MÁSODIK KÖNYV.
A VITÉZ KATONA
1811-1818
Kolozsvár a XIX. század elején. Az erdélyi nemesi insurrectio. Idősb báró Jósika Miklós és az insurrectio. Miksa főherczeg látogatása a kolozsvári convictusban. Jósika katonai pályára lépése. Felszerelése. A kőhalmi bevonulás. Báró Gabelkovennek Savojai Eugénről nevezett dragonyosezrede. Jósika mint hadapród. Felebbvalói és kadettársai. Szerafin és Biervogel. A nagysinki állomás. Kirándulás a környékbe.
28. HORODENKA.
A TIZENKILENCEDIK SZÁZAD elején Európa még mindig lázban égett. Nemzetek s királyok sorsa forgott koczkán, egy ember kezébe letéve. Napoleon még mindig a világérdeklődés középpontjában állott: nemzetek lesték mozdulatait.
Mozgalmasabb időt e vajudó korszaknál el sem képzelhetni, sok tekintetben a mai idők mozgalmasságára és rendkívüliségére emlékeztető. Magyarország és a magyar király és császár sorsa is közelről volt e világforrongásban érdekelve, hiszen a szent korona országait is megcsonkították s döntő ütközetet vívtak területén.
Természetes, hogy ily időben, a mennyire a lomha közlekedés és censura miatt lehetett, a külföldi és a hazai ujságok is ezt az érdeklődést igyekeztek kielégíteni, habár ez időben a hír gyorsabban száguldott a szó szárnyán, mint az ujságok útján. De látni is lehetett sok oly dolgot, a mikből nem volt nehéz kitalálni a történteket és történendőket, Pozsonyban épen úgy mint Kolozsvárott.
Egymást érték a városokban és a falvakban a haza védelmére való felhívások, rendeletek, a toborzás, állatok és élelmiszerek harácsolása. Csapatok vonultak be vagy át rajta, szállásolták ott be magukat vagy közelében ütöttek tábort. A had által megviselt rokkantakat, bénákat, valamint franczia foglyokat is lehetett látni, pl. 1809 július 16-ikán mintegy 600 ilyen franczia, bajor és olasz fogolyt hoztak Kolozsvárra, egy részét annak a 6000 főnyi seregnek, melyet a tiroliak egy napon fogtak el.[124] A Fellegvárban helyezték el őket. A nép kíváncsian sereglette körül, itatta, vendégelte, megajándékozta, sőt még muzsikusokat is vittek fel, hogy azokat jobb kedvre derítsék, míg gróf Kolowrath parancsnok a látogatást meg nem tiltotta.[125]
Voltak bevándorolt menekültek is, nem említve a hadviselést megunt s hosszabb-rövidebb időre nálunk letelepedett franczia tiszteket, a kik kifogyhatatlanok voltak a dicsőséges hadiesemények és hőstetteik elbeszélésében.
Említettük, hogy Jósikáék házában is volt egy ilyen nevelő: Lenoir Dubignon, baron d’Armand ezredes, a ki Gérard kapitányhoz hasonló alak lehetett, állítólag sógorság fűzte Napoleonhoz s végigküzdötte az egyiptomi hadjáratot; egy franczia fogoly kertész is volt náluk Szurdukon, Darrigard,[126] ezek sokat mesélhettek az élénk képzeletű gyermeknek a háborúról, hősi kalandokat, hadi élményeket s rózsás színben tüntethették fel előtte a katonai életet, melynél szebb nem lehet.
De legjobban egy más, szokatlan esemény ragadta meg fiatal deákunk képzeletét, s volt döntő befolyással elhatározására, t. i. az erdélyi felkelősereg szemléje.
A kis Erdély erejét meghaladó módon, nem megvetendő számú, mintegy 12-15.000 emberrel vett részt a Napoleon ellen folytatott hadjáratokban.[127] A két székely ezred katonái sokszor kitüntették magukat a különböző ütközetekben. Már 1805-ben, Bécs ostroma hírére felmerült egy erdélyi felkelősereg szervezésének terve, de a pozsonyi béke megkötése az előkészületeket megakasztotta. 1808-ban a terv újra felmerült[128] s Ferencz király rendeletére gróf Bánffy György nagy buzgósággal tette meg az arra vonatkozó előkészületeket. A tervet általában kedvezően fogadták, ha itt-ott ellenszegültek is. Különösen br. Wesselényi Miklós karolta fel lelkesen s mikor mások még csak az előkészületeknél tartottak, ő már gyakorlatokat is tartott a vármegyéjében gyűjtött csákós, bokrétás insurgensekkel. Az előkészítő szervezés az 1809-iki június 19-iki kolozsvári országgyűlésen az alkotmányos szentesítést is megnyerte. A hadi események is arra sarkalták az intézőket, hogy gyorsítsák a szervezést, ha elkésni nem akarnak. Három gyalog- és lovasezred alakíttatott több összpontosítási főhelylyel.[129] Az egész felkelősereg 12,056 embert számlált.[130] Id. Jósika Miklós is lelkesedéssel és buzgósággal vett részt a szervezésben, felhasználván a tapasztalt katona, Lenoir Dubignon tanácsait is, a kit, úgy látszik, kevéssé bántott az a dolog, hogy épen a francziák ellen alakítják ez ezredet. Jórészt az ő buzgólkodásuknak volt eredménye, hogy az első lovasezredet tartották a felkelősereg legjobban felszerelt és legrendesebb ezredének.[131] A felkelősereg főparancsnoka Miksa főherczeg volt;[132] az első gyalogezredhez Récsey Ádám alezredest, az első lovasezredhez báró Wesselényi Istvánt nevezte ki a király ezredessé. Mindkettő sorezredi tiszt volt s törvényellenes kinevezésük szervezésbeli gyakorlottságukban találta volna magyarázatát.[133] Az első lovasezredben, melynek összpontosítási helyül Dés, székhelyül Besztercze jelöltetett ki, az első zászlóalj parancsnoka báró Jósika Miklós,[134] a másodiké báró Bornemisza Lipót, a harmadiké Balogh Ádám lett.
29. A KOLOZSVÁRI FELLEGVÁR.
1809 szeptember végén vagy október elején[135] volt Kolozsváron a kolozsvármegyei gyalog és lovas felkelősereg két zászlójának ünnepélyes felszentelése Mártonfi József püspök által Miksa főherczeg jelenlétében. A piacz-utczai Szent Mihály templom előtt volt felállítva a két zászlóalj, ekkor mutatta be és adta át a maga lovas zászlóalját br. Jósika őrnagy ezredesének, br. Wesselényi Istvánnak.[136] Ott volt az ünnepélyen az ekkor tizenhatodik évében járó ifjú Jósika is, a ki a convictus udvarán maga is sokszor gyűjtötte össze katonásdira társait,[137] s büszkeséggel szemlélte apját, a mint festői kék huszáröltözetében, csákósan végignyargalt «Bolha» nevű mogyorópej lován tisztelgő katonái sorfala előtt.[138] Annyira fellelkesült e látványosságon, hogy ha lehetett volna, akkor mindjárt beállott volna ő is insurgensnek; sőt még a tanítványa mellett álló Gullra is annyira hatott az, hogy önfeledten felkiáltott: «Bene! praestanter!»[139]
30. KOLOZSVÁRI UTCARÉSZLET.
A két zászlóalj azután tovább vonult Désre s onnan az ezred székhelyére, a Jósika-birtokhoz közeleső Beszterczére.
A kolozsvári közönség az insurrectiót kezdettől fogva élénk érdeklődéssel kísérte s ezt ez az ünnepélyes díszszemle még inkább fokozta. Az érdeklődésből a kolozsvári lyceum tanárai és növendékei is kivették részüket, sőt Elekes János piarista atya, a ki már előbb is magyar versben ünnepelte a franczia háborúba Kolozsváron keresztülvonuló székely vitézeket, most ismét üdvözlő verset írt a felkelő nemességhez s ódát az insurgensek főparancsnoka nevenapjára.[140] De olyan feledhetetlen és kitörölhetetlen benyomást senkire se tett, mint az ifjú Jósikára, kinek lelkében ekkor érlelődött meg az elhatározás, hogy katonai pályára lép, melyre eddig is hivatást érzett magában.
A szép sereg azonban sohase ment harczba. Az események gyorsabban haladtak mint a sereg szervezése és felszerelése. Ferencz Napoleon elől Budára, onnan Váradra menekült s előkészületeket tett a Kolozsvárra menekülésre is,[141] de a wagrami csata és az ezt követő bécsi béke miatt (október 14.) arra már nem került a sor, hogy az erdélyi felkelő magyar hazáját védve áldozza fel életét királyáért. A következő év tavaszán az erdélyi insurrectiót is feloszlatták.[142] De még ezután is jó ideig beszéd és érdeklődés tárgya maradt.[143]
Az is nagy hatással lehetett a gyermekifjú kedélyére, midőn Miksa főherczeg a felkelősereg főparancsnoka 1809 június 18-ikán meglátogatta a convictust. Előbb a rektor lakására ment, azután Jeszenovszky János kegyesrendi atya pénzgyűjteményét tekintette meg, a ki fel is ajánlotta neki gyűjteménye néhány ritka darabját; ő tőle Gull Jánoshoz ment a convictusba és ott hosszasan elbeszélgetett vele az iskolákról és a convictusról.[144] A növendékek s ezek között Jósika érdeklődését e magasrangú katona látogatása élénken foglalkoztatta.
Ilyen hatások, a hajlam és hivatásérzet lassanként megérlelték lelkében az elhatározást, hogy katonai pályára lép. Midőn ezt a vágyát apjával közölte, az nem is próbálta lebeszélni, mert titokban maga is annak szánta.
A kis családban nagy felfordulást okozott ez az elhatározás. Nemcsak azért, mert a szeretett testvér végleg elhagyja a szülei házat s kilép az élet egy koczkázatos és viszontagságos pályájára, hanem azért is, mert a családfő a leányaira és Echard Charlotte nevelőnőre bízta az ifjú teljes felszerelése gondját. A megbízás után Mihálczfalván, hol ekkor a család lakott, megindult a nagy sürgés-forgás, szabás és varrás. A házi munkának volt egy nagy előnye, nagyon lassan haladt, s így tovább időzhetett a kedves családi körben s már az 1811. évben jól bent voltak, mire elkészültek a neki szánt «kikészítéssel» azaz öt inggel, melyet jó bőre szabtak, hogy hálóingnek is használhassa, azután két diákkori, vadgalambszínű és sötétszürke nadrág átalakításával, t. i. erről lefejtették az ezüst paszomántot s kék zsinórt varrtak helyette s ezzel kész is volt a felszerelés; barna frakkján, a már egyszer átalakított spenczerjén valamint felleghajtó köpenyén nem is kellett változtatni semmit. Az összes holmija az ágyneművel együtt belefért egy kofferbe. Szegényes felszerelés! Főhadnagya, mikor megmutatta neki, meg is jegyezte rá: «Na, hallja, atyja ura nem nagyon erőltette meg magát.» Magával vitte klarinetjét és fuvoláját is. Zsebpénzét apja havi 150 forintban szabta meg, csekély összeg ez időben, mikor a pénz a devalvatio miatt értékének ötödére szállt alá. De az ifjú jó kedvét ez nem befolyásolta.[145]
Örömmel és reménynyel telve indult el ősz felé[146] Kőhalomra (Nagy-Küküllö m.), hogy bemutatkozzék báró Gabelkoven[147] ezredesnek s kérje felvételét a vezérlete alatt álló, Szavojai Eugénről nevezett dragonyosezredbe. Az ezredes, apjának jó barátja, örömmel teljesítette kérését s Schalhardt százados keze alá osztotta be, egy szigorú, pedáns katonához, a ki a legkisebb rendellenességért megrótta s ha mentegetőzni próbált, mindig azt felelte reá: «Az nem mentség».
A kis hadapród vagy «hadfi»,[148] karcsú termetű, gömbölyű leányosarczú gyermek volt még ekkor, barna, sűrű selyem hajfürtökkel s bajtársai, századosa és főhadnagya csakugyan mint gyermekkel bántak vele, sőt még, a mi leginkább bosszantotta, a leányok sem akarták komolyan venni. A katonai élethez hamar hozzászokott, a minek egyik főoka volt hajlamán s a változásba könnyen beletörődő természetén kívül az is, hogy csakhamar jó barátságot kötött három kadéttársával, a szász Szerafinnal, Zsombory Sándorral és Siménynyel s katona szolgája: az öreg Biervogel is, olyan Bencze-féle alak cseh-német kiadásban, türelemmel és szeretettel, sőt atyáskodva vezette be a katonai élet aprólékos formaságaiba.
Századának állomása Nagy-Sink (Nagy-Küküllö m.) szász község volt. Itt kezdte meg pályafutását, melyet eleinte úgy tekintett, mintha gyermekkori játékainak folytatása lett volna. Ha vége volt a szolgálatnak, Daru nevű tizenhat markos sötétszürke paripáját idomítgatta a műlovaglásra, vagy fuvolázott és klarinétozott. Az élet a többi állomáshelyeken: Vidombákon, Folyfalván, Etéden is hasonló volt, legfeljebb itt és ott a szállás volt nyomorúságosabb; olykor némi változatosságot az hozott az egyhanguságba, hogy nagyobb városba: Brassóba, Fogarasba és Nagyszebenbe rándulhatott be, vagy hogy Zsombory barátját valami csekélységért párbajra hívta ki éjfélre a közeli erdőbe, de kibékült vele, mielőtt megverekedtek volna; vagy hogy jelentés nélkül három napra látogatóba ment egy szomszéd faluba, a minek 12 napi szobafogság lett volna a büntetése, ha századosa háromnegyedét el nem engedi stb. Mint tüzes és bohó katona udvarolgatni is próbált, de bosszankodva tapasztalta, hogy a leányok is gyermekként bántak vele, nem akarták férfinak tekinteni; sőt egy nagyszebeni apácza elkövette vele azt a csúfságot, hogy tüzes szerelmi vallomására válaszul három darab süteményt dobott le neki.
Így teltek gondtalanul a kadét napjai, míg 1812 februárban parancsot nem kapott az ezred, hogy induljon Galicziába.
A Savojai Eugén dragonyosezred Galicziába vonulása. Dornavatra. Horodenka: Sniatyn. Napoleon téli hadjárata. Galicziai táborozás. Jósika gróf Zamoyski Szaniszlónál. A tescheni pihenő. Jósika hadnagy lesz. Vonulás Olaszország felé. Jósika Tirolban.
A SAVOJAI Eugen dragonyos-ezrednek Galicziába vonulása Napoleon híres oroszországi téli hadjáratával állott oki összefüggésben. Ebben az időben, a mikor Napoleon lángelméje és tüneményes szerencséje folytán a hadi helyzet folyvást változott, szinte fel se tűnt, hogy olyanok szövetkeztek egymással az önfenntartás ösztönétől vagy az elvesztett országok visszaszerzése reményétől hajtva, kik kevéssel előbb mint ádáz katonai ellenfelek állottak szemben egymással. Ilyen volt a Ferencz király helyzete is, midőn Napoleonnal (1812 márcz. 14.) szövetséget kötött, hogy 24,000 gyalogossal, 6000 lovassal és 64 ágyúval fogja segíteni Napoleont, ha Franczia- és Oroszország közt kitör a háború.[149] De még a szerződés megkötése előtt Ferencz elrendelte a galicziai csapatok mozgósítását[150] s ez azt is jelentette, hogy a Gabelkoven ezrede is haladéktalanul hagyja el Erdélyt s csatlakozzék a galicziai haderőhöz.
Ez volt a kis kadétkáplárra az első megpróbáltatás. Vékony katonaruhájában, fehér spenczerben és szellős köpenyben, sisakkal fején indult neki a legkeményebb télben az útnak, a legzordonabb hegyi vidéken keresztül. Az út Besztercze mellett Bilakon vezetett el: ez családi birtok, itt megszállhatott volna, de szégyelte volna, hogy jobb dolga legyen társainál, velük maradt s gazdatisztjüktől csak egy átlátszó kötött ujjas mellényt fogadott el a nagy útra, egyszerre búcsúzván el a kedves gyermekkori emlékektől és hazájától. A tél ridegségét a katonai oktalan szigorúság még elviselhetetlenebbé tette: a sisakjára varrott fülvédőt Beszterczén századosa letépette s az is növelte szenvedésüket, hogy a metsző hidegben lépést kellett haladniok. Mire Dorna-Vatra közelébe értek, a századból mintegy negyven embernek orra, füle lefagyott. A százados most engedett szigorúságából, maga is fülvédőt vett elő, s gyorsügetést rendelt el. Déltájban érkeztek meg egyik pihenőnek kijelölt állomásra, itt volt az első szabad ég alatti táborozása. Századosa ugyan felszólította, hogy a tisztek számára készített, lövészárokra emlékeztető földgunyhóban töltse az éjet, de inkább katonatársai mellett maradt, a kik hasábfákból tüzet rakva szabad ég alatt a hóba heveredtek le. Csernoviczban volt először tűrhető szállásuk, de rövid pihenés után újra nyeregbe ültek útban Horodenka felé. Szenvedésüket énekszóval («Eugenius der edle Ritter») igyekeztek feledtetni. Tizenhat órai lovaglás után érték csak el e kis várost. E napot (febr. 16.) tartotta Jósika élte legnehezebb napjának. Mikor megérkeztek, nem volt képes lováról leszállni, Biervogel vette le róla s ölben vitte egy faház pitvarába s ott levetkeztetve hóval erősen bedörgölte s úgy tette az ágyba s ott őrködött felette, hogy el ne aludjék: ezzel mentette meg a megfagyástól.
IDŐSB BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS
(Az eredeti olajfestmény báró Jósika Sámuel szurduki kastélyában.)[151]
31. i. NAPOLEON.
(Chaudet szoborműve.)
Midőn Sniatynba érkeztek, akkorra már minden szenvedését elfeledte; itt hosszabb pihenőt tartottak s unalmában még a műlovaglással is újra megpróbálkozott, vagy fuvolázott és rajzolt, ha aludni nem tudott, a «Reglement»-et[152] olvasgatta, vagy házigazdája pártában maradt leányával társalgott, de ez volt a legveszedelmesebb szórakozás, mert a «sniatyni Venus» belészeretett s minduntalan a szökés tervével hozakodott elő.
A galicziai mozgósítás befejezése után márcziusban 50 gyalogzászlóalj és 40 lovasszázad várta az indulásra a parancsot[153] s a márcz. 12-én kötött szerződés szerint a segítségül szánt ezredeket úgy kellett elhelyezni, hogy április 15-től számítva nyolcz nap alatt Lembergnél egyesülhessenek.[154] A Galicziában összevont haderőből 30,000 ember, az úgynevezett megfigyelő hadtest, Schwarzenberg herczeg lovassági tábornok parancsnoksága alatt, jelöltetett ki, hogy a szerződés értelmében a francziákkal együtt, de külön segélyhadtestként Oroszország ellen vonuljon, a többiek Galiczia biztosítására visszamaradtak.[155] Napoleon 480,000[156] főnyi sereggel június 6-án indult el a hadjáratra s június 10-én Schwarzenberg osztrák-magyar csapatai is elindultak Lembergből Lublin felé,[157] s megkezdték azt a hadjáratot, a mely ha nem is végződött győzedelemmel, de a magyar katonai vitézségnek, kitartásnak és vakmerő elszántságnak ragyogó példáit nyújtotta.
