V.
UTOLSÓ ÉVEI.

István király halálának hatása Berzeviczyre és lengyelországi magyar társaira. – A lengyelek nyilt ellenszenve birtoklásaik miatt. Megszünvén kanczellársága, Berzeviczy most már családjának és egyházának él. – Anyagi ügyei. Dondangeni uradalmának eladása. – A leistenaui templom átalakítása. – Berzeviczy István király temetésén Krakóban. – A leistenaui templomban magának állított nagyszerű síremlék ismertetése. – Berzeviczy újabb königsbergi követsége György Frigyes őrgróf, illetve Báthory Boldizsár kurlandi birtokügye érdekében 1593 nyarán. – Látogatása Báthory András bíboros, vármiai püspöknél. – Ennek önérzetes fellépése. – Barátsága Berzeviczy iránt. – Csendes élete osieki házában. – Harmincz lovast küld a kitört magyarországi török hadjárat támogatására. – Hazautazása Berzeviczére. – További élete Lengyelországban. – Ujabb jószágszerzései. – Érdeklődése a távoli erdélyi ügyek iránt. – Betegeskedése. – Hirtelen halála és temetése.

MINT az árvaságra jutott gyermek, olyan apátlannak és gyámoltalannak érezte magát Berzeviczy Márton István király halálával. Hiszen majdnem másfél évtizedet töltött szolgálatában s mindenét: vagyonát és emelkedését is neki köszönhette. Röstelkedés nélkül kellett megvallania ezt magának, mert Báthory sohasem pazarolta érdemetlenre kegyeit. Bámulatos emberismeretre valló ügyességgel válogatta meg udvartartása és kormánya férfiait, kik közt egymás mellett működött mindenféle vallású egy nagy czél: a közjó, de egyúttal a fejedelmi tekintély öregbülése érdekében; a mi e vallási vitáktól telített korban meglepő dolog volt. Nyitját mégis Báthory türelmessége vagy tán helyesebben a viszonyokkal számoló, csöndes resignatiója adja meg. Továbbá az, hogy híveit folyton növekedő és ismétlődő adományokkal tudta jutalmazni, lekenyerezni s munkakörének odaadó részeseivé tenni!

E kiváló ember kimultával, oszlopuk ledőltével megingott a lengyelországi magyarok s vele Berzeviczy helyzete is. Kanczellársága természetesen megszünt s csupán azok a jövedelmei maradtak meg, melyeket élethossziglanra kapott volt a király útján új hazájától.

Ezt forgatta elméjében, mialatt bőrös kocsijában Varsó felé igyekezett, hogy a király haláláról bővebb hírt szerezzen s további élete folyását a változott körülményekhez szabja. Egyszerre érkezett az ország kincstartójával, de harmadnapra tovább ment a lengyel rendekkel Grodnóba, hol királyát kiterítve viszontlátta. Régi szokás szerint a rendek és tanácsurak háromnapos gyűlésen beszélték meg a szükséges teendőket s bontották fel az elhúnyt király végrendeletét. Ám Berzeviczynek három napnál több dolga akadt, a míg a király udvartartása magyarjainak dolgát rendezte, az erdélyi ügyek iratait összeszedte s a szomorú eseményeket magyar futárok útján az erdélyi fejedelmi udvarral is közölte. Így csak 1587 közepén indulhatott vissza[591] családjához Leistenauba,[592] hogy onnan pár nap mulva starogardi udvarházába siessen. Innen köszönte meg hálatelt szavakkal Danczka város tanácsának, hogy követei őt, távollétében a csak imént lefolyt graudenzi gyűlésen ellene elhangzott rágalmakkal szemben megvédték.[593] Nem is annyira rágalmak voltak ezek, mint inkább időről-időre feltörő kifakadások az idegenek dédelgetése miatt, a mi a benszülöttek önérzetét s gyakran jogos érdekeit sértette. Hiszen a február elején összeült varsói országgyűlésen is hasonló eset történt. A mint t. i. a poroszországi követek véleményét is kikérték, ezek tiltakozást terjesztettek elő, kijelentvén, hogy sérelmeik lévén, nem akarnak részt venni a királyválasztási tárgyalásokban. Első sérelmük az volt, hogy a méltóságok nem-porosz származású embereknek adattak s a vármiai püspökség egyenesen azt kéri, hogy Báthory András bíboros a koadjutorságtól fosztassék meg.[594] Ez a tiltakozás a lengyel rendeknél is visszhangra talált, úgy hogy a végzésekbe bele is vették, hogy Báthory András hagyja el az országot, mert sem mint várnai koadjutort, sem mint miechówi prépostot nem akarják többé tűrni, főleg mivel a kanczellár, Zamoyski támogatja. De ezt a pontot később (világos, hogy patronusának közbevetésére) nem szavazták meg és kihagyták a hivatalos iratból.[595]

Báthorynak s a többi lengyelföldi magyaroknak nem is esett bajuk, de az István király halálával felszabadult szenvedély továbbra is nyiltan dühöngött ellenük. Így a nyáron, augusztus elején Varsóban megnyílt királyválasztó országgyűlésen is kifakadtak a magyarok ellen s Berzeviczy Mártont, Bekes Gáspárt és Wesselényi Ferenczet névszerint is jegyzőkönyvbe vették, mint a kik – idegenlétükre – annyi sok beneficiumot kaptak az országtól.[596] Hogy ezeknek már indigenátusuk volt s így mint lengyel alattvalók épp oly számot tarthattak királyi adományokra, mint akár a született lengyelek, persze elhallgatták, mert hisz akkor a vádaskodásnak nem lett volna alapja! Ezekben a tárgyalásokban Berzeviczy természetesen nem is vett részt, mert az anyagiakon kívül jóformán semmi érdeke nem fűzte már többé ez országhoz. Így majdnem közönyösen fogadta annak hírét is, hogy a lengyelek a svéd III. Zsigmondot választották királyukká, nemcsak politikai érdekből, hanem tán azért is, mivel anyja lengyel királyné volt.


