KILENCZEDIK KÖNYV.
A FÜGGETLENSÉGI HÁBORÚ
I.
ERDÉLY MÁSODIK ELVESZTÉSE.
1707-1708.
213. ARAD[2890]
A FEJEDELEM éles esze, erős ítélete, mindenre kiterjedő figyelme, nagy tanúltsága a nemzeti állam kiépítésének munkájában tűnt ki igazán. Munkájának érdemét növeli, hogy folytonos csatazajban, örökös bizonytalansággal küzdve kellett dolgoznia.
Az akkori Európának egyik legnagyobb hadvezére, Starhemberg, még az ónodi gyűlés ideje alatt kitört a Csallóközből s Vágújhely, Trencsén és Lipótvár közt erős sánczot ásatott. Rákóczi majdnem olyan rossznak tartotta ezt a hírt, mint ha valami csatavesztésről értesűlt volna. Ahogy Bercsényinek mondta, ha Starhemberg megvalósítja elképzelhető tervét, akkor a szabadságharcz három hadjárattal véget ér; s ha diplomácziai működései sem sikerűlnek, akkor erejök végső megfeszítésére kell gondolniok.[2891] Pedig a császáriak helyzete sem volt kedvező. Rákóczit Vetésy Monsból értesítette, hogy a bajor választó Te Deumra megy, mert Berwick franczia hada Spanyolországban Almanzánál (1707 április 25-ikén) megsemmisítette Károly spanyol király hadait;[2892] Valencia megadta magát a francziáknak s a Habsburg-király Barcelonába szorúlt. Vetésy mégis éppen ebben a pillanatban figyelmeztette Rákóczit, hogy semmit sem várhat XIV. Lajostól, ki még unokáját sem segítheti meg a spanyol trónon.[2893] Milano, Mantova, Nápoly a császáriak kezébe kerűlt;[2894] de meghiusúlt a Provence megszállásának, Toulon lerombolásának s vele a francziák földközitengeri hatalma megsemmisítésének a terve. Bercsényi kerűlő úton magától a czártól hallotta,[2895] hogy «Toulonnál megverték a németet»; Jenő herczegnek 6000 (helyesebben 10.000) embere elvesztésével kellett visszavonúlnia Piemontba. Mindenesetre oka volt Rákóczinak, hogy követével külön kihallgatáson üdvözölje XIV. Lajost, az asturiai herczeg (spanyol trónörökös) születése s az almanzai, touloni és németországi győzedelmek alkalmából.[2896] Azonban éppen ezek a sikerek bátorították föl a franczia udvar kitűnőségeit, hogy Fénelon érsek és a burgundi herczeg vezérlete alatt békepártot alakítsanak, mely a császárral és szövetségeseivel a megegyezést keresse. A békepárthoz utóbb Torcy külügyminiszter, sőt némileg Rákóczi is közeledett. A fejedelem ugyanis a háború szerencsés befejezésére múlhatatlanúl szükségesnek tartotta, hogy a svéd királyt a czárral, a franczia király és a bajor választó közbenjárása mellett, kibékítse. A harczias párt, melynek élén maga a dauphin állott, minden kibékűlést meghiusított.
Az udvar ily körűlmények közt a Rajna vagy a Po mellől nem rendelhetett csapatokat Magyarországba, de az ónodi határozatot sem hagyhatta katonai megtorlás nélkűl. Legczélszerűbb lett volna minden erejét valahol a Tisza mellett összevonnia, hogy döntő csapást mérjen a kuruczokra; de ezzel Erdélyt könnyen kiszolgáltatta volna a törököknek, kikkel a bécsi diplomáczia sehogy sem tudott tisztába jönni. Rabutinnak tehát Erdély, Starhembergnek a Vág-vonallal szemben Ausztria és Pálffynak a Dunántúl ellenében Stájerország védelme jutott feladatúl: támadás helyett védelem.
Rabutin Bécsből 1707 augusztus 6-án indúlt le; eleinte a Dunántúl harczolt a kuruczokkal, de a hónap végén rászánta magát, hogy hétezer emberével Erdély felé nyomúljon. Szentkereszti András Bécsből mindjárt meg is bíztatta gróf Teleki Sándort, ki Havasalföldre akart kimenekűlni, hogy ha a segítség szerencsésen bemehet, «jobb leszen maga édes hazájában kinek-kinek lenni, mintsem azon kívűl mások grácziájától függni».[2897] Kétséges volt, Rabutin Zarándon át a Kaján útján, vagy a Maros völgyén fölfelé akar-e bejutni. Most már ez utóbbi út is szabad volt, mert Károlyi július 25-ikén abbahagyta Aradnak három hétre tartó ostromát s a hónap végén már Nagykárolyban várta a fejedelem parancsait. Rákóczi őt eleinte a Vág oltalmára rendelte, míg Esterházy Antal Sléziára üt.[2898] Azt hitte, hogy Erdélyt Vay Ádám és Pekri megőrizhetik Rabutin ellen, ki gyalogságával nem repűlhet.[2899] Károlyinak és Esterházy Antalnak Buda alatt kellett volna meggátolniok Rabutin átkelését, de ebben a fejedelem nem-igen bízott, mert saját gyalogságát Érsekújvár és a bányavárosok kötötték le. Ha tehát átkelhet is az ellenség, a Tiszántúlt sorsára akarta hagyni és csak a Részekben fölvenni a derekas kűzdelmet. Ott kellett – de Szeben ostromzárának fölszabadítása nélkűl – Pekrinek az erdélyi és Vaynak az udvari hadakkal várakoznia Rabutinra. Tudta, sok fecsegés lesz a miatt, hogy ő maga nem megy Erdély védelmére; de akkor az orosz-svéd-franczia kiegyezés kedvéért az északi határok közelében kellett maradnia.[2900]
214. FÉNELON.[2901]
215. SZENTKERESZTI ANDRÁS NÉVALÁÍRÁSA.[2902]
1707 augusztus 30-ikán reggel[2903] Rabutin valóban átkelt a Dunán, s Esterházyt visszarendelte a Vág mellé. Mikor híre futott, hogy a svéd király Sléziára tört, hajlandó volt elhinni, hogy Rabutint e miatt Kecskemét alól visszahítták; hiszen Szered alól Starhemberg is Nagyszombathoz szállt és három ezredet küldött Morvaországba, a sléziai események szemmeltartására. Ha mindez igaznak bizonyúlna, Károlyi egész hadtestével átmehet a Tiszán, hogy a rácz határőröknek a császáriakhoz csatlakozását megakaszsza.[2904] Pekri is abbahagyhatja most már Szeben megszállását; mert ha Isten győzedelmet ad Rabutinon: ha marczipánja lesz is a német helyőrségnek, könnyebben föladja a várat, a mennyiben segítséget többé nem remélhet. A szebenvidéki falvak oltalmazásáért tehát nem méltó elhagyni ily nagy reménységű jót, melytől az ország állandó boldogsága függ. Egy újabb zsibói veszedelemtől nincs mit tartani; mert az ellenség most nem olyan erős, mint akkor, hogy győzedelme esetén a két országot eláraszsza.[2905]
216. II. APAFI MIHÁLY ARCZKÉPE.
(Szendrei után.)
Kellemetlenűl érintette a fejedelmet, hogy az ellenségnek kétfelől való megtámadására tett intézkedéseit nem hajthatták végre; de Károlyinak minden intézkedését helybenhagyta. Vayval udvari hadait rendelte Pekri mellé, hogy derekas mozdulatot tehessen, ha Rabutin Aradnál késlekednék, vagy a Körösökre visszafordúlna.[2906] Károlyi mindenesetre folytassa útját, ha az ellenség Nagyváradon át akarna nyomúlni; ha azonban Solymos és Tótváradja felé menne, jobb, ha visszatér és a Vág védelmére Esterházy Antalhoz csatlakozik.[2907] Ilyképp olyan bizonytalanságban hagyta Károlyit, mint maga a király Starhemberget;[2908] de egy tarsoly éléssel nem is küldhette a tiszai pusztaságra, hová ezelőtt néhány száz szekér élés nélkűl nem mehetett. Híre ment annak is, hogy Rabutin magával viszi II. Apafi Mihályt s a császár hűbéres fejedelmévé teszi. Ezt «csak azok hirdetik, – mondta[2909] – a kik kívánják; de csodálnám, ha azok elhinnék, a kik a bécsi udvart ösmerik».
Károlyit a fejedelem maga intette, hogy ne hirtelenkedjék a bemenetellel s a sarkadi hajdúkat mindenesetre megsegítse, ha sánczukat az ellenség megszállaná. Leveléhez azonban egy udvari ember – a fejedelem tudta nélkűl – czédulát ragasztott,[2910] a mely olyasmit tartalmazott, hogy Pekri, a ki még szeptember 26-ikán is Huszton volt, Erdélyt nem annyira Rabutin, mint inkább Károlyi bemenetelétől félti. Azt mondta, ha be is megy, nem jön ki békével Erdélyből. A két vezér Nagyenyeden éppen aznap, a fejedelem nevenapján, találkozott egymással,[2911] a mely napon Rabutin a kajáni hágón át Erdélybe nyomúlt.[2912] Ez a hágó a Fehér-Körös völgyéből Borosjenő, Halmágy, Körösbánya és Brád felől az Erdélyi-Érczhegységen át vezet le Kőfalunál a Kajánpatak völgyébe, a mely Marosnémetinél ömlik a Marosba. Károlyi már augusztusban bíztatta a fejedelmet, hogy ha Pekri megteszi, a mit megírt neki, itten is helyt állhat.[2913] Isten jó alkalmatosságot mutatott az ellenség meggyalázására, – felelte a fejedelem;[2914] – itt az idő: legyen rajta minden erejével és tehetségével, hogy az ellenség zavarba hozásával édes nemzetünknek vígasztalást nyerhessünk. «Ellenségünk megzavarásával mindakét hazára vígasztalás terjed – írta nemsokára.[2915] – Nemzetünknek szép hírét s emlékezetét előtte viselvén, azt az ellenségen való győzedelmeskedéssel terjeszsze.»
Annál érthetőbb felindulással értesűlt róla a fejedelem és az ország, hogy október 4-ikén a kajáni csata «egy embernek rosszasága miatt», csúfosan elveszett. Saját szavai szerint talán egy szerencsétlen harcznak elvesztése sem eshetett súlyosabban szívének a sok vérontáson kívűl, mint «az ilyen gyalázatos gazembernek» vigyázatlansága. Haragja Esze Tamást érte, a kit már régen megbüntetett volna, ha a nemzet ügye iránt kezdetben mutatott hűségét és a sok szegény legény helytelen mondásait, morgásait nem tekintette volna. «Tagadhatatlan, – úgymond[2916] – hogy hadakozásunk kezdetétől fogva ily csekély ellenség ellen nagyobb gyalázattal magunkat nem viseltük. Mert legalább kilőtte a puskáját, ha szaladott is a had; de itt bálvány módjára nézte s talán fává változott az Ovidius metamorphosusai szerint». Károlyi haditervét ezúttal is helyeselte, de nem hitte, hogy Rabutin Szeben megsegítésén kívűl egyébre vállalkozzék. A hadakozás rendje-módja szerint a jónak még remélésére sem volt joga s az ellenség bebocsátásánál is nagyobb gyalázatnak tartotta a két vezér: Károlyi és Pekri torzsalkodását, melyet bosszankodó csodálkozással értett.[2917] Károlyit és Vayt magához rendelte tanácskozásra s Károlyi seregét ez idő alatt Pekri, az udvari hadakat pedig Budai tábornok gondviselésére bízta.[2918] Mivel «Pekri uram maga partjain kívül kiterjedett elméjének árvize kezdett megtérni»,[2919] Károlyi október 20-ikán odahagyta Erdélyt és Szerencsen pár napot (október 24-28.) töltött a fejedelemmel,[2920] a ki csakhamar újból panaszkodott az Erdélyből jövő rossz hírek miatt.
Rabutin szívesen fogadta a bejövetelén örvendező labancz urakat s már október 8-ikán biztosította őket, hogy küldetésének egyetlen czélja a hűségesek megoltalmazása és ennek a hazának java.[2921] Mindenütt maga előtt hajtotta Pekrit, ki gyaloghadak vezetéséhez nem értett. Rákóczi már megbízatásakor kérte Pekrit, hallgasson Szentiványi János palotásezredesre, a ki legalább olvasgatott hadtudományi könyveket, alezredese pedig, Limprecht János, valóban értette a maga dolgát. Azonban a vezetés nagyon kapkodó volt. Alig választottak egy hadállást, a másikba mentek át minden terv nélkűl. Ez a határozatlanság és tudatlanság döntötte el a hadjárat sorsát.[2922] Rabutin Enyeden még a kollégium gyűjteményeit és könyvtárát is fölverette, Abrudbánya vidékét a kuruczoktól megtisztította, október 27-ikén bevonúlt Kolozsvárra, majd Bethlenvárát vette be. A Székelyföldről a császáriak elől gróf Mikes Mihály hadastúl kiszorúlt Moldvába.[2923] Tarczali Zsigmond Bécsből dicsekedve írta, hogy a merre csak fordúl a császár hada, a kurucz már hírétől is szalad. Erdélyt úgy elpusztították, hogy a mi értünkre nehezen áll előbbi lábára. Pekri uram intézkedése miatt Rabutin talán fel is megy a télen az udvarhoz.[2924]
A fejedelem szerint «nincs, a mit magában föl ne tegyen ezen ellenség, ha csak valamely oly csapást rajta nem teszünk». Újra beküldte tehát Károlyit, hogy az ellenséget «meg is csípje, ne csak csípdessük».[2925] Hiszen az még nem tartja teljességgel magáénak Erdélyt s így a mieinktől nem is félti a föld pusztítását.[2926] A Szamos mellékén levő karabélyos- és palotáshadak nagyon várták már Károlyit. «Ne csak az öt árpakenyeret hozza, – tréfálkozott vele Szentiványi János, a palotások ezredese,[2927] – hanem (ez a had nagyobbára kálvinista lévén, de a pápista sem mond mást) a két hal helyett az Izrael népe idejében a pusztában repülő fűrjhúst, akár pedig a Tiszán innen termett szarvashúst.» Mert a nép nagyon morog s bekövetkezhetik az apostolok oszlása. Elkedvetlenedve, kifáradva, éhezve, dideregve várják.
217. ERDÉLY TÉRKÉPE.[2928]
A czímeres posta Pekrinek e közben levelet hozott; még nem tudták, mi van benne, de «igen zöng az ég: félnek a mennykőütéstől».[2929] A fejedelem valóban megrótta a vezért, hogy rendeletét nem hajtotta végre. Azért küldi be Károlyit, hogy a hajdúságot a menekűlt urak és nemesek oltalma végett a Lápos vidékére szállítsa, a magyarországi s részekbeli magtárakból ellássa és lovasaival az ellenséget egymástól elvágja. Károlyira bízta a magyarországi hadakat, reá az erdélyieket; de Károlyi, ha Pekri nem jár kezére, önállóan fog eljárni. Hallotta, hogy szegedi találkozásuk után reá is megjegyzéseket tett; de nem hirtelen beszédéért, hanem csak akkor számoltatja meg maga és a haza előtt, ha egyenetlenkedéséből fogyatkozások származnak. Egyikök sincs a másik fölé rendelve. Ha egyetértve működnek, majd belátja, milyen haszontalan volt az a beszéde, hogy Erdély nem kell a fejedelemnek; hiszen ki panaszkodnék a fejedelemre a miatt, hogy mások nem teszik meg kötelességöket? Ha csakugyan urat akar cserélni és kimegy Moldvába, hadait adja át gr. Mikesnek. Ő azonban bízik hűségében s kéri, ne hirtelenkedje el a dolgot. Ha sértve érzi magát, ne másokhoz fordúljon, hanem hozzá, a kiről az országban nem szabad balvélekedéseket támasztania. Fogadja meg atyai intését, s ezentúl növelje hírét, nevét, hogy jutalmát vehesse tőle és a hazától.[2930] Pár nap múlva megint figyelmeztette, hogy ellene csak a saját nyelve áskál s ha a fejedelmet ösmerné, nem kellene bizonyos dolgoktól tartani. Ha D’Absacot Náprádnál odahagyta is ezrede, neki sem kellett volna egészen a középszolnoki Bükk-Tótfaluig kijönnie; hiszen azt sem tudhatta, az egész német tábor üldözi-e, vagy csak egy portyázó csapatja. Ne a tisztjei után indúljon, hanem tábornokhoz illően tegyen; s hogy úgy tehessen, részletes tanácsokkal látta el.[2931] Bosszantotta, hogy alig 2000 német úgy kiszoríthatta; de mivel úgy értesűlt, hogy Rabutin hada téli szállásokra ment, saját hadának is pihenést engedett. Tudta, hogy ezek s egyebek miatt megrójják. De ha minden ember tudná szíve titkait, miért kell sok dolognak úgy lennie, a hogy van, talán sokat nem találna rossznak, a mi annak látszik.[2932]
218. KISVÁRDA ROMJAI.[2933]
A gubernium Erdély lakosait hűségre intette a koronás király iránt,[2934] a fejedelem pedig Kisvárdára hítta az erdélyi tanácsurakat.[2935] Károlyi megszemlélvén Pekri hadait, november 6-ikán másodszor is odahagyta Erdélyt;[2936] mert az erdélyiek nem állanak el előbbi megrögzött, feslett, gonosz szokásaiktól és előre megfontolt szándékuktól, hacsak maga a fejedelem jobb rendbe nem hozza őket s elragadott erkölcsüket meg nem zabolázza. «Nem hiába nevezik Erdélyt tündérországnak: magával hordozza a maga qualitását».[2937] A mikor a fejedelem Olcsván meglátogatta Károlyit,[2938] Kisvárdán pedig Pekri s az erdélyi menekűltek hódolatát fogadta,[2939] nem kételkedhetett többé, hogy Erdélyt másodszor is elvesztette.[2940] Ezen nem változtatott a Pekri ellen rendelt szigorú vizsgálat.[2941] Igaz, hogy Rabutin győzelme szomorú volt. A nemesség színe-java kivándorolt, s a falvak pusztán maradtak, mert a nép az erdőkben bujdosott. És felhangzott a bujdosók éneke: [2942]
II.
A MAGYARORSZÁGI HADJÁRAT.
(1707-8.)
MAGYARORSZÁGBAN két csatatéren: a Dunántúl és a Vág vidékén folyt a küzdelem. Leghevesebben az osztrák határok mentében.
A Dunántúl Bottyán volt a vezér.[2943] Karvánál 1706 deczember közepén kelt át a Dunán s a Rábaközből két hét mulya már «kigyomlálta az ellenséget». Kőszegről kiszorította Ebergényi és altábornagyot s pusztításaira Stájerország dúlásával felelt.[2944] Starhemberg Guidó akkor Rabutint küldte ellene. Bottyán vele szemben eleinte, a fejedelem utasításához (1707 februárius 3.) képest, guerilla-háborúra szorítkozott. Valósággal elnyűtte a császári hadat. A várak is megtették a magukét. Kreuz cs. tábornok életével fizette meg Csobáncz ostromát. Száz Márton kapitány, Dóczi Péter tiszttartó és az asszonyok, kik forróvizet, égő szurkot öntöttek az ellenségre, a kuruczok legnagyobb hősei közé emelkedtek. Kisfaludy Sándor, mikor odaűlt a kandallóhoz és felszította annak melegét, Csobánczról ezt a másik édes, kedves, agg regét is elmondhatta volna.[2945] Bottyán, mint a villám, hol ide, hol oda ütött be. Ostrom alá fogta Sopront, sőt egy éjszakára Győr egyik külvárosát is bevette. Bezerédj Imre Ausztriát pusztította, Béri Balogh Ádám a ráczokat zabolázta meg. Császárnál, Kenesénél, Mosonynál Bottyán legyőzte a ráczokat, Sopronnál Nádasdyt. A császáriak vezetését a nyáron Pálffy vette át. Első sikereinek híre aggodalmat keltett a kisebb hitűekben. «Pápát fölégette? – kérdezte a fejedelem.[2946] – Gönczczel, Miskolczczal, Szikszóval s többekkel is így cselekedett tavaly. Ezeket most már építik. Eloszlottak az odavaló seregek? Ezek is eloszlottak akkor, de most újonan szolgálnak. A népet levágta? Igen jól cselekedte. Miért nem futott előtte mint mások?[2947] Maradásával magát hamishitűvé tévén szövetségünkhöz, tőlünk is megérdemelte volna annak büntetését. A malmot felégette? Tavaly mi is elrontottunk sok százat, de fölépítették eddig. Labanczczá lesz az odavaló katonaság? Lehet, kivált ha a német mindenét felprédálván, az eszét is elvitte. De mikor az ellenség nemzetünk üldözésére való szándékát kinyilatkoztatja, mit remélhet tőle jövendőben? S ha az állhatatlanság ráviszi is őket, nem tehetnek több kárt, mint Nagyszombatnál tettek.»
219. EBERGÉNYI LÁSZLÓ NÉVALÁÍRÁSA.[2948]
A kuruczok méltók voltak csüggedni nem tudó fejedelmökhöz. Pálffy mellé csakhamar Starhemberg Guidónak is segítségűl kellett jönnie, hogy Bécs külvárosait megmentse sok más osztrák város sorsától, a fölégetéstől. Bottyán Sopron, Csepreg, Németújhely, Nagymarton alatt újabb diadalokat aratott. Deczember első felében Bezerédj Badenig portyázott s majdnem elfogta József császárt, a ki csak bajosan menekűlt el előle Wiener-Neustadtba.[2949]
A fejedelem «elég jónak» tartotta Bezerédj, Balogh és Kisfaludy brigadérosok dunántúli működését, de úgy találta,[2950] hogy hadműködésöknek nem volt lényeges befolyása a háború eredményére; Bottyánról pedig hallgatott. Bottyán azonban Sümegen karácsony ünnepén Esterházy Antalnak a vezérlettel együtt oly sereget adott át, mely nagyobb és jobb volt annál, a mivel egy esztendővel azelőtt munkához látott. Munkájának volt látszata, mert a Dunántúlt, néhány vár kivételével, megtisztította az ellenségtől. Mindezt 10-12.000 emberrel, gyalogság nélkűl, guerilla-modorban, oly hadvezérekkel szemben, mint Starhemberg, Rabutin, Pálffy.[2951]
220. CSOBÁNCZ VÁRA.[2952]
Esterházy Antal félesztendő alatt most másodízben kapott fontos megbízatást. 1707 nyarán, az ónodi országgyűlés bevégeztével, a fejedelem a követségbe menő Bercsényi helyett rá bízta a Vág mellett álló hadak parancsnokságát. Csalódott benne, mert nem tudta megakadályozni, hogy Vágújhelytől és Beczkótól fogva Starhemberg a Vág mellett mindenütt megerősítse, rendbehozza sánczait, a melyekből Tapolcsányig portyázhatott. Ott járt, a hol akart, vagy a hol nem akarta, hogy a kuruczok járjanak.[2953] Azonban ennek a hadjáratnak is voltak fénypontjai; pl. Ocskay Sasvárnál (1707 augusztus 3.) Steinville ezredét szétszórta, magát Starhemberget Szegedig vetette vissza, Morvaországba beütött, Beczkó városát bevette.[2954] Bercsényi október közepén mégis haragosan írt «egy darab magyar Apokalypsist».[2955] A hadak iránt megingott a magyarok bizalma; hódolni szeretnének a labanczoknak, ha a kuruczok meg nem védhetik őket. Elveszett a nép szeretete: popularis periit amor.[2956] Esterházy Antalnak – a fejedelem szerint[2957] – elég ereje volt, mégis két alkalmat mulasztott el, hogy tönkre tegye Starhemberg seregét. Csejtét Starhemberg háborítatlanúl vehette be öt más hegyi várral együtt s így a Fehérhegységet hatalmába kerítette.
221. STEINVILLE NÉVALÁÍRÁSA.[2958]
A német csöndesen sétálgatva vitte végbe a maga «poszterungjait». A fejedelem nem helyeselte,[2959] hogy Esterházy minden ilyen állomással szembe egy másikat állítson. Ez beválhatott a franczia hadakozásban, de nem válik be a magyarban. Bár eddig is hadtestük lett volna a hadtestecskék helyett; portyázó csapatok mentek volna, nem portyázó csapatocskák; belekaptak volna a németbe, a helyett, hogy csak nézték. Ocskay egymaga nyerte el a hadjárat becsületét; a többi tiszt csak ide-oda utazgatott. Az ilyenek ne zúgolódjanak fizetésökért, mert még a rézpénzt sem érdemlik meg. A hadak zúgolódó rongyossága, fizetetlen morgása, fázékony dudogása, illetlen hazaárulása[2960] arra figyelmeztette, hogy egész erővel végre kell hajtania az ónodi gyűlésnek a hadi segélypénz ügyében hozott határozatait, ha a jövő esztendőben nagyobb erővel akar hadakozni. Azért, a módozatok megbeszélése végett, október 13-ikán deczember hatodikára a vármegyék követeit Kassa városába hítta.[2961] Addig is szerette volna, ha Bercsényi a Vágnál valami derekas dolgot művel Starhemberg ellen.[2962] Azonban mindamellett sem történt semmi, hogy novemberben aggasztó hírek érkeztek Starhembergnek nyugat, Rabutinnak kelet, Lubomirszkijnak észak felől való támadásáról. Ezeket a híreket maga a fejedelem szállította le kellő értékökre.[2963]
Lubomirszkij György Tivadar, a tizenhat szepesi város lengyelországi helytartója, mindenesetre rossz szomszéd volt. A fejedelem azt hitte, majd csak meggondolja, milyen kellemetlen a szomszédokkal való ujjvonás és más rendbe veszi magát.[2964] Már idején vigyázatra intette Berthóti kassai alkapitányt s felhatalmazta, hogy nyugalomra intse őt, kártevő embereit pedig elfogassa. Egyelőre megtorlatlanúl hagyta sértéseit, mert a svéd királyt, kinek védelme alatt áll és a lengyel köztársaságot kímélni akarta; de remélte, hogy később a lengyelek sem ütköznek meg rajta, ha érdeme szerint bánik vele.[2965] Elbízott, büszke csabziságát le fogja ültetni.[2966] Betörésének s Görgey János és fia, György elfogatásának hírére most azonnal felültette a szomszéd nemességet. Kitűnt, hogy neve alatt mindössze hatvan német mutatkozott a határokon. Rákóczi tehát a híreket a kézsmárki hegyek fiadzásának, egerecske szülésének, faunus-táncznak nevezte, de még sem kicsinyelte. Hiszen mint lengyel királyjelöltet a lengyel ellen-királyok (Szaniszló és Ágost) részéről bármely pillanatban érhette támadás. Lubomirszkij a mellett a császáriakkal is egyetértett, az ország veszedelmére tört s a szökevény kuruczokat befogadta. Rebesgették, hogy a mellette levő ezer dánnal együtt a császár szolgálatába állt. Nem ugyan Lubomirszkij vagy a lengyel köztársaság ellen, de eshető betörések meggátlására a fejedelem valóban csapatokat küldött a határokra, különösen Novitarg felé. Csapatait csak abban az esetben akarta visszavonni, ha Lubomirszkij kezeskedik a hágók őrzéséről, vagy azt Szieniavszkíjra bízza.[2967] Deczember 8-ikán, majd 1708 januárius 8-ikán Ráday Pált, Berthóti Ferenczet és Szalay Pált küldte hozzá Podolinba[2968] és «jó formában» végzett vele, hogy ne szaporítsa ellenségei számát. Nem akarta őt Károly svéd, vagy Szaniszló lengyel király kész eszközévé tenni; mert ha Szaniszló a császárral szövetkeznék, a czárnak kevés hasznát venné.[2969]
Nem függ össze Lubomirszkij mozgolódásával, de sokan kerestek összefüggést közte és azon mozgalom közt, a mely deczemberben Rákóczi uradalmában a ruthének föllázítására irányúlt. A Bécsből kinevezett Hodermarszky orosz püspök azzal izgatta a ruthéneket, hogy a császártól olyan szabadságot kapnak, mint a rácz határőrök, ha fegyvert fognak Rákóczi ellen. A püspöknek volt néhány fegyverese, de a sléziai és lengyel határokról, Kentiből nem mert beljebb jönni;[2970] mind a mellett az izgatás híre még hónapok múlva is megújúlt.[2971] Már akkor beszélték, hogy Slézia felől ellenséges betörés készűl.[2972] Rákóczi tehát Lubomirszkij ellen szedett hadait ennek meggátlására szerette volna küldeni. Tervéről azért mondott le, mert a hírek nem igazolódtak, s a lengyel földet sem akarta megsérteni átvonulásával.[2973]
Nem igen tetszett a hadaknak, hogy a fejedelem nem tartózkodik a táborban, s még a fővezért is követségbe küldi. Pedig Ráday Pál Sárospatakon november 13-ikán, mikor néhány ifjat megint nagy díszszel vettek föl a nemesi társaságba, arra intette a fiatal vitézeket, hogy a ritka példájú felséges fejedelemben mint tükörben szemléljék és csodálják az Isten által nagy mértékben ajándékozott királyi tulajdonságokat.[2974] Ocskay, a ki november 11-ikén járt a fejedelemnél,[2975] valóban azt tapasztalta-e, a mit a költő ír róla, hogy a fejedelem nagy úr és selyemágyban hál; még csak színe elé sem bocsátják a nemzet katonáját?[2976] Naplóírója[2977] is sokat beszél róla, hogy szerette kutyáit, paripáit; vadászott, ebédeket, kihallgatásokat adott; templomba járt, olvasgatott, sétált lovagolt, gyönyörködött az udvari ünnepségekben s munkája tárgyalásokból, levelek írásából vagy tollba-mondásából állt. Most, hogy a kassai gyűlésre készűlt, Munkácsról, a hol csak három napot töltött, november 23-ikán indúlt meg. Másnap Olcsván találkozott Károlyival, 24-ikén az ecsedi vár építését és az építés terveit szemlélte meg; 26-ikán Kisvárdán nagy díszszel fogadták az erdélyiek, a kikkel azután három napig beható tárgyalásokat folytatott. November 30-ikán kornyétásan megindúlt és útközben, deczember 3-ikán, Borsiban, szülőkastélyában ebédelt.
222. OCSKAY LÁSZLÓ NÉVALÁÍRÁSA.[2978]
Deczember 5-ikén szeg török lován Bercsényi kíséretében nagy fénynyel, zeneszóval, zászlók közt vonúlt be Kassa városába, hol Esterházy Antal házához szállt. «Az útczák és az ablakok is rakva voltak a sok néppel.» Másnap Szent Miklós poharára, névnapra ment Bercsényihez, résztvett a gazdag lakomában, sőt asztalbontás után maga is tánczolt egy keveset. Deczember hetedike udvari és hadi tanácskozásokban telt el. Nyolczadikán, Boldogasszony fogantatása napján, megtartotta az ünnepet; még kihallgatást sem adott. Mise és szentbeszéd után a lengyel urakat, szenátorokat, tábornokokat megvendégelte s azután látogatásokat fogadott. Másnap virradat előtt kelt és későn feküdt le, mert egész nap dolgozott.
