HARMADIK KÖNYV.
A KIRÁLYVÁLASZTÁS.

I.

43. BUDA VÁRA XV. SZÁZADBAN.^[118]

MÁTYÁS váratlan elhúnyta megoldatlanúl hagyta a trónöröklés kérdését; a királyválasztás joga visszaszállott a nemzetre s e jog gyakorlásától lett függővé téve a nagy király művének fentartása s fiának jövendője egyaránt. Nagy volt a veszteség, mely királya halálával a nemzetet érte, de senki sem vesztett annyit, mint János herczeg. Ha Mátyás még nehány hónapig él, bizonyára végrehajtja megkezdett művét, melynek befejezéséhez már úgyszólván csak nehány lépés hiányzott, s a királyfi nehézségek nélkül léphet atyja örökébe. A helyzet most egyszerre alapjában megváltozott s kitűnt, hogy az egész eredmény csak Mátyás személyes erejére volt alapítva. A ki nehány nap előtt egy hatalmas és fényes trón örököse gyanánt szerepelt atyja oldalán, annak most, legfőbb támaszától megfosztva, nehéz harczra, küzdelemre kellett készülnie atyai öröksége védelmében.

Az Árpád-ház kihalta után a politikai viszonyok arra utalták az országot, hogy idegen államok szövetségében keressen kárpótlást a nemzeti dynastiában rejlő összetartó erőért. Ez a vezérgondolat hatotta át a magyar Anjouk politikáját; ez emelte trónra Zsigmondot és közvetlen utódait: Albertet, a lengyel Ulászlót és V. Lászlót, egymásután hozva Magyarországot a fejedelem közössége által szoros kapcsolatba a szomszéd államokkal. Az egymást fölváltó államszövetségek természetükben lényegesen eltértek egymástól. Az északi szláv államokkal, a lengyel és cseh koronákkal létrejött personal-uniók a szövetkezésnek azt a nemét képezték, melynél politikai jelentőségre kisebb államok csatlakoznak egy nagyobb birodalomhoz, és országos érdekeik megóvása mellett amannak engedik át a vezetés terhét és dicsőségét. Változott a helyzet a Habsburg-ház tartományaival szemben, melyek a polgárosúltabb nyugat fölényét követelték maguknak Magyarország felett. Az Anjouk, Zsigmond és I. Ulászló alatt létrejött államcsoportok magvát vita nélkül Magyarország képezte, s még a római császári méltóság sem volt képes elhomályosítani e szövetségben Szent-István koronájának fényét. A Habsburg-ház, bár soha sem szűnt meg törekedni Magyarország birtokára, kezdettől vitássá tette annak vezérszerepét s mindig azon igyekezett, hogy Bécsbe tegye át az alatta létesült államszövetség politikai súlypontját.

Mátyás harminczegy éves uralkodása szerencsés módon egyesítette a nemzeti királyság eszméjével a szövetségi politika vezérirányát. Miután a törökkel szemben hatalmas bástyát teremtett magának a meghódított bosnyák országrészben, elég erővel bírt, hogy a hódítás jogán szerezze meg magának amaz országok egy részét, melyek elődeit, Albertet és V. Lászlót uralták, s magyar nemzeti, alapon újítsa meg a Habsburgok által egyszer már létesített magyar-cseh-osztrák nagy államszövetséget. E hármas birodalom hatalmi eszközeivel remélte megindíthatni a nagy actiót nyugat félelmes ellensége, a török ellen, melynek megtörése egész uralkodásának végső feladatát képezte. De nem volt ideje a hódításai által teremtett viszonyok megszilárdítására, s korai halálával összes politikai eredményei koczkára lettek téve. A koczka fordultától Magyarország egész jövője is függött. A nagyszabású hatalmi politikától visszatérni a régi, szerényebb határok közé, a nemzeti öntudat visszaesését jelentette volna, de a nemzet létérdeke is tiltá ezt, szemben a nagy veszélylyel, mely a törökök részéről fenyegette az országot. S viszont, ha nincs a ki folytatja Mátyás nagy művét, az óriási épület a munka derekán félben maradva, bevégzetlenűl, veszedelmére válhatott volna a nemzetnek, a helyett, hogy azt megvédte volna. Életbe vágó kérdés volt a nemzetre nézve, hogy olyan utódot találjon, a ki az épületet megóvja az összeroskadástól s ha kisebb arányokban is, képes lesz folytatni az elhúnyt politikáját.

Ha Mátyásnak elég ideje van cseh tartományaiban keresztűl vinni fia trónutódlását, a kérdés jó része meg van oldva; Corvin magyar királysága, még ha Ausztria oda vész is, módot nyújt az eddigi államszövetség fentartására. De a haeterogen országrészeket csak Mátyás erős egyénisége volt képes ily alakban összetartani; elenyészvén az összetartó erő, azonnal bomlásnak indúlt az egész mű. Mátyás halálhíre Morvaországban és Sziléziában valóságos örömünneppé varázsolta a husvétot, s az általános örömzajban benne volt az eddigi rendszer halálítélete. S itt tüntek ki a király késedelmes politikájának végzetes következményei. Corvin János jelöltségében a nemzeti királyság eszméje ellentétbe jutott a szövetkezés irányával, s mihelyt ez nyilvánvalóvá lőn, a királyválasztás megszünt személyi kérdés jellegével bírni. A fegyverek, miket Mátyás gondoskodása fia kezébe adott, a korona, a kincstár és királyi várak birtoka, az országnagyok ígéretei s a várkapitányok hitlevelei minden jelentőségüket elvesztették a küzdelemben, melynél a nemzeti politika évszázados vezéreszményei állottak ellenségekként egymással szemközt. Nem az egyes emberek hűtlensége, nem a nemzet hálátlansága, hanem a százados viszonyok állítottak vetélytársakat Corvin jelöltsége ellen; Miksa, a császári korona és az osztrák tartományok örököse, s a két Jagello, Ulászló cseh király és János Albert lengyel herczeg, bár a középkori diplomatia szokásos fegyvereire, a szerződésekre és családfákra hivatkoztak igényeikkel, a multak megannyi erős traditióit képviselték, s ez óriási előnyt biztosított számukra Corvin felett, jóllehet a vérségi kapocs czímén senki nálánál több joggal nem követelhette atyja koronáit. A szerződési diplomák és a leszármazási táblák mögött a külföldi szövetségi politika eszméi támadtak fel János herczeg trónjelöltségének megbuktatására.

A törvényszerűséggel szemközt, mely a helyzet ily alakulásában megnyilatkozott, a baj abban rejlett, hogy egyik vezéreszme sem rendelkezett magához méltó zászlóvivővel; a pártoknak csak jelöltjeik voltak, de vezetőik, a szó magasabb értelmében, hiányoztak. Maga az egész nemzeti élet törvényes vezetők nélkűl nézett a királyválasztási harcz elé. A nádori tiszt betöltetlen volt; a primási székbe gyermeket ültetett Beatrix szeszélye, s a főpapság és világi főurak sorában alig volt olyan, a ki saját egyéniségének erkölcsi súlyával pótolhatta volna a törvény szerint való vezérek hiányát. A fejetlenség magánál az udvarnál kezdődött. A trónkereső Corvinnal a férjre vágyó Beatrix állott szemközt, egyik győzelme a másik biztos bukását jelentette. A királyfi és mostoha anyja versengése eleve két táborra osztá azokat, kik az ország kormányának vezetését kezükben tartották. S a magyar országnagyok többsége Mátyás teremtménye volt minden tekintetben; nemcsak méltóságaikat, vagyonukat köszönhették neki, de elveikben is hű tanítványai voltak az általa meghonositott politikai iskolának, a nélkűl, hogy a nagy király fenkölt szellemével, lángoló hazaszeretetével ellensúlyozhatták volna ez iskola erkölcsi gyöngéit. A renaissance szelleme által szentesített egyéni szabadság Mátyás királynál teljesen a nemzeti czélok szolgálatában állott; teremtményeinél csak arra szolgált, hogy korlátozás nélkül elégíthessék ki saját önző, kicsinyes érdekeiket. Az eszmék küzdelme bennük s általuk silány érdekharczczá törpült, melynek czélja nem egyéb, mint saját kiváltságos helyzetük előnyeinek megóvása. A nemzet kebeléből, vagy kivülről választanak-e királyt, e kérdésnél az a szempont lépett előtérbe, melyik mód követel kevesebb áldozatot a haza oltárára? Nemzeti király alatt minden esetre több erőfeszítésbe kerűl a status-quo fentartása, míg a más állammal való szövetkezés két ország pénzén és hadi erején kívűl esetleg személyes kapocs révén biztosítja a hódításoknak vagy legalább azok egy részének megőrzését. A nemzet még nem fáradt bele a terhek viselésébe, de az urak már türelmetlenűl viselték azok súlyát, s az erélyes király uralmát szívesen cserélték volna fel békésebb, nyugalmasabb kormányrendszerrel. A nemzeti eszme diadalát a közszellem hanyatlása váltotta fel, s emelkedett felfogás, hazaszeretet és honfiúi áldozatkészség helyett, mikben nagy korszakok alatt a nemzet öntudata szokott nyilatkozni, az emberi elhatározások és tettek legközönségesebb rugója, az önérdek ragadta magához a döntést Magyarország jövendő sorsa felett.

II.

