A' Felséges Isten, ki lakik Mennyégben, az embert úgy szerette; |
Szent Fiát halálra, drága váltságára, tölle nem kímíllette: |
Menyböl le-küldötte, MARIA méhében testünkben öltöztette.
|
|
Mert a' tíltott alma, az ördög hatalma alá, vete bennünket; |
De az Isten fia, váltságunknak díja, keserülvén lelkünket: |
El-hagyá Országát, bérül adván magát, el-törlé büneinket.
|
|
Sok esztendök-után, érettünk fáradván, Tanitványokat szerze. |
Kik-által lelkünket, és a' mi szivünket Istenhez emelhesse: |
Hogy bünböl ki-térvén, s' annak véget-vetvén, Mennyégben fel-vihesse.
|
|
Vég-Vacsorán lévén, és le-telepedvén kedves Tanitványival, |
A' Kenyeret és Bort, midön meg-áldá ott, közlé Apostolival: |
Azt hagyom ti-néktek, ezt cselekedgyétek, élvén e' Vacsorával.
|
|
Dicsiretet mondván, és hálákat adván Mennyei Szent Attyának; |
Mivel-hogy az óra, már nem meszsze vólna, szörnyü kín-vallásának: |
Szép édes beszéddel, és nagy szelídséggel igy szól Tanitványinak.
|
|
Edes Apostolim, kedves Tanitványim, mennyünk Jerusálemben. |
Ott meg-valósodnak, a' mík irva vannak a' Proféták könyvében: |
Az embernek Fia, adatik halálra bünös ember kezében.
|
|
Pirongattyák, pökik, szidogattyák, ütik, tövissel koronázzák. |
Szertelenül verik, vérében keverik, kegyetlenül kínozzák: |
Keserves halálra, sokak váltságára, kereszt-fára fel-vonnyák.
|
|
Ez dolgot tekíntvén, veszélyemet nézvén, sokan meg-botránkoznak. |
Sebeimet látván, ez próbára jutván, kínaimtól irtóznak: |
A' Pásztor meg-romol, a' Nyáj-is el-bomol, s' mellölem el-állanak.
|
|
Söt egy közzületek, kit meg-nem nevezek, engem ugyan el-árúl. |
Ördög viszi erre, véremre kért pénzre gonosságából szorúl: |
De jobb vólt nem lenni, ingyen sem születni, annak: oly kínban borúl.
|
|
Tés Péter meg-tagadsz, mihelt kézben akadsz, el-állasz én mellölem. |
Nevemet el-veted, ugyan el-temeted, el-fordúlsz én elöllem: |
A' míg a' kakas szól, tudom háromszor jól, tagadást tész felöllem.
|
|
Szent Péter magába, a' Christus szavára, igen kezde búsúlni. |
Magát jól bíztattya, soha el-nem hadgya, kész mellette meg-halni: |
Az-ért illyen-képpen, nagy jó reménségben kezde Urunknak szólni:
|
|
O Uram mit hallok, mert ollyan nem vagyok, hogy én meg-tagadnálak. |
Ha ök minnyájan-is, téged el-hadnak-is, én soha el-nem hadlak. |
A' szomorú halál, ha hátamon kaszál, még-is el-nem árúllak.
|
|
Tudod-é egy szódra, mély tenger habjára, a' hajóból ki-léptem. |
Sarum meg-nem merült, mert Hitem öregbült, melyröl ott nagy jelt tettem: |
A' Bárkát el-hagyván, a' tengernek partyán, szintén te-hozzád mentem. |
|
De immár régólta, Hitem nagy gyakorta nálad Uram vólt kellö. |
Ha ki bánt tégedet, üldözi Nevedet, akár hol állok elö. |
Meg ládd hogy nem félek, veled halok, élek: szablyánk-is vagyon kettö.
|
|
Azon-közbe Júdás, kinél gonoszb nincs más, Urunknak Tanitványa, |
Vég-Vacsora után, Christust el-árúlván, bé-mégyen a' Városba. |
A' Sidó népeknek, és a' Fö-rendeknek Ur Christusról igy szólla:
|
|
Papi-Fejedelmek, Pólgári Fö-rendek, halgassatok egy szómra. |
Tegyetek fizetést, nyitok én nektek rést, Jesus meg-fogására, |
Ötet meg-csókolom, csókkal el-árúlom, ragadgyátok halálra.