89. DANCZKA.[597]


A közügyekkel nem törődve, Berzeviczy most végre családjának, egyházának és magánügyeinek élhetett. Így pl. május havában követ hordatott a leistenaui templom újraépítéséhez,[598] melyet távollétében buzgó lelkésze, Wiesner Mihály vezetett.[599] Mert bizony most is sokat volt úton. Júniustól késő őszig majdnem állandóan Starogardban lakik, hagyatéki és a kapitánysághoz tartozó hasonló ügyeket tárgyalva,[600] melyek után megfelelő díjat szedett. Csakhogy minél több dolgot adott neki hivatala és poroszországi jószágainak gondozása, annál kevesebbet törődhetett távoli, dondangeni uradalmával, melynek – e miatt – jövedelme sem felelt meg várakozásának. Kapóra jött tehát Bülow Lewin brandenburgi tanácsúr ajánlkozása, hogy az egészet tőle megveszi. Mikor aztán a vásárban elvileg már megállapodtak, Berzeviczy őszszel még egyszer ellátogatott Dondangenbe, hogy ott lévő ingóságát, használható konvencziós tiszteivel együtt hazahozza. Valóságos feltünést keltett, midőn tizennégy személyből álló kíséretével s tizenkét lovával a jól ismert «magyar kanczellár» november elején megjelent Königsberg útczáin s két napot töltött az Arany koronához czímzett vendéglőben.[601]

Megállapodásuk szerint aztán új esztendő elején (1588 január 25-ikén délelőtt) a vásárló felek a poroszországi Balga nevű helység közjegyzői irodájában találkoztak, hol Berzeviczy örökáron eladta a dondangeni uradalmat 11.000 lengyel forintért, melyet Bülow embere rögtön le is számolt garasokban,[602] mire a birtokleveleit egy nyitott ládában lakására küldte s egyúttal kicserélték adásvevési szerződéseiket.[603] Ezeket azonban – minthogy Bülow alattvalója volt – a brandenburgi őrgrófnak is jóvá kellett hagynia, sőt érvényességéhez Berzeviczy feleségének, mint társbirtokosnak is hozzá kellett járulnia. Ez három hét mulva, február 20-ikán ment végbe a königsbergi kastélyban. De az ügyletről kiállított diploma erősen hangsúlyozza, hogy mivel Dondangen várát és uradalmát István király szerezte meg a kurlandi püspökségtől, gazdája a mindenkori lengyel királynak van alávetve s mást urául el nem ismer. Érdekes kikötése még a szerződésnek, hogy Berzeviczy megtartja magának a várban lévő négy ágyuját, a vevő pedig elvállalja az eladó minden terhét és függő kötelezettségét s ezek közt azt is, hogy nemes Schwabe Joachim két hajadon leányának, férjhezmenetelekor egyenkint 350 rigai márkát ad.[604] Nem valami nagy jegypénz, ha látjuk, hogy az egész uradalom vételára rigai értékben 60.000 márkát tett ki.[605]


90. BERZEVICZY MÁRTON EMLÉKTÁBLÁJA.[606]


A mint kitavaszodott, Berzeviczy végre hozzáfoghatott a leistenaui templom építéséhez, minek emlékezetére szép czímeres tábláját is elhelyeztette a szentély előtti baloldali falába.[607] Aztán elvégezvén tavaszi vetését, május közepén Berzeviczy Krakóba sietett, néhai István király temetésére. Ez háromnapos nagy ünnepséggel folyt le. A király kihült holttestével az országnagyok május 28-án érkeztek meg Grodnóból Lobzówba. Itt őrizték harmadnapig, a mikor fényes módon, tarka lovasok és délczeg főurak sokaságával, zászlók és lobogók lengő erdejével, különböző ruházatú barátok és világi papok nagy tömegével kísérték be Krakóba. Elöl a szenátorok, a királyi jelvényekkel. Utána a tizenkét selyemlepellel és aranysujtással díszített lótól vont gyászkocsi haladt. Erről kétoldalt szalagok csüngtek alá, melyeket a királyi udvar emberei fogtak. A kocsi után Zsigmond király lépdelt, az idegen hatalmak követei kíséretében. Majd István király özvegye, Anna királyné jött, a két Báthory: Báthory András bíboros és Boldizsár karjaira támaszkodva. Ezután Wesselényi Ferencz következett lóháton, kivont karddal, nyomában egy gerelyvető ifjuval. A gyászmenetet végül a zenekar s a főurak és köznemesek fényes serege zárta be. Felérve a Wawel lankás oldalán a székesegyházba, a koporsót a templom közepére helyezték s reá a királyi jelvényeket. Itt az egyházi szertartást Powodowski Jeromos krakói kanonok végezte, mire régi szokás szerint letevén előbb a királyi jelvényeket a földre, kettétörték a gerelyt, megsemmisítették a király nagy és kis pecsétjét s utána levitték a holttestet a templom kriptájába. Másnap hét templomban tartottak egymásután gyászistentiszteletet, melyeken a király és királyné gyalog menve vett részt.[608] Pár év múlva a székesegyházban aztán özvegye olasz mesterekkel díszes síremléket állíttatott István királynak, mely úgyszólván legszebb a templom valamennyi emlékműve közt.


