott kivánságára továbbra is a jámbor, kegyes Leleszi János jezsuita-atya vezetett. Szórakozására viszont egy tuczatnyi nemes ifju nevelődött vele együtt állami költségen, kik a kis fejedelemmel játszadoztak, étkeztek és tanultak.

Ezzel s az udvartartás apró-cseprő részleteivel foglalatoskodott Berzeviczy, mialatt a portáról az a csausz is megjött, a ki Báthory Zsigmondnak a szultántól megerősítő athnámét, zászlót és boncsokot hozott, habár elismerése fejében az ország adóját kivánta emeltetni.

Berzeviczy másik megbizatása az volt, hogy István királynak a szászoktól valami pénzt szerezzen. Ezért július végén Gyulafejérvárra hivatta a szebeni polgármestert és királybírót és előadta nekik, hogy István király a szász egyetem Márton napi adójából 15,000 forintnyi előleget kiván. Ennek hallatára a küldöttek keservesen panaszkodtak, hogy ők ennyit ebben a nagy szegénységben nem tudnak előteremteni. Kérik tehát, hogy ezt a királylyal tolmácsolja. Hogy pedig sikeresen megtegye, egy 41 forintot érő nagy serleggel kedveskedtek neki. Csakhogy Berzeviczyt ez az ajándék nem kenyerezte le, mert jól ismerte az efféle panaszok alaposságát. Így hát hazaeresztette a küldötteket, hogy a pénzt sürgősen felhajtsák és elhozzák neki. De mivel azt is jól tudta, hogy százféle kifogással fogják megfizetését halasztgatni, augusztus 20-án négy kanczellistából álló kíséretével váratlanul Szebenben termett és személyesen adta elő a király kívánságát a szász univerzitás előtt. Ez most már nem térhetett ki a terhes dolog elől, hiszen Berzeviczy így is négy napig ült nyakukon, a mi a városi tanácsnak 74 forintjába került. Az elmaradhatlan ajándékok ára is majdnem felment annyira, mert Berzeviczy megint egy kupát kapott, íródeákjai meg egyenkint egy-egy poharat és ezüstkanalat. Ezért a szász egyetem kénytelen-kelletlen kivetette a 15,000 forintot a szász városokra és székekre, jutván Szebenre s a hét székre 5100, Brassóra és a Barczaságra 1500, Meggyesre és két székére 4000, Beszterczére és vidékére pedig 4400 forint, a mi aztán október végére össze is verődött.^[443]

70. AZ ERDÉLYI KORMÁNYTANÁCS PECSÉTEI.
(Hátulról számítva: Csáky Dénes, Báthory István, Kendy Ferencz, Kendy Sándor, Gálffy János és Kovacsóczy Farkas pecsétje.)^[444]

E tekintélyes összeg megszerzése nagy dolog volt, hiszen két évi adót tett ki és Berzeviczy ügyességének és kitartásának tulajdonítható. Ám azért ára volt, mint minden ilyen rendkívüli szivességnek, a mit a gazdag szászoktól az erdélyi fejedelmek kieszközöltek vagy mondjuk kicsikartak. A szász egyetem ugyanis régi szokásjoguk, a Rechtbüchlein vagyis a német statutumok fejedelmi megerősítését kívánta, hogy minden törvényük írásba legyen foglalva, mint volt a magyaroknak Werbőczy Tripartitumában. E végből az univerzitás minden városa számára kiiratta s megküldte, hogy átnézzék ^[446] s minél teljesebb legyen.

Fejérvárra visszatérve, Berzeviczy egyéb függő dolgai intézésével foglalatoskodott. Szeptember 11-ikén azonban Kozma és Petki Mihály társaságában Brassó város tanácsát tisztelte meg látogatásával. Négy napig volt a város kosztján, iródeákjaival és szakácsával s mintha halálra éhezve jöttek volna, 57 forint 40,1/2 denárnyira rugott mind az a sok étel, nyalánkság és bor, a mit négyen megettek, megittak e négy nap alatt.^[447] Iszonyú összeg, ha meggondoljuk, hogy ez időben hat fogolymadár és két fajdtyúk ára csak 20 denár, egy oldalas szalonna 2 forint s még az idegenből jött hering is fél denár volt. Viszont fogalmat alkothatunk magunknak az ilyen traktálások lukullusi voltáról, ha látjuk, hogy a szolgaember napjára mindössze 20 denárt kap ellátására.^[448] Persze a városok mindezt, meg a sok ajándékot nem sajnálták az udvari emberektől, mert érdekük kívánta lekenyerezni őket. Most is, Berzeviczy ráadásul még két olyan paripát kapott ajándékul, melyeket a város egyenként 60 forinton vásárolt. Pompás, nemes állatok lehettek, mivel 26 forinton már szép lovat vehettek.^[449] Hanem ezeken a lovakon kívül még a szebeniektől is kapott ajándékot Berzeviczy, mikor azok a királynak szánt pénzt az udvarba vitték; még pedig egy játéktáblát meg egy rókamálas felső rokkot, melynek ára egyedűl 25 forint volt,^[450] vagyis egy jó lóéval felérő.

Berzeviczy utolsó fontos megbizatása az erdélyi jezsuiták ügyeinek rendezése, illetve törvényes biztosítása volt.

A jezsuitákat Erdélybe Báthory István küldte be 1579 őszén a fejedelem kivánságára s a rendek tudtával, miután a magyar Leleszi János atya, mint a kis Zsigmond nevelője magára már korábban benn volt. Eleinte az atyák Kolozsmonostoron, az egykori apátság épületében húzódtak meg s nyitottak iskolát. De mikor a király kollégiumot építtetett nekik, 1581 tavaszán beköltöztek Kolozsvárra s ott folytatták buzgó működésüket: a tanítás és hitélet terén. Hogy életük gondtalan s annak folytán működésük eredményes legyen, István király a bácsi és jegenyei jószágot a kolozsmonostorihoz kapcsolva, utána a Blandratától elcserélt Tiburcz, Kajántó és Bogártelke birtokát adományozta nekik. Ezek közül Tiburczot még néhai Báthory Kristóf visszaszerezte és az ezt bizonyító oklevelet Berzeviczy szeptember 30-ikán mutatván fel a gyulafejérvári káptalannak, ismét visszacsatolta a kolozsmonostori jószághoz.^[451] Erről tanuságlevelet kapván, most már búcsut mondott az udvarnak s a kolozsmonostori konventet kereste fel. Itt most ennek hites személyeivel bejárták a királyi alapító-levélben felsorolt jószágokat s október 17-ikén iktatták be a kolozsvári jezsuitákat törvényesen is birtoklásukba.^[452] Ekkor ismerkedett meg a nagy tudományú Szántó (Arator) István jezsuitával is, a ki Rómából 1580 elején érkezett Kolozsvárra s azóta buzgólkodott áldásosan a hitélet fejlesztésén. Magyar szónoklatait százával hallgatták, gyóntatásaira tódult a nép, kegyes életével pedig példát mutatott még rendtársainak is. Ezek többnyire lengyelek voltak s világiasabb életmódjukkal állandóan botránkoztatták a szigorúbb magyar pátert.^[453]

Megbizatását szerencsésen teljesítve, Berzeviczy szüret után visszaindult Lengyelországba. Október 23-ikán ifjabb Báthory Istvánnál ebédelt Somlyón. Harmadnapra ment tovább,^[455] ellátogatva Berzeviczére is, hol már rég nem járt volt. Útja azon a felsőmagyarországi postaúton vezetett ki, melyet Krakó felé századok óta jártak a borkereskedők és más árus emberek. Így is három hét telt bele, mire családjához ért s ugyanannyi, míg István király színe elé juthatott. Jelentésével az nagyon meg lehetett elégedve, mert fáradságát megint királyi módon jutalmazta. Ez a jutalom most az iránti hozzájárulásából állott, hogy Berzeviczy megvehesse a moszkvai czártól visszahódított Livoniában a rigai öböl nyugati félszigetének majdnem a csücskében, a tengerhez közel fekvő Dondangen várát és hozzátartozó uradalmát. Az erről szóló pergamen-oklevél 1582 január 10-én Vilnán kelt s benne István király arra is kötelezi magát (és utódait), hogy az esetre, ha az uradalmat a lengyel király vagy korona vissza akarná venni, megtérítik a Berzeviczy által fizetett vételárát.

A dondangeni várkastély gazdája Magnus schleswig-holsteini fejedelem, III. Keresztély dán király fia és Norvégia örököse volt. Ez a 42 esztendős fejedelem a lievlandi tengerpart bírásáért versengő hatalmak tülekedése folytán jutott birtokaihoz; de épp ezért bírása és egész léte is azoktól függött. Előbb Iván czár kegyéért törte magát, sőt egyik sógornéját vette is feleségül. Majd a lengyelek barátságát kereste. Ezért Iván czár elfogatta, de nagylelkűen szabadon bocsátotta. Utána Báthorynak esküdött hűséget s nyakig adós lévén, örült, hogy ettől a lengyel fönhatóság alá jutott és elzálogosított birtokától megszabadulhatott. A hozzávaló pénzt Berzeviczy Sárosmegyéből hozta magával, hol minden atyai jószágát eladta ^[457] rokonainak, berzeviczei udvarházát kivéve.^[458] István királyt viszont politikai és államérdekek vezérelték, midőn azt a végvárat s környékét belső hívére ruházta, a mennyiben nem bízhatott kellően e tartomány lakossága hűségében, mely még mindig a dán királyt uralta vagy legalább is dán befolyás alatt élt.^[459]

Távoli új birtokát Berzeviczy nemsokára törvényesen is elfoglalhatta. De előbb a nagy hidegben Psków várát kellett megjárnia, a hová az erdélyi őrségnek vitt zsoldot. Erre ennek nagy szüksége volt, mivel a rettentő télben sokat szenvedett. Szenvedésükről Berzeviczy megható részleteket hallott a nyomorgó hajdúktól s tőlük tudta meg az elmult hadjárat eseményeit is, melyekben neki – erdélyi küldetése miatt – nem volt része.

Hogy a moszkvai czár hadaival harmadszor is össze kell mérnie erejét, azt István király már akkor belátta, mikor 1580 végén téli szállásra vonúlt. Az volt czélja, hogy kiszorítsa az oroszt a Keleti-tenger partjáról s ezt csak egy újabb hadjárattal érhette el. A bekövetkezett 1581-ik év telén a czár ugyan díszes békekövetség útján ajánlta fel Báthorynak az általa elfoglalt livlandi várakat. De a király az egész tartományt kívánta s nyíltan hadat üzent neki tavaszkor, miután erre minden pénzét feláldozta s még kölcsönt is szerzett. Erdélyből meg hajdúkat és drabantokat. Ezek bátorságában bízva István király egyenesen Psków vára elfoglalására indult és augusztus 18-án ért alája.

A sok tornyú város erőssége meglepte mindnyájukat, mert ez már nem olyan fafalú vár volt, a milyeneket eddigelé vívtak, hanem hatalmas kőbástyákkal védett terjedelmes város, melyet azonkívül még palánk is kerített a fertő felől. Második Párisnak nevezte a király egyik titkára, midőn meglátta. Őrségét 30.000 főnyinél nagyobbnak mondták, míg Báthoryé alig érte el a 20.000-et és ágyúja is mindössze húsz volt. Így inkább éheztetéssel remélte bevenni, ha maga hada is bővelkedett volna eleségben. Ügyes fortélylyal azonban védelmi tétlenséggel igyekezett István király a várbelieket lankasztani, elzárva minden útat, a melyen élelmezhették magukat.^[461] Három heti várakozás és készülődés után, szeptember 8-án mégis rohamot intézett a vár ellen és megostromolta. Hanem vállalkozása a csatatér egyenetlensége s a védők kitartása miatt nem sikerült, miközben elesett magyar hadainak kapitánya, Bekes Gábor, Dercsényi Tamás, a gyalognép századosa és a bátor zabolai Székely András.^[462] Ez halálos sebet kapott az ostromban és éppen csak annyi ideje maradt, hogy végrendelkezését atyjafiainak tollba mondhatta.^[463] Vele együtt sebesült meg Székely Mojzes is,^[464] könnyedén. Szerencsésen szabadult meg a magyar hadak főkapitánya, kecsedi Károlyi István is, egyike azoknak, kik Dirschau ostromától kezdve öt éven át minden ütközetben résztvettek és tapasztalt vitézségeért még a táborban birtokadományt kapott most a királytól.^[465]

Psków további vívását megakasztotta s a király kitartását lelohasztotta azonban a fagy, éhség, a pénzhiány és Possevino Antal jezsuita-atya béke-fáradozása. A nagytehetségű egyházi diplomata még Vilnában elbucsúzott István királytól s miután megjárta IV. Iván czár udvarát, október elején érkezett vissza a pskówi táborba, hogy a pápa megbízásából békét szerezzen a két régóta hadakozó ellenfél közt. Báthory elvben nem is volt ellene s föltételeit közölve visszaindult Varsóba. Maga helyett Zamoyski kanczellárt hagyta hátra, a ki őt a béketárgyalásokról rendszeresen értesítette. Ezek egy közeli orosz faluban, Jam-Zapolskiban folytak és értek véget Possevino ügyes közvetítésével 1582 január 15-ikén. Általa Lengyelország megtartotta az elfoglalt várak nagyrészét s így ellensulyozta Livlandban a svédek hatalmát. Másfelől vége szakadt a három év óta folyó nehéz hadjáratnak s legalább tíz esztendőre nyugalmat biztosított az oroszok részéről, kik különben is meggyengülve kerültek ki a hadjáratból.^[466]

Psków alól Berzeviczy 1582 február 8-ikára ért vissza Vilnára,^[467] a hónap végén pedig a királylyal és udvarával Rigába ment,^[468] hogy közelében fekvő várbirtokát átvehesse.