A Savojai Eugen dragonyosezredet nem osztották be a segélyhadtestbe s így Jósika elesett a dicsőségtől,[158] hogy részt vegyen e világtörténeti jelentőségű hadjáratban.[159] Az ő ezrede Galicziában maradt s azon év alatt,[160] melyet Galicziában töltött, állomásról állomásra vándorolva, olykor kirándúlásokat is téve, megismerte az ország nevezetességei mellett annak nyomorúságait is. Volt Brodyban, hol feltűnt neki a zsidó ügynökök nagy száma, kik «majdnem lehúzták a lábáról», pedig mindössze csak két pisztolyt vásárolt s boldognak érezte magát, midőn maga mögött látta «ezt az iszontató fészket»; szintén nem volt elragadtatva a sok hideg, szennyes apró városkáktól, mint Jaworow, Rzeszów, Saybusch, Biala, de megcsodálta Krakó történeti emlékeit, Lanckoronában (Landskron) a herczeg Lubomirskyak kastélyát; megtekintette a bochniai és wieliczkai világhírű sóbányákat, sőt ez utóbbi tárnájába le is szállott; egy elhagyott kastélyt, hűséges szolgája, Biervogel közreműködésével megszabadított a kísértetektől, azaz a baglyoktól és denevérektől. Nyomorúságos szállása mellett is kellemesnek találta a tartózkodást a koslowi állomáshelyen, Wieliczka közelében, a hol gróf Zamoyski Szaniszlónak volt gyakori vendége s a közös Báthory-rokonság révén szoros barátságot kötöttek, az öreg gróf cousinnak szólította s rokonként bánt vele.[161]
32. A HORODENKAI TEMPLOM.
Unalom, várakozás közepette így telt el egy esztendő, a mikor az ezred parancsot kapott az Olaszországba vonulásra. Mindenki örömmel vette e helyváltoztatást, de legjobban örült neki Jósika, a ki – mint maga mondja – képzeletben már eleve maga előtt látta, czitrom- és narancsligeteit. A Lengyelországból kivonulás a parancs vétele után azonnal megkezdődött ugyan s márczius elején már Sziléziában volt az ezred, de azért sok idő telt el, míg Olaszországba elérkezett. Mindjárt Teschenben hosszabb pihenőt tartott. Itt történt, 1813 márczius 14-én, hogy a hűséges Biervogel reggel fontoskodó arczczal nyitott be gazdája szobájába s tisztelettel jelentette, «hogy kadet uram engedelméből a kardbojtot kicseréltem» vagyis e napon a kadét hadnagygyá lépett elő. «Ez egészen új élet» – írja később ez eseményről – «mindazok a tiszt urak, … kik a kadétokat néha jól lepirongatják, most egyszerre pajtásaim, mindegyik tegez, mindegyik testvérem.» Most már sokkal szebbnek látja a katonaéletet, egyébként is változatosabb lesz az: ezrede új sisakot kap s a szintén hadnagygyá lett Zsomboryval együtt őt küldi ezredese Bécsbe ezek megrendelésére s Nyitrán kellett bevárniok a zászlóaljat. Unalmukban egy vándorszíntársulat előadásában végignézték «Genovévá»-t, sőt Trencsénbe is átrándultak egy megyegyűlésbe.
Az ezred Tirolon keresztül utazása alatt sokszor el volt ragadtatva a táj természeti szépségeitől. «Engem utazásaimban – írja – mindenek fölött a szép természet érdekelt. Hányszor, hányszor, ha valami regényes helyen állapodtunk meg, tudtam órákig egy szép kilátásban, a hegységek alakzataiban, a kék és zöld tavakon, melyek este holdvilágban csillogtak, mint annyi fémlapok, órákig elandalogni. Ilyenkor aztán a honvágy is megkapott s magamnak szárnyakat óhajtottam»… Tirol, melynek Lienz körüli vidékét látta az Iselnek a Drávába torkolásánál, azért is különösen tetszett neki, mert magas hegyeivel, fenyveseivel és a zöld Drávával az erdélyi havasokra emlékeztette. Itt érdekes kalandja is akadt, mely könnyen végzetessé válhatott volna rá nézve. Mikor egy tiroli állomáson pihenőt tartottak, szállásadó gazdájának nem hagyott addig békét, míg el nem vitte magával zergevadászatra. A hegymászásban nem edzett turista csakhamar kimerült, úgy hogy a tiroli jobbnak tartotta ott hagyni őt egy lapos kősziklán s egyedül futott a zerge után. A magára maradt szeles ifjú utána indult s addig kúszott, míg egy meredek szirt útját nem állotta, ekkor visszafordult volna, de visszariadt a lábai alatt tátongó mélységtől. Gazdája szabadította meg veszedelmes helyzetéből.[162]
Az ezred azután trombitaszóval vígan vonult tovább a tiroli hegyek között, míg végre egy hideg reggelen egy hegytetőről megpillantották Olaszországot, utazásuk czélját.
JÓSIKA «Emlékirat»-ában[163] azt mondja, hogy a háború «melegen folyt», mikor ezrede Olaszországba megérkezett s azt hitték, hogy nehány hét mulva ellenséggel kerülnek szembe. De nem így történt. Különböző állomásokon helyezték el őket s mintegy félévig gyakorlatozás, ide-oda vonulás, lovaglás vagy szerelmi kalandok közt telt az idő. Ha ezeket megúnta, esténként olvasgatott; ekkor ismerkedett meg Dante, Petrarca, Tasso s az újabb írók közül Metastasio és Goldoni műveivel. Egyik állomása, hol huzamosabb ideig tartózkodott, Vicenza volt, hol a Palladio-palotában volt elszállásolva, egy második Páduában a Brenta-csatornán épült Mocenigo-palota. Innen tett kirándulásokat Milánóba, Firenzébe, Inzagóba, Gorgonzolába, valamint Velenczébe és Triesztbe is. Ellenséggel csak a következő (1814) év elején került szembe.
Ismeretes, hogy Ausztria a napoleoni háborúk alatt egymásután veszítette el olaszországi birtokait, a pozsonyi békében (1800) Velenczén és Dalmáczián kívül Salzburgról s Bajorország javára Tirolról is le kellett mondania. Még lealázóbb volt a schönbrunni béke (1809 október 14.), mely már Magyarországot is érintette, ebben t. i. Ferencz királynak bele kellett egyeznie, hogy Krajna, Karinthia fele, Isztria, Görz és Gradiska, a Tengerpart, Trieszt, Fiume, Horvátország Száváig terjedő része elszakíttassék az anyaországtól s Illyria néven Francziaországhoz tartozó külön királysággá alakíttassék. Az ilyen erőszakos országalkotások nem lehettek tartósak s mihelyt az összetartó erő, a franczia császári hatalom gyengült, ismét részeire kellett bomlania.
A «nagy hadsereg» sikertelen olaszországi hadjárata és siralmas pusztulása meghozta ezt a katasztrófaszerű elgyengülést, ezután Ferencz is belépett a Napoleon ellen alakult felszabadító szövetségbe s csatlakozása döntő jelentőségű volt a nagy háború kimenetelére. Ezzel a felszabadító háborúval van szoros kapcsolatban az illyriai és olaszországi osztrák-magyar hadjárat.[164]
A hadjárat főparancsnoka báró Hiller táborszernagy volt. 1813 augusztus 17-ikén kibocsátott hadseregparancscsal jelentette be a támadást. «Mától fogva – úgymond – Francziaországgal és szövetségeseivel minden barátságos érintkezés megszűnik s az ellenségeskedés megkezdődik.»
Hadserege kezdetben mintegy 40.000 emberből és 120 ágyúból állott.[165] A vele szembenálló franczia-olasz haderő Beauharnais Eugén alkirály, Napoleon mostohafia vezérlete alatt jóval nagyobb volt.[166] Genialis hadvezér volt, a kezdeményezés, a gyors cselekvés embere, miként mestere. Hiller Klagenfurtból Tirolon keresztül nyomult előre, hogy megkerülje azokat az állásokat, melyeket az alkirály különböző folyóknál egymás után elfoglalt. Feladatának megoldása a miatt is nehéz volt, mert hátát a szövetséghez még ekkor nem csatlakozott Bajorország veszélyeztette. Ügyes hadimozdulatokkal több kisebb ütközet után,[167] jobbról a Póig, balról az Etschig szorította vissza az ellenséget. 1813 deczemberben betegsége miatt megvált állásától s gróf Bellegarde Frigyes Henrik tábornok vette át a hadjárat vezetését. Az új hadvezért, Károly főherczeg kedvelt emberét, Galiczia egykori kormányzóját Jósika nyájas öreg úrnak mondja,[168] a kit a hadseregben szerettek, tiszteltek, de a kitől a tettek mezején nem sokat vártak. A bécsiek epés hasonlata szerint olyan volt mint a dob, akkor szólt, ha verték, inkább az elmélet, mint a gyakorlat embere.
Az új főparancsnok nagyobb erővel (mintegy 70.000 emberrel) indította meg újra a támadást. Hadseregébe voltak beosztva többek közt a Stipsicz-, Benyovszky-, Radetzky-huszárok, a tartalékba Wrede lovasdandára, négy század Hohenlohe-, hat század Savoya-dragonyos, Jósika ezrede.[169] A vele szembenálló ellenséges erő mintegy 41.000 emberből állott s Bellegarde hadserege győzelmi kilátásait Murat Joachim nápolyi király Napoleontól elpártolása is növelte. Ha ez el nem pártol, hanem mintegy 23.000 főnyi seregével az alkirályhoz csatlakozik, az osztrák-magyar sereg könnyen két tűz közé kerül.[170] A franczia hadvezért, Beauharnaist, Murat viselkedése indította arra, hogy az Etsch-(Adige-)vonalat feladván, február 3-ikán a Mincio-vonalra vonuljon vissza.
A következő napon seregének egy része[171] átkelt a Minción, úgy hogy 5-ikén Bellegarde már a kiürített Veronába tehette át főhadiszállását.[172] Sőt az a hír terjedt el, hogy a franczia vezér Cremonába vonult vissza s a Minciónál csak két hadosztályt hagyott fedezetül. E hír hatása alatt, az elpártolásra bírt Murat együttműködésében is bízva, Bellegarde elhatározta, hogy seregének Villafrancában összevont czentrumával átkél a Minción. Az alkirálynak is gyanus volt Murat magatartása s a két hadsereg közös hadműveletét gyors támadással akarta megelőzni. Azt a Napoleontól sokszor sikerrel alkalmazott taktikát akarta követni, hogy mialatt az ellenség két szárnyát foglalkoztatja, azalatt maga nagy erővel támad a középre. Azt hitte, hogy az osztrák-magyar hadsereg jobbszárnya Sommariva altábornagy parancsnoksága alatt Villafrancánál, a bal, Mayer serege, Roverbellánál van felállítva s ekként tette meg a támadásra előkészületeit s küldte az előbbi ellen Palombini, az utóbbi ellen Zucchi tábornokokat.[173]
33. HERCZEG BEAUHARNAIS EUGÉN ALKIRÁLY.[174]
A fővezértől vett parancshoz híven Radivojevich altábornagy február 7 és 8 közötti éjjel a Valeggio mellett levő malmoknál hidat veretett a Minción s átkeltek rajta a Bogdan és Stephanini dandárai; a Vécsey[175] dandár ugyanekkor Pozzolónál kelt át s megszállotta a voltai magaslatokat. Merville altábornagy a Stutterheim-gránátos és Savoya- és Hohenlohe-dragonyosokkal Pozzolónál foglalt állást, hogy könnyen mehessen a fenyegetett pontok segítségére; Jósika is itt volt ezredesével b. Gabelkovennel és Schalhardt századossal s említi is, hogy nem messze voltak tőlük a Hohenlohe-dragonyosok s a Mengen Vilmos alezredes által vezényelt «szép sárga csapkás» dzsidás, vagy ulánusezred.[176] Quosdanovich[177] tábornok dandárja Valeggio mellett tartalékban volt.[178]
Beauharnais alkirály korán reggel szintén elindult, hogy a Minción átkeljen s Valeggio s Villafranca ellen vonuljon, mikor jelentést kapott az osztrák-magyar sereg átkeléséről és borghettoi előnyomulásáról. A harcz azonnal megkezdődött s a franczia csapatok Goitótól nem messze legelőször is Mayer altábornagy előcsapataival kerültek szembe s azt Roverbella felé visszanyomták. Az alkirály a centrumban – Quesnel hadosztályában – volt s onnan intézte a hadsereg mozdulatait, mely azon számítás szerint volt elrendezve és felállítva, hogy az osztrák-magyar hadsereg centruma Villafrancánál van. Csak midőn a massimbonai magaslatról áttekinthette a terepet, akkor fedezte föl, hogy Bellegarde ugyanakkor kelt át a Minción mint ő, sőt már a seregek egy része harczba is bocsátkozott. Gyors eltökéléssel megváltoztatta haditervét s arra számítva, hogy az ellenségnek körülbelül a fele ment át a Minción, elhatározta, hogy a jobb parton maradt részt két hadosztálylyal azonnal megtámadja. Számításában azt is tekintetbe vette, hogy az ellenségnek a túloldalon már harczba bocsátkozott csapatai nem egykönnyen jöhetnek át a megtámadottak segítségére. Elrendelte tehát, hogy a centrum irányt változtatva Pozzolo felé vonuljon s a massimbonai magaslatokon álljon csatarendbe, baloldalon Perreymond lovasdandárjával, a jobbon Rouyer hadosztályával.
Szép meleg nap volt február 8-ika. Jósika és tiszttársai égtek a vágytól, hogy egyszer valahára részt vehessenek egy ütközetben s nagy volt bosszuságuk, midőn megtudták, hogy a tartalékba kerültek. Vágyuk mindazonáltal így is csakhamar teljesült. Reggel korán felköltötte őt hűséges szolgája Biervogel s előkészületeket ajánlott az ütközetre: itatóspapirt a mellény alatt a golyó fölfogására s a kávé és fehér kenyérből álló reggeli mellé egy pár pohár vörösbort szíverősítőül, de Jósika mindkettőt visszautasította. Egy negyedóra mulva már szólt a trombita s a fiatal hadnagy a gyülekezési helyen volt csapatával. Csakhamar Wilson angol tábornok, Bellegarde jobbkeze, nyargalt hozzájuk hadsegédével s messziről kiáltja: lóra, lóra! Utána jött a balszárny felől Mengen, az ulánusok alezredese[179] s vékony, de átható hangon kiáltja: rohamra, rohamra! Lóra ült az egész ezred és frontba helyezkedik, noha ellenséget még nem lát s végül az ezredes kiáltja: marche! (indulás!) Nehány percz mulva már benne voltak a Mincio melletti (pozzolói) csata forgatagában.
34. MURAT NÁPOLYI ALKIRÁLY.
A dolog úgy történt, hogy alig helyezkedett el Perreymond lovasdandára a részére kijelölt helyen, Wrede tábornok előtört a Pozzolo felé húzódó földemelkedés mögött elrejtett lovasdandárával. Ugyanekkor jelenik meg Mengel alezredes a Károly főherczeg dzsidás- vagy ulánusezred négy századával s Gabelkoven ezredes a Savoya-dragonyosokkal,[180] köztük Jósika századával. Oly heves volt a támadás, hogy az első vonalon álló franczia huszárezredet csakhamar megverték s a második vonalban álló dragonyosezred (a királynő dragonyosai) szintén nem tudott ellenállni az osztrák-magyar sereg rohamának. Nemcsak megverték, hanem a két ezredtől hat ágyút is zsákmányoltak. Ekkor az ütközet lefolyását a Quesnel hadosztályánál szemlélő alkirály a balszárny zászlóaljait zárttömegű négyszögbe sorakoztatta, mely egész közelről bevárta s akkor tűzzáporral árasztotta el az ellenséget. Jósika is itt volt s arról álmodozott, hogy ha most rést törhetne a franczia csapat soraiban, mindjárt megkapná a Mária Terézia-rend keresztjét. Ahelyett az történt, hogy lova szúrást kapott az orrán s kevés híja, hogy le nem dobta lovasát. A franczia négyszögöt ágyúval vagy gyalogsággal kellett volna megbontani, de az nem volt a közelben s a támadó sereg visszavonulni kényszerült. Ekkor megnyíltak a franczia zárt sorok s azok mögül a lovasság tört ki a visszavonulók üldözésére. Jósika századát egy lovas vadászcsapat üldözte s egy vadász pisztolyától csak az mentette meg magának Jósikának is az életét, hogy hirtelen más fordulatot vett s ekkor ő támadott hosszú kardjával a francziára, de az elnyargalt s Jósika hevenyében pisztolyával is utána lőtt. De természetesen az eredmény megfigyelésére nem volt ideje.
35. OSZTRÁK DSIDÁSOK.
Mikor az üldözött sereg lőtávolon kívül jutott, újra megfordult s támadásra sorakozott. A folyvást megújuló támadások, pl. Klosius százados tizenkétszer támadott, nagy veszteséggel jártak s a rendet is megbontották. Jósika látván, hogy százada megtizedelve bomlott sorokban fut, előre rohant és megfordítva visszavitte a csatába. Gabelkoven ezredes figyelmét nem kerülte el e merész tett, Jósikához lovagolt s megdicsérte: «Bravo, Jósika, ön főhadnagy!»
Az elfoglalt hat ágyúból öt ismét veszendőbe ment. Jósika tanuja volt, hogyan foglalt el egy Huber nevű káplár, négy legénynyel egyet, rajtaütvén a francziákon s a mikor hozta nagy diadallal, egy dsidás törzstiszt mellé rugtatott, mintha ő foglalta volna el – s meg is kapta érte a keresztet, de Jósika tanuskodására Hubert is aranyéremmel tüntették ki.
Egy másik harci kalandja is volt, t. i. észrevétlenül üldözőbe vett egy franczia vadász zászlótartót. Már közel járt hozzá s azt hitte, övé a zászló s rálőtt a francziára. A megijedt vadász erre úgy elvágtatott, hogy Jósika sebesült lován messze mögötte maradt.
A csata folyamán hírszerzőnek is kiküldték. Quosdanovich tábornok Gabelkoven ezredesnek azt a megbízást adta, hogy küldjön egy tisztet nehány emberrel Villafranca felé s jelentse, ha ellenségre talál. Jósika ezt meghallotta s jelentkezett a veszélyes küldetésre s hat emberrel azonnal útnak indult. Golyók süvítettek füle mellett, kétszer került kereszttűzbe, de ő ment rettenthetetlenül, míg végre megpillantott az ellenségből egy 30-40 főből álló medvebőrkalpagos csapatot. Megvolt, a miért küldték s két embert visszamenesztett a jelentéssel. Beesteledett s hiába várt újabb parancsra; ekkor megint két emberét küldte el; végre éjféltájban négy lengyel dzsidásra akadt s ezekkel együtt folytonos életveszedelem közt átsurrantak az ellenség sorai között s megérkeztek Montebellóba s onnan reggel vissza a táborba.
Azalatt míg ő távol volt, egész nap hevesen folyt a csata, sőt kevéssel azután hogy őt elküldte, Quosdanovich maga is megsebesült s gyalogsága visszavonulni kényszerült. Különösen vitézül tartotta magát a Deutschmeister-ezred, mely az ellenséget makacs küzdelem után Monzambano felé nyomta vissza. Az itt ismét megújult kemény küzdelemben az osztrák-magyar sereg a franczia ágyúktól sokat szenvedett, de a támadást mégis visszaverte. Az éj vetett véget a harcznak; az osztrák-magyar sereg a csatamezőn táborozott, míg parancsot nem kapott a Valeggio felé visszavonulásra. Jósika százada – mialatt ő hírszerzői kiküldetésben járt – egész éjjel lóháton virrasztott. A Mincio melletti csatában tulajdonképen egyik fél sem győzött, mivel kitűzött czélját egyik sem érte el.[181] Az osztrák-magyar sereg veszteségét 3.939, az ellenségét 6.000 emberre teszik,[182] Jósika ezrede 150 embert veszített, de ő maga sértetlen maradt, noha köpenyét több golyó átfúrta s a kartács nadrágjából és csizmaszárából kiszakított egy darabot.
A hadjárat ezután még lassan tovább húzódott a Pó mindkét partján, több ütközettel (Parma, Reggio), míg a fegyverszünet, azután a béke be nem fejezte.[183]
Jósika említi, hogy mint szolgálattevő tiszt (ordonnance) Bellegarde mellett volt, midőn Beauharnais alkirály tárgyalás végett megjelent nála. A «ritka szép, elég magas, kissé tellett, de nem kövér férfiút» nemcsak közelről látta, hanem «pár igénytelen szót is váltott vele», a mely alig terjedhetett többre, minthogy tőle kérdezte meg, otthon van-e a tábornagy úr?[184]
Jósika áthelyezése a gróf Colloredo-Mansfeld gyalogezredébe. Kapitánnyá kineveztetése. Búcsú Olaszországtól. A karszti utazás. Megérkezés Bécsbe. Récsey Ádám Jósika ezredese. Jósika bécsi élete. Olvasmányai. Írói próbálkozás. A bécsi kongresszus tagjai. Kongresszusi ünnepélyek. Színielőadások. A bécsi szalonok. Kamarabálok.
JÓSIKA a hadjárat többi részében nem vett részt. Százada új állomásain Villagióban, Milanóban,[185] Veronában ismét visszatért előbbi életmódjához s szerelmi kalandokkal, kirándulásokkal Páduába és környékére, katonai gyakorlatokkal gyorsan telt az idő. Egy századgyakorlaton élete is veszélyben forgott. Lova elbukott s utána rohamozó két embere lovastul együtt ráesett: karabélyokra fektetve ájultan vitték haza s több hétig eltartott, míg teljesen felépült. Azután egy ulánus tiszt tűzött össze vele s a párbajban kezén megszúrta.