91. BÁTHORY ISTVÁN LENGYEL KIRÁLY SÍREMLÉKE.[609]


A temetésen Báthory Zsigmond fejedelmet osztopáni Pernyeszi István udvarhelyi kapitány képviselte,[610] habár eredetileg kismarjai Bocskay István mellé volt társul kinevezve. Utasításában meghagyták neki, hogy a temetés után István király minden ingó marháját, készpénzét, arany-ezüst mívét, meg írásait kikérje Wesselényi Ferencz kamarás segélyével és mindenben Zamoyski kanczellárral értekezzenek.[611] Az ő megbízásából mehetett aztán Berzeviczy a hagyaték Erdélyt illető részének összeírására Grodnóba, hol július elején találjuk.[612] Innen a hónap végére tért vissza leistenaui birtokára,[613] honnan augusztus első hetében osieki jószága átvételére sietett,[614] melyet kevéssel István király halála előtt kapott. Danczka város tanácsával is akadt egy kis elintézni valója, egy hajó dolgában, melyet az elhúnyt király jóváhagyásával a város egyik polgárától szerzett.[615] Majd újra elbúcsuzott Woianowban hagyott családjától, hogy a király kiadott hagyatékát bevigye Erdélybe.

Berzeviczy ez új követségében szeptember 22-én érkezett Kolozsvárra s ment onnan tovább Tordára.[616] Vele jött Gyulafi Lestár is, de a magukkal hozott ingóságok közül névszerint csupán arról a két hordónyi könyvről tudunk, a mit István király unokaöcscsének, Báthory Zsigmondnak hagyományozott.[617] A mint ezt a többi marhával átadta, fordult is vissza Lengyelországba, bár nagyon szeretett volna Berzeviczére is ellátogatni, atyjafiai vigasztalására, kik közül tavaly Berzeviczy Márk és Tamás hunyt el.[618]

Hazaérve, Berzeviczynek első dolga most már az volt, hogy az új lengyel királytól birtokaira új adományt szerezzen. III. Zsigmondot a tél elején Lublinban érte utol e végett s kanczelláriája rendben találván birtokleveleit, azokat készséggel megerősítette.[619] Ezzel Berzeviczy – a ki István király alatt olyan mozgalmas életet élt – jóformán teljesen visszavonult a közügyektől és boldogságát abban a kis körben való működésben kereste, melyet neki családja, gazdasága és egyháza nyujtott. Ez utóbbi dicsőségére 1589 tavaszán újra nekifogott a leistenaui templom építéséhez, melyre még jószágai adójának egy részét is elkérte az őrgróftól.[620] Ez év őszén, október elején azonban mégis elment a porosz rendek thorni országgyűlésére, honnan osieki birtokára[621] vonult vissza. Itt meg Starogardon találjuk a következő években is leggyakrabban, hol a maga dolgában szorgoskodva, hol sógora, Woianowski Péter határigazítási ügyében tárgyalva Danczka város tanácsával.[622] Ez különben buzgó lutheránus voltáért is nagyrabecsülte Berzeviczyt, a ki hithűségének fényes példáját szolgáltatta 1590-ben, midőn Czarnkowski Szaniszló pomerelli püspöknek sikerült királyi határozattal a starogardi Mária-templomot ismét a katholikusok részére visszanyerni, de ö a starogardi protestáns nemességgel tiltakozott ellene s nem adta át, hanem ügyét országgyűlés elé vitte.[623]

Magyar kortársai közül úgy látszik Wesselényi Ferenczczel állott legjobb viszonyban, mivel ez ismételten vallja ezerekre rúgó anyagi ügyeiben meghatalmazottjául.[624] De dolgaitól ráért sárosi atyafiságával is levelezni. Igy 1591 elején a felcseperedett Berzeviczy Jeremiásnak ír, abból az alkalomból, hogy Dobozy Mihálylyal egyetmást küldött neki; sőt ez az unokaöcscse nemsokára meg is látogatta leistenaui birtokán.[625] Egy másik rokonától, Berthóty Kristóftól pedig atyafisága: a Berthótyak, Szinnyeiek és Raszlavicziak színes czímerrajzait kívánta, minthogy azokat saját koporsójára, a maga czímere mellé akarta kifaragtatni.[626] Ez úgy értendő, hogy Berzeviczy befejezvén a leistenaui templom építkezését, síremlékét is életében felállította benne.

A templom maga a XIV. század közepéről való piros téglaépítmény. Ezt bővítette ki Berzeviczy keleti felén egy kis kórussal s abban állíttatta fel 1593-ban síremlékét,[627] úgy a mint mi rajzban helyreállított eredeti alakjában bemutatjuk. Ezzel a párját ritkító nagyszerű síremlékkel t. i. az a sehogy sem menthető szégyenletes dolog történt, hogy midőn a lakosság megszaporodott száma következtében a templomot 1867-ben kibővítették, a síremlék felső részét leszedték róla, hogy fölibe karzatot rakhassanak s így az emlékmű most két darabban hever szemközt egymással a templom két oldalán, sötétben s ráadásul még a padokat is annyira elibe építették, hogy alig lehet hozzáférni.

