12 gonosz<tul>búl 54 aposta<ta>tat 63 arnyek <világbúl> A másoló az áthúzott szó elé írta: életbül 74 az <hegynek,> Az áthúzott szó fölött: helinek,
Kézirata:
Pécsi-ék. 1674, 88b–92b.
– Cím: DE SANCTO GREGORIO PAPA
XII MARTII. – Nótajelzés: Ad notam in folio 46. [Későbbi kézzel:] Az igaz hitben [végig megmaradjunk].
Tanító ének Nagy Szent Gergely pápáról.
A négy nagy nyugati egyházatya (Ambrosius, Augustinus, Gregrius,
Hieronymus) egyike, Rómában 540 táján született.
Tizennégy esztendei pápasága (590–604) az
Egyház egyik legnagyobb egyéniségévé, a
középkori kultúra legnagyobb előkészítőjévé
tette. Pályáját főbb vonásaiban már
a korán megszerkesztett életrajzok történeti hitelességgel
ábrázolták; ehhez a középkorban legendás
elemek tapadtak. Ünnepe: márc. 12. Lásd LexChrIkon 6, 432–37; Altaner Bertold –
Hermann Ipoly László: Ókeresztény irodalomtörténet
(Patrológia). Bp. 1947. 253–56; Bálint 1977, I, 246–52.
Az első hét strófa általános bevezető
(1–28. sor), amelyben a névtelen szerző a
bűnökből való megtérésre, Isten igéjének
megtartására és Szent Gergely példájának
követésére buzdít. A következő huszonnégy
versszakban azután a Trienti Zsinat nyomán megújított Breviarium Romanum napi zsolozsmájából
a matutinum második nocturnusa három olvasmányát,
Szent Gergely pápának a legújabb időkig olvasott
hivatalos életrajzát foglalja versbe. Az éneknek forrásául
szolgáló latin életrajz a megfelelő sorok számával
és a szövegrészek kiemelésével a következő:
| 29–32: |
Gregorius Magnus Romanus, Gordiani senatoris filius, |
| 33–36: | adolescens philosophiae operam dedit, et praetorio officio
functus, |
| 37–40: | patre mortuo, sex monasteria in Sicilia aedificavit:
|
| 41–48: | Romae septimum sancti Andreae nomine
in suis aedibus, prope basilicam sanctorum Joannis et Pauli ad
clivum Scauri, ubi, Hilarione ac Maximiano magistris,
monachi vitam professus, postea abbas fuit. |
| 49–52: | A Benedicto
Pontifice diaconus cardinalis creatus, nec multo post
a Pelagio, Benedicti successore Constantinopolim
ad Tiberium Constantinum imperatorem legatus mittitur; |
| 53–60: | apud quem
memorabile etiam illud effecit, quod Eutychium patriarcham,
qui scripserat contra veram ac tractabilem corporum resurrectionem, ita convicit,
ut ejus librum imperator in ignem injiceret. |
| | Quare Eutychius paulo post cum
in morbum incidisset, instante morte, pellem manus suae tenebat, multis praesentibus,
dicens: Confiteor, quia omnes in hac carne resurgemus. |
| 61–68: | Romam rediens, Pelagio pestilentia sublato, summo omnium consensu
Pontifex eligitur. Quem honorem ne acciperet, quamdiu potuit, recusavit;
|
| 69–76: | nam alieno vestitu in spelunca delituit: ubi deprehensus indicio
igneae columnae, |
| 77–80: | ad sanctum Petrum consecratur. |
| 81–84: | In pontificatu multa successoribus doctrinae ac sanctitatis exempla
reliquit. |
| 85–88: | Peregrinos quotidie ad mensam adhibebat; |
| 89–92: | in quibus et Angelum, et Dominum Angelorum peregrini facie accepit.
|
| 93–96: | Pauperes, et urbanos, et externos, quorum numerum descriptum habebat,
benigne sustentabat. |
| 97–107: | Catholicam fidem multis locis labefactatam restituit. Nam Donatistas
in Africa, Arianos in Hispania repressit: Agonitas Alexandria ejecit.