Otthon ezalatt hírét vették, hogy milyen hősies bátorsággal állta meg helyét a minciói csatában, sőt a hírvivők megtoldották azzal, hogy ott meg is sebesült. A fiára büszke és érte aggódó apa erre elhatározta, hogy olyan ezredbe téteti át, hol élete kevésbbé forog veszedelemben. Magasrangú katonákkal folytonos összeköttetésben és jó barátságban lévén, nem volt nehéz e «jó uraival», miként végrendeletében nevezi őket, e tervét végrehajtani. Hárman is siettek kívánsága teljesítésére. Herczeg Hessen-Homburg, ki különben az ifjú katonát személyesen is ismerte, kinevezte főhadnagynak a Hessen-Homburg-huszárokhoz, vitézvári báró Simonyi József óbester ezredébe.[186] Egy másik kinevezéssel hazakerült volna mint alhadnagy az erdélyi vadászokhoz,[187] de legszebb volt a harmadik, egyszersmind előlépés is, melyet báró Récsey Ádám ezredesnek, atyja jó barátjának köszönhetett, a ki a gróf Colloredo-Mansfeld Jeromos gyalogezredébe kapitánynyá neveztette ki az ezredtulajdonossal.
Márczius 14-ikén kelt a kinevezés s 24-ikén érkezett le az ezredhez a parancs, hogy az új kapitány jelentkezzék Bécsben, ezrede állomáshelyén. Midőn ezt Emlékiratában elbeszéli, még negyven év mulva is érezzük előadása hangján azt a megelégedést és boldogságot, mely e hír hallatára szívét eltöltötte. Még csak 19 éves és már kapitány! így kiált fel s bizonyára többen kiáltottak így fel vele. Katonatársai a kinevezést különböző érzéssel fogadták, barátai örültek neki, mások azt hitték, hogy maga akart a Savoya-ezredből szabadulni.
Ezredese is így gondolkozott s hidegen fogadta, mikor a kinevezés átvételéért megjelent nála. Meg is mondta neki, hogy nem várta tőle, hogy titkon azon működjék, hogy ezredét elhagyja. Jósika becsületszavát adta, hogy sejtelme sem volt az egészről s ebben az ezredes megnyugodott.
BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS
(Az eredeti olajfestmény báró Jósika Sámuel szurduki kastélyában.)[188]
Most a búcsú következett. Nehéz volt megválni bajtársaitól, ezredesétől kezdve Biervogelig, sőt két kedvelt lováig, Olaszországot és ottani új ismerőseit nem is említve. Nem is nagyon sietett: új ezredesének írt, hogy majd csak négy hét mulva érkezik. Az érzékeny búcsúlátogatások befejeztével végre elindult s a Karszton keresztül, hol gyalog, hol lóháton, hol ökrösszekeren tette meg a hosszú utat Laibachig. A Karszt dolinái között, hogy a természet szépségeiben zavartalanul gyönyörködhessék, néhány napi pihenőt tartott egy dolinalakó család körében.[189] Ha a barangolásba belefáradt, Goldoninak magával hozott darabjait olvasgatta. Laibachtól kezdve gyorsabban haladt s csakhamar Bécsbe érkezett.
36. GR. COLLOREDO JEROMOS.[190]
Legelőször ezredesét Récseyt kereste fel, a ki az apa költségén fényesen felszerelte,[191] hogy ne kelljen szégyenkeznie, mikor a díszszemlén megjelenik új ezredében az Alser-kaszárnya udvarán. Tiszttársai barátságosan fogadták a gyermekkapitányt[192] s csakhamar olyan otthon érezte magát körükben, mintha mindig Bécsben lakott volna; új barátságokat kötött: gróf Bethlen János és József, gróf Erdődy János és gróf Nemes János voltak különösen kedves barátai. Ezek vezették be a bécsi életbe, melynek örömeibe, szórakozásaiba és mulatozásaiba az ifjúság gondtalanságával vetette belé magát.
37. KATONAI DÍSZÜNNEPÉLY A KONGRESSZUS IDEJÉN.[193]
A mulatozástól és szolgálattól üresen maradt idejében szorgalmasan olvasgatott. Az olvasásban azonban nem tartott rendet, mint a mikor Holsmay nevelője mellette volt, mindent elolvasott, a mit az Armbruster-kölcsönkönyvtárból megkaphatott, bölcseleti, költői, klasszikus és férczműveket egyaránt. Különösen szerette az útleírásokat és történeti műveket.[194] A történelmet, mint már említettük, egykori mentora, Gull kedveltette meg vele, ez a kedvtelés mind jobban erősödött benne, midőn mint katona a harcztéren és Bécsben közel szemlélhette, hogyan csinálják hadvezérek és politikusok a történelmet. Az útleírás kedvelését tudásvágyán kívül kalandos természete s eddigi utazásai magyarázták meg.
38. III. FRIGYES VILMOS POROSZ KIRÁLY.
Olvasgatta Rabelais, Rousseau, Voltaire, Hoche, D’Alembert, Diderot műveit, a «Dianosore»-t és a «Palmirai romok»-at és sok tiltott könyvet; megbirkózott Leibnitz és Kant műveivel is, melyeket ez időben még alig értett meg, a német költők közül Goethe, Schiller, Herder, Wieland, Kleist műveit olvasta, de ezek mellett az akkor népszerű regényeket, pl. Lafontaine Ágost, Kramer, Meissner, Spindler, Fouqué regényeit. Szorgalmas olvasója volt a «Beobachter»-nek és a többi bécsi lapoknak. Spanyolul is ekkor tanult meg. Sőt az írással is megpróbálkozott, nem tudjuk, vers volt-e, vagy novella? de «csak a maga számára».[195]
Jósika épen jókor, t. i. akkor tette át Bécsbe állomáshelyét, mikor e város a világ érdeklődésének középpontjában állott. Az első párisi békében (1814 május 30-ikán) az is ki van mondva, hogy a békekötő hatalmak megbízottaikat elküldik Bécsbe kongresszusra a függő kérdések elintézésére. Szeptember 22-ikén megérkezett Károly Frigyes[196] württembergi és VI. Frigyes dán király, 25-ikén Sándor orosz czár és III. Frigyes Vilmos porosz király, másnap a czárné; továbbá megjelentek Miksa bajor király, a bádeni nagyherczeg, több nagyobb és kisebb herczegek miniszterei, tanácsosai, meghatalmazottai. Köztük volt Humboldt Vilmos, Gentz, Wellington herczeg, Talleyrand, Hardenberg herczeg, Consalvi bíbornok, a pápa küldöttje stb. Mindezek nagyobbrésze magával hozta feleségét, vagy egész családját és cselédségét, azonkívül mindenféle nemzetiségű kalandorok, szerencsevadászok és kalandornők egész serege lepte el a várost. Hétszázra teszik a kongresszusi küldötteket, 100.000-re az idegenek számát.[197]
A kongresszus, mintha csak mulatni és nem tanácskozni gyűlt volna össze, csak lassan fogott munkához és nagyon nehezen készült el vele.[198] Volt egy európai és egy külön német bizottság, melyek előbb conferenciáikon megegyeztek a főkérdésekre és elvekre nézve. Nevezetes kérdések vártak megvitatásra és megoldásra: az osztrák császárság visszaállítása, a szász királyság, Olaszország, Hollandia és Belgium, a varsói herczegség határainak megállapítása stb. November 2-ikán volt a hivatalos megnyitás és 1815 június 9-ikén volt a kongresszus határozatainak ünnepélyes aláírása.[199]
39. A BÉCSI KONGRESSZUS.[200]
Annál buzgóbbak, szinte fáradhatatlanok voltak mindenféle szórakozás és élvezet hajszolásában. Harmincz millió forintra tették a kongresszusi ünnepségek költségeit s ebből egyedül az asztali kiadások naponkint 50.000 forintot emésztettek föl.[201] A czár és a porosz király még azon nap, a melyen megérkeztek, megjelentek a többi uralkodókkal és kíséretükkel együtt a kärntnerthori udvari színházban, a hol tiszteletükre «A gránátos» cz. operát adták elő, záradékul a «Zephyr és Flora» balettel, a főszerepben Bigottini balerinával.[202] Itt adták elő Beethoven «Fidelio»-ját is. Bécs mind a négy színházában[203] szorgalmasan játszottak; a Burgszínházban főleg Schiller (Stuart Mária), Kotzebue és Iffland színműveit és zenés darabokat adtak. Itt játszott az öreg Lange József, a kitünő Hamlet-alakító, kiről Jósika is magasztalóan emlékezik meg.[204] A porosz király a leopoldstadti egyszerű színházba szeretett járni, hol folyton telt ház előtt száznál többször adták Bäuerle bohózatát: »Die Bürger in Wien«-t, melyben az esernyőcsináló Staberlt Schuster Ignácz játszotta, a kinek alakításaiban Jósika is gyönyörködött.[205]
40. GR. ERDŐDY LIPÓT, AZ UDVARI SZÍNHÁZAK IGAZGATÓJA.[206]
41. A GRÁNÁTOSOK MEGVENDÉGELÉSE A LIPCSEI CSATA ÉVFORDULÓJÁN.[207]
A kongresszusi vendégeknek zenei élvezetben sem volt hiányuk. A zenebarátok társasága, melynek gróf Apponyi Antal volt az elnöke, az udvari lovaglóiskolában október 28-ikán előadta 700 részvevővel Händel «Sámson» cz. oratoriumát.[208] Itt működött Beethoven, a kinek egy Cantatéja,[209] «Wellington győzelme» cz. csata-symphoniája és A-dur-symphoniája a fejedelmi vendégeket is elragadta (1814. november 29-ikén).[210] Itt volt Meyerbeer, Czerny, Salieri stb., az énekesnők közül: Borgondio és Catalani Angelica, kiről Jósika is elragadtatással emlékezik meg[211] és még számos itt fel nem sorolható zeneszerző, virtuóz, kik vagy már itt működtek, vagy a fejedelmi kegy megnyerésének reményében jöttek ide. Nagy egyházi és katonai ünnepséget rendeztek a lipcsei csata évfordulóján (1814 október 18-ikán). Az ünnepségen megvendégelték azt a 14.000 gránátost, a kik résztvettek a csatában. Jósika aligha maradt el e katonai látványosságról.[212] Páratlan fényűzést fejtettek ki a téli lovaglóiskolában tartott nagy carrousselen, vagy lovagjátékon (november 23-ikán), a hol milliókat érő ékszereket raktak föl főúri hölgyek és férfiak díszöltözeteikre, állítólag herczeg Eszterházy Márián hat millió forint értékű ékszer ragyogott. Valóságos hiuságvásár volt, hol egyik főúr felül akarta múlni a másikat fényben és gazdagságban.[213]
Voltak népünnepélyek, melyeken a fejedelmek a nép között elvegyülve mulattak, szánkázások és mindenféle más látványosságok, pl. «Werther keservei»-t pantomimikus tűzijátékban adták elő.[214]
Jósika bizonyára megjelent ezeken, s a világforgatagba belévegyülésnek nagy hasznát vette a későbbi regényíró, a ki mindig nyitott szemmel járt a világban az emberek között.[215]
A főúri szalonok is megélénkültek, mintha csak a forradalom előtti párisi szalon Bécsbe költözött volna át. Híres és látogatott volta Metternich herczeg, a herczeg Eszterházy Mária, Colloredo, özvegy Zichy Julia, szül. Festetics grófnő, Fuchs Eleonóra vagy Laura grófnőnek, a világosszőke gyermekarczú szépségnek szalonja, a kibe mindenki szerelmes volt, a kinek a «királynő» volt rendes beczéző neve s a kinél szinte mindennapos látogatók voltak a kurlandi herczegnők, herczeg Hessen-Hornburg Fülöp, Beauharnais Eugen, Eszterházy Pál herczeg, Gentz tudósok, írók stb.[216] Ezekben a szalonokban tárgyalták le a napi eseményeket, Konstantin herczegnek, a czár öccsének vad kalandjait, melyek közül Jósika is elmond nehányat,[217] az agg Deligne herczeg,[218] vagy a Jósika által személyesen is ismert Lindenau tábornok[219] tréfáit és szellemes megjegyzéseit; az orosz czár gyöngéd figyelmét Auersperg Gabriela grófné iránt, mely azonban nem ment tovább szónál és tekintetnél,[220] a porosz királyét Zichy Julia grófné iránt, s a kit az orosz czár is «mennyei szépség»-nek nevezett el, a kinek bálján legjobban mulatott, sőt táncz kézben figurákat is csinált;[221] a württembergi király ekkor szövődő szerelmi regényét, mely házassággal végződött.[222] Sokszor itt készítették elő egyik-másik fontos kongresszusi kérdés tárgyalását is.
42. FUCHS ELEONORA GRÓFNŐ.
43. KONSTANTIN OROSZ NAGYHERCZEG.
Jósika említi, hogy a főúri szalonok közül a Trauttmansdorfféba, melyben csütörtökön volt a fogadónap, gróf Colloredo vezette be,[223] ezenkívül a herczeg Koháryét s ünnepélyek alkalmával a gróf Erdődyét látogatta s a Bedekovics házát is szívesen fölkereste. Gyakran voltak nagy tánczmulatságok. Ilyen volt a nagy álarczos bál (október 2-ikán) 10.000 személylyel. Az október 9-ikén az udvari redoute-teremben tartott bálon és jelmez estélyen 4000 vendég jelent meg, köztük Jósika is fekete frakkban, térdnadrágban és aranycsatos czipőben s különösen tetszett neki a vele kapcsolatos álarczos körmenet, melyben a négy főelem is jelképezve volt, a lég 6 karcsú leánynyal, a föld 6 kövér nővel.[224]
Gyakoriak, de zártkörűek voltak a kamarabálok. Jósika ekkor már kamarás volt,[225] tehát járhatott az udvarhoz, ezt a kiváltságot most fel is használta, azonkívül szorgalmasan látogatta e bálokat is, hol jó alkalma nyilt úgy a tánczra, mulatásra, mint mellékesen a megfigyelésre is.
Egy ilyen kamarabálban – miként ő beszéli – egyszer csak suttogás, majd csoportosulás támadt, az orosz czár komolyan tárgyalt valamiről Metternich herczeggel. Mint csakhamar megtudta, most érkezett meg a híre Bécsbe annak,[226] hogy Napoleon elhagyta Elba szigetét s útra kelt Francziaország felé. A hír eleinte hihetetlennek látszott s megdöbbentette, de nem oszlatta szét a kongresszust, még hónapokig maradtak ott s a czár, a porosz király és Ferencz csak május végén utaztak el Bécsből a főhadiszállásra, de Jósika életében fordulatot jelentett ez a hír.
44. LINDENAU TÁBORNOK GÚNYKÉPE.[227]
Napoleon elhagyja Elba szigetét. Az új hadjárat előkészületei. A szövetségesek hadereje. A Colloredo-Mansfeld ezredének szerepe a hadjáratban. Jósika szabadságideje. Visszatérés az ezredhez. A waterlooi győzelem. A tartalékhadsereg haditettei. Schlettstadt körülzárása. Jósika Châtenoisban. A mühlhauseni állomás. Francziaországi állomások. Jósika Párisban. A szövetséges fejedelmek díszszemléje. A II. párisi béke. Visszatérés Bécsbe.
NAPOLEON Elbaszigeti számüzetésében csak alkalomra várt, hogy onnan kiszabadulva, hozzá hű katonái élére álljon. Ez az alkalom hamarabb beköszöntött, mint a bécsi kongresszuson tanácskozó uralkodók gondolták. 1815 február 26-án hagyta el a szigetet, márczius 1-én Golf Juannál partra szállott s katonái s a nép üdvrivalgásai között 20-án bevonult Párisba. XVIII. Lajos magára hagyatva, kénytelen volt menekülni.[228] Márczius 5-ikén értesültek a kongresszus tagjai a szökésről,[229] s hatása először is abban nyilvánult, hogy a vitás kérdésekben könnyebben megegyeztek s Napoleon ellen a szövetséget megújították. Schwarzenberg április 28-án már bemutatta az uralkodóknak a hadi tervet az új hadjárat megindítására. A terv lényege az volt, hogy a szövetségesek ismét együttesen járnak el s nem engedik, hogy Napoleon egyes különálló seregrészeket túlerővel támadhasson meg s azután, miként a lipcsei csata után, ismét Párisba vonulnak be.[230]
A szövetségeseknek nagy előnye volt Napoleonnal szemben, hogy 715.174 főből álló seregük (1610 ágyúval) fegyverben állott, a mely számot egy millióra egészíthettek ki,[231] míg Napoleonnak, mikor a harczot megkezdte, kezdetben alig volt 120.000 embere s hadseregét ellenfelei haderejének felére is óriási nehézséggel emelhette.[232] A szövetségeseknek júniusban öt nagy hadserege volt készen a Páris felé nyomulásra, ú. m. a németalföldi (angol) Wellington, az alsórajnai (porosz) Blücher, a középrajnai (orosz) Barclay de Tolly, a felsőrajnai (osztrák-magyar és német szövetséges csapatok) Schwarzenberg és a felsőolaszországi (osztrák-magyar) sereg Frimont vezérlete alatt. Ebből a közös vezérlet alatt álló felsőrajnai sereg 254,552 emberre rúgott, melynek osztrák-magyar alkotórésze 104,440 gyalog, 20,780 lovas és 5311 tüzér volt.[233] Öt hadtestből állott s az ötödik osztrák-magyar tartalékhadtest főparancsnoka Estei Ferdinánd főherczeg volt s ennek harmadik hadosztályában Liechtenstein Alajos altábornagy alatt volt többel együtt a Colloredo-Mansfeld Jeromos ezrede, a 33. számú gyalogezred is beosztva, melyben Jósika is szolgált.[234]
45. NAPOLEON PARTRA SZÁLLÁSA A ST. JUAN-RÉVBEN.[235]
A Schwarzenberg tervezete szerint a rajnai seregnek Baselen túl és innen hat szakaszban kellett átkelni a Rajnán s azután a Vogézek háta mögött egyesülni a bajorokkal s együtt indulni Langres felé. Az időpont, melyben a rajnai sereg az ellenség földére léphet, június 24-re volt megállapítva.[236]
Jósika a kongresszusi mulatozás közepette szellemileg és anyagilag is kimerült. A bécsi élet ekkor egyébként is nagyon költséges volt s ilyen életmód mellett kapitányi fizetése, a «kárpótlási pénznek» nevezett pótlékkal és a hazulról kapott zsebpénzzel együtt sem lett volna elég költségei fedezésére. Egyszer pénzzavarba is jutott, melyből hűséges barátja, Erdődy rántotta ki egy kölcsönösszeggel, apja is segített rajta, úgy hogy nagyobb rázkódtatás nélkül végigküzdötte e válságos időszakot.[237] Pihenésre vágyva erre nézve legegyszerűbb és legalkalmasabb módnak azt tartotta, hogy Bethlen János barátjával együtt hazamegy Erdélybe néhány hétre apja és testvérei látogatására. Midőn a Napoleon elmeneküléséről s a készülő hadjáratról értesült, le akart tenni tervéről, de ezredese biztatta, hogy affelől bátran elmehet, mert az ezrednek pontosan ki van szabva útiránya és érkezési ideje s utána mehet. Jósika élt az engedélylyel s három év mulva viszontlátta a gyermekifjúként kalandvágygyal eltelve elhagyott szülei hajlékot.
46. XVIII. LAJOS MENEKÜLÉSE.
47. SÁNDOR CZÁR.
Mire visszaérkezett Bécsbe, ezrede már útra kelt[238] s az ezredes számára hátrahagyott levele Linzet jelölte meg, hol ezredét utólérheti. Megérkezése napján a Grabenen a czár fogata mellette hajtatott el s a czár magához intette, megkérdezte tőle, mely ezredben szolgál s üdvözöltette Récsey ezredest, a ki 1812-ben Poddubnienél ellene vitézül harczolt s a kongresszus ideje alatt adjutánsként volt mellé beosztva.[239]
Linzben csakugyan utólérte a Duna mentén vonuló ezredét s ezután zászlóalja élén haladt Bajorországon és Württembergen keresztül, hol hosszabb, hol rövidebb (pl. Reutlingenben egynapi) pihenőt tartva. Nyár lett, mire Francziaország határát átlépték.