VÁRATLAN katasztrófák következményei legtöbbször csak hosszabb idő eltelte után mutatkoznak a maguk valóságában. Az a hatalmas, erős akarat, melynek forrása csak az imént apadt ki, még a halál után is képes volt befolyását föntartani a király környezetére. Az elhúnyt szelleme lebegett ama jelenet fölött, mely a halál órájában Mátyás halottas ágyánál Beatrix királyné és János herczeg között lefolyt. Az atyátlan, árva ifjú az egész királyi udvar jelenlétében sírva borúlt Beatrix lábaihoz s térdeit átkarolva esdeklett, hogy ne hagyja el árvaságában s atyja halhatatlan emlékeért fogadja őt anyai szeretetébe. A királynét meghatotta az árva esdeklő szava, melyet az országnagyok is támogattak könyörgésükkel. Magához emelte az ifjút, megcsókolta, s könyek között nyugtatta meg, hogy fiának tekinti, mostoha helyett kegyes anyja lesz és érdekeit minden tehetségével meg fogja védeni. Majd az egybegyűlt főrendekhez fordúlt, s magát a herczeggel együtt jóindulatukba ajánlotta.^[119]

Mátyás legbizalmasabb emberei, az ország leghatalmasabb főurai, a kanczellár és nehány országnagy kivételével Bécsben tartózkodtak a király elhúnytakor. Itt voltak a püspökök közűl Nagylucsei Orbán, a kincstartó, és Bakócz Tamás, a befolyásos királyi titkár, kik a Corvin érdekében távollevő kanczellárt helyettesítették s Geréb László erdélyi püspök; a világi főrendek közűl Szapolyai István, ki rangját, gazdagságát, mindenét Mátyásnak köszönhette, Báthory István országbíró és erdélyi vajda, a kenyérmezei diadal hőse, s Geréb Péter és Máté, kiket anyuk, Szilágyi Zsófia által a tudós erdélyi püspökkel együtt közeli rokonság csatolt a Hunyadi-házhoz. Mindezeket a főurakat, a kiket különben is eskü kötött Corvin Jánoshoz, az ifjú már atyja haldoklása alatt sietett fölkeresni s jóindulatukat, támogatásukat maga részére kikérni. A megrendítő esemény hatása alatt mindannyian könyes szemekkel újíták meg János herczeg előtt a haldokló királynak tett esküjöket, megígérték, hogy atyja temetése után őt azonnal királyukká választják, s ismételten biztosították a felől, hogy miként atyját szolgálták, akkép hozzá is mindenkor hívek fognak maradni.^[120]

A király halála után a kormány vezetését a felsorolt főurakból alakúlt országos tanács vette át, melynek élére az országnagyok Beatrixot és János herczeget állíták. Az özvegy királyné és a királyfi már a halottas ágynál fogadták a jelenlevő egyházi és világi urak hűségesküjét, mely őket mint a kormány vezetőit megillette. Az országtanács még az nap tartott első ülésében összetörette a királyi pecséteket, és megállapodott abban, hogy a Beatrix és Corvin János nevében kiadandó okleveleket a királyné és a herczeg pecsétein kívűl a tanácsban jelenlevő főurak pecséteivel is meg fogják erősíteni.

A királyi kincstárt és a királyi paloták összes bútorzatát és berendezését János herczeg tulajdonáúl nyilváníták, a ki a Mátyás király kezén levő összes jószágokat is örökölte, tekintet nélkűl a birtoklás jogczímére. Ezek jövedelmének kezelését az ország kincstartója, Orbán püspök, tartotta meg, az ő tiszte lőn a herczeg udvartartását a szükséges költségekkel ellátni s a királyi udvartartás tisztjei megmaradtak Corvin szolgálatában.^[121]

Ugyanez ülésben ment határozatba, hogy a királyválasztást közvetlenűl a temetés után fogják megejteni. Addig is Bécs és az osztrák hódítások kormánya Szapolyai István kezén maradt, Morvaország és Szilézia kormányzását pedig a kanczellárnak, János váradi püspöknek, szánták, kit sürgősen visszahívattak sziléziai útjából. Másnap gyors futárok vitték szét az ország minden részébe a Beatrix és János herczeg neve alatt kelt hivatalos értesítéseket Mátyás király haláláról és a széküresedés idejére tett intézkedésekről.^[122]

44. CORVIN JÁNOS NAGY PECSÉTJE.

Az első napokban még semmi sem mutatta a János herczeg sorsában beállott végzetes fordulatot. A megrendűlt kedélyeken a gyász és meghatottság érzete uralkodott, mely a nagy halott iránt érzett kegyeletet fiára is kiterjeszté. Corvin trónörökösként szerepelt atyja életében; a ravatalnál senki sem akarta őt szerepétől megfosztani. A királyfi maga, bátorítást merítve az országnagyok ígéreteiből, nyugodtan tekintett jövendője elé. Származása és gazdagsága erejének tudatában kétségtelennek tartotta megválasztatását, melynek legerősebb biztosítékát Szapolyai és Báthory támogatásában látta. De a beavatottak, az élesebb szemlélők nem ringatták magukat csalódásban a helyzet veszélyei felett. Jól tudta mindenki, hogy a királyné esküdt ellensége Corvin ügyének, s a fondorlelkű olasz asszony, a ki férje halálos ágya mellett már új nászra gondol, végzetes akadályként állott a királyfi útjában. Beatrixnak már Mátyás életében megvolt a maga erős pártja, melynek élén Orbán egri püspök, Bakócz Tamás és maguk a király rokonai, a Gerébek állottak; a király halála után e párt csakis gyarapodhatott s elég erősnek ígérkezett, hogy felvegye a küzdelmet János herczeg párthíveivel.

A diplomatia titkos munkája is megindúlt; a milanoi követ volt az első, ki annak szálait kezeibe igyekezett keríteni. S már első lépése feltárta előtte a helyzet egész bizonytalanságát. A katasztrófa után első dolga volt az egri és győri püspököket fölkeresni s Corvin ügyét támogatásukba ajánlani. Emlékezetükbe hozta a királynak tett esküjöket, melyek iránt, úgymond, a milanoi udvar még Mátyás szavánál is nagyobb bizalommal viseltetik. A két hatalmas főpap, igazi diplomata ügyességgel, biztatólag válaszolt, de biztatásukból már kihangzott a figyelmeztetés arra a veszélyre, mely a királyné részéről fenyegeti János trónöröklését. Bakócz maga, e cselszövények fő részese, előre sietett magát minden felelősség alól kivonni, midőn a Gerébeket nevezte meg a követ előtt a királyné pártjának fő támaszaiként. A három testvér, kiket Maffeo nem késett nyilatkozatra szorítani, tényleg hidegen fogadta a követ puhatolózásait; csak hosszabb rábeszélés után léptek ki némileg tartózkodó állásukból. S bár a tőlük nyert válaszból nem hiányzott a melegség és rokonszenv unokaöcscsük iránt, a követ aggodalmakkal eltelve hagyta el szállásukat. Az egri és győri püspököktől s az országbirótól nyert biztatások daczára kétségek s aggodalmak közt írta meg első jelentését Milanoba.^[123]

János herczeggel a követ ápril 8-án találkozott először. A találkozás valóságos diplomatiai kihallgatás jellegével bírt. Maffeo beszédet intézett a herczeghez, üdvözölte őt, mint atyja koronájának örökösét, buzdította az elhúnyt nyomdokai követésére és a küszöbön álló királyválasztásra felajánlotta neki a milanoi ház támogatását. Corvin az ifjúkor optimismusát jellemző szavakkal válaszolt az üdvözletre. Atyja erényeinek hű követőjeűl vallva magát, a győzelem biztos reményével beszélt közeli megválasztatásáról. Mindazonáltal nagy súlyt fektetett a milanoi udvar támogatására s kérte Maffeot, ne távozzék oldala mellől, míg a választás meg nem történt. A siker felől nem kétkedett, de nyugtalanná tette a gondolat, hogy külső ellenségek, a törökök és Miksa, az interregnum alatt megtámadhatják az országot. Mint igazi Hunyadi-ivadéknak, első gondolata is az ország védelme volt, s első kérése a milanói követhez az, hogy a hadviselés költségeire pénzsegélyt eszközöljön ki küldőitől. S miként Mátyás király diadalmas hadjárat által akarta magát méltóvá tenni a szent koronára, úgy ő is abban a meggyőződésben volt, hogy csak az országot fenyegető veszély elhárítása után veheti nyugodtan birtokba atyai örökségét.

A milanoi követ azonban nem osztotta Corvin vérmes reményeit. Sokat jelentő komolysággal figyelmeztette a herczeget ellenségeire, kiknek száma sokkal nagyobb volt, mint a hogy Corvin képzelte. A pénzsegélyre vonatkozólag igen óvatos nyilatkozatot tett, mely annak megadását elburkoltan a királyválasztás eredményétől tette függővé. S a milanoi herczegekhez írt jelentésében sajnálkozva emlékezik meg Mátyás késedelmező politikájáról, mely a herczeg ügyét a legnagyobb mértékben kétségessé tette.^[124]

Az események rohamos fejlődéséről tanúskodik a tény, hogy e jelentésében már a jelöltek is megvannak említve, a kik Corvin mellett szóba kerűlhetnek. Mátyást még ki se terítették a ravatalra, a királyné termeiben már is sorra vették a trónjelölteket, kik Beatrix nagyravágyó terveibe beillettek. III. Frigyes császárról s fiáról Miksáról az első napokban köztudomásúvá lőn, hogy az 1462-iki szerződés alapján a magyar korona egyedüli törvényes örököseinek tekintik magukat. S ép oly sűrün emlegették Ulászló cseh királyt, a Jagellók ivadékát, ki anyai ágon két magyar királyt, Zsigmondot és Albertet, számlált ősei között. A hír azt beszélte róla, hogy daliás megjelenésével, megnyerő modorával még Mátyás életében képes volt lebilincselni Beatrix királyné szívét. Fölmerült még Kázmér lengyel király ifjabb fiainak, János Albert és Sándor herczegeknek, jelöltsége, kik mellett vitézségük, hadvezéri babéraik szolgáltak ajánló levélűl.