Pallium Syagrio Augustodunensi episcopo dare noluit, nisi neophytos haereticos
expelleret ex Gallia. Gothos haeresim Arianam relinquere coegit. |
| 105–112: | Missis in Britanniam doctis et sanctis viris Augustino et aliis monachis,
insulam ad Jesu Christi fidem convertit, vere a Beda presbytero
Angliae vocatus Apostolus. Joannis patriarchae Constantinopolitani audaciam
fregit, qui sibi universali Ecclesiae episcopi nomen arrogabat. Mauritium
imperatorem, eos qui milites fuissent, monachos fieri prohibentem, a sententia
deterruit. Ecclesiam ornavit sanctissimis institutis, et legibus. […]
Quatuor Conciliis, Niceano, Constantinopolitano, Ephesino, Chalcedonensi,
tamquam quatuor Evangeliis honorem haberi voluit. Episcopos quinto quoque
anno semel Romam venire iussit. |
| 113–116: | Multos libros confecit; quos cum dictaret, testatur Petrus
diaconus, se Spiritum Sanctum columbae specie in ejus capite
saepe vidisse. |
| 117–124: | Admirabilia sunt quae dixit, fecit, scripsit, decrevit, praesertim
infirma semper et aegra valetudine. Qui denique multis editis miraculis,
pontificatus anno decimo tertio, ac mense sexto, quarto
Idus Martii, qui dies festus a Graecis etiam propter insignem hujus
Pontificis sapientiam, ac sanctitatem, praecipuo honore celebratur, ad caelestem beatitudinem evocatus est. Cujus corpus sepultum
est in basilica sancti Petri, prope Secretarium. |
Versforma: 11–11–11–6 (a–a–a–a);
a tizenegyes sorok 5/6 osztásúak.
Dallama az utólag beírt nótajelzés alapján:
RMDT I., 138/I. sz. – Az igaz hitben
végig megmaradjunk kezdetű apostol-ének korábbi
kéziratos hagyományból, feltehetően erdélyi
források közvetítésével a
Pécsi-énekeskönyvbe is belekerült (17b,
vö. RMKT XVII./7, 83. sz. jz.);
az itt olvasható nótajelzés ad Notam
ut in fol 44. azonban téves, a lapszám helyesen 46. Az énekre ugyanis
négy további ének nótajelzésében
is utalás található; ezek a következők: De Sancto Ioanne Baptista, De Sancto Bartholomeo XXIV avgvsti, Mind Szent napiara, De Sancto Nicolao episcopo VI Xbris sz. (ezenkívül
a De Sancto Georgio c. éneknél
tévesen is, itt azonban feltehetően az előtte lévő [Szent Adalbertről, ápr. 23.] c. csonka énekre vonatkozik).
A felsorolt énekeknél három esetben eredetileg az in folio 46 is olvasható (
De Sancto Gregorio papa XII martii, Mind Szent napiara,
De Sancto Nicolao episcopo VI Xbris c.). Ezek a folió-számra történő
utalások feltehetően egy elveszett kottás gyűjteményre
vagy orgonatabulatúrára vonatkoztak. Mivel a folió-számok
alapján a dallamok felidézése bizonytalan volt, a kéziratnak
alighanem már az egyik első használója, talán
maga a másoló a dallamra utaló kezdőszavakat is
beírta.
50 Tiberiushoz – II. Tiberius (578–582)
bizánci császárhoz.
51 Pelagius – II. Pelagius pápa (578–590),
akinek Szent Gergely tanácsadója és utóda volt.
53 Euticius – Eutychius konstantinápolyi
pátriárka (512 k.–582). Krisztus isteni és
emberi természete körül kialakult vitákban az egyházi
tanítást védelmezte az eretnek tanítókkal
szemben. A keleti egyház szentként tiszteli. Vö. LThK 3,
874.
58 fel-alását – feltámadását.
68 Nem menék – nem menekedék
86 itetet – táplált
101 Donatistakat – IV. századi túlzó,
rigorista eretnekség; nevét Donatus karthagói püspök
(316–355) után kapta, aki tagadta a bűnbocsánatot
és a bűnösöket az Egyházból végleg
ki akarta zárni. Vö. LThK 3, 408–9.
102 Ariánusokat – Az eretnekség
névadója a líbiai Kyrenaikából való
Arius (megh. 336) Krisztus istenségét tagadta. I. Silvester
pápa (314–335) és az első egyetemes zsinat
Niceában (325) a tanítását elítélte.
A politikai vonatkozásoktól sem mentes teológiai viták
a népvándorlás korában, Nagy Szent Gergely pápa
idejében is újra fellángoltak. Vö. LThK 1, 638–41,
651–2.
105 Angliaban külde – Szent Gergely az angolszászok
keresztény hitre térítésére 596-ban Angliába
küldte a római Szent András kolostorból Ágoston
apátot harminckilenc szerzetessel, és nekik a missziós
munkához írásban adott részletes utasítást.
|