Fentebb említettük, hogy Schwarzenberg haditerve június 24-ikét jelölte meg a franczia határ átlépésének időpontja gyanánt. Ugyanebben az is meg volt határozva, hogy Wellington és Blücher együttes támadása nyitja meg a támadást.[240] A németalföldi angol és alsórajnai porosz sereg belle-alliancei vagy waterlooi győzelme (1815 június 18-ikán) eldöntötte a hadjárat sorsát s így a terv további kivitelén változtatni kellett. Főfeladata lett most már a visszavonuló ellenség üldözése, hogy ne egyesülhessen és ne szervezkedhessék, továbbá az ellenségtől megszállott helyek elfoglalása s újból megszállása. A tartalékhadseregnek, melybe Jósika is be volt osztva, az a feladat jutott, hogy a második hadtesttel együtt akár Remiremont és Epinal, akár Mühlhausen, Colmar, Luneville irányában Nancy felé vonuljon; hogy a harmadik hadtesttel egyesüljön, a Rajna-völgyet megtisztítsa az ellenségtől és a Vogézek átjáróit hatalmába kerítse.[241] Június végén[242] a Ferdinánd főherczeg tartalékserege már Elszászban volt s egy része a rajnaparti Hüningen erődöt,[243] a másik Schlettstadtot zárolta körül, melyet 6000 főnyi sereg védett.[244] Itt már Jósikának is jutott némi szerep a hadműveletben.
BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS KATONAI ELBOCSÁTÓLEVELE, 1819 MÁRCZIUS 1-ÉN.[245]
48. BLÜCHER POROSZ TÁBORNAGY.
Az ezred első zászlóalja – így beszéli el szerepét[246] – Schlettstadttal szemben volt felállítva s már szóltak az ágyúk, mikor ő a szomszédos Chatenois nevű kis helység előtt állította föl századát.[247] Attól félt, hogy nem kerül tűzbe s levelet írt ezredesének, hogy küldje őt előre. A Benyovszky-ezred oláh katonasága ezalatt fosztogatta Chatenois lakosságát s a falubeliek a parancsnokhoz, herczeg Liechtenstein Alajoshoz fordultak panaszaikkal. A herczeg haragra lobbanva a kihágásokon, az épen ott felállított zászlóalj parancsnokához, Jósikához lovagolt s rákiáltott: «Kapitány úr, századával szállja meg Chatenoist és ha ott egy óra mulva egyetlen egy martalócz is háborgatja az embereket, Önt agyonlövetem.» Egy félóra mulva egy Benyovszky-katona se maradt a helységben. Buzgó segítőtársa volt Krigel őrmester, a ki a puska agyával kergette ki őket. A garázdálkodók egy pinczében már lerészegedve csókolóztak s ölelkeztek, és mikor Krigel és báró Kemény György hadnagy odaérkeztek rendet csinálni, rájuk támadtak. A hadnagy kardot rántott, Krigel ismét a puskaagygyal dolgozott. Egy Benyovszky-tiszt fel is szólalt a Krigel bánásmódja ellen, hogy az rossz vért fog szülni, de Jósika, ki maga is kidobott vagy kettőt, azzal hallgattatta el, hogy ő felsőbb parancsot hajt végre s ha ki nem vezetteti embereit, őt is elfogatja. Erre azután az is buzgólkodott a rendcsinálásban. A herczeg meg is dicsérte a rövid és alapos eljárásért.
49. OSZTRÁK DRAGONYOSOK.
50. A HÁROM SZÖVETSÉGES URALKODÓ.
De ekkor zászlóalja már tűzben volt, a vitéz védősereg kirohant a várból[248] s a rohamban báró Vécsey főhadnagy is elesett. Égve a vágytól, hogy az ütközetbe vegyüljön, a szeles ifjú elfeledkezett a katonai szabályzatról s a vezényletet átadva főhadnagyának, a tűzben levő két századhoz sietett. A harcznak ez a része nem volt komoly. A vár lakosai ellepték a falat s távcsövekkel keresték az ellenséget. A jókedvű osztrák és magyar katonák egy fatörzset feketére mázoltak s a várnak irányozták s mulattak rajta, mikor a kíváncsi nép ész nélkül rohant le a falról. Július 22-én hatnapi fegyverszünetet kötöttek s annak lejártával az őrség elismerte a visszahelyezett franczia király, XVIII. Lajos uralmát, a ki már (július 8-án) bevonult Párisba, hová július 10-ikén az orosz, osztrák-magyar és porosz uralkodó is megérkezett.
A hadsereg azért folytatta útját, hogy megszállja a forrongó országot, míg a rendet és békét helyre nem állítja.
Jósika különböző állomásai közül felemlíti Mühlhausent, hol az ezredében levő sok gyolcsos tót ráesett a lakosság kiterített vásznára s mire a tisztek észrevették a zsákmányolást, megdézsmálta azt. Egy másik kalandjuk volt, hogy egy más helységben br. Haugwitz őrnagy előre lovagolt, hogy a szomjas katonaságnak vizet keressen s egy udvarba belovagolva, az ott időző franczia favágó durván elutasította, sőt fejszével támadt rá. Az ezalatt megérkezett katonák kezéből alig lehetett kiszabadítani s noha Jósika is közbevetette magát, csak huszonöt bot után eresztették szabadon.
Egyszer a század pihenője alatt egy bokorban elaludt s elmaradt századától. A franczia mezei munkások észrevették s tanakodtak, mitévők legyenek s bizonyára megtámadták volna, ha lóhalálában nem vágtat vissza érette lovásza.
Francziaországi állomásai közül megemlíti Grayt, hol csak egy éjet töltött és Chaumont La Giart, hol már több hétig maradtak egy vendégszerető franczia kastélyában. Innen két tiszttársával berándult Fontainebleauba, hol elmerengett Napoleon letűnt dicsőségén, innen tovább mentek megtekinteni Páris nevezetességeit. Elmentek színházba és gyönyörködtek Talma játékában s az operában a «La rovina di Balthazare» cz. látványosságban, sőt a roulette-tel is szerencsét próbáltak. Kedvelt állomása volt Faverney, Bourbonne les bains s mint katonának örökké emlékezetes maradt a dijoni táborozás, a mikor az orosz czár a szövetséges fejedelmekkel szemlét tartott a díszben kivonult osztrák-magyar csapatokon. Hat osztrák vasas ezred állott egy frontban s Jósika a hatást azzal is fokozta, hogy az egész századának műbajuszt csináltatott. Az erdélyi vadászok egy erdő közelébe kerülvén, örökzöldből sátrakat, a tisztek számára palotákat készítettek. Székely János, régi székely család sarja, volt a kapitányuk, a ki Jósika látogatásakor büszke volt székely honfitársainak – a mai fedezék- és lövészárokdíszítők ezen őseinek – leleményességére és jó ízlésére. A fejedelmek is megtekintették a franczia kertre emlékeztető magyar telepet.
51. TALMA FERENCZ.
A második párisi béke (1515 november 20.) ötödik pontja és a függelékül hozzácsatolt katonai egyezmény kijelölte azt a határt, melyet a szövetségesek 150.000 emberrel hosszabb időre megszállanak, a többi sereget a béke aláírása után 21 nap mulva haza kellett küldeni.[249] E megszálló hadseregben Ausztria-Magyarországot 30.000 főnyi sereg képviselte br. Frimont lovassági tábornok főparancsnoksága alatt, Colmar főhadiszállással.[250]
A sereg többi része lassan megindult korábbi állomáshelyére. Ezek között volt a Jósika ezrede is, mely az 1816. év elején érkezett vissza a bécsi Alser- vagy Alster-kaszárnyába.[251] Nyeresége – mint maga mondja – nehány rang s egy érdemrend, az ágyúkereszt volt. Milyen rang, pontosabban nem határozza meg.[252]
A bécsi katonai élet. Jósika Samu párbajkalandja. Jósika az udvari őrszolgálatban, Jósika önképzése és olvasmányai. Szórakozások. Jósika és Raimund Ferdinánd. A bécsi szinház Jósika korában.
JÓSIKA Bécsben, midőn a hadjárat fáradalmait kipihente, ismét a régi életet folytatta. Maga a katonai szolgálat békében is elég fáradságos volt, a becsvágyók e fáradságot még fokozták is. Reggel négy órakor kelt s kiment a simmeringi mezőre hadigyakorlatra, azután onnan gyalog tért haza. Máskor kilovagolt a környékbe vagy otthon vívógyakorlatot tartott barátjaival. Egy párbaja is volt, valami «semmiségért» összeveszett egy tiszttársával, kardot rántottak s ott mindjárt a szobában éjféltájban egy szál gyertya mellett egymásra rohantak. Hasztalanul tanácsolta gróf Erdődy János, hogy halaszszák holnapra. A heves vagdalkozás közepette az ablakmélyedésbe szorultak s Jósika ellenfelének két ujját vágta meg, az pedig szeme körül ejtett sebet rajta, hogy a vér szemét elborította. A párbajsegéd – Erdődy – még ekkor is csak nagynehezen tudta egymástól szétválasztani őket.[253] Indulatossága és hirtelen haragja csaknem életveszedelembe sodorta.[254]
Hasonló párbajhős volt Samu nevű öcscse is, ki néhány évvel fiatalabb volt nála[255] s zászlós volt[256] ugyanabban az ezredben, mint bátyja s már a franczia hadjáratot is végigküzdötte. Hirtelen haragra lobbanó s még bátyjánál is heveskedőbb volt[257] s egymásután két párbajba is keveredett. A párbaj után ellenfele csakhamar meghalt s halálát kapcsolatba hozták a párbajjal s azt rebesgették, hogy haditörvényszék elé állítják. Récsey ezredes, míg a kedélyek lecsillapodnak, a párbajsegéddel Bája nevű tiszttársával együtt mindkettőt szobafogságra ítélte. A két könnyelmű ifjú a kéményen keresztül megszökött a kaszárnyából s egymástól elszakadva, Jósika Samu Würzburgba[258] báró Zobelhez szökött. Két levelet hagyott hátra, egyet az ezredesnek, melyben a katonai rangjáról lemond, a másikban röviden elbúcsúzott öcscsétől.
Képzelhetni az ezredes haragját, a ki mintegy felelősséget vállalt fellebbvalói és az apa előtt az ezredbe általa felvett két Jósika fiúért. Azonnal levelet írt az apának, melynek hangján még megérzik írója ingerültsége.
«Kedves Barátom! Samunak ide zárt levele leggnagyobb (így) bizonysága lehet, hogy mit lehetet(t) tőlle várni. Nem elég, hogy maga ezt a hal(l)hatatlan és minden törvény ellen való dolgot cselekedte, hanem még azt az meggondolatlanságot Bájával is közlette, mert ő is arestomban lévén, reája vette ezen gyalázatos cselekedetére. Hogy az gyalázat nagyobb ne légyen, mind az kettőnek az quietálását ma béadom, mert külömben az törvény szerint képzelheted, hogy mi lehetne az következése. Megvallom, Barátom, hogy szinte beteg vagyok szégyelletemben, azért ha haza érkezik, arra kérlek, hogy vissza ne kűld(d), mert külömben csak engemet hozol uj bajban és nevedet az világ eleiben. Azért nincs más mód, hanem ot(t)hon tartani. Én eleget sajnállom, de nem tehetek rólla.
«Két holnapi czulagja még itten vagyon, abból az adósságait, a mennyire ér, fizetni fogom, de ez bizonyosan nem lészen elég, mert csak a mit most tudok is már sokkalt (így) többre megyen. Magának tudni kelletik, hogy kinek és miért adós, azért írasd fel és küld(d) fel, mert külömben az ide való hunczfutak mingyárt az Császárhoz recur(r)álnak. – Kérlek tudósits mihelyt megérkezik, hogy légyek leggalább azzal a megnyugovással, hogy fel nem fogták. Barátságodban ajánlva maradtam igaz barátod Rétsey mp.
52. RÉCSEY EZREDES LEVELE ID. JÓSIKA MIKLÓSHOZ.
«Mind azon által küldd) fel az engedelmet azaz testimonium(ot), hogy az te engedelmeddel történik, mert külömben nem fogják bévenni, minthogy még nem majoren(nis.)[259]»
Miklós, a mint a neki czímzett levelet megkapta, azonnal az ezredeshez sietett, a ki nagy felindulásában nem akarta neki elhinni, hogy nem volt a szökési tervbe előre beavatva. Azután megjött a báró Zobel levele is, melyben száz aranyat kért a Samu költségeinek fedezésére. Az apa ezt azonnal megküldte. Jósika már azt hitte, hogy testvére hazautazott, de egy novemberi estén, mikor épen hazulról el akart menni, egy kopott öltözetű vándor, félszemén fekete kötelékkel, köszöntött be hozzá. Katonaszökevény öcscse volt. Vagy két napig magánál tartotta s azután egyik lova árán utiköltséget szerezve, hazaküldötte, egyszersmind jelentette ezredesének, ez pedig az apának[260]
«Kedves Barátom! Tegnap csak belépik Miklós hozzám azzal az hírrel, hogy Samu itten vagyon. Képzelheted, hogy mily sensatiót okozhatot(t) nekem azon hír – egy elszököt(t) Tisztet itten tudni. – Én it(t) azonnal az itten keresztül marsírozó Benyovszky Regimentyiből való Kapitány(nak) Farkasnak utánna küldöttem Miklós által, hogy Branyicskáig magával bévinné, nehogy megint az úton valami meggondol(at)lanságot cselekednék, azért tégy oly rendelést, hogy az Tiszted által vévén az Kapitánytól, az reája teendő költséget megfordítsa. Én 100 ftot adtam Miklósnak, hanem ebből nékie meg kelletik fizetni az postát a meddig eléri az Kapitányt. A mint hallom Vürzburgban Baro Czobeltől 60 aranyat kapot(t), ezt nékem Miklós mondotta, mert én vele nem beszéllettem, hanem most irtam oda és azt tartom, hogy nem sokára megtudom …»
A hevesvérű ifjú szerencsésen hazaérkezett s néhány év mulva csakugyan párbajnak lett áldozata. Jósika Miklós ezután ismét megszokott foglalkozásához és szórakozásához tért vissza.
53. MÁRIA LUDOVIKA KIRÁLYNÉ SZOBRA.
Jósika az udvarhoz többször ki volt őrszolgálatra rendelve, úgy hogy már Ferencz császár is név szerint ismerte s néhányszor meg is szólította. Egy más udvari élménye volt, hogy egyszer a császárné a kamarások szobáján épen akkor ment keresztül, mikor Jósika egy tükör előtt gyönyörködött karcsú termetében s önkénytelenül elmosolyodott rá.[261]
Szabadon maradt üres idejében önképzését tovább folytatta. Ujra hozzáfogott a spanyol nyelv gyakorlásához s eredetiben elolvasta «Don Quijote»-t és spanyol fordításban Lesage «Gil Blas» ját. Sőt az angol nyelvből is vett leczkéket, de a huszadik óránál abba hagyta.[262]
54. RAIMUND FERDINÁND.
Mint olyan ifjú, a ki keresi a tehetségének megfelelő teret, melynek szentelje üres idejét és még nem találta meg, rajzórákat vett Kunicke Adolf litografustól és történeti festőtől, a ki ekkor tűnt föl Bécsben, mint a litografia tökéletesítője s később nagy «Duna-látképei»-ről (1822-8) vált híressé. Lavater és Gall tanítványa volt s egy ily tárgyú mű illusztrálását is elvállalta. Jósikára az akkor feltünt, nagy zajt csapott s szinte csalhatatlannak tartott emberismereti módszer nagy hatással volt.[263]
Egyik legkedveltebb szórakozása a regényolvasás volt, s e tekintetben nem is volt nagyon válogatós, mindazt elolvasván, a mit az Armbruster kölcsönkönyvtárából vagy barátaitól és ismerőseitől megkaphatott. Elolvasta Madame Staëlnek, a «Delphine» és «Corinne» szerzőjének, és Cottin Máriának ekkor népszerű regényeit.[264] Radecliffe Anna angol írónő műveit franczia fordításban olvasta,[265] sőt oly elavult regényektől sem riadt vissza, mint Madelaine de Scudéry tízkötetes «Artamenes, vagy a nagy Cyrus»-a (1649-58) és az ugyanolyan terjedelmű «Clélia» ja (1656-60), melyet «kulcs»-csal kellett olvasni, hogy politikai vonatkozásait megérthesse, ilyen politikai kulcsos regény volt olvasmányai közt a Barclay «Argenis»-e, melynek magyarul ekkor már kétféle fordítása is közkézen forgott, s a melyet Dugonics is követett «Etelká»-jában; Honoré d’Urfé «Astrée» cz. pásztorregényét (1610-27) is több másod- és harmadrendű regénynyel együtt «elszállásolta emlékezetében».[266]
55. RAIMUND FERDINÁND NÉVALÁÍRÁSA.[267]
El nem mulasztotta volna a kamarai bálokat vagy a hernalsi leánynevelőintézet bálját, hol rendesen jól mulatott, el kellett mennie, mert kirendelték őket hivatalos tánczosoknak a rokkant tisztek leányainak báljára. Bál után a közelben fekvő «Lothringer» sörházba tértek be, az írók, színészek, kritikusok vendéglőjébe, a hová egyébkor is eljárogatott.[268] Itt több nevezetesebb bécsi íróval és színészszel megismerkedett. Valószínűen Raimund Ferdinánddal, a híres bécsi színészszel és színműíróval is itt ismerkedett meg. Egyszer az utczán, a mint fáradtan ballagva szembe jött vele, meg is szólította: «Jó estét Raimund úr, honnan jő, egészen kifáradtnak látszik?» – «Hogy ne lenne az ember fáradt, ha egész nap ül és költ», volt rá a válasz.[269] Ezt az ismeretséget arra is felhasználta, hogy irodalmi kísérleteit, három «keserves» drámáját, elvigye hozzá s megkérdezze róla véleményét. Raimund megdicsérte a darabjaiban kifejezésre jutott nemes érzéseket, de azt is hozzá tette, hogy: azok egy batkát sem érnek. «Lássa ön, – úgymond – egy van darabjában, mi nekem nagyon feltűnt, a leleményesség, önből jó regényíró lehetne, de arra még igen fiatal.» Jósika meghajolt a bírálat előtt, s mint ifjúsági bűneit később Szurdukon elégette a színdarabokat, melyeknek czímeit sem tudjuk.[270]
Ez időben a színház vonzotta őt különösebben, a mi talán kapcsolatban van drámaírói kísérleteivel is. Ilynemű hajlamait árulja el az a műkedvelő előadás is, melyet a franczia hadjárat alatt Ybbsben (Ips) rendezett, tiszttársaival együtt előadva Kotzebuenak «A német kisvárosiak» (Die deutschen Kleinstädter) czímű négyfelvonásos vígjátékát. Jósika magának tartotta meg benne a Sperling helyettesinspector szerepét.[271] Különösen az udvari színházat látogatta szorgalmasan, hol Iffland, Kotzebue, Weissenthurm művei voltak ekkortájban műsoron. Látta Müllnerr Adolfnak «A vétek» (Die Schuld) czímű sorstragédiáját, melyet Katona is fordított. Calderon «Az élet álom» (Das Leben ein Traum), Grillparzer «Ősanya» cz. drámáját (Ahnfrau), melyet 1817-ben adtak először, Weidmann «Aubigny Klementiná»-ját, Shakespeare «Hamlet»-jét, «Lear király»-át, «Macbet»-jét s Goethe és Schiller több darabját; Rossini, Weber és Mozart operáit. A színészek, színésznők és énekesnők közül az öreg Lange, Heurteur, Korn és felesége, Koberweinné és Adamberger kisasszony, Körner Tivadar menyasszonya művészetét dicséri, ez utóbbi színésznőt legszebbnek, legkedvesebbnek s legfeddhetlenebbnek mondja.[272]
56. ADAMBERGER ANTONIA SZINÉSZNŐ.
Olykor el-ellátogatott az ismerős családokhoz is, hol a vígkedélyű és művelt fiatal báró és kamarás, a ki a mellett daliás kapitány is volt, szívesen látott vendég volt. Nem egy leánynak zavarta meg álmait, ki vele kapcsolatban szőtte jövőre vonatkozó titkos terveit. Udvarolgatott is jobbra-balra még a hernalsi nevelőintézet kisasszonyainak, színésznőknek és tánczosnőknek is, de arra – önvallomása szerint – mindig vigyázott, hogy magát le ne kösse. A szabadságvesztésnek ez az óvatosan került «veszedelme» olyan oldalról lepte meg, a honnan nem is sejtette.
57. HADI TROFEUMOK.[273]
HARMADIK KÖNYV.
A HÁZASÉLET.
1818-1836.
58. A BRANYICSKAI JÓSIKA-KASTÉLY.[274]
Jósika megismerkedése Kállay Erzsébettel Bécsben. Kállay Lizi és Bánffy Pál. Jósika látogatásai a családnál. Levelezése Kállay Lizivel.