45. III. FRIGYES CSÁSZÁR ARCZKÉPE.

46. MIKSA RÓMAI KIRÁLY ARCZKÉPE.

S e jelöltek körűl már az első napokban jelentékeny pártok csoportosúltak, vitássá téve Corvin kizárólagosnak vélt trónigényeit. Az előjelek erős küzdelmet helyeztek kilátásba, s a Morvaországból visszatérő kanczellár, a milanoi követtel ápril 11-én történt találkozáskor, nem habozott kijelenteni, hogy Corvin párthívei a legnagyobb aggodalommal tekinthetnek a küzdelem kimenetele elé.^[125]

Egy hét telt el e közben Mátyás halála óta. Ápril 13-án, mialatt a Szent-István-templomban Corvin jelenlétében gyászmisét tartottak, a király holttestét hajóra tették és megindúltak vele Budára. A gyászmenet, melyet a királyné, Corvin és az országnagyok külön hajón követtek, Pozsonyban és Komáromban tartott pihenőt. Ez utóbbi helyen adta ki, ápril 17-én, Beatrix királyné meghívó levelét a Rákos mezején tartandó királyválasztó országgyűlésre, melynek megnyitását május 17-ére tűzte ki.^[126] Ápril 20-án érkezett az udvar Budára, honnan a holttestet Székesfejérvárra vitték. Ráskai Balázs, Budavár kapitánya, megnyitotta a kapukat Mátyás özvegye és fia előtt, s a királynak tett esküjéhez híven Corvin rendelkezésére bocsátotta Budát a gondjaira bízott többi várral együtt. János herczegnek első teendője volt atyja hű katonáját megerősíteni kapitányi tisztében. Aztán leveleket íratott a többi várak kapitányaihoz s mindazokhoz, kik hűségesküvel voltak neki lekötve, tanácskozásra híva fel őket magához.^[127]

47. CORVIN JÁNOS ALÁIRÁSA

Mátyás királyt hagyományos fénynyel és pompával temették el királyi elődei közé. A halotti menetben Corvin János a pápai követ jobbján követte atyja koporsóját s a sír helyét ősi szokás szerint királyi bőkezűséggel váltotta meg a templomtól.

III.

CORVIN a temetés után visszatért Budára, hol egész udvar sereglett körébe. Ott voltak atyja hadvezérei közűl Ráskai Balázs, Székely Jakab, Czeczei Kis Máté, a liptói főispán; továbbá Móré Fülöp és János prépostok, Darányi Jakab veszprémi kanonok és felső-őrsi prépost, ki a herczeg kanczelláriája élén állott, Batthyány Boldizsár kőszegi várnagy, Czobor Imre és Márton, Móré György lovászmester, az Enyingi Törökök: Ambrus és Imre s a többi hívek, a kiket az egyes várak kapitányságai vagy egyéb tisztségek a herczeg közvetlen szolgálatában tartottak. Oda jött Visegrádról Érsek Máté, a fogoly kalocsai érsek testvéres magával hozta a várból a szent koronát. Mindannyian megújíták hódolatukat s kedvező híreket hoztak a távol maradt várkapitányok hűsége felől. A szlavóniai várakban Bajnai Both András, az alvidéken Haraszti Ferencz solymosi és lippai várnagy és Bánczai András, Tatán és Komáromban Csicseri Orosz Mihály és Borszvai Péter, a távoli Sziléziában Tomori István troppaui kapitány őrködtek a herczeg érdekei felett.^[128] A hangulat országszerte kedvezőnek mutatkozott, a köznemesség zömét a Hunyadi név varázsa tartotta uralma alatt, s a főemberek, az ország nagyjai, színleg osztoztak az általános felfogásban, mely a nemzeti királyság fentartását tűzte ki a királyválasztás jelszavául. A tapasztalatlan ifjú feltétlenűl bizott mindenkiben, s a kiktől legtöbb oka volt tartani, Filipeczben, Bakóczban és a Gerébekben tekintette pártjának legerősebb támaszait.^[129] Nem véve tudomást a királyné cselszövényeiről, tájékozatlanúl a főurak körében uralkodó hangulat felől, udvarnokai társaságában reménységgel eltelve várta az országgyűlés megnyitását.

48. VÁRADI PÉTER CZÍMERE.

Az első intés egy távollevő jó baráttól jött, kit csakis saját szomorú helyzete akadályozott meg abban, hogy a herczeg segítségére siessen. A visegrádi vár foglya, Váradi Péter érsek, Mátyás halála után egyedül Corvintól várhatta megszabadulását.

Sorsa, az elhunyt király akaratából, szorosan hozzá fűződött a herczeg reményeihez, s e körűlmény fokozhatta éleslátását, melylyel az események fejlődését szemlélte. Ismerve Beatrix és hatalmas pártjának ármányait, melyek egyik áldozata volt, aggodalommal gondolhatott a választási harcz kimenetelére. Egy nappal azután, hogy a bécsi hajót Mátyás tetemeivel Visegrád falai alatt elvonúlni látta, ápril 21-én, levelet írt János herczeghez, «a magyarok és csehek herczegéhez és az atyai trón örököséhez», s az ifjú herczegre komoly intő szózat gyanánt hatott a fogoly főpap esdeklése, a figyelmeztetés az álnok és kétszínű tanácsadókra, kik másként éreznek és másként beszélnek, s annak hangsúlyozása, hogy saját magával tesz jót, ha őt fogságából kiszabadítja.^[130]

Corvin habozás nélkűl elhatározta, hogy vissza adja atyja régi hű emberének szabadságát. De sajátságos nyilvánulásaként az események logikájának, épen ez a kérdés idézte elő az első nyílt összeütközést a királyfi és titkos ellenei között. Beatrix és a három hatalmas főpap, Filipecz, Nagylucsei Orbán és Bakócz, az országos tanácsban erélyesen tiltakoztak az érsek kibocsátása ellen, s a hév, melylyel álláspontjukat védték, maga igazat adhatott a herczeg szemében Váradi intéseinek. Beatrixék ellenzése annál feltünőbb volt, mert a herczeg legközelebbi hívein kívűl maguk a Geréb testvérek is az érsek érdekében emelték fel szavukat. Az ellentét oly nagy lőn a két álláspont hívei között, hogy a pápai követnek kellett közbe lépni, a ki egyházi kiközösítés fenyegetésével követelte az érsek szabadon bocsátását. Corvin május 8-án Budára kísértette Váradit, s hitlevelet véve tőle, egyelőre tisztességes őrizet alá helyezte, azzal a szándékkal, hogy nehány hét múlva vissza helyezi teljes szabadsága és méltóságai birtokába.^[131] S hogy az ellenzék kedélyét lecsillapítsa, adományokkal kívánta a főbbeket, első sorban Orbán püspököt, kibékíteni.

De czélját nem érte el, s midőn egy régi jó barátját visszanyerte pártja számára, alkalma lőn felismerni azokat, kiknek ellenséges indulata legtöbbet árthatott ügyének.

46. CORVIN JÁNOS ADOMÁNYLEVELE NAGYLUCSEI ORBÁN RÉSZÉRE.^[132]

Ez eset tényleg megingatta nyugalmában és értésére hozta helyzetének bizonytalanságát. Fegyveres erőben remélt támaszt keresni, s készpénz hiányában, – nem akarván hozzányúlni a kincstár drágaságaihoz – előbb a milanoi követhez fordúlt pénzbeli segítségért, majd, kitérő feleletet kapván, jószágadományokkal és zálogos kötvényekkel igyekezett főbb embereit katonák gyűjtésére ösztönözni. Május elején Ráskai, Székely Jakab és Kis Máté alatt 10,000 embere állott fegyverben. De ezt még nem tartotta elégségesnek; ám a hadgyűjtés sok költséggel járt, s Maffeo szép szavú biztatással válaszolt ismételt kéréseire; pénzt nem adott, s Lodovico herczeget is figyelmeztette, hogy jó lesz kitérni a kölcsön elől, mert nagyon kétséges, hogy érdemes-é pénzáldozatokat hozni a herczeg ügyéért?^[133]

A milanoi követnek ekkor már igen sok oka volt a tartózkodó magaviseletre. Egész mostanig teljes odaadással védte pártfogoltja érdekeit az országnagyoknál, de mialatt egyik főúrtól a másikig járkálva fáradozott a herczegért, lehetetlen volt észre nem venni a kedvezőtlen hangulatot, mely mind nagyobb arányokat öltött a királyfi ellen.