A kurlandi püspökség területén lévő dondangeni vár és tartozéka 14,000 tallérnyi eladási árában nem is alkudhattak meg előbb. Ekkora összegben ruházta most István király Berzeviczyre, újból biztosítván őt kártalanítása felől.^[469] Más szóval, ennyit kapott érette a lengyel kincstár Berzeviczytől, kinek ezenkívül április 10-ikén másik 3000 talléron kellett kiváltania a jószágot zálogosaitól: Schlieter János és Rohrmann Bernát rigai polgároktól. Ráadásul azonban még 600 tallért adott nekik leltárjavítás czímén, mivel gazdasági felszerelését nagyobbnak találta, mint eredetileg átvették.^[470]

A dondangeni uradalom 3000 tallérnyi megváltási árát Magnus fejedelem külön oklevélben állapította meg, melyben azt is kijelenti, hogy ezt Berzeviczy ama hűséges szolgálataiért teszi, melyeket neki a lengyel király mellett teljesített s természetesen ezentúl is teljesíteni fog. Az uradalmat Berzeviczy a maga s mindkét nemű örökösei részére minden jogával és szabadságával kapja, a dondangeni templom fölötti kegyuri joggal (jus patronatus-sal) együtt, de azzal a megszorítással, hogy soha benne más pap az augsburgi hitvallást követőnél ne szolgálhasson. Erőt nyert Berzeviczy egyszersmind az uradalom valamennyi idegen birtokrésze visszaváltására, sőt még a Dondangen közelében levő két szabad udvar: Stekelborch és Dommerschalck megvásárlására is.^[472]

Mindezt Berzeviczy nagybölcsen azért kötötte ki magának, mert megtudta s az uradalom átvételekor csakhamar ki is tünt, hogy a legjobb földek mások kezén vannak s így azokat is vissza kell váltani vagy vásárolni, hogy a birtok jövedelmező legyen és valamit érjen. Ekként vette meg Berzeviczy egymásután Thiesenhausen Tódortól a Dondangennel szomszédos Nauwyen és Kalten falvakat, meg a tengerparti Kiegeln falut, halászati jogával együtt 3000 talléron; Moller Jánostól Sasenichien községben lévő két jobbágytelkét 100 talléron;^[473] Taube Reinold schleswigi fejedelmi titkártól Uwalpenen faluban fekvő két jobbágytelkét 300 lengyel forinton;^[474] Staelen Vilmostól Osten faluban lévő két részbirtokát 1400 rigai márkáért, vagyis 280 lengyel forinton ^[475] és Krüger Zakariástól Ilsen községben volt négy jobbágytelkét, valamint Gawesen faluban fekvő négy üres telkét, 1215 lengyel forinton.^[476]

Öt hétig járta a határt Berzeviczy és alkudozott ezekkel a neki teljesen idegen emberekkel, a míg jószágaikat megvehette, meghagyván nekik – a föld szokása szerint – az idei termést s olyiknak még házát is év végéig. Ám vele egyidőben Wesselényi Ferenczet, a király kamarását és tanácsosát is nagy kitüntetés érte azzal, hogy István király őt bárói rangra emelte, a mi egyúttal arra is feljogosította, hogy leveleit piros spanyolviaszszal pecsételhesse meg. Erről szóló diplomája április 3-ikára készült el Berzeviczy kanczelláriai irodájában. A pergamenoklevelet rendkívül finom tollrajzok és virágdíszek környezik, szövege pedig kiemeli Wesselényiről, hogy már Erdélyben kitüntette magát a Bekes Gáspár elleni harczban; itt meg a magyarok kapitányaként Danczka, Połcok, Wielkie Luki és Psków alatt, életét is sokszor veszélyeztetvén bátor, vitéz magatartásával.^[477]

Június elején Berzeviczy újra felkerekedett a királylyal ^[479] s mikorra Grodnóba értek, valamennyi fenti birtoka élethossziglani élvezetére adománylevelet nyert tőle, melyben nyiltan ki van mondva, hogy Berzeviczy halála után azokat a jószágokat a lengyel kincstár csak úgy szerezheti vissza, ha vételárukat utódainak kifizeti.^[480]

Berzeviczy az egész nyarat Grodno-várában töltvén, természetesen az erdélyi kanczellária ügyeit is gondozta. Aláírását különösen czímeres-leveleken találjuk gyakran, minek az a magyarázata, hogy a Szentszék közbelépésére békével megszüntetett háboruban kitünt híveit István király tömegesen nemesítette. Őszire Berzeviczy azonban az udvarral Varsóba vonult, nagy kárára saját otthoni gazdaságának, melyet idegenekre kellett bíznia. E miatt tömérdek kellemetlensége támadt s különösen sok panasza volt danczkai prokurátorára Danczka város tanácsának, mivel az a föld népével kegyetlenkedett, a város kiváltságait nem tartotta tiszteletben s napirenden lévő visszaéléseivel még a kincstárt is megkárosította.^[481] De, ha ebből Berzeviczynek vesztesége volt is, kipótolta a királyi kegy nagylelküsége, mely szolgálatait pazarul jutalmazta. Így pl. felszabadulván a tucholi kapitányságban Weier Ernő 2000 forintos évjáradéka, azt most – 1582 november 15-én – Berzeviczy kapta meg, tíz évi hű szolgálatának mintegy jutalmául, mit az oklevél meleg szavakkal emel ki, hangsúlyozván, hogy az elmult évtized alatt vagy nevezetes követségeket végzett, vagy pedig jelentékeny költségével és kárával élt majdnem állandóan udvarban, táborban.^[482]

WESSELÉNYI FERENCZ BÁTHORY ISTVÁN LENGYEL KIRÁLYTÓL NYERT BÁRÓI DIPLOMÁJA. (Riga, 1582 április 3.)^[483]

Öt napra reá Berzeviczy még fontosabb adományt nyert a litván rendek hozzájárulásával, t. i. azt, hogy Dondangen várát és uradalmát, melyet Berzeviczy eddig csupán advitaliter bírt, utódai is örökölhessék, sőt el is adhassák.^[484] Hanem Berzeviczy nagyravágyását még ez sem elégítette ki és szerencséjére Báthoryt is mindig hajlandónak találta kívánságai teljesítésére, ha azok egyszersmind a lengyel korona tekintélyét is emelték. Ezt emelte például az alig megszerzett Livoniában az is, hogy a király 1583 elején Krakóban báróvá nevezte ki Berzeviczyt, miáltal dondangeni uradalma liber-baronatussá vált, élvezvén mindazokat a kedvezményeket, melyek ezt a kiváltságot azon a vidéken régi germán szokásjog alapján megillették. Érdekes azonban, hogy adománylevelében kegyelmi tényét a király mintegy okadatolja, arra való hivatkozással, hogy Berzeviczy ősei már Zsigmond király idejében bárók voltak s az ország tanácsában foglaltak helyet, a bárói czím meg Livoniában is szokásos.^[485] Úgy látszik Báthory ezzel akarta elhallgattatni az irigykedő elégedetleneket, kik mind gyakrabban és hangosabban feljajdultak azon, hogy a lengyel király magyar alattvalóinak annyi jószágot és jövedelmet adományoz!

Január hó utolsó hetében Báthory a zajos krakói palotából a közeli niepołomicei csendes királyi lakba vonult,^[487] hol Berzevczyt egész márczius végéig mellette találjuk. A mint ennek híre ment, az erdélyiek is egyre-másra felkeresték, kihasználni akarván a ritka alkalmat, hogy a királyt közelebb kaphatják.

Czímeradományozásoktól eltekintve, két fontos államügy volt, a mit Berzeviczy ekkoriban elintézett: az erdélyi jezsuiták működésének biztosítása, meg a szászok statutumainak vagyis helyhatósági törvényeinek megerősítése.

A Kolozsvárra betelepített jezsuiták akkora tevékenységet fejtettek ki a tanítás terén, hogy István király kollégiumuk kiegészítéseül, a farkas-utczai templom átellenében egy két emeletes szemináriumot szánt. Ennek fenntartására évi 1000 magyar aranyforintot rendelt, a mennyit a pápa is megígért. Azonkívűl neki adta a zsuki Barátok-tavát, hogy a pátereknek elegendő haluk legyen s egyszersmind megengedte, hogy maguk szükségére bortermésüket a városba vihessék s évente négy hordó idegen bort is szerezhessenek adómentesen, ha úgy kívánnák. E kiváltságlevelek fogalmazása mind a lutheránus Berzeviczy műve. Kiegészíti őket pedig az a széphangú védőlevél, melylyel a király az Erdélyországban élő katholikusok és vallásuk szabad gyakorlatát biztosította.^[488]

A szászok törvénykönyve – miként mondani szokás – valósággal közszükséget pótolt. A szászok már rég várták megszületését és univerzitásuk szokott évi ülésein 1571 óta gyakran felszólaltak érdekében. Az erdélyi szászoknak összefoglaló rendes törvénykönyve t. i. még nem volt s kénytelenségből reformátoruk, Honter János ama kis kompendiumával éltek, melyben 1544-ben a polgári törvénykönyv főbb tételeit összefoglalta, miután öt esztendővel előbb Justinianus császár pandektáiból készített valami kivonatot. E két kis munka alapján ítélkeztek a szászok bírái és polgármesterei félszázadon át, úgy a hogy tudtak, míg Bomel Tamás nótárius 1560-ban egy valamivel bővebbet szerkesztett belőlük. Csakhogy ezt a tanácsurak elfogadásra nem is ajánlották az univerzitásnak s így az Fron Mátyás brassai tanácsost bízta meg átdolgozásával, miután a szász egyetem beszerezte hozzá az egyes kulcsos városok és székek észrevételeit is. Nagy lassan elkészült kéziratát aztán 1583 elején Huet (Süveg) Albert szebeni királybíró vezetésével öt tagú küldöttség vitte át Lengyelországba István királyhoz, a ki végre – február 18-ikán – jóváhagyásával szentesítette.^[489]

A törvénykönyv szentesítésében Berzeviczynek is volt része, még pedig nemcsak annyiban, hogy kanczellári hatásköréből kifolyólag ellenjegyezte a király aláírását, hanem abban is, hogy Fron Mátyás kész latin kéziratát átnézte, javította és tudásával bővítette.^[491] Munkájában osztozott vele dr. Lemka Henrik danczkai szindikus, Forbek János titkár és Brunschwig Simon poroszországi fiskális, Berzeviczy jószágai vidékéről való régi ismerősei, kiket István király utasítására, mint tanult, tapasztalt jogtudósokat maga választott munkatársaiul.^[492] Ezekkel együtt a kéziratot a niepołomicei kastélyban apróra átvizsgálták, felesleges pontjait kihuzták, más részüket ékesebb szavakkal pótolták s a törvényeket paragrafusokba foglalták,^[493] figyelve mindig arra, hogy tartalma egyéb törvénykönyvvel ellentétes ne legyen s a szászok századok óta gyakorolt szokásjoga tételeit magában foglalja.

Az így keletkezett törvénykönyvet a szászok hazaérve rögtön kinyomatták ^[494] s olyan jónak bizonyult, hogy egész 1853-ig éltek vele,^[495] ezzel az ő sajátos «honi» törvényükkel.^[496]

Munkásságáért az elibe járult Fron Mátyás a királytól nemességet nyert jutalmul,^[497] Berzeviczy fáradságát pedig ezuttal a szászok fizették meg 200 aranyforinttal, a mi ezüstpénzben 324 forintot tett ki.^[498] Közbenjárásával a szászok persze egyéb kisebb-nagyobb kedvezményt is szereztek maguknak a királytól. Így pl. Meggyes városának adományozta a dézsma háromnegyedrészét, hogy vele kijavítsák a templomot és a város falait ^[499] s a mi fontosabb volt: a király megerősítette a szászok II. András királytól mostanáig kapott valamennyi kiváltságát.^[500] Igaz, hogy ezeket az okleveleket 4000 forinton kellett Berzeviczytől kiváltaniok ^[501] s ezenkívül majdnem annyi ment reá a szász követek költségére és útjára.^[502] Viszont az egész országot illető intézkedése volt az, hogy Erdély kormányzására hármastanácsot nevezett ki, abból a felfogásból kiindulva, hogy «egy ember tanácsa és gondja viselése, kiváltképpen efféle tisztnek viselésében és szolgáltatásában ritkán szokott tökéletes lenni», a míg pedig Báthory Zsigmond felnevekednék, szükség van az erős, egyetértő igazgatásra. Ezt ugyan ez a kormányforma sem valósította meg tökéletesen, de főbb elveinek kidolgozása és a hármastanács egyes tagjai feladatának megállapítása Berzeviczy kanczellár munkája,^[503] melyben minden jogi tudását, tapasztalását és írásművészetét érvényesítette.

A mi kevés ideje az államügyek intézésén kívül fenmaradt, tanulmányokkal és íróbarátjaival folytatott levelezéssel töltötte. Rozrażewski meg Kromer püspökökön és Brutuson kívül, újabban Socini Faustusszal, a Bázelből Lengyelországba menekült és letelepedett híres antitrinitárius íróval jutott levélváltásba, majd barátságba. Ez épp ezidőben kereste fel első levelével, miután egyik barátjától értesült Berzeviczynek iránta való érdeklődéséről. Ezt ő Palaeologus Jakabnak «De magistratu politico» czímű munkájára írt felelete révén tanusítá a sokat üldözött tudós olasz író irányában, mivel könyve, úgy látszik most került kezébe.^[504] Szerzőjét mélyen meghatotta a tudós hírében álló kanczellár kitüntető érdeklődése, mit személyesen szeretett volna legszivesebben megköszönni. De félt tőle, hogy a király, kinél rágalmazói bevádolták, nem fogadná, holott e munkájában épp a királyi hatalom szentségét és sérthetetlenségét magasztalta, daczára, hogy rosszakarói éppen az ellenkezőt hirdették róla.^[505]

Egy-két napra be-beszaladva Krakóba,^[506] Berzeviczy az egész márcziust Niepołomicében töltötte a királylyal, a kivel csak április elején, a husvéti ájtatosságok kezdetére ment fel végleg a krakói palotába.^[507] A szent ünnepek után azonban a király újra visszatért a kedves Niepołomicére, hol szenvedélyes vadász létére naponta kiment űzni a vadat.^[508] Csakhogy május közepén Berzeviczyre újabb fontos feladat, a szatmári ügy elintézése hárult. Szatmár vára és uradalma t. i. valamikor a Báthoryaké volt. Ám János Zsigmond alatt a Miksával kötött szerződés alapján királyi kézre jutott s hadi fontosságánál fogva a hatalom visszaadni nem akarta. Ezt a békekötést az új fejedelem, Báthory István azonban csak úgy volt hajlandó megujitani ha családi jószágait visszakapja. Országos ügyekkel elfoglalva, István király csak 1579-ben sürgethette visszaadásukat, de elutasították. A mint azonban oroszországi hadjáratát befejezte, 1582 őszén új követet küldött a császári udvarba, hogy ezt a nagyfontosságú ügyét végre rendeztesse. Követéül egyházi férfit szemelt ki, Rozrażewski Jeromos kujáviai püspököt. Ez nemcsak tanult, de kitartó, erélyes ember volt, a ki megbizatása teljesítéséhez hűségesen és makacs következetességgel fogott, a mint november közepén Bécsbe ért. Erélyességével vitte ki, hogy az udvar elismerte a Báthory család kivánsága jogosságát és kilátásba helyezte a kárpótlást megállapító bizottság kirendelését. Azonban, míg a császáriak e második válaszukat utolsónak nevezték, a lengyel követ nem engedte puszta igérettel elodáztatni az ügyet, hanem hat írásbeli választ is váltott velök, hónapokig nyakukon ült s nem nyugodott, míg Rudolf császár (1583 február utolsó napján) ki nem nevezte azt a bizottságot, melynek feladata volt az ügyet május közepén Kassán tárgyalásra fogni. A császári biztosok ezek voltak: Bornemisza Gergely váradi püspök, Rueber János felsőmagyarországi kapitány, gróf Nogarolla Ferdinánd szatmári kapitány, báró Herberstein Felix, báró Teuffenbach Kristóf és Nagyváthy Ferencz, kassai kamarai tanácsos. A császári udvari kanczellária hagyományos lassusága folytán azonban három hónap telt bele, a míg a biztosok (május 25-én) utasításukat megkaphatták s ez is csak hetednapra jutott Bécsből Kassára kezükhöz.^[509]

A hat személyből álló császári bizottsággal szemben István király maga részéről Berzeviczy Márton erdélyi kanczellárt jelölte, melléje pedig az erdélyi kormánytanács már csak ő Felsége méltóságának tekintetéért is, Kendy Ferenczet és Apafi Istvánt, a kik Szatmár vidékét jól ismerték s jó ítéletű és magaviseletű emberek voltak, a kik nem engednék, hogy a németek valami vétket és fogyatkozást tegyenek a királynak.^[510] Báthory köszönettel fogadta tanácsukat, de későnek találta az időt a két főúr beküldésére s így egész ügyét Berzeviczyre bízta,^[511] kihez később Possevino Antal jezsuita-atya társult, pártatlan biztosként.