|
|
Caiphás hogy hallya, mindgyárt kapa rajta, örül Judás szavának. |
Beszél a' Sidókkal, irigy Hohérokkal, néki mit adhatnának. |
Nagy sok tanács-után, hamar bé-szóllítván, mond Caiphás Judásnak.
|
|
Ez harmincz ezüst-pénz, látod te-reád néz, nagy hamar vedd kezedben. |
Erszényedben bé-tölts, onnat békével költs, aprólék szükségedben. |
Szolgaimmal meny-el, a' JESUS-t jegyezd-el, hadd akadgyon kezemben.
|
|
Júdás hamis Kalmar, éjel sem nyugszik már, Ur Christus árúlója. |
Minden-képpen készül, hamís pénznek örül, nem tudgya hogy meg-bánnya. |
Lámpásokat készit, el-atta Mesterét, s' Vitézeknek azt mondgya.
|
|
Jertek-el katonák, pálczák, éles szablyák, kezetekben legyenek. |
Minnyájan nagy botot, fejszét, vagy dorongot, hónnyok-alá vegyenek. |
A' kit meg-csókolok, Jesus az, tudgyátok: azt fogja mindenitek.
|
|
Készüllyetek mind el, csak hamar mennyünk-el, mert el-rejtezi magát. |
Hiretekkel légyen, hogy hamar el-mégyen, tudom én immár dolgát. |
Idvez-légy Mesterem, im csókkal illetem, örvendetes orczáját.
|
|
Ott ez hamis kalmár, ki ördöggé lött már, a' Júdás Iskáriót. |
Szive méreggel tölt, Istenétöl el-költ, meg-tagadván a' nagy jót. |
Forrallya szándékát, el-árúlta Urát, s' nem szól érte egy jó szót.
|
|
A' Sereget látván, Júdás köztök álván, monda Jesus Nékiek: |
Itt most mit kerestek, s' mire igyekeztek, ha igy kell lenni ennek? |
Júdás-felé fordúl, rajta igen búsúl, s' igy szól a' veszett népnek:
|
|
Barátom szép szókkal, s' mérges színü csókkal árúlsz-é-el engemet? |
E' rút dorongokkal, mint Latrot botokkal, üldözitek fejemet. |
Ma a' könyörgésben, a' Templomban hogy nem fogtatok-meg engemet?
|
|
Azonban a' Sereg, mint fene rút méreg, Urunkra veté kezét. |
Kiáltnak, rikóltnak, serénnyen forgódnak, hogy Meny, föld Teremtöjét: |
Meg-fogják, meg-kössék, a' tiszthez vihessék, s' el-fogyassák életét.
|
|
Szent Péter ezt látván, Christuson szánkodván, ragadá jó fegyverét. |
Pap szolgájához csap, mindgyárt nagy sebet kap, s' kész le-tenni életét. |
Szivét bátoríttya, magát jól forgattya, igy bíztattya Mesterét:
|
|
Uram ne-hadd magad, kardal hozzá szabad, el-vágtam Málkus fülét. |
Jesus mond, vért ne-onts, senkit kardal ne-ronts, fordíts szablyád hüvelyét. |
Ki fegyver-után él, kardtól mindenkor fél, kardal veszti életét.
|
|
A' fel-dühütt Kösség, mint fene ellenség, Urunkat meg-kötözék. |
Orditnak úgy viszik, taszigállyák, ütik, a' Városban bé-vivék. |
Mind egész éczaka, nagy sok gyalázatra, sok nép hozzá érkezék.