Míg Corvin párthívei, fegyvereik erejében bizakodva, úgyszólván tétlenűl vesztegeltek Buda várában, elleneik nem voltak hanyagok az idő felhasználásában. A külföldi diplomatia serényen dolgozott a külső jelöltek érdekében. A titkos tanácskozásokból, a rejtett mozgalmakból a cseh király jelöltsége lépett föl leghatározottabb alakban. Miksa két nagy hibával tette magát lehetetlenné: szerződésre hivatkozott a nemzet királyválasztási jogával szemben; és pénz nélkűl készült a magyar trón elfoglalására. E két hiba elég volt, hogy hosszú időre népszerűtlenné tegye a Habsburg-ház trónigényeit az országban. Ulászló, kit eddigi szereplése békés, hajlékony természetnek tüntetett fel, tényleges birtokosa volt Csehország nagyobb részének s a cseh korona jogán őt illették meg a Mátyás által elfoglalt morva és sziléziai részek. Lengyelország koronája is reá, Kázmér király első szülöttére nézett. Az ő királysága a cseh tartományok kérdésének békés megoldásán kívűl két nagy ország szövetségének előnyeit ígérte Magyarországnak.

50. FILIPECZ JÁNOS PECSÉTJE.

Filipecz volt az első, ki ez előnyökre figyelmeztette az országnagyokat. Mátyás utolsó kanczellárja, titkainak, terveinek letéteményese, sohasem volt igazi híve a királyfinak, kinek érdekében annyiszor bocsátotta Mátyás rendelkezésére államférfiúi tehetségeit. A nemzeti királyság eszméje, mit Corvin képviselt, idegen maradt előtte, idegen nemzet gyermeke előtt. Ha voltak politikai eszményei, az országon kívül kell keresnünk azoknak forrását. Az egykori morva mesterember fiának egész élete, úgy tűnik fel előttünk, hazája szolgálatának volt szentelve; hazája érdekeit szolgálta Mátyás alatt is s ez érdekek megóvását tekinté most, e válságos napokban, első feladatának. A vallási küzdelmek által megtépett cseh királyságnak hatalmas szövetségest adni a katholikus Magyarországban, s e szövetség által visszaszerezni Venczel koronájának régi fényét, ez volt a czél, a mi szemei előtt lebegett. Ez tette őt, a boroszlói szerzetest, Mátyás cseh aspiratiói legbuzgóbb hívévé; a király oldala mellett ő képviselte az összekötő kapcsot Mátyás és a cseh-morva tartományok között. Mikor ura parancsából Corvin útját egyengette a trónra, akkor is a cseh birtoklás biztosítása volt első törekvése. Az ő szemében Corvin Jánosnak első sorban az kölcsönzött jelentőséget, hogy a magyar-cseh államszövetséget eddigi alakjában fentarthatni remélte általa. A király halála véget vetett reményeinek s a dolgok új rendjének láttára már az első napokban megérlelődött lelkében a gondolat, hogy Ulászló számára szerzi meg a megürült trón birtokát. Beatrix királyné, csalódva Miksába vetett reményeiben, örömmel ragadta meg Ulászló megválasztatásának eszméjét s a váradi püspök teljesen megnyerte őt az ügynek azzal az igérettel, hogy Ulászló őt fogja megválasztatása esetén nőűl venni. A királyné támogatása magával vonta főbb híveinek csatlakozását. Filipecz tudta a módot, mint kell a magyar urakat jelöltje pártjára édesgetni. Bakócznak a kanczellárságot ígérte oda, Szapolyait nagy kiterjedésű uradalmak elnyerésével kecsegtette. S a három oszlopos ember, a királyné és pártja által támogatva, a rábeszélés minden eszközével rendelkezett, hogy tekintélyes pártot gyűjtsön Ulászló zászlaja alá.

51. FILIPECZ JÁNOS ALÁIRÁSA.^[134]

Filipecz pártfoglalása a cseh király mellett az első súlyos csapást mérte Corvin reményeire. A veszély nagyságát növelte a titkolózás, melylyel Ulászló párthívei szándékukat el tudták rejteni a nyilvánosság előtt. Corvin és barátai mit sem tudtak a történtekről. Csak a milanoi követ éles szemét nem lehetett megcsalni. Maffeo sejtelmével bírt a helyzet változásának, s tudta, hol kell annak kulcsát keresni. Május közepén már nem volt titok előtte, hogy a kanczellár és társai Corvin ellen dolgoznak, s Filipecznek, hogy a leleplezés veszélyét kikerülje, merész lépésre kellett magát vele szemközt elhatároznia. Gondosan eltitkolva a Beatrixnak tett házassági ajánlatot, Ulászló és Blanka herczegnő összeházasításának eszméjét vetette föl s megigérte, hogy a cseh király megválasztatása esetén minden erejével e házasság létrehozásán fog dolgozni. A ravasz olasz diplomata már Mátyás halála után gondolt olyasmire, hogy ha Corvin reményei nem valósúlnak, biztosabb jelöltek közűl keres férjet úrnője számára.^[135] Annál könnyebb volt Filipecznek őt lépre csalni és arra bírni, hogy egyelőre titokban csatlakozzék Ulászló pártjához. Az érdekek e harcza, melyben hazugság, hamis ígéretek és vesztegetések képezték a fő fegyvereket, Corvint a nélkűl, hogy sejtelme lett volna a dolog felől, megfosztották egyik legerősebb támaszától.^[136]

Milanoban, mint külföldön egyátalában, semmit sem tudtak a magyarországi helyzet felől. A király halálának híre is későn, kerülő útakon és bizonytalan forrásból érkezett Olaszországba, s Lodovico herczeg teljesen tájékozatlanúl a viszonyok felől írta meg első leveleit a magyar udvarhoz. Corvin királysága felől azt hitték odakint, hogy Mátyás már minden akadályt elhárított annak útjából Beatrixnak a herczeg úgy írt, mint Corvin szerető anyjának, a királyfit ápril 20-án kelt részvétiratában az atyai trón természetes és jogszerű örököse gyanánt üdvözölte s ama reményének adott kifejezést, hogy megválasztatása, ha még eddig nem történt meg, rövid idő alatt minden nagyobb akadály nélkűl fog végbemenni. Hasonló értelemben írt az országtanács tagjainak is. Mindazonáltal nem tartotta fölöslegesnek diplomatiája eszközeit is mozgásba hozni Corvin mellett. Damiano Barzi személyében titkos agenst küldött Zenggbe Macskási Tárnok Péterhez, Corvin kapitányához, hogy onnan tartsa szemmel a magyarországi eseményeket. Innsbrucki követének, Girolamo Braschának meghagyta, hogy igyekezzék a római királyt Corvin támogatására bírni. Ascanio bibornok által pedig magához a pápához fordúlt pártfogásért, arra kérve a szent atyát, hogy a királynéhoz és a főurakhoz intézendő brevében siettesse a herczeg mielőbbi megválasztását. Kérését a nápolyi király is támogatta a szent-széknél, mert nem levén tájékozva Beatrix újabb tervei felől, az adott viszonyok között Corvin megválasztásával látta legjobban biztosítva leánya jövendőjét Magyarországon.^[137]

A barii herczeg levelei május közepén érkeztek meg Budára; de Maffeo már ekkor föl volt mentve a kényszerűség alól, hogy azokat rendeltetésük helyére juttassa. Az ügyek fejlődése hamar véget vetett a mind nehezebbé vált titkolózásnak. Váradi Péter végleges szabadon bocsátása, mit Corvin május 20-án rendelt el, megadta a kanczellárnak a keresett ürügyet, hogy nyíltan szakítson a királyfival. Példáját a királyné egész pártja követte, s egyszerre köztudomásúvá lett, hogy a főrendek többsége Corvin jelöltsége ellen fordúlt. A helyzetet teljesen megvilágította a nyílt ellenségeskedés János herczeg és Beatrix között, melynek kitörését némileg a herczeg s környezete gyermekes, tapintatlan magatartása is siettette. A királyné mostanig a budai várlakban lakott, Corvinnal egy fedél alatt; de a két udvartartás személyzete között vetélkedés támadt, mely koronként hangos összetűzésekké fajúlt. Az urak ellenséges hangulata legelőször is cselédeik magatartásán mutatkozott, s midőn a kedélyek már ingerlékenyebbekké lettek, Corvin s a várnagy magyar vitézei a várkapunál tettleg bántalmazták a királyné ki s be járkáló olasz udvarnokait. Beatrixnak már kényelmetlen volt a várbeli lakás, hol Corvinék folyton szemmel tarthatták s nem érintkezhetett szabadon párthíveivel. Hiába kérve Corvintól elégtételt a sérelemért, május 24-én nagy haraggal elhagyta a várat s a vízi-városba, Orbán püspöknek a Szombatkapun kívűl fekvő házába tette át udvarát. A szakítás ezzel teljes lőn Corvin és mostohája között, s a herczeg magára maradt atyja királyi palotájában.^[138]

52. DISZITÉS RANZANO CODEXÉBŐL.

IV

AZ ORSZÁGGYŰLÉS május 17-ikére volt egybehíva, de az országos rendek csak a hónap végén kezdtek gyülekezni, mert a temetés után a főurak nagy része hazasietett, hogy magával hozza fegyveres csapatait s a vármegyei nemességet. Az ország legtávolabbi részéből jött a legelső csoport. Báthory István országbíró és erdélyi vajda, Drágfi Bertalan, Morócz László, Losonczi László s a többi erdélyi főurak a nemesekkel és a székelységgel együtt május 28-án érkeztek meg. Báthory egymaga 3500 főnyi lovas csapatot hozott magával. Utánuk jött Nagylucsei Orbán, a ki néhány hét előtt ment haza banderiumáért; a vele érkező főemberek: György csanádi püspök, Bocskai Péter, Dóczi Imre csapatai mintegy 2500 főnyi lovassal gyarapíták Ulászló pártjának hadi erejét. A nyugati részekről megjöttek a Szentgyörgyi és Bazini grófok, a Kanizsaiak és a Szécsiek. Csak a délvidékiek késlekedtek; innen egyedül az imént hazatért kalocsai érsek sietett banderiumával Corvin védelmére.