JÓSIKA Emlékirata egy helyén[275] gondtalan ifjúsága rajzolása közben ezt a mélabús megjegyzést teszi: «Élvezzük most az ifjukort álmaival, reményeivel, csalódásaival, mert, mint a hajós a tengeren, egy fekete foltot látok, melyből aligha vihar nem fog keletkezni. De távol van, még szele sem lengedez, még mindig síma a tenger, mint a tükör.» Czélzás ez az életében nemsokára beálló fordulatra. De a mit később fekete foltnak nevezett, közelgése- és föltűnésekor, hogy Vörösmarty költői képével éljek, rózsafelhőnek tetszett. Most már csakugyan nem volt messze, a tenger sem sokáig maradt tükörsima.
A könnyűvérű, kellemes, megnyerő külsejű daliás kapitány, a ki gondtalanul belevetette magát a bécsi élet forgatagába, addig-addig «szállt virágról-virágra,»[276] míg végre megakadt a szerelem hálójában: maga is szerelmes lett. A huszonhárom éves ifjú az 1817-ik évben összetalálkozott a szilágymegyei főispán fiával, a nála is fiatalabb Bánffy Pállal, rövid idő mulva összebarátkoztak, együtt jártak mulatni, látogatóba, szóval bizalmas jó pajtások lettek, kiknek egymás előtt nem volt semmi titkuk. Elmondta neki Bánffy, hogy szerelmes, hogy Kállay Leó napkori birtokos leánya, a szép Lizi a menyasszonya, megmutatta arczképét, sőt egyszer arra is felszólította, hogy menjen el vele hozzájuk, hogy bemutathassa. Az úton elmondta, milyen szép, milyen ügyes, milyen gazdag leány a Lizi: a Kállay-vagyon egyhatodrészének várományosa stb., míg végre megérkeztek a Schultergasséba, a hol Kállayné lakott az első emeleten. A kétszobás lakás egyszerű berendezésével nem mutatott ugyan dúsgazdagságra, de a szíves vendéglátásra Jósikának nem lehetett panasza. Kállayné szül. Eötvös Erzsébet egy kissé elhízott, csinos arczú, jókedélyű, beszédes úriasszony, nyilt házat tartott Bécsben: házát a magyar testőrök,[277] a Magyarországról Bécsbe felránduló ismerősök, vagy rokonok fel-felkeresték. Járt házához Tisza Lajos, Tisza Kálmán apja, ekkor 19 éves ifjú, Szentmarjay somlói birtokos, az anekdota- és szellemes mondásgyűjtő Aszalay József, később a Weber-féle «Demokrit»-ra emlékeztető «Szellemi omnibus kéjutazásra az élet utain» czímü háromkötetes mű szerzője, ekkor udvari kanczelláriai fogalmazógyakornok és mások. Az első látogatást újabbak követték, előbb hetenként egyszer, később mind gyakrabban. Jósika a kis Lizit már az első látogatáskor «csinosnak, sőt szépnek» találta s igen jól mulatott társaságában. A tizenhatéves leány,[278] korának bájos üdeségével könnyen ébreszthetett vonzalmat, később szerelmet az egyébként is lobbanékony ifjúban. Még arczképén is a Monna Liza-szerű arcz a hódítás biztos öntudatosságát árulja el, a zöldbe játszó kék szem rejtelmes, mint a Jókai tengerszemű hölgyéé, az ajk szenvedélyt árul el, a dús szőkésbarna hajzat, a hattyúnyak és karcsú derék, a gyerekleány naivsága, pajkos elevensége és öntudatlan kaczérsága Jósikát egészen meghódították. Emlékiratában írja: «Nem gondolták-e olykor, ha holdvilágos éjeken valami halmon, rezgő nyír- és nyárfák közt pihenve, tekintetük a kék végtelenbe merült: hol vagy? honnan fogsz egyszerre előlépni? mely oldalon jelensz meg, mintha onnan a magasból ereszkednél le, mint Luna Endimionhoz, te kedves sóvárgott eszménykép? … Aztán olykor azt hisszük, megtaláltuk, ő az, nem lehet más.»[279] Jósika azt hitte, hogy Kállay Liziben csakugyan megtalálta azt az eszményképet, melyet képzelete alkotott magának.
A vígkedélyű és bájos leánynyal való gyakori találkozás, a körében talált szórakozás, melyet az anya nem csak nem ellenzett, de mindenképen előmozdítani igyekezett,[280] Jósikában mindinkább fokozódó érdeklődéssé, majd vonzalommá és szerelemmé fejlődött. Eleinte maga sem volt tisztában látogatásai czéljával, ártatlan udvarlásnak tartotta azt, annál inkább, mert a leánynak már volt vőlegénye. Midőn Bánffy hazautazott, ő is abbahagyta látogatásait. De jó szerencséjük, vagy a mint Jósika nevezi, végzetük a Grabenen véletlenül ismét összehozta őket s másnapra ismét találkozót adtak egymásnak az Augartenbe, bizonyosan egy sétára az úgynevezett Seufzeralléeban.[281]
Jósika a séta alatt a vőlegényről beszélt, a ki nemsokára visszatér s Lizit nőül veszi s azután később, mikor már férj és feleség lettek, meglátogatja őket Szilágysomlyón. «Soha se vigasztaljon olyan nagyon, édes Jósika – felelt Lizi nevetve – nem vagyok én szomorú s nem vágyom Somlyóra.» Jósika, ha későbbi előadásának hihetünk, még ekkor sem kapott észbe. Azt vélte, hogy Bánffy Pál helyett Lizi másba szeretett. Ez baj, gondolá magában, de nem az ő baja. Séta után hazakísérte őket, s vacsorára ott marasztották.
A leány ekkor már szerelmes volt, Jósika is, miként maga is bevallja.[282]
A Jósika ekkor írt leveleiből nyomon követhetjük e szerelem fejlődését. Előbb közömbös dolgokról esik szó, Jósika könyvet kér kölcsön, hűségesen beszámol napi foglalkozásáról, majd Lizi egészsége iránt érdeklődik, azután érzelmeire tér át s levele szinte észrevétlenül szerelmes levéllé válik.[283]
Egy rövid kis levélben, mely ha nem az első, akkor az elsők közül való, «Kedves kicsi Lizijétől» franczia könyvet, a Fenelon «Telemaque»-ját kéri olvasni. «Ma meglátlak – folytatja tovább – addig csókollak ezerszer, hogy vagy ’s mit csinálsz, – én ma komisz ember vagyok, már ebédeltem. Anyámnak kezeit csókolom. Hív Miklósod s. k., strázsa comendáns ’s a németek ostora mái napon.»[284]
Kétségtelenül csakhamar ezután írta ezt a szintén kelet nélkül való levelét, melynek tartalmát a strázsa unalmai közepette gondolta ki:
«Kedves Édes Lizim! A mint meg mondotta vala, ugy be is tölt vala, mert Jósika Miklós Ur ő nagysága richtig a németek ostora lett vala. Ezen szép és szívreható versekből láthatod édes jó kis F… hogy ma strázsán vagyok és az unalmamat savanyu szilvával, és régi ujságokkal űzöm el magamtól. Kérlek izend meg, vagy a mit inkább szeretnék, ird meg, ha jobban van-é a kis lábod, mert úgy sajnállok, hogy nem is hiheted, ha lehet ma megláttok, ’s a ki szeret, annak minden lehet, ha csak az esső püspököket és óbestereket nem esik, ’s ugy is eljövek. Három könyvet küldök a Bibliotékába, ’s kérlek, hogy azt a szomoru, vig könyvet, melyet tegnap[285] vettem, küldd el. Anyád kezeit csókolom ’s vagyok téged ezerszer csókolván holtig hív Miklósod, adieu, adieu, adieu, adieu, adjeu, édes kicsi Lizim.»[286]
59. KÁLLAY ERZSÉBET GYERMEKKORI ARCKÉPE.
A strázsáról még egy másik levelet is ír, mert ott is Lizijére gondol: «Kedves Lizim, Strázsán vagyok, küldj a Voltaire) munkái közül egy néhány darabot, töltsd jól az üdőt ‘s nyerd meg Péchyt,[287] csókollak 1000-szer, írd meg, hogy miként vagy ‘s mit csinálsz. Anyád kezét csókolom. Holtig hí Miklósod.»[288]
Egy német levélben a «Zoar» czímű mű második részét kéri.[289]
A szerelmesek valamin összezördültek, a «kemencze mellett», Jósika sértődött meg valamin, talán valami féltékenységi jelenet? Ha az volt is, nem tartott soká:
«Kedves Elisem! Most jól kezdettem e’ levelet?... én reád a tegnapi csetepátéért a kemencze mellett, méltán haragudhatnék, de magad is tudod, hogy, mikor az ember arra akar haragudni, kit inkább szeret, mint mindent a világon, nem nagy haragba van, azért punctum. és réz port ::: reá, én az egész dolgot elfelejtettem és soha többé elő sem is fogom hozni, mert arról tökéletesen meg vagyok győződve, hogy az én kedves Elisem engemet igazán szeret, és neki mindég fájni fog, ha eszibe jut, hogy engemet minden igaz ok nélkül olyan nagyon megsértett. A könyveidet küldöm, csókollak érettek. – Küldök néked 4 jó könyvet (a következendő nem néked szól)[290] – ha vagyon még Kedves Édes Elisem könyved, tehát küldj, ma nem hiszem, hogy Dégen repüljön, de mégis minden esetre ha nem talál esni az essö, három fertály a 4re nálatok lészek, ha esni fog, szokásom szerent 6 és 7 között – adieu kedves Édes Elisem, ne haragudj és szeres(s) ugy mint én tégedet szeretlek, mert azt jól tudja a kicsi Elise, hogy őtet senki sem szeretheti inkáb(b) mint én szerető barátod Jósika».
Időközben új szállásra költözködött, valami rozoga házba, melynek mennyezetéről hullt a «stokatura», a mint ezt is hűségesen megírja Lizinek: «Édes kedves kicsi Lizim, a köny(v)tartót küldem, majd a könyveket bérakjuk, ha hozzád megyek, a tegnapi főfájásom elmult, s már kezdem szokni az én rendetlen szálásomat ’s reménylem hogy 3 vagy 4 nap mulva újra minden a régi rendbe lesz, – én azt álmodtam ’s hiszem, hogy igaz is, hogy a fagylalt tegnap nem ártott nékem, ugyé édes Lizim, a nem is lehet, azért ha az isten megsegít ezután is eszek, ’s néked is tanácsolom, hogy egyél főképpen abból az jó punsch fagylaltból, – für den Freund imádkozott é kend ma, igen, ha tegnap lett volna, hát az Isten roszul hallgatta meg az imádságodat, – streue ihm blumen auf seyn Bett, ugy szól ugyé, ’s mikor ma reggel felébredtem a Blumen helyett, egy jo darab a stokaturaból esett az ágyamra, ez is a több bajok közé tartozik, szerencsémre. a lábomhoz ’s nem a fejemhez, – azért is ma az ágy más szegeletbe utazik. Kedves kicsi Lizim, – most végzem, mert már két káplár ujra kopogtat, töltsd jól az időt addig is, ma ha olyan rosz volnál is, hogy nem gondolkoznál rolam, a kendőkről eszedbe jutnék, de azt jól tudom, hogy az én Lizim is sokszor gondolkodik rólam ’s mind én ő rola , 6 órakor nálad leszek, jó kedvvel ezentul örökké, a sok bolondságot kivertem a fejemből, ‘s meg vagyok rólad győződve, ezerszer csókollak, holtig hív Barátod Miklós mp.
60. JÓSIKA LEVELE KÁLLAY LIZIHEZ.
P. S. Kedves anyámnak kezeit csókolom, – lesz-é Pire te fű, tegnap az egész uton köpdöstem attól az rosz herba téhtől, csókoll: 100000000000 az virágokat a melyek O! fájdalom! egészen oda vagynak, el küldjem-é! egy muskati s két rezeda még szükségből megjár, a többi pedig gott sey uns gnädig!!!»[291]
Egy német levele azon bánkódik, hogy a kapott kendőcskéket ott feledte nála, mert nagy boldogságában semmire sem gondol csak kedvesére.[292]
Majd a Lizi betegsége okoz gondot neki s egy híres orvoshoz akar fordulni, hogy állítsa helyre: «Kedves Lizim! Ird vagy izend csak egy szóval ha jobban vagy-é? ’s ne haragudj hogy ilyen jókor alkalmatlankodom, hidd el, hogy olyan nyughatatlan vagyok, hogy azt se tudom, hol áll a’ fejem, – – ma a híres Franchoz megyek ’s meg vagyok rólla győződve, hogy ez az nagy tapasztalásu és igen szerencsés Doctor, helyre fog állitani, csókollak 10000 hiv Barátod Miklós. Anyád kezeit csokolom. »[293]
Azután ő maga lesz beteg, lázról és főfájásról panaszkodik,[294] de jó kedve betegségében sem hagyja el:
«(Nem tudom hányadik Aprilisbe.) Kedves Édes Elisem! Én olyan roszul voltam, hogy az ágybul fel nem kelhettem, a Doctor ugyan biztot, magam is gondolom, hogy talán holnap vagy holnap után fel kelhetek; egész betegségemmel nem sokat gondolnék, ha téged kedvesem láthatnálok.... Ma ki nem lelt a hideg, hanem egész nap forróságom és főfájásom volt. írd meg Édes Elisem, ki vagyon nálad, hogy telik az időd, anyád egészséges-é? … többet nem irhatok ugyis ez a levél ugy néz ki mint a minap az én Companiam, mikor az Obester kiszidott, az egyik rend fel, a másik le, ’s a betük mind ha jól ittak volna. – – – Miklós urfi reám bizta hogy írjam meg néked, hogy Kálay Elise kisaszonyt csókolja, – – – kérlek el ne felejtsed néki megmondani, én pedig szerencsétlen forrósággal és főfájással maradok, igazán szerető Barátod Miklós. Anyádnak kezeit csókolom, hanem azt a zöld kestyűt le kell huzni.»[295]
Ezután utrakelt Linz felé s útközben Sieghartskirchenből írja ezt a levelét. Erről az utazásról csak ez a levél értesít, annak czéljáról sem tudunk semmit.
Kedves Elise! Egy fertály orája, alig vagyon, hogy ide megérkeztem, legelső gondom az volt, hogy tégedet kedvesem, utamról tudósitsalak, – nem hiheted men(n)yit boszankodtam, ugy tetszett mind ha az felhők az én tiszteletemre gyűltek volna egybe, mert mihent Bécsből kiindultam, el kezdett verni az esső, és szerencsésen eddig elkisért, – a kocsisom részeg volt, ’s olyan szép hangos ariakkol udvarlott, hogy ha jobban érteném a musikát, sok gyönyörüségem lehetett volna benne, hogy erre a szép énekre mint kedves anyám notáira nem secundáltam, azt elkébzelheted[296] – ma tovább nem mehetek, ’s kéntelen vagyok az éjczakat egy rosz fogadóba tölteni, – mihent ezt a levelet elvégzem, leülek a kemencze mellé, ’s kébzelem, hogy az én kedves jo Elisem mellettem üll, és igy tudom hogy jobban el fog telni ez a hosszu szomoru estve, mint ha a legjobb ’s legvigabb társasságba lennék, valaszolj kedvesem – ha mindjárt irsz, leveledet bizonyosan Linzbe megkapom, tudosíts egésségedről, mert a tegnapi torokfájásod nagyon nyughatatlanit, – Anyádot csókold meg ezerszer helyettem, éngemet pedig tarts meg szeretetedbe, mert meg lehetsz arról győződve, hogy soha, senki sem lészen inkáb mint én, holtig szerető barátod Jósika m. p.[297]
E levelek keresetlen egyszerüségükkel nem sejtetik ugyan még a későbbi regényírót, ki változatos hangon tudja kifejeztetni hőseivel szerelmi érzelmeiket, de azt kétségtelenül bizonyítják, hogy Jósika szerelmes volt. Nem rábeszélő vagy hódító levelek ezek, mindezt elvégezte szóval, úgy látszik biztos volt a Lizije érzelmei felől s elégnek tartotta, ha a maga szerelméről biztosítja.
E leveleket Lizi hűségesen megőrizte, de tőle ebből az időből egy levelet sem ismerünk[298] s meg kell elégednünk Jósika azon önelégültséget eláruló kijelentésével, hogy már eleinte észrevette, hogy «a kis Lizi igen csendes tűzben égett», ha vele társalgott, később pedig, hogy belé szeretett.
61. LINZ.
Kállay Erzsébet családja. Kállay Leó és neje. Jósika levelei Kállay Leóhoz. Házassági terve. Látogatás a napkori kúriában. Esküvő.
MIDŐN Jósika meggyőződött arról, hogy Lizije csakis őt szereti, most már az egybekelésük útjában álló akadályokat igyekezett elhárítani. Az anyai beleegyezés előre biztosítva volt, talán az ő fejében fogamzott meg legelőször az a gondolat, hogy leánya és az ifjú kapitány milyen összeillő pár lenne. Viselkedése, hogy az ifjakat gyakran hagyta magukra, szintén arra vall. Jósikát Bánffyval szemben talán azért részesítette előnyben, mert családja katholikus, Bánffy pedig református volt.[299]
A leány apja beleegyezését megnyerni se látszott nehéz dolognak. Nagykállói Kállay Leó, a hevesi alispánnak, Kállay Lászlónak fia, anyja báró Reviczky-leány, ekkor a negyvenes évek végén járó[300] földesúr volt. Szabolcsban, Hevesben és még szétszórva több megyében voltak birtokai, de földesúri kúriája a család egyik ősi fészkében, a szabolcsmegyei Napkoron volt, ezért czímezték leveleiben is «Seigneur de Napkor»-nak.[301] A magyar nemesi insurrectiókor ő is «felkelt» s egy ilyen felkelő seregben alezredesi rangot viselt rövid ideig, azért azután is, miként idősb Jósika Miklós is, állandóan használta e czímet: «obristlieutenant»-nak, vagy «statutionalis ezeredes főhadnagynak» szólították. Örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy később is «insurgáljon». Pl. mikor Pyrker László egri érsek meglátogatta Heves vármegyét, ilyen «obeslájtnanti» díszruhában szegődött kíséretéhez.[302] Nejével Eötvös Erzsébettel,[303] a vásárosnaményi Eötvös-család nemesi ágából, 1800 körül kelt egybe s midőn a család egyetlen sarja fölserdült, az ekkori szokás szerint Bécsbe küldte feleségével együtt[304] az előkelő modor és szokások elsajátítására, a mi Napkoron, vagy Csengerben és Darán, az asszony birtokain, nehezen ment volna. Természetesen ennek mögötte ott lappangott egy titkos czél is, t. i. egy előkelő ismeretség, gróf vagy báró férj a szép Lizi számára. Jósika épen ilyennek látszott s mihelyt az anya fürkésző szeme észrevette, hogy «tüzet fogott», fölidézték az apát Bécsbe a reménybeli vő bemutatására.
Jósika nem mondja meg, hogy ő hogyan tetszett az ezredesfőhadnagynak, csak azt említi, hogy reá a «vén dandy nem tőn kedvező benyomást».[305] Azután az egész család elutazott a Bécs közelében levő Badenbe, mely már ekkor is híres üdülőhely volt s Jósika is, nehány heti szabadságot kapván ezredesétől, velük ment, sőt Samu öcscse is utánok ment, noha az ezredese nem szívesen bocsátotta el.[306]
Ez a bemutatás 1817 júniusban ment végbe. Az apa is örömmel nézte a leányára váró szerencsét, csak azt szerette volna előbb tudni, hogy vajjon Jósika apja helyesli-e a fia választását? Mikor Kállay ezután csakhamar hazautazott Napkorra s onnan küldött levelében közölte Jósikával aggodalmait, Jósika szintén levéllel igyekezett eloszlatni azt.