|
|
Meg-bódúlt Sidóság, csak nem egy-másra hág, úgy sietnek udvarhoz. |
Mely nagy prédát nyertek, hogy fegyverrel értek az ártatlan Jesushoz. |
Hurczollyák, vondozzák, Pilátusnak adgyák, mondván a' Tiszt-tartóhoz: |
|
A' Jesust meg-fogtuk, és tenéked hoztuk, mert bünösnek találtuk. |
Templomunkat rontya, azt mondgya el-bontya, füleinkel hallottuk. |
Magát-is Kristusnak, mondotta Királynak, azt-is minnyájan tudgyuk.
|
|
Annak békét hadgyon, mert Császárunk vagyon, ö Királysága nem kell. |
Barrabást szabadítsd, a' Jesust meg-feszítsd, e' dolgot ne-halgasd-el. |
Mert ha el-halgatod, a' te barátságod a' Császárnál bomol-el.
|
|
Halván Sidók szavát, félti maga javát, Pilátus isméri jól: |
Hogy bün-nélkül vagyon, s' vádoltatik nagyon Jesus Urunk Sidóktól. |
Még-is tisztit féltvén, szavát fel-emelvén, Urunkhoz e'képpen szól:
|
|
Hallod-é mit mondnak, miket rád kiáltnak, még-is semmit nem szól szád. |
Erts-meg jól igyedben, kemény feleletben, mit mondanak te-hozzád. |
Halgatást most el-hadgy, és feleletet adgy, Christus vagy-é? TE MONDAD.
|
|
Azonban Sidóknak, a' hamis tanúknak, Pilátus imigyen szól: |
Végét dolgotoknak, mostan szándéktoknak, ti meg-gondollyátok jól. |
Elömben jöttetek, vadulást töttetek, énnékem a' Christusról.
|
|
Vétket de én ebben, halálost semmiben, nem találok hitemre. |
Ennek ö halálát, kit nem bünnel talált, nem vehetem lelkemre. |
El-távozom tölle, ki-mosdom belöle, tölts vizet a' kezemre.
|
|
Caiphás a' nép-ért, hogy JESUS ontson vért, igy monda Pilátusnak: |
Hogy ne-hidgyen ínti, dolgát nehezíti az ártatlan Jesusnak. |
Kéri hitelt adgyon, szavának; mert vagyon nagy büne a' Christusnak. |
|
Mert a' Sidóságot, azt a' bölcs Országot, akarja téveszteni. |
Söt méltóságunkban, mi Fö-Papságunkban akar immár férkezni. |
A' Kösség kedvé-ért, illyen nagy vétké-ért illik néki meg-halni.
|
|
Caiphás szavának, hamis vádlásának mihelyen ott vége lön: |
A' Kösség magának, el-kezdett dolgának nagyobb szabadságot vön; |
Hogy Pilátus féllyen, s' Jesusra gerjedgyen, haraggal illy mondást tön: |
|
Hatalmas székiböl, minden erejéböl a' Császárt ki-emeled. |
Es az ö helyében, nagy tiszteletiben, a' JESUST helyhezteted. |
Kiért te-magadat, s' minden jószágodat Császár kezében ejted.
|
|
Ha te csak attúl félsz, hogy ártatlan vért tész, maradgyon rajtunk vére. |
Hogy ne-tartsa a' föld, hamarsággal meg-öld, a' Sidóság kedvére. |
Mi mondgyuk veszesd-el, vidd-el, feszítsed-fel, egy nagy magas keresztre.
|
|
A' sok vádolóknak, Papoknak, Sidóknak, Pilátus kedven felel. |
Láttya halálára Jesusnak kínnyára, minnyájan készültek-el. |
Hogy kínnya többüllyön, kin a' Nép örüllyön, szól illyen beszédekkel: |
|
Ha ti nem szánnyátok, holott ti Tagotok, nem illik nékem szánnom. |
Egy-mást hogy rontyátok, e'ként szaggattyátok, egy szálnéra sem bánom. |
A' ti lelketekre, ötet egy keresztre ezentöl fel-vonatom.
|
|
Pirongasd, szidd, üssed, ama' nagy tövisset a' fejére rakjátok. |
Homlokát Náddal verd, sebét vérrel keverd, kopott bársont hozzátok. |
Királyt bársony illet, és Nád-pálcza helyett, nosza arczúl-csapjátok.