A síremlék alsó részét egy (165 cm. széles) tojásdíszítésű rámával körülvett piros márványtábla alkotja, melynek terjedelmes feliratában Berzeviczy egész élete történetét megörökítette. Utolsó sora szerint ezt a maga, felesége, két fia: János és Kristóf életében csináltatta 1593-ban; úgy hogy halála napját csak később vésték reá. Ezt a kenotafiumot oldalt egy-egy jón-ízlésű oszlop díszíti, hátuk mögött kis fülkékkel. Fölöttük végig az emlék szélességében hadijelvényeket mutató faragott lécz, rajta puska, gerely, kopja, sisak, paizs, csákány-, szablya, lándzsa, lovagkard, nyíl, tegez, zászló, magyar kard, vért, lovagkeztyű, rendes és római formájú trombita van. Közepén felhőkbe burkolt angyalfejes napkorong, Berzeviczy jelmondatával: CANDOR SUPERAT.

Erre az alsó részre került a fekete márványból faragott és fehér márvány betétekkel díszített (197 cm. széles) szarkofág, rajta Berzeviczy alvó alakja, pánczélinges vértben, mellette sisakja és (110 cm. hosszú) kardja, mind fehér márványból. Két oldalt keretes táblákra Berzeviczy atyai és anyai nagyszülői nevét vésette, fölibük a Berzeviczyek meg Berthótyak czímerével, melyeket az emlék szerencsétlen kettéválasztásakor cserélve raktak fel. Végül középen van Berzeviczy fekvő alakja fölött (64 cm. átmérőjü) fekete rámába fogott fehér márványfaragású czímere, mit egy háromszögű fedélzet tetőz 1594-es felirattal, annak tanúságáúl, hogy a szép mű ekkor fejeződött be, még Berzeviczy életében.[628]


92. LEISTENAUI EVANGÉLIKUS TEMPLOM BELSEJE.[629]


A renaissance-stílü emlékmű kidolgozása művészi és olasz mesterre vall, a milyen ezidőben egész sor működött Lengyel- és Poroszország földjén. Nagyban hasonlít reá Berzeviczy szomszédja és barátjának, az 1595 elején elhúnyt Kostka Péter kulmi püspöknek a kulmseei székesegyházban lévő síremléke.[630]

Lelkében megnyugodva adott Berzeviczy Márton hálát Istennek, hogy a dicsőségére helyrehozott templom felszentelését megérhette és az élete folyását utódai okulására megörökítő díszes síremlékét is készen láthatta. Mert utóbbi időben sokat betegeskedett és életének egyetlen nagyobb cselekedete már csak az a kurlandi követsége volt, melyet hűbérura, György Frigyes őrgróf kívánságára 1593 nyarán véghezvitt.

Ez a dolog következőképpen támadt és szakadt Berzeviczy nyakába.

Ismeretes, hogy Báthory Boldizsár igen sokat tett III. Zsigmond király érdekében, hisz még fegyveresen is harczolt érette Miksa főherczeg ellen a bicsini csatában, melyben az osztrák ellenkirály Zamoyski fogságába került. Hősiességét a lengyel rendek azzal hálálták meg, hogy neki meg öcscsének, Báthory András bíborosnak indigenátust adtak. Ezzel Báthory Boldizsár is lengyel állampolgárrá vált s hogy a közben vármiai püspökségre jutott Báthory András közelében élhessen, 1592 tavaszán Kurlandban akart birtokot szerezni, hol egykor Berzeviczynek is jószága volt. E végből Zsigmond királyhoz fordult, a ki engedélyt adott neki arra, hogy a kurlandi püspökség területén fekvő Pilten várát és uradalmát megszerezhesse György Frigyes őrgróftól. Ezt t. i. az őrgróf Magnus fejedelem elhalálozásával 1585 tavaszán István királytól kapta zálogul 30,000 tallérban, de azzal a határozott kijelentéssel, hogy Berzeviczy dondangeni vára és uradalma nincsen beleértve.[631] Hogy aztán Báthory Boldizsár jóindulatát lássa, Zsigmond király levélben arra kérte az őrgrófot, hogy neki ezt a rá nézve tán terhes birtokot ugyanazon az áron engedje át, a mennyiben néhai István királytól nyerte volt. Az őrgróf ridegen nem utasíthatta vissza a király kívánságát, sőt válaszában Báthory Boldizsár érdemeiről is elismerőleg szólt; de számadatokkal mutatta ki, hogy mivel a vár javítására is sokat költött, neki az a birtok közel 40,000 tallérnyi összegében áll s így ennél kevesebbért nem adhatja zálogba.[632]


93. GYÖRGY FRIGYES BRANDENBURGI ŐRGRÓF ALÁIRÁSA.[633]


A további alkudozást, illetve a tárgyalások folytatását Báthory András bíboros vállalta magára bátyja érdekében. Ez azonban nem vezetvén eredményre, az őrgróf végre 1593 elején Berzeviczyt küldte a bíboroshoz, hogy élőszóval intézze el vele a felmerült nehézségeket. Ezek kiváltképpen arra vonatkoztak, hogy Boldizsár – királyi engedményére hivatkozva – az eredeti zálogösszegnél többet nem akart fizetni érette, az őrgróf kanczelláriája meg viszont beruházásainak megtérítését is kívánta.[634]