Deczember 10-ikén fogadta a vármegyék követeit, majd tanácsűlést tartott. Másnap volt a Veni sancte az apáczák templomában és 12-ikén megnyilt az országgyűlés, melyen Liptó és Borsod kivételével minden vármegye megjelent. A fő helyet a fejedelem foglalta el; jobbról-balról mellette 10-10 szenátor űlt. A fejedelem bőven kifejtette, hogy a gyűlés összehívásának fő oka az ónodi törvények végrehajtása, különösen a hadijáruléknak, a dikáknak beadása és igazságos kivetése. Délután is résztvett a tanácskozásokban. Másnap saját dikáinak előmutatását követelte. Mikor észrevette, hogy tisztjei kedvezésből hamisan vallották be jövedelmét, elrendelte az adóbevallás megigazítását s azt, hogy őt a valóságnak megfelelő nagyobb összeggel rójják meg. Ennek meg volt az a jó következése, hogy a vármegyék és a városok sem vonhatták ki magukat a helyreigazítás és nagyobb megrovatal alól. 16-ikán ehhez képest több mint 1,033.000 forintban állapították meg az egész ország dikáit,[2979] pedig pl. az ellenségtől megszállt Trencsén vármegyét ki is hagyták a sorozatból. Az adót fehér (ezüst) pénzben rendelték fizetni, de a fejedelem felszólalására elhatározták, hogy a szegénységtől három polturát egy ezüst garasban fogadnak el. A termények árának megszabása már könnyebben ment. Az adó beszedéséről, az ellenség elől menekűltek ellátásáról is nehézség nélkűl határoztak.
Volt űlés, a mely reggel kilencz órától este ötig tartott. A fejedelem valamennyiben részt vett s azonkívűl is folytonosan dolgozott. Elrendelte, hogy kanczelláriája az összes határozatokat közölje miheztartás végett a vármegyékkel és a városokkal. Az utolsó űlésen, deczember 24-ikén, még arra is rávette a rendeket, hogy a lovasezredek kiegészítésére minden száz dika után egy lovat, vagy húsz tallért ajánljanak meg. Erősen készülődött az erdélyi hadjáratra. Késedelem nélkűl akart átkelni a Tiszán, hogy «szoros kézzel» nyúljon az erdélyi hadműveletekhez. A két ünnep közt szeretett volna megindúlni s meghagyta Teleki Mihálynak, hogy más erdélyi urakkal a Tiszáig menjen eléje.[2980]
Nagy fénynyel űlte meg a karácsonyi ünnepeket. Ünnep másodnapja délutánján már ismét tanácsűlést tartott és csak 29-ikén fejezte be a szenátus tárgyalásait. Igaz, hogy múlatságokban sem volt hiány. A fejedelem éjfélig is elnézte a tánczot Bercsényiéknél s három óra hosszat is gyönyörködött a jezsuitáknál egy iskolai drámában, mely Mátyás királyt dicsőítette.
Trombítások, síposok és egyéb hadi muzsikusok ébresztették föl újesztendő napján az 1708. év nagy feladataira. A most következő hadjáratban minden erejét meg akarta feszíteni,[2981] s hadi készűlődéseit nagy buzgósággal folytatta. Kassán saját jelenlétében próbáltatta ki az új ágyúkat[2982] s januárius első harmadában napról napra tárgyalt Bercsényivel, a fővezérrel. Súlyt adott ennek, hogy januárius 12-ikén Des Alleurs franczia tábornok és követ a fejedelem és az udvar jelenlétében a franczia király megbízásából ütötte szentelt vitézzé Le Mairet, Rákóczi egyik hadmérnökét, a ki megesküdött, hogy élete fogytáig hűségesen szolgálja – a franczia királyt.[2983] A tömeg szemében Rojovszkij Ferencz lengyel követnek és a nándorfehérvári vezér agájának megjelenése is jelenthetett valamit.
A fejedelem januárius 20-ikára, Tasnádra tűzte ki az erdélyi hadak megszemlélését. Minden ifjú legénynek és cseléd nélkűl való hívének megparancsolta, hogy jelentkezzenek Károlyinál, kinek a haza szolgálatában való sok érdemes jó cselekedetét és szíves buzgólkodását ezúttal is elösmerte. Esze Tamás brigadérost a fölvidékre rendelte s helyette Bagossy Pál brigadérost küldte Károlyi mellé.[2984] Egyrészt a hadi szemle hírének tulajdonította, hogy a császáriak Beszterczénél összevonták erejöket s kijebb jönni nem hajlandók.[2985] Meghagyta tehát Besztercze és Kolozsvár kikémlését. Enyiczkén 20-ikán aláírván Lubomirszkijval az egyezséget, 23-ikára, keddre tűzte ki elindúlását.[2986] Valóban csak 25-ikén indúlhatott. Másnap Mádon intézkedett, hogy a szemle alkalmával Károlyi jól elláthassa udvarát.[2987] 29-ikén Tokajnál kornyétásan kelt át a Tiszán. Nagykállóban köszönettel fogadta Károlyi meghívását. Az erdélyiek a szemlére nehezen készűlődvén, úgy látta, fáradságának egyetlen jutalma az lesz, hogy Károlyiékat meglátogathatja.[2988] Februárius elsején már valóban megszállt a nagykárolyi új kastélyban, hol Károlyiék magyaros vendégszeretettel fogadták. Gazdája jó kedvét látva, az asztal mellett a rendes időnél tovább maradt, de csak csendesen poharazott. Így történt másnap is, az erdélyi urakkal való tanácskozás után. Mindenkor szívesen vette, ha a fiatalok tánczra perdűltek; de a mellett gazdájával s az erdélyi urakkal napról napra országos ügyekben fáradozott. A mikor azonban 6-ikán megszemlélte az erdélyi házakat, úgy találta, hogy mindössze 150 emberrel egy zsák mentséget küldtek a mustrára.[2989] Fejedelmi szívének nagy keserűségével látta, hogy ebből az országból nem jelentek meg elegen. Azok, a kiknek állásuknál, születésöknél fogva jobban illenék szolgálniok a hazát, a szolgálat alól kivonják magukat és azt a szegényekre hagyják. Mi oka lehet Erdélyország mostani boldogtalanságának s miért nem hajtották végre a marosvásárhelyi végzéseket, annak kiderítését, az ország kormányával együtt, Károlyi Sándorra bízta. Isten még boldogítani fogja az országot. Ő a maga részéről kegyes lesz mindenki iránt, pedig tudja, hogy gyanakodnak reá. El akarják hitetni – szólt később[2990] – az ország lakosaival, hogy szabadságuk ellen való dolgokat követ el és minden hüségöknek becstelenség a jutalma. Azt hiszi, hogy ez az alattomos izgatás hiúsította meg a hadiszemle sikerét is.
Februárius 15-ikén Gencsnél szemlélte meg a Moldvából hazatérő erdélyi emigránsok seregét, a melyhez lelkesítő beszédet tartott.[2991] 20-ikán Bagossy Pál gyalogezredét tekintette meg, másnap pedig az Erdélybe küldendő hadak ügyében intézkedett. Károlyinak ebéd után olyan jó kedve kerekedett, hogy tánczba eredett, mit a fejedelem sokáig elnézett.[2992] Aznap Nyuzó Mihály ezredes már megfenyegette a maros-küküllőmenti erdélyieket, hogy ne bizakodjanak holmi haszontalan hiábavalóságban és tetszetős, szemfényvesztő reménységben. Hagyják abba megrögzött hűségtelenségöket, vakmerőségöket, szófogadatlanságukat, Álljanak mind Rákóczi mellé, a kinek fegyveres népe beérkezett, különben fölprédálja, fölégeti falvaikat, karóba húzatja őket, elhajtatja barmaikat; a mit ne a hazához és hozzájok való kegyetlenségének, hanem önmaguknak tulajdonítsanak.[2993] Erre Szebenből Rabutin már 24-ikén felelt.[2994] Csúfolta Nyuzót, hogy koplaló szájának restauratiójára koldúl, de ő eféle nyúzók ellen megoltalmazza a szegénységet s gondoskodott, hogy a kuruczok betörései ellen bátorságban legyenek. Ne teljesítsék tehát a nyúzó csavargók szamár kívánságait és ne féljenek Nyuzó rebellis aggkofás szándékaitól. Ő egynéhány hét alatt Magyarországra rohan s a lakosokat személyválogatás nélkűl karóba vonatja, a minek okai az ilyen királyuk ellen versengő, nyúzó rebellisek. Fenyegetésekkel élt a császáriak részéről gr. Löffelholz kolozsvári parancsnok is, a ki szemére vetette a környék lakosainak, hogy vakmerően és haszontalanúl bíznak az ellenségben, holott több példából tapasztalhatták, hogy a mikor csak kiküldi Kolozsvárról a cs. katonaságot, az ellenség sehol sem áll meg, hanem gyalázatosan elszalad.[2995]
223. LÖFFELHOLZ NÉVALÁÍRÁSA.[2996]
A fejedelem februárius 22-ikén már nyilt parancsot intézett a rendekhez, hogy a Károlyi Sándor tábornagy alatt beindított feles számú hadaihoz csatlakozzanak, a főparancsnoknak mindenben engedelmeskedjenek, nemzetök, hazájok boldogságáért igaz magyar vérök szerint szívesen munkálkodjanak.[2997] Komolyan intette erre különösen a kibujdosókat, mert csak némelyeknél tapasztalta azt a buzgóságot, melynek mindenkit a közjóra kell nógatnia. Ezt szomorúságra és csodálkozásra méltó dolognak találta.[2998]
Másnap bő utasításokkal látta el Károlyit, az erdélyi hadak főparancsnokát és a tizenhárom vármegye hadainak mezei tábornagyát. Reá bízta a hadi, politikai és közgazdasági ügyek intézését. Mint főhadparancsnok, teljes hatalmat nyer a seregnek hadtestekre osztására, portyázások elrendelésére, helyőrségek állítására, a harczállások megválasztására. Az ezredeket a meghagyott módon kellett rendeznie. Keczeli Istvánt Teleki Mihály jelenlétében iktattassa be a kővári alkapitányságba. A bujdosók közől azokat, kik a zsibói harcz után hadiszolgálatra kötelezték, de az alól kivonták magukat, küldje vissza ezredeikhez. A kik tőle és a szövetségtől elpártoltak, fogassa el és végeztesse ki. Kegyelemre csak azokat terjeszsze föl, kik valamely érdemes dologgal tették jóvá hibájukat. Különösen a Veres- és a Fekete- Réz (a Sebes- és a Fekete-Körös vidéke) lakosait zabolázza meg. Hogy a váradi ellenségnek ne szolgálhassanak, telepítse át őket Közép- és Külső-Szolnok vármegyékbe s a náluk található gabonával a szentjobbi, aranyosi, abrudbányai és sarkadi prófontházakat töltse meg. A politikai és közgazdasági ügyekben Barcsay Mihály, Toroczkai István, Teleki Mihály és Barcsay Ábrahám szenátorok tanácsával éljen és a határozatokat Pongrácz György titkárral jegyzőkönyvre vétesse.[2999] A marosvásárhelyi gyűlésen elvállalt körterhek kirovásában és beszedésében Barcsay Ábrahám kincstartóval egyetértve járjon el, s rézpénz helyett hízlalni való marhákat fogadjon el. Ingyenes fuvarral a szegény lakosokat ne zaklassa. Ha a hozzá és a közügyhöz hidegebb szászokat engedelmességre szoríthatja, necsak a vásárhelyi gyűlésen rájok kivetett összeget vegye meg rajtok, hanem többet is fizettessen velök, hogy a hívek terhein könnyítsen, a hűteleneknek pedig példát adjon. Ha mégis engedetlenkednek, példaképpen égesse föl egy-két falujokat és fogassa el bíráikat. Egyébiránt ezeket egyebekkel együtt hozzá és nemzetünk ügyéhez elejétől fogva és valósággal sok ízben megmutatott igaz hüségére és buzgó szeretete szerint bölcsességére és belátására bízta.[3000]
224. A PONGRÁCZ-CZÍMER.[3001]
A rendelet kiadásának napján, februárius 23-ikán a fejedelem Nagykárolyból kornyétásan indúlt meg Károlyival és az erdélyi hadakkal együtt. Csak 26-ikán, Nyíregyházán váltak el egymástól. Hosszas utazásai után a fejedelem – mint maga mondta[3002] – dolgait elvégezvén, nagyobb bajoskodásra sietett vissza kassai «ködös, büdös, sáros, vizes kvártélyába». 27-ikén Tokajnál átkelt a Tiszán s ott időzött harmadnap is, a mikor meg kellett volna nyílnia a pozsonyi országgyűlésnek, mely ellen már Nagykárolyban hatalmas nyilatkozatot adott ki.[3003] Nyugtalanította az a hír is, hogy Munkácsi János már a szabolcsmegyei falvakat is sorra járja és a parasztokat sorra esketteti, de nem tudják mire. Intézkedett Munkácsi és a megesketett parasztok elfogatása iránt.[3004] Elég valószínűnek látszott, hogy a bécsi kormány északon az orosz, délen a magyar parasztokat akarja ellene lázítani, hogy helyzetét saját uradalmaiban tegye tarthatatlanná. Később kiderűlt, hogy ez a Munkácsi egyszerűen szélhámos[3005] s a fejedelem meg is kegyelmezett neki.[3006]
GRÓF ESTERHÁZY ANTAL.[3007]
Mádon és Gönczön keresztűl márczius 2-ikán érkezett udvarával Kassára, a hol a fő őrségen nyolcz zászlóalj várta s a városiak is lelkesedéssel fogadták.[3008]
A csatatérről jó híreket hallott.[3009]
A Dunántúl Esterházy Antal bevette és lerontotta Körmend várát, s hadai Horvát- és Stájerországba, valamint Alsó-Ausztriába is becsaptak. A Vág vidékén a gyönge Andrássy István helyébe állított Bottyán még az év elején visszanyomta «Büszkevári» Starhemberg Miksa altábornagyot, a fővezér öcscsét. Beczkó, Bolondócz és Galanta bevétele után Bornemisza János őrmester el is fogta az altábornagyot,[3010] miért a fejedelem megajándékozta. Az altábornagynak, ki feles őrízet alatt 13-ikán érkezett meg, Kassán Gombos Imre házánál tisztességes szállást és ellátást rendelt[3011] abban a reményben, hogy kiválthatja rajta édes két fiát.[3012] Nemsokára Viard, a jeles császári tábornok márczius 9-ikén Pruszkán szétverte Révay Imre hajduit, mit «Rákóczi villáma»: Ocskay már 20-ikán a lisszai szorost őrző németek levágásával és Morvaország zaklatásával torolt meg.[3013]
225. SZÁSZ TANÁCSOS ÉS FALUSI BÍRÓ.
A császáriak a Vág vonalánál elég lankadtan viselkedtek, minek oka a fővezérségben beállott változás volt. Starhemberg Guidó már februárius 6-ikán megkapta spanyolországi fővezérré való kineveztetését[3014] s márczius 3-ikán el is utazott.[3015] A császár az ő személyében – XIV. Lajos szerint – egész hadsereget küldött Spanyolországba. Helyettesét, Pálffy bánt, Bercsényi csak téli királynak nevezte, mert nem hihette, hogy magyar embert állítsanak a kuruczok ellen küzdő császáriak élére.[3016] Emlegették fővezérnek Herbevillet is, de Rákóczi csodálkozására, a «vén» Heisterhez tértek vissza.[3017] «Mentől többen lesznek – írta a fejedelem[3018] – annál jobban lesz a dolgunk s hamarább vész eszök, a mint ezt már Starhemberg és Rabutin parancsnokságában is tapasztaltuk.» Heister márczius 31-ikén Pozsonyban átvette a főparancsnokságot[3019] s ezzel a hadjáratnak új szakasza kezdődött.
III.
A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS.
(1708.)
RÁKÓCZI szerint a császáriak a Vág felől talán azért húzódtak vissza Morvaország felé, hogy jelenlétökkel ne fenyegessék a rendeket, a kiket József király Pozsonyba hítt össze. Így a szabad megjelenés biztosítva lévén, elhitette magával, hogy sokan fognak odamenni. Máskor is volt már ilyen kókó a bécsi udvarnál, mely most is el akarja hitetni a keresztény fejedelmekkel, hogy ő mindenre kész.[3020] Medows angol és Bruyninx hollandus követek megjósolták, hogy az országgyűlés kísérlete még jobban elkeseríti az ellenállást s nem vezet békére.[3021] A primás elnöklete alatt Pozsonyban tartott előleges tanácskozások kívánatosnak tartották, hogy az országgyűlésre a fölkelt magyarok vezéreit, vármegyéit és városait is meghíjják, de ne fejenként, hanem általában; így, ha nem jelennek is meg, a jelenlevők jogosan határozhatnak.[3022]
Ezzel a joggal a fölkelők már is éltek; hiszen a múlt esztendő végén (1707 deczember 12-24.) a fejedelem jelenlétében tartották meg a kassai részországgyűlést. Éppen most (1708 januárius 15-24.) Esterházy Antal vezetése alatt a dunántúli tíz vármegye tartott fiókországgyűlést, mely azon hazarész védelméről intézkedett és hadisegítséget ajánlott meg.[3023] Már is híre járt, hogy «a magyarok főnökei» Tapolcsányba hirdetnek országgyűlést.[3024]
Ilyen előzmények és huszonegyesztendei megszakítás után[3025] történt, hogy I. József Pozsonyba februárius 29-ikére csakugyan összehítta az országgyűlést.[3026] A nádor januárius 26-ikán «kedves öcscse urát, a méltóságos fejedelmet» is meghítta mindazokkal együtt, kik ő felségének tartozó hűségöktől eltértek. Nádori tiszte s közbenjáró hívatala szerint intette és édes hazájához viseltető szeretetére kényszerítette a fejedelmet, hogy «országunk végső pusztúlásának és romlásának eltávoztatása s az ártatlan keresztény vér tovább való kiontásának megszüntetése kedvéért» ezt az alkalmat el ne múlaszsza. A vármegyéknek szóló királyi meghívókat küldje szét, hogy a megoszlott vármegyék együtt fáradjanak a hazánk lecsöndesítését és megtartását illető dolgokban. Ha visszatartja vagy eltitkolja a meghívókat s meggátolja a vármegyék megjelenését, az elmúltaknál sokkal több és veszedelmesebb, talán váratlan alkalmatlanságok követik szegény hazánkat. Ezek miatt Isten és a keresztény világ előtt főképpen a fejedelemre s a főbb vezérlőkre háramlanék minden ok és vétek. Holtuk után is keserves és szomorú emlékezetök maradna s azt a maradékok, kik valaha élni fognak, átkozódva fogják forgatni emlékezetökben. Nem kételkedett, hogy mindezt szívére veszi és megfontolja.[3027]
Az angol követ, Medows, érezni látszott, hogy a pozsonyi országgyűlésnek nem lesz nagyobb tekintélye, mint a mekkora volt I. Károly angol király oxfordi ellenparlamentjének, a mely hozott ugyan fakó határozatokat, de a forradalmi parlament szóba sem állt vele. Ha pedig a pozsonyi országgyűlésen a fejedelem s hívei megjelennek, az angol követ szerint a király szétkergeti a rendeket,[3028] a hogy I. Károly szétkergette még az oxfordiakat is, kik az örökösödés jogfolytonossága kérdésében nem osztoztak az ő felfogásában. Ugyanabban a kérdésben találkozhatott volna-e József király és Esterházy nádor, Rákóczi és Bercsényi felfogása a pozsonyi országgyűlésen? Pozsony Rákóczi szemében sem jelenthetett mást, mint a mit Oxford jelentett Cromwellre nézve; tehát felelete sem lehetett más.
A fejedelem 1708 februárius 27-ikén kapta meg a nádor intőlevelét. Másnap már «hazájához buzgó szeretete folytattatta pennáját», hogy válasz nélkűl ne hagyja némely czikkelyét. Annyi megszegett igéret után nem érti, miként javasolhatták ezt a gyűlést oly időben, mikor tudták, hogy a hazafiak azon meg nem jelenhetnek. Mert országnak csak nem nevezhetik a császár híveit, kiknek neveit egy félív papirosra kétszer, háromszor is följegyezhetik. Hazánk rabsága kötelét újra fonják, a kik az országról az ország megjelenése nélkűl akarnak végezni. A nádor jobban ösmeri nála a törvényt és hivatalára letett hitét. Csodálkozik tehát, hogy gyönyörködik a jobbágy-nevezetben s őket is jobbágyságra hivogatja, holott véres verítékkel, keserves vérontással ez alól már felszabadúltak. Ők a nádort idáig sem ösmerték el közbenjárónak. Különben is melyik törvény teszi meg a nádort falusi bírónak, hogy közbenjárjon a jobbágy és földesura közt? Gyászba öltöztette a hazát a jobbágynevezettel, mely neki édes lehet, de a hazának keserű; s a zsarnokságnak hízelgett, mikor az eperjesi vérpadot és Rákóczi elfogatását igazolni törekedett.
226. A POZSONYI VÁR DÉLI KAPUJA.
(Dörre T. rajza.)[3029]
A szabadság megadásával s valóban szépen szóló síppal édesgetik az országot, melynek kívánságait a király már a nagyszombati alkudozások alkalmával teljesíthette volna. Akkor azonban az alkut abbahagyta, mert győzelemre számított. Most is olyan országgyűlést hirdet, melynek biztosítéka a sokszor megszegett adott szó s végzésének reménysége a nádor közbenjárása. Pedig a nádor tekintélyének helyreállítására is közbenjáró és biztosíték kellene.
Lássa meg a nádor és környezete a nemzetünk beborítására kivetett hálót s ne viseljék az ország nevezetét. Bizony, siralomra méltó, hogy a hajdan nagy dicsőségű s minden ország előtt tündöklő hazánk szeretetét az egész keresztény világ előtt meggyalázzák; mert a császár kevésszámú hívei magukból erővel Magyarországot csinálni akarnak, s magukat jobbágyoknak elismerni, az ország dicsőséges szabadságait ellenségünk rabságában fölállítani kívánják. Ítélje meg a keresztény világ, holtunk után melyikünk cselekedeteinek és czéljainak a vége lesz dicsőségesebb. Ez egyedűl attól az isteni kegyelemtől függ, a melyhez ragaszkodva, vérünket annyi esztendő óta jó kedvvel és szívvel bizonyára nem azért ontjuk, s ő sem azért akarja ontani, hogy – mint a nádor kívánja – jobbágyságra vezérelje nemzetét; hanem azért, hogy ügyöket oly dicsőséges és szabad országgyűlésen végezhessék, a milyenben – hajdani dicsőséges szabadságunk szerint – mindenkinek nemesi szabad szavazata tündöklött. Vezérlő fejedelmi hivatala szerint tehát ő is inti a nádort s a veletartó urakat, s az Isten igazságos ítélőszékére híjja őket, hogy hazafiúságukról, nemzetükről, maradékaikról megemlékezve, ne csak viseljék a magyar nevet, de ne is avassák magukat olyanba, a miből mindazoknak veszedelme következhetik. Kövesse a nádor nagy dicsőséggel tündöklő, felejthetetlen elődének, Perényi nádornak példáját[3030] s vegye szívére, fontolja meg mindezeket. Mivel pedig a vármegyék már amúgy is ösmerik a meghívólevelek tartalmát, a hozzáküldött csomagot felbontatlanúl visszaküldi, mert a császártól jött, a kit uruknak egyikök sem ismer el.[3031]
A fejedelem ugyanaznap a vármegyékkel is közölte a meghívót.[3032] Mindenki könnyen átláthatja, miért hirdet a császár országgyűlést most és nem letétele előtt, a nagyszombati vagy a selmeczi tárgyalások alkalmával. A czél bizonyára az, hogy újra elösmertesse uralmát és királyságát, a melynek ők az ónodi országgyűlésen az egész keresztény világ előtt ellene mondottak. Hogyan várják szabadságuk helyreállítását attól, a ki a szabadság értelmének ellenére s annak alapjából való felforgatásával a mellette levő urakat országnak lenni állítja és dicsőséges nemesi kiváltságainkat egyenetlenné akarván tenni, ezeket az urakat becsesebbeknek tartja a vármegyéknél, melyek közűl a meghívóban egyet sem említhet föl. Országgyűlést nem régi boldogemlékezetű eleink módja szerint hirdet, mert az ország szabadságainak megbántódásakor konventeket szoktak tartani. (Hatvanban, a Rákosmezején). Azonban hasznosnak tapasztalta az utolsó pozsonyi országgyűlésen azt a közmondást, hogy a mit az úr kér, a jobbágynak akarnia kell; s megcsinált embereivel a nemzet nyakába vetette az örökös királyság elviselhetetlen vas jármát. Ezt az igát fegyverökkel és szövetséges szívökkel, hitökkel már levetették nyakukból. Most a császár, a béketárgyalásokat szóba sem hozván, csak gyülést hirdet, a hol néhány követtel, a maga birtokában levő városban, saját hadserege közt kedve szerint alkudhasson az úgynevezett országgal s jóváhagyasson vele mindent, a minek elviselhetlensége miatt fegyvert kellett fogniok. Mikor ezt a vármegyék elé terjeszti, nem kételkedik, hogy letett hitökhöz, az ország végzéseihez, a hadakozás czéljához hívek maradnak mindaddig, míg súlyos hadakozásukat állandóan békével, szabadságuk helyreállításával koronázhatják. Ha mégis akadnak, a kik nagyobb hitelt adnak az ellenség hitegetéseinek és csalárd hízelkedéseinek s hitök és magyarságuk megtagadásával abban a gyűlésben megjelenni kívánnak, jelenjenek meg a fejedelem előtt s útlevelet kapnak.
Ezzel az engedelemmel senki sem élt, pedig a vármegyék valamennyien tárgyalták a királyi meghívót. Zemplén vármegye magának a fejedelemnek jelenlétében tiltakozott ellene.[3033] Zala, Baranya, Tolna tiltakozása – Bercsényi szerint[3034] – s általán a Dunántúl revolucziója majd meggyőzi az innenső keményszájú magyarokat is. «Igen jól találta felséged – írta már korábban a fejedelemnek,[3035] – hogy ezen országgyűlés ellen nem kell tiltakozni.» Elég tiltakozás az interregnum egymaga. Legfeljebb a királyi czím használata ellen lehetne protestálni. A király maga is kelletlenűl tűrte az országgyűlést. Aznap, a melyen ez a fölkelők követeinek meghívását kérte tőle,[3036] tudatta[3037] a külföldi követekkel, hogy éppen csak a megnyitásra megy le s így nincs miért odafáradniok. Lehet, hogy az országgyűlés bezárására ismét lemegy,[3038] de csak akkor, ha Rákócziék a magyar koronát föl nem ajánlják a svéd királynak. Egyáltalán nem ment le. Az ülések márczius 3-ikán kezdődtek, mikor a királyhoz küldött üdvözlő küldöttségnek arra is engedelmet kellene kérnie, hogy Rákóczit és a fegyverben álló magyarokat követük, a primás, személyesen híjja meg a gyűlésre.[3039] A fejedelem az országgyűlésre való meghívást békeajánlatnak nevezte, de megczáfolta azt a bécsi híresztelést, hogy élni akar ezzel az ajánlattal. A szövetkezet tagjai közűl – a mint a fejedelem a franczia és a bajor udvart biztosította[3040] – senki sem fog megjelenni; puszta kiváncsisággal várják, mire megy ottan egy maroknyi nép, mely magát országnak nevezi. A pozsonyi rendek 16-ikán maguk is kedvetlenűl hallották, hogy a király csak Skarbala alnádort és Luby Imre esztergomi prépostot akarja küldeni Rákócziékhoz. Attól tartottak, hogy az elpártolt magyarok ezeket alsórendű embereknek tartják s útlevelet sem adnak nekik; azért gr. Csáky Imre váradi püspököt, Koháry István tábornokot, Festetich Pál sopronyi alispánt és Röszler Farkas pozsonyi ügyvédet ajánlották a követségbe. Erre a primás, a rendek megbízásából, személyesen is kérte a királyt, a ki azonban Rákóczinak a nádorhoz intézett levele után nemcsak az elmenetelt, hanem a levélbeli felszólítást is megtiltotta.[3041]
227. GRÓF CSÁKY IMRE VÁRADI PÜSPÖK.[3042]
Április 3-ikán az országgyűlést Liechtenstein Ádám herczeg és Tran Ottó ausztriai tartományi marsall nyitotta meg. Ily körűlmények közt – az angol követ szerint – semmit sem lehetett remélni.[3043] «A békességhez kevés a reménység, – panaszkodott egy bécsi labancz;[3044] – mert, a mint látjuk, a malekontentusok nemhogy embereket küldenének reá, de ingyen nem is fütyőlik, csak semminek vélik és a diéta helyén konventikulumnak nevezik.» «A nagy hírrel és méltósággal tündöklő gyülekezetecske» – ahogy a fejedelem valóban nevezte,[3045] – nem tudta magát kiegészíteni, s hivatalosan nem érintkezhetett a kuruczokkal. Annál jellemzőbb, hogy a sérelmek fölsorolásában meglehetősen egy csapáson járt velök. A sarkalatos törvények, különösen a személyes szabadság helyreállítását sürgetve, elég érthetően czéloztak Rákóczi elfogatásának és elitélésének törvénytelenségére. Követelték, hogy csak országgyűlésen kivetett adót kelljen megfizetniök. A fegyver jogán alapúló új szerzeményi bizottságot töröljék el. Országgyűlést három évenkint tartsanak, az országot törvényesen és csak magyarok kormányozzák, a biróságok szakadatlanúl működjenek. A vallást szabadon gyakorolhassák, a nádor és zászlósurak tekintélyét állítsák helyre, a koronát az országban őrízzék, az idegen katonaságot a fölkelés elmúltával vigyék ki stb.[3046] Rákóczi szerint[3047] «a Pozsonyban valamely gyűlésecskét tartó egynéhány magyar urak magukba szállván, és a német elejétől való istentelenségeit megfontolván, kemény és darabos szókkal küldöttek némely punktumokat a német császárnak, melyért igen vigyáznak rájok és tisztességes áristom alatt vannak némelyek közűlök.»