|
|
Judás eszére tért, hogy az ártatlan vért, igen ólcsón el-atta. |
Meg-ismérvén magát, hamis adósságát Sidóknak meg-tagadta. |
Búvában igen sir, de lelkével nem bír, Ura szenved miatta.
|
|
Mond: én veszett medgyek, immár hová legyek, Uramot el-árúltam. |
Hitem nagy erejét, idvességem kíncsét, harmincz pénzen el-attam. |
Oh veszett föld-háta! ki engemet tarta, hogy illy búra jutottam.
|
|
Nap, Hóld, mezö, hegy, völgy, Erdö, Tenger, Meny, Föld, vétkeimtöl nehezült. |
Lelki békeségem, szibül reménségem, gyükerestül már ki-dült. |
Anyám e' Világra, nehéz nyavalyára, jaj, mert kárhozatra szült.
|
|
Istenhez térjek-é, kegyelmet kérjek-é, de azt én nem érdemlem. |
Arra csak egy szómat, semmi szándékomat, többé fel-nem emelem. |
Örvendetes óra, hogy már follyon jóra, soha azt nem reménlem.
|
|
Fogjátok ezt a' bért, mert az ártatlan vért, ti-néktek ezért attam. |
Le-hajtom a' földre, lelkem küszöbire, mert ezzel terhet raktam. |
E' rosz pénz kedvé-ért, jaj az ártatlan vért, hogy néktek el-árúltam.
|
|
Az esztendö gyászban, öltözzék homályban, kin fogontatásom lött. |
A' Nap-is sirással, járjon ohajtással, mely születésemre jött. |
Rettenetes búra, jajgasson az óra, kin Anyám Világra tött.
|
|
A' jótól ijesztö, gonoszra vezetö ördög-után eredék. |
Nagy kárhozatomra, én jól-tött Uramra, hamis hó-pénzt fel-szedék. |
Halálom óráján, ördögnek hálóján, akarattal maradék.
|
|
Azért a' Pokolban, kínnal tellyes ólban, ezentül rekesztetem. |
Tüzzel lobogó Tón, ki engem hozzá von, ezentül fereztetem. |
Honnan e' Világra, szabadúlásomra, soha nem eresztetem.
|
|
Oh tüzzel tölt fészek, majd te-benned lészek, úgy tetczik ugyan látlak. |
Tölem nem távozol, környülem szikrázol, már kebelemben tartlak. |
Rettenetes rút füst között forró réz-üst, szivem ablakán várlak.
|
|
De én mit kesergek, tovább mit rettegek, nagy nyomorúságomra? |
Fel-kötöm magamat, kínnal tölt nyakamat, ama' titkos ágakra. |
Csak egy verset irok, Világon kit hagyok, szörnyü gyalázatomra.
|
|
En Júdás Scáriót, nem szeretvén a' jót, Uramat el-árúltam: |
Hitetlen Sidóknak, mint vér-szomjúzóknak, harmincz-pénzen el-attam. |
Im magamat azért, mivel bünöm el-ért, ide fel-akasztottam.
|
|
Azonban egy Leány, ki a' tüzre fát hány, Pétert a' tüznél láttya. |
Alítván hogy ennek, a' fogoly embernek, ö-is eggyik baráttya. |
Hogy a' Jesussal vólt, s' a' Sidók-ellen szólt, szolgáknak azt kiáltya.
|
|
Nészsze amaz embert, az ajtó-fél megett, az-is Jesussal vala. |
Szava el-árúllya, hogy ö Tanitványa, halgassátok mit szólla. |
Ezt-is meg-kell fogni, s' meg-is kell kínozni, rá felelek meg-mondgya. |
|
Péter hogy ezt hallya, nem igen javallya, söt tagadásra vészi. |
Régi nagy hüségét, és kötelességét Urához félre-tészi. |
Féltvén állapottyát, a' szolgáló szavát illyen formán fel-vészi:
|
|
Te szolgáló-leány, illyen szókat ne-hány, mert ötet nem ismértem. |
Engemet mit faggatsz, belém mire akadsz, holott én nem vétettem? |
Isten úgy segéllyen, tuttomra ö nincsen, sem láttam, sem ismértem.