«Kedves Uram Bátyám! – írja –[307] 20-dik Decemb: írt levelét mai napon vettem, melyre is azonnal válaszolni kivántam Bátyám Uram, kivánsága szerént. Aztot tudni fogja, hogy már azt az üdőt elértem, a melybe egy olyan nevezetes lépést, mint a házasság, az ember jól meggondolhat, azért is legelőször itten újra megbizonyítom arról Uram Bátyámot, hogy ebbeli akaratomat semmi meg nem változtathatja. Hogy egy ilyen cselekedetre elkerülhetetlen szükséges a szülők megegyezése, azt jól tudom, soha el sem is fogom felejteni, és bizonyos lehet Uram Bátyám arról, hogy Atyámnak, mihent szükséges lészen írni fogok, – de arról is bizonyossá tehetem Uram Bátyámot, hogy Atyám nem fog könyen kérésemre hajolni, – a ki is ámbár a legjobb ember a világon, ebbe pontba szörnyű különösen gondolkozik, – tudniillik azt tartja, hogy egy 24 esztendős ember még igen fiatal a házasságra, – én igérem, hogy mindent el fogok követni Atyám ebbeli engedelmének megnyerésére, – de Bátyám Uramot is kérem: hogy abba az esetbe ha Atyám még sem hajolna kérésemre: aztot el ne felejtse, hogy a mi törvényünk szerént egy 24 esztendős ember maga ura, ez mindég a legutolsó lépés, melyet egy jó fiú tészen, és csak akkor kimenthető, ha szülői bizonyos boldogságának ellene szegzik magakot, – de lehet hogy erre szükség nem lészen, és hogy Atyám meg fog egyezni, melyet bizonyosan senki inkább mint én nem ohajt. – Továbbá a mi jövendőbéli életem módját illeti, én megvallom Uram Bátyámnak, hogy mint egészségem, mint temperamentumom arra ösztönez, hogy mentől előbb ezt a Várast elhagyom, – mindazonáltal caracterrel[308] kivánok quietálni, de ha Bátyám Uram akaratja volna, hogy tovább is katonáskodjam, azt megtehetem, a temperamentumot moderálja az ember, és igazán megvallván, az egészség csak félig meddig pretextus, hogy Bátyám Uram kedves leányát, ha Atyám mindjárt eleinten jól nem találna szenvedni,[309] azon kö(n)nyű segíteni, – én természetét ösmerem és tudom, hogyha egy vagy fél esztendeig nem lát, ujra megjön atyai hajlandósága, annál is inkább – ha (a min nem kételkedem) boldogságomat látni fogja. Hogy pedig mind testvéreim, mind többi atyámfiai, a legnagyobb örömmel fogadják, arról jót állok. – Én ujra kérem Uram bátyámot, hogy ha lehet, ne terheltessen hozzánk feljönni, menyivel jobban lehet ilyen dolgokról szóllani, mint irni, Uram Bátyám is tudhatja. Bátyám Uram atyafiságos válaszát elvárván maradok alázatos szolgája Jósika Miklós sk.»[310]
Látjuk e levélből, hogy a szerelem egyszerre milyen törvénytudóvá tette Jósikát, hogy még a nagykorúságra vonatkozó czikkelyt is idézi, csakhogy a Kállay beleegyezését megnyerje. De a legfontosabbtól úgy látszik fázik, hogy t. i. apjának írjon az engedélyért. Kállay pedig úgy látszik – és ebben igaza is volt, főleg ezt sürgette a családjának küldött újabb levélben s erre válaszolt Jósika, azzal odázván el a kényes dolgot, hogy április 28-ikán fog írni, mikor úgyis betöltötte a 24 évet. De beszéljen saját levele:
«Kedves Uram Bátyám![311] Mikor Bátyám Uram levelei ide megérkeztek, jelen voltam, melyekből is fel nem jövetelét megértettem, a mi a többit illeti, Uram Bátyám akaratja az enyim is, erről utolsó levelembe irtam is Uram Bátyámnak, és most ujra bizonyossá tészem arról, hogy mihelyt a 24 esztendőt betöltöm, tudniillik Április 28dik napján, Atyámnak írni fogok, és válaszát Uram Bátyám[mal) közölni fogom, megegyezésin kételkedem, de kötelességem szerint mindent elkövetek megnyerésére, hogyha mindazonáltal, semmi módon meg nem egyezne, – mint majorennis, aztot tehetem, a mi a józan okossággal s egy becsületes embernek kötelességével egybe vagyon köttetve, annál is inkább, mivel az ebbe való meg nem egyezésnek helyes okát fel nem gondolhatom és az egész okos világ választásamot helybe fogja hagyni.
A mi utóbbi életem módját illeti, akaratom volna egy két esztendőt itt tölteni, és azután ha Atyámtól (a kit Uram Bátyám tudni fog, hogy igen tehetős Ember) anyit nyerhetek, hogy Uram Bátyám kedves Léányát, születésihez illő módon eltarthassam, Erdélybe lemenni, hogy ha a mi megtörténhetik a felséges k. Cancellariánál kapitányságomat secretariussággal felcserélhetném, jó szivel arra a civilis tisztségre szánnám magamot, és tovább is itt maradnék. Mindenesetre pedig caracterrel quietálok, ha-csak megtehetem. Uram Bátyám a cautiorról is emlékezik, ez legkissebb, mivel azok akik joszágot birnak, csak birtokok valósságát kötelesek megbizonyitani és készpénzt nem fizetnek, azon kivül nem is sok, 8000 fl. jó pénz-é vagy Bánko, azt még ezután fogom megtudni, de nehezen lesz erre szükség, mivel ha Atyám a mint reméllem, jószágat ad kezembe, ez arra elegendő lészen.[312]
Igen nagyon ohajtanám, ha május vége felé minden elvégződne, először a sok beszéd elkerülésére, és másodszor mivel Uram Bátyám azt tudni fogja maga is, hogy várni igen nehéz dolog. Kötelességemnek fogom ezután is tartani, Uram Bátyámat állapatomról tudósitani, és maradok igaz tisztelettel Uram Bátyámnak alázatos szolgája Josika Miklós sk. P. S. Szeretném ha Uram Bátyámot nem sokára mint atyámat itten tisztelhetném.»
Látjuk e levélből, hogy Jósika folyton halogatta az apai beleegyezés kikérését. Majd azt gondolta, hogy előbb testvéreit nyeri meg házassági tervének s azt hitte, hogy az ő közbenjárásukra apjuk engedékenyebb leend. Különösen Rosalia nőtestvérétől várt sokat, a kit legjobban szeretett, a ki mint asszony is jobban megértette az ő szívügyét.[313] De a testvérének írt levél se vezetett mindjárt eredményre, – úgy látszik – azok is huzódoztak a kényes kérdés előhozásától. Legalább ezt sejteti itt következő levele:
Édes kedvesem! – írja. –[314] Igen sajnálom hogy jobb hirrel nem örvendeztethetlek, mint ezzel az hideg levelével Testvéremnek, én ugyan meg vagyok arrol győződve, hogy igéretjét bételyesiti, és Atyámnak a dolgot okossan előhozza, de megvallom, hogy nincsen anyi békességes türésem, hogy planumainak végét várjam, azért is ujra Testvéremnek irni fogok, még pedig oly móddal, hogy bizonyoson válasza nem fog késni. Nékem előtted legkedvesebbem titkom nincsen, azért a levelet, a mint vettem ugy küldöm, Rosalie aszony a nagy boldogságba – rólom nem sokat gondol, Samu uram nem ír, és igy ha hathatóssabban és magyarossabban irok haza, rosz neven nem vehetik, – aztat ujra igérem, hogy Aprilis végéig, ha Isten segit, minden rendbe lesz, a te akaratodot, s Anyád tanácsát elvárom, ez a Mauer nékem egy fatalis hely, mert jó kedvre ritkán jövök ide, Vasárnap többet, addig 100000 csókol hiv Miklósod m. p.
62. RÉCSEY EZREDES NÉVALÁIRÁSA.[315]
Így érkezett el az 1818-iki év április 28-ika, a mikor Jósika nagykorú lett. Most mint önrendelkezési jogú férfi lépett fel kérőül s a kedvező válasz felől nem is igen volt kétségben. Ekkortájban utazott le Erdélybe Récsey, a Jósika ezredese s egyszersmind a Jósika apját is meglátogatván, elmondta neki fia nősülési szándékát. Azt se tudta ugyan megmondani, hogy melyik Kállaynak: Péternek, vagy Leónak a leányát akarja elvenni a fiatal kapitány, de tulajdonképen az apa szempontjából annyiban mindegy volt, hogy ugyanannak a régi magyar nemesi családnak sarja volt mind a kettő, legfeljebb Péter vagyonosabb volt s azt hitte, hogy a fia a jobb parthiet választotta. Beleegyezését adta a házasságba, a mint hogy akkor is beleegyezett volna, ha tudja, hogy a Leó leánya a kiszemelt meny.
Récsey vitte meg az atyai jóváhagyást Bécsbe. Jósika előadása szerint,[316] mikor Erdélyből visszaérkezett, magához hivatta és így szólt hozzá: «Tudja-e Miklós, hogy atyja nem ellenzi, hogy a szép leányt nejül vegye?» «Micsoda szép leányt», kérdezte Jósika, nem értvén, kitől értesült apja az ő udvarlásáról. «Hát a szép Kállay kisasszonyt» válaszolt az, ezredes s felszólította, hogy mutassa be őt menyasszonyának s ekkor valószínűen az atyai beleegyezést közölte a boldog családdal.
A tervezgetések boldog időszaka következett ezután, az új otthon berendezéséről stb. Atyja értesítését sem halogathatta tovább s talán kissé túlságosan önérzetes levélben jelentette be neki nagykoruságát s nősülési szándékát. Jósikát méltán sértette fia eljárása s egy ideig nem is válaszolt levelére.
Majd a katonaságtól hosszabb szabadságot kérvén, 1818 július elején[317] leutazott menyasszonyával és anyjával Napkorra, megtekinteni a Kállay-család házatáját. Napkor, Nyiregyházától délkeletre eső nagyközség, már a XIII. században Kállay-birtok volt s ettől fogva rendesen a Kállayakkal kapcsolatban szerepel az oklevelekben és pápai tizedlajstromokban. A mint fentebb említettük, Kállay Leónak is itt volt családi kúriája és birtoka.[318]
Az egyszerű nemesi kuria egyszerű berendezésével kiábrándulás volt a bécsi főúri életmódhoz szokott erdélyi mágnásnak. Szerinte a «grand-seigneurséghez», a minek Kállay alezredes tartotta magát, hozzátartozott volna kastély, szőnyegekkel és műtárgyakkal, franczia szakács, inasok, fogatok, a kastély ura és úrnője megfelelő műveltséggel, olvasottsággal és nyelvismerettel. A Kállayaknál mindebből semmi sem volt: egyszerű ház, szalon és a szobák szőnyegek nélkül, a helyett minden szobában egy tornyos ágygyal. Hanem volt a mellett magyaros vendégszeretet és egyszerűség. A házigazda se frakkban vagy térdnadrágban fogadta vendégeit, hanem aranypaszomántos zöld sipkában, nanking spenczerben és pantalonban tarka mellénynyel, kezében egy jól megtöltött dohányzacskóval.[319]
Ha mindezek kellemetlenül is hatottak reá, mert csalódást okoztak, egy szerelmes ifjat ki nem ábrándíthattak. A Napkorra érkezés után csakhamar megvolt az «anyaszentegyháznak rendszabásai szerint» az eljegyzés. Jósika hitvesi jegyül 30.000 forintról állított ki (1818 július 15-ikén) moringlevelet s szeptember 5-én megtartották az esküvőt.[320]
A napkori mézeshetek. A napkori élet. Jósika levelezése apjával. Az ifjú pár kolozsvári látogatása. Jósika lemond katonai rangjáról. A csetelki gazdálkodás terve. Visszatérés Napkorra. Jósika gazdálkodása. A napkori élet. Jósika első fia születése. Idősb báró Jósika Miklós halála és végrendelete. Az osztozkodás.
JÓSIKA házasságát útnak nevezi az ismeretlen felé.[321] Minden házasság, még ha a legkedvezőbb előjelek mellett kötötték is, ilyen utazás s a házasfelek rendesen azt hiszik, hogy a boldogság révébe eveznek.
Láttuk, Jósika mily buzgósággal fáradozott az utazási jegy megváltásában.
Az utazás kezdete zavartalan boldogságban telt el. A bájos asszony, a ki csak nem régen töltötte be tizenhetedik évét, s a kit férje mint fiatal asszonyt «igen szép»-nek nevezett,[322] megértő szerelemmel simult a délczeg kapitányhoz. Egyébként akarata lágy és könnyen befolyásolható, jelleme tetszés szerint alakítható lett volna,[323] részben Jósika hibája, ha ezt idejében megtenni elmulasztotta.
A szerelem mámoros napjai után az ifjú pár látogatásai következtek a kiterjedt Kállay-rokonság tekintélyesebb családjainál.
A Balog-Semjén nemből származó Kállay-család azon ősi magyar családok közé tartozik, mely szinte a honfoglalásig viszi vissza eredetét. Kemény, szívós és büszke nemzetség, melynek tagjai a vármegye történetében és hivatalaiban állandóan szerepeltek: ők voltak a Nyirség dynastái.
Az ifjú pár bemutatkozásakor egy részük tárt karokkal, magyaros vendégszeretettel fogadta az új családtagot, szíves belső barátságot kötöttek vele, mint pl. Kállay Ágoston, a Péter eszlári földesúr fia, más részük idegenkedéssel fogadta s az erdélyi mágnást, a ki a Nyirségbe jött házasodni, olyan szemmel nézte, mint az amerikai az előkelő európait, a ki házasodás végett kelt át az oczeánon. A Nyirség ugyan nem Amerika, de a Kállayak voltak a Nyirség nábobjai. Mondogatták is, hogy a koldus báró a gazdag Kállay leányát vette el, de helybenhagyólag mindjárt utána tették: «Hadd boldoguljon szegény! »[324]
Ekkortájban érkezett meg az apa levele is. Nem barátságos hangú levél, de Jósika hozzá volt már szokva apja leczkéztető hangneméhez, melyen azért érezhető volt az apai szeretet melege.[325] Sértődötten válaszolt fiának. Azzal kezdte levelét, hogy milyen fájdalmas és felejthetetlenül borzasztó egy apának a fia hálátlansága, különösen, ha az annyit tett érette, a mennyit ő, a mi szinte példátlan; mert a mit ő gyermekeiért tett, ország-világ csodálja és később, ha észretér, maga is be fogja azt látni. Még négy testvére van s azt is tudnia kellene, hogy milyen szerencsétlen körülmények közt vette át az örökséget, adóssággal terhelve, egy része elzálogosítva, úgy hogy nem érnek többet, mint a mennyit értük adott. Nem lett volna kénytelen fia adósságait kifizetni, senki se kényszerítette volna rá s mindezért egy illetlen levél a hála és most 24 évével hozakodik elő. Hallott harangozni, de nem tudja hol. Megmagyarázta neki, hogy az olyan fiúra vonatkozik ez a törvény, a hol az atya az örökséget elhanyagolta, vagy ha szülei elhaltak, akkor az ilyen 24 éves korában örökségébe léphet. Magaviseletét épen lázítónak mondja, végre Istenre kéri, hogy legyen valahára komoly. Midőn fiával ilyen szigorúan végzett, szeretettel emlékszik meg az új szülőkről s arra kéri, becsülje meg az ártatlan gyereket, kiről oly sok jót hallott. 1000 forintot küld neki s tudósítást kér, hogy mikor láthatja őket, szeptemberig Fenesen, azután Branyicskán tartózkodik.
Hogy a levél keserű hangulatát megérthessük, figyelembe kell vennünk, hogy Jósika összes tervei rombadőltét látta fia elhamarkodott nősülésében. Samu fia már a pálya kezdetén letört, Imre középszerű tehetség volt s így egyedül Miklóstól várta a család tekintélyének s díszének gyarapodását; a kezdet csakugyan biztató volt, de sejtette, hogy most ennek a katonai carriéreje is derékben tört ketté.
Jósikának legfőbb vágya az volt, hogy nejét apjának, testvéreinek s kolozsvári ismerőseinek bemutathassa. Ez után a levél után még nem mert útra kelni, várt míg apja felindulása csillapodik. Újra levelet írt, melyben mentegetőzik és bocsánatot kér apjától. Most már az öreg Jósika is szelidebb hangon válaszolt neki.
«Kedves Fiam! – írja. – Leveledet vettem, Hálá az Istennek, ha magadba térsz és megesméred hibáidat, az nékem legnagyobb vigasztalásam. Most is ugyan azt irod, hogy megkeseritettelek levelemmel, hát aval keseríti meg az apja a fiát, ha néki az igazat szeme eleibe terjeszti? a hibáit el nem hallgatja? Jaj annak az gyermeknek, a kiknek büneit szülői elnézik, az ollyan szülék nem a gyermekek jovára czéloznak, de kitől is várhat valaki inkább tanácsat, mint szüléitől. Ha megvagynak nállad minden leveleim, megmutathatad az egész világnak, abban egyebbek nincsenek, hanem egy sokszor megkeseritett apának szavai, mellyben minden takaródzó nélkül a fiunak hibái, gyengeségei le vagynak rajzolva, az mellyen az okos fiu könyveket hullatatt volna, ’s nem bosszankodásra, hanem életének ’s gondolkozása módjának megjobbitására igyekezett volna. En neked szivemből megengedek. Ki is hajlandóbb a megengedésre, mint a szülők gyermekeiknek. Azzal az édes reménységgel, hogy nevekedvén esztendőik, elméje is a fontolásra meg fog érni. Most nyert szülőid is olly érdemesek, hogy téged jó tanácscsal fognak éltetni ’s hibáidat el nem nézik.
Én akármikor béjöttek hozzám, ugyan kedvesen foglak benneteket látni, én a jövő holnapnak elein az alsó jószágaimat meg fogom járni és Branyicskán szüretelni, de 9-bernek elein bizonyosan visszakerülek és azután egész fársángig itt fogok lenni, akkor Zsuzsikámért bémegyek Kolosvárra, hogy töltsön egy kis üdőt, ugy is az egész nyáran velem magánoskodott.
Kedves mátkádat atyai indulattal ölelem, az Méltóságos Házat, egész atyafisággal tisztelem».[326]
63. ID. BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS LEVELE FIÁHOZ.
Most már a család sürgeti látogatásukat, így Rozália nővére szerencsét kívánván neki (1818 október 15-ikén) «czélja tökéletes eléréséhez», arról értesíti, hogy apjuk már nyughatatlankodik, hogy nem hall semmit róluk s felesége szeretetébe ajánlja magát.[327]
Ennyi biztatásra Jósika útra kelt feleségével Erdély felé, bizonytalan és szorongó érzéssel, sejtette, hogy e látogatás és fogadtatás kihat élete jövőbeli alakulására.
Atyja és testvérei szeretettel ölelték keblükre a fiatal asszonyt s az előkelő kolozsvári társaság is szíves vendégszeretettel fogadta körébe. Itt töltöttek egy egész telet, végigtánczolták a farsangot, volt táncz, szánkázás, színház, családi esték, a férfiaknak lovaglás, vívás, kártya s egyéb szórakozás. Jósika ismerősei és barátai közül itt volt Wesselényi Miklós, Bánffy Miklós, Bethlen Ádám, Kendeffy Ádám, sógora, Barcsay János, későbbi sógora stb.
A szép Liza is jól érezte magát Kolozsvárt[328] s Jósika már arról ábrándozott, hogy Erdélyben fog letelepedni nejével s itt fognak «csendesen éldegélni».
Jósika eközben kapitányi rangjáról lemondott s lemondását a jelleg meghagyásával 1819 február 14-ikén fogadták el s így határozni kellett jövendő életpályájáról.[329]
A gazdálkodást választotta s választását apja is helybenhagyta: a csehtelki birtokát adta át neki e czélra. A birtok jövedelme mintegy 2500-3000 váltóforint volt. De egyelőre nem volt a mezőségi oláh faluban sem kastély, sem úri ház, csak egy nyomoruságos tiszti lakás három szobával. Mikor Jósika ide vitte nejét mint jövendő lakóhelyükre, a gyermekasszony kétségbe volt esve. Hasztalanul ecsetelte előtte férje, hogy milyen szép udvarházat lehetne oda építeni a dombra egy tó mellé, közel egy régi erdőhöz, mely az uradalomhoz tartozott, vigasztalhatatlan maradt. A tiszttartó is segített a hangulat rontásában, hogy a falu népe, sőt a levegő is rossz s Jósika harmadnap már otthagyta a falut s visszament nejével apjához Ó-Fenesre.
64. JÓSIKA ROZÁLIA LEVELE JÓSIKA MIKLÓSHOZ.[330]
Az apát bosszantotta a menye kényessége s összeszidta fiával együtt, a ki természetesen neje igazát védte. Így azután sértődötten és csalódottan újra visszautaztak Napkorra s Jósikából így lett nem csehtelkei, hanem napkori földesúr.
A napkori élet unalmas, szürke, prózai volt. Jósika igyekezett mindenképen beleilleszkedni új környezetébe. A Kállay-udvarházban lakott, együtt apósával, az anyós rendesen csengeri birtokán tartózkodott, csak néha ment be Napkorra, vagy a fiatalok utaztak ki hozzá. De az öreg Kállay nemcsak velük lakott, hanem a ház fejének tekintette magát. Terjedelmes és sokoldalú gazdaságát maga vezette, a napkorit Miklóssal közösen, hogy belevezesse új gazdai tisztébe. Ez helyes volt, mert Kállay az öreg Jósikához hasonló birtokrendező és szerző tehetség volt, a ki birtokait rendben tartotta, az elzálogosítottakat kiváltotta, újakat szerzett hozzá stb.[331] A baj csak az volt, hogy bár szerette vejét, de egyszersmind gyámkodni óhajtott felette az öreg ezredes-főhadnagy a fiatal kapitány felett., Pl. elvárta tőle, hogy jelentse, ha ki akar lovagolni stb. Jósika hamar lerázta a kelletlen gyámkodást nyakáról. Nehezebben ment, de szintén kivitte, hogy a napkori udvarházat és környékét saját ízlése szerint rendezhesse.