Rossz választás volt ezt az ügyet Berzeviczyre bízni, mert a két Báthory-testvér megbízásából maga Berzeviczy képviselte Boldizsár érdekét az őrgróf követeivel szemben a múlt évi varsói országgyűlésen. Ezért az őrgróf utasítását egyelőre félretette kanczelláriája, mivel úgy látszik kételyei támadtak az iránt, hogy Berzeviczy ezt a kényes ügyet sikeresen és elfogulatlanul el tudja-e intézni,[635] épp mivel a Báthoryakkal jó barátságban élt s honfitársaival szemben kellő nyomatékkal nem léphetett fel. Ura rendelését azonban jó alattvalóhoz képest mégis csak parancsnak vette s június közepén 16 főnyi lovaskíséretével felkerekedvén, négy napot tárgyalt ez ügyben az őrgróf königsbergi kanczelláriájában.[636] De mikor már hazaindult, hirtelen újabb nehézségek és megbeszélnivaló részletek támadtak, melyek Berzeviczy jelenlétét elmaradhatatlanná tették. Csakhogy az őrgróf tanácsosai zavarban voltak s nem tudták, milyen udvariassági formával fáraszszák ismét vissza a magyar kanczellárt. Egy kis praktika útján végre is az őrgrófné sajátkezű levelével kérették újból az udvarba,[637] miután tudták, hogy Berzeviczy őt nagyon tiszteli. Az ő kérését nem utasíthatta vissza az udvarias «lovag», a ki most – alig hat napra első távozása után – újra Königsbergbe jut, ezúttal hat lóval és nyolcz emberével, kikkel három napot időzött ismét hűbérura udvarában.[638] Ez idő alatt azt határozták, hogy Berzeviczy keresse fel újból Báthory Andrást és személyesen tárgyaljon vele. Délnyugati irányban tartva tehát, a bíboros püspököt Heilsbergben, a vármiai püspökök régi nyári kastélyában találta meg és már július 7-én sikerült is írásbeli választ kapnia követsége tárgyában. Ám ez nem volt kielégítő, illetve nem remélt módon ütött ki. A bíboros ugyanis – jogosan – két dologra hivatkozott benne, hogy t. i. III. Zsigmond király saját aláírásával és pecsétjével megerősített s a lengyel rendek által jóváhagyott diplomában adományozta Báthory Boldizsárnak – jóformán hadi szolgálatai béréül – a kurlandi püspöki uradalmat 30,000 tallér váltságdíjért s másfelől az őrgróf is ennyiben kapta annak idején István király kegyességéből. Ennél többet tehát nem adhat érette s amennyiben követelésétől három hónap alatt el nem áll, Boldizsár többé nem tart igényt reá.[639]


94. BÁTHORY BOLDIZSÁR ALÁIRÁSA.[640]



95. KÖNIGSBERG.[641]


Hívatalos meghívását teljesítve Berzeviczy majdnem egy hetet töltött a tudós főpap baráti körében. Napestig gyönyörködött párját ritkító könyvtárában, kézirati auctoraiban s tárgyalt vele irodalmi dolgokról. Mikor pedig július 11-én elbúcsúzott tőle, a bíboros «szoros barátsága» jeléül egy gyönyörű könyvvel, Adrichomius Delphus Keresztély, «Theatrum terrae sanctae et biblicarum historiarum» cz. művének 1590-iki kölni ívrétű kiadásának díszkötésű példányával lepte meg.[642]

Nyomatékos, határozott nyilatkozatán kívül Báthory Andrásnak sikerült egyúttal kijárnia jó emberei által a királyi udvarban, hogy az őrgrófot végrehajtással fenyegették meg. Erre a königsbergi kanczellária rögtön megszelidült és ámbár követelése jogos voltát továbbra is hangoztatta, kijelentette, hogy a kívánt birtokokat átengedi és Báthory Boldizsár mindössze 7000 forintot fizessen reá a zálogösszegen felül, kiadásai kárpótlása képpen.[643] A bíboros azonban most sem engedett jogából s nem törődvén többet az őrgróf szertelen izgágaságával, egyenesen a kurlandi herczeggel ütötte nyélbe az évek óta húzódó ügyet s ahhoz Zsigmond király jóváhagyását is megnyerte.[644]


96. BÁTHORY ANDRÁS BIBOROS AJÁNLÓ SORAI.[645]


Mindez már Berzeviczyt nem érdekelte. Csendes szemlélődésben töltötte öregedő napjait majdnem állandóan osieki házában, mely úgy látszik kényelmesebb volt a leistenauinál. A várfallal körülvett városka nemcsak több biztonságot, hanem nyilván több szórakozást is nyújtott neki; a fal alatt elterülő halastava meg konyháját tette változatosabbá. Itt találjuk 1594 elején is.

Olykor a honvágy is erősebben megszállja, majd a honfibánat keserve, a mikor az 1592 óta jóformán pihenés nélkül tartó török-magyar háború eseményeiről valami hírt hall vagy olvas. Féltette hazáját, hogy olyan erőtlen oltalom következtében, a milyenben a királyi udvarból részesült, még nagyobb nyomoruságba ne essék, mint a milyen Tótország elvesztése volt.[646] De épp oly örömmel szemlélte, hogy «Isten ő szent Felsége megnyomorodott hazánkon megkönyörülvén, az pogánnak dühös szándékait az elmúlt esztendőben semmivé tette». Ezért buzgó szavakban fohászkodik hozzá, hogy «legyen ő szent Felségének kegyes szeme rajta, adjon a keresztény népnek szívet, malasztot és az szeretetnek pajzsát, hogy az pogány megenyhittessék és az által az ő szent neve magasztaltassék». Így szívszakadva leste, várta az események fejlődését s az esetre, ha a hadakozás újra megindúlna kikeletre maga is egynéhány lovagot bocsátana ki «az szegény hazának szükségére», mert – úgymond – minden szeretetet fölülmúl a hazaszeretet![647] Küldött is maga költségén harmincz jól felszerelt lovast, kiket félesztendőre saját zsoldján bocsátott Tieffenbach Kristóf felsőmagyarországi kapitány rendelkezésére.[648] S mikor az útak valahogy a tavaszi esőzések elmúltával megjavúltak, augusztus havában maga is lement Berzeviczére, már csak azért is, hogy lássa, miként hozta rendbe udvarát Berzeviczy Jeremiás és javította ki házát és melléképületeit, kívánsága szerinte.[649] Persze most is akadt atyafiságában kiegyenlítésre váró peres ügy s azokat Márton higgadtan elintézve, közbenjárására a Berzeviczy-familia augusztus 29-én békélt meg Eperjesen az egész vármegye előtt.[650]