|
|
Pilátus Sidókat, fene hóhérokat, azon-közben szóllíttya. |
A' verést el-hadgyák, más kínra ragadgyák, Jesusunkat nódíttya. |
Keménnyen néz rájok, beszédét hozzájok illyen-képpen indíttya:
|
|
Tedd-le a' veszszöket, hozz nagy vas-szegeket, légy itt a' kereszt-fával. |
Mindenek nagy hiven, itt állyanak készen, a' feszítö-szerszámmal. |
A' kakas immár szól, igen kukurékol, majd fel-tettszik a' hajnal.
|
|
Péter észre vötte, hogy hamissan tötte tagadását Uráról. |
Mestere mondását, maga kár-vallását, érzi Kakas-szaváról. |
Keserves sirással, sürü jajgatással, igy szól nyavalyájáról.
|
|
Mellyem nagy hangoson, ütéstöl dobogjon, erre a' Kakas-szóra. |
Nagy bünbe merülve, vétkeimben ülve, juttam e' mái-napra. |
Oh búmmal töltözött, bünömmel öltözött keserüséges óra!
|
|
Mely meg-esett szivel, sürü könyves szemmel, én Uram rám tekínte. |
Hogy bünössé löttem, rút tagadást töttem, kegyessen hozzá ínte. |
Kivel nagy jaj sirást, lelkemre ohajtást, fohászkodással hinte.
|
|
Ez-é a' bátor szü, s' én vagyok-é olly hü, magam igéretemben? |
Ez-é az emberség, a' meg-igért hüség, Uramhoz szükségében? |
Jaj mely bünné löttem, bezzeg méllyen léptem e' véteknek törében!
|
|
A' magas kereszt-fát, kin a' Jesus kínt lát, Pilátus el-hozattya. |
Szolgák hogy csapkodgyák, káromlyák, és szidgyák, az néki akarattya, |
A' Sidók kedvére, hogy ki-follyon vére, majd arra fel-vonattya.
|
|
Mondván: e' kereszt-fát, kit magának talált, vállára fel-tegyétek. |
Kín-valló helyére, a' koppasztó hegyre, véle ki-vitessétek. |
Mint-hogy Királlyá lött, a' két Tolvaj-között, erre fel-feszítsétek.
|
|
Tedd-rá a' keresztet, emez vas-szegeket, keze, s' lábában verjed. |
Ne-gondoly sebével, ki-folyó vérével a' keresztet keverjed. |
Ne-kímíld karodat, köszörült láncsádat óldalán által-verjed.
|
|
Elöször a' mérget, epével eczetet, italára adgyatok. |
De a' köntösivel, /ne-vágjátok azt el/ sors-szerint osztozzatok. |
En-is a' keresztre, ö nevezetire, imillyen verset irok:
|
|
Názáreti JESUS, Isten Fia Christus, a' Sidóknak Királlya. |
Ki ötet keresi, e' szókról meg-leli, kínok-közt itt talállya. |
Mély sebe vérével, Királyi fejével a' kereszt-fát itt állya.
|
|
Meg-váltó orvosunk, kín-vallot Christusunk közelit halálához. |
Piros Vére csorog, kínok-közt nyomorog, érkezvén vég-órához. |
Kezét kiterjesztvén, fejét le-függesztvén, e'ként szól Szent Attyához:
|
|
En Uram Istenem, Szent Atyám mindenem, engem mire hagyál-el? |
Halálom ihol vár, nem múlt-el a' pohár, vég-órám vagyon közel. |
Már bé-tellyesedet, azért én lelkemet áldott kezedben vedd-el!
|
|
Bal-kéz-felöl-való, büne-ért meg-haló Tolvaj-is keseríti. |
Hogy fáról le-szállyon, ha Isten, és állyon boszszút, úgy kénszeríti. |
Nem-hogy szánná kínnyát, söt nehéz fájdalmát illy szókkal nehezíti.