Június elején a főpapok, élükön a gyermek Hippolyttal, mind együtt voltak, s a világi főurak közűl, Szapolyai István s a délmagyarországiak kivételével, úgyszólván mindazok, a kiknek szava döntő súlylyal bírt a tanácskozásokban.^[139]

A pártok alakulásából hamar meg lehetett látni, hogy erős küzdelem lesz a jelöltek között. Miksának váratlanúl jelentékeny pártja támadt az Ausztriával határos dunántúli és déli részek főnemességében, melyben a Szentgyörgyiek, a Bánfiak, a Kanizsaiak és a Frangepánok játszották a főszerepet. Feltünő jelenséget képezett a harczias elemek csoportosulása János Albert herczeg személye körűl. Mátyás király legjobb hadvezérei, a hazafias érzelmű agg katonák: Báthory István, Kinizsi, Magyar Balázs voltak e párt főemberei, a kik első sorban a csatamezőn vélték a nemzet érdekeit biztosíthatni s a lengyel-török háborúk hősében kipróbált hadvezért akartak a királyi trónra ültetni. Leghatalmasabb volt azonban mindjárt első tekintetre Ulászló pártja, mely az országos tanács vezérein, Filipecz, Bakócz és Nagylucsei püspökökön és Szapolyain kívűl az ország leghatalmasabb embereinek egész sorát számította tagjai közé.

Corvin pártja a kalocsai érseken s Mátyás néhány hű katonáján kívűl a vármegyei nemesség soraiból kerűlt ki. Számra hatalmas volt e párt, de hiányzott éléről a vezér, ki, mint Mátyás megválasztatásakor történt, lelket tudjon önteni az óriási testbe. Az 1457-iki választás a nemesség utolsó diadala volt; az országgyűlés súlypontja azóta a főrendekhez kerűlt s ezek soraiban nem volt, a ki Corvin érdekeit méltóan képviselje. A közel 10,000 főnyi tábor, mely a Rákos mezejét benépesíté, vezető nélkül holt tömeg volt, akadályozni képes, de nem irányítani a tárgyalásokat, s a kik a budai várban Corvin oldala mellett voltak, Váradi Péter, Székely, Ráskai s a többiek, egyikük sem volt alkalmas arra, hogy Szilágyi szerepét játszsza a Hunyadi-ház új trónjelöltje mellett.

Corvin ügye veszve látszott a higgadtabb gondolkozásuak előtt; de még nem lehetett biztosan tudni, hogy a többi név közűl melyik kerűl ki győztesen az urnából Beatrix maga volt a legnagyobb bizonytalanságban. Remélt Ulászló győzelmében, de még sem merte sorsát egyedül hozzá kötni; talán intést kapott Ferrarából s tartózkodásra készteté a milanoi követ sűrű érintkezése Filipeczczel. Az országgyűlés küszöbén titokban újból érintkezésbe lépett Miksa embereivel. S minden oldalról biztosítani akarva magát, azzal a kéréssel fordult a pápai követhez, eszközöljön ki a pápától egy brevét, melynek értelmében a leendő király a kereszténység érdekében tartozik vele házasságra lépni.^[140]

A tanácskozásokat Nagylucsei Orbán, mint nádori helytartó, június első napjaiban nyitotta meg. A főrendek Pesten, Nagy-Boldogasszony egyházában, a nemesek a Rákos mezején tartották üléseiket. A vezetés teljesen Ulászló híveinek kezében volt, s ezek a köznemességgel szemben a halogatás régi taktikájával éltek. Az urak a választási feltételek megállapításával tölték el a hónap első hetét, s csak június 7-én mentek át a Rákosra, hogy a trónkövetelők követeit az ország színe előtt ünnepélyesen kihallgassák.^[141] E fontos actusnál Corvin egy utolsó kisérletet tőn, hogy az országgyűlés vezérférfiait atyjának tett ígéreteikre emlékeztesse. Midőn igényeinek bejelentésénél választása a kanczellárra és Bakócz Tamásra esett, nem lehetett titok előtte, hogy e két főpap buzgólkodik legjobban Ulászló érdekében. S ha mégis őket szemelte ki szószólóul, ezt másnak alig vehetjük, mint finoman elburkolt, de annál keserűbb szemrehányásnak az elpártolásért s egyúttal végső kísérletnek, hogy emlékezetükbe hozza egykori jótevőjüknek tett esküjöket. Választása, melyben bizonyára benne volt Váradi Péter keze is, a két püspököt tényleg a lehető legkényesebb helyzetbe hozta a nyilvánosság előtt. De nem vonhatták ki magukat s az országgyűlés előtt el kellett mondaniok ajánló beszédeiket, bárha e nagy jelentőségű politikai szerep általuk, az ő kezükben minden erkölcsi tartalmát elveszté és üres alakisággá sülyedt. Avagy minő összhangban állhattak szívük érzelmeivel a könyek, mikkel a két főpap Mátyás emlékének áldozott; s a Corvin János gazdagságára, atyjától örökölt szép tulajdonaira mondott dicséretek, az igazságra és a méltányosságra való hivatkozás, a nemzeti királyság eszméjének dicsőítése minő hatást gyakorolhattak a hallgatókra, a kik tudták, hogy épen tőlük indúlt ki a döntő lépés a királyfi megbuktatására? S nem láttak-e czélzatosságot a beszéd ama részében, mely a gyermek törvénytelen származását hozta emlékükbe, s annak ellensúlyozásaul nem tud egyébre hivatkozni, mint az olasz fejedelmi házak példáira?

53. NAGYLUCSEI ORBÁN PECSÉTJE.

54. NAGYLUCSEI ORBÁN ALÁIRÁSA.

Corvin ügyének védelme Ulászló két legelső párthíve által előadva, valóban egyike lehetett a legsajátszerűbb jeleneteknek, melynél jellemzőbben semmi sem egészíthetné ki e kor politikai erkölcseiről bírt képünket.^[142]

Corvin igényeinek bejelentését nyomon követte az idegen trónjelöltek követeinek kihallgatása. Ez alatt megérkezett Bécsből Szapolyai István is, kinek már ekkor kezei közt volt a cseh király adománylevele Kremsierről s a lengyelektől visszaváltandó lublói és podolini uradalmakról.^[143] Megjelenése nagyban növelte az Ulászló-pártiak erejét s ezek már semmi titkot sem csináltak belőle, hogy biztosnak tartják győzelmüket. De két tényezővel kellett még számolniok. A köznemesség zöme a János Albert pártján álló felvidékiek kivételével határozottan Corvin mellett nyilatkozott; s a herczeg kezén volt a korona, a kincstár s az ország fővárosa, a legfontosabb királyi várakkal együtt. Amaz, t. i. a nemesség, a választás kimenetelét tette kétségessé; a korona és várak birtokában a herczeg könnyen megakadályozhatja az új király trónraléptét. A helyzet nagyon kényes volt; a polgárháborútól való félelem lett egyik részen úrrá a kedélyek felett, s a másik fél naponkint növekvő türelmetlensége máris zajos jeleneteknek lőn kútforrásává. Ekkor egy váratlan puccs jött a főurak segítségére, melyet a lengyel herczeg pártvezérei idéztek elő a Rákos mezején. Június 8-ika táján, a külföldi követek kihallgatása alatt, a lengyel párt zöme csúfosan megbukva János Albert kikiáltásának tervével, odahagyta a tábort s a felsülés oly hatást gyakorolt az egész köznemességre, hogy ez lemondva a további várakozásról, a főurak reábeszélésére szétoszlott és megyénként két-két követet hagyott maga helyett az országgyűlés színhelyén.^[144]

55. A RÁKOS MEZEJE.

A túlsúlyra jutott főuraknak most már nem volt nehéz a hátralevő akadályok elhárítása. Úgy látszik, Bakócznak és Filipecznek jutott a feladat, hogy Corvint a korona és várak kiadása tárgyában egyezkedésre bírja, s a két püspök mesterileg járt el megbízatásában. Gyöngéden, kimélettel adták az ifjú herczeg értésére, hogy megválasztatása kétséges, és miután «isten akaratából, kinek gondviselésétől függ a királyok és fejedelmek uralma, vagy emberi tanácsból » könnyen megtörténhetik, hogy más nyeri el a koronát, az ország rendei, az elhunyt király iránt tartozó kötelességükből kifolyólag, minden eshetőségre származásához méltó helyzetet akarnak biztosítani a királyfinak. Ajánlataikat a következőkben terjesztették Corvin elé: A herczeg, ha nem választják királylyá, maga és utódai részére Boszniát kapja királyi czímmel kárpótlásul, és Szlavóniát mint a magyar király fenhatósága alatt álló fejedelemséget, Horvát- és Dalmátországok életfogytiglan való bánságával együtt. A kezeiben levő várak és uradalmak közűl a liptói herczegi czímmel örökjogon megtartja mindazokat, melyeket Mátyás király közvetlen intézkedéséből mint valóságos családi örökséget bírt; Ausztriában Recz, Kirchschlag és Wolkendorf várakat, Morvában a magyarbródi uradalmat és Sziléziában a troppaui herczegséget; azon felül zálogjogon kezében maradnak Pozsony, Tata és Komárom a főispáni tiszttel s két vár Krajnában, amazok 40,000 forintnyi összeg fejében, ezek mindaddig, míg Székely Jakab Krajnában fekvő hadai zsoldjukat meg nem kapják. Mindezekért viszonzásul tartozik azonban a kezei között levő koronát, mihelyt az egyezkedési okírat ki lesz állítva, a királyi várakat pedig az új király bejövetelekor a rendeknek átadni és addig is a budai tárnoki házat a benne őrzött oklevelekkel s a királyi könyvtárat épségben megőrizni, s ez utóbbiból csak az országnagyok tudtával, beleegyezésével vesz ki saját használatára szükséges könyveket.