Berzeviczynek az eredeti megállapodás értelmében áldozócsütörtök utáni napon kellett volna indulnia.^[513] De a bécsi miniszterek húzták halasztották a biztosok beküldését s azalatt Berzeviczy függő vagyoni ügyeit rendezte. Így Gyulai Pálnak fizette vissza két év előtt csinált adósságát,^[514] mit úgy látszik sürgetett, mivel utána Dułski János kincstartótól vett kölcsön 1300 tallért, Márton-napra igérvén megfizetését.^[515] Most már nyugodtan mehetett Kassára. Június 2-ikán indult Krakóból s másnap már átnyujthatta megbízólevelét ^[516] a biztosoknak, kikkel azonban mindjárt elején sok kellemetlensége támadt.^[517] Ezek ugyanis a nevezetes szatmári várért és birtokáért két jelentéktelen helységet: a szatmármegyei Béltek és Dobra mezővárosokat ajánlották fel kárpótlásul. Berzeviczy nem fogadta el őket, hiszen, míg a halban bő Szatmárnak és Németinek legalább ezer – s nagyrészt magyar – jobbágya volt, addig Dobra jobbágyait maga a biztosok kimutatása százra, jövedelmét pedig 841 frt 21 dénárra becsülte.^[518] A császári biztosok közül csupán négy jelent meg és folytatta a tárgyalásokat: Bornemisza, Nogarolla, Herberstein és Nagyváthy. Aulikus, rideg, számító emberek, kik a lengyel király és követe önérzetével nem törődve, nem átallották alamizsnaszámba menő ajánlatukat papirosra vetni! Berzeviczy válaszából – még inkább a sorok közül – kiérezhették azonban, mily szánalmasan szolgai volt eljárásuk, mert harmadnapra már Erdődszádát is felajánlották, a császártól pedig további engedékenységre kértek felhatalmazást. Rá is ígérték még magát Erdődöt is, de István király így is felháborodva utasította vissza a biztosok szűkmarkú ajánlatát, úgy hogy csupán Possevino rábeszélésére hagyott fel azzal az elhatározásával, hogy követét visszahívja. Erre Berzeviczy ottmaradt, de hétről hétre leste hiába és tétlenül a császári biztosok újabb előterjesztésére várt válaszát, mialatt további teendőire nézve Possevinótól kért tanácsot.^[519] Ez kitartásra és lankadatlan erélyes fellépésre biztatta. Ám mit ért vele, mikor titokban kezébe jutott egy prágai levél, melynek írója nyiltan kijelenté, hogy a császár elhalasztotta határozatát ebben az ügyben, sőt nem is akar a birtokokból semmit visszaadni. Ezt ugyan maguk a miniszterek sem tanácsolták, de a dolog halogatásából ítélve, valószínűnek látszott s mindenesetre elég volt ahhoz, hogy a királyt izgassa és bizalmatlanná tegye. Méltóságát is bántá, hogy követe hetekig várjon Kassán s most meg Bolognetti Antal nunczius birta reá, hogy vissza ne hívja, miként akarta.^[520]

A pápai követ nyugodt közbenjárása időszerű volt, mert a császári biztosok embere, Segnyei János augusztus 23-ikán délben jött meg Bécsből a császár újabb utasításával. Ennek alapján a biztosok harmadnap magukhoz kérvén Berzeviczyt, átnyujtották neki utolsónak nevezett ajánlatukat. Szövege értelmében azt javasolták, hogy külön bizottság írja össze és becsülje fel az ajánlott birtokokat, melyekről ők azt hiszik, hogy nem kisebb értéküek Szatmárnál és Németinél. De mivel Berzeviczy ezt nem fogadta el, felajánlják Nagybányát és Felsőbányát, a hozzájuk tartozó Laczfalva, Oroszfalva, Alsó- és Felső-Fernezely, meg Sürgefalva birtokával együtt, melyeknek jövedelme Szatmárét is felülmulja. Kikötik azonban, hogy Báthory megújítsa a császárral fennálló szövetségét s hogy ezeken a helyeken várat nem épít; a mi nehézséget nem okozhat – ha igazán kívánja az egyezség létrejöttét – mivel megigérte, hogy a szatmári várat is lebontatja, ha visszakapná.^[522]

Berzeviczy visszautasíthatta volna ezt az ajánlatot, azzal az érveléssel, hogy Nagybányát királya nem kivánja; habár követe beindításakor Báthory ennél többet nem is remélt.^[523] De Berzeviczy értesülvén, hogy Nagybánya évi jövedelme 9000 forintnál is több, úgy magában örült neki, hogy végre ennyire jutottak. Hivatalosan nem felelt azonban az ajánlatra, hanem – bár három hónapja időzött immár ez ügyben Kassán – jelentést tett róla Báthorynak.^[524]

A míg a király válasza Krakóból megjön, azalatt Berzeviczy hazaszaladt szülőhelyére, hogy tekintélyével véget vessen annak az áldatlan viszálykodásnak, mely atyafiságában – tisztán anyagi érdekek miatt – évek óta dúlt. Ez sikerült is neki. Ám, hogy maradandó legyen a frigy, a főbbeket a szepesi káptalanba vitte s előtte jött létre augusztus 30-ikán az a pergamenre írt nevezetes oklevél, mely részletesen elmondja, miként békültek meg Berzeviczy Márton és Henrik (Frigyes fiai), Tamás (Márkus fia) és István özvegye, Gombos Zsófia fiával, Jánossal, a jó nagybácsi, Berzeviczy Márton kanczellár közbenjárására.^[525] Ugyanezen a napon foglalták írásba az atyafiak és Lőcse város képviselői jelenlétében azt a másik egyezséget, mely a Frigyes-nembeliek és Lőcse városa között a szepesmegyei Toriszka, meg a sárosmegyei Balásvágása határa miatt évtizedek óta folyó pernek vetett véget, szintén Berzeviczy kanczellár békéltető közbenjárásával, kijelentvén a káptalan, hogy ha a Berzeviczyek valamelyike a megállapodást nem tisztelné; becsületvesztés mellett 3000 forintot tartozik fizetni.^[526]

Erre Berzeviczy újra visszasietett Kassára. Szeptember 2-án már ismét ott találjuk, ura válaszával foglalkozva. Ebből azt látta, hogy Rudolf császár új ajánlata nem elégítette ki ugyan Báthory Istvánt teljesen, de legalább elegendőnek tartotta a további tárgyalások alapjául. A király attól félt azonban, hogy Berzeviczy a milyen pontos és lelkiismeretes, a folytonos levelezés által kelleténél továbbra nyujtja az ügyet s ezért segítségére küldte a higgadt Possevino atyát, kiről azt hitte, hogy mint egyházi férfinak tán mélyebb hatása lehet a biztosokra.

Possevino készséggel teljesíté a király kérését, hiszen e közbenjárásával egyuttal a Szentszéknek is szolgálatot tesz, melynek nagy érdeke kivánta, hogy a császárság és a lengyel korona közt jó egyetértés legyen. Kassára érve, szeptember 19-ikén Possevino meg is kezdte az alkudozásokat, azután az ebéd után, melyre a biztosok meghívták. Bántotta ugyan kissé, hogy Berzeviczy már jövetele előtt előadta nekik azt, a mit csak tőle kellett volna hallaniok.^[528] De ez a meggondolatlansága szerencsére nem rontott az ügyön, amennyiben a biztosok a király újabb kivánságait nem teljesíthették, Szatmár visszaadásáról meg hallani sem akartak, mert várjellegénél fogva az ország biztonságát veszélyeztetné, ha a királyi hatalom alól felszabadulna.

Báthory mindezt s a biztosok egyéb érvelését haszontalan beszédnek mondta, de azért mégis el kellett kivánságát ejteni a további tárgyalások folyamán, melyek a következő 1584-ik év elejéig húzódtak. Possevino ugyan mindent elkövetett a király érdekében, mikor azonban olyan érveket hallott a császári biztosoktól, melyeknek igazságát és Magyarország érdekét érintő valóságát nem tagadhatta, közbenjáró szerepénél fogva Báthoryt igyekezett engedékenységre bírni. Ez sikerült is neki s így a tárgyalások azzal értek véget, hogy a király megkapja Nagybányát s a hozzátartozó három falu – Szaszar, Bozonta és Tótfalu – birtokát, az először papirosra vetett két kikötés nélkül; de azok viszont továbbra is Magyarország királyának fönhatósága alatt fognak maradni s azokat Báthory, mint magánszemély, nem mint lengyel király nyeri kárpótlásul, következésképpen úgy ő, mint utódai hűséggel tartoznak a mindenkori magyar király iránt s nekik mindazokat a szolgálatokat kötelesek teljesíteni, melyekkel a többi magyarországi rendek és alattvalók tartoznak.^[529]

A biztosok e kikötését Berzeviczy Possevinóval együtt jogosnak tartotta s bár maguk részéről nem irhatták alá, vele befejezettnek tekintették a félesztendőnél tovább húzódott tárgyalásokat és január harmadik hetében visszaindultak Krakó felé.^[531]

Urát Berzeviczy február közepén Grodno-várában érte el,^[533] hol jelentését a legnagyobb felháborodással fogadta. Látva az alkudozásoknak Berzeviczy által elibe tett kötetnyi anyagát, különösen az bántotta, hogy Rudolf – miután követét tisztessége ellen oly sokáig visszatartották, a biztosok válaszára váratva – tőle még obediencziát és alattvalói hűségesküt kiván, holott nála idősebb. De azért megelégedett azzal a beismerő nyilatkozatával, hogy Rudolf a Báthoryak jószágait bírja, mert ezen az alapon akkor szerezheti vissza magának Nagybányát, minden egyezkedés mellőzésével, a mikor akarja. Jól tudja azonban, – úgymond – hogy ezt a kivánságát a császár néhány rágalmazó tolvaj tanácsára állította fel, híre menvén, hogy Erdélyben zavarok törtek ki, melyek így erejét és eszét lekötik, holott Isten segítségével nagyobb bajból is kihúzta már a lábát! Bármily érvvel igyekezett Bolognetti nunczius meggyőzni a tekintetben, hogy néha egy-egy birtok révén nagyobb fejedelem is lehet kisebbnek alattvalója, mint pl. épp a lengyel király a kis Bariért a nápolyi királynak, Báthoryt nem nyugtatta még. Mindig kimagyarázta magát valamivel és ismételten azt hangoztatta, hogy tisztességét fölibe helyezi minden anyagi érdekének.^[534] S valóban, a császári biztosok föltétele annyira boszantotta, hogy még napok múlva is olyan nodus-nak tekintette, mit nem Bányáért, de Kassáért sem acceptálna!^[535]

István király sokáig nem is törődött többé a szatmári ügygyel, mintha kimenetele nem is érdekelné. Nem is sürgette tovább s egyesztendőnél több idő ment reá, míg Possevino a császári udvarban – a maga nevében – folytatott további alkudozások és rengeteg levelezés árán végre nyélbe üthette.^[537] Jelentéseinek előterjesztése s a király válaszainak közvetítése persze megint csak Berzeviczyt terhelte, de örült, hogy legalább nem kell idegenben vesztegelnie és költenie miatta.

Grodnóból Berzeviczy Báthoryval márczius elején Vilnába ment ^[538], s engedélyével onnan dondangeni birtoka látására sietett. Úgy látszik rendben találta, csak a vár felszerelését keveselte. Ezért starogardi házához érve, Danczka város tanácsától kért kölcsön egy pár 3-4 fontos ágyút addig is, míg maga rendelhetne néhányat, hogy azokat tengeren vitesse kurlandi birtokára.^[539] Kérését a város készséggel teljesíté, sőt olyan előzékeny volt iránta, hogy két taraczkkal emlékül, tehát ingyen kedveskedett Berzeviczynek.^[540]

Visszatérőben függő ügyei miatt Berzeviczy április elején néhány napot Königsbergben is töltött, de mivel ez alkalommal nem követségben járt, ajándékot nem kapott, csupán szállását fizette meg az őrgróf kincstartója.^[541] Innen aztán leistenaui birtokára sietett, rég nem látott családja körébe,^[542] hová május 25-ikén a brandenburgi őrgrófnak egy hivatalos küldöttsége érkezett le némi határigazítás végett. Ennek kiküldése már mult év tavaszán ki volt tűzve, éppen mikor Kassára kellett indulnia s jövetelét akkor a király kérésére halasztotta mostanra, hogy Berzeviczy személyesen jelen lehessen.^[543] Jószágának Partenschein falu felé eső határát kellett rendezni, a hol pénzen vett földekkel bővíté hűbérbirtokát. Aztán a templom javítására és szépítésére kérte az őrgróf hozzájárulását, a mit az meg is igért. De már azt nem engedte meg, hogy falujában alattvalói az új naptárt használják, illetve ünnepeiket a szerint tartsák, habár e miatt napirenden voltak a veszekedések. Sőt Berzeviczy béresei eretneknek szidalmazták ^[544] az őrgrófot uraló falu protestáns lakóit, habár maga Berzeviczy is lutheránus volt. Egyébként a határigazítás sem folyt le egészen tetszése szerint, mert a biztosok a kérdéses földdarabot nem vonhatták Berzeviczy Löbelkau nevü jószágához s azt az őrgróf szomszédjának ítélték oda;^[545] Kobelau nevű részbirtokából meg az erdőt hasították ki s csatolták az őrgróf falujához, a mi azért fájt neki, mert meghallgatása nélkül tették.^[546]