|
|
Ha Isten Fia vagy, minket-is itt ne hadgy, te-magad-is szály alá. |
Hogy adod magadat, Királyi tagodat, a' nagy gyötrelem alá. |
Tedd-le testedet-is, e' kínból minket-is, ha Ur vagy, szállíts alá.
|
|
A' másik nem úgy szól, mert tudgya igen jól, hogy ártatlan szenvedi. |
Jesus Urunk kínnyát, ártatlan halálát, de Isten meg-engedi. |
Azért Tolvaj-társát, halván káromlását, kemény szókkal meg-feddi.
|
|
Mondván: mérges szódat, káromló rút szádat, nem tudod-é bé-fogni. |
Mert ö e' rút halált, kit nem bünnel talált, ártatlanúl viseli. |
Régi ocsmány vétkünk, azt hozta mi-nékünk, ö büntelen szenvedi.
|
|
Öldöklö láncsákkal, mind éjjel, és nappal, setét erdöben lestünk. |
Mint az éh oroszlán, hegyen, völgyön, pusztán, mi-is prédát kerestünk. |
Sok ártatlan vér-ért, ontyuk a' bünös vért, hogy immár kézben estünk. |
|
Vaj-ha e' Világra, élet jobbításra egyszer viszszá-térhetnék. |
Sok bünt kiben éltem, melyben torkig ültem, vállamról le-vethetnék. |
Hitben, reménségben, Keresztyén életben, én-is jámborúl élnék.
|
|
Ne-felejts-el Uram, emlekezzél rólam, midön jutsz Országodban. |
Jesus mond: majd részt vészsz, ezentöl velem lész, a' szép Paradicsomban. |
Hald-meg kérésemet, Szent Atyám lelkemet vegyed kegyes markodban.
|
|
Bánatban el-apadt, igen lelke szakadt, keserves Szüz MARIA. |
Nézd mely reméntelen, láttya mezitelen, kereszten függ Szent Fia. |
Sok jaj kiáltással, keserves sirással, igy kezd fohászkodnia:
|
|
Jaj édes szülöttem, én eggyetlen-eggyem, hogy téged halva látlak. |
Sürün sebesedtél, kereszten meg-hültél, mi-végre tartottalak. |
Szivem kínban apad, hogy tested meg-szakad, s' meg-nem vigasztalhatlak.
|
|
El-költél elölem, nem beszélhetsz velem, meg-hirvadott szép orczád. |
Tanitványid tölled, el-mentek mellöled, jaj nem mehetnek hozzád. |
Nem oktathadd öket, el-hagyál bennünket, nem szól örvendetes szád. |
|
O meg-hült csendes kép, szép szók mint mézes-lép, ajakidról jöttenek. |
A' meg-nyomorúltak, veszélyben borúltak, te-hozzád siettenek. |
De a' kevély népek, halálodra néztek, sebekkel fizettenek.
|
|
Nicodeme jöj-el, Jósephet-is hídd-el, Szent Testét le-vegyétek. |
A' vért sok sebéböl, szegeket kezéböl, s' lábából ki-szedgyétek. |
Takargassuk gyólcsban, a' kö-koporsóban Testét úgy be-tegyétek.
|
|
Szerelmes Fiamnak, a' Christus Jesusnak, kínnyait sirassátok. |
Nap, Hóld, Eg gyászollyon, bánatban fordúllyon, halva fekszik Uratok. |
Teste szakadozott, sok sebbel virágzott, sok fájdalmit szánnyátok.
|
|
Keserves sirásra, sürü zokogásra, öszve-gyült Tanitványok. |
Pásztorok el-veszvén, magok el-széllyedvén, mint együgyü Bárányok. |
Sirnak hogy Urokat, erös óltalmokat meg-öltek Oroszlányok.
|
|
Péter mond: árvákká, s' mely nyomorúltakká maradánk! immár medgyünk? |
Tündöklö oszlopunk, el-esett gyámolunk, ez-után hová legyünk? |
Csak magunk maradánk, mely búban borúlánk, Vigasztalást hol vegyünk?
|
|
András mond: ha sirtunk, s' midön szomorkodtunk, szép szóval bíztat vala. |
Bánatban vídúlást, betegségben nyugvást benne találunk vala. |
Jaj immár elöllünk, el-vitetvén töllünk, sok kínokkal meg-hala.