97. AZ OSIEKI VÁRROM ALAPRAJZA.[651]



98. BERZEVICZE.[652]


Meddig ült Berzeviczy ezúttal szülőföldjén, nincs nyoma, csak november közepén tünik ismét elő starogardi birtokán.[653] De atyafiságával megbeszélni való sok függő dolga maradt, mert 1595 márczius elején jóformán csak azért ment le Krakóba, hogy onnan «ha a szánút meg nem bomolna» rokonait meglátogassa. Ez a látogatása azonban «az gonosz útnak miatta» elmaradt s maga helyett nagyobbik fiának pedagogusát, egy váraljai fiút küldte Berzeviczére; külön megüzenvén; hogy valamelyik unokaöcscse okvetetlenül jöjjön át vele hozzá Krakóba.[654]

Átjöveteléig a lengyel királyi kanczellárián intézte el újabb ügyeit: Így pl. megvette 5000 lengyel forinton egyik rokona; woianowi Dombrowski Felixnek a danczkai kerületben fekvő Reksin és Jadathowo falvakban lévő birtokrészeit, míg woianowi örökségére ugyancsak Berzeviczytől 1135 forintot kért kölcsön, hogy vele Magyarországba mehessen.[655] Ennél is fontosabb volt az a kedvezmény, melyet az országgyűléstől két hét múlva szerzett, hogy t. i. két kapitánysága területén minden elzálogosított részjószágot, malmot, jogot vagy szolgálmányt visszaválthasson pénzén, a mely valaha hozzájuk tartozott s azokat felesége is életfogytiglan élvezhesse.[656]

Berzeviczy boldogan ujságolta el a dolgot Gyulafi Lestárnak és Sennyei Pongrácznak, a török elleni harcz ügyében hónapok óta itt időző erdélyi követeknek, kikkel néhanapján együtt ebédelt.[657] De maga részéről a királyi kegy e kedvezményét sem kellően ki nem használhatta, se nem élvezhette sokáig, mert mind többet betegeskedett és mintha végét érezte volna; mind kevesebbet törődött anyagi dolgaival. Jóformán már csak a multnak élt. Régi emlékein csüggött gondolataival s úgyszólván egyedül hazája sorsával foglalkozott. Érintkezést tart fenn e végett erdélyi és magyarországi barátaival s a mint valami jó hírt kap, igyekszik azt idegenekkel is közölni, mintha azokat is annyira érdekelné, mint őt, a magyar embert. Jól esett honfiszívének, hogy Báthory Zsigmond elszakadván a töröktől, 1595 elején egyességre lépett Rudolf magyar királylyal. Ennek zálogául nyerte az erdélyi fejedelem feleségül unokahúgát, Mária Christiernát, kit édes anyja és Miksa főherczeg kísért be hazánkba, állítólag 6000 főnyi lovassal. Július 4-én érkeztek be Kassára s a mint onnan Berzeviczy hírét vette, áradozó örömmel írta meg Königsbergbe az őrgrófnénak, azzal együtt, hogy már Zamoyski kanczellár is készül a török ellen, sőt maga Miksa főherczeg is 2000 lovast ígért beküldeni Erdély védelmére, a miben Berzeviczy azonban – ismervén az udvar szánalmas lassuságát – nem igen bízott.[658]


BERZEVICZY MÁRTON SÍREMLÉKE A LEISTENAUI EVANGÉLIKUS TEMPLOMBAN.
(Rajzban helyreállítva.)[659]


Ilyen dolgok izgatták és foglalkoztatták az események színhelyétől távolra jutott hazafit leistenaui udvarházában, melyben a nyarat töltötte. Őszire meg újra woianowi házába ment s ott intézkedik október közepén egy alattvalója érdekében, a mi utolsó kezevonása, mely ránkmaradt.[660] Majd ellátogatott leistenaui birtokára, számbavette termését, imádkozott templomában, melyben fáradt teste befogadására immár készen állott a szép kenotafium s azzal visszatért családja körébe osieki házába, melyet annyira szeretett. Itt érte az 1596-ik esztendő pirkadó hajnala betegen, ágybanfekve. Nem is állt többet lábra. Napról- napra gyöngült és sem környezetének odaadó ápolása, sem a gyógytudomány nem tudott rajta segíteni. Így február 15-én váratlanúl olyan rosszúl lett, hogy felesége hirtelenében Mathesius orvos után küldött be Danczkába, kiben ura nagyon bízott.[661] De bizony mire levelét a városházán beigtatták és a tanács engedélyével az orvos a reá várakozó kocsin kimehetett Osiekre, másnap, február 16-án – tán abban a pillanatban, melyben a várva-várt doktor megindulhatott – kiszenvedett.[662]


99. ZAMOYSKI JÁNOS ALÁÍRÁSA.[663]


Az ötvenhatodik életévét[664] betöltött Berzeviczy Márton holttestét a vártemplom czintermében terítették ki. Mikor aztán özvegye fájdalmából kissé magához tért, márczius elején jó barátai tanácsára temetését április utolsó napjára határozták.[665] Azért ily későre, hogy a magyarországi atyafiak eljöhessenek. Úgy látszik el is jöttek s valószinüleg az ő kedvükért kellett a temetés napját két héttel, május 15-ikére elhalasztani. Ezen a napon – tehát éppen három hónappal halála után – végbe is ment a temetés a leistenaui templomban,[666] a lengyel király, a rendek, a brandenburgi őrgróf követei és Berzeviczy barátai jelenlétében, azzal a gyászpompával, mely egy starosztát meg-illetett és ezen a földön az evangélikus vallás szertartása szerint ezidőben szokásos volt!