228. A KIRÁLYI VÁR POZSONYBAN.
(Cserna rajza.)[3048]
A király nem engedte meg az országgyűlésnek, hogy az örökös királyságnak, a katonaság kivitelének és Erdély visszacsatolásának kérdését feszegesse. Ez a rideg magatartás még a legodaadóbb labanczokat is lehangolta; a kuruczokat pedig, ahogy Bartholdi porosz követ azonnal észrevette, egyenesen a szabadságharcz folytatására buzdította. De az is ösztönözte őket, hogy a rendek többsége határozottan állást foglalt a vallásszabadság ellen, a mit pedig a jobbára protestáns kuruczok már végképpen elintézett dolognak tekintettek. Mentűl bizonyosabb lett, hogy a bécsi miniszterek minden nemzeti engedményt elleneznek s Magyarországot fegyverrel akarják visszahódítani, annál jobban emelkedett Rákóczi tekintélye, a mely a nemzet történeti, alkotmányos jogait képviselte.[3049] Medows angol követ szerint,[3050] a bécsi miniszterek most már azon gondolkoznak, hogyan oszlassák föl az országgyűlést bántalom és feltűnés nélkűl. Nem hitte, hogy a magyarokkal az angol királyné közbenjárása nélkűl békét lehessen kötni. A rendek június 24-ikén intézkedtek fölíratuk és sérelmeik fölküldéséről;[3051] azután – a pestis kitörésének ürűgye alatt – szétoszlottak.[3052]
GRÓF KÁROLYI SÁNDORNAK A KISFALUDI TÁBORBAN (1708. AUG. 10.) KIADOTT INTIMATIÓJA.[3053]
KÜSZÖBÖN álló hadjáratban a fejedelem kerűlni akart minden döntő ütközetet;[3054] de el volt szánva, hogy ha az ellenség megszállja Érsekújvárt, megharczol vele. Mondták neki, hogy két esztendeig ez a vár nem volt az övék, s ha elvesztik is, hadakozhatnak; de ő úgy gondolkozott, hogy «ha csak egy Görgény elvesztése is annyira csökkenti a szíveket, mit tehetne Újvár, a melyet ügyünk bástyájának tartanak!» Nyugaton s nem keleten, Erdélyben kereste a nagyobb katonai feladatokat; mert Erdély széléről késő megindítani a hadakat, ha amott baj lesz. Ha ezért rágalmazzák, inkább tűri a gonosz nyelvek mondásait, mint hazája veszedelmét.[3055] A császáriak a ráczokon kívűl kilencz gyalog- és tizenkét lovasezreddel készűltek támadni és megint zsoldba fogadtak hatezer dánt, mert Heister legjobban bízott bennök.[3056] A fejedelem azt hallotta a franczia udvarból, hogy a császár – a mint szövetségeseinek mondta – az erdélyi hadakon kívűl 31.000 emberrel három felől akarja megtámadni a kuruczokat. «De hiszen eddig is megvoltak ezek – tette hozzá,[3057] – mégis megtartott az Isten bennünket.» Ha pedig a dánok heringet fogni mentek, úgymond,[3058] mi is készíthetjük a rókafarkat az ujvári bástyák tisztogatására, mert nélkülök a császáriak azt nem ostromolhatják meg. Hamburgi és stettini lapokból olvasta, hogy Passaunál már hajókra szálltak; ha véletlenűl a Dunába vesztek, ő ugyan nem fogatja ki őket!
A nagyhéten és a husvéti ünnepek alatt Kassán a sok eső miatt alig mozdúlt ki a házból; gyakran tanácskozott magyar és franczia tisztjeivel; sokat olvasott és írt, vagy inkább diktált, s minden tehetségét hazája szolgálatára szánván, jól megfontolta a hadjárat tervét. Úgy hitte,[3059] hogy ha mindenki úgy megvizsgálná a hadakozásnak állapotát és nemzetünk természetét, mint ahogy ő naponkint megfontolja, többen belátnák, mit tegyen és mire vezérelje őt azoknak különböző gondolkodása, a kiket kezére bízott az Isten. Rajtok uralkodva sem bárdolhatja és erőltetheti természetöket, hanem keresnie kell oly középútakat, a melyek szélsőségekre ne vezéreljék. Mindenkivel úgy kell élnie, a mint lehet, és sok emberrel szemben nem úgy, ahogy akarná. Nem akarhatta, hogy a haditervekbe mindenki beleszóljon; de mindig megkérdezte azokat, a kiknek véleményére adott. «Nem vagyok pápa – szólt,[3060] – hogy csalhatatlannak tartsam magamat. Keveset beszélek ex kathedra, és a midőn vétkemet korrigálnom kell: nem azt szégyellem, hogy korrigálom, hanem hogy meggondolatlanúl cselekedtem; és bánom, hogy az Isten nem világosított fel.»
Károlyi, a kinek ezt írta, mindjárt erdélyi hadjárata kezdetén összeütközésbe jött egyes erdélyi urakkal. Maga a fejedelem figyelmeztette,[3061] hogy Teleki Mihály tábornokot mint szenátort nem rendelheti alája, mert a szenátor Erdélyben a fejedelemnek is csak melléje van rendelve. Óvatosan kell eljárni ebben az állapotban, mert ezt hozza magával az ország szabadsága. Arra kérte tehát,[3062] úgy mérsékelje indúlatát, hogy hazánk szolgálata fogyatkozást vagy hátramaradást semmiben se szenvedjen. Hiszen ha csöndes elmével tekinti meg hazánk ügye folyását, belátja, mire kötelez bennünket a hazaszeretet. Egymás géniuszának úgy kell engednünk, hogy meg ne sértsük az igazságot, de a tűz fellobbanásától is óvjuk magunkat.
A fejedelem értesűlése szerint az ellenségnek oly sok a betege, hogy nem mozdúl ki szívesen a Maros mögűl; ezért nem tett idáig ő sem komoly kísérletet, hogy megsegítse a hősiesen küzdő görgényieket.[3063] Most azonban sürgette Károlyit, hogy fölszabadításukra siettesse Palocsay tábornok útját. Ráthonyi János kapitány futára még 1707 november végén jelentette neki,[3064] hogy az ellenség október tizedike óta ostromolja Görgény várát. A teljesen elhagyott országban száz palotással állt helyet ötszáz lovas, ötszáz gyalog császárival szemben. Bátorító üzenetnél egyebet akkor a fejedelem nem küldhetett s talán az sem juthatott be. Ráthonyinak azonban harmincz mázsa puskaporán s néhány törött ágyútaraczkján kívűl[3065] egyebe is volt: égő lelke, a melylyel a szabadsághoz csatlakozott. Dobó István módjára védelmezte a kis hegyi várat. Az ostrom harmadik hónapjában, tisztelete jeléűl, Rabutin saját fiát küldte be hozzá, hogy a vár föladását kérje. Ráthonyi kiállott a vár fokára, poharat köszöntött a tábornagyra s lekiáltott, hogy kérje a fejedelemtől, mert ő utolsó csepp véréig védelmezi a várat. Erre újból kezdették az ostromot. Ráthonyi nemsokára már csak makkal töltött ágyúkból felelgethetett a tüzelésre; de visszavert minden támadást. Egy éjszaka, mikor szokása szerint körüljárta az őrséget, egy labancz a vár piaczán lobogó tűznél meglátta, czélba vette, súlyosan megsebesítette. De a másnapi rohamot is visszaverte s az újabb csapatokkal erősödött császáriak minden újabb támadása ellen résen állt, míg az izgalom, a munka és a súlyos seb végre megölte.[3066] A parancsnokságot most Horváth György zászlótartó vette át. Ekkor már útban volt báró Palocsay négy ezreddel, hogy mialatt Nyuzó kuruczai Gyulafehérvárig portyáznak, nagyobb feltűnés nélkűl, az ellenséges csapatok megkerűlésével nyomúljon Görgény alá.[3067] Azonban elkésett. A vitéz Horváth palotásai, hogy a megadást elkerűljék, márczius 10-ikén kirohantak és tizenhatan keresztűl vágták magukat a németeken. Másnap a hajdúk föladták Görgényt. «Elég vígasztalásom lehet – írta a fejedelem,[3068] – hogy ezen testőrző-ezredekbeliek legelső példát mutattak, miként kell őrzeni s oltalmazni az erősségeket.» Valóban megtették kötelességöket, írta Károlyinak;[3069] de akárki mit mond, az egész európai hadakozás módjából láthatni, hogy hosszas megszállás ellen a mai időkben külső segítség nélkűl lehetetlen bármely várat megtartani. Ráthonyi dícséretes és igaz magyar vérhez illő, példás magaviselettel s életének édes hazájáért való letétele előtte új és friss emlékezetben lévén,[3070] özvegyének, Nagyidai Annának s árváinak ellátásáról gondoskodott. A tizenhat görgényi hőst munkácsi tróntermében ünnepiesen fogadta, Horváthtal a vár védelmének történetét elbeszéltette, hűségöket megköszönte, példás vitézségöket magasztalta. Horváthot kapitányi ranggal, arany érdemrenddel, a többieket pedig ezüst érdempénzekkel s egyéb ajándékokkal jutalmazta meg.[3071] «Csak nem lehet nekünk sok Ráthonyira találnunk!» sohajtott Bercsényi.[3072] Dal ma sincs róla, mikeházi sírja jeltelen, emléktábla most sincs a görgényi váron; de örökké élnek azok a szép szavak, a melyekkel Rákóczi Ferencz vigasztalódott Görgény elvesztésekor: «Még franczia uraiméknál is ritka az ilyen példa!»
229. GÖRGÉNY VÁRA A RÁKÓCZI-HEGYEN.[3073]
230. RABUTIN.[3074]
Károlyi tavaszi hadjáratának első feladata az volt, hogy Erdélyből ne engedje kijönni Rabutint, kinek, hír szerint, az olaszországi hadak parancsnokságát kellett átvennie.[3075] A fejedelem születésnapjára az a jó hír érkezett, hogy első kimozdúlása valóban nem sikerűlt, mert «ő is ember s neki sem lehetős az mindenkor, a mi másnak lehetetlen». Kalandos hírek jártak róla. Majd hogy a Maroson hajókra rakatta seregének fegyvereit és csapatostól fegyvertelenűl vonúlt ki a folyó török partján; majd pedig hogy Borosjenő felé hagyta el az országot. Április elsején a fejedelem úgy tudta, hogy «bottal üthetik a nyomát», mert Jenő felé valóban kiment. Sok tanúlság van ebben a bizonytalanságban; mert Rabutin Szebenből csak a hónap végén tudatta Károlyival, hogy gyöngélkedése és másnemű megbizatása következtében útra készűl s távollétében Cusani őrgróf lovassági tábornok helyettesíti.[3076] Rákóczi már azelőtt egy hónappal hallotta, hogy az új parancsnok, báró Kriechbaum György Frigyes Péterváradon, Szegeden és Aradon át készűl bemenni Erdélybe.[3077] Meg kellett gátolnia, hogy Heisterrel és a marosmenti ráczokkal egyesűljön.[3078] Azért mondott le Szeged vagy Buda ostromáról, pedig erre a czélra néhány öreg ágyút is öntetett.[3079] Kassán udvara népével április 14-ikén lóháton ment az öreg czitadellába, hol négy új ágyúval czélba lövetett, négy mozsárból pedig bombákat hányatott; de a költséges ostrom tervét örökre elejtette.[3080]
Szerencsen, a hová Kassáról április 20-ikán kornyétásan költözött át, az Alföld megvédése tervének részleteivel foglalkozott. Megvizsgáltatta a Tisza és a Sajó réveit, hogy hadait, kivált a portyázó ráczok ellen, szükség esetében azonnal útnak indíthassa.[3081] Bercsényi hadi rendeltetésén nem változtatott, holott a fővezér maga írta, hogy a német elfoglalni akarja Nyitrát, helyreállítani Lévát és ostromzár alá helyezni Érsekujvárt.[3082] Már pedig neki nincs több hajdúja, mint a mennyi Újvár őrzésére kell.[3083] De a fejedelem a Vág mellékénél is rosszabbnak tartotta a Dunántúl helyzetét, a melyen Esterházy Antal visszahívásával akart segíteni;[3084] mégis csak meghagyta állomásán, a mit nem volt oka megbánni.
Május elsején a tábori zene megharsant Szerencsen a fejedelem ablakai előtt s vígan köszöntötte az új hadiesztendőt. Jól kezdődött, mert Huissen, a czár bécsi követe, tegnap azt a hírt hozta Rákóczinak,[3085] hogy a császár átengedi neki az erdélyi fejedelemséget, kiviszi az országból a német katonaságot s Magyarországot magyarokkal kormányoztatja, ha megegyezhetnek. Igaz, hogy a követ a tegnapi nagy mulatság után «kornyadozva» állott vele szemben s a biztosítékokról nem nyilatkozhatott; a hadiesztendő az ő nyilatkozata következtében mégis a béke reményében kezdődött. Azonban Károlyinak a fejedelem a szokottnál keményebben írt,[3086] hogy hadainak mozgását nem tapasztalja. Hiszen ha az ellenség megmozdúlására vár, a támadással szemben elkésik, a védelemmel szemben pedig kifogy az időből. A hadak, úgy látja, könnyen belenyugodnának, hogy ne bántsák az ellenséget, ha az sem bántja őket. S megeshetik, hogy ötszáz aradi rácz szégyenszemre fölépítteti a szarvasi puszta várat, s ezzel elvágja a kuruczok összeköttetéseit Szeged és a török határ felé. Aznap, a melyen az orosz követ elbúcsúzott tőle, Dániel Péterrel elég éles izenetet küldött Mikes Mihály szenátornak is, a Moldovába menekűlt erdélyiek parancsnokának.[3087] Úgy látja, igen kevesen emlékeznek meg hadakozásuk czéljáról és a szövetséghez való kötelességökről, a melyet a végre kötöttek, hogy mindnyájuk megbántódott szabadságát helyreállítsák. Senkisem mondhatja, hogy a fejedelemért szenved, hanem mindnyájan egymásért, közönségesen magukért és maradékuk szabadságban való megmaradásáért. Minden nyomorúságuk czélja és boldogúlásuk kívánsága ebből állván, senki sem sajnálhatná magáért való szenvedését.
Május 10-ikén egész udvarával, a nemes ifjakkal, három sereg karabélyossal és minden hadikészűlettel Szerencsről kornyétásan indúlt a táborba; pedig éppen aznap írta, hogy a hadak szökését csak a béketárgyalások hírével tartóztathatná fel.[3088] Másnap a hídvégi mezőn, az ónodi várral szemben, czéllövő gyakorlatokat tartott, harmadnap pedig megtekintette az ónodi puszta várat.[3089] 13-ikán érkezett el a daróczi táborba. Az ezredek egy vonalban fölállítva, tisztelegve fogadták. A fejedelem szemlét tartott fölöttük, majd sátorába vonúlt s a tiszteket fogadta. Másnap udvari hadát Szeged felé rendelte, hogy egyéb hadakkal Nyuzó vezetése alatt elvágják a Rabutin kísérésére gyülekező ráczok és a tizenöt lovasszázad útját.[3090] Harmadnap a daróczi dombról szemlélte meg udvari hadainak, a nemes ifjaknak és a karabélyos ezrednek had- és menetgyakorlatát. A mikor Egerhez közeledett velük, a várból háromszoros ágyúdörgéssel üdvözölték.[3091] Táborban állt ott a nemesség is, mert erre a napra, május 15-ikére, a fejedelem még április 10-ikén konventet hirdetett Egerbe, hogy «a hazánk további megmaradását és a czélunk boldogúlását illető dolgokat», különösen a dikák ügyét egyenlő erővel és munkával végezzék.[3092] A fejedelem első útja az öreg templomba vezetett, hol Te Deumot hallgatott. Egyelőre Telekesy püspöknél szállt meg s ott fogadta Blaskovics István alezredest, kit Ocskay a Morvarországban nyert öt császári zászlóval küldött hozzá.[3093] Ennek a diadalnak hírét – Bercsényi szerint[3094] – meg lehetne írni külső országra is; hiszen a császáriak kisebbet is hírelnek!
231. EGER LÁTKÉPE.[3095]
Mostan négy hétig a fejedelem figyelmét Egerben[3096] a konvent, a szenátus és a közgazdasági tanács tárgyalásai kötötték le; mert ezektől függött, lesz-e pénze a háború folytatására. Már másnap, május 16-ikán, fogadta a szenátorokat és a városi követeket; csak 20-ikán a késedelmesebb vármegyeieket. A szenátus 18-ikán megkezdte tanácskozásait, de a konvent csak 21-ikén nyilt meg. Az országgyűlést a városon kívűl, a táborban, az ország sátrában tartották. A fejedelem kijelentette, hogy a háború kezdetétől fogva szíves indúlattal és teljes tehetséggel rajta volt a közteherviselés igazságos megosztásán. Azonban fejedelmi szívére vette a szegénység sok panaszát s összehítta a nemes vármegyék követeit, hogy számbavegyék minden egyes vármegye megterheltetését, s ha kelleténél több esnék rájuk, a fölösleget leírják és töröljék. Első sorban Tornavármegye adóját igazították meg. Majd elhatározták, hogy mivel nincs elegendő fehérpénz, a réz polturát továbbra is valóságos pénznek tekintsék. A konvent munkája jobbadán a rézpénz árfolyamának biztosítására és a vármegyei teherviselés felülvizsgálására szorítkozott. A gyűlés a parancsolatok végrehajtásában késedelmes és hanyag megyei tisztviselőket ad audiendum verbum principale rendelte. Az ónodi határozatok következtében elfogott túróczi urak mellé már május 21-ikén maga a fejedelem rendelt ügyvédeket; nem akart a törvények szigora szerint eljárni velök, hanem – a rendek óhajtásához képest is – kezesség mellett 26-ikán szabad lábra helyezte őket. Ugyanaz nap a rendek az ő jelenlétében határozták el a dikális összeírás és a hátralékok ügyének rendezését, 28-ikán pedig azt, hogy a szegénység a sok fuvarozás és a mindenféle termények beszállítása alól pénzen válthassa meg magát. Az új összeírás jobb módjáról napokon át folyt a vita.
Károlyit Ugocsa vármegye, Rákóczit Károlyi kérte, essék meg a szíve a szegényeken, árvákon, özvegyeken, mert a dika után való kivetéseket pénzen nem válthatják meg. Sok szegényt, árvát, özvegyet kényszerítettek, hogy ökörért cserélje be tehenét s így rójja le a pénzbeli kivetést. «Sír, jajgat a szegénység, hogy már a tehenét is elcserélte, gyermekeit tejtől megfosztotta s az ökröt még sem veszik el, hanem csak pénzt kérnek tőle.»[3097] A fejedelem nemcsak meghallgatta a felszólalásokat, hanem maga is részt vett a vitában s enyhíteni törekedett a bajokon. Nem huzódozott olyan száraz munkától sem, a milyen az adóarány meghatározása volt. Június 5-ikén keményen megparancsolta, hogy minden vármegye egyenlőképpen adózzék. 8-ikán őmaga tett néhány javaslatot, a mit a rendek elfogadtak. Másnap a határozatokat összeírták, kihirdették, mire a konvent véget ért. A követek még aznap elbúcsúztak a fejedelemtől; s 12-ikén a szenátus, 13-ikán pedig a közgazdasági tanács is befejezte ülésszakaszát.[3098]
A kurucz országgyűlés tehát még a labancz országgyűlés előtt szétoszlott. Nem foglalkozott vele s nem volt semmiféle támadó jellege. Közgazdasági föladatait a legnagyobb nyugalommal és higgadtsággal oldotta meg. Hanem a mikor véget ért, június 14-ikén a fejedelem lóra pattant; párduczbőrösen és forgósan megszemlélte a tábort, melynek kellő közepén folytak a tanácskozások; azután egész udvarával bement a városba. Résztvett az egyházi körmenetben, nagy ájtatossággal hallgatott misét s annak végén letérdepelt az oltár előtt. Az ősz Telekesy püspök áldást adott reá és imádkozott, hogy Isten szerencséssé tegye az újra kezdődő hadjáratban.
BERCSÉNYI Rákóczinak azzal kívánt boldog husvétot, hogy növelje fejedelmi székét, érje meg méltóságos személyének magasabbra való helyezését:
XIV. Lajos Rákóczit, a bajor választót, vagy valamely Bourbont, talán Berry herczeget szerette volna magyar királynak.[3100] Az angol De Foë, a Robinson Crusoë írója, már 1704-ben sürgette, hogy Rákóczi legyen a magyar király.[3101] Stepney ugyanakkor megírta Marlborough herczegnek, hogy ha Rákóczi magyar királynak akarná kikiáltatni magát, ezt a császári sereg meg nem akadályozhatná.[3102] Kerestek benne ilyen hajlandóságot; mert hiszen erdélyi fejedelemmé iktatásakor a magyar király koronázási szertartását követte.[3103] A török basák maguk, sőt előttük a magyar követek is rendesen csak erdélyi királynak nevezték őt.[3104] Az orosz és a porosz udvarban akadtak,[3105] a kik szerint az Ausztriai Ház kihaltával a magyar nemzet őt választaná meg királynak. A lengyel koronával Péter czár, sőt egy lengyel párt is fölékesíteni akarta; s itthon, a trónon ülő Rákóczira mutatva, Ráday Pál kanczellár intette a nemes ifjakat, hogy Istentől nagy mértékben ajándékozott királyi tulajdonságait csodálják.[3106]
Az ónodi I. és a vásárhelyi III. t.-czikk kétségkívűl az állami függetlenség helyreállítását jelentette s a nemzeti királyság az európai egyensúly szempontjából is kívánatosnak látszott. Az abrenuncziácziót egyrészt abban a hitben mondották ki, hogy a míg Habsburg-királyuk lesz, senki sem fogja pártjukat; de ha király nélkűl lesznek, találkozik elég, a ki pártjukat és ügyöket fölfogja.[3107] Ezt a helyzetet Rákóczi nem a maga dicsősége kielégítésére teremtette. Azt kívánta, hogy a bajor választót hívják meg a királyságra a franczia király közbenjárása mellett.[3108] Kószahírnek bizonyúlt, hogy a koronát a svéd királynak is felajánlották volna, vagy hogy erre Ágost lengyel király is törekednék; de jellemző, hogy ezt maga József király is elhitte.[3109] A mikor a szenátus 1707 februárius 24-ikén elvben kimondta a Habsburgok letételét, a külföldi udvarokhoz követeket küldött, hogy a királyságra annak nyujtson reménységet, a kit ezek a legalkalmasabbnak találnak.[3110] Első sorban I. Frigyes porosz király egyetlen fiára, Frigyes Vilmos herczegre, és Miksa Emánuel bajor választófejedelemre gondoltak. Egyikre sem ezúttal először.
232. DE FOË DÁNIEL.
Rákóczi Ferencz nászutazása idejében családi ügyben fordúlt először Frigyes brandenburgi választóhoz.[3111] Hét esztendő múlva Rákócziné őt mint már porosz királyt kérte ártatlan ura szabadon bocsátásának kieszközlésére;[3112] s 1704 februárius 2-ikán Rákóczi Ráday Pált már mint követét ajánlotta a királynak.[3113] Ráday és Okolicsányi Pál nemcsak a magyar protestánsok érdekében jártak a királynál. Kifejtették,[3114] hogy Magyarország, ha helyreállítják, Ausztriának és Törökországnak egyaránt gátja lesz. Vallásszabadságról is csak a független Magyarországban lehet beszélni. Nagy dicsőség egy nemzetnek úgy visszaadni a szabadságát, ahogy a hollandok visszaadták Portugáliának, XII. Károly Lengyelországnak. A magyar szabadság visszaadására is itt a legjobb alkalom. A király ugyan a császár szövetségese, de kérik, szabadságharczuk ellen ne segítse a császárt, hanem mozdítsa elő, hogy kibékűljenek vele. Ha pedig Isten úgy akarná, hogy Magyarországnak más kormányformája legyen, védelmezze az országot abban az ősi jogában, hogy királyt szabadon választhasson; s ha az Ausztriai Ház fentartaná jogát Magyarországra, ellene szükség esetén az országot vegye pártfogásába s egy várható osztrák-török szövetség ellen fegyverrel is oltalmazza. Rákóczi tiltakozott[3115] minden olyan föltevés ellen, hogy ő maga szövetkeznék a törökkel. Ügyét a berlini udvarnál Jablonsky Dániel Ernő udvari pap karolta föl a legmelegebben s ő nyerte meg a magyarok részére báró Fuchs Pál minisztert is, a ki azonban még halála (augusztus 7.) előtt pár nappal is a magyarok kibékítését sürgette.[3116] Jablonsky szerint a porosz evangelikusoknak sem mehet jól a dolguk a birodalomban, ha a magyaroké rosszúl megy; de veszedelmet hoz rájuk, ha a magyarok ezentúl is a francziákban és a bajorokban bíznak.[3117] Rákóczi valóban kérte a porosz király közbenjárását;[3118] Ráday pedig megírta,[3119] hogy a béke könnyű, ha a király jól bánik velök, különben elvesztheti a királyságot; mire Jablonsky megmagyarázta Ilgen Rüdiger porosz miniszternek,[3120] hogy a magyarok 1687-ben csak az örökös királyság kimondása, vagy a fegyveres leigázás közt választhattak. A porosz király Printzen útján a hármasszövetség megkötését sürgetvén XII. Károlynál, a föltételek közé fölvette a magyar, pfalzi és sléziai protestánsok érdekeinek védelmét s több visszautasítás után azt a XII. Károlylyal kötött örök szövetségben is biztosította. Attól pedig csak Marlborough herczeg berlini látogatása tartotta vissza, hogy XIV. Lajossal védő- és daczszövetségre lépjen.
233. FRIGYES VILMOS TRÓNÖRÖKÖS.[3121]
Éppen ekkor történt, hogy a fejedelem megkérte Berlinbe utazó feleségét, tudakolja meg valamiképen, a porosz király hajlandó-e a magyar koronát elfogadni fia számára; s megengedi-e, hogy e végből fia áttérjen a katholikus vallásra? Azonban Szent Erzsébet egyik unokája, Rákócziné, ezt a kérdést nem intézte Szent Erzsébet másik unokájához, Hohenzollern Frigyes porosz királyhoz.[3122] A még csak tizenkilencz esztendős Frigyes Vilmosnál sokan jobban is szerették volna magyar királynak a 45 éves, daliás, hős Miksa Emánuel bajor választófejedelmet, szintén az Árpádok ivadékát. Egyik őse, Wittelsbach Ottó, négyszáz esztendővel ezelőtt már viselte Szent István koronáját, ő maga küzdött Magyarország fölszabadításáért s pár év előtt a németek egy része a császári trónon is szívesen látta volna.[3123] A Habsburgokkal szemben elvesztette országát s most mint franczia hadvezér küzdött annak visszaszerzéséért. Nagyobb feladat gyanánt Szent István koronája jobban vonzhatta, mint a Hohenzollernt, a kire egy biztos trón öröksége várt. A magyarok már azelőtt is gondoltak reá a királyi szék betöltésénél;[3124] Vetésy azonban 1707 május 23-ikán azt jelentette a fejedelemnek,[3125] hogy a felséges elektornak kevés kedve van a királyságra. XIV. Lajosnak inkább akar tetszeni, mint magát ebbe a dologba őszintén avatni. Nem azért, hogy nyereségnek nem tartaná a magyar királyságra menetelét, hanem azért, mert átlátja annak lehetetlenségét. XIV. Lajos pedig nem biztatja rá sem őt, sem Rákóczit, mert akkor neki kellene gondoskodnia, hogy egyiket vagy másikat a királyságban megtartsa.
234. ILGEN RÜDIGER.[3126]
Rákóczi augusztus 26-ikán éppen Vetésyt küldte a porosz királyhoz, de a trón betöltéséről nagyon tartózkodva nyilatkozott a számára adott utasításban.[3127] Megköszönte a királynak, hogy a császárt sohasem kívánja segíteni Magyarország ellen. Az országot királya valósággal rákényszerítette, hogy megfoszsza a tróntól. Most abban a helyzetben vannak, hogy királyt választhatnának, de ezt arra az időre halasztják, mikor a háború hathatósabb folytatása végett néhány külföldi fejedelemmel szövetkezhetnek. Szövetkeznek is a czárral és a lengyel köztársasággal, a mi természetes, mert a czár ajánlotta föl Rákóczinak Lengyelország koronáját. A tartózkodás oka az volt, hogy Vetésyt Rákóczi október 23-ikán egyenesen a bajor választóhoz küldte, ahhoz a fejedelemhez, a kit – mint írta – kezdettől fogva s most is királyuknak kívánnak. Nyugtassa meg, hogy az európai viszonyok kedvezők a trónhoz vezető útjának egyengetésére. Fejtse ki, hogy Magyarország nincs elszigetelve a külföldtől. Rákóczinak a czár nemcsak szövetségese, hanem Lengyelország trónjára is őt akarja ültetni, holott ő előbbrevalónak tartja hazája felszabadítását, mint a lengyel korona szerzését s többre becsüli a békét a bizonytalan háborúnál. Másrészt Francziaországnak sincs oka megsérteni a svéd királyt, ki Szaniszló lengyel királyságának fentartásához ragaszkodik. A lengyel bonyodalmak mindenesetre kellemetlenek hazánkra s a választónak magyar királyságára nézve; de a czár békűlni óhajt a svéddel. A franczia királynak s a bajor választónak közbenjárását azzal hálálná meg, hogy állást foglalna a császárral szemben. A czárnak 80.000 főnyi rendes katonája lévén, ezen kibékűlés után az általános béke érdekében nyomatékosan avatkozhatnék be. Ha azonban a svéd király, a czár hatalmának rohamos növekedésétől tartva, a közbenjárást nem fogadná el: a czár megtörésére a svéd és a lengyel királyok, a választó mint magyar király és ha kell, a török szultán, nagyon is elegendők volnának. Nem ösmeri a franczia király és a bajor választó közbenjárásának eredményét s így nem tudja, nem lehetne-e rábeszélni XII. Károlyt, hogy szabad királyválasztást engedjen Lengyelországban s ha a választás Rákóczira esnék, nyugodjék bele, hogy Szaniszló Nagy-Lengyelország egy részét kapja a királyi czímmel együtt. Nem válnék dicsőségére a királynak, ha ezt megakadályozná; mert a választónak magyar s önmagának lengyel királylyá választását szabadválasztás esetében biztosítva látja. Ő a legtöbb mágnással együtt azon van, hogy a választó jusson Magyarország trónjára s mihelyt tudják jövetele idejét, összeköttetésbe lépnek vele. Ha a svéd király Moszkva ellen indúl, ennek Francziaország nem veszi hasznát, de Károly legalább a választó bejövetelét sem akadályozhatja meg. Ha Lengyelország ellen fordúl, ezt vagy XIV. Lajossal egyetértve teszi s ekkor a választó bejövetelének nem áll útjában; vagy pedig titkos szándékai vannak, de ezeket ott a czár meghiusíthatja.