56. JÁNOS ALBERT ARCZKÉPE.^[145]

Bakóczék nem hallgatták el a királyfi előtt, hogy ez ajánlatok elfogadásától függ egész jövendő sorsa. Ha egyezségre lép, ez még nem zárja ki megválasztatását, de ha visszautasítja a feltételeket, s a választáson megbukik, akkor késő lesz alkudozni s vagy feltétel nélkűl meghódol a győztes pártnak, vagy a polgárháború eshetőségeinek lesz kénytelen kitenni magát s hazáját. Corvin látta, hogy atyja leghívebb emberei elhagyták, nem tehetett egyebet, minthogy a békés útat választotta a bizonytalan küzdelem helyett. Néhány napi tárgyalás után, melyekben a kárpótlásul nyerendő tartományok kormányügyei részletes megbeszélés tárgyát képezték, elfogadta az egyezséget, kézszorítással, hit alatt kötelezve magát annak megtartására. Viszont a főurak is kezet adtak reá, hogy az egyezség feltételeit írásba foglalva, a választás után a leendő király által még az ország határain kívűl meg fogják erősíttetni s a koronázást követő napok egyikén az új király maga fogja Corvint Bosznia királyává koronázni.^[146]

V.

AZ EGYEZSÉGET az fél a jóhiszeműség teljes kizárásával ajánlotta meg, s a másik megfontolás nélkűl fogadta el. A rosszhiszeműség megnyilatkozik magának a szerződésnek tartalmában, mely kezdetben csak eshetőségként beszél Corvin mellőzéséről, de a további pontokban már bevégzett tényként számol vele s majdnem leplezetlenűl állítja előtérbe Ulászló megválasztásának közeli kilátását. Corvin a helyzet nyomása alatt elfogadva a fényes kárpótlásokat, voltaképen a trónról való lemondásának árát szabta meg s alig hogy igent mondott, máris megbánta tettét. A kierőszakolt egyezség béke és nyugalom helyett újabb bonyodalmak kútfejévé lőn; János herczeg pártja válság elé jutott, s ha nem. akart bele nyugodni az elkövetett ballépésbe, minden erejét meg kellett feszíteni, hogy megszabaduljon annak következményei elől.

Ekkor váratlan fordulat jött segítségükre. Csáktornyai Ernuszt Zsigmond pécsi püspök, mostanig a dolgok csöndes szemlélője, június 9-ike táján elhagyta a fővárost s a déli részekre távozott, hogy Ujlaki Lőrincz herczegnek s Dél-Magyarország többi főnemeseinek jövetelét sürgesse. Hihetőleg elégedetlen volt az ügyek menetelével, mely a váradi püspököt és Bakóczot tette a helyzet uraivá, és sem magára, sem érdektársaira nem látta előnyösnek, hogy a királyválasztás az ő befolyásuk nélkűl jőjjön létre. Míg Budán a tárgyalások folytak Corvin és Ulászló pártja közt, a püspök útban találta a késlekedőket. Ujlakival jöttek a délvidék leghatalmasabb urai: Brankovics György despota, a két Beriszló: Bertalan vránai perjel és Ferencz, Frangepán Bernardin, Kanizsai László és György, Monyorókereki Ellerbach János, Kis-Horvát János, Macskási Tárnok Péter zenggi kapitány, Hédervári Miklós, Alsólendvai Bánfi Miklós és Jakab, Szécsi Miklós, Szokoli András szörényi bán, Derencsényi Imre és Csulai László jajczai bánok, Hatvani Gáspár és Orbonáz Gáspár nándorfehérvári kapitányok, s a déli határszél többi előkelő birtokos nemesei. Lőrincz herczeg 1000 lovast hozott magával, ugyanannyit tett ki a pécsi püspök banderiuma s a többiekkel levő lovas vitézek száma meghaladta a hétezeret.

Jövetelükről június 12-én, egy nappal az egyezség megkötése után, érkezett a hír Budára. Corvin utolsó reményét látta az érkezőkben; minden jóra fordulhat, ha sikerül őket pártjára vonni. A halogatásra nem volt idő. Személyesen sietett elébük az éjjeli órákban s Budától egy mértföldnyire találkozott táborukkal. Kíséretében volt Váradi Péter, s a herczeg és az ősz főpap – amaz atyja emlékére, ez a politikai tekintetekre hivatkozva, – együtt kérték Ujlakit és társait a csatlakozásra. Az urak Ujlakira és a pécsi püspökre bízták a döntést, de ezek mindenekelőtt saját érdekeik szempontjából akartak a helyzetről tájékozást szerezni. Biztató feleletet adtak Corvinnak, de nem kötötték le teljesen magukat. S Budára érkezve, első dolguk volt Beatrix királynét s az országos tanács tagjait fölkeresni, az elsőt tisztelet okáért, az utóbbiakat hogy alkudozásokba bocsátkozzanak velük s a többet igérőknek adják el támogatásukat. Ujlaki a Garai Jób-féle örökségre s az atyja által bírt boszniai királyságra tartott igény; Ernuszt csatlakozásának árát Cserevics és Futtak képezték, miket egy hónap előtt fegyveres kézzel foglalt el Corvin tiszteitől. De a miket kértek, azok felől a Corvinnal kötött egyezség már rendelkezett; az Ulászló-pártiaknak a politikai okosság tiltotta az egyesség megsértését s győzelmüket a déliek nélkűl is biztosnak tartották. Ujlakiék tehát jobbnak látták Corvin pártjához csatlakozni, hol győzelmük esetén inkább várhatták igényeik teljesítését. Június 13-án este fölmentek a várba s estebéd alatt megkötötték az alkut Jánossal. A herczeg pártja, mely mostanig leginkább várkapitányaiból, uradalmainak főtisztjeiből állott, egyszerre nagy, országos nevek viselőivel gyarapodott, s megújuló reménynyel vette föl a küzdelmet Ulászló pártja ellenében.^[147]

Ez új pártalakulás tényleg más képet adott a helyzetnek. Az Ulászló-pártiaknak le kellett mondaniok a reményről, hogy símán viszik keresztül jelöltjük megválasztását. Kitűnt ez mindjárt az országgyűlés legközelebbi tanácskozásán. Nagylucsei Orbán június 14-én a főrendeket és a nemesség képviselőit a pesti Nagy-Boldogasszony-templomba hívta egybe, s az országgyűlést teljesnek nyilvánítva, felszólítá a jelenlevőket a királyválasztás megejtésére. Két napi tanácskozás után a kanczellár és társai június 15-én proklamálni akarták Ulászló megválasztását, de Ujlakiék tiltakoztak a hozzájárulásuk nélkűl létrejött megállapodás ellen.

A vezetők közt heves jelenetek fejlődtek ki; Corvin pártja oda hagyta a gyűlést és a várba vonulva, minden összeköttetést megszakított az ellenpárttal.^[148]

De az új pártot nem a hűség és honszeretet tartotta össze, hanem az önérdek, s a tapasztalatlan ifjú, a ki eddig is oly kevés önállóságról tett bizonyságot, csak eszközzé vált saját párthívei kezében. A Mátyásnak tett ígéreteknél, a királyfi személyénél nagyobb jelentőséggel bírt ezek szemeiben a haszon, mit Corvin királyságából vártak; Ujlakit a boszniai korona kecsegtette, a többieket a jószágadományok s egyéb kedvezmények s valamennyit a kilátás, hogy a kormány mai vezetői helyett ők fognak az országban uralomra jutni. Reményeiket fokozta a tudat, hogy kezeik közt van a kincstár a szent koronával; Mátyás kincseinek gazdagsága, mely a fényhez és pompához szokott urakat is bámulatra ragadta, módot nyújtott nekik, hogy a legvégsőkig folytassák a harczot. A pécsi püspök, a kincstár tartalmában bízva, jelentékeny hadi erején kívűl nagy összeg pénzt bocsátott a párt rendelkezésére. Corvin azonkívűl a Szklabinához tartozó Mossócz váráról és a stubnyai vámról 8000 aranyig záloglevelet adva liptói főispánjának, Czeczei Kis Máténak, felhatalmazta őt a szükséges hadi készületek megtételére.^[149] A vránai perjel a kincsek láttára lelkesülten kiáltott fel: «Csak az isten árthat nekünk, más senki!» A pécsi püspök pénze hadak gyűjtésére lett fordítva s Ujlakiék is átszállították seregeiket Buda alá.^[150]

A hadi készülődések Corvin tudtával történtek. A harczi lárma, a hatalmas főurak biztatásai magukkal ragadták a lobbanékony ifjút, a ki a győzelem biztos tudatában ismételgette: «Szeretném látni, ki nem fél tőlem!»^[151] De jobb érzésű hívei megdöbbenve észlelték a harczias hangulat terjedését. Váradi Péter kísérletet tőn a kedélyek lecsillapítására, de a többség elhallgattatta. A hazáját szerető, nemes gondolkozású főpap, ki úgyszólván elsőnek csatlakozott Mátyás fiának igazságos és törvényes ügyéhez, a törvénytelenség küszöbén, látva, hogy nem akadályozhatja meg az eseményeket, sietve távozott Buda várából s haza ment egyházmegyéjébe.^[152] Corvin elveszté legbölcsebb tanácsadóját s elhagyatva állott a párt közepette, mely a Hunyadi-ház zászlaja alatt fegyveres lázadásra készült a törvényes rend képviselői ellen.