Berzeviczynek a naptárkérdésben tanusított magatartását, mely a szentszéknek kedvezett, az irányította, hogy ő e tekintetben Lengyelországnak vetette magát alá, mely ekkor a Gergely-féle időszámítást már elfogadta. Ezt az ő hajlandóságát Bolognetti pápai követ félremagyarázta, épp úgy, mint azt a körülményt, hogy a katholikus királylyal s a jezsuita Possevinóval benső viszonyban állott. Ezeket a sokat ígérő külső körülményeket kelleténél jobban értékelvén, a nunczius újra holmi czélzást tett neki áttérésére. Csakhogy Berzeviczy válasza az volt, hogy ő ugyan nagy tisztelettel hordja nyakában állandóan ő Szentsége képét – melyet tőle római követsége után kapott – de azért nem kíván katholikus lenni.^[547] Ezt a fontos kijelentést Berzeviczy augusztus 10-ikén tette a nuncziusnak Varsóban, hol útban Lublin felé megpihent. Innen urával a következő hónapban Grodnóba vonult,^[548] hol egész novemberig sürgölődik a király oldalán.^[549] De karácsonyra családjához kérezkedvén, 1585 ujév-napján starogardi birtokán találjuk, a kapitánysága alá tartozó hivatalos dolgokkal vesződve.^[550] Egy hónap mulva azonban már megint az udvarban foglalatoskodik Varsóban.^[551] Hanem február utolsó napján itt az a kellemetlenség érte, hogy az országgyűlésnek beterjesztett sérelmek közt a rendek azt is felhányták, hogy Berzeviczynek is jószágot adtak a király érdemeiért Poroszországban; holott már elődje, Henrik alatt kimondták, hogy jövevényeknek semmi birtokot vagy méltóságot nem adományoznak.^[552] Ám ehhez a szemrehányáshoz ő épp úgy hozzá volt szokva, mint azok a többi magyarok, kik lengyel földön birtokhoz jutottak s épp annyira nem bántotta érdekeit, mint amazokéit. A lengyelek irigykedése ekkorra már valóságos gyülöletté fejlődött s a magyar nemesek nem is törték magukat barátságukért. Gyülölségüket mindjárt István király bejövetelekor éreztették. Akkoriban e miatt összekocczanások is estek. Bekes Gáspár például nyiltan hirdette, hogy minél több baj éri a lengyeleket, annál jobb lesz a magyaroknak. A hajdúk kapitánya pedig megvetését azzal akarta kifejezni, hogy tíz lengyellel is megküzd. Erre egy lengyel nemes kérdőre vonta s a bántó esetet csupán néhány szenátor közbenjárásával lehetett békésen elsimitani.^[553] De ezek az esetek továbbra is ismétlődtek s a két faj közt soha őszinte barátság nem fejlődött ki.

Berzeviczy 1585 tavaszán azzal volt elfoglalva, hogy a Báthory István kártalanítása ügyében a császári udvarból mostanában érkezett utolsó decretumot átnézze ^[554] és szövegét véglegesen megállapítsák. E végből napokon át dolgozott rajta Bolognetti bíboros irodájában s a nuncziusnak sok baja volt vele, mert egyes részeit nem találván elég világosaknak, változtatott a formulákon s így Malaspina Germanico prágai nunczius tulajdonképpen két szöveget kapott vissza, hogy azok alapján elkészíthessék a végleges csereszerződést.^[555] Ennek ratifikálására István király megint Berzeviczyt nevezte ki, miután annyit fáradt benne ^[556] s a dolog július 26-án ment végbe Niepołomicében.^[557] Most már csak a birtokok tényleges átvétele maradt hátra, a mire Berzeviczy mellé a király még radnóti Kendy Ferencz küküllői főispánt, meg ruszkai Kornis Gáspár huszti kapitányt rendelte társakul.^[558]

A császári biztosok Kassára jutván, másnap – augusztus 1-én – Berzeviczy is megérkezett Krakóból, harmadnapra pedig két társa Erdélyből. Mikor már a királyi emberekből sem hiányzott senki, 8-ikán kicserélték az eredeti, függőpecsétes szerződésleveleket. Erre az egész bizottság kocsira ülvén, megindult a felsorolt falvak és birtokrészek hivatalos bejárására és átadására. Rudolf király biztosai ezúttal ezek voltak: Révai Ferencz turóczi főispán, Nagyváthy Ferencz s mellettük a szepesi kamara részéről annak prefektusa, Thurzó Elek és báró Kolonich János Bertalan felsőmagyarországi kapitány-helyettes. Ezekkel együttesen Berzeviczyék tizenkét nap alatt járták be a szatmári 18 helységet, meg a szabolcsmegyei Bulit és Szent Istvánkor fejezték be munkájukat Nagybányán.^[560] A biztosok részéről Berzeviczy ezúttal is sok kicsinyeskedést tapasztalt s azokról szeptember elején visszatérve, urának is panaszkodott.^[561] Ezek azonban lényegtelenségek, melyek nem homályosíták el az esemény fontosságát s az évek óta húzódó ügy szerencsés befejezése mégis csak Berzeviczy műve. Ezt örökíti meg nyilván az az emlékérem is, mely ebből az évből 47 esztendős korában ábrázolja hősünket,^[562] ezt a tollal és rábeszélőképességgel harczoló ügyes diplomatát.

Ezt megelőzőleg Berzeviczy – úgyszólván előre bezsebelve fáradozása díját – a királytól május elején engedélyt nyert Krakóban arra, hogy az elzálogosított osieki várat és uradalmát néhai Waliewski Ádám elbingeni várnagy örököseitől megválthassa magának és azt felesége is holta napjáig élvezhesse.^[563] Sietett is vele Poroszországba új szerzeménye átvételére s a mint június 15-ikén Leistenauba jutott,^[564] az őrgrófot is megkérte külön könyörgő levelében, hogy erről a birtokáról szóló örökösödési adománylevelét kiállítsa.^[565] Ezt iránta való jóindulatából, meg korábbi szóbeli ígérete szerint és a király kivánságára meg is tette, kijelentvén június 22-iki új diplomájában, – melylyel szemben a korábbiak érvénytelenekké váltak, – hogy birtokát felesége és gyermekei is öröklik. Köteles hűségükön kívül tartoznak azonban benne az augsburgi hitvallást követő tisztes papot tartani, az őrgróf hadába pedig bárhová kivánná, két jól felszerelt lovast állítani. Ha pedig ő vagy utódai jószágukat el akarnák adni, az őrgrófot és házát elővásárlási jog illeti.^[566]

GYÖRGY FRIGYES BRANDENBURGI ŐRGRÓF ADOMÁNYLEVELE LEISTENAURÓL BERZEVICZY MÁRTON RÉSZÉRE.
(Königsberg, 1585 Június 22.)^[568]

Megkönnyebbülve vette és helyezte levelesládájába Berzeviczy ezt a fontos okmányt, mely családja részére végleg biztosította legnagyobb s legkedvesebb birtokának zavartalan élvezését. Örömtől sugárzó arczczal vitte meg feleségének, ki éppen atyai birtokán, Woianowban nyaralt két fiával. Itt aztán július 4-ikén váratlan nagy látogatója akadt, Báthory András bíboros, vármiai püspöki koadjutor, a ki római útjából hazaékezve, István király akaratából nevelőjével, a tanult Reszka Szaniszlóval bejárta leendő püspöksége főbb helyeit és Dirschauból menet betért az erdélyi kanczellár udvarházába. Berzeviczy fényes ebédet rögtönzött előkelő vendége tiszteletére s utána maga is Danczkába utazott,^[569] hogy onnan újabb magyarországi követségére induljon.

Ebből szeptember elején szerencsésen megtérve, előbb Krakóban időzött ^[570] s onnan «házához» ment Prussziába, hol az egész őszt töltötte, tán az elsőt ily zavartalanul, a mióta Lengyelországba költözködött. Ám november közepén ismét magához hivatta a király Grodnóba.^[571] A karácsonyi ünnepekre azonban hazakérezkedett és 1586 újévére starogardi udvarházában virradt fel.^[572] De már február elején Königsbergbe indult, hogy élőszóval is megköszönje hűbérurának iránta tanusított kegyelmességét. Az őrgróf kegyesen fogadta, mikor pedig látta, mennyire megtetszett neki egy Keresztély herczegtől szerzett festménye, Berzeviczynek ajándékozta.^[573] Innen február végén került ismét haza,^[574] de április elején már megint Dondangenben találjuk, gazdasági ügyeivel bíbelődve. Egy itt kelt kötelezvénye szívjóságáról is tanuságot tesz, a mennyiben ácsmesterséget folytató egyik alattvalójának ingyen engedett át Sauster nevű falujában két darab földet, azzal a kikötéssel, hogy bér helyett dondangeni birtokán dolgozzék, a mikor hívni találják, mesterségére azonban tanítsa ki saját fiát, ha pedig fia nem maradna, más becsületes embertársáét.^[575] Berzeviczy most egyúttal az iránti tiltakozásának is érvényt szerzett, hogy a pilteni kolostor átvételekor, a brandenburgi őrgróf biztosai az ő saját, kiváltott részjószágait nehogy valamiképpen belefoglalják a kolostor vagyonába.^[576] Ezt az átvételt most az tette szükségessé, hogy Magnus fejedelem 1583 tavaszán elhunyt és jogait Dánia – két esztendei alkudozás után – 1585 április 10-én a kronenburgi szerződésben 30.000 talléron átengedte Lengyelországnak,^[577] mely viszont ezt a pilteni tartományt a brandenburgi őrgrófnak adta zálogul.

Kurlandi ügyei végeztével Berzeviczy Königsbergen át tért haza,^[579] de május elején újból Grodnóba kellett mennie,^[580] hol késő őszig állandóan a király oldalán foglalatoskodott erdélyi dolgai intézésében.^[581] Majdnem félesztendőt töltött mellette ^[582] s bár többször haza akart szaladni, István király soha sem bocsátotta el; mintha csak érezte volna, hogy sokáig már nem látja odaadó, hűséges emberét. Végre is peres dolgok hívták Starogardba, hol november közepén újra feltünik. Halastava használatában gyűlt meg ugyanis a baja a szomszédos kulmi püspökkel, a ki azt állította, hogy fele a királyi területhez tartozik s így neki is van benne halászati joga. Őrgrófi és királyi emberekből összeállott bizottságnak kellett volna deczember 4-én a vitás kérdést a helyszínén eldöntenie.^[583] Berzeviczy ekkorra haza is sietett,^[584] de az ügy elhalasztódott. Ezen nem is igen búsult, mert legalább családja körében szórakozhatott, a mikor – tíz nap mulva – István király váratlan halálának híre mélységes bánatba döntötte.

Báthory Istvánt valósággal lopva érte a halál Grodnevárában, 1586 deczember 12-ikén délután 5 órakor, alig haladván meg pár hónappal 53-ik esztendejét. Jámborul, keresztyénhez illően halt meg, a zsoltár e szavait énekelve: Kezedre bízom, Uram lelkemet! Halála okául mérgezést is rebesgettek az egykoruak,^[585] de ez csak szóbeszéd. Ám bizonyos, hogy utóbbi időben gyakran volt szívgörcse, minek következtében szervezete meggyengült és elvesztette ellenálló képességét, még kisebb bajokkal szemben is. Hisz most is alig egy hétig betegeskedett. Deczember 7-én még templomban volt és prédikácziót hallgatott. A palotába visszatérve hideglelést s utána lázt kapott. A rákövetkező éjjel szélütés érte. A mint összeesett, arczát, fejét és fájós lábát erősen megsértette. Felocsudva maga felkelt ugyan a földről, de orvosai ágyba fektették és harmadnapra meghalt.^[586] Súlyosbítá esetét egy kiujúlt feltörése, mely vadászaton áthült és két olasz orvosának ügyetlen kezelése folytán valószínüleg vérmérgezést okozott. Felelősségük tudatában egyik a másikra hárította a bajt s évekig elveszekedtek egymással röpiratokban.^[587] Ezek egyikében a megtámadott öreg Buccella Miklós még Berzeviczyt is tanuságul hívta annak bizonyítására, hogy a király rajta kívül más orvost nem bocsátott magához,^[588] annyira bízott benne s így ő halálában ártatlan.

István király különben maga sem hitte, hogy hosszú életű legyen. A tavaszkor egy ízben azt mondta magáról, hogy nem fog tíz évnél tovább élni ^[590] s a kegyetlen sors még egyet sem adott neki.

Szemeit hűséges kamarása, Wesselényi Ferencz fogta be. Az elmulás nehéz óráiban meg gyóntatója, a kiváló Laterna Márton jezsuita erősítette buzgó fohászkodásával. Zokogva siratta és keservét növelte az is, hogy a hirtelen beállott halál következtében a királyt nem részesithette az utolsó kenetben!