235. MARLBOROUGH HERCZEG.[3128]
A fejedelem benn 15.000 főnyi udvari hadat állít az új király mellé s a nemzet egész erejével akár Csehországig megy eléje, hogy bejövetelét megkönnyítse. Adja tudtára Vetésy a választónak, hogy csupán erényei és a haza java miatt választják meg. A haza olyan fejedelmet akar, a ki megalapítsa és fentartsa szabadságát. Illetlennek tartanák, hogy kárpótlást kérjenek tőle veszteségeikért, a miket szívesen szenvedtek és szenvednek a hazáért. Rákóczi csak azt akarja megtartani, a mit az Isten neki adott, t. i. Erdélyország nyugalmas birtokát; a mihez, ha a választó a koronát elnyeri, a rendek beleegyezésével még Szatmár és Szabolcs vármegyét kéri csatolni olyképp, hogy országának határa a Tisza legyen. Kéri azonkívűl az őt igaz jogon megillető Zrínyi- és Frangepani elkobzott javak visszaadását is. Ne adja Isten, hogy Rákóczi vágyakozzék a tizenhárom vármegyére, mely a korona legdrágább ékköve; sőt ezek megoltalmazásában vére ontásával is segíti őt. Erdély fölségjogát különben az ország törvényei biztosítják. Nem kívánja, hogy házának a választásoknál elsőbbsége legyen mások felett. A rendek akaratából jelenleg Bercsényi a főtábornok. Utódját a király a rendek hármas jelölése alapján nevezze ki; de háborúban az erdélyi fejedelem legyen a fővezér. Mikor a fejedelem a táborban nem jelenik meg személyesen, csapata és főtábornoka a magyar főtábornoktól függjön.
236. I. JÓZSEF CSÁSZÁR BÉCSBEN 1706 ÁPRILIS 29-ÉN MEGFOSZTJA HŰBÉRÉTŐL MIKSA EMÁNUELT.[3129]
237. XII. KÁROLY SVÉD KIRÁLY TÁBORA.[3130]
Ha a választó nem jöhetne be az országba, gondoskodjék egy tábornok alatt 15.000 katona eltartásáról s rendelje azt Rákóczi és Bercsényi vezetése alá. Ebben a seregben a magyar fiúknak elsőbbségök legyen a tisztségek elnyerésében. Kívánják a Lengyelországnak elzálogosított tizenhárom város és a szomolnoki bányák visszaszerzését a hozzátartozó falvakkal.[3131] Ezeknek fele a kincstárhoz, másik fele a Csáky-grófokhoz tartozván, készek megfelelő összegen megváltani. Szerencséjének tartja, ha – a választó közbenjárásával – az aranygyapjas rendet megkapja; de óhajtja, hogy azt a spanyol grandsággal együtt és Bercsényinél előbb kapja meg. Ha a Rákóczi-ház elvesztené Erdélyországot, az utódok a munkácsi és makoviczi herczegség uralkodó herczegei legyenek s olyan kiváltságokkal, mint a császárral és a birodalommal szemben a császárság uralkodó herczegei. Ha egy eshető török háborúban Moldva- és Oláhország visszakerűlne, azt a király és az ország a fejedelemnek adja át örökölhető felségjoggal. A fejedelemség örökös védő- és daczszövetségben éljen Magyarországgal, a melylyel Erdély mint választófejedelemség van összekapcsolva.[3132]
238. AZ ARANYGYAPJAS-REND JELVÉNYE.[3133]
Ugyanakkor Versaillesba rendkívűli követnek küldte Tournon János grófot,[3134] a kit figyelmeztetett, hogy az erdélyi fejedelem követei mindig egy rangban voltak a savoyai és a lorraini herczegek követeivel. Köszönetet kellett mondania a királynak, hogy Rákóczit méltónak tartotta a magyar koronára; de egyúttal jeleznie, hogy ezt Rákóczi éppen hazaszeretetből s XIV. Lajos érdekében sem fogadhatja el. Nekik hatalmasabb fejedelemre van szükségök; olyanra, a ki szövetségeseire és a külföldi hatalmakra támaszkodva megállapítsa és helyreállítsa az ország szabadságát. Ezért óhajtják királyuknak a bajor választót. Őt magát szövetségese, a czár, azzal szólította föl a lengyel korona elfogadására, hogy különben szövetkezik ellene a császárral. Szeretne kitérni ezen kitüntetés elől; mert hazája és Erdélyország iránt való kötelessége nem engedi, hogy új gondokra vállalkozzék, de különben is meg van győződve, hogy megválasztása csak új bajokba keverné Lengyelországot. Inkább óhajtja, hogy a franczia király kibékítse a czárt és a svéd királyt, a kitől különben védelmet remél arra az esetre, ha a czár őt a lengyel korona visszautasítása miatt megtámadná. Mivel azonban a svéd király még nem válaszolt, a czár és a lublini nagy tanács követei ellenben fölajánlták a koronát, azt határozottan már csak azért sem utasíthatta vissza, hogy a czár valóban ne szövetkezzék a császárral.
239. MIKSA EMÁNUEL LOVASSZOBRA.[3135]
Ezekkel az utasításokkal teljesen egybevág a fejedelemnek az a másik nyilatkozata,[3136] hogy minden cselekedetének és a czárral folytatott alkudozásának kulcsa: 1. Franczia-bajor közbenjárás mellett béke a svédek és az oroszok közt; 2. A bajor választó legyen Magyarország királya; 3. Rákóczi tartsa meg az erdélyi fejedelemséget; 4. A lengyeleken Leszczinszkíj Szaniszló uralkodjék. Javúlt a helyzet, mikor a czár szentesítette a Rákóczival kötött szövetséget s megfontolás tárgyává tette, hogy a császárt a magyar koronáról a bajor választó javára lemondásra kényszerítse.[3137]
Vetésy 1708 januárius 3-ikán, mint a magyar köztársaság és az erdélyi fejedelem rendkívűli követe a belgiumi Monsban emlékíratban[3138] sürgette Miksa Emánuelt, teljesítse a rendek és a franczia király közös óhajtását: fogadja el a magyar koronát. Ennek legfőbb akadálya az volna, ha a czár csakugyan beváltaná fenyegetését és haddal segítené a császárt a magyarok ellen, föltéve, hogy Rákóczi visszautasítja a lengyel koronát. Azonban hosszas, megnyugtató fejtegetései után is a magyar köztársaság és a fejedelem nevében újból s különösebb föltételek nélkűl ajánlotta föl neki a magyar koronát. Tiszta szívből kívánta, hogy igazságszeretet, kegyelmesség, törvényekben biztosított szabadság és állandó szerencse kísérje el erre a trónra.
XIV. Lajos, a kit a bajor választó erről az ajánlatról azonnal értesített, Tournon grófot, Rákóczi egyik követét a kihallgatáson biztosította, hogy a fejedelemnek kieszközli az aranygyapjas rendet, elösmeri Magyarország függetlenségét s követeit ugyanolyan módon fogadja, mint a hollandiakat.[3139] Párisban januárius 17-ikén Vetésyt fogadta, a ki rövid beszédében[3140] arra kérte, hárítsa el azokat a nehézségeket, a melyek a bajor választónak magyar királysága elé gördűlhetnek. A fejedelem nevében kérte válaszát úgy ebben az ügyben, mint a czárral való s a magyar nemzetre rendkívűl fontos tárgyalások dolgában, mert ettől függ a nemzet boldogúlása s a küszöbön álló hadjárat czélja. A király biztosította a követet, hogy mindenben a fejedelem és az ország javára törekszik. Vetésy úgy találta, hogy a bajor választónak szenvedő szerep jutott s nincs más akarata mint a királynak. Torcy külügyminiszter és az udvar, szerinte, teljesen Des Alleurs, De Bonac és Tournon jelentéseinek hatása alatt áll; különben nem hinnék, hogy a fejedelemnek Bercsényi, Károlyi s más vezérek előtt olyan kevés a tekintélye.
A királyi tanács fontosnak tartotta a dolgot, mert megbeszélésére Monsba a bajor választóhoz ugyanazt a Monasterol grófot küldte, a ki hét esztendővel azelőtt ideiglenes szövetséget eszközölt ki a francziák, spanyolok és bajorok közt. A tanács három legyőzhetetlen akadályt látott a terv előtt. Lehetetlennek tartotta, hogy a választó az előtte álló nagyon veszedelmes úton bejuthasson Magyarországba; mert csak tengeren juthat Danczkába s onnan Lengyelországon át Magyarországba. De ha szerencsésen megérkeznék is, nincs elég jó serege, hogy a császáriakkal győztesen szállhasson szembe.[3141] A császár pedig legjobb csapatait küldené az országba, ha annak élére a bajor választó állana. Nem küldhetnek vele akkora csapatot, hogy keresztűl vághassa magát egész Németországon; nagy dolog volna, ha eljuthatna Bajorországba, vagy éppen a magyar határra. Ez a sereg ott nem telelhetne ki; s ha kitelelhetne is, nem kapna újonczokat s bajban nem segíthetné meg a választót. Magyarországban sem lehet akkora és olyan jó sereget szervezni, hogy az addig folytassa a háborút, míg a bajor választó fegyveres erővel, vagy a békekötés alapján bemehet az országba. Maguk a magyarok képtelenek ellenállani a németeknek, szökött katonákból pedig nem lehet egész hadtestet alakítani. A magyaroké a vitézség tisztessége; jó katonák, de kevés a tisztjök; hadtest alakítására pedig jó katonáknál is inkább kellenek a jó tisztek. Egyébiránt a király Torcynak kijelentette, hogy a magyar szövetkezett rendek követeit oly tisztességgel fogadná, mint a hollandi rendek követeit szokta fogadni; de szeretné, ha a fejedelem a költséges követséget nem küldené addig, míg a függőben levő kérdésre nézve tisztába nem jönnek.[3142]
Ez bölcs tanács volt. Bercsényi is azt javasolta a fejedelemnek, hogy a francziához csak akkor küldjenek ünnepies küldöttséget, mikor hasznát mutatja barátságának; vagyis mikor a bajort ünnepiesen meghíhatják a trónra. «De meg kell előbb a gyűrűváltásnak lenni.»[3143] Ennek előkészítése végett a fejedelem Tournon gróf útján tudatta a királylyal, hogy ő a küszöbön álló hadjáratot személyesen s az eddiginél nagyobb erővel akarja vezetni, de az udvar is kövessen el mindent, hogy a bajort a magyar trónra ültesse s ezzel a végső csapást mérje ellenfelére, Ausztriára. Értesítette, hogy követe Brenner prépost, kihallgatáson volt a pápánál, a ki megnyugtatta, hogy később majd elösmeri követnek, de most a császár szomszédságára való tekintetből nem teheti. Brenner bebizonyította előtte, a bécsiek milyen hamis híreket terjesztenek a magyarokról. A pápa azzal felelt, hogy az említett okból nem nyilatkozik ugyan a Habsburgok letételéről, de szívesen elfogadná a békebíróságot. Rákóczi azonban erről hallani sem akart, mert szabadságukba kerűlne, ha új választás nélkül elismernék a letett királyt. [3144]
Biztatóbbnak látszott a svéd király beavatkozása; azonban Vetésy és a bajor követ nyomára jöttek, hogy Roland, Rákócziné danczkai titkára, uraik titkait a svédeknek elárulta. Vetésy bemutatta a Roland táskájában talált leveleket Torcynak, ki a titkárt azonnal a Bastillebe csukatta. A svéd követ lármát csapott, mert azt állította, hogy Roland az ő királya szolgálatában áll; de Vetésy bebizonyította, hogy ez idő szerint Rákóczi fizeti.[3145] Ez a közbejött esemény annál kellemetlenebb volt, mert Monasterol grófnak a bajor választótól a svéd királyhoz kellett mennie s a fejedelem azt remélte, hogy Danczkából ő hozzá is eljön.[3146] Monasterol márczius 16-ikán végre visszaérkezett Párisba; mire Torcy 24-ikén a király nevében tudatta Vetésyvel,[3147] hogy Solari grófot küldi a fejedelemhez. Solari útba ejti a svéd királyt s arra ösztönzi, békűljön ki az oroszokkal. Ha ez megtörténik, segítséget ad a választónak, a ki Németországból és Livlandból szerzett 4000 lovassal Lengyelországon menne át Magyarországba. Ha a svéd király nem hajlandó a békére s a választó megsegítésére, Solari egyenesen a fejedelemhez megy, hogy beszámoljon küldetéséről, megösmerje a nép hangulatát s a fejedelemmel együtt tegye meg a szükséges intézkedéseket a választó bejövetelére. A választó mint egy királyi sereg parancsnoka megy Németországba, hogy alkalmas időben Bajorországba nyomúljon. A fejedelem ezalatt hathatósan folytassa a hadjáratot, mindamellett semmit se koczkáztasson. Ütközetet ne fogadjon el, hanem csak zabolázza meg az ellenséget, hogy erejének egy részét az a választó ellen ne küldhesse. Ha a választó nem törhetne be Bajorországba vagy semmiféle segítséget sem kaphatna a svéd királytól, akkor rajta lesz, hogy egy tábornokot küldjön be németűl tudó vagy éppen német tisztekkel. Annyi pénzt ad, hogy 4000 főnyi hadtestet alkothat szökevényekből és felsőmagyarországi lakosokból. A király nem fogadja el a közbenjárást addig a svéd-orosz béke ügyében, míg nem tudja, a svéd király résztvesz-e ebben a vállalatban. Solari grófnak a svéd király előtt ki kell mentenie Rákóczit a czárral kötött szövetsége miatt s biztosítania, hogy a lengyel koronát csak úgy fogadja el, ha azt Szaniszló király halála után törvényesen fölajánlják neki. Másnap (25-ikén) a király mindezt maga ismételte Vetésy előtt s fogadkozott, hogy mindent megtesz Magyarország szabadságáért. «Ez szép és jó – írta a követ a fejedelemnek;[3148] – de majd meglátjuk, őszinte-e.» Francziaországnak nincs elég ereje a választó támogatására. Júliusig eldől a sorsunk.
A fejedelem sejtette, hogy a franczia udvar a lassú diplomácziai tárgyalásokkal csak időt akar nyerni. Vetésy utján figyelmeztette tehát,[3149] hogy a Rajnánál minden képzelhető erejét össze kell szednie s lekötnie ott és Olaszországban a császár hadait, ha azt akarja, hogy a magyarországi hadjárat jól végződjék; mert különben gondolni sem lehet rá, hogy a magyar ellenállhasson a németnek. Békeajánlatának visszautasítása következtében a bécsi udvar erejének utolsó megfeszítésével törekszik leigázni a nemzetet, mely a franczia király védelmében bízva, készebb elviselni a legnagyobb ínséget, mint alávetni magát az Ausztriai Ház uralkodásának. Ezt abból is láthatják, hogy nem jelentek meg a pozsonyi országgyűlésen. A nemzet öt esztendő óta nem vesztette el erejét sem a vereségek, sem a béketárgyalások következtében. Ha kimondta a király letételét, nem változtat rajta ok nélkül mindaddig, a míg remélhet. De ha a király és a választó végtére határozott reményt nem nyújtanak, s nem fogadják el a fejedelem tervét, okai lesznek a nemzet fegyveres leigázásának.
A fejedelem a legnagyobb türelmetlenséggel várta a király és a választó elhatározását;[3150] hiszen azzal, hogy Stuart Jakabot XIV. Lajos hajóhaddal küldte az angol trón elfoglalására, nem ejthette el azt a tervet, hogy Miksát a magyar trónra ültesse. Ha azonban a magyar hadjárat tervét a jövő esztendőre halasztanák az semmi esetre sem sikerűl. Az országban kevés a pénz, a háborút minden külföldi segítség nélkűl kell folytatniok s belátja a nemzet, hogy egy külföldi fejedelem sem akarja segíteni. Nagyobb pénz- és hadisegítség nélkűl a választó nem jöhet országába. Ha személyesen nem jöhet, küldjön legalább pénzt és tábornokot, ki seregét szervezze. A király, a ki Des Alleurst még 1704 április elsején sajátkezű nyájas levél kíséretében küldte hozzá, most külön meghatalmazott minisztert nevezzen ki a vezérlő fejedelem mellé. Pártfogását, a nemzet függetlenségének elösmerését ezzel mutatná meg legjobban.
240. VETÉSY FOGADTATÁSA XIV. LAJOSNÁL.[3151]
Április 12-ikén Vetésy Monsba érkezett, hogy magával a királyjelölttel tárgyaljon; de lováról lebukván, feküdnie kellett és csak 18-ikán beszélhetett vele. Ugyanazt hallotta tőle, mint a királytól, azzal a hozzáadással, hogy Solari gróf legközelebb a választó sajátkezű levelét viszi a fejedelemhez. Mindamellett Vetésy valószínűtlennek találta, hogy a király és a választó ebben a hadjáratban komolyan törekednének a terv valósítására. A választó ugyan parancsnok lesz Németországban, a Rajna mellett, de nem törhet be Bajorországba s így a magyarok csalódni fognak.[3152] Május 4-ikén Vetésy az éppen Németországba induló választót térdenállva és megindúltan kérte, mondja meg őszintén, remélhetnek-e a mai körülmények közt. Miksa tehát megmondta, hogy ő többé semmit sem koczkáztat s az Ausztriai Ház ellen sem lép föl. A franczia hadviselés nem engedi, hogy augusztus előtt Bajorországban legyen. Minden lehetőt megtesz, hogy oda eljusson; de ha eljut is, nem fogadja el Magyarország koronáját addig, míg sereg élén oda 1709-ben dicsőségesen be nem vonúlhat s míg az övén kívűl, mely Magyarországba kísérné, Németországban két más sereg nem biztosítja Franczia- és Magyarországok közt a szabad közlekedést. Francziaországnak azonban erre nincs pénze s hamarosan be is akarja végezni a háborút; ezt pedig nem teheti, ha meg akarja szerezni neki a magyar trónt, a mi hosszú lélegzetű dolog. Kéri tehát Rákóczit, intézkedjék a koronáról másképpen; mert ő ilyen körülmények közt nem teheti ki házát és gyermekeit a végső veszedelemnek azért, hogy a mi királyunk legyen. Megeskette Vetésyt, hogy megőrzi a reá bízott titkot.
Ebben a szomorú helyzetben Vetésy még arra kérte a választót, fordúljon újból a franczia királyhoz, váltsa be legalább azt az igéretét, hogy a szövetséget megköti velünk. A választó mindjárt meg is bízta Monasterol grófot, hogy teljes odaadással járjon el ebben az ügyben. Ellenben Solari gróf küldetése elmaradt; nem ment sem a svéd királyhoz, sem Rákóczihoz.[3153]
Vetésy is elkísérte a választót, ki Strassburgnál csakhamar 53000 főnyi sereget szedett össze, hogy Bajor- s talán Magyarországba indúljon, mihelyt Belgiumból Vendôme is megindul 90000 emberrel. Azonban nem volt szabad mozdúlnia a Rajna mellől, mert ennek torkolatánál várták a döntő csatát. Június 7-ikén tehát Saarlouisból Vetésy a fejedelem parancsára nagy kerülővel (Monson át) ismét Párisba indúlt, hová június 20-ikán érkezett. Monasteroltól tudta már, hogy a király a szövetséget többé nem hajlandó megkötni az 1705. évi alapon. «Egy bakot nyúz ez az udvar – írta Vetésy a fejedelemnek. – Az Isten szerelmére, ne engedje fölséged, hogy tovább is csalja az udvar, mely nem ad egyebet szép szavaknál.»[3154]
A király Fontainebleauban július 3-ikán fogadta Vetésyt, ki előadta, hogy a magyaroknak vagy új királyt kell választaniok, vagy nyíltan a franczia király megigért védelme alá helyezkedniök. Kérik tehát kösse meg a szövetséget velök, mint szabad állammal s azzal a fejedelemmel, kit az üres trónra ültetnek. Királyuknak a bajor választót kívánják. Erre az egész kereszténységben őt tartják a legalkalmasabbnak s nem is gondolnak másra, hacsak ő felsége saját családjából nem ad nekik királyt. A háborút azonban a császár ellen csak úgy folytathatják, ha a király – igérete szerint – védő- és daczszövetséget köt velök; ellenkező esetben ki kell békülniök vele, hogy le ne igázza őket. Kérik tehát végső elhatározását. A választ sejteni lehetett. Torcy miniszter megmondta már, hogy a fejedelemnek nincs módjában béketárgyalásokat kezdeni, s hogy a pozsonyi országgyűlésen a protestánsok Rákóczinál hathatósabban sürgették a császárt a törvényes szabadság és a vallásgyakorlat helyreállítására. «Az Isten szerelmére, felséges uram – tette hozzá Vetésy, – ha nem teljesítik kívánságát, mutassa meg nekik, hogy módjában áll békét kötni.»[3155] Torcy különben július 11-ikén azt a választ adta,[3156] hogy a király az 1705. évi alapon kész szövetséget kötni Rákóczival mint erdélyi fejedelemmel s a szövetkezett rendekkel mint szabad állammal. De ha a fejedelem ez iránt tárgyalni akar, mint Erdély és a szövetkezett rendek fejedelme küldjön teljes hatalmú követet a királyhoz.
Torcy még a váratlan oudenardi csatavesztés[3157] után is biztosította Vetésyt, hogy nincs mit változtatni azon, a mit neki mondott; de a diplomácziai szokáshoz híven, a király az emlékiratra írásban nem válaszolt. Vetésy figyelmeztette Rákóczit,[3158] hogy kételkedik a király feleletének őszinteségében. A mit igér, kevés az alapja s a szél azt is elhordja. Scarron, a költő, a ki ösmerte a franczia udvart, a királyt valaha azzal dícsérte meg,[3159] hogy a kis nápolyi grófért kevés beszéddel sokat és sok szóval keveset tett; mert sokat igért neki, de semmit sem cselekedett. Gyönyörűségét találta benne, ha a szerint, a mint érdekei kívánták, igérhetett vagy ajánlhatott valamit; a szél nem olyan állhatatlan, mint ő. Barátjai és szövetségesei közől senki sem állíthatja meg. Ha szerencsés, tűrhetetlenűl büszke és megveti szövetségeseit; ha szerencsétlen, föláldozza érdekeiket s azt hiszi; eleget tesz minden kötelességének, ha azt mondja, hogy nem tehet többet. Vetésy tehát azt tanácsolta a fejedelemnek, ne áldozza föl magát olyan udvarért, a mely jobban szeret bosszantani, mint ezért ebben a dologban fáradozni. Titkolja el bosszuságát, sőt jó képpel nézze a játékot. Fizessen neki hasonlóval s ha a király hajlandónak mutatkoznék is a tárgyalásra, keressen ürügyet, hogy kijátszsza; mert egyre megy, akár kötünk szövetséget, akár nem. Érdekei veszedelmével Francziaország sohasem tartja meg szerződéseit. A fejedelem mindenképpen egyezzék ki a császárral, különben magára és házára vonja nemzete átkát. Ha ezt föláldozza Francziaország érdekeinek és önmagáért s a hazáért nem tehet jobbat, legalább saját személyét mentse meg és tartogassa kedvezőbb alkalmakra.[3160]
A fejedelem már csak azért sem követte ezt a tanácsot, mert Vetésyt tájékozatlannak találta a franczia udvar szándékaira nézve, a melyekbe egyelőre ő sem akarta beavatni. XIV. Lajosnak ekkor már más jelöltje volt a magyar trónra. De Bonac marquis danczkai követ többször értekezett Rákóczinéval, kinek terveit a franczia udvarral is közölvén, engedelmet nyert, hogy azokat a porosz király elé terjeszsze. XIV. Lajos nevében kijelentette, hogy kész a brandenburgi választót porosz királynak elösmerni s az európai béke helyreállítására közbenjárónak elfogadni, ha ezentúl semleges marad s hadait a csatatérről visszahíjja. Francziaország a császárnál többet, 50-60.000 tallért fizetne neki havonkint s pénzzel segítné abban is, hogy fiát, a porosz királyi herczeget, a magyarok királyuknak válaszszák. Ez nem vezetne szükségképen szakításra az Ausztriai Házzal. A király bízvást mondhatná, hogy nem akadályozhatta meg fia magyarországi útját. Egyébiránt a sléziai határon fölállított néhány brandenburgi csapatnak kéz alatt meg lehetne engedni, hogy Magyarországba szökjenek a trónörökös után.[3161]
241. A BERLINI KIRÁLYI PALOTA.[3162]
242. FRIGYES VILMOS TRÓNÖRÖKÖS.[3163]
A franczia udvar értesítette a tervről Rákóczit is, ki egy királyság megalapítójától s egy kitünően fegyelmezett hadsereg urától ebben a pillanatban már a szomszédságnál fogva is többet várhatott, mint a jelesebb, de földönfutó bajortól, a ki most valóban nem volt egyéb, mint franczia tábornok.[3164] Danczkai ügyvivője, Kray útján tehát ő maga is írt ebben az ügyben Frigyes királynak és Jablonskynak. Frigyes a magyar ügyekről, Wartenberg miniszter tudta nélkűl, már tájékozódott az ügyekről, mikor Klement János frankfurti egyetemi hallgató a fejedelemtől részletesebb tervet hozott Jablonsky számára. Rákóczinak e szerint, Morva- és Csehországban, különösen pedig Sléziában sok titkos híve lévén, a magyarok még a nyáron ezekbe az országokba nyomúlnának; s akkor, ha a királynak úgy tetszik, a magyar és a porosz hadak egyesülnének. Mindenekelőtt azonban kéri a királyt, engedje meg a berlini és königsbergi kereskedőknek, hogy tűzi fegyvereket adhassanak el és szállíthassanak Poroszországon keresztűl Magyarországba. Frigyes ezt megengedte; de a többire nézve csak akkor akart nyilatkozni, ha egy kurucz hadosztály már valóban benn lesz Sléziában. Egyúttal utasította Belgiumban és Olaszországban levő segédhadainak vezéreit, hogy – a mennyiben feltűnés nélkűl tehetik – ne támogassák a szövetségeseket; a dán királynál pedig sürgette, hogy csapatait Bajorországból ne küldje Magyarországba.[3165]
Rákóczi a sléziai csatlakozás reményében választotta csatatérnek az északnyugati felvidéket. Latin, német, cseh nyelvű pátenseket tartogatott készen a három osztrák tartomány föllázítására. Frigyes király azzal is megmutatta Rákóczihoz való jóakaratát, hogy hintót és saját méneséből szekeres lovakat küldött neki ajándékba, mire a fejedelem azonnal megbízta Krayt, menjen a berlini udvarba, üdvözölje a királyt unokája születése alkalmából, s adja át a nagy vállalat érdekében írt leveleket. a király már május 8-ikán biztosította Rákóczit barátságáról és jóakarátáról.[3166] «A Mindenható isteni tanácsával világosítsa fel, isteni segedelmével támogassa, midőn annyi veszedelemben forog hazájáért. És a mi most olyan viharos: azt csöndes, főleg pedig biztos állapotra juttassa.»
VI.
AZ 1708. ÉVI HADJÁRAT.
– 1708 június 15 – július 31. –
EGERBŐL 1708 június 15-ikén a fejedelem 10.000 emberrel[3167] és azzal a bevallott szándékkal indúlt a Vághoz, hogy megoltalmazza, ha az ellenség száma megnövekedett; de támadja állásait, ha száma nem gyarapodott. Ha Isten itt szerencsét ad, ráér azután megsegíteni Erdélyt.[3168] Azonban hadjáratának igazi czélja Slézia volt,[3169] hogy azon keresztűl hozza be Magyarország jövendő királyát: akár a bajort, akár a poroszt. Különösen büszke volt gyalogságára, mely még sohasem volt ilyen teljes, szép és fegyelmezett. Mindamellett, követeinek jelentéseire várakozva, nagyon lassan haladt előre. Másfél napot töltött a hevesi Atkáron,[3170] egyet Ecseden.[3171] Itt hallotta az első bizonyosabb híreket arról, hogy az ellenséget a pestis pusztítja. Ha ez igaz: nem hiában várta veszedelmének óráját. «Bezzeg, nagy bajtól mentené meg az Isten, ha a többi közé is terjesztené ezen ostorának súlyát!» 18-ikán Lőrincziben egy dombról szemlélte, hadai példás rendben hogyan vonúlnak be a táborba.[3172] Másnap tábora közepén audiencziás sátrában fogadta Mazeppa zaporogi kozák hetman kapitányát, ki a moldvai Kimpolung és a máramarosi Borsa közt posták fölállítását kérte s Golovkin tábornok orosz minisztertől is hozott levelet. A Bercsényivel folytatott délutáni tanácskozása ezzel a követjárással függhetett össze. Huszadikán megszemlélte serege indúlását s hadait a lovasság egy részével maga is követte a nógrádi Dengelegre, hol ismét hosszasan tanácskozott Bercsényivel. A rossz útak és egyéb bajok miatt a hadak csak bajosan mehettek tovább a nógrádi Kövesdnek. A tapasztalaton okúlva, 22-ikén onnan három irányban küldte tovább hadait s Bercsényivel és Vayval előrement a nógrádi Vadkertre, hogy a tábor helyét megválassza.
A mint beérkezett a sereg Vadkertre, a tábori őrség fölállítását azonnal, sőt másnap hajnalban s délután is megvizsgálta. Bercsényivel itt állapodott meg a Mazeppa kapitányától hozott levelekre nézve. Golovkin minisztert Nedeczky útján önérzetesen világosította föl,[3173] hogy a haza állapotai éppen nem kétségbeejtők. Dolgai oly karban vannak, hogy senkire sem gyanakodhatik. Akadhatnak egyes haszonlesők; de kisebb baj tűrni őket, mint okot adni ízetlen egyenetlenségekre, kölcsönös gyülölségekre; hiszen idáig minden erőnk az egyességben állt. Öt esztendő tanusítja, milyen helytelenek a nemzetben meggyökerezett gyanakodások és vádaskodások. A szövetkezet háta mögött senki sem akar békűlni; őt is, a többit is hite köti a confoederatióhoz. A német sem ígérhet többet, mint a mennyit már ígért; azt pedig csalárdságnak találták. Nedeczky elhiheti, hogy a haza most jobb állapotban van, mint mikor elhagyta.
Ennek a levélnek nagyon komoly alapja volt. A vágmelléki tisztek már is azt rebesgették, hogy a tanácsosok közt árulók vannak, különben a fejedelem jobban sietne. Nem töltené az időt a hadak begyakorlásával és vadászattal olyankor, mikor az ellenség ki sem mer jönni a Csallóközből. A fejedelem csak akkor ütközik meg, a mikor az ellenség erős. Bercsényi nem hallgatta el ezeket a híreket a fejedelem előtt s folytonosan tervezgette a Csallóköz elfoglalását. A fejedelem a betörést könnyűnek tartotta, de a sziget megtartását nehéznek, mert a császáriak a komáromi vár ágyúi mögött biztosítva lennének. Hogy tehát Bercsényi szabadon cselekedhessen,[3174] Vadkert alól még 22-ikén előre küldte a vágmenti hadakhoz, ő maga pedig, tudósításaira várakozva, négy napot töltött Vadkerten.[3175] Az ellenségről kevés biztosat tudott.[3176] Heisternek a várőrségeken kívűl 18 ezrede volt, de úgy látszott, nem akarja odahagyni a Csallóközt. Bottyán eleget nyugtalanította. A karvai sáncznál ügyelt reá s Pozsonyt fenyegette. A morva határok védelmére Viard tábornok, kit Rákóczi igen jó lovas vezérnek tartott, odahagyta Vágújhelyet, a melynek csekély őrségét Czelder Orbánnak kellett körülzárnia. Maga Ocskay Verbó és Ocskó alá sietett, hogy Viardot végképpen elrekeszsze a Vágtól. Bercsényi útján sürgette a fejedelmet, hogy ő is egész erejével támadjon Viardra, s megengedje Vágújhely rendszeres ostromát. Bottyán ellenezte, Bercsényi pártolta Ocskay tervét. A fejedelem azonban kimozdúlásával nem akarta felvilágosítani az ellenséget, hogy serege kisebb a hírénél. [3177]
243. GOLOVKIN ALEXIEVICS FEDOR.[3178]
Alig vált el tőle Bercsényi, olyan jelentést küldött neki, a melyre «aludt egyet, mert a reggeli nyugalom és a vánkos tanácsával akart élni». Ezek a hírek nagyon megzavarták hadjárata terveit. Vagy általugrik, vagy el nem éri elméje Heister szándékát. De élni kell az alkalommal! A háború első rendszeres hadművelete Vágújhely volna, a minek megszállását, elfoglalását úgy kell kezdeni, hogy véghez is vigyék, mert az első vállalat sikere növeli, sikertelensége fogyasztja a hadak szíveit. Azt a hármas sánczot még Starhemberg csináltatta, a ki pedig igazi hadielvek szerint folytatta a hadakozást. Munkáját most sem nagyolta el, mint más tábornokok teszik, a kik a kuruczokat fitymálva, gyönge sánczokat készíttetnek ellenök. Ide öregágyúk kellenek; pedig hetekbe kerül, míg azokat átküldhetik a Vágon. Az ellenségnek tehát elég ideje marad a visszajövetelre s így mindenesetre harczolniok kell vele, hacsak a hadjáratot szaladással nem akarják kezdeni. Fődolog azonban, hogy teljesen megbizonyosodjanak a császáriak állásáról és szándékairól.