Az országos párt méltánylandó higgadtsággal viselkedett a zendülők irányában. Úrnap nyolczadán, június 17-én, írásba foglalta az egy hét előtt megkötött egyezséget és a főrendek pecséteivel ellátva, megküldte Corvinnak; figyelmeztetésűl adott szavára, s annak jeléűl, hogy ők a pártütés daczára is készek megtartani a feltételeket.^[153] S mialatt Kinizsi és Drágfi Bertalan az alsó város megerősítésével voltak elfoglalva, Orbán püspök és Báthory István a budai vár Szent-Zsigmondról nevezett kápolnájában alkudoztak Ujlakival és a pécsi püspökkel az egyezség elfogadása fölött. A tárgyalások folyamata alatt a két fél két napi fegyverszünetre lépett, melyet utóbb még kétszer megújítottak. De Báthory István időközben megszállotta a vizi-várost és egyik este, midőn a fegyverszünet legutolsó határideje lejárt, kisérletet tőn a vár alján egy ház elfoglalására. Viszont a várbeliek is minden perczben készen voltak megkezdeni az alsó város ostromát. Magyarország fővárosában, a megürült trón lépcsőin, kitörő félben volt a polgárháború.^[154]

VI.

CORVIN mostohája, a királyné mostanig a háttérben állott és onnan törekedett befolyását a dolgok menetére érvényesíteni. A férjhezmenetel reménye az Ulászló-pártiakkal hozta szoros kapcsolatba, de a fegyverbarátságból hiányzott az őszinteség és a kölcsönös bizalom.

A ravasz asszony nem hitt a nálánál is ravaszabb Filipecz ígéreteinek; sejtelme volt a felől, hogy ki akarják játszani. Most, az általános zavarban, elérkezettnek látta az időt, hogy kilépjen tartózkodó állásából és a maga hasznára igyekezzék kizsákmányolni a helyzetet. Azt hitte-é, hogy Corvin és Ulászló pártja megsemmisítik egymást, avagy csak szövetkezésének árát akarta az Ulászló pártiak részéről biztosítani, nem tudjuk; de e két szempont egyike volt döntő amaz elhatározásában, hogy a római király ügyét veszi pártfogásába. Pedig Miksáról már ekkor alig beszélt valaki; a milanoi követ egy hónappal előbb megírta róla, hogy «egy rigót sem adna ügyeért». Annál feltünőbb a királyné törekvése, hogy új erők megnyerésével keltse új életre a bomladozó osztrák pártot.

Az ellenfélnek tett igéretei azt mutatják, hogy a dolgot komolyan vette; Filipecznek az esztergomi érsekséget helyezte kilátásba, s régi ellenségét, Váradi Pétert, bíbornoki kalap ígéretével akarta Corvintól eltántorítni. Kísérletei nem sikerültek, de Filipecz tudatára jött annak, hogy a királyné pártfoglalása döntő befolyást gyakorolhat az eseményekre. A helyzet kulcsa úgyszólván Beatrix kezében volt; Corvin és Ulászló közűl, a kinek pártjára áll, azé lesz a korona.

57. BEATRIX KIRÁLYNÉ.

58. BEATRIX KIRÁLYNÉ ALÁIRÁSA.

A királynét s híveit végleg biztosítani Ulászló ügyének, ez lőn most a kanczellár feladata. A puszta házassági ígéret most már aligha lett volna elégséges; Beatrixnek tudnia kellett valamit a milanoi házasság tervéről, mert azt kívánta, hogy az országos rendek a választási feltételben kötelezzék Ulászlót nőűlvételére. E követelés valóságos vihart idézett elő Ulászló párthívei között. Filipecz és Bakócz ekkor a legszélső határig mentek el a diplomatia eszközeinek felhasználásában. Biztosították a rendeket a felől, hogy az ígéret beváltása soha sem fog megtörténni. Az urak erkölcsi érzete nem ütközött meg a csaláson, de szükségét érezték a felsőbb tekintély támogatásának, hogy a játékba bele mehessenek. Szapolyai István nyilatkozatától tették függővé e kérdés eldöntését.

A váradi püspök június 23-án érkezett Bécsbe Szapolyaihoz. Ott volt Schellenberg János is, a cseh kanczellár, kit Ulászló a hatalmas ausztriai főkapitány megnyerése czéljából küldött Bécsbe. Corvinék, a kik csak annyit tudhattak, hogy a döntés a királyválasztás fölött Szapolyaira lett bízva, szintén küldtek két követet, azzal a reménynyel, hogy a dolgok új állapotában sikerülni fog Szapolyait pártjukra vonni. A törekvés hiába való volt, de Filipecznek is óriási fáradságába került, hogy reá bírja a Beatrix szabta föltétel elfogadására. A hatalmas főúr jobban szerette az egyenes útat, s nagyon aggódott, hogy a kétszínű játék Beatrix győzelmével fog végződni; pedig az új király házasságát a magtalan és népszerűtlen özvegygyel végzetes szerencsétlenségnek tartotta az országra. Végre is engedett Filipecz reábeszéléseinek. A két országnagy most Schellenberggel együtt megállapodott a legközelebbi teendőkben, megbeszélték az Ulászlótól várható pénz- és hadi segély kérdését, s a magyar kanczellár a kiállott izgalmak által megviselve bár, de a győzelem biztos tudatával sietett Morvaországba, hogy Mátyás király híres fekete seregét Ulászló és Beatrix egyesült pártjának zsoldjába fogadja.^[155]

Budán egyszerre értesültek Filipecz küldetésének eredményéről s a hírről, hogy Ulászló 15,000 főnyi sereggel megindúlt Prágából a magyar trón elfoglalására.^[156] Corvin pártja a bukás előhírnöke gyanánt fogadta e tudósítást.

A körűlzárolás veszélye fenyegette őket, pedig a budai várról köztudomású volt, hogy három napi ostromot sem képes kiállani. De a válság tetőfokán sem gondoltak meghátrálásra. Kincseik erejében bízva, vesztegetéssel iparkodtak az ellenpártot megbontani; a német és lengyel követek útján a császárhoz és János Albert herczeghez fordultak segítségért, s egy merész, mondhatni kétségbeesett fegyveres actio által készültek a dolgok menetét feltartóztatni. Seregükkel Székesfejérvárra akartak menni, hogy ott János herczeget a kezeik közt levő szent koronával királylyá koronázzák. S midőn a terv az országos rendek tudomására jött s ezek Kálmáncsehi Domokost, a fejérvári prépostot, sietve leküldék a koronázó város oltalmára, elhatározták, hogy a koronával és kincstárral együtt elhagyják Budát és Szlavoniába mennek; itt egy részt biztonságban lesznek az Ulászló-pártiak túlnyomó hadi ereje elől, s Corvin, Ujlaki és a pécsi püspök uradalmaiban katonákat gyűjtve, újult erővel térhetnek vissza, legyőzik az ellenpártot s a fegyver hatalmával juttatják diadalra jelöltjük királyságát.

59. SZAPOLYAI ISTVÁN PECSÉTJE.

János herczeg, teljesen Ujlaki befolyása alatt, mindenbe beleegyezett, a mit pártvezérei eléje írtak; jóformán nem is érthette meg a tervezett államcsiny tulajdonképeni jelentőségét. Ujlaki Lőrincz és társai a hónap végső napjaiban hozzá láttak tervük kiviteléhez. Társzekerekre rakatták a kincstár drágaságait, a Corvina értékesebb codexeit s a várlak minden becsesebb holmiját, teljesen üresen hagyva a királyi termeket, melyekben, a milanói követ szavai szerint, még egy pad sem maradt hátra. Így felkészülve az útra, június 30-án elhagyták a várat és a drága podgyászt elszállították Buda alatt táborozó seregükhöz. Másnap még egyszer visszatértek a várlakba, megtették az utolsó intézkedéseket, s aztán összes hadaikkal fölkerekedtek, 1000 főnyi őrséget hagyván hátra Buda vára falai között.

Az országos rendek körében nagy ijedtséget okozott a hír, hogy Corvinék megszöktek Budáról s viszik magukkal a koronát és a kincseket. A váratlan eseményre a leghatározottabb intézkedésekkel feleltek. A vármegyében elszórva táborozó katonáikért követeket küldtek szét, a várat fegyveres zár alá vették s Báthory István és Kinizsi Pál vezérlete alatt számottevő sereget küldtek a szökevények üldözésére. A királyné, Hippolyt érsek, az egri és a zágrábi püspökök, saját banderiumaikat bocsáták Báthory rendelkezésére. Drágfi Bertalan, Rozgonyi László, Losonczi László, Bánfi. János, Guthi Országh László, Mórócz László és más főurak személyesen csatlakoztak az üldöző sereghez, mely egy mértföldnyire Budától még azon éjjel utolérte Corvinékat s elvágta az útat netalán szándékolt visszatérésük előtt.