100. AZ OSIEKI VÁRFAL ROMJAI.[667]




VI.
UTÓDAINAK SORSA.

Berzeviczy két fiának neveltetése. – Irói hajlamuk. – Munkáik. – Berzeviczy özvegyének férjhezmenése és halála 1608-ban. – A két Berzeviczy-fiú látogatása Berzeviczén, hol atyai birtokrészüket atyafiságuknak eladták. – A leistenaui kastély felépítése. – Berzeviczy János házasodása. – Halála 1645-ben. – Hátrahagyott adóssága miatt a leistenaui birtok dobra kerül és János özvegye Thorn körüli rokonaihoz jut. – A Berzeviczy-név utolsó irodalmi nyoma lengyelföldön. – Berzeviczy Márton emlékezete.

Ravatalát, Berzeviczy Márton özvegyén kívül három fia: János, Kristóf és András[668] állta körül. Anyjuk maga kicsi; kiskorú gyerekeknek nevezi őket temetésre hivogató levelében. Valóban azok is voltak, hiszen a legnagyobb sem lehetett tizenhat esztendősnél idősebb, az utolsó pedig negyedik évében járhatott.[669] Nevelésüket ekként édes anyjuk vezette. Ez a nevelés ilyképpen német és lengyel volt, a mely két nyelvet jóformán az anyatejjel szívták magukba. Kaminszki, a szegény színérváraljai pedagógus így új gazdát kereshetett magának Berzeviczy Márton halála után, mert bizony fiai hamar elfelejtették a mi kevés magyart tudtak; magyar írásuk legalább egy sornyi sem maradt, magukat pedig nyiltan lengyeleknek írják s vallják. Annál szorgalmasabban tanultak egyéb nyelvet s mikor a két nagyobb testvér: János meg Kristóf a majnai akadémiába került, ünnepi verses latin dialogusukat 1603 tavaszán ki is nyomatták.[670] Az irodalmat – atyjuk hajlamait örökölve – világéletükben továbbra is szerették és pártfogolták, úgy hogy pl. Radziwiłł Miklós jeruzsálemi útleírása 1603-ban nekik ajánlva jelent meg.[671] Ebből az is sejthető, hogy a két fiú – anyjuk vallásában nevelkedve – már előbb katholikus hitre tért; sőt 1605-ben, nem törődvén adománylevelük határozott tilalmával – korlátlan kegyúri jogot gyakorolva – katholikus istentiszteletet akartak meghonosítani a leistenaui templomban. Ebben ugyan a hűbérúr königsbergi kormánya megakadályozta őket,[672] s de később Berzeviczy János mégis keresztülvitte a dolgot.[673] Kevesebb ellentállásra talált özvegy anyja az osieki és starogardi kapitányságok falvaiban, melyeknek templomait – mindjárt ura halála után – elfoglaltatta vagy a már katholikusokat szentképekkel és misemondó ruhákkal ajándékozta meg.[674]

A kis András úgy látszik e közben meghalt. Mikor azonban a másik két Berzeviczy-fiú már nem szorúlt anyai támogatásra, Berzeviczy Márton özvegye, tizenegy esztendei özvegység után 1607 őszén férjhez ment néhai ura utódjához, Stanisławski Boldizsár osieki kapitányhoz. Fiainak ekkor kiadta anyai örökségét, 14,007 forintot, a miről neki írást adtak, hogy soha miatta háborgatni nem fogják.[675] Csakhogy anyjuk félesztendő múlva, 1608 tavaszán hirtelen elhalt s a két fiú kénytelen volt mostohaapjuknak a váltságdíjat visszafizetni. De mivel az, mint udvari kincstartó és sanoki meg starogardi kapitány jómódú s egyúttal jószívű ember volt, lemondott a feleségével kapott ingó és ingatlan vagyon felerészéről, a mi őt kulmi jog alapján törvényesen megillette.[676]

A két Berzeviczy-testvér ekként egyedüli ura lett atyjuk poroszországi birtokának. Ám pénzre volt szükségük, hogy a leistenaui elhanyagolt gazdaságot lábra állítsák és függő ügyeiket rendezzék. Ezért 1613 elején bementek Magyarországba, azzal a szándékkal, hogy ottani atyai örökségüket eladják. Rég nem látott lengyel rokonaikat a sárosiak szívesen fogadták, kivált mikor megtudták, mi járatban vannak. Tejben, vajban fürösztötték őket s mikor aztán megmutogatván apjuk ősi földjeit; megegyeztek árukban, elvitték őket a szepesi káptalanba, a mely akaratukat írásba foglalta. E szerint kijelentették, hogy nehéz dolog egyszerre két egymástól távoli ország polgárának lenni, s mivel Lengyelországból – a nagy távolság és rossz útak miatt – nem birják itthoni atyai jószágaikat úgy, a mint kellene kezelni, mert kormányzásuk többe kerülne annál, a mit jövedelmeznek, valamennyit örökáron eladják 4500 magyar forinton Berzeviczy Miklósnak s nemzetségük többi felsorolt tagjának, hogy azon a pénzen lengyelországi jószáguk szomszédságában vásároljanak maguknak és utódaiknak birtokot.[677]