65. KÁLLAYNÉ LEVELE JÓSIKA MIKLÓSHOZ.[332]
A Lizi asszony jókedve újra visszatért, a mint hazaértek. Jó gazdasszony is volt, Napkoron a gazdaság körül elég foglalatossága is akadt s igényeit, szellemi szükségleteit Napkor teljesen kielégítette. Volt náluk vendégjárás, vagy ők mentek látogatóba, Jósika eljárt a szabolcsi tisztújításokra s versenyt ivott és kiabált az ott tivornyázó többi urakkal.
De lelkében ezzel az életmóddal megbarátkozni nem tudott.
Fentebb már említettük, hogy Jósika mennyire szerette Erdélyt hegyeivel, erdőivel, romjaival s festői szép vidékeivel. A ki Erdélyt gyermekkora óta ennyire megszerette, annak a Nyirséghez nehéz volt hozzászokni, a mint viszont Petőfi, az Alföld gyermeke, is nehezen szokta volna meg a zordon Kárpátoknak vadregényes tájait.
A szabolcsi nemesi udvarházak és az erdélyi arisztokráczia életmódja közt is nagy volt a különbség.
Az erdélyi fejedelmi udvartartás jótékony hatása volt, hogy Erdélyben előkelő, finom, művelt s a mellett magyaros főúri élet volt. Mikor az erdélyi fejedelemség megszünt, az erdélyi arisztokracziának ez a művelt és a mellett magyaros szelleme azután is megmaradt s az összetartó középpont az erdélyi kormányzó udvara volt. Idővel ugyan sok idegen, külföldi szokás lopózott be ebbe az udvartartásba is, de az erdélyi magyar főurak a magyar viseletet, szokásokat, egy szóval a magyar szellemet abból kiszorítani sohasem engedték. Mindezzel kapcsolatban állott, hogy a polgárság műveltsége is magasabb fokon állott s az ipar is fejlettebb volt.
Ezek és még más körülmények, melyeket alább ismertetünk, idézték elő azt, hogy Jósika idegennek érezte magát úgy a vármegyében, mint a Kállay-rokonság közepette.
Az élet unalmas egyhangúsággal folyt tovább Napkoron.[333] Ily lelkiállapotban örömmel vette az értesítést, hogy az Erdélybe visszatérés nincs teljesen elzárva előtte, mert apja megbocsátott neki. «... Irásamból láthattad – írja a közbejárónak,[334] a ki talán maga Kállay volt – hogy Miklós ellen mik voltak panaszaim; azok közül legfőbb, hogy nem csak gyermekeim között, de egész Erdélybe(n) egyedül ő volt az, a ki meg nem akarta esmerni, hogy ha én nem lettem volna, az én gyermekeim koldusak lettek volna ’s én éltem végefelé jócskán kifogytam volna mindenemből, ha igyekezetem ’s fáradságam a bal sorsat meg nem győzte volna. Én haragat réá soha sem tartottam, mert én más embernek is soha a roszszat roszszal viszsza nem fizettem, hát még gyermekemre haragat hogy tartsak, de hogy vérzette szivemet, nem tagadhattam. Azért ezentul való köteles jó magaviselete által igyekezzék atyai szivemet megnyugasztalni, ugy bizonyasan atyai indulatamat tapasztalni fogja...»
Másik örvendetes esemény volt házassága negyedik évében (1822 okt. 26.) első fiának Miklósnak születése.
Az apa megbocsátó levele, mintha bevezetése lett volna egy szomorú eseménynek, az 1824-ik év elején, mikor nejével Csengerbe készült anyósa látogatására,[335] levelet kapott Panajott Miklós görög agenstől, a család régi ismerősétől,[336] hogy apja súlyos betegen fekszik Kolozsváron. Azonnal befogatott s váltott lovakon hat óra alatt Kolozsvárra érkezett s itt apját még életben, de haldokolva találta. Másnap, 1824. január 18-ikán estve 8 órakor[337] húnyt el 58 éves korában. Temetése a monostor(később unio-) utczai házból ment végbe.[338]
BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓSNÉ, SZ. KÁLLAY ERZSÉBET.
(Az eredeti olajfestmény báró Jósika Sámuel szurduki kastélyában.)[339]
Végrendeletében sírhelyéről is intézkedett. «Ha – így szól ez a rész – az alsó jószágaimba találnék meghalni, akkor temessenek el a’ brányicskai határon lévő általam plántáltatott Szucsáva nevezetű szöllőhegybe. Ha pedig a’ felső jószágaimba halok meg, akkor temessenek el a szurduki udvarral szembe lévő kősziklára, azon helyre, a’ hol Rákóczi fejedelem, Csákival. az utolsó ebédet megették a Zsibó mellett való ütközetnek elvesztése után».[340] A család kegyelettel teljesítette elhúnyt fejének ezt a végső óhaját s a szurduki úton egy kimagasló bérczen messziről látszik a kápolnaszerű emlék.[341]
A végrendeletben, mely az előző év deczember 25-ikén kelt, a végrendelkező «szerző atya» legelőször magát jellemzi. «Az egész ország tudhatja – úgymond – ’s az archivumomba lévő documentumok bizonyitják, hogy boldogult anyámnak halálakor a jószágaimat micsoda rendetlenségbe fundus instructusok nélkül romlott épületekkel (kivévén a’ fenesi udvart) vettem légyen által, megterhelve közel két száz ezer forint adóssággal, melynek nagyobb részit ki is fizettem. Egy jószág sem volt, melyből elzálogositva nem lett volna, csak a’ nagy Égnek kegyelméből igyekezetem és fáradtságommal tudtam belőllek egy részint kiverekedni, ugy hogy szinte ujra vásároltam meg örökségemet...» Azután mintegy annak magyarázatául, hogy a birtokelosztásnál miért kedvezett egyik gyermekének inkább, mint a másiknak, jellemzésüket is adja. Legbővebben Miklóst jellemzi, szinte életrajzát írja meg.
Mindezeket – úgymond – cselekedtem kedves gyermekeimért, kivált leányaimért, a kik soha meg nem bántottak; minden gyermekemnek az illendő nevelést megadtam, ennek bizonyságai a két leánnyaim, a kik fáradtságomat engedelmes jó viseletekkel megjutalmaztatták. Nem ugy a fiak, a’ kiknél ámbár mindenféle mestereket tartottam, a’ mire legkisebb jó hajlandóságokat észrevettem, aztat elémozdíttani kivántam: a’ nagyobbik fiut (t. i. Miklóst) kivéve már oskolába is minden rendetlenségeknek gyakorlói voltak, a’ kisebbik addig is követte szerencsétlen természetit, mig annak áldozatja lett. «Nagyobbik fiam, a kibe legnagyobb reménységemet helyheztettem vala, a’ kit nem éppen husz esztendős korába jó uraim által kapitányságra és kamarás uraságra segillettem, drága pénzemen háromszor aequipiroztam. Elöbbszer: mikor a Szavojákhaz ment kadétnak minden szükségesekkel. Másodszor: mikor katona tiszt lett, Budán Totesz zsidó által[342] minden szükséges uniformisokat megcsináltattam, mégis a’ mellett felment Bécsbe ‘s gróff Nemes Ádám és Augustinovits által egy néhány ezer forintat magára elköltetett, melyet ki kellett fizetnem. Olosz országba hogy felérkezett, Major Báró Gerlitzitől vett meg ugyan az én ménesemből való egy paripát hét száz Rftkon, melyeket én ide le a Major lejövén kifizettem. Harmadtzar: a’ midőn a’ Colloredo Regimentjibe jött kapitánnak, tetétől fogva talpig ki aequipiroztam és Camerarius kolcsat is vettem néki, két szép paripát küldettem fel ugyan neki, melyeket feles aranyakan eladott. Hogy azután elhagyta a katonaságot ’s megházasodott, adtam négy szép sárga ménlovakat, melyekből az edgyik megromolván, azt mással kipótoltam, azután ezeket drága pénzen eladta, nem külömben égy szép szürke paripát, a’ kit azután küldettem, mégis a’ helyett, hogy czéljának megfelelt volna, egy falka pénzemet elköltötte, melyet kivált a congressuskor tőlle nem igen sajnállattam, de mégis amellett adoságokba verte magát, nékem nagy káromra s hátramaradásomra akkor, a’ midőn a’ pénzre legnagyobb szükségem lett volna, a’ házom előmenetelére az ő adósságainak lefizetésére voltam kéntelen sanyarán keresett pénzemet fordittani, a’ mint az archivumomba a’ documentumak iránta megvagynak, ’s hogy ezekért mint atya megfeddettem, nagyon sértegető, háládatlan és halálos sebeket ejtő levelekkel bántott meg,[343] mind azok is megvagynak az archívumomba; végtére ifijuságának virágjába, a’ dicsőségre és előmenetelre kinyilt utból kitért, megházasodott, hogy lehessen egy nagy semmi a’ világon.»
66. ID. BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS SÍREMLÉKE SZURDUKON.
67. A MAGYARFENESI JÓSIKA-KASTÉLY.
Ezen jellemzés után következik a végrendelet lényege, t. i. az örökségnek gyermekei közt elosztása.
Hosszú időbe került, míg a terjedelmes birtokon megosztozkodtak. A végrendelet Jósikának hagyta[344] a branyicskai jószágot, de úgy hogy két nőtestvérének Kendeffynének és Barcsaynénak külön-külön 10.000 forintot tartozik fizetni s míg ezt az összeget ki nem fizeti, addig azok kezén marad megosztatlanul, továbbá Zsuzsánna testvérével együtt sorsot vetnek a bilaki és szurduki nyilra s az ó-fenesi és szentmihálytelki nyilon kívül a többi birtokon szintén nőtestvéreivel együtt osztozik.
Hosszú ideig tartott, míg a birtokfelosztás véget ért. Jósika még júniusban is azt írja haza, hogy még mindig osztozkodnak, pedig mindenben szépen, barátságosan megegyeztek. A sorshúzásnál is szerencsés volt, ő kapta, miként óhajtotta, a szurduki uradalmat, melyhez tartozott Szurduk egész falun kívül Galgó, Tótszállás, Nagy- és Kis-Kristolcz, Szolona, Tormapatak falvak részei több más birtokkal;[345] továbbá övé lett a tizenkét faluból álló branyicskai uradalom egy negyede; ellenben a szamosfalvi osztályrészt csak adósságai és a branyicskai rész kiváltási összege (összesen 74.000 forint) kifizetése után vehette volna át, azért jobbnak tartotta Kendeffy sógorának átadni.[346] Ezekhez járult a ménes, ezüstnemüek, fegyverek ráeső része.[347]
Az osztozást természetesen Napkorról is feszült érdeklődéssel kísérték, különösen felesége, a ki szívesen foglalkozott gazdasági ügyekkel. Február 3-ikán már a második levelet írja,[348] hogy tudósítsa, mi van a testamentumban. Azután burkolt figyelmeztetések következnek: tudja, hogy nem fogja magát semmiben hátrahagyni, hogy ha a legkisebb törvénytelenséget látja, nem fog semmibe megegyezni s meggondolja, hogy neki is van gyermeke és «még mennyit ad az Isten, azt nem tudni». Ha Rosalie nőtestvére nagyon meg lenne különböztetve, akkor ne engedjen stb. Majd az apai szív húrjain játszik: «Az kis fiu igen fris és nagyon hamis, hizik és ol’ egészséges, a milyen még sohasem volt, amellett nagyon szép, de olyan, hogy te nem is gondolhatod».
Jósikának feleségéhez innen küldött levelei megelégedéstől és szerelemtől áradoznak. «Be jó volna, ha itt volnál – írja – édes jó Lizim, tegnap veled álmodtam; bárcsak álmomba látnálak minden nap.»[349]
«Ha te s Miklós eszembe jut – írja egy másikban –[350] elkedvetlenedem, hogy nem lehetek veletek, de a kintelenség sok jónak ellensége, ‘s már csak közelit az idő, a mely sok lótás futásomnak véget vet.» Azután dicséri neki Branyicskát. «Nem is gondolod ez a Branyicska milyen gyönyörü hely, az udvar olyan szép és vidám kinézésű, hogy csak egy kis foglalatosság mellett az ember meg nem unhatja. A levél befejezése: Szeress el ne felejts.» Egy harmadikban már szinte türelmetlen a távol-lét miatt.[351]
«Kimondhatatlan örömmel olvasám – írja, utóbb írt három leveledet egyszerre; nem gondolod, mennyire megnyugtatott annak tudása, hogy egészséges vagy, – bár már láthatnám a kis Miklósomot járni, de nemsokára ez az öröm is meglesz. Ha valaha siettem dolgaim rendbe szedésében, most bizonyára eljött az az üdő, melybe törik szakad véget kell érnem, – mert tovább ki nem állom a tőletek való távul lételt; hogy maradhatnék tovább, a miolta tudom, milyen közel van az az üdő, melybe ujra egy nékem kedves gyermeknek anyja leszel. Két leveledet rosz kedvvel irtad, de ha tudnék is réád kedves lelkem Lizim, haragudni, még se tenném, mert csak az érzi az efféléket, a ki bünösnek tudja magát, – én az efféle panaszaidot hazajövetelemkor a te szép kicsi szájodról lecsókolom.»
E levelek mutatják, hogy a Napkorról kiszabadult Jósikába mintha új életkedvet öntöttek volna, ismét eleven és vidám. Visszavágyik ugyan ifjú szép nejéhez, de csak azért, hogy azt is magával vigye új otthonába, a hol egyedül ők lesznek az urak.
Napkoron csakhamar újabb családi örömben lett része, 1824. augusztus 23-ikán született második fia, Géza.
Jósika és neje Branyicskán. Jósika (F. Marosközy Gábor) elbeszélő, lírai és elmélkedő költeményei. Jósikáné betegeskedése. Pestre költözködés. Jósika és a pesti írók. Gróf Károlyi György védelme, A bártfai, lublói és herkulesfürdői fürdőzés. Jósika és báró Wesselényi Miklós. Az 1834-35-iki kolozsvári országgyűlés. Jósika első nyilvános szónoki szereplése. Wesselényi országgyűlési naplója. Az «Irány.» A «Vázolatok.» Szontagh Gusztáv bírálata. A branyicskai és szurduki gazdálkodás. Sivó Anastasius szurduki és branyicskai bérlete. Jósika betegsége.
JÓSIKÁNÉ már csak a kíváncsiság miatt is örömmel kelt útra férjével, hogy az öröklött birtokokat megszemlélje. Lakásukat előbb Szurdukra, majd Branyicskára tették át.[352] Itt 1827-ben májusban épen akkor ütött ki az a tűzvész, mely a Jósika udvarházának csűrjét és tiszti lakásait az egész terméssel együtt megsemmisítette, mikor Leo fia keresztelőjét akarták ünnepelni s az ünnepségre már húsz kocsi vendég meg is érkezett. Anyát és újszülöttet a Maroson kellett Solymosra szállítani.[353]
Jósika megfogadta, hogy addig Branyicskát el nem hagyja, míg mindent fel nem épít s két év alatt szebb lett mint volt a branyicskai kuria.[354]
Jósika Szurdukon és Branyicskán ismét boldog volt, mert régi vágyát, hogy kedves Erdélyországában élhessen és ott szabadon és önállóan, másnak beleszólása nélkül intézhesse gazdasági ügyeit, most már megvalósíthatta.
Életkedve újra feléledésének csalhatatlan jele, hogy üres óráiban ismét visszatért a hűtlenül rég elfeledett Músához, kire 1821 óta[355] nem gondolt s most a költészetnek ismét egy más ágában, az epikában és lírában tesz kísérletet.
Egy «Átok» czímű, alakra és tartalomra nézve Kisfaludy Sándor regéit utánzó elbeszélésben a szakállas farkas regéjét dolgozta fel, egy vágmenti várhoz fűzve azt. 1827 körül írta, de később (1840) jelent meg nyomtatásban.[356]
Első irodalmi fellépése 1828 és 1829-re esik, a mikor a Felső Magyarországi Minervában kilencz költeménye jelent meg F. Marosközi Gábor álnév alatt.[357]
Jelentéktelen elbeszélő, lírai és elmélkedő költemények, melyeknek írójuk maga sem tulajdonított nagyobb értéket. Az «Arabs és Gyilkos» cz. elbeszélés Pfeffel «Ibrahim»-jának szabad átdolgozása.[358] Meséje az, hogy egy arabs védelmet nyújt sátorában egy idegennek, a kit gyilkosságért üldöznek, s azt akkor sem vonja meg tőle, mikor megtudja, hogy az ő fiát ölte meg, sőt lovat ad alá, hogy elmeneküljön, de egyúttal figyelmezteti, hogy egy óra mulva szintén üldözni fogja. Az «Ember» döczögős hexameterekben arról az elcsépelt igazságról elmélkedik, hogy az ember testét a természet mostohábban látta el, mint sok állatét, de szellemi téren bőven kárpótolta érte. Ilyen elmélkedés az «Időhöz», A’ Senki, s jelentéktelen, érzelgős lírai versek a «Csüggedés», a reá adott «Biztató felelet»-tel s három verses találós kérdés «Rejtett igék» czímmel.
E versek minket elsősorban a költői fejlődés szempontjából érdekelnek, valamint azért is, hogy ezek megjelenésével a jég meg volt törve s Jósika eljegyezte magát az irodalommal.
Jósikáékat Branyicskán még a gazdasági építkezések idején meglátogatta apósa[359] s el volt ragadtatva mind a vidéktől, mind a gyönyörű birtoktól, csak Jósikáné nem találta ott helyét. Alig várta, hogy az égés okozta károkat helyrehozzák, visszakívánkozott Napkorra. Jósika annál is inkább teljesítette neje kívánságát, mert azt hitte, hogy egész nyugodt lélekkel rábízhatja a szurduki és branyicskai jószág igazgatását az új prefektusra vagy kormányzóra Nagy Istvánra.[360]
68. A BRANYICSKAI JÓSIKA-KASTÉLY.
Jósikáné már ekkor betegeskedett,[361] anyja szintén, úgyhogy ápolására le kellett utaznia Csengerbe,[362] majd maga Jósika is beteg lett,[363] mindez az ő visszautazását sokáig késleltette. Jósika ismét kedvetlen lett. «Olyan voltam – írja, – mint a kit a növekedő viz egy szigetre szorít s látja miként növekedik az ár s miként készülnek a hullámok őt elnyelni.»[364]
Látván, hogy felesége annyira idegenkedik Erdélytől, mint ő Napkortól, úgy próbálta megoldani ezt a kérdést, hogy Pesten is állandó lakást tart. Egyéb okok is indították erre. Gyermekei már abba a korba jutottak, a mikor továbbképzésük is szükségessé tett egy ilyen művelődési központon való tartózkodást, már pedig gondos nevelést akart adni nekik;[365] továbbá maga is vágyott ilyen irodalmi központba, hol irodalmunk kiváló művelőivel megismerkedhetik, az irodalmi társas körökbe el-eljárogathat, irodalmunk kiváló munkásaival megismerkedhetik és a kor szellemi mozgalmaiban jobban részt vehet; politikai kérdéseiben hamarabb tájékozódhatik.
Elhatározását mihamar tett követte, mely elhatározó fontosságú volt Jósikának mind családi életére, mind életpályájára és életkedvére. Eleinte félve határozta el magát reá, később nem tudott lemondani róla. «A mi talán némellyeknek – írja később erről maga[366] – mint nélkülözhető tünne fel: pesti mulatásom, korán sem élv és mulatságvágy, hanem életem s egészségem tényezője, … nálam kikerülhetetlen szükséggé vált.»