A menekülőknek azon kellett lenniök, hogy időt nyerjenek, s ezért másnap, július 2-án védőlevelet kértek a pécsi püspök, a vránai perjel és két más úr részére. Ezek az egész napot Pesten tárgyalásokkal húzták ki, mialatt a sereg gyorsan folytatta útját a déli részek felé. Este Corvinék követei azzal a kijelentéssel távoztak, hogy másnap folytatják az alkudozásokat; de reggel nem jöttek vissza s a rendek csak ekkor vették észre cselfogásukat.

60. BÁTHORY ISTVÁN PECSÉTJE.

Három napi út állott mögöttük, midőn Corvin tudatára ébredt a veszélyes helyzetnek, melybe tanácsadói sodorták. Sírva kérte Ujlakit és a pécsi püspököt, ereszszék vissza, mert látja, hogy a dolog csúfos vereséggel fog végződni. A válasz, mit esdekléseire kapott, egész helyzetét feltárhatta előtte; a két főúr leplezetlen cynismussal adta tudtára, hogy visszatérhet, de kincsei náluk maradnak. A herczeg, teljesen kiszolgáltatva környezetének, nem tehetett egyebet, mint hogy folytatta útját bizonyos bukása felé.

Július 3-án éjjel Báthory és Kinizsi Duna-Földvár tájékán utolérték Corvin seregét és támadást intéztek az utócsapat ellen. Az első összecsapás az üldözők győzelmével végződött. Beriszló Bertalan, a vránai perjel, három sebből vérezve, Báthoryék fogságába kerűlt, embereik közűl többen meghaltak.

A következő nap hajnalán, a Sárvíz folyónál találkozott össze a két ellenfél. Corvinék csapatainak nagy része baj nélkül kelt át a folyón, de utócsapatainak már fegyverrel kellett az átkelést kierőszakolni. Mikor a túlsó partra jutottak, a hidat szétrombolták maguk után. Báthorynak azonban a környék parasztjai jöttek segítségére, gázlóhoz vezetve seregeit, melyen az átkelés minden baj nélkül megtörtént.

Az összeütközést többé nem lehetett kikerülni. János emberei a Szabaton falu határában fekvő Csonthegyen vettek állást és erejük tudatában apró kicsapásokkal siettették az ellenség támadását. Báthoryék a lejtő alatt elvonuló térségen állították föl seregeiket, mely a Csontmező baljóslatú nevét viselte.

Báthory István, annyi török háború diadalmas vezére, szükségét érezte, hogy néhány szóval indokolja a polgárvér kiontását. Először van – úgymond – abban a kényszerű helyzetben, hogy honfitársai ellen kelljen fordítani fegyvereit, melyekkel még soha sem harczolt keresztények ellen.

Ámde ellenfeleik, kikkel szemközt állanak, nem is honfitársaik többé; az ország szabadságai ellen fogva fegyvert, a törökökhöz lettek hasonlókká s a törököket megillető elbánást hívtak ki maguk ellen. Emlékezetükbe hozta a szent koronát, melynek visszafoglalása minden igaz honfi kötelességét képezi s fáradságukért gazdag jutalmat igért az ellenfél birtokában levő kincsekből.

Ezután megadta a jelt az ütközetre. A támadást Corvinék részéről Székely Jakab és Kis-Horvát János verték vissza, s az előbbi magával a vezérrel, Báthoryval kezdett személyes tusát. A párviadalban az országbíró erősebbnek bizonyult és Székelyt a pécsi püspök csapatainak közbelépése mentette meg a legyőzetéstől. A két sereg azonban, egyenlő lévén erőre, jó ideig egyenlő szerencsével harczolt, míg végre Corvin két alvezérének, Czeczei Kis Máténak és Dombai Ferencznek eleste megfordította a helyzetet; elesett Rosályi Kún Jakab is, a pécsi püspöki hadak legjobb vezéreinek egyike; a két Kanizsai, György és Mihály, több más előkelő nemessel az ellenség fogágába kerűlt s a könnyű lovasság ereje lankadni kezdett Beatrix vérteseinek támadása alatt. Ujlaki és Ernuszt püspök a fordulat láttára magukkal ragadták Corvin Jánost s a koronával és a kincsek egy részével futásnak eredtek. Példájukat követte az egész sereg, vad rendetlenségben hagyva oda a csatatért, melyet mintegy 60 társuk holtteste fedett. Báthoryék részéről Mórócz László esett el, egyébként a seregnek nem volt nagyobb vesztesége.

A királyi palota drágaságaival, a selyem-, bársony- és brokátszövetekkel, a könyvtár nagybecsű kézírataival, a herczeg uradalmai felől kiállított adománylevelekkel s egyéb értékes holmival megrakott társzekerek nagy része a harcztéren maradt, közös zsákmányául a győzőknek és legyőzötteknek.

A miket Báthoryék elől meg lehetett menteni, azokat jobbára Corvin emberei fosztották ki s a maradékból a környékbeli falvak lakossága is sietett kivenni a maga részét.^[157]

Corvin és társai Pécs felé vették útjokat. Ernuszt püspök nagy, testes ember lévén, belebetegedett a futásba. A pécsi püspöki vár biztos falain belűl a vezérek közt kitört az egyenetlenség s a csatavesztés kudarczát nyomon követte a párt teljes szétbomlása. A bukott ellenzék főemberei csak egyben értettek egyet, abban, hogy jelöltjük kincseiből szerezzenek maguknak kárpótlást a szenvedett kudarczért. A pécsi püspök nem elégedett meg azzal, hogy a már előbb elfoglalt Cserevicsről és Futakról záloglevelet erőszakolt ki magának; reá tette kezét a csatából megmentett drágaságokra s Corvinnak bele kellett nyugodni, hogy azok legbecsesebb része, Mátyás király híres asztali készletének darabjai, zálog czímén a püspök kezén maradtak. Székely Jakab, Macskási Tárnok Péter s a többiek szintén e kincsekből vettek maguknak elégtételt régi követeléseik s a küzdelem alatt tett újabb kiadások fejében. Az ily módon kielégített vezérek aztán búcsút vettek a herczegtől. Székely Jakab Ormozdra ment; Ujlaki Lőrincz szerémi uradalmaira vonult vissza, a többiek is nagyobbrészt elszéledtek.

Budán ezalatt az ellenpárt sietett győzelmeinek gyümölcseit biztosítani. A csontmezei diadal hírére az egri püspök azonnal támadást intézett a vár ellen, melynek 1000 főnyi őrsége rövid ellenállás után kaput nyitott az országos rendek előtt. A budai tárnoki házat, a benne levő értékes holmikkal, lefoglalták. Corvin híveinek, köztük Darányi Jakab prépostnak hátrahagyott holmii is a győztesek prédájává lettek.^[158] A királyné és a főrendek a legmesszebb menő rendszabályokat alkalmazták a legyőzöttek ellen. Ujlaki Lőrinczet, Váradi Pétert és Ernuszt Zsigmondot, az ifjú herczeg fő tanácsadóit, a haza és trón ellenségeinek nyilatkoztatták s ellenük hűtlenségi keresetet tettek folyamatba. Érsek Máté, a kalocsai érsek testvére, budai házának elkobzásával bűnhödött a korona átszállításáért, s a birtokvesztés büntetése érte nemcsak a többi párthíveket, de a csatában elesettek hozzátartozóit is.^[159]

61. PÉCS LÁTKÉPE.

Magát, Corvin Jánost csupán ifjúkora és atyjának emléke mentette meg magaviseletének következményeitől. Július 12-én vonult be a győztes sereg Buda várába. Báthory 72 foglyot hozott magával, – köztük volt a vránai perjel és a két Kanizsai – és öt társzekeret, megrakva a zsákmányul esett drágaságokkal. Elsőben is a királynénál tisztelgett, aztán a foglyokkal letétetve a hűségi eskűt, visszaadta szabadságukat.^[160]

Hihetőleg egy időben érkezett a fővárosba Corvin üzenete, melyben a szerencsétlen ifjú barátságos egyezségre szólítá fel a királynét s az országos rendeket. Ujlaki s a pécsi püspök csatlakoztak a kéréshez, s az országnagyok a közbéke érdekében hajlandóknak nyilatkoztak az egyezkedésre. Menedéklevelet állítottak ki a herczeg megbizottja, Ráskai Balázs számára. De fölöslegesnek tartották tovább várni a királyválasztás megejtésével. Mind azok, a kiknek magatartása Corvint a végzetes ballépésre kényszerítette, Bakóczék, Maffeo, siettek reá háritani a felelősséget a történtekért. «Az az egy elégtételem meg van» – mondá a milanoi követ Bakócznak, «hogy semmiben sem hallgatott reám; ha azt tette volna, ügyei ma másként állanának».^[161]

Corvin János megszünt a trónjelöltek között szerepelni s az ország rendei július 15-én Budán, a Szent-György vértanúról nevezett templomban, ünnepi szent mise hallgatása után Ulászló cseh királyt választották Magyarország királyává.

62. CODEX-DISZÍTÉS II. ULÁSZLÓ CZÍMERÉVEL.