Jegyzetek

291. Báthory István levele Zamoyskihoz Tatrosról, 1576 márczius 21-én; Archivum Jana Zamoyskiego I. k. 103. l.^[VISSZA]
292. Bethlen Farkas: Historia de rebus Transsylvanicis II. k. (Szeben, 1782.) 425. l.^[VISSZA]
293. Az egykorú Székely krónikából; a Történelmi Tár 1880. évf. 644. 1,^[VISSZA]
294. Decsi Csimor János Hodoeporicon czímű (Wittenbergben, 1587-ben megjelent) műve nyomán; a marosvásárhelyi ev. ref. kollégium könyvtárában őrzött egyetlen példányából kiírva.^[VISSZA]
295. Báthory István levele (Berzeviczy ellenjegyzésével) Sniatinból, 1576 márczius 31-éről; Szádeczky id. m. 392. l.^[VISSZA]
296. Ez nap írt levele, Berzeviczy ellenjegyzésével; ugyanott, 395. l.^[VISSZA]
297. A krakói Wawel (99. l.) az 1618-iki szines rézmetszetről Cserna Károly által készített rajz reproductiója.^[VISSZA]
298. Berzeviczy Dudicshoz, Krakóból, 1576 május 25-én; a bécsi állami levéltár Polonica osztályában.^[VISSZA]
299. Dudics jelentése Miksának Bielitzből, 1576 május 29-én; ugyanott.^[VISSZA]
300. Kelt Varsóban, 1576 június 23-án, Berzeviczy ellenjegyzésével; 1792-iki hiteles másolata Keserű Béla családi levéltárában.^[VISSZA]
301. Varsóban, 1576 augusztus 18-án kelt eredetijét ismertette Szádeczky Lajos a Turul 1886. évf. 47-48. l. De kiadta már Wagner Károly: Diplomatarium comitatus Sarosiensis (Pozsony, 1780.) 427-429. l.^[VISSZA]
302. Innen írt 1576 július 8-iki levelét ld. a Magyar Történelmi Tár 8. k. 212. l.^[VISSZA]
303. Lengnich Gottfried: Geschichte der preussischen Lande Königlich polnischen Antheils III. k. (Danzig, 1724.) 207-208. l.^[VISSZA]
304. Ugyanott, a 219-223. lapon.^[VISSZA]
305. Lengnich id. m. 230-232. l.^[VISSZA]
306. Berzeviczy Márton második pecsétje (103. l.) Marienburgban; 1576 szeptember 24-én írt leveléről; rajzolta K. Sebestyén József. Eredetije a königsbergi állami levéltár B. 2. jelzésű Polen, Geistliche und weltliche Grossen osztályában. A kezdőbetük megfejtése: MARTINUS BERZEVICEIUS EQUES.^[VISSZA]
307. István király innen kelt és Berzeviczy ellenjegyzésével kiadott 1577 márczius 11-iki armálisa szövegét ld. az Erdélyi Múzeum 1903. évf. 51-53. l.^[VISSZA]
308. Zborowski János gnézeni várnagy lengyel levele Dirschauból, 1577 április 18-ról; Acta historica res gestas Poloniae illustrantia XI. k. (Krakó, 1887.) 76. l.^[VISSZA]
309. Berzeviczy sírirata nyomán, minek folytán megdől a daróczi czímerkép felíratának az a része, hogy indigenátust 1579-ben nyert, meg a lengyel családtörténeti munkák hibás adata, hogy azt 1583-ban kapta!^[VISSZA]
310. Báthory István lengyel király (105. l.) a Történelmi Arczképcsarnok gyüjteményében lévő egykorú hollandi rézmetszetről.^[VISSZA]
311. Berzeviczy Márton Albert Frigyes brandenburgi őrgrófnak, Marienburgból, 1576 szeptember 24-én; a königsbergi állami levéltár B. 2. jelzésű «Polen. Geistliche und weltliche Grossen» cz. osztályában.^[VISSZA]
312. Báthory István levelének kelte: Cezew, 1576 szeptember 28; u. o. B. I. jelzésű «Polen. Königliche Familie» osztályában.^[VISSZA]
313. Albert Frigyes brandenburgi őrgróf (107. l.) az Athenaeum nyomdai r.-t. szívességéből kapott kliséről.^[VISSZA]
314. Ez (a vendéglős 1576 október 24-iki czédulája szerint) 9,1/2 márkára rugott; a königsbergi állami levéltár Ostpreussischer Foliant 13493. kötete 231.l.^[VISSZA]
315. Berzeviczy 1577 január 14-iki levele Bidgośćból Albert Frigyes őrgrófhoz; a königsbergi állami levéltár B. 2. osztályában.^[VISSZA]
316. Ezt abból tudjuk, hogy Berzeviczy 1577 febr. 4. sürgeti Bidgośćból a választ; u. o. ^[VISSZA]
317. Berzeviczy Bidgośćból, 1577 márczius 7-én; ugyanott.^[VISSZA]
318. Báthory István az őrgrófnak Bidgośćból, 1577 márczius 5-én; a königsbergi állami levéltár B. I. osztályában.^[VISSZA]
319. Berzeviczy Thornból, 1577 márczius 17-én; ugyanott, B. 2. osztály.^[VISSZA]
320. A 7 Mark 10 skot súlyú pohárért az udvar 155 márka 42 fillért fizetett az ötvösnek; a königsbergi állami levéltár számadáskönyvei 13495. kötete 27. l.^[VISSZA]
321. Kovacsóczy Farkas (109. l.) aláírása, mint ellenjegyzőé, Báthory István királynak a Prusecz melletti táborban, 1577 augusztus 6-án kelt okleveléről; az Erdélyi Nemzeti Múzeum gróf Gyulay-Kuun levéltárából. Olvasása: Volffgangus Kovachoczy mpr.^[VISSZA]
322. Berzeviczy Zamoyskihoz írt levele Thornból, 1577 márczius 16-ikáról; Archivum Zamoyskiego I. k. 125. l.^[VISSZA]
323. Brassó város számadáskönyvéből. ^[VISSZA]
324. Berzeviczy Báthory István királynak Szászvárosból, 1577 május 18-án írt latin levele alapján; az Országos levéltár gyulafejérvári limbusa I. 4. 1569. borítékában.^[VISSZA]
325. Báthory Kristóf fejedelem aláírása (110. l. ) 1578 április 26-iki okleveléről vétetett. Olvasása: Christophorus Báthory de Somlyó mpr.^[VISSZA]
326. Konstantinápoly (111. l.) a nürnbergi Koppmayr Jakab 1685-iki rézmetszetéről készült.^[VISSZA]
327. Berzeviczy idézett fenti leveléből, mivel ezt a dolgot az országgyülési végzésekbe nem vették fel.^[VISSZA]
328. Bukurest (112. l.) XVII. századi képéről vett régebbi kliséről. ^[VISSZA]
329. Igy írta visszajövet Tordáról, 1577 október 28-án a Pozsonyban élő Purkircher Györgynek; a bécsi állami levéltár Hungarica osztályában.^[VISSZA]
330. Brassó város id. számadáskönyvéből.^[VISSZA]
331. A préselt pergamenkötésű könyv az Erdélyi Nemzeti Múzeum könyvtárában van meg; tábláján M. B. betűket látunk s ebből következtetjük, hogy Berzeviczy Mártoné volt s a könyv tárgya is föltevésünket igazolja.^[VISSZA]
332. Costantino Garzoni konstantinápolyi velenczei bailo 1573-iki hivatalos jelentéséből; Albèri: Relazioni III. k. (Firenze, 1840.) 389-397. l.^[VISSZA]
333. Berzeviczy Tordáról írt 1577 október 28-iki idézett leveléből.^[VISSZA]
334. Ungnad 1577 szeptember 19-iki jelentése; Hurmuzaki: Documente XI. k. 599. l.^[VISSZA]
335. Brassó város számadáskönyvéből. ^[VISSZA]
336. Berzeviczy id. 1577 október 28-iki leveléből.^[VISSZA]
337. Ezt fenti levelében maga írja.^[VISSZA]
338. Berzeviczy levele Albert Frigyes őrgrófhoz Varsóból, 1578 jan. 10-én; a königsbergi állami levéltár B. 2. osztályában.^[VISSZA]
339. Brassó város számadáskönyvéből. ^[VISSZA]
340. Berzeviczy id. 1578 január 10-iki levele nyomán.^[VISSZA]
341. Berzeviczy Márton kanczellári aláírása (116. l.) 1584 február 24-iki oklevélről vétetett. Olvasása: Martinus de Berzevice Cancellarius mpr.^[VISSZA]
342. A kanczellár e hatáskörét maga Berzeviczy körvonalozta a fentiekben István király abban az 1583 márczius 6-án kelt utasításában, melyet az erdélyi hármastanácsnak adott; Erdélyi országgyűlési emlékek 3. k. 172. l.^[VISSZA]
343. Gyulafejérvárról írt 1577 július 31-iki levele, a königsbergi állami levéltárban.^[VISSZA]
344. Báthory István levele Varsóból, 1578 január 12-én; a künigsbergi állami levéltár B. I. osztályában.^[VISSZA]
345. Ez alkalomból 1578 január 24-ig. 151 M. 48 fillért költöttek Berzeviczy ellátására; a königsbergi állami levéltár számadáskönyvei 13495. köt. 2291. l.^[VISSZA]
346. Utolsó két tagja: Drahe Mihály és András 1567 május 25-én és 28-án halt meg hirtelen s jószáguk azóta volt gazdátlan.^[VISSZA]
347. Magam 1902 augusztus 15-én jártam benne; ma Gross-Leistenau a hivatalos neve.^[VISSZA]
348. Báthory István Varsóból, 1578 február 10-én; a königsbergi állami levéltár B. I. osztályában.^[VISSZA]
349. Kelte Varsó, 1578 márczius 2. Eredetije a leistenaui Berzeviczy-kastély levéltárában, honnan hasonmásban mutatjuk be.^[VISSZA]
350. Tiedemann levele Kovacsóczyhoz Berzeviczyról; a győri káptalan országos levéltára Lad. 18. fasc. 53. N° 2950.^[VISSZA]
351. Berzeviczy Kromerhez Varsóból, 1578 február 21-én; a vármiai káptalan frauenburgi levéltára D. 34. fol. 8. sz. a.^[VISSZA]
352. Három Bluthund-ot kapott pl. Liseman Györgytől 1580-81 közt; Hansische Inventare II. k. 969. l.^[VISSZA]
353. Heise: Die Bau- und Kunstdenkmäler der Provinz Westpreussen IX. füzete 470. l.^[VISSZA]
354. P. Czaplewski schöneichi plébános szives közlése.^[VISSZA]
355. Niesiecki: Herbarz polski IX. k. (Lipcse, 1842.) 387. l.^[VISSZA]
356. Berzeviczy Márton czimeres emléktáblája (119. l.) Szmrecsányi Jenő daróczi kastélyában lévő 1579-iki lengyel feliratú eredeti festményéről rajzolta Szalay Gábor. Czímerképei közül a félholdas Berzeviczy feleségéé Dameraui Woianowi Kataliné, kettő Berzeviczy Mártoné, míg a többiekét nem tudjuk meghatározni.^[VISSZA]
357. Innen ír a dologról legelőbb 1578 július 3-án egy névtelen; X. Polkowski Ignácz: Sprawi wojenne Króła Stefana Batorego (Krakó, 1887.) 116. l.^[VISSZA]
358. Berzeviczy Ilyvóból, 1578 július 17-én; a danzigi állami levéltár Abth. LIII. Schieblade 90 Packet f.^[VISSZA]
359. Fia, Berzeviczy János özvegye említi 1653-iki levelében; a család kakaslomniczi levéltárában.^[VISSZA]
360. Krakói 1578 deczember 28-iki hiteles átirata a Történelmi Tár 1899. évf. 54. l.^[VISSZA]
361. Ez a két szolga 1578 augusztus 13-án érkezett Brassóba és áthajtván a lovat Berzeviczyhez, október 13-án vissza is jutottak tőle; Brassó város számadáskönyvében.^[VISSZA]
362. Berzeviczy meghívólevele Danczka várostanácsához Ilyvóból, 1578 augusztus 1-én; a danzigi állami levéltár id. helyén.^[VISSZA]
363. Utazása a XVI. században (120. l.). A verses Fortunatus első ismert kiadásából.^[VISSZA]
364. Egy Przemyślben, 1578 szeptember 29-én kelt levél szerint ekkor már elutazott volt arról a vidékről esküvőjére; Archivum Jana Zamoyskiego I. k. 265. l.^[VISSZA]
365. Berzeviczynek 1578 október 6-án adták át Königsbergben a 179.10 M. értékű ajándékot; a königsbergi állami levéltár id. számadáskönyvei 13495. köt. 25. l.^[VISSZA]
366. György Frigyes Berzeviczyhez Tilsitből, 1578 október 1-ről; a königsbergi állami levéltár Ostpreussischer Foliant 47. k. 108. l.^[VISSZA]
367. XVI. századi lakoma (121. l.) ugyanonnan.^[VISSZA]
368. Ennek egyetlen példányát gróf Tarnowski Zdzisław őrzi Dzikówon és czímlapját erről közöljük hasonmásban, miután Estreicher Bibliografia Polska-jában s utána a Régi Magyar Könyvtár III. k. 670. sz. a. hibásan van közölve.^[VISSZA]
369. E műnek lehetséges, hogy több költői értéke is van, mint a mennyit neki tulajdonítunk mi, a kik benne elsősorban történeti adatokat kerestünk. De tanulmányozása könnyű, amennyiben felkérésünkre (Berzeviczy Albert szives közbenjárásával) a M. N. Múzeumi könyvtár 1906-ban leiratta és kézirattárába helyezte.^[VISSZA]
370. Ezt Uncius 1578 november havában írta és «Poematum libri septem de rebus Ungaricis» cz. Krakóban, 1579-ben megjelent kis 8-rétü műve A. íve utolsó lapján adta ki.^[VISSZA]
371. A Berzeviczy Márton lakodalmára kiadott »Epithalamia« czímlapja (123. l.). A Krakóban 1578-ban megjelent alkalmi nyomtatvány egyetlen példánya gróf Tarnowski Zdzisław dzikówi könyvtárában.^[VISSZA]
372. Berzeviczy utasítása Krakóban, 1578 deczember 12-én, a család kakaslomniczi levéltárában.^[VISSZA]
373. Közölve a Tört. Tár 1899. évf. 55. l. ^[VISSZA]
374. A fenti szerződés hátlapján levő magyar följegyzés ezt nyilván elárulja.^[VISSZA]
375. A szepesi káptalan hiteles kiadványa; a Történelmi Tár 1899. évf. 56-58. l.^[VISSZA]
376. Ennek a bérletnek 1577 április 25-iki leltára; ugyanott, 51-52. l.^[VISSZA]
377. Hivatalos másolata Krakóból, 1578 deczember 31-ről, a varsói állami főlevéltár Metrices regni 119. k. 34. l.^[VISSZA]
378. Berzeviczy Danczka város tanácsának Varsóból, 1579 február 1-én; a danczkai állami levéltár id. helyén.^[VISSZA]
379. Báthory István ajánlólevele Grodnóból, 1579 február 19-én; a königsbergi állami levéltár B. I. osztályában. Vendéglői 142 márkás költségét 1579 április 24-én számolták el; ugyanott, az id. számadáskönyvek 13496. kötete 263. l.^[VISSZA]
380. Kelt Grodnóban, 1579 febr. 25.; u. o. ^[VISSZA]
381. Pauli András Zamoyskinak Königsbergből, 1579 márczius 12-én ekként: In aulis orandi quotidie tempus est, exorandi non item. (Archiwum Jana Zamoyskiego r. k. 301. l.)^[VISSZA]
382. Albert Frigyes őrgróf czímere (126. l.) 1578-ból, a Die Bau- und Kunstdenkmäler der Provinz Ostpreussen VII. kötete 367. lapján közölt rézmetszetű képéről.^[VISSZA]
383. Berzeviczy Vilnából, 1579 május 8-án a porosz rendeknek; a königsbergi állam levéltár B. 2. osztályában.^[VISSZA]
384. K. Waliszewski: Ivan le terrible (Paris, 1904.) 412. l.^[VISSZA]
385. Ismertette Szádeczky Lajos a Hadtörténelmei Közlemények 1888. évf. 224-231. l.^[VISSZA]
386. Waliszewski id. m. 413. l.^[VISSZA]
387. Dr. Ch. Schiemann: Russland, Polen und Livland bis ins 17. Jahrhundert II. k (Berlin, 1887.) 372. l.^[VISSZA]
388. Báthory István szavai két levelében; a Magyar Történelmi Tár 8. k. 215. és 219. l.^[VISSZA]
389. IV. Iván czár (128. l.) Rovinsky «Portraits authentiques des Tzars Jean III. Basil son fils et Jean IV. le terrible» cz. munkája egykorú fametszetéről.^[VISSZA]
390. Połock ostroma, jobb oldalt a magyarok táborával (129. l.) egykorú római rézmetszetéről kicsinyítve. Itt-ott hibás metszésű szövegének olvasása a következő:

Obsidio et expugnatio munitissimis arcis Polocensis per Serenissimum Stephanum Poloniae regem. | Obsessa 11. Augusti, capta 29. eiusdem anno 1579. | Delinia vit in ipsis castris S. Pachorowia. Alól: Polotia ex duabus arcibus superiore a c sclopetariorum oppidoque Zapolota constans ita situ loci | propugnaculis ac imprimis bombardarum apparatu pulvere globis commeatu militum praesidio munita et instructa, ut merito non solum Moschoviae, sed totius septemptrionis firmissum propugnaculum | existimaretur, obsessa a Serenissimo Poloniae rege Stephano 11. Augusti et Moschis strenue defendentibus erepta 29. eiusdem. Anno Domini 1579. | Ionnes Baptista de Cavalleriis, Romae typis aeneis incidebat. Anno Domini 1580. ^[VISSZA]
391. A varsói pénzügyi bizottság levéltára 61. k. 480. l.^[VISSZA]
392. Varsói kutatásaim alapján, melyeknek egy részét kiadtam 1896-ban «Lengyelországi adalékok» cz. akad. ért. 22-42. l.^[VISSZA]
393. A varsói királyi palota (130. l.) régebbi kliséről.^[VISSZA]
394. Báthory István Gorod várában kelt 1579 november 1-én kelt adománylevele, Berzeviczy Márton kanczellári ellenjegyzésével; kivonata a Századok 1880. évf. 834. l.^[VISSZA]
395. Báthory István Danczka város tanácsának Varsóból, 1580 február 4-én és Berzeviczy levele ugyanahhoz, 1580 február 5-én, a danczkai állami levéltárban. V. ö. a Zeitschritt des Westpreussischen Geschichtsvereins 51. füzete 23. l.^[VISSZA]
396. Brutus János Mihály aláírása (131. l.) 1580 márczius 8-ikán Krakóban kelt nyugtájáról, a varsói kincstári levéltár eredetijéről.^[VISSZA]
397. Levele Berzeviczyhez Vilnábból, 1579 augusztus 30-án, a lembergi Ossoliński-könyvtár 156. kötete 38. l.^[VISSZA]
398. Brutus levele Berzeviczyhez Krakóból, 1580 febr. 7.; Brutus «Opera varia selecta» cz. m. 1698-iki berlini kiadása 216-232. l.^[VISSZA]
399. Berzeviczy innen ír 1580 márczius 24-én György Frigyes őrgrófnak; a königsbergi állami levéltár B. 2. osztályában.^[VISSZA]
400. Maga Berzeviczy írja alább id. levelében.^[VISSZA]
401. A király adománylevele Pawiński Adolf: Zródła dziejowe XI. k. (Varsó, 1882.) 142. l.^[VISSZA]
402. Az eladásukról szóló «consensus regius» kivonata «Századok 1899. évf. 170. l. ^[VISSZA]
403. Berzeviczy levele Vilnáról, 1580 jún. 9-én; a Tört. Tár 1892. évf. 688-690. l.^[VISSZA]
404. A königsbergi állami levéltár id. számadáskönyvei 13497. kötete 33, 38. és 238. lapja adatai nyomán.^[VISSZA]
405. Abafáji Gyulai Pál 1580-iki könyve szerint a had 1580 jún. 17. kerekedett fel Vilnából; a Hadtörténelmi Közl. 1897. évf. 467. l.^[VISSZA]
406. A königsbergi palota és a Kneiphof (133. l.) 1557-iki festményről, melynek fénynyomata megjelent az id. keletporoszországi Bau- und Kunstdenkmäler VII. kötetéhez mellékelten.^[VISSZA]
407. Schiemann id. m. 373-374. l.^[VISSZA]
408. Działyński Lukács naplóföljegyzése; Acta res gestas Poloniae illustrantia XI. k. 210-213. l.^[VISSZA]
409. Báthory István király gyürűpecsétje (134. l.) Brześć várában, 1583 november 18-án kelt leveléről rajzolta K. Sebestyén József; eredetije az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltára Mike Sándor-gyüjteményében.^[VISSZA]
410. Berzeviczynek az uswiati táborból, 1580 augusztus 21-én írt levele nyomán; a Történelmi Tár 1880. évf. 690-692. l.^[VISSZA]
411. Działyński naplója, id. h. 227. l. ^[VISSZA]
412. Ugyanott, 231-232. l.^[VISSZA]
413. Gyulai Pál adata; id, h. 476. l.^[VISSZA]
414. Kelt Wielkielukiban, 1580 szeptember 15-én; kivonata Dr. Áldásy Antal: Magyarországi czimeres levelek (Budapest, 1904.) 65. l.^[VISSZA]
415. Ezt egy évre reá, Psków alatt 1581 október 19-én kelt nemeslevele is kiemeli; kivonata u. o. 66. l.^[VISSZA]
416. Gyulai Pál adata; id. h. 479. l. ^[VISSZA]
417. Ugyanő; id. h. 482. l.^[VISSZA]
418. Berzeviczy csonka [Nevel vára alól, 1580 október közepén kelt] leveléből; az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárának Törzsgyüjteményében.^[VISSZA]
419. Działyński adata; id. h. 266. l. ^[VISSZA]
420. Waliszewski id. m. 424. l.^[VISSZA]
421. Gyulai Pál adata; id. h. 483. l.^[VISSZA]
422. Báthory István Grodnóban, 1580 deczember 12-én kelt adománylevele a varsói állami főlevéltár Metrices regni 123. k. 442. l.^[VISSZA]
423. Berzeviczy Wielkielukiban, 1580 szeptember 28-án kelt meghatalmazása; ugyanott, a 121. k. 371. l.^[VISSZA]
424. Danczka cáros tanácsához Olivában írt 1581 január 12-iki levele s a város 14-iki válasza; a danzigi állami levéltár id. kötegeiben.^[VISSZA]
425. Báthory István adománya: Varsó, 1581 január 25-én; a varsói állami főlevéltár Metrices regni 123. k. 490. l.^[VISSZA]
426. A király jóváhagyása Varsóból, 1581 február 25-éről; ugyanott, 123. k. 687-694. l.^[VISSZA]
427. Kötelezvénye s a király jóváhagyása Varsóból, 1581 márczius 24-ről; ugyanott, a 125. k. 349. l.^[VISSZA]
428. A varsói állami főlevéltár 261. sz. udvari számadáskönyvéből.^[VISSZA]
429. Starogard (137. l.) újabb fölvétel után.^[VISSZA]
430. Az őrgróf megújitó levelének szövege Königsbergből, 1581 április 12-éről; a königsbergi állami levéltár «Verleihungen» osztálya 926. k. 302-304. l.^[VISSZA]
431. A varsói pénzügyi levéltár számadáskönyvei 3. k. 208. 1, olvassuk ugyanis: 1581. Per Berzeviceum ad baptismum filii ducis Prussiae cuppae 3 valovis M. 27.^[VISSZA]
432. Berzeviczy levele Danezkához Starogardból, 1581 április 20; a danzigi állami levéltárban.^[VISSZA]
433. Starogardból, 1581 május 9-én György Frigyeshez; a königsbergi állami levéltár B. 2. osztályában.^[VISSZA]
434. Caligari pápai nunczius jelentése Vilnából, 1581 június 10-ikéről; a római vatikáni levéltár Nunziatura di Polonia 18. k. 175. l.^[VISSZA]
435. Vilnából, 1581 június 13-ról; u. o. a 179. lapon.^[VISSZA]
436. Caligari 1581 június 17-iki jelentése u. o. a 185, l.^[VISSZA]
437. Ez Berzeviczy síriratában így van kifejezve: Statum impuberis principis Si. gismundi novo electo senatu firmavit.^[VISSZA]
438. Báthory István Vilnán kelt 1581 június 21-iki levelében ajánlja Berzeviczyt Valkay Miklós kegyeibe; Kemény-féle másolata «Apparatus epistolaris» cz. m. III. k. 183. l. az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárában.^[VISSZA]
439. A varsái főlevéltár 261. sz. számadáskönyvéből.^[VISSZA]
440. A király Vilnán, 1581 június 12-én írt levelének egyszerű másolata; a Magyar Tudományos Akadémia kézirattára ívrétű 110. kötetében.^[VISSZA]
441. Ily sorrendben következő pecsétjeiket rajzban is bemutatjuk, Gyulafejérvárt kelt 1581 június 28-iki levelükről; csupán Apafiét nem lehetett lerajzolni.^[VISSZA]
442. P. Ferrante Capeci kolozsvári jezsuita-rektor 1584 február 27-iki megjegyzése; Veress Endre «Fontes Rerum Transylvanicarum» a sajtó alatti II. kötetében.^[VISSZA]
443. A Szász Univerzitás 1581-iki számadáskönyvéből, Nagyszeben város levéltárában. V. ö. az Erdélyi országgyűlési emlékek 3. k. 43. l.^[VISSZA]
444. Az erdélyi kormánytanács pecsétlése (141. l.) a Magyar Nemzeti Múzeumi levéltár törzsanyagában őrzött 1581 június 28-iki levelükről rajzolta K. Sebestyén József.^[VISSZA]
445. Nagyszeben (142. l.) 1668-iki rézmetszetéről készült régebbi klisénkről. ^[VISSZA]
446. A Szász egyetem 1581 szeptember 5-iki végzése a nagyszebeni Korrespondenzblatt 1880. évf. 38. l.^[VISSZA]
447. Brassó város 1581-iki számadáskönyvéből.^[VISSZA]
448. Ugyanonnan vett adatok alapján. ^[VISSZA]
449. Hasonló adat, ugyanott.^[VISSZA]
450. Szeben város 1581-iki id. számadáskönyvéből.^[VISSZA]
451. A káptalan 1581 szeptember 30-iki kiadványa; az Országos Levéltár fiskális levéltára XXII. szekrénye fasc. 37. A.^[VISSZA]
452. A kolozsvári Báthory-egyetem története cz. értekezésem nyomán; az Erdélyi Múzeum 1906. évf. 180-183. lapján, hol viszonyaikat bővebben ismertettem.^[VISSZA]
453. Szántó István jelentései alapján; Veress Endre: Fontes Rerum Transylvanicarum I. k. 94 és köv. l.^[VISSZA]
454. Szántó (Arator) István aláírása (144. l.) Kolozsvárt, 1581 szeptember 21-én kelt leveléről, a római vatikáni könyvtár Vat. lat. 6180. kötete 110. l. Olvasása: Stephanus Arator Pannonius.^[VISSZA]
455. Somlyai Báthory István egykorú naptári feljegyzése; K [urz;] Nachlese . . . (Brassó, 1840.) 106. l.^[VISSZA]
456. Ifj. Báthory István aláírása (145. l.) a varsói gróf Zamovski- levéltárban talált eredeti leveléről. Olvasása: Stephanus Bathori de Somlyó.^[VISSZA]
457. A királyi «consensus» szövege alapján.^[VISSZA]
458. Ezt t. i. még 1592-ben is javíttatja. ^[VISSZA]
459. Báthory István Vilnában, 1582 január 10-én kelt privilegiuma a kurlandi Landesarchiv Dondangen ládájában, Mitauban; hivatalos másolata a varsói főlevéltár Metrices regni 127. k. 309-310. l.^[VISSZA]
460. Magnus fejedelem emlékérme (146. l.) 1563-ból. Előlapjának körirata: MAG[NVS] . D[EI] + G[RATIA] + EP[ISCOPV]S + OSILIAE + CVRO[NIAE]. ET + RE[GIAE] + H[ERES] + NOR[VEGIAE] + Hátlapjának körirata: NE + DERELIN – QUAS + ME + DOM[INVS] – AN[NO] – 63. Czímerének heraldikai leírása: Négyelt kerek paizs. Szívpaizsában az oldenburgi gerendák. Középpaizsának négyelt részei: 1. Norvég leopárd. 2. Dán leopárdos oroszlánok. 3. Holsteini csalánlevél, stormani hattyú. – Hátsó paizsa szintén négyelt: 1-4 az oeseli sas. 2-3 egy Agnus Dei, keresztjéről lelógó zászlóval, Pilten végett, alól két egymásra rakott kereszt, Reval végett. A középső sisakon: Norvég oroszlán, jobb oldalán a holsteini 9 lobogó, baloldalán 3 pávatollas nyél, Schleswig végett. Dr. B. Koehne: Zeitschrift für Münz-, Siegel- und Wappenkunde IV. évf. (Berlin, 1844.) 357. lapján, az érem rézmetszete a IV. tábla 1. rajzáról.^[VISSZA]
461. Waliszewski id. m. 432-434. l.^[VISSZA]
462. Ifjabb Báthory István egykorú naptári följegyzése; Kurz: Nachlese 105. l. ^[VISSZA]
463. Kettőt diktált nekik 1581 szeptember 9-én; a Székely oklevéltár tv. k. 709. és v. k. 983. oklevele.^[VISSZA]
464. Említi egy 1583-iki oklevél; u. o. IV. k. 87. l.^[VISSZA]
465. Kelt a Psków alatti táborban, 1581 november 8-án; u. o. a IV. k. 710. sz. oklevele.^[VISSZA]
466. Schiemann id. m. 2. k. 376-392. l. ^[VISSZA]
467. Ezt Berzeviczy Zamoyskihoz Vilnában, 1582 február 11-én kelt levelében írja; a varsói gróf Zamoyski-levéltárban.^[VISSZA]
468. Berzeviczy legkorábbi rigai ellenjegyzése: 1582 márczius 18; a Székely- Oklevéltár v. k. 130. l.^[VISSZA]
469. István király Rigában kelt 1582 márczius 26-iki oklevele pergamenen, a mitaui levéltár id. ládájában; hivatalos másolata a varsói főlevéltár Metrices regni 127. k. 308. l.^[VISSZA]
470. Báthory István id, kiadványa; ugyanott, a 127. k. 35. l.^[VISSZA]
471. Psków Báthory István ostroma idején (148. l.) Wasilew I. I. «Archeologicseszkij ukazatiel goroda Pskowa» czímű Szentpéterváron, 1898-ban megjelent műve kőnyomatáról kicsinyítve.^[VISSZA]
472. Magnus fejedelem eredeti német oklevele pergamenen (Im Schloss Helmet, 1582 február 15-ikéről keltezve) a mitaui állami levéltár id, ládájában.^[VISSZA]
473. Mindkét eladási szerződés kelte: Riga, 1582 április 5; a varsói áll. főlevéltár Metrices regni 127. k. 33-34. l.^[VISSZA]
474. Kelt Rigában, 1582 április 10-én; u. o. a 35-36. lapon.^[VISSZA]
475. Rigában, 1582 április 28-án; u. o. a 46-47. l.^[VISSZA]
476. Szintén Rigában, 1582 május 2-án; u. o. az 51-52. l.^[VISSZA]
477. Az 1582 április 3-án Rigában kelt oklevelet a kolozsvári református kollégium levéltára eredetijéről kicsinyítve mellékelten is bemutatjuk.^[VISSZA]
478. Riga (151. l.) újabb fölvételről. Baloldalról indulva látjuk rajta: a régi szerzetes-kastélyt, a Jakab-templom, a dóm s a Péter-templom tornyait. (Mettig Károly rigai tanár szivességéből.)^[VISSZA]
479. Berzeviczy Edwahlenból írt 1582 június 15-iki levele, a königsbergi állami levéltár B. 2. osztályában.^[VISSZA]
480. Kelt Grodnóban, 1582 június 30-án; a varsói főlevéltár Metrices regni 127. k. 310-311. l.^[VISSZA]
481. Danczka város 1582 október 25-iki panaszlevele Berzeviczyhez és ennek válasza Varsóból, 1582 november 3-ról; a danzigi állami levéltárban.^[VISSZA]
482. A király adománya Varsóból, 1582 nov. 15.; kiadva Pawiński id. m. 247. l.^[VISSZA]
483. Wesselényi Ferencz Báthory István lengyel királytól nyert bárói diplomáját (153. l.) kicsinyítve közöljük a kolozsvári református főgimnázium Wesselényi-levelesládájában őrzött díszes pergamen-eredetijéről. Olvasata:

Nos Stephanus Dei gratia rex Poloniae, magnus dux Litvaniae, Russiae, Prussiae, Masoviae, Samogitiae, Kiioviae, Volhiniae, Podlachiae, Livoniaeque etc. Princeps Transylvaniae. Memoriae commendamus tenore praesentium significantes, quibus expedit universis. Quod nos attentis et consideratis fidelitate et fidelium servitiorum meritis fidelis nobis sincere dilecti, generosi Francisci de Wisselyen, cubiculi praefecti ac consiliarii nostri, capitanei Landscoronensis ac Lipniciensis, quae ipse ab adolescentia sua, indefesso animo, per plurimos annos, nostrae Maiestati cubiculi nostri ministeriis, tam in principatu Transsilvaniae, quam in hoc regno nostro Poloniae praestitit; etenim in Transsilvania bello contra Magnificum quondam Casparem Bekes de Kornyáth, tum temporis hostem publicum a nobis suscepto, non infelici conatu prima militaris disciplinae rudimenta iecit; hostem cum caeteris nostris militibus perlongum itineris spatium persequens, militares labores, magno animo perferens, adhaec nulla pericula exhorrescens, adeo, ut de sua indole praeclara, non contemnendam spem nobis faceret. Auxit porro eam spem de se nobis non mediocriter etiam hic in regno nostre Poloniae, primum bello Gedanensi, quos armis nostris ad officium redegimus; deinde expeditionibus illis triennalibus contra Magnum Moscorum ducem gestis, in quibus magno studio, ac magna cum laude militiae gloriam aemulatus est; intra munitiones Ungaricas intrepido animo mandata nostra executus, interdum etiam non sine vitae suae periculo, inter milites nostros oppugnationi incumbens ac proinde ac talia merita sua clementia nostra testatiora redderentur, ornavimus eum cubiculi nostri praefectura. Iam vero pro uberiore gratiae nostrae regiae declaratione, eundem Franciscum de Wisselyen, haeredesque et posteritates ipsius universas, e coetu et numero nobilium eximentes, ex gratia nostra speciali, animo deliberato et potestatis regiae plenitudine, in numerum coetumque Baronum Ungariae et Transsilvaniae recepimus, aggregavimus et creavimus praefecimusque, volentes et praesentibus decernentes, ut idem Franciscus Wesselieny haeredesque et posteritates ipsius universae, a modo deinceps futuris semper temporibus, cera rubea quoad sigillum, ac omnibus illis gratiis, privilegiis, honoribus, immunitatibus, libertatibus, exemptionibus, quibus caeteri praefati regni Ungariae et Transsilvaniae barones, tam consuetudine antiqua, quam iure utuntur et fruuntur, tam intra, quam extra iudicia, aut alias ubivis, uti, frui et gaudere possint et valeant. Imo recepimus, aggregamus, annumeramus, creamusque et praeficimus, harum nostrarum, quibus secretum sigillum nostrum, quo in rebus Transsilvanicis utimur, est appensum vigore et testimonio litterarum. Datum per manus Magnifici, fidelis nobis sincere dilecti, Martini de Berzeuice, equitis, liberi baronis in Dondang, nostri per Transsilvaniam cancellarii, ac capitanei Starogardiensis, in arce nostra regia Rigensi, tertia die mensis Aprilis. Anno Domini Millesimo quingentesimo octogesimo secundo regni vero nostri sexto.

Stephanus Rex mpr.

Martinus de Berzeuice
Cancellarius mpr.

(Eredetije a kolozsvári református kollégium Wesselényi-levelesládájában.) ^[VISSZA]

484. A Varsóban, 1582 november 20-án kelt s rendkívül díszes kiállítású pergamen-oklevél a mitaui levéltár id. ládájában; hivatalos másolata a varsói főlevéltár Metrices regni 127. k. 198-200. l.^[VISSZA]
485. Báthory István Krakóban kelt 1583 jan. 17. adománylevele; u. o. a 127. k. 237-238. l.^[VISSZA]
486. Berzeviczy Márton bárói aláírása (153. l.) 1584 április 13-ikán Starogardban kelt német leveléről, a danzigi állami levéltár Abtheilung LIII. Schieblade 90. Packet f. jelzése alatt őrzött eredetijéről. Olvasása: Martin von Berzewicz Freiherr auf Dondang, der Königlichen Maiestät Siebenbürgischer Canczler mpr.^[VISSZA]
487. Innen ír Berzeviczy 1583 január 22-én Danczka város tanácsának; a danzigi állami levéltárban.^[VISSZA]
488. E Niepołomiceben, 1583 január 28-án és február 13-án (Berzeviczy Márton ellenjegyzésével) kelt királyi oklevelek szövegét ld. Veress Endre: Fontes Rerum Transylvanicarum I. k. (Budapest, 1911.) 243-249. l.^[VISSZA]
489. Schuler v. Libloy Frigyes: Siebenbürgische Rechtsgeschichte I. k. (Nagyszeben, 1867.) 131-132. l.^[VISSZA]
490. Báthory István király aláírása (155. l.) Varsóban kelt 1581 márczius 18-iki czímeresleveléről, az Erdélyi Nemzeti Múzeum Gróf Bánffy- levéltárában. Olvasása: Stephanus Rex mpr.^[VISSZA]
491. Ezt a munkásságát sírirata ekként örökíti meg kőbe vésve: Jura Saxonum Transilvaniensium conscripsit, auxit, auctoritateque regia ad posteritatem transmisit.^[VISSZA]
492. Ezt a király jóváhagyó záradéka mondja.^[VISSZA]
493. Fron kijelentése nyomán, a törvénykönyv Előszavából.^[VISSZA]
494. A brassói 1583-iki latin-német nyomtatvány czímlapját mi is czímlapul használjuk.^[VISSZA]
495. Gross Gyula: Katalog der Kronstädter Gymnasialbibliothek (Brassó, 1883.) 48. l.^[VISSZA]
496. Igy nevezi Dálnoki Intze József, Háromszék táblabirája, a ki 1826-ban magyarra fordította. Ivrétű, 117 lapnyi kézirata az Erdélyi Nemzeti Múzeum kézirattárában.^[VISSZA]
497. Kelte: Niepołomice, 1583 márczius 13; újabb másolata Trausch József Ferencz «Diplomatarium majus» cz. köt. 256-259. l. a brassói lutheránus főgimnázium kézirattárában.^[VISSZA]
498. Egykorú számadáskönyvéből, a Korrespondenzblatt 1880. évf. 38. l.^[VISSZA]
499. Kelte: Niepołomice, 1583 február 25. Kemény-féle másolata Diplomatarii Transilvanici Supplementum VIII. k. 225. l.^[VISSZA]
500. Niepołomice, 1583 márczius 3-iki levelének újabb, XVII. századi másolata az Erdélyi Nemzeti Múzeum kézirattárában.^[VISSZA]
501. A Hét szász szék 1583-iki számadáskönyve a nagyszebeni városi levéltárban. ^[VISSZA]
502. A Korrespondenzblatt id. 1883. évf. 38. l.^[VISSZA]
503. A Niepołomiceben 1583 márczius 6-án kelt és Berzeviczy ellenjegyzésével kiadott fontos utasítást ld. az Erdélyi országgyűlési emlékek III. k. 171-177. l.^[VISSZA]
504. Socini e negyedrétű 380 lapnyi műve különben 1581-ben jelent meg.^[VISSZA]
505. Socini «Ad amicos epistolae» cz. m. (1618-iki rakoviczai kiadása) 683-687. l.^[VISSZA]
506. Innen írt 1583 márczius 10-iki levelét idézi György Frigyes brandenburgi őrgróf; a königsbergi állami levéltárban.^[VISSZA]
507. Báthory István király Krakóból, 1583 április 2-án kelt és Berzeviczy ellenjegyzésével kiadott oklevelét Id. a brassói városi levéltár Fronius-gyűjteménye I. k. 337. sz. a.^[VISSZA]
508. Berzeviczy Niepołomicéből írt 1583 április 20-iki levele, a königsbergi állami levéltár B. 2. osztályában.^[VISSZA]
509. Eredetije az Orsz. levéltár Történelmi Emlékek gyüjteménye 5. csomójában.^[VISSZA]
510. Az erdélyi kormánytanács 1583 április 20-iki leveléből; Erdélyi országgyűlési emlékek 3. k. 190. l.^[VISSZA]
511. Báthory István király 1583 május 9-iki válasza; ugyanott, 195. l.^[VISSZA]
512. Kassa város pecsétje (159. l.) az Athenaeum nyomdai r.-t. szivességéből kapott klisével nyomatott. Körirata.: S[ANCTA] . ELISABET + SIGILLVM . CIVIVM . DE . CASSA .^[VISSZA]
513. Bolognetti pápai nunczius 1583 május 28-iki krakói jelentéséből, a római vatikáni «Nunziatura di Polonia» 20. kötetében.^[VISSZA]
514. Krakóban, 1583 június 3-án; a varsói főlevéltár Metrices regni 127. k. 336. l. ^[VISSZA]
515. Ugyanott, 1583 június 12-én; a 336-338. l.^[VISSZA]
516. Krakóban, 1583 június 2-án kelt eredetije az O. l. id. csomójában.^[VISSZA]
517. A Szatmárért folyó kárpótlási alkudozások történetét a római vatikáni levéltár anyaga alapján Fraknói Vilmos ismertette a Egy jezsuita-diplomata hazánkban» cz. értekezése (Budapest, 1902.) 29-38. l. Mi azonban a rómain kívül a bécsi és budapesti anyagot is felhasználtuk, főleg Berzeviczy szereplését igyekezvén jobban kidomborítani.^[VISSZA]
518. Ez, meg Berzeviczy 1583 június 4-iki válasza az O. l. id. csomójában.^[VISSZA]
519. Berzeviczy hozzá írt levele Kassáról, 1583 július 17-én; a római vatikáni levéltár «Nunziatura di Germania» 94. k. 200. l.^[VISSZA]
520. Bolognetti Krakóból írt 1583 július 23-iki jelentése a római vatikáni «Nunziatura di Polonia» 20. k. 386/8. l.^[VISSZA]
521. Kassa (160. l.) 1686-iki rézmetszetről.^[VISSZA]
522. Kassáról, 1583 augusztus 25-én; a római vatikáni «Nunziatura di Germania» 94. k. 277-279. l. (Az irat kelte ugyan augusztus 15-ike, de egy másikból tudjuk, hogy ó-naptár szerint írták.)^[VISSZA]
523. Báthory id. 1583 május 9-iki levelében; Erdélyi országgyűlési emlékek 3. k. 195. l.^[VISSZA]
524. Berzeviczy Báthoryhoz s külön Possevinóhoz Kassáról, 1583 augusztus 25-én; u. o. 269-271. és 275. l.^[VISSZA]
525. Eredetije a családi levéltárban.^[VISSZA]
526. A pergamen-oklevél eredetije Lőcse város levéltára m. 76. sz. a.^[VISSZA]
527. Szatmár (163. l.) XVII. századi olasz metszetéről készült régebbi klisénkről.^[VISSZA]
528. Possevino atya Bolognetti nuncziusnak Kassáról, 1583 szeptember 19-én; a római vatikáni levéltár «Nunziatura di Polonia» 15. B. kötete 308. l.^[VISSZA]
529. A császári biztosok Berzeviczyhez Kassáról 1584. január 7-én; ugyanott, a 365-366. l.^[VISSZA]
530. II. Rudolf császár, király (165. l.) az Athenaeum nyomdai r.-t. XVII. századi olasz metszetéről készült kliséjével.^[VISSZA]
531. Berzeviczy 1584 január 18-ikán Kassáról ír, de már 24-én Possevino Conzoczról keltezi levelét; u. o. a 380. lapon.^[VISSZA]
532. Possevino Antal aláírása (166. l.) Kassáról 1583 november 1-én írt leveléről, a római vatikáni titkos levéltár «Nunziatura di Germania» 94. kötete 398. lapján. Olvasása: Antonio Possevino.^[VISSZA]
533. Grodnóból való 1584 február 20-iki ellenjegyzését ld. a Turul 1885. évf. 171. l.^[VISSZA]
534. Bolognetti Vilnából írt 1584 márczius ?-iki jelentése nyomán; a római vatikáni levéltár «Nunziatura di Polonia» 21. k. 79-86. l.^[VISSZA]
535. Báthory István saját szavai az erdélyi kormánytanácshoz 1584 február 26-án írt levelében; az Országos levéltár «Acta publica Transylvaniae» cz. kötete 67. l.^[VISSZA]
536. György Frigyes baradenburgi őrgróf (167. l.) id. Kranach Lukács festményéről készült fénynyomata Ehrenberg Hermann: Die Kunst am Hofe der Herzöge von Preussen (Lipcse, 1899.) 83. lapmellékletén.^[VISSZA]
537. Ezek ismertetését ld. Fraknói id. értekezése 45-57. l.^[VISSZA]
538. Berzeviczy ellenjegyzését találjuk Báthory Vilnában kelt 1584 márczius 6-iki adománylevelén, mely hasonmásban megvan Petri Mór: Szilágy vármegye monográphiája III. k (Budapest, 1901.) 87. lapjához mellékelten.^[VISSZA]
539. Berzeviczy Starogardból írt 1584 április 13-iki levele a danzigi állami levéltárban. ^[VISSZA]
540. Köszönőlevele Leistenauból, 1584 augusztus 5-éről; ugyanott.^[VISSZA]
541. Königsbergi tartózkodásának (1584 április 3-9 közti) költségei a königsbergi állami levéltár id. számadáskönyvei 13501. kötete 276-277. l.^[VISSZA]
542. Berzeviczy Leistenauból írt 1584 május 15-iki levele, a königsbergi állami levéltár B. 2. osztályában.^[VISSZA]
543. Báthory Krakóból írt 1583 május 10-iki levele az őrgrófhoz; u. o. a B. 1. osztályban.^[VISSZA]
544. György Frigyes őrgróf Königsbergban kelt 1584 május 11-iki és Berzeviczy Leistenauból írt 1584 május 15-én írt két levele; ugyanott.^[VISSZA]
545. Königsbergből Berzeviczyhez írt 1584 június 18-iki levele; ugyanott.^[VISSZA]
546. Erről Berzeviczy Gradnóból, 1584 november 9-ikén írt levelében panaszkodik Lewin von Bülow tanácsúrnak; ugyanott.^[VISSZA]
547. Bolognetti Varsóból, 1584 augusztus 10-én írt jelentése; a római vatikáni levéltár «Nunziatura di Polonia» 21. k. 316. l.^[VISSZA]
548. István király innen írt 1584 szeptember 21-iki levele a Magyar Történelmi Tár 8. k. 243. l.^[VISSZA]
549. Báthory István Grodnóban, 1584 november 7-én kelt levele Berzeviczy ellenjegyzésével, az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltára Mike Sándor gyűjteményében.^[VISSZA]
550. Ilyenekről ír Danczka város tanácsának Starogardról, 1585 január 1-én; a danzigi állami levéltárban.^[VISSZA]
551. Innen írt 1585 február 4-iki levele a königsbergi állami levéltár B. 2. osztályában.^[VISSZA]
552. Dr. Alexander Czuezyński: Dyaryusze sejmowe r. 1585 (Krakó, 1901.) 290. l.^[VISSZA]
553. Laureo Vincze nunczius 1577 aug. 18-iki jelentéséből; Wierzbowski id. m. 591. l.^[VISSZA]
554. Fogalmazványa kiadva a «Quellen und Forschungen aus dem Gebiete der Geschichte» x. k. (Paderborn, 1905.) 120-4. l.^[VISSZA]
555. Bolognetti Varsóból írt 1584 márczius 3-iki jelentése a római vatikáni Nunziatura di Polonia 21. k. 710. l.^[VISSZA]
556. A király Niepołomiceben, 1585 május 22-én kelt meghatalmazása; a római vatikáni Nunziatura di Germania 68. k. 95. sz. a. (Iszonyú hibásan kiadva a Quellen und Forschungen x. k. 105. l.)^[VISSZA]
557. Pergamenre írt ünnepélyes eredeti példánya a bécsi állami levéltár Polonica osztályában.^[VISSZA]
558. Berzeviczy emez útjára vonatkozik síriratának az a kifejezése, hogy a szatmári ügyet binis legationibus tárgyalta.^[VISSZA]
559. Bolognetti Albert püspök aláírása. (171. l.) 1582 május 2-ikán kelt leveléről, a vármiai káptalan frauenburgi levéltára Ab. 4. kötete 63. sz. a. őrzött leveléről. Olvasása: Albertus Bolognetus Episcopus Massanensis.^[VISSZA]
560. Az átadásról szóló két jegyzőkönyv (Nagybánya, 1585 augusztus 20.) az O. l. id. csomójában.^[VISSZA]
561. István király, illetve a nunczius Krakóból írt 1585 szeptember 4-5-iki leveleiből; Quellen und Forschungen X. k. 156. l.^[VISSZA]
562. Rajzát mellékelten mutatjuk be.^[VISSZA]
563. Báthory István Krakóban kelt 1585 május 8-iki privilégiuma a varsói főlevéltár Metrices regni 131. k. 169. l.^[VISSZA]
564. Berzeviczy Leistenauból, 1585 június 17-én írt levele a königsbergi állami levéltár A 5. osztályában.^[VISSZA]
565. Báthory István Niepołomiceben kelt 1585 május 29-iki adománylevelének 1596-iki hiteles átirata a varsói főlevéltár Metrices regni 140. k. 258. l.^[VISSZA]
566. Hártyára írt eredetije a leistenaui kastély levelesládájában, honnan hasonmásban közöljük.^[VISSZA]
567. Berzeviczy Márton emlékérme (172. l.) 1585-ből. A Magyar Nemzeti Múzeum éremtára eredetijéről. Körirata: MARTINUS . DE . BERZEVICE . BARO . AETATIS . XLVII. Irodalmunkban ismertette Hampel József az «Archaeologiai Értesítő» 1897. évf. 348-350. l. Hátlapján egy napkorong, Berzeviczy ismert jeligéjével: CANDOR SUPERAT, de annyira kopott, hogy bemutatnunk lehetetlen.^[VISSZA]
568. György Frigyes brandenburgi őrgróf adománylevele Berzeviczy Márton vészére (173. l.) szintén kicsinyített alakban jelenik meg, a leistenaui kastély levelesládájában őrzött pergamen-eredetijéről, melynek fényképét tulajdonosa: Hauptmann Schulemann Rittergutsbesitzer készíttette el munkánk számára. Olvasata:

Von Gottes Gnaden Wir Georg Friderich Markgraf zu Brandenburg in Preussen, zu Stettin, Pommern, der Cassuben und Wenden, auch in Schlesien zu Jägerndorf Herzog, Burggraf zu Nürnberg und Fürst zu Rügen. Bekennen hiemit diesem unserm offenen Briefe gegen Jedermeiniglichen und wem es zu wissen vonnöthen. Als wir hiebevorn und im verschienen Ein und achtzigisten Jahre, auf gnädige und freundliche Intercession und Vorbitte des Durchleuchtigen, Grossmächtigen Fürsten und Herrn, Herrn Stephani des Ersten Königs in Polen, unsers gnädigen und freundlichen lieben Herrn Schwagern, dem Edlen unserm besondern lieben und getreuen Martino von Berzevitz, Freiherrn auf Dondangen, und vorhochgedachter Königlicher Maiestät in Polen vornehmen Rath und Cantzlern in Siebenbürgen, das Dorf und Vorwerk Leistenau, Hundert und zweinzigiste halbe Huben innehaltende, in unserm Ambt Riesenburg gelegen, und Ihme im verschienen Sieben und siebenzigisten Jahrs im Namen des Hochgebornen Fürsten unsers freundlichen blöeden lieben Vettern Sohn und Gevattern, Herrn Albrecht Friderichen Markgrafen zu Brandenburg und Herzogen in Preussen verschrieben worden, welches aber umb allerhand rechtmässiger und anderer mehr Ursachen willen billich nicht sein sollen, noch vielweniger Kraft oder Statt haben können. ∞ Derwegen dann diese Begnadigung nieht ex praecedente obligatione, sondern ex praesente beschehen und also die vorige Begnadigunge hierdurch cassiret und aufgehaben worden, aus sondern Gnaden und in Ansehung seiner underthänigen fleissigen Bitte, getreue, willige Dienste zu sein und seiner itzigen ehelichen Hausfrauen Lebtagen auf die uns zuvorn geleistete Eidespflicht, als der regierende Landsfürst gnädiglichen verliehen und verschrieben und er nun ferner underthänigiste, nützliche, willfährige Dienste, die er auch nochmalen hinfüro wol thun kann, soll und will geleistet, Hochgedachte Ihre Königliche Maiestät auch aufs neue für ihn e gnädiglichen und freundlichen intercediret und gebeten. ∞ So haben wir in Ansehung desselben und in Sonderheit auf solche Ihrer Königlichen Maiestät gnädigen und freundlichen Vorbitte, auf sein underthäniges fleissiges Bitten, aus sondern Gnaden gnädiglichen bewilligt, Ihme solch Dorf und Vorwerk Leistenau erblich zu Kölmischem Rechten zu verleihen und zu verschreiben. oo Thun auch solchs hiemit gegen wärtiglichen in Kraft dieses unsers Briefes, dergestalt und also, dass er seine Erben, Erbnehmen und Nachkömmlinge vorberührt Dorf und Vorwerk Leistenau mit allen Nutzungen, Zinsern, Einkünften, Geniessen und Zufällen, an Acker, Wiesen, Weiden, Felden, Wäldern, Fliessern, Mühlstätten, Seen und Brüchern, inmassen solches die von Drahe genossen und gebraucht, sammt den Gerichten gross und klein, binnen desselben Dorfes Grenzen, allein die Strassengerichte (die wir uns und unserer nachkummenden Herrschaft zu richten in allwege vorbehalten) ausgeschieden, zu sammt dem Kirchenlehen, doch dass sie dasselbe vermüge der Augsburgischen Confession und derselben Innehalt, auch dem Corpori Doctrinaze Pruthenicae und Formulaae Concordiae gemäss, mit reinen und der Lehre halben unverdächtigen Pfarrherrn bestellen und versehen, wie wir uns dann, do solches nicht gehörter Massen geschehen sollte, dassselbige selbst zu thun hiemit gänzlichen reserviret und vorbehalten haben wollen, erblich zu Cölmischem Rechten, ohne unser und sonsten meiniglichs Verhinderung oder Eintrag, dessen wir ihne vertreten und der Eviction halben hiemit gnädig versichert haben wollen, obgeschriebener Massen innen zu haben, zu besitzen, zu geniessen und zu gebrauchen. ∞ Umb welcher unser Belehnung und Begnadigung willen, soll vorgemelter Berzeuitius seine Erben, Erbnehmen und Nachkümmlinge uns, unseren Erben und nachkummender Herrschaften die schuldige Treu, welche sie vermög ihrer geleisten Eidespflicht jederzeit erzeigen, auch dergestalt im Werk erweisen sollen, dass do er oder sie etwas beschwerlichs und verdächtiges wider uns und unsere Regierung hören, vermerken und erfahren werden, es wäre gleich von weme es wollt, uns jedesmals darfür zu verwarnen, und dessen zu berichten, auch in allem demselben uns gar nichts zu verhalten verpflichtet und schuldig sein soll etc. Desgleichen auch mit zweien wohlgerüsten Pferden, Mannen und Harnisch zu allen Geschreien und Heerfahrten, wenn, wohin, wie oft und dick sie von uns, unsern Erben und nachkummender Herrschaft gefordert werden, zu dienen; daneben auch pflichtig und schuldig sein, sich unserer, auch unserer Lande und Leute Sachen treulich und fleissig anzunehmen und bei der Hochgedachten Königli[chen] Maiestät in Polen zum besten zu befördern. Auch wann er seinen wesentlichen Ansitz zu Leistenau haben wird, sich auf unser gnädigs Erfordern und Begehren in unsern Händeln am Königlichen Hofe in Verschickungen, auf unsern Kosten gehorsamlich und willig [gebrauchen] lassen. Do er auch, so wohl seine Erben und Nachkummen solch obgemelt Gut Leistenau zu verkaufen und in frembde Hände zukommen zu lassen willens, also soll solches uns und nachkummender Herrschaft vor allen andern zu Kauf aufgetragen [und angeboten] werden. ∞ Getreulich und ohne Gefärde. Zu Urkund haben wir vorbemeltem Berseuitio diese unsere gnädige Bewilli[gung] und Verschreibunge mit unserer eigenen Hand underschrieben und unterm anhängendem fürstlichen Insiegels, [so wir in Lehen und] dergleichen Sachen gebrauchen, versiegelt, wissentlich und mit Gnaden zustellen lassen, Geschehen und geben zu Königsberg, den zwen und zweinzigisten Junii, Nach Christi unsers einigen Erlösers und Seeligmachers Geburt Fünfzehen hundert und in dem fünf [und achzi]gisten Jahr.

Georgius Fridericus Dux Prussiae manu propria.

(Pergamenre írt eredetije a leistenaui kastély levelesládájában; pontatlan hazai kiadása, egykorú másolatáról, a Történelmi Tár 1899. évf. 61/63. l.) ^[VISSZA]
569. Reszka naplóföljegyzése a krakói Jagiello-egyetemi könyvtár kéziratai 2199 k. 63. l.^[VISSZA]
570. Ellenjegyzése Báthory István király Krakóban, 1585 szeptember 8-án kelt oklevelében; a Kemény-féle Appendix Diplomatarii Transilvaniae 13. k. 48. l. (Erdélyi Nemz. Múzeum levéltára.)^[VISSZA]
571. Thury Márton Grodnóból írt 1585 november 24-iki levele szerint; a pesti Sas IX. k. 147. l.^[VISSZA]
572. Innen írt 1586 január 2-iki levele Danzig város levéltárában.^[VISSZA]
573. A königsbergi állami levéltár id. számadáskönyvei 13503. köt. 186. lapjáról. A képet 28 márkán szerezték 1586 február 10-én.^[VISSZA]
574. Visszautazásából, Friedlandból írt 1586 február 26-iki levele a königsbergi állami levéltár B. 2. osztályában.^[VISSZA]
575. Berzeviczy Dondangenben, 1586 április 6-án kelt németnyelvű oklevele a mitaui levéltár id. ládájában.^[VISSZA]
576. Irásbeli tiltakozása körülbelül 1585 augusztus közepéről, ugyanott.^[VISSZA]
577. Névtelen czikk Magnus fejedelemről, Dr. B. oehne: Zeitschrift für Münz-, Siegel- und Wappenkunde IV. évf. (Berlin, 1814.) 348 s köv. l.^[VISSZA]
578. Dondangen régi képe (175. l.) a Mitauban lévő Kurlandisches Provinzial-Museum 1814-iki szinezett kiadatlan rajzáról fényképeztette számunkra Stavenhagen Oszkár kurlandi történetíró.^[VISSZA]
579. Itteni költségét ezúttal későn, csak 1586 május 30-án számolták el; a königsbergi állami levéltár id. számadáskönyvei 16503. köt. 260. l.^[VISSZA]
580. Ellenjegyzése Báthory István Grodnóban kelt 1586 május 12-iki adománylevelén; az Erdélyi Nemzeti Múzeumi levéltár Czímereslevelek osztályában.^[VISSZA]
581. Utolsó grodnói levele, 1586 augusztus 31-éről; u. o. az Oklevelek törzsgyüjteményében.^[VISSZA]
582. Igy gondoljuk, mivel novemberig nincsen nyoma.^[VISSZA]
583. Starogardból írt 1586 november 18-iki levele a königsbergi állami levéltár B. 2. osztályában.^[VISSZA]
584. Leistenauból írt 1586 deczember 4-iki levele, ugyanott.^[VISSZA]
585. A közel egykorú Wielewicki János jezsuita «Historici diarii domus professae Societatis Jesu Cracoviensis» I. k. (Krakó, 1881.) 96. l.^[VISSZA]
586. A halálos ágyánál állott P. Laterna Márton Grodnóból írt 1586 deczember 15-iki jelentése alapján; a «Fontes Rerum Transylvanicarum» sajtó alatti II. kötetében.^[VISSZA]
587. Ezek alapján gróf Kemény József írt István király haláláról Kurz id. Nachlese-je 63-78. l.^[VISSZA]
588. Nicolai Ruccellae Patavini, archiatri regii confutatio responsi Simonis Simonii Lucensis (Krakó, 1588.) 60. l.^[VISSZA]
589. A grodnói királyi kastély (177. l.) Zünth Máté 1568-iki nürnbergi rézmetszetéről vett részlet.^[VISSZA]
590. Sapieha Leó írja Grodnóból, 1586 április 23-án Radziwiłł Miklósnak, hogy a király ezt mondta neki: Non puto me enim decem annos vivere posse; Archivum domu Radziwiłłów (Krakó, 1885.) 181. l.^[VISSZA]