244. VÁGUJHELY.
Másnap, június 25-ikén kedvetlenül ment át Drégelypalánkra s megbüntette a rendetlenűl menetelőket. Ott kapta Bercsényi értesítését, mely szerint tegnapi jelentése jórészben Bottyán bizonytalan hírein alapúlt. Mindazonáltal sürgette Vágújhely ostromát, mert ha ez támadásra vezetne is: «nem lehet fölségednek kevesebbet várni, mint beljebb s nem lehet nagyobb hírrel, mint hamar».[3179] A fejedelem azonnal értesítette, hogy Bersonville tűzérezredest hozzáküldi Vágújhely viszonyainak kitudására s maga is keresi az összeköttetést a «hadtestecskével». Valami 63 mázsa puskaport visz magával; «csak onnan legyen golyóbis, – bízzuk az Istenre a többit!» Ha Bercsényi kívánja, ő bizony megy, siet, röpül, mert megvallja, régen vágyott a támadó hadakozásra.[3180] Emlékirataiban azonban őszintén bevallja,[3181] hogy csak lassan akart haladni. Mikor a feleútat már megtette, azon szín alatt, mintha a vihnyei fürdőkre volna szüksége, arra felé indúlt s ezzel két hetet nyert. Előbb azonban 26-ikán átrándúlt Bercsényi nagykoszmályi táborába, s ott találkozott a főtábornokkal, ki idáig Kiskoszmályról, a Garam tulsó partjáról küldözgette hozzá jelentéseit.[3182] Másnap Gyürky, Babocsay, Mikházy és Révay ezredeinek megszemlélése után a tompai táborba ment, hol Károlyi Sándor futárja búsította mindenféle hadkormányzati kérdéssel. A fejedelem egy kissé megnyomta a tollat s a hadműveletek elkezdésére buzdította az erdélyi fővezért.[3183]
Június 28-ikán isteni tisztelet után a kirendelt karabélyosokkal, 200 palotással és udvari népével a Selmecz völgye ellenében a tompai táborból Németin és Berencsfalun át[3184] ért a Szélaknához (Windschacht), a hol a selmecziek tisztességesen fogadták. Némi időzés után folytatta útját s estefelé jutott el a barsi Vihnyére. Tábort üttetvén, másnap kétszer is megfürdött a hővízben, melyet egy hét alatt összesen hatszor használt, mindenkor hosszasan.[3185] Egy rég nem élvezett szórakozást is megengedett magának: 30-ikán délután «múlatságnak kedvéért kártyázott». Másnap résztvett a czéllövészetben; ő találta el legjobban a czentrumot, de a nyereséget másnak engedte át. 3-ikán átrándúlt Selmeczbányára, hol a bányákat s az aranynak az ezüsttől való elválasztása módját báró Hellenbach társaságában tekintette meg.[3186] Egyébként folytonosan országos dolgokban fáradozott. Kevés öröme telt a Vág mellékéről jövő hírekben, a melyeket Bercsényi, ki 28-ikán végre odaérkezett, maga a Bábel tornya históriájának nevezett.[3187] A fejedelem megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy Viard tábornok és Vágújhely ellen indúljanak,[3188] de belátta, hogy «körmösen kell hozzáfogni». «Még egy sem volt ilyen körmös obsidiónk» s ágyúk nélkűl «csak piszmogás lesz a dolgunk és időtöltés». Erdély felől jó hírt hallott. A csúcsi szorosban, hol a multkor Ribiczei László viselte magát hősiesen,[3189] most Draguly fogott el egy század németet.[3190] A fejedelem nem felelt azonnal Károlyinak: «Ha a felséges fejedelem nem válaszol is – vigasztalta felesége[3191] – talán más az oka, nem a neheztelés; ha pedig az, megint magába száll, mint máskor, oka nem lévén rá. Nem is szokott az urak grácziája sokáig egy nyomban maradni: úgy tapasztaltatik minden rendek között». A fejedelem azonban szívesen fogadta Károlyi futárát, vasvármegyei Dániel Ferencz alezredest. A fürdőzést és változó egészséget hozván föl késedelme okáúl – azzal felelt, hogy íme, nem csalódott: csak addig mérges a német, míg Károlyi össze nem vonja a hadát. Most, hogy összevonta, reményli, naponkint tapasztalja hasznát.[3192]
A fejedelmet már július 3-ikán várták a kiskoszmályi táborba;[3193] mivel azonban még maradnia kellett, másnap Bercsényi kereste föl abban a reményben, hogy «teljes megért egészségének gyönyörűségében» találja.[3194] A fejedelem nagyon kezdte érezni, hogy régen nem volt olyan szüksége a gyógyításra, mint most; valóságos javulást csak elsején érezett, mikor fejének szédűlései és a hirtelen hevűlések szűnni kezdtek. Megvallotta Bercsényinek, hogy igen gyöngén gondoskodott kúrája felöl, pedig látja, hogy a tisztátalan kémény könnyen föllobban.[3195] Eret is vágatott magán. Mivel pedig július 6-ikán Bottyán tábornok is megérkezett,[3196] az északnyugati hadjárat tervét hárman újból megbeszélhették.
Július 7-ikén Bercsényivel együtt odahagyta a vihnyei fürdőt, s a latin poéta nem hiában könyörgött Neptunusnak és a forrásnak, hogy gyógyítsa meg Magyarország legnagyobb fejedelmét, az ősi erényekkel ékeskedő halhatatlan Rákóczit, nemzete díszét.[3197] A fejedelem a főtábornokkal Zsarnóczán aznap délben Radvánszky János kincstartónál ebédelt; délután megtekintette az újbányai bányákat s éjszakára egész udvarával Garamszentbenedekre tért pihenni. 8-ikán reggel fölment a hírneves benedekrendi apátság várába s misét hallgatott abban a kápolnában, a melyet néhai nagynénje, Rákóczi Erzsébet építtetett. Délben már a taszári táborban ebédelt tábornokaival s főtisztjeivel, délután pedig Des Alleurs tábornokot és a tüzértiszteket fogadta. Isten visszahozván táborába, – mondta[3198] – naponkint előre nyomúl az ellenség ellen, hogy aratás után sánszaiban keresse föl. Bercsényi előrement a verebélyi táborba, hová 10-ikén a fejedelem is követte. Másnap a Kérnél levő hadakat szemlélte meg. Az érsekújvári határban olyan vihar és jégeső érte utól, hogy a lovakat is majd feldöntötte s az egész hadnak meg kellett állnia. Az eső elállván, a várból egy zászlóalj katonaság jött eléje s bekísérte Érsekújvárba, hol háromszoros ágyúlövéssel fogadták. Alig ebédelt meg, Bercsényivel, Bottyánnal, Des Alleurs-rel stb. tanácskozott s a falakon kívűl megtekintette hadmérnökeinek új «tüzes szerszámait».[3199] Másnap folytatta a vár megvizsgálását s Bottyánt egy gyalogezreddel Guta felé küldte portyázni. Hasonló alapossággal vizsgálta meg 14-ikén Nyitra várát, közben pedig a verebélyi és a taszári táborokat. A barsi Taszárban öt napot töltött.[3200] Számos kihallgatást adott, Pekri Lőrinczczel és más erdélyi urakkal az erdélyi ügyekben, tábornokaival pedig a Vág mellékének biztosításáról tanácskozott. Idáig – a mint maga mondja[3201] – mindig talált ürügyet, hogy hadaival hátramaradjon s ne menjen már most segítségére Ocskaynak, a kit Viard a morva határról visszaszorított, sem Bottyánnak, a ki a Vágdunánál ezer meg ezer tervet kovácsolt, sajkákon hogyan keljen át s hogyan fogdossa össze Heister előőrseit. Helyeselte a csallóközi németek megtámadását, de nem bízott Morvaország fölverésében, a melyre Ocskay b. Haller Gábor őrnagy vezetése alatt a fejedelem nemes ifjait is magával vitte. Brodból kicsalta Viardot, de cselvetése nem sikerült s a tábornok, a hogy a fejedelem megjövendölte, idején «elpatkolt», elvágtatott előle.
246. A GARAMSZENTBENEDEKI APÁTSÁGI TEMPLOM.[3202]
Egy heti portyázás után Ocskay, ki a fejedelem szerint «a fő-fő dicsekvők közé tartozott», július 11-ikén visszatért Verbó, majd Pöstyén alá.[3203] A fejedelem őt szemelte ki arra, hogy fentartsa az összeköttetést Bottyán vágdunai hadteste s, az övé közt, melylyel Slézia felé akart indúlni.[3204] Bottyán csupán arra kérte a fejedelmet, ne engedje lerontatni a karvai sánczot, a mely éppen mostan állotta ki az ellenségnek egy heves támadását; hiszen a komáromi és az esztergomi ellenség kicsapásai ellen ez oltalmazza a vidék lakosságát. A fejedelem azonban fentartotta Bercsényi parancsát a sáncz lebontása iránt.[3205]
Rákóczi a taszári táborban július 18-ikán végre készülőt fúvatott. A szálláscsinálóval élükön a szolgák vörös lobogó alatt indúltak meg, mire a tüzérség és a málháskocsik következtek egy-egy gyalogzászlóalj, mint elő- és utóhad között. A fősereg más úton indúlt meg; a fejedelem oldalt kísérte.[3206] Pont délben érkeztek Gimes vára alá, a hol tábort ütöttek. Onnan felesszámú lovasokat küldött Morvába, hogy az ott levő három cs. lovasezredet fölkeressék, s ha valamely városba szorúltak, körülvegyék. Maga is ágyúkkal, mozsarakkal készült utánuk menni, hogy – ha a németek segítséget nem kapnak, vagy a franczia megverné őket, téli szállásúl Morvát és Sléziát foglalja el.[3207] Másnap már valóban folytatta útját:[3208] a gyalogság a málhával az egyik, a lovasság a másik irányban. Kovarcz és Appony közt, a hol tábort ütöttek, Nyitra vármegye nevében a helyettes alispán üdvözölte.[3209]
20-ikán, útját folytatva, a lovasság végre csakugyan egyesült Nyitraszerdahelynél Bercsényi, a gyalogság pedig Rippénynél Andrássy Pál táborával. A fejedelem maga is Szerdahelyre ment, hol aznap és másnap Bercsényivel és más tábornokokkal, ezredesekkel megbeszéléseket tartott. Hiszen indúlása hírére Heister is rögtön összevonta hadait. Bottyán jelentéséből a fejedelem csakhamar meggyőződhetett, hogy nem Érsekujvárt fenyegeti, hanem a Fehérhegyek s a morva határok védelmére siet.[3210] 22-ikén tehát maga is előbbre nyomúlt a lovassággal. Átkelt a Vág morvánkai hídján s Pöstyén alatt megszemlélte Ocskay és Babocsay nyalka lovasdandárait. Morvánkán a két tábor generálisaival és brigadérosaival együtt megvitatta, mit kell tenniök Heister mozdulatával szemben. A legtüzesebben Ocskay javasolta, hogy a fejedelem most már egész erejével keljen át a morvánkai hídon és Stražnicén semmisítse meg Viardot, mielőtt Heisterrel egyesülhetne. Különben, ha rábízzák, ő egymaga is kicsalja a várból, mely a pozsony-szakolczai útvonalat védelmezte. A fejedelem azonban a vitéz brigadérost elégtelennek tartotta egy lovashadtest vezetésére. Megösmertette vele nagy tervét (a sléziai hadjáratot), de Ocskay erősködött, hogy ezzel nem ellenkezik sem Viard megtámadása, sem a morvánkai hídon való átkelés. Valóban tetszetős terv volt: Bécset magából egy örökös tartományból fenyegetni, a Morva vonalán Szakolcza és Pozsony közt Magyarországtól elzárni s Heister északranyomulását is megakasztani ugyanakkor, mikor a fejedelem a derékhaddal Slézia felé fordúl, hogy behozza az új királyt. Azonban ha Viard nem ül fel a lesnek s nem hagyja magát tőrbecsalatni, a lovashadnak egy ostromlott vár alatt kellene elvesztegetnie erejét. Ezért mondta neki a fejedelem, hogy egy hadsereget nem lehet úgy vezetni, mint egy portyázó csapatot, Viard pedig, a mint meghallaná, hogy a fejedelem is ellene vonúl, beljebb húzódnék Morvaországba. A mikor látta, hogy Ocskay mégis bízik Viard meglepésében és körülfogásában, beszélni hagyta. S hagyott beszélni másokat is, kik nyiltan szemére lobbantották, hánytorgatták, hogy a francziák rossz útra vezetik. Ezek nem akarják, hogy véget érjen a háború; pedig bizonyosan véget érne, ha a gyönge és megosztott ellenségre törnének. Hiszen a Vágtól Viard stražnicei táboráig csak két állomás van; előbb ott lehetne, mint Heister. Ha nem akar is egész hadával indúlni, küldjön egy jókora portyázó csapatot a város megszállására.
A fejedelem károsnak tartotta volna, ha meggyökereznék az a balhit, hogy ő a franczia tisztekre hallgat. Belenyugodott tehát, hogy egész hadát keresztül vezesse a «szerencsétlen» morvánkai hídon s azon túl, a pöstyéni oldalon, a mostaninál alkalmasabb helyen üttessen tábort. A körülmények, saját vallomása szerint, akarata ellen ragadták magukkal. Csak arra az egyre nem vehették rá, hogy gyalogságot küldjön Viard ellen; egyrészt, hogy hiában ne fáraszsza gyalogjait, másrészt mert föltette Viard ügyességéről, hogy nem engedi magát bekeríttetni a nem elég erős és nem elég labancz Szakolczában.[3211] Július 23-ikán délig valóban hadastúl átköltözött a hídon s Pöstyéntől nyugatra, Krakován és Terbete közt a Dudvág mellett szállt táborba. Ott újabb haditanácsot tartott. Ocskay «annyira emelődött, hogy csaknem végigszántott»[3212] az egész tanácson, a melyet tüzes beszéde magával is ragadt. A fejedelem ehhez képpest elhatározta, hogy Pekri vezérlete alatt válogatott lovasság élén őt küldi Viard ellen; s a tüzérséggel és a gyalogsággal maga is követi, ha a cs. tábornokot csakugyan beszoríthatja Sražnice várába.[3213] Le Motte tüzérezredest a «csahosak» megnyugtatására szintén erős portyázócsapattal küldte Vágujhely alá, hogy újabb jelentést tegyen a sánczok erősségéről és megvívható voltáról.[3214] A mikor tehát merészen és egyenesen kellett volna előrenyomúlni, a fejedelem nagy tervét az a veszedelem fenyegette, hogy el kell ejtenie, vagy legalább is késleltetnie két vár ostroma miatt.
246. HADI PARANCSOT OSZTÓ KURUCZ FŐTISZT.[3215]
24-ikén reggel Vágujhely felöl nagy ágyúzások hallatszottak. Attól tartva, hogy Le Motte nyakára hozza az ellenséget, a fejedelem a másfél mértföld kerületben fölállított tábori őrségeket maga megvizsgálta és megerősítette, hogy a váratlan meglepetéseket visszaverhessék. A délutáni haditanácsban Le Motte bejelentette, hogy az ujhelyi sánczok erősek és bevételök csak rendszeres, hosszas ostrom után remélhető. Ettől tehát a vérmesebbek is elállottak, de kimondták, hogy haladéktalanúl Viard ellen kell indúlni. Reggelre kelve Pekri Lőrincz, Ocskay és Babocsay brigadérosokkal hat dandárban 7000 lovassal a fejedelem jelenlétében el is indúlt arra a «nevezetes próbára», mely a fejedelem és Bercsényi szerint «egész nyilatkozása» a küszöbön álló műveleteknek és hadjáratnak. A fejedelem nyomatékosan intette Pekrit, hogy ha Viard Stražnice alól beljebb ment Morvába, ő semmiesetre se kövesse; mert, a hogy dolgainkat ösmeri, ebből a hadnak zsákmánynyal való visszaoszlása és kimondhatatlan csintétele következnék. Neki pedig az a szándéka, hogy arra-nyomulásával a föld népét magához édesgesse. Kevés és gyenge szálláshoz lehetne bizodalma, ha rendetlenűl, hebehurgyáskodva kezdenének a dologhoz.[3216]
247. CSEJTE.
A hadiszemléről visszatérve, a fejedelem maga osztotta be néhai Esze Tamás hajdúit a palotások közé s mise után Bercsényi Lászlót más ifjakkal együtt ünnepiesen beeskette a nemes ifjak társaságába. 26-ikán Bonefoust 2000 válogatott gyaloggal, 1000 lovassal, három ágyúval és egy mozsárral újból Vágujhely felé küldte a futóárkok (approche) kimérésére és Csejte vár ostromára. A gyalogság másnap 9-10 óra közt a várat rohammal csakugyan bevette s a parancsnokot harminczadmagával fogságba helyezte.[3217] 28-dikán a fejedelem biztos fedezet alatt maga is megtekintette Csejte várát, s visszatérve, Vágujhely alá is küldött portyázó csapatot. 29-ikén értesült, hogy Heister és Pálffy Pozsonyból megindúltak Viard megsegítésére s hogy Pekriék tegnap Stražnicénél szerencsésen harczoltak Viard ellen és a nemesifjak igen hősiesen viselkedtek.[3218] Néhány óra múlva azonban Blaskovics alezredes maga hozta hírűl, hogy Pekrinek egy hibás mozdulata következtében Stražnice alól Brezovára kellett visszavonúlnia. A fejedelem a rögtön megtartott haditanácsban kijelentette, hogy maga megy Pekri segítségére, s megparancsolta, hogy az egész had készen álljon.
248. CSEJTEVÁR ROMJAI.
A had ezt kétszer sem mondatta magának. Nagy örömmel és lelkesedéssel követte a fejedelmet 30-án, abban a reményben, hogy egyenesen a Sasvár táján gyanított ellenségre vezeti. A mint a fejedelem Terbetéről éppen az indulás napján írta Károlyinak,[3219] oly készülettel megy az ellenség ellen, hogy ámbár útban találja is valahol, Isten segedelméből megverekedjék vele. Verbón és a kosariczi hágón átvonúlva, a Fehérhegység nyugati tövében, Brezován találkozott Pekri hadával, a melyet azonnal beosztott seregébe. Felelősségre vonta a vezéreket, a kiknek váratlan visszavonúlása úgy lehangolta a lovasságot. Kétségtelen, hogy Ocskaynak komoly szemrehányásokat tett. Meg volt vele szemben az a szomorú elégtétele, hogy előre megmondta a vállalat sikertelenségét. Egyébiránt a veszteséget nagyobbnak találta időben, mint emberekben.
Brezován egy elfogott levélből értesült, hogy Lipótvárban a legnehezebb körülmények közt csak kétszáz gyalog van a helyőrségi szolgálat ellátására és száz hadifogoly őrzésére. Szerette volna tehát hamarosan helyreállítani és gyalogsággal megrakni az 1705-ben lerombolt sánczokat. Ha három hídat veretne a Vágon s Érsekújvárról mozsarakat hozatna a vár bombázására, bizonyosan nagyobb becsülettel végezné a hadjáratot, mint ha nyilt csatában mérkőznék meg Heisterrel és Viarddal, vagy pedig ha megfigyelő helyzetben töltené az időt.[3220] Heister a Vág mentén a dunántúli állapotok miatt úgy sem gondolhatott hosszabb hadjáratra. Bezerédj Imre és Balogh Ádám a kopházi réteken táborozó németeket éppen az imént szorították be Sopronba, s mikor ezek július 26-ikán ötszázan kitörtek, megnyomták és a város kapujáig űzték, vágták őket. Csak valami harmincz labancz menekült meg, kilenczven fogságba jutott, a, többi elesett.[3221] Bezerédj mindjárt azután becsapott Stájerországba, a hová Vasmegyéből egymagából 2000 paraszt ment vele. Gazdag zsákmánynyal megrakodva, Heisternek a Rába mellett hagyott podgyászát megszorította.[3222] Volt tehát erő, mely Heister csapatainak egy részét lekösse, nem is szólva Bottyánról, ki a Duna átjáróit őrízte.
Azonban a haditanácsban Bercsényi többed magával ellenezte Lipótvár ostromát. Bizonyítgatta, hogy Lipótvár szerencsétlen hely rájok nézve, mert (Nagyszombatnál és Pudmericznál) már két csatát vesztettek miatta. Ha megint odavezetnék, a lovasság azonnal szétoszlanék, hogy ne kelljen az ostrom idején oly soká hevernie. Lipótvár ostromát tehát a fejedelemnek csak olyanok tanácsolhatják, a kiket az ellenség megvesztegetett. Most első sorban Trencsén várát kell elfoglalni. A várbelieknek ugyanis már alig van mit enniök, s ha Viard nem szállíthat be eleséget, a parancsnok az őrséggel együtt megadja magát. Trencsén felé Viardnak csak egyetlen gázlója vagy hídja van a Vágon keresztül. A hídfő nincs megerősítve, a hidat tehát könnyen fölégethetik, a gázlót pedig elsánczolhatják. Csak oda kell menniök, hogy övék legyen a vár, a mely a sléziai betörést is nagyban megkönnyítheti. Bercsényinek, Ottlyknak, Ocskaynak annyira tetszett a terv, hogy azt hitték, már is a várban vannak. A könnyűnek látszó feladat megzavarta gondolkodásukat; nem hallgattak a fejedelemre, a kit csak Vay támogatott. «Úgy látszott – sóhajtott Rákóczi, – valami végzetes átok szállta meg az elméket.»[3223]
249. TEMETVÉNY VÁRA
A táborban mindenki tudta, hogy ő és Bercsényi ebben a kérdésben nincsenek egy véleményen; a labanczok pedig azt beszélték, hogy éppenséggel össze is vesztek. Ez azonban nem történt. A fejedelem kétnapi kemény vitatkozás utánengedett. Nem folytatta útját a Fehérhegyeken át, hanem csupán Ocskay és Szalay ezredeit hagyta azok biztosítására. A gyalogságot visszarendelte délkelet felé, hogy a morvánkai hídon keresztül a Vág balpartján nyomúljon Trencsén felé s útközben foglalja el Beczkó várát. Maga a fejedelem a lovassággal és a podgyászszal a csejtei útra fordúlt s egy réten hált meg táborával. Július 31-ikén Teleki Mihálylyal egy pillanatra betért Bercsényi brunóczi kastélyába, a hol a kertben egy kis érett fügét evett. Seregét a szerdahelyi gázlón vitte át a Vág túlsó partjára, Bercsényi temetvényi kastélya alá, a melyet kuruczai hamarosan hódolatra kényszerítettek, mire egynapi nyugvást engedett nekik.
A fehérhegyi nép szaladásnak vélte visszavonúlását s átkozta rossz tanácsadóit. Elvesztette a kedvét s kétségbeesett, most már fölszabadúlhat-e a németék igája alól.[3224]
VII. A TRENCSÉNI CSATA.
– 1708 augusztus 3. –
MIALATT hadai pihentek, a fejedelem Bercsényivel augusztus elsején előre lovagolt Beczkó vára megtekintésére. Másnap Lukáról a sereg nagyobb része – 15.000 ember 14 ágyúval – megindúlt Trencsén vára felé. Le Motte jelentette, hogy a várral szemben levő jobbparti emelkedéseket Viard már megszállta; a gázlót tehát el nem sánczolhatta és a híd fölgyujtására sem küldhetett gyalogságot, mert azt Viard könnyen elvághatta volna. Az ellenség megjelenése valóban meglepő volt. Heister július 29-ikén még csak Brod alatt állt. Magához vevén Viard csapatát, onnan erőltetett menetekben sietett Vágújhely alá. Délfelé tudta meg, hogy Rákóczi átment a Vág balpartjára. Azonnal intézkedett, hogy katonái jó ebédet, a lovak bőséges abrakot kapjanak s minden pillanatban készen álljanak a támadásra; mert lovasai nyolczvan kurucz gyalogot elfogván, megtudták, hogy Rákóczi Lehotánál száll táborba.[3225] 2-ikán a fejedelem valóban a Turna és Lehota közt levő vidékre érkezett.
Életében mindössze egyszer járt Trencsén vidékén, de annak már húsz esztendeje, s akkor csak tizenkét esztendős volt.[3226] 1705-ben komolyan gondolt Trencsén ostromára;[3227] most azonban azzal a titkos elhatározással jött, hogy azonnal elszáll alóla, ha az ellenség Lipótvár felé fordúl s Nyitrát és éléstárait fenyegeti.[3228] Nem ösmervén a vidéket, az első pillanatban elbájolta annak szépsége. A hegyi vár magas tornyai alatt van a kettős fallal körített város, és az elég szélesen kanyargó Vág folyó. A tulsó parton az erdős Fehérhegyek emelkednek; emitt a jólművelt dombok, a mik egy egy-két mértföld átmérőjű medenczét vesznek körül. A medenczét mintegy bezárja a Vágra dűlő Vöröshegy, a melyen meglehetős szoros út vezet keresztűl. A medencze alja kellemes és mély síkság, a melynek közepén igen mély és meredek partú hegyi patak kígyózik keresztűl. De ő nem a táj szépségeit, hanem katonai előnyeit kereste. Jobbnak találta, hogy ne kövesse Le Motte tanácsát s ne a patak hosszában állítsa föl seregét, hanem Turna és Lehota közt a Vág folyót kísérő magaslaton. A tábor megerősítéséről a fejedelem maga gondoskodott. Gyalogsága különben csak sötét este érkezett be. Ugyanakkor értesűlt, hogy Heister a lovassággal az ide egy nagy állomásra levő Vágújhelyig jutott. Minthogy időközben Viard is ellátta Trencsént élelemmel, a vár bombázását fölöslegesnek tartotta s arra akart szorítkozni, hogy megfigyelje az ellenség mozdúlatait. Heister erejét jóval kisebbnek tartotta a magáénál s nem hitte, hogy őt megtámadni merje. Ha Heister mégis mert támadni, azt nem csupán abban a hiszemben tette, hogy Rákóczi és Bercsényi Brezovánál összevesztek, hanem abban a meggyőződésben is, hogy Rákóczinak nincs sem gyalogsága, sem tűzérsége; lovassága pedig a vízmosásos, árkos földön nem fejlődhetik ki. A fejedelem azonban erősebb volt, mint hitte; mert 7000 lovasán kívül 8000 gyalog állt mellette 14 mezei taraczkkal; ellenben Heister seregének száma csak 10-11.000-re tehető.
250. BECZKÓ VÁRA.
251. TRENCSÉN VÁRA.[3229]
Rákóczi felvonulásának befejezése után Czelder Orbán ezredes egy csapattal mint hátvédő maradt Beczkó és Bodóka közt a 468 méter magas Vöröshegy (Červena hora) szorosánál, mely közepe táján egészen a Vágra dől. A hegyről kellett tüzelnie Heister seregére, ha az a tábor és Trencsén felé nyomakodnék. Pálffy János előhada az éjszaka Vágújhelynél akadály nélkül átúsztatott a Vágon. A beczkói várhegyet elhagyva, hajnalban összecsapott Czelder vöröshegyi csapatával, melyet erős küzdelem után északnak, Rozvád és Szedlicsna felé szorított vissza. A puskaropogásra a fejedelem általános riadót veretett. Seregét rendetlen és szétszórt helyzetben találta, és csak nagy bajjal tudta csatarendbe állítani. Ez a csatarend Szedlicsnától Szoblahóig 7½ kilométer hosszan három patak közt úgy készült, hogy középütt, Turnánál, maga a fejedelem állt a gyalogsággal, az udvari hadakkal és a tűzérséggel. Gyalogságát a hegytetőn végigvonúló árok s a lejtőség bozótja meglehetősen eltakarta. Az árok fölött kis rétre rendelte idegen lovasságát a gyalogság támogatása végett, Szentiványit pedig a palotás ezreddel a hamri erdőbe. A jobbszárnyon (Turna és Szoblohó közt a völgyben) Pekri vezette a gyöngébben fölszerelt mezei hadakat. A balszárnyon (Turna és Szedlicsna közt), az ellenség támadásának gyanított fő irányában, Bercsényi volt a lovasság parancsnoka. A derékhad fölállításával szemben torkollott a galgócz-trencséni országútba a zsámbokrét-lehotai út. A legjobb lovasezredeknek (Bercsényi alatt) 14 ágyúval főképpen ezt az útvonalat kellett szemmel tartaniok. A fejedelem valóban szorossági (defilèe) csatára számított, mert az ellenség a sok árok és vízmosás miatt csak egy irányban, az országúton támadhatott reá.
A rendelkezésére álló egy óra alatt csak nagyjából készűlt el a csatarenddel, mikor megpillantotta a császári sereget, a mely Turna felé húzódott. Azt hitte, bekanyarodik a lehotai útra, mely a legmagasabb pontján is csak 700 méter magas galgóczi hegység erdőségein vezet keresztűl. Heister helyzete nagyon kényes volt. Csak most bontakozott ki a 17-18 kilométer hosszú vöröshegyi szorosból, hol, visszanyomatás esetében, útját könnyen elzárhatták volna. Szinte csodálatos, hogy a fejedelem Czeldert (már az előnyomúlás megakadályozása végett is) csak olyan kevés erővel hagyta a szoros védelmére. Turna és Szedlicsna felé a terep azontúl is rendkívűl kedvezőtlen volt Heister lovasságára nézve, a mely a turna-bellai magaslaton Rákóczi seregét úgyszólván megvívhatatlan, de a császáriakra nagyon veszedelmes állásban találta. Heister serege széles arczélben úgy ment előre, hogy jobb szárnya Turna falu felé igazodott. Ott azonban váratlanúl balra, a trencséni országútra kanyarodott vissza. A fejedelem azonnal három zászlóalj hajdút küldött le a faluba, hogy, a sövények mögé rejtőzve, puskatűzzel támogassa a kurucz lovasságot, ha az negyedkanyarúlattal rohanna a kisebbszámú ellenséges lovasságra. A Vág felé kanyarodás közben Heister seregének jobbszárnya meglehetősen födözetlenül maradt. A terep nehézségei miatt kétszeresen fárasztó kanyarodás meg is bontotta a császári lovasság rendjét.