|
|
Szent János sirattya, mondván ha kit gutta ütött, meg-gyógyította. |
Ha látott olly Atyát, a' kinek magzattyát a' Sátán szorongatta. |
Oh mely kegyelmesen, szólván nagy kegyessen azt meg-szabaditotta. |
|
Igy szól Szent Bertalan, a' vakot úntalan, szenvedni nem engedte. |
Hályogot szemekröl, és az ö fülökröl süketséget el-vette. |
Ha kikhez vólt kedve, szóllalt némák nyelve, vélek azt cselekette.
|
|
Philep úgy sirattya, ha ki nem halhattya nyavalyától igéjét. |
Sárt vévén illette, fülöket, s' el-vette sokak nyelve kötelét. |
Szegény betegeknek, vakon-születteknek meg-atta egésségét.
|
|
Máté úgy kesereg, pusztában a' sereg, midön ötet halgatta: |
Öt-ezeren lévén, mind eleget évén, két kenyérrel tartotta. |
Mindennek vólt jóval, nem szólt nehéz szóval, a' népet tanította.
|
|
Tamás szól, jól vóltunk, ha Tengeren jártunk, felhöknek-is parancsolt. |
Kedve ellen a' szél, Tengeren fel-nem kél, mikor velünk hajózott. |
Az inség idején, maga mellé vévén, gonosz tölünk távozott.
|
|
Az Alphaeus fia, Jakab-is azt mondgya, mennyi ördögöt üzött. |
Szomorú lelkeket, meg-epedt sziveket, kegyelemmel bé-füdzött. |
Sokakhoz irgalma, mint az arany alma, kedvesen gyümölcsözött.
|
|
Ez szava Simonnak, hogy ö az hóltaknak lelkeket viszszá-hozta. |
Halálban esteket, meg-szóllítván öket, viszont fel-támasztotta. |
Siralmas Atyáknak, keserves Anyáknak, kegyelmesen meg-atta.
|
|
Szent Tadeus Júdás, nem álnok mint a' más, e' képpen kesergette: |
A' jótúl meg-nem szünt, emberekben a' bünt szüntelenül feddette. |
A' bünben-élöket, kemény szivüeket, pokollal fenyegette.
|
|
Zebedeus fia Jakab, im ezt mondgya, siratván Teremtöjét. |
Mely sokat fáradott, sokat imádkozott, hogy idvezítse népét. |
A' kórságosoknak, Ina-szakattaknak, el-vötte betegségét.
|
|
Salome Maria, és Szent Jakab Annya, monda, mindgyárt el-mennyünk: |
Mi édes Urunknak, meg-hült tagjainak, drága kenetet vegyünk. |
Ilyen búra jutván, hozzá hólta-után háládó szivel legyünk.
|
|
Magdolna el-mennyünk, azt mondgya; de nékünk a' koporsó nagy kövét: |
Vallyon ki veszi-el, és ki szakasztya-fel a' Pilátus pecsétét? |
Mert ahoz erönk nincs, nem olly mint egy kilíncs, tudgyuk jól nehezségét.
|
|
Maria Magdolna, ott két iffiat láta, szép feír-öltözetben. |
Nincs ott Urunk Teste, szemem meg-kereste, legyünk viszszá-térésben. |
Jaj nem bírom magam, el-szakadott inam, az én nagy keservemben.
|
|
Ti jó Aszszony-népek, semmit ne-féllyetek, kik engemet kerestek. |
Christus szól nékiek: láttyátok hogy élek, hanem azt mivellyétek: |
Mondgyátok Péternek, és több Hiveimnek, hogy vélek szemben lészek. |
|
Maria Magdolna, bé-menvén a' házba, mond az Apostoloknak: |
Néktek jó hírt hozok, kin örülni fogtok, s' vége lesz sirástoknak. |
Az Ur fel-támadott, s' nékem illy szót mondott, mond-meg Tanitványoknak.