Az írók közül itt ismerkedik meg Toldy Ferenczczel, kinek orvosi tanácsaival is élt,[367] Vörösmartyval és Bajzával, kikhez Toldy vitte el, Fáy Andrással, Szemere Pállal, később br. Eötvössel s a magyar irodalom számos más jeleseivel. A politikusok közül gr. Széchenyivel, gr. Batthyány Lajossal, Teleki Lászlóval, de főleg Kossuthtal köt jó barátságot; eljár a Nemzeti Casinóba és az ekkor alakult sokféle egyesületekbe, szóval kiveszi részét a Széchényi által megindított társadalmi mozgalmakból.[368]
Ez a Pestre költözés 1831-ben történt s egyelőre egy félévig tartott.[369] Természetesen ő maga az év jó részét nem tölthette itt, inkább csak a téli hónapokat; nagykiterjedésű, egymástól messzefekvő gazdasága sem nélkülözhette állandóan a gazdát, nem bízhatta azt egészen gazdatisztjeire. Az első években úgyis nagyon vékony jövedelmet hozott, mintegy 6000 forintot évenkint.[370]
Ezen pesti tartózkodás emlékét egy franczia nyelvű kis czikke is fenntartotta, melyben gróf Károlyi Györgyöt védelmezte a «Quotidienne» bécsi tudósítójának azon ráfogásával szemben, hogy a gróf zsarolása lett volna oka annak a parasztzendülésnek, amilyen ekkor a kolera miatt több megyében kitört.[371]
Igy osztotta meg Pest és Erdély közt az 1832-3 évet, de felesége rendesen Pesten maradt, a ki kezdte megkedvelni a pesti zajos életet, szívesen eljárt a «logé»-ba, és a mulatságokba. Csak Szurdukot és Branyicskát nem akarta megkedvelni. Férje utazgatás által akarta a szép vidékhez hozzászoktatni, hogy akkor talán inkább vágyik Erdélybe is: elvitte Bártfára, Lublóra és Herkules-fürdőre, de hiába. Ez időtől fogva a férj és feleség között a szellemi kapcsolatot már inkább csak a levelezés tartotta fent, ezekben is sokszor túlnyomó a gazdasági tanács vagy a kiadásjegyzék, de mindketten ragaszkodtak ahhoz a kötelékhez, a melynek nyügét mind jobban kezdték érezni.[372]
Az 1834-ik év jó részét Erdélyben töltötte Jósika s nem csak birtokain, hanem Kolozsváron is hosszabb ideig tartózkodott s felújította itt azt a barátságot, mely annyi kiváló erdélyi mágnáshoz fűzte.
Ezek közül a nála néhány évvel fiatalabb báró Wesselényi Miklóst becsülte legtöbbre. Együtt laktak a gróf Kendeffy Ádámné házában s ekkor szilárdult meg az a benső barátságuk, mely jóformán gyermekkorukban kezdődött s csak a halállal ért véget.[373]
Erdélyben 1811 óta nem tartottak országgyülést. Mind hangosabban nyilvánult meg erre nézve a közóhaj s Jósika 1829-ben örömmel ujságolja apósának,[374] hogy nemsokára diaeta lesz Erdélyben, ezt Ő Felsége sógorának, Barcsay Jánosnak maga személyesen mondotta, mikor fentjárt Bécsben. De ez ekkor csak igéret maradt. Wesselényi és elvtársai különösen 1833 óta folyton izgattak a megyegyűléseken s kivitték, hogy ezek küldöttségek útján követelték az országgyűlés egybehívását. A királyi meghívó 1834. május 26-ikára hívta azt össze Kolozsvárra, királyi biztosává Estei Ferdinánd főherczeget nevezvén ki. Már a megnyitás és az elnökválasztás sok nehézséggel és sérelemmel járt. Ilyen volt pl. hogy a király nem a többséget nyert báró Bánffy Lászlót, hanem báró Nopcsa Eleket nevezte ki elnökké. Az országgyűlési ellenzék vezérszónoka Wesselényi Miklós volt, a ki a döntő befolyást a gyűlésen csakhamar magához ragadta; vele egy párton Szász Károly nagyenyedi tanár, báró Kemény Dénes, a másik, udvari párton báró Jósika Sámuel tűntek ki. Jósika is megjelent ott, mint «királyi hivatalos», de mindjárt kezdetben nem a kormányhoz, hanem az ellenzékhez csatlakozott.[375] Ezen az országgyűlésen volt első nyilvános szónoki szereplése is.
Saját előadása szerint[376] a «Közvélemény»-ről írt elmefuttatását megmutatta Wesselényinek s az rábeszélte, hogy mondja el az országgyűlésen. A sajtószabadság szükséges voltát fejtegette bevezetésében, azután megmagyarázta mi a közvélemény, hogyan keletkezik, miben különbözik a pletykától és népszellőtől[377] s az egyes emberek lelkiismerete hogyan védheti és ellenőrizheti a közvéleményt? Mindezt hosszú bombasztokkal terhelt körmondatokban[378] mondta el.
Azt a különös érzést, mely első nyilvános beszéde elmondásakor elfogta, így rajzolja később «Abafi»-jában: «Neme azon habozásnak, mely szinte félelemmel párul első felszólaláskor nagy gyülekezetben, lepte meg őt; arcza elhalványult, komoly kétkedés vonaglott keresztül vonásain; szemei előtt, mintha hálózva lennének, szikrák szökdeltek, s úgy tetszék neki, – mintha az embertömegre alant sűrű köd ereszkednék. Rebegő volt a hang, melylyel megszólalt, de azon lelki erő, mely fővonása volt lelkületének, halkkal győzedelmes lőn álfélelmén és álszégyenén. Mindig teljesebbé, mindig érczesebbé vált hangja, s végre minden szava hallható s érthető lett».[379]
69. ESTEI FERDINÁND FŐHERCZEG.
Félóráig tartott a beszéde s látván, hogy figyelnek reá, sőt néhol – talán a katonai életből vett hasonlatán – nevetnek is, tűzbe jött, élénkebben kezdett beszélni, míg egyszer csak elvesztette a beszéd fonalát. Szerencsére megtalálta, mielőtt észrevették volna. Beszéde után többen üdvözölték.[380] A jég meg volt törve, az országgyűlésen még többször is felszólalt.[381]
Hogy Jósikának első országgyűlési szereplése némi figyelmet kelthetett, felesége leveléből következtethetjük, a ki e miatt az elfogatástól féltette. – «Édes Miklós! talán csudálkozol is – írja aggodalommal teljesen – hogy én annyit írok, de nékem könnyebb, kivált ma, ha meggondolom, hogy megírhatom, mit hallottam felőled. Édes Miklós, én mindig féltem attól, a mi megtörtént. Zejkkel ma beszéltem Komárominénál és azt mondotta, hogy tégedet is mint sokakat, megperelnek az Diétán való beszédedért. Hidd meg én magam úgy elijedtem, nem is írhatom. Tudom milyen most az Erdélyi Gubernium és milyen gyalázatosok és hogy itélnek. Mindig is kell engemet érni valaminek, a mi az igaz lelkemet keresztüljárja.»[382]
Az országgyűlés átnyúlt az 1835-iki évbe is s ez időből beszéli Jósika,[383] hogy a lakása alatt levő helyiségből sokszor éjjelenként hengergetés zaja hallatszott. Ennek magyarázatát csak a január 29-iki országgyűlésen kapta meg, a mikor Wesselényi bejelentette, hogy a saját költségén vásárolt kőnyomdán kinyomatta a január 11-ikén tartott gyűlés Naplóját s első ívét ott nyomban bemutatta. Utána báró Jósika szólalt fel s azzal kezdvén beszédét, hogy ő is «egy volt azon szerencsések közül, kik a Napló dolgát kivíni segítették»; egy, ki ezen tisztelt országos testületnek legelőször javaslatba hozta, hogy sajtót vegyen magának: indítványozta, hogy köszönetet szavazzanak Wesselényinek hazafias tettéért. Nagy lelkesedéssel vették tudomásul az országos eseményt s Jósika beszéde alatt csaknem az egész gyűlés üdvözlésére sietett.[384] De egyszersmind ez volt az oka, hogy február 6-ikán az országgyűlést feloszlatták, a kősajtót s a kinyomott példányokat elkobozták s Wesselényi ellen pert indítottak.
BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS
(Barabás M. rajza után Walzel A. F. kőnyomata.)[385]
70. BÁRÓ KEMÉNY DÉNES.[386]
Jósika azzal is igyekezett kimutatni nagyrabecsült vezére iránt való hódolatát, hogy Erdély lelkesebb férfiainak és asszonyainak megbízásából ő készítette el az őt üdvözlő hódoló iratot.[387]
Jósika fellelkesedvén közéleti működése sikerein, elhatározta, hogy irodalmi téren folytatja nemzetjavító tevékenységét s még abban az évben kiadta «Irány» czímű munkáját, mely némileg Labruyère «Jellemei»-re emlékeztet. A «Bátorság»-gal kezdi s legelőször az akaratot, mint nagy tettek szülőjét ismerteti, azután meghatározza és részben saját tapasztalatából vett példákkal világosítja a valódi bátorságot s óva int annak túlzásától: a vakmerőségtől. Az «Uri aljas»-ban azt fejtegeti, hogy mi különbözteti meg a valódi urat a «lett úrtól», a «Kor» szerint az öreg-fiatal szintoly nevetséges, mint a fiatal-öreg, minden kornak megvan a maga öröme s nem maga a kor, hanem szerzett érdeme várhat tiszteletet. A «Balirányzatok»-ban a hirtelen ítélést, az önhittséget, az eléglettséget vagy önelégültséget ostorozza, a «Szenvedelmek»-ben a vadászati szenvedélyről tud legtöbbet mondani. Tulajdonképen a «Balirányzatok»[388] czímű fejezet alá tartoznék a külön tárgyalt «Önnyugtatások», mely úgy is rokon az önelégültséggel, az «Anglomania», az «Enyimtied», a főleg írói «Különösségek», a «Gőg», a «Hiuság-dicsvágy», sőt a «Gúny-iratok» cz. fejezet is, míg a «Vitatások», «Illő», «Gyengédség» nagyobbrészt egy illemtanba illő szellemes csevegések. Másirányú két fejezet benne a «Köznép-népkegy» és a «Gazdálkodás-élelmesség» czímü. Az előbbiben a köznép három osztályát: a köznemest, a pórnépet és a népalját jellemzi, a népszerűség kelléke s hajhászása ismertetésével, a másikban a tervkészítő, ajánlatkoholó, könyvekből gazdálkodó, fillérező, fényűző gazdákat rója meg s figyelmeztet a gazdatisztekbe helyezett határtalan bizodalom káros következményeire.
71. AZ «IRÁNY» CZÍMLAPJA.
Hasonló tartalmú «Vázolatok» czímű műve is, mely csakhamar utána, még ugyanazon évben megjelent. Négy részből áll, a három első: Izlés, Népnevelés és Elme-nyavalyák, a negyedik (Közvélemény) az országgyűlésen elmondott beszéde. Az ízlés «taglalatját» a test födelén, az öltözeten kezdi, a milyen különböző s egymással ellentétes a férfiak, nők és különféle nemzetek ízlése erre nézve, ugyanolyan a művészet és irodalom valamint a testi szépség kérdésében is. Ezek elbírálásában sok függ a képzettől,[389] kinek-kinek egyes felfogásától, talán nevelésétől s azon szemponttól, melyből egy vagy más tárgyat tekintünk vagy bírálunk. Erre meglehetős naivsággal például a Bajza «A violához» czímű «Hervadj, hervadj száradon» kezdetű költeményét s Vörösmarty «Két szomszédvár»-át idézi:[390] mennyire különbözőképen értékeljük e két költeményt a szerint, a mint tréfás vagy komoly oldalról tekintjük. A női szépség megbírálásában is ilyen különféle az ízlés s a vörös haj védelmére kelve lerajzolja «egy ismerője élő ideáljának», Sztellának szépségét,[391] rajza élénkségével elárulva, hogy a maga szépségideálját mutatja be. Végül arra az eredményre jut, hogy a szépség legjobb definitiója «szép kinek-kinek az, ki tetszik».[392]
A Népnevelés cz. tanulmány az «Irány» «Köznép-népkegy» cz. fejezetében foglalt elvek bővebb kifejtése.[393] A népnevelés főelve a nép boldogítása, e boldogság függ a szabad eladás-vevés megállapításától, a népegészség biztosításától, de azonkívül ezt mozdítaná hathatósan elő a kölcsönöző-tár, a zálogház, a takarékpénztár, a tűz- árvíz- és jégkármentőintézetek, a helységi kórház, a falusi iskola Bell-Lancasteri tanítómóddal, a vasárnapi iskola, hasznos «népszeres» könyvek szerzése, esetleg a Tudóstársaság jutalomdíjával kitüntetve, a lelkészi népoktatás s népvigalmak rendezése.[394] Az «Elme-nyavalyák»-ban tizenhárom szellemi, helyesebben jellemi és erkölcsi fogyatkozást gúnyol ki, a milyenek a jövendő iránti hidegség vagy jelen-láz, a helyzet felfogása iránti elme-távúlság, vagy ingatagság, az elmebéli szemfájás vagy a szellemi világosság gyűlölése, az igen jókori és igen késői megbánás stb. Mindezeket a kérdéseket Jósika rendszertelenül, sőt összefüggéstelenül,[395] de meggyőződéstől áthatottan, lelkes buzgósággal, és sokszor szellemesen tárgyalja s tapasztalásból vett példákkal magyarázza. A «Népnevelés»-ben említi, hogy Erdélyben ő állított fel először idegen nemzetbeliek (azaz oláhok) közt honi nyelvet terjesztő iskolát, melyben két év alatt harminczkét gyermek tanult meg írni, olvasni és beszélni magyarul s a többi is meglehetős előmenetelt tett; ugyanott említi, hogy egy falusi jószágában (bizonyára Napkoron) hat évig lakott, a nélkül hogy a megye főorvosát csak egyszer is látta volna; talán Szurdukon ismerte azt az oláh papot, a kit hat álló évig soha józanon nem látott; egy helyen apjára hivatkozik: «jót remélve rosszat élve telik el az élet s a mit elmulasztál, jó Atyám’ mondásaként senki sem bonificálja többé».[396]
72. A «VÁZOLATOK» CZÍMLAPJA.
Jósika ismerte Széchenyi ekkor már megjelent műveit, s meglepő, hogy sok helyen ugyanarról a tárgyról szólva, nem volt rá Széchenyi mélyen járó és meggyőző fejtegetéseinek nagyobb hatása.[397] Közös eszmék kétségtelenül vannak mindkét író műveiben, de ezt a némileg közös tárgy is megmagyarázza. Jósika saját kijelentése szerint az «Irány» megjelenését Stankovics püspök azért akarta minden áron megakadályozni, mert Széchenyi művének tartotta.[398] Ugyancsak ő beszéli, hogy mikor művét már nyomtatták, báró Bánffy László elment hozzá és komolyan felszólította, hogy hagyjon békét az írásnak, az nem úri embernek való dolog. Hasonlóan vélekedett gróf Bethlen János, a ki azt ajánlotta neki, hogy bízza a dolgot a scriblerekre, nem módi most a könyvcsinálás.[399]
A két műnek volt némi hatása.[400] A «Kritikai Lapok»-ban «Szamosy» álnév alatt Szontagh Gusztáv bírálta meg az «Irány»-t elég kedvezően, a másikat szigorúbban.[401] Az elsőben kifogásolta a polgári társaságnak, urakra, polgárokra és pórnépre osztását. «Kegyetek, magasan született uraim, – jegyzi meg rá – azon gyengéd rendszer’ feltalálói, melly szerint a’ társaság savóra, tejre és tejfelre osztatik-fel.» E helyett a belső tulajdonok után való osztályozást ajánlta. A «Vázolatok»-at már nem tartja olyan gonddal készült műnek, mint az elsőt s «egy két lépcsővel alább ‘s a’ Vázolatokból Mázolatok válhattak volna.» Az Akadémia is megdicsérte[402] s még ez évben báró Eötvös Józseffel egy napon (1835 szeptember 14-ikén) levelezőtagjává megválasztotta.
Jósika apósa, Kállay Leó szintén szorgalmas olvasója volt a két műnek, a «Vázolatok» egy helyét pedig, melyben az ötödik elmenyavalyáról, a szorongató gyanukórságról ír, később rá is olvasta az írójára. Ebben többek közt azt mondja, hogy az ilyen betegségben szenvedő ember «ha gazda nem alszik, mert nékie lesnie kell békén nyugvó nyomtatóit, ha nem csippentenek-e el egy-két marok gabonát, míg a bölcs gyanu-szelencze, éjjeli meghűlés okozta betegségért, százakat fizet a gyógyszertárba. Ha házas, féltő az émelygésig … mindig abban jár, hogy ártatlan nejét hibában érje … Ha hivatalt visel, egy valódi kérdő-mozgony válik belőle; mindenkit tolvajnak, csalónak, gyilkosnak néz...»
73. KOLOZSVÁRI UTCZARÉSZLET.
Jósika tiltakozott a ráolvasás ellen. «Kedves atyám – írja neki[403] a’ Vázlatokat már kétszer lobbantotta szememre, egyszer szóval, egyszer levélbe: ebből sajnálva kell látnom, hogy a’ könyv – hibás – azaz nem világos: mert kedves atyám, nem úgy vette szavait miként én értettem. A’ Gyanu – azon czikkely, melyet édes atyám emleget. Erre röviden azt kell válaszolnom: hogy én gyanus nem vagyok, soha sem voltam. Kedves atyámra hivatkozom, ki elégszer mondotta, hogy ne higyjek az embereknek. Én nem lesek senkit, nem kérdezősködöm ‘s csak akkor tudok meg holmit, mikor az egész világ tele torokkal beszéli: Én tehát a bajt nem kerestem».
Jósika ideje jó részét kolozsvári tartózkodása alatt a politikai és irodalmi tevékenységen kívül saját birtokrendezési és családi ügyei foglalták el.[404] Az új jószágigazgatóba vetett reményei nem teljesültek; a branyicskai és szurduki jószág tiszta évi jövedelme az ő kezelése alatt a 6000 váltóforintot sem haladta meg[405] s így nagy örömmel fogadta egy Sivo Anastasius nevű görögnek azt az ajánlatát, hogy a szurduki uradalmat fundus instructussal együtt bérbe veszi évi 22.000 váltóforintért.[406] A szerződés valóban kedvező volt, csakhogy a görög mindjárt kezdetben hiányosan, később pedig egyáltalában nem fizetett, sőt másfél év alatt a ménest, gulyát és sertésnyájat rendre eladogatta. Jósikát, a kit a nagy bérösszeg egészen elszédített,[407] nagyon bántotta ez a másodszori csalódás s feleségének kellett őt csilapítani: «Nem kevéssé voltam nyukhatatlan (így) irántad, – írja neki – hogy valamint indulatba ne jöjj avval a hunczfot göröggel,» de egyszersmind bízik is férjében, hogy «fog vele tudni bánni» és eligazít minden bajt; azután biztatta, hogy akármilyen kárral vegye el tőle Szurdukot.[408] Jósika végre csakugyan kitette a jószágból a görögöt (1835) s egyszersmind a peres eljárást ellene megindította, de természetesen annak eredményét csak később láthatta.[409]
A gazdasági ügyeken, a bérlővel való vesződésen kívül otthon is fontos családi események történtek. Ez alatt született (1834 szeptember 19-én) Pesten Gyula nevű fia, kinek kereszt apjául báró Wesselényi Miklóst és Kendeffy Ádámot kérte föl.[410] Ezért is nem hozhatta feleségét magával Kolozsvárra, mint azt egykor megigérte. «Ha Erdélybe diaeta lesz – írta apósának[411] – a mi még bizonytalan, a világnak látni s tudni kell, kinek a felesége s valóba ha ő akarná is, én nem engedném, hogy Szurdokon eltemesse magát, – nem is fogja ezt tenni, ha soha semmi segedelmet sem kap, megvagyok én – ha az Atyám életébe, ellenmondás nélkül az első gavallér volt Erdélybe’, nem akarom, hogy üdösb fiának a felesége a legutolsó legyen az asszonyok közt. Mert a legelső s a legutolsó közt még egy tágos köz vagyon és csak ez a’ medium az a mit ő óhajt – magam pedig akarok.»
Családjától távolléte még a következő évbe is áthuzódott s ez idő alatt neje hiszteriája is, melyre úgy látszik, szervezeti hajlama volt, mindinkább elhatalmasodott. Jósika is nagy betegségen ment keresztül Kolozsváron, tifuszlázt kapott s egy ideig élet-halál közt lebegett.[412] A magát elhanyagoltnak érzett feleség a távolléte alatt a más udvarlásait is elfogadta,[413] viszont Kolozsváron Jósika is udvarolgatott s a hosszas különélés miatt a házassági kötelékek kezdtek meglazulni, s úgy látszik, ekkor kezdődött az az érzelmi disharmonia, mely előbb elhidegülésre, később szakításra vezetett.[414]
74. BÁRÓ JÓSIKA SÁMUEL NÉVALÁIRÁSA.[415]
Jegyzetek