252. TRENCSÉN VÁRA.
A fejedelem nagyon nyomorúságosnak tartotta Heister mozdúlatát s azonnal parancsot adott Pekrinek, hogy a jobbszárny lovasaival támadjon. Pekri egyenkint, lépésben vezette át lovasait a szoblahói Riba-tó megszakadt töltésén, s azon túl gyorsan csatarendbe állt. Ekkor azonban Ebeczky brigadéros hozzá lovagolt és figyelmeztette, hogy visszanyomatás esetében a Riba-tó gátja vesztét okozhatja és hogy a fejedelem a parancs kiadásakor aligha gondolt erre az akadályra. Pekri, a ki a multkor, Stražnicével szemben, szakolczai erdőnek egyik árka elöl is visszafordúlt, most megint meggondolta magát s abban a rendben, a hogy jött, visszavezette lovasait a tó gátja mögé. Követte azt a végzetes hibát, a mely miatt huszonnégy nappal azelőtt az oudenardei csata elveszett, mikor Puységur – mint most Ebeczky – Francziaország kárával arra figyelmeztette Vendômeot, hogy a balszárny nem mehet túl Eyne falun, mert az ott folyó patakon lehetetlenség átkelni. Heister idáig csak arra gondolt, hogy ütközet nélkűl vezesse hadait Trencsén alá; Pálffy pedig a nagyobb erővel szemben jobbnak tartotta volna a visszavonúlást, míg a vöröshegyi szoros nyitva áll előtte. Azonban Pekri szánalmas mozdulata más gondolatra térítette. Figyelmeztette Heistert, hogy a kurucz lovasság magatartása éppenséggel nem mutat nagy elszántságra. Keveset koczkáztatnának vele, ha a könnyű rácz lovasokat két svadrony dragonyossal Pekri ellen küldenék.
253. A TRENCSÉNI CSATA TERVRAJZA.[3230]
A fejedelem, ki a hadvonala és a tartalék közt való összeköttetés megvizsgálása végett éppen ekkor lovagolt át a karabélyosokhoz, az ott talált Bercsényit azzal akarta megnyugtatni, hogy az adott körülmények közt a császáriak nem támadhatnak. Heister azonban megfogadta Pálffy tanácsát. A fejedelem és Bercsényi a magaslatról láthatták, hogy Pálffy a császáriak balszárnyán levő könnyű rácz lovassággal az országút egyik árka mellé áll, bevárja ott az Althan-dragonyosok két századát s mint a szélvész támad a jobb szárnyra. A fejedelem az országút felé a derékhadhoz vágtatott, hol az ágyúk azonnal tüzelni kezdtek a ráczokra. Az országúton álló kurucz lovasok az első támadást visszaverték. A császáriak azonban csak színből futottak meg, hogy a kuruczokat kicsalják erős hadállásukból; a mint ez megtörtént, a völgyben hirtelen szembefordúltak, a mi teljesen zavarba hozta a kuruczokat. Pekri, majd Ebeczky lovassága árkon-bokron keresztül, valami megmagyarázhatatlan félelemtől hajtatva futott vissza. A fejedelem azt hitte, hogy karabélyosaival visszatérítheti őket. Kedves Pandurja hátán lóhalálában rohant tehát errefelé, különösen mikor észrevette, hogy már tartalék-ezredének első sorai is engednek. Két árkon szerencsésen átugratott; a harmadiknál azonban lova megbotlott, bukfenczet vetett, összerogyott s kiadta páráját.
254. GRÓF BARKÓCZY FERENCZ LEVELE KÁROLYI SÁNDORHOZ A TRENCSÉNI CSATÁRÓL.[3231]
Estében a fejedelem oldalt vetette magát s így nem került a ló alá; szeme fölött azonban megsérült s elvesztette eszméletét. Ebben a pillanatban gróf Esterházy József és Redl hadnagy hatvan császári huszárral már nyomában volt. Magyar egyenruhájuk miatt akkor ismerték föl bennök az ellenséget, a mikor már csak ötven lépésnyire voltak. A testőrök visszaverték a támadókat s kiszabadították fejedelmöket a ló alól. Iszonyodva látták, hogy arczát a vér egészen elborította.[3232] Lándzsákra fektetve a közellevő hamrii erdőbe vitték, hol csakhamar magához tért s megint lóra pattant. Azonban már későn. A táboron végigfutott az a riasztó hír, hogy a fejedelem elesett; mások pedig éppen azt kiabálták, hogy meg is halt. Oly kétségbeesés, vagy inkább kislelkűség fogta el a lovasokat, hogy rendetlen futásnak eredtek. A fejedelem hiában állt velök szembe, hiában akarta őket megállítani; az áradat magával sodorta. A mellette levő néhány szolgával tehát hadai után Bán felé menekült.
A gyalogság jóideig még dicsőségesen harczolt tovább. Báró Perényi Miklós, Czelder Orbán, báró Andrássy Pál, Bonefous, Csajághy János, Nyáray László, Winkler Vilmos hajdú-zászlóaljai, a fejedelem és Bercsényi palotásai Szentiványi vezetése alatt, Fierville franczia gránátosai, sőt Luzsénszky Sándor trencsénmegyei lovasai is hősiesen küzdöttek. Megmutatták, hogy ebben a hadállásban a kuruczoknak győzniök kellett volna, ha higgadtságukat oly megfoghatatlanúl el nem vesztik.
Kapitánynál magasabb rangú kurucz tiszt nem esett el. Halva maradt a csatatéren Belényi Albert és Bessenyey László kapitány. A karabélyos ezrednek egy arnót kapitánya a fejedelem védelmében halálos sebet kapott s hat nap mulya mint hadifogoly halt meg Trencsénben. Bercsényi csak nagynehezen kerülte el, hogy üldözés közben Vass Pál császári huszárkapitány leszúrja. Elesett összesen 2400 (jobbadán gyalog) kurucz; fogságba jutott 25 tiszt és 400 közvitéz. Az ellenség kezébe került 44 (többnyire gyalogsági) zászló és 2 dob; az ellenséghez átállott 60 ember, köztük Jósa Mihály, a fejedelem hadsegéde, a ki 3000 emberrel félrehuzódott és az üldözésben még kalauzolta is az ellenséget. A császáriak veszteségét 600-ra teszik. Kuruczok és labanczok együtt pihennek azon halmok alatt, a miket a hamri és lehotai erdőben a csatatéren levő 5-6 falu népe emelt holttesteik fölé.[3233]
255. ASZALAY FERENCZ LEVELÉNEK TÖREDÉKE A TRENCSÉNI CSATÁRÓL, AUGUSZTUS 8-RÓL.[3234]
VIII.
HEJH, RÁKÓCZI, BERCSÉNYI!
(1708. augusztus.)
A FEJEDELEM a végzetes trencséni csatában kapott súlyos sebeitől vérző homlokkal és orczával az Inovecz-hegység erdein át menekült és 1708 augusztus 3-ika estéjén a nyitraszerdahelyi kastélyba érkezett. Itt lelt pihenést, itt kötözték be sebeit és itt tölté az augusztus 4-ikére virradó éjszakát, a szintén megsebesűlt Bercsényi fővezérrel és hű kíséretével együtt. Hazájáért ontott nemes vére hullásával örökre megszentelte a kastélyt.
Így beszéli el ezt a kastélyon levő emléktábla, a melyet a trencséni csata kétszázadik évfordulóján ünnepiesen lepleztek le.[3235] Az üldöző ellenség föltartóztatására Bercsényi Ocskay Lászlót rendelte ki. Ocskay a csata estéjén a Sándorok isztriczei kastélyában borozgatott, miközben két kántáló deák Jacoponénak a világ mulandóságáról szóló himnuszát énekelte.[3236] Még az ő szétszórt ezrede összeszedéséről is a fővezérnek kellett gondoskodnia. Ellenben Nyitraivánkáról Bottyán a veszedelem hírére 600 válogatott huszárral lóhalálában azonnal megjelent Szerdahelyen, s fejedelme vérének láttára könyezve, de villámgyorsan gondoskodott a Nyitra hídjának és a helységnek megszállásáról. Éjfélben a fejedelem a két tábornokkal haditanácsot tartott s ennek alapján megparancsolta Esterházy Antalnak, hogy azonnal üssön be Ausztriába s ekként kényszerítse a bécsi udvart Heister hadai egy részének visszahívására.
256. EMLÉKTÁBLA A NYITRASZERDAHELYI KASTÉLYON.[3237]
Heister 4-ikén este már Bán alatt állott s Nagytapolcsányig portyázott. A fejedelemnek tehát menekülnie kellett. A Gimes erdejében a nemes ifjak százada vette körűl. Teleki Mihály tábornok följegyzése szerint akárki láthatta, némely nemes úrfi miként dugta el a párduczbőrét, gémtollát, hogy kurucznak ne nézzék.[3238] Este már Kistapolcsányban pihentek meg. A fejedelem innen hirdetett fölkelést a dunántúli vármegyéknek augusztus 13-ikára.[3239] Bottyán ezalatt az ivánkai táborba sietett, hogy az ellenséget föltartsa s Nyitra és Érsekújvár védelméről gondoskodjék.[3240] Bercsényi a vert hadat Macskarévnél nagyon bátortalannak találta. «Ha csak egy puskalövést hall is, szétmegyen – írta a fejedelemnek[3241] – és nem ugyan az ellenség, de lármája éri fölségedet.» Már csak azért is egyesűlni akart Bottyánnal, hogy ennek friss hada fölbátorítsa az övét. «Szívet adok a hadaknak!» biztatta a fejedelmet.[3242] Egyelőre csupán Ottlyk és Szalay Pál ezredeinek egy részét vethette az ellenség elé, a mely a fejedelmet üldözte. Jósa Mihály ugyanis, az áruló hadsegéd, elhitette a német tábornokokkal, hogy esése következtében a fejedelem összetört s így pár napig pihennie kell Kistapolcsányban, hová a bányavárosokból sok ezüstöt és kincset hozott magával. Küldjék tehát reá Viard tábornokot 25 kornyétaalja némettel és 500 ráczczal.[3243] Egy erős császári lovashad 5-ikén már valóban Kistapolcsány alatt portyázott. Ugyanaznap, a mikor Heister gróf megvitte Bécsbe bátyja trencséni győzedelmének a hírét,[3244] a trencséni győző után futárt szalasztottak, hogy siessen vissza a határok és Bécs biztosítására. Rákóczi tudta, hogy a rosszat is óhajtva szokták vártatni; sietett tehát megnyugtatni Károlyit, hogy a túlzott hírek miatt az ő hada is meg ne bódúljon. Tudta, hogy sokan hirdetik sebbeesését, sőt halálát is. Halála – úgymond[3245] – valóban kedvesebben esett volna ily gyászba öltözött sorsánál, édes nemzete gyalázata szemlélésénél s veszedelménél. Azonban a mindeneket kormányzó s mindeneket szabad, de igazságos ítélete szerint rendelő Istennek úgy tetszett, hogy megtartsa életét; tengődik tehát a szerencsétlenség és bú habjai közt lebegő életben. Tökéletesen reméli mégis Isten szent kezéből való vigasztalását. Egyik fegyverhordozóját küldte az erdélyi főtábornokhoz, hogy részletesen tájékoztassa a körülményekről s megnyugtassa azokat, a kiknek szíve csüggedeznék és hazánk boldogúlásában való szívök habozna. Lássa mindenki, mit cselekszik. Nem első példa ügyünknek akkoron való felmagasztaltatása, a mikor reménységünk legkevesebb vala. Tudja, hogy Károlyi ide nem küldhet segítséget; csak úgy működjék, hogy mindakét felöl (nyugatról, keletről) egyenlő szerencsétlenség ne érjen bennünket. Erősítse meg Gyulafehérvárat, mert bizonyos, hogy a trencséni diadalról értesűlve, a császáriak Erdélyben is nagyobb erőt fejtenek ki. De Károlyi éppen ekkor[3246] intette az erdélyi vármegyéket és székeket, hogy a fejedelemnek engedelmeskedjenek, másban ne bízzanak, vele ne ellenségeskedjenek, hanem Barcsay Ábrahám kincstartó rendeleteit végrehajtsák: «a mint urunk ő felsége igaz híveihez illik». Különben mint a fejedelem ellenségeivel bánik el velök.
257. KURUCZ TANYA.[3247]
Az ezredesek Rákóczinak szomorúan jelentették, hogy hadaik az erdőkben és a hegyekben szétoszlottak.[3248] A fejedelem nyugtalankodott, hogy össze sem szedheti őket. Az ellenség mindenütt nyomában volt; igaz, hogy gyalogság és hadiszerek nélkül. Megeshetett, hogy továbbnyomúlásában a föld népét s a hazafiatlan urakat elcsábítja, gyorsasága következtében néhány erősséget elfoglal s Kassa felé veszi útját. Ebben az esetben Károlyinak – a fejedelem parancsa szerint – néhány ezredet kellett a Tiszához küldenie, hogy Kassa és a többi vár helyőrségét megerősíthessék.[3249]
A fejedelemnek biztosabb helyre kellett sietnie; most már jobban ügyeltek személyére, a melyet – az ügygyel együtt – Trencsén alatt oly könnyelműen koczkáztattak. 5-ikén a csekély táborral együtt Tapolcsányról Báton át tovább ment Szemerédre, s 6-ikán Balassagyarmaton át Szécsénybe, hol hadainak s önmagának egy kis pihenést engedett.[3250] Itt várta a rosszúl gyülekező hadakat és hogy «mit machinál az a felfuvalkodott német».[3251] Valamivel megnyugtatóbb híreket hallott. A lelkes öreg Bottyán nem hiában fogadkozott, hogy kész élni, halni nemzete és hazája mellett s utolsó csepp vére kiontásáig szolgálni fejedelmét.[3252] Más vége lehetett volna a trencséni csatának, ha csak egy napig várakoznak is reá. Nagy munkával 3000 lovast szedett össze s Érsekújvárról szüntelenűl portyázott a császáriak ellen. Heister Kistapolcsány alól csakugyan Bécs felé fordúlt; 8-ikán nagyhangon szólította feladásra Nyitra várát, de báró Révay Gáspár parancsnok felelete után harmadnap elszállt alóla s Pozsonyba ment. «Ezen a földön nagy réműlés volt; de Istennek hála, már csillapodik», vigasztalta Bottyán a fejedelmet.[3253] A Dunántúlról Esterházy, Kisfaludy László, Bezerédj, Béri Balogh Ádám, Bottka Ádám, Ujkéry János vitézségéről, Erdélyből Károlyitól érkeztek vigasztaló hírek. A bányavárosok és a Garam melléke védelmét a fejedelem Bercsényire bízta, kinek Bottyánnal és Ocskayval kellett együttműködnie.[3254]
258. BERCSÉNYI SZAKOLCZAI HÁZA.[3255]
Emlékírataiban a fejedelem azt mondta,[3256] hogy a trencséninél gyalázatosabb, nyomorúltabb, következményeiben gyászosabb csatavesztése sohasem volt; de a kurucz hírlapban[3257] azzal csillapította a csüggedőket, hogy az ütközet inkább gyalázatos volt, mint veszedelmes. Azért jött Szécsénybe, a szövetség szülőhelyére, hogy a különböző útakon elszéledt katonaságot mielőbb egy hadtestbe gyűjtse. Bécsben azt beszélték, hogy Szécsényben kongresszust tartott, a melyen hívei a háború erélyes folytatását határozták el. Beszélték azt is, hogy Nyitra megszállásának ideje alatt a császáriak elfogtak egy öreg morvát, a ki egész nyaláb fölhívást vitt a kuruczokhoz. Ezek a levelek a császárra nézve nagyon veszedelmes összeesküvést terveztek s talán a labanczok és kuruczok egyesűléséről szóltak.[3258] Bécsben tehát attól tartottak, hogy a fölkelés új erővel tör ki; de a híresztelésekből csak annyi volt igaz, hogy Rákóczi valóban buzdító levelet intézett a kuruczokhoz. Fölkelést hirdetett a vármegyéknek; gondoskodott, hogy a várakat őrséggel, eleséggel jobban ellássák. A rendes és egyéb hadak – úgymond – napról-napra jönnek táborába. A főtábornok mielőbb Léva felé vezeti a hadakat, biztosítja Nyitrát s Érsekújvárt és szembeszáll az ellenséggel.
Augusztus 10-ikén Bercsényi valóban átment az ipolysági táborba, a fejedelem pedig a hadak összevonása végett Egerbe indúlt, hová Homokterenyén és Bocson át 11-ikén este udvara népével, a nemes ifjakkal s a melléje rendelt karabélyos és gránátos hadakkal meg is érkezett. Másnap a székesegyházban misét hallgatott, majd kihallgatásokat adott.[3259] Hetedfél hétig, szeptember 26-ikáig maradt Egerben és onnan kezdte meg az önvédelmi háborút. «A szerencsétlen trencséni csata után semmi sem sikerült többé»[3260] s így támadó háború helyett mostantól fogva honvédelemre kellett szorítkoznia; a mi különben nem jelentette a nyilt csaták kerülését. Hadainak összeszedése után ő maga is a Nyitrát fenyegető ellenségre akart sietni. Nemcsak «reparálni» kívánta a dolgokat, hanem már arról gondolkozott, hogy télire bemehessen Erdélybe; hiszen a német megrontására azt tartotta legjobbnak, hogy a téli szállásolás idején füstöljék ki a városokból.[3261] Nagy terv, a mikor mindenünnen azt hallotta, hogy «a hajdú csak szivárog», és «a katona szekerébe fogta lovát, úgy bujdosik».[3262]
Egy-egy vitéz tett híre mégis csak színesebbé tette az egri napok szürkeségét. Ilyen volt, hogy Félegyházi Pál 150 rendes katonával és 60 sarkadi hajdúval Aradváros kapujánál levágtak hét németet s a Maroson átúsztatva, Tököli rácz ezredest meglepték s két öcscsével együtt elfogták. Palocsay, a váradi ostromzár parancsnoka, nem engedte meg foglyának, hogy kiszabadítása érdekében az Ausztriai Háznak írjon, «nem lévén itt neki arra szabadsága».[3263] Esterházy Antal is azt írta, hogy a Dunántúl, «mióta ezen a földön fölséges urunknak fegyvere vagyon, egyszer szerencsésebben és jobban nem folytak a dolgok, mint most». Az ausztriai betörést is csak azért hagyta abba, hogy hátamögött Nádasdy és Kreutz cs. tábornokok tízezer embere egy seregben ne egyesülhessen s nem lehet tudni, a harmadik oldalról nem támad-e Heister?[3264] Nagyboldogasszony napjára érkezett meg a trencsénihez hasonló másik nagy veszteségnek, annak a híre, hogy július 11-ikén Oudenardenál a szövetségesek megverték a francziákat.[3265] «S hát a bavarus már hol van?» kérdezte Bercsényi keserűen a fejedelemtől.[3266] «Úgy látom, nem mind arany, a mi fénylik; nem parancsol az Istennek franczia uram is!»[3267] «Victoria! Victoria! Victoria! Azt kiáltja Ausztria – írta egy bécsi labancz.[3268] – Mindenfelől jó hírrel jő Mercurius». S megemlékezvén az oudenardei és a trencséni csatákról s a 6000 dán megérkezéséről, borongva teszi hozzá: «Misera Patria! Mentűl több had jő le Magyarországba, annál későbbre remélhetem a békességet.» «Ez még mind semmi, fölséges uram – vigasztalta Bercsényi a fejedelmet;[3269] – csak a réműlés szűnjék meg.» Attól tartott, hogy a rémülés kétségbeesést okoz és szokásba jön az országos rémülés. «Tíz-húsz mérföldnyire is szaladni s bódúlni nem semmi!»
Némi bizalmat öntött a lelkekbe, hogy a szövetséges czár követe, Jemelian Ukrainzew, éppen ezekben a válságos napokban érkezett Egerbe.[3270] Jó hír nem előzte meg. Éppen akkor tudták meg, hogy a svédek elől folytonosan visszavonúló czár Golovczynnál július 15-ikén vereséget szenvedett. Stratégiai tudományát XII. Károly ebben a csatában mutatta meg igazán. Nálunk ugyan a svédek megveretéséről beszéltek; mert háromannyi svéd veszett oda s a király testőrségéből is sokan elestek; de elösmerték, hogy a svéd tartotta meg a csatatért, melynek közelében az oroszok elsánczolták magukat.[3271] Rákóczi augusztus 19-ikén Egerből három karabélyos századdal és 200 lovas gránátossal a nemes ifjak felét, főembereit, bejáróit, étekfogóit küldte a követ elé Németibe. A bevonúláskor az első hintóban Sibrik Miklós aludvarmester ült a czár titkárával, a másodikban pedig Ráday Pál a követtel, a kit szállására kísértek. A fejedelem még azeste magánkihallgatáson fogadta. Másnap, a rövid látogatásra érkezett Bercsényi távozása után, volt az ünnepies, fényes fogadtatás Telekesy püspök, Vay udvari kapitány, Ráday kanczellár stb. jelenlétében. A követ nagyon szertartásosan mutatta be megbízó levelét. Hosszasan fejtegette, hogy ura jóindúlattal van a fejedelem iránt; nagyon óhajtja a varsói szerződés végrehajtását s kész fölajánlani közbenjárását a bécsi udvarnál a magyar ügyekre nézve. Sőt meg is bízta már ezzel a bécsi udvarnál levő meghatalmazottját, báró Urbich Pétert. A fejedelem rövid felelet és társalgás után, szállására kísértette a követet s azután – éppen Szent István napja lévén – misét hallgatott.[3272]
A fejedelem egymásután még négyszer fogadta Ukrainzewet s mindjárt utána 24-ikén Des Alleurst. A kuruczok, sőt a labanczok is láthatták, hogy az orosz és a franczia udvarok nem veszik oly tragikusan a trencséni csatavesztést, mint ők maguk. Azzal majdnem egyidőben érte őket is egy-egy nagy veszteség, a nélkül, hogy ügyökről kétségbeestek volna. Rákóczinak nem tetszett, hogy a szár Urbich útján ajánlja föl közbenjárását a bécsi udvarnak, holott Urbich éppen az orosz-osztrák szövetség híve volt s «több jót kíván a bécsi udvarnak, mint urának».[3273] Egyébiránt az orosz követ ajánlatainak megbeszélése végett 22-ikén szeptember 5-ikére Egerbe hítta a szenátorokat. [3274] A meghívóban kiemelte, hogy nem annyira a trencséni ütközet, mint a hadak váratlan eloszlása okozta a zűrzavart, szívök szomorúságát. Ebben Isten igazságosságát, nemzeti bűneikért való gerjedezését tapasztalták; de irgalmának jeleit is a dunántúli és az erdélyi harczokban. Igaz ügyű közönséges hadakozásukat szent áldásával és segedelmével boldog végre vezérli. Sőt a külső birodalmakat is szíves szeretetre gerjeszti s ekként lelkünket láthatóképpen élesztgeti. A külföld lelkét, akaratát megtartásunkra, boldogulásunkra irányozza, közös munkára készti s ügyünket mindenható kezére veszi. Most példáúl az orosz követ kíván vele s a nemes haza rendeivel oly dolgokat közleni, a melyek boldogúlásunk megközelítését nagy mértékben illetik.[3275]
Bercsényivel még aznap közölte az orosz ajánlatokat. Az volt bennök a legjobb, hogy a czár az erdélyi fejedelemség helyreállítását kívánta; a többi azonban a fővezér szerint mind bécsi sugalmazás (különösen a jezsuiták visszafogadása). Az a czéljok, hogy az ajánlatokat a magyarok visszautasítsák s így őket tüntessék föl a béke ellenségeinek. Ezzel szemben pontról-pontra a bécsi, nikolsburgi, linzi béke értelmében kellene kimutatni a czárnak, hogy akkor így volt a dolog s azt akarják, hogy ezentúl is úgy legyen; mert nem kívánnak egyebet, mint a minek igazságát már a czár is elösmerte.[3276]
Ukrainzew feladatai közé tartozott a szláv nemzetiségek kibékítése is. A ráczokkal szemben az elfogott Tököli útján indíthatta volna meg a dolgot, ha már közéjök nem mehetett.[3277] Sajátságos, hogy Hodermarszky munkácsi labancz orosz püspök éppen az ő ittlétekor, 23-ikán tört be Lengyelországból. A zborói kastélyt fölverte, Szluha Györgyöt és Aspremontné udvarbíráját kötözve elvitte, azonban Makovicza alól elkergették és Czelder Orbán hadai elől megugrott.[3278] Végzetes lett volna Rákóczira, ha valakinek saját hűséges orosz jobbágyait is sikerűl föllázítania! Az orosz követ különben megnyugtatni törekedett a fejedelmet, hogy a dánoktól nincs mit tartania; mert a dán szövetségben van Ágost lengyel királylyal s ha itt békesség lesz, a dán bedobol a svéd ellen, pedig most a magyarokra küldték be.[3279] Pedig bizony – gróf Potocki István szerint[3280] – Lengyelországban nincs egyéb hír, mint az, hogy a sok tanácskozás közben elvesznek …
Itthon a bús magyarok nagyokat ittak. A fejedelem maga panaszolta,[3281] hogy az alantas tisztek és ezredeik isznak, tánczolnak; minden próbájuk abból áll, hogy a lest messze helyezik el s ők maguk sohasem támogatják. A vármegyék, szegény emberek, nemesek a fejedelemre és tábornokaira panaszkodnak, hogy a nagy terhek miatt már szólniok sem szabad; nemhogy szabadságra mennének, hanem még nagyobb iga alá vetik őket. A vitézlő rend mindent összegázol. A biztosok széltében parancsolnak. A fejedelem rendeleteit és az ország végzéseit Bercsényi derűre-borúra megváltoztatja. Nincs semmi állandóság. Az udvariak személyválogatás nélkül bánnak szegénynyel, nemessel; ha panaszkodnak, meghazudtolják, csúfolják, szidják. Szeretne tehát vármegyénkint vizsgálatot rendelni ebben az ügyben; hadd menjen el a híre, hogy zabolázni akarja a rosszat. Hamarább gyűlnek a vármegyék mint a vitézlő rendek; pedig van tíz olyan ezred, a mely harczban sem volt, mégis eloszlott. Kevés az ellenség; könnyen megronthatnák, ha volna kivel. De három héttel a trencséni csata után, már mégis bízni kezdett: Isten kegyelméből majd csak összeszedik magukat.[3282] A franczia veszedelem sem olyan nagy, mint eleinte gondolta s a németnek a Rajna mellett kevés a katonasága.[3283]
259. TÁNCZOLÓ KURUCZ.[3284]
Sok alaptalan dicsekvés volt Steinlöffel András cs. tábornagynak és erdélyi parancsnoknak abban a pátensében, hogy Károlyi Sándor Almásról Kolozsvárra s onnan Désen át Kővár felé szalad előle s a trencséni csatavesztés hírére Magyarország felé tartja a lova száját.[3285] Igaz, hogy Károlyinak Kolozsvár alól el kellett szállnia, de Szászsebest augusztus 24-ikén bevette, mire Szászvárost, Gyulafehérvárt, Abrudbányát is elfoglalta.[3286] «Hallatik, – írta Aszalay[3287] – hogy exczellencziád is Erdélyben szerencsés progresszusokat tészen; kit annyival inkább elhiszünk, mivel mindnyájan tudjuk nagyságodnak édes hazánk ügye promócziójában való szíves buzgóságát.» Kijövetelét maga a fejedelem kívánta, mert több dologról akart vele tárgyalni.[3288] A távollevő Károlyit visszaérkeztéig Nyuzó helyettesítette. Mikes Mihály tábornok is ekkor[3289] kapott engedelmet a fejedelemtől, hogy Moldvából bemenjen Brassó vidékére, az ellenség háborgatása végett. A Dunáninnen azonban az állapotok rosszra fordúltak. Révai Gáspár 400 hajdúval és 30 ágyúval Pálffynak az ostrom harmadik napján, 25-ikén, kénytelen volt feladni Nyitra várát,[3290] mire Pálffy 3000 lovassal Bajmócz felé fordúlt. Pereszlénynél Ocskay László, ki a trencséni csata óta oly gyanúsan viselkedett, 28-ikán árúló módon megadta magát neki s 900 lovasával,[3291] Pyber és Spáczay püspökkel együtt labancz lett. Bottyán maga is aggódott, hogy a németek kezébe adják; Balogh István, Somogyi István, Bezerédj Imre gyanúsak voltak, Révay Gáspárt Bercsényi vasra verve küldte a fejedelemhez; az elefánti klastromba bevonúló Pálffy előtt Nyitra vármegye hódolt és labancz lett.[3292]
260. STEINLÖFFEL ANDRÁS NÉVALÁÍRÁSA.[3293]
261. AZ ELEFÁNTI RÉGI PÁLOS KLASTROM.
Gyanúba vették magát Esterházy Antalt is, a ki pedig becsületes magyar lélekkel oltalmazta a hazát s megbosszúlta annak trencséni szégyenét. Augusztus 16-ikán egyszerre három felől tört Ausztriára. Kuruczai nagy zsákmánynyal tértek haza s itthon bevették Nezsidert, Rusztot. Szent István napja után, a bosszús császár magát Heistert küldte a Dunántúl ellen. Híre futott, hogy a tábornagy már megnyerte Esterházy Antalt és Bezerédjt és velök együtt Buda, Pálffy pedig Liptó felöl ront Rákóczira.[3294]
«Mutata rerum facies! – sóhajtotta a fejedelem.[3295] – Ha csodálatosan Isten nem konzolál bennünket, csak egyedűl az a reménységem, hogy még talán az országban találkozik négy-ötezer olyan igazlelkű magyar, a ki inkább kezen akar meghalni, mintsem tovább nemzetünk gyalázatát szemlélni!»
A táborban pedig megszületett a kurucz világ legszebb, de szomorú himnusza, a Rákóczi-nóta:[3296]
«Jaj, régi szép magyar nép!
Az ellenség téged mikép
Szaggat és tép?! …
Hejh, Rákóczi, Bercsényi,
Vitéz magyarok vezéri,
Bezerédi!
Hová lettek magyar népnek
Élő tüköri,
Nemzetünknek hírszerzői,
Fényes csillagi,
Ocskai!
Az ellenség mindenfelől
Őket emészti,
Űzi kergeti,
Búval epeszti,
Közinkbe sem ereszti …
Jaj, hát szegény nemzetünket
Miképen veszti?!»
IX.