|
|
Szent Péter ezt halván, bünein bánkodván, szól az Apostolokhoz: |
Jaj! el-rejtezzem-é, vagy elé-mennyek-é az én áldott Uramhoz? |
Jól tudom vétkemet, meg-tagadtam ötet; de bízom irgalmához.
|
|
Engem Uram úgy láss, hogy nékem meg-bocsáss, mert én meg-tagadtalak. |
De immár könyvezve, Hittel reád nézve, keservesben siratlak. |
Lám meg-hóltod elött, benned látván eröt, Kristusnak mondottalak.
|
|
Ne-vess-el elöled, el-se üzz mellöled, noha bünömön kaptál. |
Engem gyenge edént, ne-ronts-el napon-ként, ha magadhoz kapcsoltál. |
Tarts-meg már jó Hitben, igaz reménségben, mellyet szivemben adtál. |
|
E' Világ raj-lépét, kedves háza-népét, te-éretted el-hattam. |
Hálómat, hajómat, azzal minden jómat, tenger-parton le-raktam. |
Nem kellett e' Világ, oh! élet-termö ág, te-hozzád kívánkoztam.
|
|
Kristus monda: ne-fély, söt minden jót reménly, mint a' kö-szikla úgy ály. |
Sok Nemzetségeket, kik töttek vétkeket, kegyelem-alá számlály. |
Hogy erös Hiteddel, a' Szent Lelket vedd-el, s' örök-életet talály.
|
|
Minden-féle népet, ki Világra lépett, új életre hijátok. |
Valaki Hittel élt, ne nézzétek személt, zászlóm-alá irjátok. |
Tölem tanúlt szókkal, Menyböl küldött jókkal, magatokat bírjátok.
|
|
A' ki bennem hiszen, s' keresztséget vészen, örök-életet talál. |
Minden jókat meg-lel, a' ki erös Hittel tanácsotok-mellé áll. |
De a' ki nem hiszen, annak sóldgya leszen, a' kárhozatos halál.
|
|
En az én Atyámhoz, és ti Atyátokhoz, az Egekben indúlok. |
De erötelenül, sem reméntelenül, bizony ti sem maradtok. |
Nem sok idö-múlva, vigasztalástokra, Szent Lelket néktek adok.
|
|
Péter szól örömmel, telik szeme könyvel, ô mi áldott Szent Urunk. |
Véreddel virágzó, bö kegyelem rázó, idvesség szerzö útunk. |
Fényessé változott, új örömet hozott, halálból költ Christusunk.
|
|
O én Uram Teste, rút vétkünk ezt leste, hogy értünk meg-töressél. |
Micsoda jó-tétünk hozta ezt mi nékünk, hogy a' sirba tétessél. |
Honnan érdemlettük, Uram hogy érettünk halál kínnyában essél?
|
|
De már Pokol romol, a' bün széllyel omol, Halál te's pironkodgyál. |
Semmivé löttetek, nincs gyözedelmetek az én áldott Uramnál. |
Mert ö noha meg-hólt, de halálban nem vólt, tovább csak harmad-napnál.
|
|
Immár szerelmesim, Apostol-társaim, az ö tanítására. |
Nagy gondot visellyünk, hamar ki-szélledgyünk mind az egész Világra. |
A' népet oktassuk, hogy öket jutassuk végre a' bóldogságba.
|
|
A' sok gonosz vétket, mely sérti a' lelket, az emberek hadgyák-el. |
Ördög sugallását, testnek kivánságát, töllök távoztassák-el. |
Hogy a' Szent élettel, Isten kegyelmével, az örömet nyerjék-el.
|
|
Gonosz bünt rázzon-el, hamar öltözzék-fel a' Hitnek sisakjába. |
Mosódgyék gyónással, légyen nagy bízással reménség pánczéllyába. |
Azért folyt Szent Vére, hogy bününk töröllye, s' mehessünk Országába.
|
|
Légyen nagy dicsösség, hatalom, tisztesség, Mennyei Szent Atyának, |
Mind örökké-való, értünk nagy kínt látó, szerelmes Szent Fiának. |
Szent Lélekkel Menyben, ez három személyben, Egy Isten állattyának.
|
|
|