Meg is tették, a kulmi tartományban vásárolván. Egyúttal felépítették a leistenaui kastélyt, melyben maguk is születtek. Ez atyjuk idejében a templomtól keletre eső dombon földszintes s csak három keresztboltíves szobából állott, a mi a boltozott pinczével együtt ma is régi alakjában van meg. Erre húztak most emeletet s ezt bővíték ki köröskörül méteres kőfalakkal körülvett szobákkal, melyeknek emeleti részébe felvezető (homokkőből faragott) csigalépcsője, kívül a Berzeviczyek czímerével ma is épségben áll.[678] Most már csak feleség kellett a kényelmes szép kőházba és János liechanowi vicekapitány szerzett is nemsokára, elvevén 1616 tavaszán Kriska Dorottyát, a kivel 8000 lengyel forintnyi hozományt kapott.[679] Öcscse, Kristóf is szerepel ugyanekkor, évi ezer forintnyi járadékot szerezvén a lengyel kincstártól.[680] De mivel nem akart családot alapítani, a következő 1617-ik évben birtokait (Czapielken, Stangenwalde, Sommerkau) némi kis pénz ellenében a jezsuitáknak ajándékozta,[681] bangsini jószágát pedig két danczkai polgárnak adta el.[682]

Ezzel teljesen nyoma is vész nevének és emlékének, melyet különben Heischius Zakariás danczkai preceptornak az ő támogatásával nyomtatott énekeskönyve is fenntart.[683]

Az egyedül maradt Berzeviczy János azonban sokáig túlélte s a távolság daczára minden évben váltott egy-két levelet sárosi atyjafiaival. Ezek is hol bort küldözgetnek, hol pedig kárpáti drágaköveket leánya, Marianna számára, sőt még fiúk átküldését is ígérték.[684] Ám három év múlva, 1645 április 13-án ő is örökre behúnyta szemét a leistenaui kastélyban, melyből (augusztus 22-én) atyja síremléke mellé temették.[685] Egy évre reá (1646 szeptember 6-án)[686] leánya «anyja bánatos szivének egyetlen virága» is követte atyját a sírba; mire szép vörös atlaszruháját anyja a neuenburgi benczések kolostorának ajándékozta,[687] leistenaui templomukban pedig újra festtette az oltárt.[688] Hanem ura után több, mint 60,000 lengyel forintnyi adósság maradt hátra s mivel ennek rendezését a magyarországi atyafiak nélkül nem kívánta, levélben kérte őket, hogy jöjjenek át hozzá s vegyék át[689] esetleg jószágát is.

Télire fordult az idő, mikor ez a levél Sárosba jutott s az atyafiságból Berzeviczy János és Zsigmond rá is szánták magukat az átmenetelre.[690] Csakhogy a kívánt pénzt sehogy sem birták összerakni s így elmaradásukat 1647 január közepén országgyűléssel s a török becsapások miatti aggodalom emlegetésével leplezték ángyuknál.[691] Ez pedig váltig unszolta őket – még 1648 őszén is – az átjövetelre, annyira szerette volna, hogy a jószág a Berzeviczyek kezén maradjon. De mivel hitelezői szorongatták és öthónapi haladéknál többet nem adtak neki,[692] Leistenau bizony dobra került, néhai Berzeviczy Márton többi birtokát meg kénytelen volt elzálogosítani. Így is szegényesen éldegélt, anyai rokonaihoz húzódva, Thorn városán túl 12 mérfölddel, Wardegován, várva a megváltó halált. Ámde ezután sem biztatta sokkal sárosi atyafiságát, mert – miként nekik megmagyarázta – a hagyatékból Berzeviczy Márton felesége rokonait, a Woianowokat illette Woianowski Katalin hozománya; mivel fiai magtalanúl halván el, a jog és jószág visszaszáll – kulmi jog szerint – eredeti forrására. Éppen így levonandó belőle Berzeviczy János özvegyének hozománya is, meg az érette elvállalt 13,000 forintnyi összeg.[693] Valamicske azonban mégis csak jutott a magyarországi rokonoknak.[694] Úgy látszik Berzeviczy János özvegye szerette meg őket s hagyta anyai részét is rájuk; legalább a század végén Berzeviczy János sárosmegyei táblai ülnök Zsigmond fia a thorni gimnáziumban tanult, hol emlékét nyomtatásban is megjelent négy disputatio tartotta fenn.[695]

Ez egyúttal utolsó irodalmi nyoma a Berzeviczy-névnek lengyel és porosz földön, melybe azt 1576-ban a takarékos és gyüjtő Berzeviczy Márton Magyarországból átültette; ámbár lengyellé vált véreiből máig is él hírmondóul Nagylengyelországban.[696] Czímerük persze másnak díszeleg Márton kedves leistenaui kastélyában, melynek új gazdái – halálának éppen századik évfordulóján – 1696-ban renoválták, míg mostani kinézését a XVIII. század elején nyerhette. De mind a mai napig megmaradtak régi bolthajtásos szobái, melyekben gyakori követségeinek fáradságát kipihente, ha olykor hazavetődött. S végigjárva rajtuk, meg síremléke faragásait nézve, magyar ember szíve elfogódva gondol reá, a ki mindezt maga szerezte és egyszerű íródeákból kanczellárságig emelkedve egymás után három uralkodót szolgált végig tisztességgel, fajának mindenfelé becsületet szerezve, a merre csak külföldi bolyongása alatt életében megfordult!


101. BERZEVICZY-CZIMER.[697]




Jegyzetek



HátraKezdőlap