AZ EGRI TANÁCSÜLÉSEK.
(1708 szeptember 6-25.)
BERCSÉNYI, Bottyán, Csáky István, Ebeczki s Bercsényi hadtestének többi tábornokai, brigadérosai, főtisztjei szeptember elsején újabb erős esküvéssel erősítették meg a szécsényi szövetségre letett hitöket. «Olajba főzzenek! – kiáltott Bottyán, ki betegen, térden állva esküdött. – Nem elég az Isten úgy segéljen: erősebben esküdjünk!» Bercsényi sohasem tapasztalt ilyen egyetértést tisztjei közt; s az egész had megfogadta, hogy pénteken, a trencséni csata napján, ezentúl minden héten bőjtöl, míg ki nem köszörűli a csorbát.[3297] «Fölháborodott hazánk veszedelmes tengerének habjai közt» a fejedelem örömmel értesült[3298] erről a felbuzdúlásról. Isten könyörülő kegyelmének megújulását látta a béketűrés és egyetértés visszatérésében. Annyit ér ez, mintha újabb tábor jött volna segedelmökre. Még Gedeon példájából is látja, miként választott Isten erős férfiakat, hogy megverje velök népének ellenségeit s megmutassa, hogy nem a had sokasága, hanem a benne való bizalom és eltökéllett szív veri meg az ellenséget. Tudja most már, hogy találkoztak olyan magyarok, a kikkel inkább hazája szabadságáért áldozhatja fel életét, mintsem bujdosásra adja kesergő fejét, mely koporsójáig gyászszal van beborítva. Kövessék tehát állandósággal megáldott szívök indúlatával az isteni felség hívogató s útmutató kegyelmét. Ne tekintsék a hadak számát, csak az ő szent kegyelmét s akaratát vegyék czélúl. Nem szégyenűlnek meg; csak újabb vétkekkel ne ingereljék bosszúálló igazságát. Keservesen esett neki, hogy a szenátus küszöbön álló gyűlése miatt nem mehet közéjök, kikkel életét egyszer már hite szerint összekapcsolta, s most annak szívbeli megújításával köti össze. Buzgó szívvel kéri Istent, hogy vagy boldogúlásukért engedje életét fölszentelnie, vagy hogy velök együtt lássa meg azt, a minek eléréséért édes és vigasztaló minden szenvedése és epesztő búja. Helyeselte a pénteki bőjt elrendelését, mert Isten aznap szégyenítette meg erejökben való elbizakodottságukat. Nyelvökkel mocskolták az Istent s inkább harczoltak ellene mint a német ellen. Nincs tehát miért fölháborodniok azok elpártolásán, a kik még most is inkább az emberi erőben mint az Istenben bíznak. Jobb, ha Isten a mostani változással kitisztítja és kiirtja közőlük mindazokat, kik a szegénység vérében s megsarczolásában, erszényük megtöltésében fáradoznak s nem a szabadság s hazánk boldogúlása keresésében. Bátor, erős, eltökélt szívök helyreüti az eddig szitkozódó, morgó, zsákmányoló sokaságot.
Körűlbelűl ezen a hangon szólt szeptember 3-ikán a fölkelt nemesekhez is, a kik fölött Makláron tartott hadiszemlét. És ha már levelében is magával ragad bennünket az érzelem mélysége, nemessége, a meggyőződés ereje s az Istenben és a nemzetben való bizalom felsége: elképzelhetni, milyen csodálatos, gyujtó hatása lehetett az élőszó varázsának. Megdícsérte a megjelentek hazafiságát, de büntetést szabott a távollevőkre, a kiket kötelezett, hogy a közőlük fölkelt ezredek szegény legényei alá lovat adjanak.[3299]
De már nemcsak beszéde szépségével, hanem győzedelmi jelekkel és hírekkel is lelkesíthette őket. Éppen a hadiszemle napján kapta meg azt a 11 zászlót, a mit Berthóti tábornok a palocsai csatában vett el «az orosz pap» zsoldosaitól. A keresztes, kétfejű sasos zászlók felirata szerint ezek a lengyelországi betörők pro fide, caesare et patria (a hitért, császárért, hazáért) harczoltak volna; de a kuruczok úgy tudták, hogy bécsi pénzért, magyar zsákmányért harczolnak.[3300] Bercsényi nem hiában mondta, hogy Isten után a dunántúliakhoz van legnagyobb bizodalma, nem a francziához.[3301] Béri Balogh Ádám Kölesdnél szeptember 2-ikán körűlfogta és teljesen megverte báró Nehm cs. tábornoknak 4000 ráczból álló hadtestét.[3302]
262. BOTTYÁN JÁNOS TORZKÉPE.[3303]
A fejedelem öt nap mulva értesűlt a győzedelemről,[3305] melyben a német gyalogság elveszett, 2000 rácz elesett, 300 (Pflugh alezredessel együtt) fogságba jutott s hat ágyú odaveszett. A fejedelem megvallotta, hogy ez Istennek nagy kegyelme rajtunk s ebben a szép győzelemben is tapasztalja, hogy kegyes szemeit Isten újonnan ránk vetette. Éppen idejében érkeztek ezek a jó hírek, mert az orosz előterjesztések meghallására a szenátus tagjainak egy része a rendelt időre, szeptember 5-ikére, már megjelentek Egerben s másnap a fejedelem elnöklete alatt el is kezdték tanácskozásaikat. 25-ikéig összesen 15 ülést tartottak, még pedig – éppen Kisasszony napján – délelőtt is, délután is.[3306] Bercsényi nem jött el s jobb szerette volna,[3307] ha a fejedelem is úgy tesz a trencséni, mint tett a koronczói csata után, mikor Szegednél ijesztett az ellenségre; mert mindenképpen jobb, ha a harczmezőn, mint akármely helyben találja őt az oldallásra (flanquement) kényszerítő hír. Az erdélyiek már néhány hete valóban emlékeztették Rákóczit fejedelmi hivatalára, kötelességére s bemenetelét kívánták, mit a személyesen megjelent Károlyi erdélyi főtábornok az erdélyi hadiállapotok részletes megösmertetésével támogatott. A fejedelem szeptember 9-ikén a szenátus elé terjesztette az ügyet. Kijelentette, hogy czélja mind a két ország szerencséjének és boldogúlásának keresése. Azonban a mostani zavaros viszonyok közt a kétségbeesett és boldogúlásukban kételkedő elmék még jobban elcsüggednének, ha Magyarországból távoznék. A hadiműveletek erősebb folytatása, a hadak összeszedése és a béke bekövetkezhető tárgyalása is maradását kívánják. A mellett azonban úgy akarja betölteni fejedelmi hivatalát, hogy az erdélyiek se higyjék, mintha esztendeje tartó bujdosásukban, külföldi nyomorgásaikban őket az ellenséggel szemben sorsukra akarná hagyni. A Vág mellett akkor sem támadhatna, ha hadait Bercsényi seregével egyesítené; ellenben Károlyi azt hiszi, hogy ő, ha seregét 2000 gyaloggal megerősíti, Erdélyből az ellenséget kiverhetné, vagy legalább a várakba kiszoríthatná, kivált ha bemenetelével a fejedelem is fölbátorítaná a népet. Ha ezt elmulasztják, nem lesz hol tölteniök a telet; az erdélyi bujdosókról is gondoskodniok kell, az ellenség a Tiszántúlt is föllármázhatja s közreszorítja a kuruczokat[3308] Károlyi, az előterjesztés elfogadásában bízva, ebéd után azonnal elutazott, hogy készűleteit megtehesse.
A szenátus másnap (szeptember 10-ikén) tárgyalta részletesebben a kérdést. Több alapos felszólalás után mindnyájan javasolták, hogy a fejedelem küldje be Erdélybe testőrző gyalog hadait s tegye közhírré, hogy maga is bemegy, a mint Károlyi hátrább nyomja az ellenséget. Ha alkalom nyílik, meg is verekedhetik a császáriakkal, azonban személyét ne tegye ki veszedelemnek, mert a bekövetkezhető zavar teljes rendetlenségbe hozhatná a két haza dolgát.[3309] Ez, a trencséni csata után néhány héttel, nagyon helyes észrevétel volt; a fejedelem azonban úgy gondolkozott, hogy a haza közszolgálata a hadműveletek személyes folytatásától nem engedi úgy visszahúzódni, mint némelyek javalják. Megigérte, hogy a zavarok eltávoztatása végett az időhöz és az alkalomhoz képest mindenesetre óvatosan fog eljárni;[3310] ebben az ügyben Bercsényi meghallgatásától tette függővé elhatározását; a fővezér azonban levélben[3311] a szenátus határozatához csatlakozott. «Csak a sok se lenne kevés had» parancsnokainknak (különösen Károlyinak) és valóban támadnának!
A szenátusnak azon ülésében a békességről is volt szó. A fejedelemnek jól esett, hogy szeretnék ugyan a jót, de nem bíznak benne. Mindamellett foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy ha tárgyalásra kerülne a dolog, nagyobb rossz elkerűlésével mire mehetnének. Rendre mentek a nagyszombati pontozatokon s mivel mindenki megmondhatta véleményét, eleget beszéltek. A fejedelem álmélkodva tapasztalta, hogy sem többet, sem kevesebbet nem akarnak kérni, mint akkor. Áttértek tehát a pénzügyek rendezésére. A fejedelem úgy találta, hogy a rézpénzt csak az utolsó ítélet előtt harmadnappal támaszthatja föl s azért ezüstpénz-alapot kell teremteni. A szenátorok azt hitték, hogy 72.000 ember teljes létszámban kapja a fizetést; csodálkoztak tehát, hogy nincs költség annyi emberre. A fejedelmet bántotta a dolog, s gondoskodott a számadások előterjesztéséről; hadd lássák, hogy «nem lopunk». Fölújította azt a régi javaslatot is, hogy a falvakban és a gazdáktól kiutalás szerint maguk a katonák szedjék be fizetésöket; így elejét vennék a megyei tisztek zsarolásai, a hadak kihágásai és a végrehajtás könyörtelensége iránt való panaszoknak s a nehéz is könnyű lenne.[3312] A fejedelem megmutatta a szenátusnak, hogy a magyar parasztember nem hogy pénzt adna morgás nélkűl, de még bikkfalevelet sem ad örömest. «Szánja meg Isten nemzetünket!»[3313] Bercsényi is azt mondta erre, hogy lelke volna a magyarnak, de gyönge a teste, kevés a pénze. Se nem fizet, se nem hal örömest. Olyan most a mi országunk, mint a durczás gyermek; se nem sír, se nem nevet. De a magyart nem a fizetés, hanem a bizalom tartja a táborban; ha elcsügged, pénzért sem marad. A mint látható reménységet nyujtanak neki: megy és cselekszik valamennyi.[3314] A fehérhegyi tótok is Ocskay labanczai közül azokat, a kik hozzájuk menekültek, kezöknél s hajuknál fogva vezették Vajda András kurucz ezredes elé: «Vágd agyon, uram, vágd: miért lettek kutyák!» «Tótok szegények, mégis magyar a lélek bennök.»[3315]
263. RÁKÓCZI EGYKORU LOVASKÉPE.[3316]
Az orosz javaslatokkal a szenátus behatóan nem foglalkozhatott, mert Ukrainzow orosz követ néhány napi betegség után még a tanácskozások első napjaiban, szeptember 10-ikén meghalt. A fejedelem és egész udvara megadta neki a végső tisztességet, midőn 13-ikán nagy díszszel a görögkeleti (rácz) templomba temették.[3317] A fejedelem azzal vigasztalódott, hogy, ha akarják, Urbich is folytathatja a közbenjárást.[3318] Egyébiránt 22-ikén már Kurakin Boris herczeget, a czár sógorát[3319] s egyik legügyesebb diplomatáját és tábornokát fogadta. Kurakin néhány fiatal herczeget vitt tanulmányútra s később is az ő feladata volt, hogy a tanulmányúton járó fiatal oroszokra felügyeljen s a tánczban, lovaglásban, vívásban őket lankadni ne engedje.[3320] Nem csoda tehát, ha a kuruczoknak nagyon megtetszett udvarias, finom modora.[3321] Volt-e külön megbizatása, végezett-e valamit a fejedelemmel, nem tudhatták meg; de Bercsényivel együtt talán örültek is, hogy Dobrojenál augusztus 29-ikén a czárnak erős küzdelem után hátrálnia kellett XII. Károly előtt. Legalább «nem csúfolhat bennünket a mi jó kolligátusunk!»[3322] Az orosz segítség késedelmét a fejedelem annak tulajdonította, hogy a császár még nem válaszolt a pozsonyi rendeknek s így a czár sem tudhatja, békül-e császár, vagy sem.[3323]
AZ EGRI GÖRÖG TEMPLOM BELSEJE.[3324]
Ugy volt, hogy a néhai Ukrainzow futárjának visszaérkezése után a fejedelem azonnal a táborba indúl,[3325] de a szenátus még mindig a pénzügyek rendezésével bajlódott. A nép átkozódott a terhek miatt s így valóban könnyíteni kellett rajta. Azelőtt – írta Bercsényi a fejedelemnek[3326] – szegény ember áldása után szállott rájuk az Isten áldása; méltán tapasztalják most az átkát annak, a kiért fegyvert fogtak. Világosítsa meg a bölcseség Istene a fejedelem és az egész szenátus elméjét, hogy a mostani nehéz körülmények közt könnyítést lehessen találni! A fejedelem egyik fülével a szegénység átkozódó és síránkozó panaszait, a másikkal a vitézlő rend zúgolódó morgását hallván, valóban rajta volt, hogy ne veszítse el se a vármegyék, se a katonák jóindúlatát.[3327] Szeptember 20-ikán, a szenátus határozatára hivatkozva, meghagyta a vármegyéknek, legyenek a legnagyobb figyelemmel arra, hogy az arany és ezüst pénz a megszabott árfolyamban keringjen; mert nagy zavart okoz a szegénység közt, hogy a mely rézpénzért gabonáját, szarvasmarháját elvesztegette, azt a pénzt visszavetették a nyakába.[3328] Pénzen engedte megváltani a terményeket; 30.000 emberre csináltatta meg a húsárszabást, s az egész rendes hadsereget – a dunántúliakon kívűl – hajlandó volt leszállítani 30.000 főre. A teherkönnyítés dolgát egy, talán november elején Losoncz, Gyöngyös vagy Szerencs táján tartandó konventre szerette volna halasztani.[3329] Tovább egyrészt éppen ezért nem tartóztatta a szenátorokat,[3330] másrészt azonban Urbich bécsi orosz követ levele, a béke reményének megsemmisülése bírta erre.
A követ szerint ugyan a bécsi udvar nem idegenkedik a békétől, de Rákóczi ne emlegesse a közbenjárást, ne idegenkedjék a pozsonyi határozatoktól s attól, hogy Erdélyt és magánuradalmait másért elcserélje. Nem hogy a morva határra menne az Urbichhal való titkos találkozóra, de ezért bizony Maklárra sem indúl. Azt hiszik, hogy még most sem ösmeri őket, de ő maga azt hiszi, hogy «nincs haszna a békesség reménységének».[3331] Az udvar a pozsonyi országgyűléshez intézendő leiratának közzétételével kívánja elkerülni a rendes béketárgyalást. A szeptember 24-iki űlésben Barkóczi Ferencz szép szavakban emlékeztette a szenátust, hogy így járt el I. Rákóczi Ferenczczel és Thökölyvel szemben is. A fejedelem hozzátette, hogy a csalárdszínü megkegyelmezéseket annak idejében az eperjesi vérpad s mindenféle kiküldött bizottságok követték. Ilyenek Bocskaynak és Rákóczi elődeinek béketárgyalásai után sohasem következhettek. Nem kételkedik benne, hogy még a labanczok is elégedetlenek a császárral; hiszen tapasztalják, hogy a német barátsága egyedül annak a magyarnak kedves, a ki nem kénytelen, hogy vele éljen. Hamis a német, meg akar bennünket csalni. Adja Isten, hogy ezt minden magyar úgy higyje, a mint mondja; és «valahára már tanúljunk a magunk példáján».[3332]
Másnap, szeptember 25-ikén, hosszú, beható tanácskozások után, a szenátus ilyen hangúlatban fejezte be űléseit. A fejedelem a málhával azonnal előre küldte a gyalogságot s 26-ikán délelőtt lovas gránátosaival, karabélyos ezredével és egész udvarával megindúlt Egerből Szerencs felé.[3333] Hallotta Bezerédj árulásának a hírét, de sokáig tamáskodott benne, hogy a ki az egyik nóta szerint «kardját német hússal eteti»,[3334] a még frissebb nóta szerint «eladta a szép hazát».[3335] Inkább arra gondolt, hogy az elpártoltak és a föld népe visszatérni, újból bízni kezdenek hozzá. Ez is mutatja, hogy csapásaival Isten nem akarja eltörölni őket, hanem egyességre, a hazához való hűségre bátorítja szíveiket s eltörli azokat, a kiknek inkább oda volna hajlandóságuk. Nem fél már a jövendőtől; elméje úgy sem éri föl azokat a csodálatos utakat, a melyeken Isten kegyelme vezeti őket. A trencséni csata és Nyitra feladása után ki merte volna hinni, hogy így fordúl a dolguk? Azért akármennyit csavarog az ellenség, akárhogy mutogatja erejét, csak nem megy tovább az isteni szent akaratnál.[3336]
X.
RÁKÓCZI A TISZÁNTÚL.
(1708. október 3.-november 17.)
HEISTER lovasságából négy ezred szeptember 21-ikén jelent meg először Érsekújvár előtt s másnap a gyalogság is megérkezett a vár alá. Az ostromló sereg számát 6000 lovasra s 7000 gyalogra becsülték.[3337] A tavaszszal a fejedelem még úgy gondolkozott, hogy elég erős a vár kívűl; ha olyan lesz belűl is, vagyis jó őrséget vetnek bele, megcsalja magát, a ki vívni akarja.[3338] Tizenkét ágyútól nem féltette.[3339] De Heister negyvenöt ágyúval kezdte meg a bombázást.[3340] Rákóczit tehát nyugtalanította az ostrom; hiszen «mindnyájunknak országostúl úgy kelletik lennünk, mint az ágon ülő madaraknak». Ha Heister annak rendje, módja szerint folytatja az ostromot, akkor lovasságát Bercsényi ellen küldi, hogy portyázásait megakaszsza.[3341] Bercsényinek azonban 6000 embere sem volt[3342] és szétszórt hadai egy részéről nem tudta: szaladni készül-e, vagy a hatalomnak engedni? «Mert Brutus hitén kezdenek sokan lenni – a bruta bestiák.»[3343] Bottyánban sem bízott s hogy eltávolítsa, segítséget kérni őt küldte a fejedelemhez,[3344] mert «pöki nyilván a markát a német, hogy két hét alatt semmissé teszi Ujvárnak «erejét»; pedig ha Ujvár nem lesz, még a Duna partja is kisebb lesz».[3345] Berthóti István tábornok várparancsnoknak, 100 ágyúja és, 300 beteget is odaértve, 1900 katonája volt a várban, melyet Heister 26-ikán kezdett bombáztatni.[3346]
A fejedelem, a ki nyilt leveleiben folytonosan lelkesítette, bátorította kuruczait, bizalmas soraiban Bercsényinek megvallotta, hogy csak az Isten kegyelme segíthet rajtunk.[3347] Nem remélt annyi hadat összegyűjteni, hogy két hadtestet állíthasson ki. Gyanította, hogy Ujvár eleste után Bercsényi hadteste föl fog oszlani; azért ha az ellenség előretör, neki, a fejedelemnek, hátrálnia kell. Czélszerűbbnek tartotta tehát, hogy önként hagyja oda Eger városát és Szatmár felé menjen Károlyi hadtestének rendbeszedésére, s az Erdélybe nyomulásra.[3348] Egyideig arra gondolt, hogy magával viszi oda Bottyánt is, kinek a dunáninneni táborban teljes hitele alig lehet, míg Erdélyben újra vérszemet kaphatna.[3349] Azonban Ónodon át szeptember 28-án alig ért Szerencsre,[3350] másnap reggel, nagy lármázó postakürtfúvással, Bottyán is megérkezett. Azonnal fogadta és «a vak elefántábrázatú» tábornoknak szép szóval tudtára adta, hogy – kivált míg Ujvár dolga eldől – Erdélyben szeretné őt alkalmazni. «Nem győzött neki eleget prédikálni», de az öreg vezér is végig olvasta hosszú emlékiratát és kérte, küldje vissza azonnal segítséggel, fölhatalmazással, mert úgy várják, mint az Isten angyalát.[3351] Többször ebédelt a fejedelemmel, a kihez Pekri és Budai tábornokok s Nedeczky, Klement és Des Alleurs követek is éppen abban az időben érkeztek. Október 2-án azzal bocsátotta vissza Bottyánt a hadakhoz, hogy teljes bizalmát fejezte ki az ő és tisztjei állhatatos, igaz szíve, a nemzethez való buzgó indulatja iránt. Kijelentette, hogy nem azért megy Erdélybe, mintha segíteni nem akarná a vágmenti hadakat; hanem azért, mert a két haza szorgos szükségéhez képpest most az erdélyi ellenséget kell támadnia. Azonban őket sem hagyja el a szerencsének változó forgásaiban; hiszen magát és vérét igaz szeretettel szenteli a hazának és nekik.[3352] Bercsényit megdöbbentette, hogy a fejedelem valósággal és ismételve elbúcsúzott tőle, mert valóban bemegy Erdélybe. Úgy tudta, megindúl arrafelé, de akképpen intézi a dolgát, hogy be ne érjen oda. S olyanformán intézkedik, mintha egy esztendeig is kellene őt helyettesíteni! «Azt jónak láttam – tette hozzá keserűen[3353] – hogy legalább kétfelől ne féljünk; és fogyatkozását a kommandóknak mikor értettem: hitemre, nem értettem bémenetelét fölségednek.» Attól tartott,[3354] a mennyire megvigasztalja Erdélyt, annyira elszomorítja Magyarországot. A hadjárat végefelé micsoda hadművelethez foghat? Miként tartja meg a novemberre tervezett országgyűlést? A vármegyék s hadak sem tudván bemeneteléről, miként gondoskodik a téli szállásokról? Hová küldjék utána a követeket? Az ország micsoda reménység és kormány alatt maradjon? Hiszen ő maga még ennek a tábori és hazai munkának sem bír megfelelni, mert egyedűl maradt; még helyettese, Andrásy Pál is megbetegedett. A haza belső ügyeivel alig foglalkozhatik, mert csak Ujváron és az ellenségen jár az esze. Az élő Istenre kéri, gondolja meg még egyszer Erdélybe való bemenetelét! A fejedelem azonban – az ágyússzekerekkel való baj miatt egy napi késedelemmel[3355] – Szerencsről október 3-ikán valóban megindúlt Erdély felé.
Nevenapját az aranyosi mezőben a trombitások, síposok és az ezredek muzsikusai zeneszóval köszöntötték. De mit érezhetett Rákóczi, mikor délután vasbaverve hozták eléje Bezerédj Imrét, kinek nevét az együtt övével dicsőítették?! Horváth István főhadnagy és Bezerédj ezredének más három hadnagya valóban fogva hozta az aranyosi táborba Bezerédjt, Bottka Ádámot, Szegedy Ignáczot, Ujkéri Jánost és Pöstyéni Gergelyt. A tanúvallatásokból és az okiratokból a fejedelem meggyőződvén undok tettökről, Perényi Miklósnak meghagyta, hogy Kassára kísértesse őket. Törvényesen, de rövidesen járjon el velök szemben s az ítéletet azonnal hajtassa is végre. Két heti nyugodalmat engedett a hűségben megmaradt hét századnak s intézkedett Horváth és társai megjutalmazásáról.[3356] Keserűségét enyhítette az aznap hallott jó hír, hogy a porosz király – mint vele tudatta – kezébe akarja venni a magyarok ügyét s a közbenjárás folytatására külön követ útján kéri az angolokat és a hollandusokat. Hogy a császárt a magyar szabadság és Erdély visszaadására hajlandóbbá tegye, Olaszországból visszahíjja hadait. Rákóczi követét mint erdélyi követet fogadja; csak arra kéri, ne siessen beküldésével, hogy a magyar ügyekben való buzgósága miatt a bécsi udvar ne gyanakodjék reá.[3357]
Október 5-ikén Bagosi Pál brigadérossal és Dobozi debreczeni bíróval eléje jött Károlyi Sándor, a ki, Nagykárolyba «kenyérre szalonnára» hítta magához. «Kedvesebb az nekem a kegyelmed házánál – felelte a fejedelem[3358] – mint másutt volna a speciale (különlegesség), a hol nem adnák azt olyan jó szívvel, mint kegyelmednél ezt.» De nem akarta, hogy odamenetelével a vármegyék a föld népét terheljék, mert ő mindenütt készpénzen szokott élni. A mit tehát ott időzése alatt udvari hadai ellátására költenek, a vármegyéknek a subsidiumba betudja. Másnap azután továbbindúlt a rakomázi hadakkal együtt s Nyiregyházán, Petrin, Vadin át a közben csatlakozott urakkal együtt 9-ikén érkezett Nagykárolyba.[3359] Azonnal kitört rajta a hideglelés, mely őt egy hétig gyötörte.[3360] Az öreg Barkóczi megírta s Károlyival külön is megíratta neki, hogy két helyről is hallotta hírét a Boldogságos Szűz képe sírásának; de annak is, hogy Berthóti Ferencz katonái a lengyel hágóknál három század németet szétvertek, Érsekújvár alól pedig a császáriak eltávoztak.[3361] Ez a hír korai volt, de csakhamar teljesedett. A fejedelem jól gyanította, hogy megcsalta magát a német Ujvárral; s bánja, hogy vagy jobban nem készült hozzá, vagy másutt nem kereskedett. Erre az ostromra ő Nagyvárad ostromával akart felelni, hogy kiirtsa belőle a labanczokat és felszabadítsa a hadat, melyet alatta kellene tartani.[3362] Megnyugtatta Bercsényit,[3363] hogy nem indúlt sem futni, sem bujdosni; egyedűl a két ország érdeke, s a szenátusnak és magának Bercsényinek véleménye hozta magával, hogy itt, Szatmár táján tartózkodjék az országgyűlés megnyiltáig.[3364] Erre a gyűlésre a hadak ügyében Bercsényi tegye meg az előterjesztést, mert jobban illik s a rend is azt hozza magával, hogy ezt mások hozzák a fejedelem elé, s ne a fejedelem hozza mások elé. Elhiszi, hogy van Bercsényinek dolga, de bizonyára ő sem tölti csak vadászattal az időt. A külügyek az erdélyiekkel együtt elég anyagot adnak elméje fáradságának s ő is kimerül, ha csak Isten kiváltképpen való kegyelme nem segít rajta.[3365]
264. NAGYKÁROLY.
Azonban vele volt Isten kegyelme. Október 14-ikén értesült hogy Ujvár felszabadúlt az ostrom alól; másnap pedig Pápai Sándor László ezredes, Haraszti Miklós és Selmeczy László hadnagyok elhozták azt a 24 zászlót, a melyet Esterházy Antal a bellatinczi, kottorii és légrádi győzedelmek látható jeleként küldött hozzá.[3366] 16-ikán, Bercsényitől küldve, ifj. Barkóczi Ferencz is személyesen tett jelentést neki Érsekújvár felszabadúlásáról.[3367] Heister most, Bercsényi zaklatására, Léva felé fordúlt, de a főtábornok Ebeczkyvel fölégettette a várat, hogy labancz-fészek ne legyen belőle.[3368] Bercsényi guerilla-háborúra szánta el magát s mindig kitért derekasabb ütközet elöl. Mert – úgymond[3369] – ha a német meg nem szalad előlünk, majd megszaladunk mi; de ha megszalad, kifáradásig vitézkedünk. Kétannyi rácz és labancz elszalad előlünk; de mi négyannyian is elszaladunk a német elől. Arra a hírre, hogy a császáriak a bányavárosokra mennek, a nép főképpen Gömör felé menekült s «rettenetes volt a bódúlás».[3370] Hogy még nagyobb ne legyen a bujdosó erdélyi nemességnél, a fejedelem a gyűlést olyan helyre szerette volna kihirdetni, a hova, udvara nélkül, könnyen elmehessen a táborból; mivel azonban Kolozsvár megvételére elég hadiszert nem talált, lemondott arról a reményről, hogy lemehessen Erdélybe.[3371]
Nem mondott le arról a hitéről, hogy még hasznát veheti a porosz király közbenjárásának.[3372] Ha a király kieszközölné, hogy a békealkudozások Magyarországban ezen a télen elkezdődjenek, Francziaország is szerényebb lenne a szövetségesekkel, a kik azután a porosz királylyal és Rákóczival egyetértve megállapodhatnának a jövendő magyar király személyére nézve. A szövetségeseknek elsőrangú érdeke, hogy, Francziaországgal kibékülve, a császárt a magyarok királyválasztó jogának elösmerésére kényszerítsék s Magyarország szövetségével a római szent birodalmat a pápától kétségessé tett régi szabadságaiba és kiváltságaiba visszaállítsák. Ha Francziaország vonakodnék a békétől, a bécsi udvar legalább fegyverszünetet kössön Magyarországgal, mely hadaival ebben az esetben alkalmasint segítené is a császárt Francziaország ellen, de a béke megkötése után élne királyválasztó jogával. Ekkor Magyar-, Svéd- és Poroszországok, Anglia s Hollandia szoros unióba lépvén, Európa szabadságát és egyensúlyát biztosítanák. Az új magyar királyságot a törököktől nincs miért félteni. A törökök azelőtt sem gyöngeségünk, hanem pártoskodásunk miatt terjeszkedtek, mitől ma nem kell tartani. Gyöngeségök érzetében különben is készek volnának örökös békét kötni. A porosz királynak s a szövetséges Angliának és Hollandiának akaratával végrehajthatnák ezt a roppant és Istennek kedves munkát s Magyarországban biztosíthatnák a protestáns vallást. Ha mindezt elfogadhatatlannak tartanák, akkor a béketárgyalásokat egyszerűen az 1706. évi nagyszombati pontozatok alapján indítanák meg s a kiegyezés pontjait nem törvényczikkely, hanem valóságos békeszerződés alakjában biztosítanák. Ehhez azonban első sorban az erdélyi fejedelemséget kell helyreállítani.[3373]
Ügyvivőjét, az ifjú Klement Jakabot, október 18-ikán[3374] ilyen pontokkal küldte Berlinbe; nem egyenesen a királyhoz, hanem annak egyik bizalmas emberéhez, Jablonsky superintendenshez, hogy követének, Vetésynek útját egyengesse. Lépésének diplomácziai sikere nem volt, de jellemzi azt a hangúlatot, mely az eddigi külső politika elvetésével is kívánatosnak tartotta a békét. Ennek előmozdítására október 17-ikén szép szavakban kérte az angol királynét is, a ki semmiesetre sem akarhatja, hogy hadainak győzedelme ennek a nemzetnek utolsó veszedelmét okozza. Kéri a királynét, őrízze meg azt a melegséget, a melylyel a nemzet és az ő erdélyi fejedelemsége ügyét fölkarolta, s legyen meggyőződve a nemzet bizalmáról.[3375] Malrborough herczegnek külön is megköszönte azt az érdeklődést, a melyet Berlinben időzése alatt felesége előtt tanúsított a magyar nemzet szabadsága iránt, a melyet igazságos és méltó békével kíván biztosítani. Kéri, eszközölje ki, hogy a királyné közbenjárjon értök.[3376] Egyébiránt most sem mondhatott egyebet, mint a trencséni csata után,[3377] hogy nem köt rossz békét, – inkább kibujdosik. «A békességtől nem félünk, sőt kívánjuk – mondta akkortájban;[3378] – de ne gondolja ellenségünk, hogy a mostani (már is reparált) kázusunkkal is úgy kívánjunk békelleni, a mint ő vélekednék, hogy csak magának s nem nekünk tetsző törvénytelen föltételeket írasson elő s azokra bennünket köteleztessen.» Szatmárt, a hova Nagykárolyból október 20-ikán kornyétáson ment át, Urbichnak egy leveléből meggyőződött, hogy semmit sem bízhatik a béke tárgyalásában; ennyi büszkeséget, felfuvalkodottságot az udvar még sohasem tanúsított.[3379] Azt követelte tőle, hogy mondjon le Erdélyről, magyarországi jószágait pénzen adja el a császárnak, tegye le a fegyvert s úgy küldjön követeket a pozsonyi béketárgyalásokra. A császár különben nem hihet neki, mert az örökös tartományokat Rákóczi mostan is fegyverrel háborgatja. A közbenjárás vagy éppen a kezesség szóba sem jöhet,[3380] mert hiszen ha ezt kívánnák, megerősítenék azt a felfogást, hogy nem tudják, miképpen kell háborút viselni vagy békét kötni.[3381]
265. ANNA KIRÁLYNÉ.[3382]
«Vagy boldogúlunk, vagy vesznünk kell», mondta a fejedelem.[3383] Nemcsak a hadviselésre, hanem az egész politikai életre értette, hogy ha Isten elhozza az óráját: ne bízza reánk elkongatását, mint az újvári hajdúra, mert elfelejti azt ez a nemzet. A magyarnak úgy jár az esze mint a lova. Midőn kedvére lép, büszkén feltartja a fejét; ha megsarkantyúzzák, földön viszi az orrát s várja, hogy felrángassák a száját. Csak az Isten állhatatossággal áldja meg nemzetünket s a bizalmatlanságot ne bocsássa, ne hagyja eláradni hadaink közt; mert egyedűl csak az teheti győzedelmessé ellenségünket.
Szatmárt négy hét alatt több űlést tartott az erdélyi tanácsurakkal,[3384] a kiket kétségtelenűl biztosított arról, mit a czárral is tudatott, hogy Erdély szabadsága nélkül nincs magyar szabadság. Nem hogy ugyanakkora, de tízannyi területért sem adja oda Erdélyt, melyhez nem a maga érdekéből, hanem hazaszeretetből ragaszkodik. A czárt az orosz-magyar szerződés 10. pontjára emlékeztette, mely szerint fegyverrel is megvédi őt az erdélyi fejedelemségben. A magyar szabadság is vagy egészen kell, vagy sehogy. A nemzet el van szánva, hogy készebb fegyverrel lenyomatni, mint szabadakaratból, szántszándékkal rabságra adni magát.[3385] Hiszen Heister még «a rebelliseknek is meghagyta»,[3386] hogy ne zsákmányoljanak, gyújtogassanak, mert különben élve dobatja őket a tűzbe. A tábornagy kellemetlenül érezte magát a bányavárosokban, melyeket különben ellenállás nélkűl foglalt el, de kevés hasznukat vehette. Bercsényi – gyalogsága nem lévén a védelemre – összetörette Selmecz és a többi bánya gépeit, hogy a császáriak ne dolgozhassanak vele; az aknákat elárasztatta vízzel s Korponát, Zólyomot fölgyújtatta.[3387] A fejedelem szerint[3388] «elvész Fakanál (Löffelholz) uram, míg a bányákból kimeríti a vizet; s ha tovább is ott találna fütyörészni, kérdést se tegyünk felőle, ha lehet-e ő kegyelmét fölperzselni, mivel elég várost építhetünk, ha a németet eleresztjük».
Ezalatt Esterházy Antal a Dunántúl szintén sokat alkalmatlankodott a németeknek,[3389] kiket a nagyon beteges dánok alig segíthettek. A fejedelem tehát nem tartotta az ügyek állását gyógyíthatatlannak, de úgy tapasztalta, hogy az egész nemzetet bizonyos kábúltság fogta el. Főurak, nemesek, tisztek, katonák nem törődtek többé a háborúval.[3390] Főudvarmestere, Ottlyk is, csak Zsolna körűl akart hadakozni, mert birtokai ott voltak. Mindenki a maga vagyona és családja megmentésén dolgozott. A pozsony-, nyitra- és barsvármegyei menekűlők, nem is szólva az erdélyi bujdosókról, a szövetség értelmében élelmet és szállást követeltek tőle. Hogy a sok rendetlenségen segítsen, elhatározta a szenátus és a vármegyei követek összehívását.[3391]
266. ZÓLYOM VÁRA.[3392]
«A hazai dolgainak további folytatására – szólt meghívójában[3393] – s azoknak minden útakon, módokon jó renden való kormányozására, addig, is, míg Istenünk szent segedelme által boldogúlásunkra vezérlő fegyverünknek kivánatos czélját s éjjelt, nappalt egybetevő, szüntelen való fáradozásainknak és szíves munkálkodásainknak gyümölcsét vehetjük, – szükségesnek ítéltük bizonyos konventust hirdetnünk és a hazában publikáltatnunk; a mely alatt mind közönséges javunkra intézendő dolgokról konzúltáltathassunk, mind pediglen édes hazánkban való csendes megmaradásunkra, úgy a hadakozásnak szükségére s következendőképpen elősegéllésére tartozó mediumokról egyenlő szívvel és akarattal végezhessünk.» A gyűlést Tállyán november 22-ikén személyesen kívánta megnyitni.
Akaratlanúl is pihennie kellett, mert «egészséges, ifjú korához képpest» holmi dibdáb hűlés, hurut, főfájás, hevűlés annyira elkínozta, hogy a hónap második felét ágyban, csöndesen olvasgatva kellett eltöltenie és csak november 2-ikán kelhetett föl.[3394] Jókedvvel válaszolt Bercsényinek, ki arról értesítette, hogy Heister visszahúzódik. «Az Isten ne is fordítsa arczát többször errefelé, hanem adja, hogy örökétig csak a hátát lássuk. Jók leszünk akkor cum nostris. De bezzeg az a bosszúság, hogy most csak a pennával kényteleníttetik kegyelmed bosszút állani Heisteren!»[3395] Különben pedig sokakat meggyógyít a félelem. A beteg, ha lesz ereje, fölkel.[3396] Bercsényi is azzal vigasztalta, hogy már semminek tartja a német dolgát; csak melegágyat vessünk a télen: mint a saláta, úgy kel ki a katona; s hajdú is terem még! Hadd bosszantsa Heister a tótot: az tavaszig maga is agyonüti a németet.[3397] Isten, a franczia, a pápa s a szegény magyar átka majd megveri.[3398] Gömör vármegye egymaga ezer kaszást állított ki a német ellen. «Kaszálni volna jó a németet, mert nem győzzük vágni», tréfálkozott Bercsényi a fejedelemmel.[3399] De mit várhatott a fejedelem ilyen népfölkelőktől, mikor az aranyosszékiek, a kik már hatodik esztendeje «mindannyi változások közt sem egyszer, sem másszor nem széledtek el, hanem csoportosan, seregekkel ő felsége hűségében megmaradtak», szatmárzsadányi táborukban Károlyit csupán arra az egyre kérték, hogy ne hagyja őket jóformán mezítelenül, télire csináltasson nekik ruhát.[3400] Dániel György lovasait is láthatta félmeztelenűl, nyereg nélkül; azért a gyöngébbeket inkább hazaküldte, hogy föl ne zúdúljanak.[3401] Őmaga –- mint lábadozó beteg – csak a Sár erdején levő ellenséggel, a nyúlakkal hadakozhatott.[3402]
267. SZATMÁR.[3403]
Károlyit és Bercsényit is magához híván a tállyai gyűlésre, hadai nyomában november 13-ikán őmaga is megindúlt Szatmárról[3404] s vadászgatva ment át Madarászra, Nagykárolyra, honnan 18-ikán érkezett Sárospatakra.[3405] Bécsben azonban azt híresztelték, hogy kiment Lengyelországba, a hol Szieniawszka mindent elkövet az ő lengyel királysága érdekében, a fejedelem pedig Magyarországban gyűjtött roppant kincseivel akarja megnyerni a lengyel nemességet, hogy a választáskor reá szavazzon.[3406] Igy ösmerték azt az embert, a kivel szembenálltak.
XI.
A SÁROSPATAKI ORSZÁGGYŰLÉS.
1708. november 28.-deczember 17.
A KURUCZOK kezdettől fogva haszontalannak tartották a pozsonyi országgyűlésre való meghívásukat; ezt csak az uralkodás megszabott rendje s nem a béke érdeke hozta volna magával. Úgy hitték, ha békülni akar az udvar, előbb fegyverszünetet kell adnia; azután a császáriak is, a kuruczok is külön tartanának országgyűlést, mire delegátusaik egy harmadik helyen összejövén, meghánynák, vetnék a pontozatokat. A miben fölakadnának, a közbenjáró hatalmak követei nyilatkoznának s az így elkészült kiegyezést a kezes hatalmak erősítenék meg.[3407] Ezt a tervet óvatosan magának József császárnak is elmondta Tolvay Gábor ítélőmester, kit rabságából a fejedelem azzal a kikötéssel eresztett ki, hogy november 10-ikére, Szent Márton-napjára visszatérjen. Elmenetelekor tudatta vele, hogy kész békealkudozásba bocsátkozni, ha az udvar fegyvernyugvást köt.[3408] A császár szintén meghallgatta, de meghagyta, hogy ne szóljon se Salm hg. miniszterelnöknek, se Heisternek, mert amaz a hatvani uradalmat, emez pedig a bányavárosokat féltve, megakaszthatják az ügyet; azért csak Trautson herczeg, Wratislaw gróf és Seillern báró miniszterekkel s a magyar kanczellárral értekezzék. Azzal a föltétellel, hogy a bányavárosok megszállva maradjanak, állapítsa meg a fegyverszünet föltételeit a kuruczokkal, de közbenjárók nélkűl. Az udvar nem igen bízott a magyarok őszinteségében, de visszaküldte Tolvayt a fejedelemhez, hogy az alkudozások megkezdésére írásbeli fölhatalmazást hozzon tőle.[3409] Bercsényi Losonczon már november 11-ikén beszélt Tolvayjal s a bányavárosok kedvéért nem szívesen szalasztott volna el egy karácsonyig terjedő fegyverszünetet. Ezzel a megjegyzéssel s az ifjú Gyulai Zsigmond kíséretében küldte az ítélőmestert a fejedelemhez, ki már amúgy is kihirdette az országgyűlést. Külön utakon, de ugyanaznap, november 19-én érkeztek meg Sárospatakra.[3410] A fejedelem harmadnap fogadta Tolvayt s mindjárt azután sokat tanácskozott Bercsényivel és Károlyival. Tolvaynak azonnal visszaadta szabadságát a Morvában raboskodó Görgei János szabadonbocsátása fejében;[3411] de magánál tartotta az országgyűlési tárgyalások idejére.
Már annak idején nehezen tudott megállapodni a gyűlés helyére nézve. Tállya, Kassa szűk, Eperjes messze; legalkalmasabbnak Putnokot vagy Rima-Szombatot tartotta volna.[3412] Tállyát választotta, ha nem is azért, – hogy Bercsényi szerint[3413] – oda a jó borra a tót is tudja az utat,[3414] hanem azért, mert minden szövetségest és vármegyét, az ónodi rend szerint, meghítt az országgyűlésre; ennyien pedig egy helységben nem fértek volna el, de elférhetnek a Tállyához igen közeleső városokban. Mikor azonban Patakra érkezett, megtudta, hogy Tállya elég pusztúlt állapotban van, vize, fája kevés, és ő neki is megártana, ha frissen meszelt, nedves házában maradna;[3415] a gyűlést tehát áthelyezte Patakra, melynek vára kissé már épült s így a talán megérkező fejedelemasszony elszállásolására is alkalmas volt.[3416] A vármegyei követek egy része 24-ikén, a szenátorok többsége pedig másnap tisztelkedett a fejedelemnél; a kinek az országgyűlés helyének megváltoztatásával, a sok kihallgatással és a kormánynyal annyi dolga volt, hogy «egy pipa dohány kiszívására is alig maradt ideje».[3417] Hanem azért szakított időt magának, hogy a tudós professzorokkal találkozzék. Pater Székely Istvánt éppen ezekben a napokban bízta meg, hogy a sárospataki iskolákat a rhetorikáig fölállítsa. Pár nap alatt már felesszámban gyűlt egybe az ifjúság s a tanárok a nagyurakat megkeresték, hogy a szegény deákok számára ne kelljen koldúlni.[3418] De a várt nagyurak közül többen elmaradtak; feltűnt pl. Telekesy István egri püspök távolléte s hogy Pethes András sem mint egri nagyprépost és püspökhelyettes, hanem mint cz. püspök jelent meg.[3419]
A követek és nemesek szép számmal jöttek el, de a mint 27-ikén kitűnt, a szomszéd falvakban levő szállásaikról az alakúló ülésen a megjelentek sem vehettek részt mindnyájan. Ott voltak azonban másnap a várpalotában, mikor a fejedelem a gyűlést megnyitotta. Megnyitójában hálát adott az Istennek, hogy hazafiúságokról és a szövetség iránt való kötelességükről megemlékeztek, a közhaza javának folytatását szívükre vették s őt annak kívánatos kormányzásában minden úton-módon segítni kívánják. Sennyei István kanczellár az ország nevében megköszönte a fejedelemnek, hogy a hazáról olyan atyai módon gondoskodik, mindnyájukat tapasztalt kegyelmébe ajánlotta és hosszú életet, szerencsét kívánt neki.[3420] A fejedelmi előterjesztések legfontosabb része volt a zárószámadások bemutatása. A fejedelem jobbnak tartotta, hogy ez az egész ország előtt történjék; s a magyar szellemnek is ez felel meg.[3421] Hogy tehát az Isten haragját a szegények nyomorgatásával nagyobb bosszúra ne ingereljék és az egész ország tudhassa, a törvényes kivetések és egyéb jövedelmek hova lettek, s kitűnjék, hogy a fejedelem és mások azokat nem fordították, mint némelyek vélik, a maguk hasznára: a fejedelem megparancsolta a gazdasági és hadbiztossági tiszteknek, valamint báró Hellenbach bányakormányzónak, hogy a bevételekről és kiadásokról nyilvánosan számot adjanak. Ebben 81 esztendővel előzte meg mestereit, a francziákat.[3422] A fejedelem tudta, hogy ezzel sem foghatja be mindenkinek a száját,[3423] de szükségesnek tartotta, hogy a szabadságharcz vezetőinek tisztakezűsége ellen itthon és a külföldön nem egyszer emelt váddal végre szembeszállhasson; másrészt pedig, hogy akár békét köthet, akár folytatnia kell a háborút, a pénzügyek jó rendben folyjanak. A rendek, hogy a vizsgálatot gyorsítsák, két bizottság közt osztották meg a munkát.[3424]
268. SÁROSPATAK LÁTKÉPE.[3425]
November 29-ikén az ország dikáját tárgyalták. A fejedelem maga sürgette legjobban a szegények adójának méltányos rendezését. Hogy a föld népe a nemzet ügye iránt el ne hidegűljön és hogy korábbi szándékai is teljesedjenek, a bajok és zavarok nagy részén segíteni igyekezett. Másnap a hadügyi költségvetés került sorra. Az előirányzat szerint a magyar hadsereg 75 ezredből áll, a melynek ellátására havonkint 56,250 mérő gabona, 11,250 mázsa hús, 113,685 mérő zab és árpa, 2030 kocsi s fejenként a lovasoknak 4, a gyalogosoknak pedig 3 rajnai forint hópénz kell. Ezenkívűl megszavaztak sok fáradozásaikért a fejedelemnek 100,000, Bercsényinek 50,000, gróf Csáki Istvánnak 25,000, Vay udv. kapitánynak 20,000, a szenátoroknak fejenként 12,000 forint évi fizetést.[3426] Deczember elsején a fejedelem a szenátussal a fölajánlott fegyverszünetről s az arra következhető békéről tárgyalván, nem mehetett a várpalotában megjelent rendek közé, a kik talán örömmel is üdvözölték Turócz vármegyének aznap érkezett követeit. Egyébiránt a hadak ellátásának és a nemzeti fölkelésnek ügyével foglalkoztak. Tulajdonképpen jobban ügyeltek a szenátusra, mert ennek tárgyalásaitól függött, béke lesz-e vagy háború. Sokan kétségbeesve és nyiltan kívánták a béke megkötését. A fejedelem tehát arra kérte Károlyit,[3427] hogy ne csak maga jöjjön fel a gyűlésre, hanem a tiszántúli hadak követeit is hozza magával. Ezeknek utasításába bele lehetne venni, hogy mivel először ők fogtak fegyvert ezen ügy mellett, a német bizonyára bosszút állana rajtuk; de más vármegyék és hadak is jövendőben az ő kényszerítésükkel menthetnék magukat. Kérjék ennélfogva az országgyűlést, hogy békekötés esetében biztosítsa őket; a fejedelmet pedig elejétől fogva sokszor adott hitére kényszerítsék, hogy őket el ne hagyja; mert ha a vármegyék békülnének is, a fejedelemhez való hűségüket megtartani kívánják. Inkább fegyver alatt maradnak addig, míg elegendő biztonságot nem nyernek; s nem vetik alá magukat olyan békességnek, a melyben megfelelő biztonságot nem látnak. Végre pedig kívánniok kell, hogy az erdélyi fejedelemség az Ausztriai Háztól független legyen.
A fejedelem tehát közel állott hozzá, hogy a vármegyék békepártjával szemben katonai háborúpártot szervezzen. Különösen deczember 4-ikén volt válságos a helyzet. A rendek nagyon zajos ülést tartottak a várpalotában. Kikeltek a katonaság ellátásával járó bajok ellen; ki a nagy messzeséggel, ki a szegénységgel, ki pedig azzal mentette magát, hogy a bujdosó nemesség élelmezése túlságosan megterhelő. Megállapodni semmiben sem tudtak. Ekkor a fejedelem a szenátus jelenlevő tagjaival együtt közéjük jött s beszédet intézett hozzájuk. Elmondta, hogy az igazságos Isten bűneikért érezteti velök súlyos ostorát. Ime, az ellenség észrevette, hogy szívük, bátorságuk megcsökkent a haza javának keresésében; azért olyan fegyverszünetet ajánl, a melynek értelmében a maga helyzetét jól megerősítvén, arra kényszeríthetné őket, hogy bármily békét elfogadjanak. Idővel azután jármot vetne nyakukba s maradékaikat örökös rabságra kárhoztatná. Ezt csak úgy kerűlhetik el, jó fegyverszünetre és rendes béketárgyalásra az ellenséget magyarhoz illő elszántsággal csak úgy szoríthatják, ha Istenükben és igaz ügyükben bízva mindnyájan fölkelnek és ezen országgyűlésből ellene indúlnak.
Szavainak leírhatatlan hatása volt. Egy szívvel és lélekkel kiáltották, hogy életüket adják, vérüket ontják édes hazájuk szabadságáért. «Így még sohasem rezolválta magát az ország ellenségének elrontására mint most.»[3428]
«Vitam et sanguinem!»
Ez az a fölkiáltás, a melyet Európa uralkodói legjobban irígyelnek az egész magyar történelemből. Csakhogy ők arra a felbuzdúlásra gondolnak, a mely 33 esztendő múlva, egy ifjú, szép királyné kérő szavaira, könyeire fogta el a szíveket és dinasztikus lelkesedést keltett. Mi arra a kitörő lelkesedésre gondolunk, a mely most deczember 4-én és száznegyven esztendő múlva július 11-én lángolt ég felé. Ha Rákóczi, majd Kossuth annyi energiát tapasztalnak a kivitelben, mint a mennyi hazafiúságot tapasztaltak a megajánlásban: Magyarországot valóban a poklok szavai sem dönthették volna meg. Másnap, deczember 5-én, némileg már megbontotta az egyetértést a subsidium ügye, melylyel az általános fölkeléssel és a hadsereg fizetésével kapcsolatban kellett foglalkozni. Nehézséget nem az összeg okozott, hanem a kivetés módja: porta, vagy dika szerint történjék-e? A rendek meg nem állapodhatván, végre is megnyugodtak a fejedelem javaslatában, hogy a subsidiumhoz a leszállított dikák szerint járúljanak. Minden vármegye üssön le egy-egy jókora összeget s így dika, porta, vagy más mód szerint fizessen. Idővel az országgyűlés a befizetésnek teljesen igazságos tervezetet készíthet.[3429] Újabb áldozatot jelentett, hogy «a rézpénz nyakaszakadásával» a pénz értékének fölemelését abbahagyták, vagyis elhatározták, hogy a pénzt lázsival (agioval) a lakosok elfogadni nem kötelesek. Ez a pénz régi értékének csökkentését (devalvátióját) jelentette.[3430]
Hatodikán nem tartottak ülést, mert hallatlan fénynyel ünnepelték meg Bercsényi nevenapját. A fejedelemmel együtt misét és szentbeszédet hallgattak a templomban, azután Szent Miklós poharára a főtábornokhoz mentek. A poharak csengésébe zordonan vegyült Bezerédj és társai lánczainak csörgése. Az árúlókat aznap hozták át Kassáról s tömlöczbe vetették, míg törvényt láthatnak felettük.[3431]
A rendek a dikának még nevét is eltörölték s az ellenségnek ki nem tett vármegyékre tűrhető és erejüknek megfelelő összeget vetettek ki. Ezt a mérsékletet maga a fejedelem sürgette, a ki nem akarta, hogy a vármegyéket megterheljék s a szegénység tovább is panaszkodjék. Az összeg fölosztását csak a 10-iki űlésben folytatták.[3432] Kiméletre valóban nagy szükség volt. «Arra jutottak szegény lakosaink – panaszkodtak a középszolnokiak[3433] – hogy éhenhalástól minden órán gyalázatos koldulással kényteleníttetnek életüket megváltani.» Mostani elpusztúlt és tehetetlen állapotuknál súlyosabbat sohasem tapasztaltak. Károlyi erdélyi főtábornokot kérték, bölcs elméje szerint találjon oly módot, hogy kegyelmes uruk ő felségének és édes nemzetüknek tovább való szolgálatára megtartatván, megélhessenek és ne legyenek kénytelenek édes nemzetük irgalmaskodó birodalma alatt egész vármegyéstűl hallatlan példára elpusztúlniok. Még a fogarasvidékiek is bevádolták a kuruczokat az erdélyi kormányszék előtt, hogy az elmúlt forradalmi időkben, mikor Fogaras vára ostromzár alatt volt, a váron kívűl levő főplajások «rettenetes exactiókat tettenek, mind a districtusbeli szegénységen is, mind pediglen a havasokon levő asztinákon».[3434]
Egyébiránt Károlyi, a ki néhány napot most Patakon töltött, megnyugtathatta a fejedelmet, hogy az erdélyi nép annyi zaklatás és szenvedés után sem szakadt el tőle. Szűz Mária szeplőtelen fogantatása napján, deczember 8-ikán, mikor a fejedelem az öreg templomban misét hallgatott és megáldozott, Erdélyben gróf Montecuccoli Herkules cs. tábornok még a nőket is kuruczoknak nyilvánította.[3435] Szerinte Erdély minden kerített városában, falujában s egyéb helyein vannak olyan özvegyek, férjes asszonyok, atyafiak, a kiknek ura, fia, atyjukfia a kuruczok közt él. A császári katonaság ártalmára, botrányára ezek azokhoz minden hírt, újságot kivisznek, sőt ruházattal, étellel, itallal s egyéb jókkal is ellátják őket. Az ilyen nőket minden személyválogatás és tekintet nélkül még ebben a hónapban ki kell űzni jószágaikból s nem szabad megengedni, hogy gabonájukból s egyéb ingóságaikból akármit is magukkal vigyenek, hanem őket ingóságaikkal együtt karácsonyig Kolozsvárra kell beszállítani. Azonban kegyelmet nyernek, ha uraikat, fiaikat, atyjukfiait erre az időre a kuruczoktól visszahívják; s ezek is visszakapják javaikat, ha Kolozsvárt hűséget esküsznek. Az asszonyok nem éltek a császári kegyelemmel. Erről sem szól az országos történelem, a mely évről-évre a hazaszeretetnek annyi jelét jegyezte föl. A mi szíveink azonban büszkén dobognak arra az emlékre, hogy az asszonyok, kiknek mindene a családi boldogság, ennél is előbbre valónak ösmerték a haza boldogságát.[3436]
Hasonló hazafias önzetlenségre szorította a pataki gyűlés azokat a kétes nemeseket,[3437] kik a Hegyalján s másutt kivonják magukat mind a katonai szolgálat, mind a teherviselés alól. Elrendelte, hogy azok, a kiknek nemességét a vármegye nem igazolja, minden országos terhet viselni kötelesek. A vármegyék terheinek elosztását végre is a fejedelemre bízták, ki munkálatát már 12-ikén bemutatta a rendeknek. Ugyanakkor a hadak kiegészítésére és az újonczozásra tévén javaslatot, kifejtette, hogy az ellenség incselkedéseinek mindenképpen ellene kell állaniok; de szemére lobbantotta a nemzetnek, hogy önmagában sem bízik. A gyűlés, a beszéden föllelkesedve, a hadak kiegészítésére 12,000 hajdút szavazott meg, olyképp, hogy minden 50 adóforint után egy-egy hajdút kell állítani. A fejedelem végű bemutatta a fegyverszünet pontjait s megjegyezte, hogy a császár nem talál nehézségre, ha a magyarokkal őszintén akar tárgyalni.[3438] Tolvayt a pontozatokkal[3439] azonnal Bécsbe küldték, Esterházy Antalt pedig, a dunántúli hadak fővezérét már előbb[3440] értesítették, hogy a mint megérkezik hozzá Bécsből a jóváhagyás, a fegyverszünet megkötését azonnal tudassa az összes hadparancsnokokkal, kik ebben az esetben dobszóval tiltsanak el mindenkit az ellenségeskedéstől.
13-ikán a gyűlés elrendelte, hogy februárius végéig minden vármegye a legigazságosabb módon állítsa ki újonczait. A városokat, mivel amúgy is igen nagy a terhük, fölmentette a hajdúk közvetlen kiállításának kötelessége alól, a véghelyeknek pedig megengedte, hogy saját csapataikat és ezredeiket önmaguk egészítsék ki. Erre a kérdésre alkalmasint visszatért az este tartott haditanács is.[3441] Másnap, a zárószámadások rendjén, Darvas Ferencz kerületi biztost pontonkint számoltatták meg; némely tételét nem fogadták el s Klobusiczky elnöklete alatt néhány követet küldtek ki a számadások szakszerű megvizsgálására. Ilyképp akarták elejét venni annak, hogy a fejedelmet és Bercsényit bárki is haszonlesésről gyanusítsa. Másnap Klobusiczkyt szenátornak választották s mindjárt le is tétették vele az esküt. Ezután a fejedelem is megjelent a rendek közt. Elmondta, hogy bűneinkkel Istent méltó bosszúállásra ingereltük; kegyelmét tehát igaz bűnbánattal kell megérdemelnünk s ennek, a régi keresztények módjára, külső jelét is adnánk. Mivel Isten ő szent fölségének bűneinkért fölgerjedt haragját leginkább pénteken tapasztaltuk, szenteljük neki azt a napot minden héten bőjttel és igaz bűnbánat-tartással; hogy ekként megcsöndesedvén szent haragja, dolgainknak kívánt boldogúlását érhessük. Javaslatát a rendek egyértelemmel elfogadták és a szabályzat elkészítéséről gondoskodtak. Másnap a fejedelem templomba ment a szenátussal együtt s harmadnap, deczember 17-én, személyesen jelent meg az országgyűlés berekesztésére. Még egyszer hosszasabb vitára adott alkalmat az ország terhének könnyítésére beadott javaslatával. Azután felolvastatta, módosította és szentesítés után mindjárt szét is küldette[3442] mind a 18 statutumot,[3443] melyet az országgyűlésen a pénz- és élésbeli segítségről, a vitézlőrend kérésére megállapított téli szállásokról, a kapitányok utasításáról, a bujdosók elszállásolásáról stb. hoztak. Végre még egyszer megmagyarázta ezen országgyűlés összehívása okát. Biztosította a rendeket, hogy a haza dolgában mindenkor szívesen fáradozik s annak szeretetétől el nem választja sem a félelem, sem az erőhatalom, sem a szegénység. Segítse az Úr-Isten mindnyájukat a haza boldogúlására.[3444]
269. BEZERÉDJ KIVÉGEZTETÉSE.[3445]
A vármegyék követei megindúltan búcsúztak el a fejedelemtől, a kiről tudták, hogy ünnepies pillanatban tett fogadalmát szentül megtartja s a nemzeti ügytől nem tántorítja el sem a félelem, sem az erőhatalom, sem a szegénység. A kik még maradtak, másnap halni látták azokat, kikben nem volt meg ez a lelkierő s a nemzeti ügytől eltántorodtak. Gróf Esterházy Dániel altábornagy elnöklete alatt a katonatisztekből és szenátorokból álló bíróság mint hazaárúlókat Bezerédjt és társait halálra ítélte s ezt a fejedelem enyhébb felfogásával szemben 17-ikén az országgyűlés jóváhagyta. 19-ikén 10 órakor a szenátus gyűlése után, az elítélteket kivitték a város piaczára, felolvasták ítéletüket, mire Kajaly Pál főauditor a pálczát kettétörte. Vörös posztóra térdepeltették a bűnösöket s a hóhér előbb Bottkának ütötte el a fejét. Bezerédjnek megengedték, hogy elszavalja azt a búcsúzóverset, a melyet a siralomházban önmaga csinált.
S a ki a csatákban egymaga 72 császári tisztet vágott le, csakhamar a hóhér pallosa alatt végezte életét. Bottka és Bezerédj holttestét a hajdúk a vasakkal és bilincsekkel együtt koporsókba tették s ezeket a templom sírboltjába temették el. Szegedit Bercsényiné kérelmére s Újkérit és Pöstyénit a fejedelem életben hagyta. Mindenki szánta Bezerédjt, kinek híre Európát betöltötte s a népdalok itthon is dicsőítették. «Szánja Isten az esetét; de minden igaz magyart őrízzen meg a haza elárúlásától.»[3446]
Zárókép[3447]
Jegyzetek
