De Sancto Philippo et Iacobo apostolis*

Ad notam Az paradiczomnak diczö etc.

Mindenháto atya, dicsöséges Isten
Hálat adunk néked, ki lakol menyekben,
Hozzánk io voltodért tellyes életünkben,
Mert te taplasz minket testünkben lelkünkben.
Gerieszd fell igédnek bennünk szomiuságat,
És vilagosicz meg szivünknek homalyat,
Hogy utalhássúk megh büneink rutságat,
Kérünk nyerhessük meg lelkünk boldogságat.
Törd meg szent igédnek kenierét minékünk,
Szüntelen hogy téged szent Isten dicsiriünk,
Poenitentiara indétasség szivünk,
Alazátos szivel azért téged kérünk.
Paranczolatidat igazán hálhássunk,
Halvan meg érthessuk s be tellyeséthessük,
Szent apostoliddal téged imadhassuk,
Véghetetlen hálat néked mi adhassuk.
Szent Fülöp apostol téged mind szerete,
Paranczolatidban tégedet követe,
Ez gyarlo életben szivböl dicsiretet
Mindenekben néked advan tiszteletet.
Az ki batorsággal méne poganyságban,
Menybe meneteled uttan Siriaban
Predikallia vala Hieropolisban
Evangeliumat Phrigia varosban,
Melliért kerest fara hollot feszétették,
Kövekkel-is penig ött meg köveztették,
Praedikalasáert azért kárhoztaték,
Eképpen az urban ottan el nyugovék.
Szent Jakab peniglen, urunk attyafia,
Szép iozan életben ö magat kapczola,
És vaszon ruhaban testét szániargata,
Alazátossággal Istenét szolgalta.
Sokszor térden alva imadkozik vala,
Térdeinek böre keméniedet vala,
Mint tevének böre meg vasztagult vala,
Ezeket Istenért mert szenvedi vala.
Ki jerusalemi püspöké téteték,
Az apostoloktul hollot valasztaték,
Mindenektöl ottan igen szereteték,
Isten dolgaiban mert sokat fáradék.
Es püspökségében szent nevét az urnak
Nagy álhatatossan az mi meg valtonknak
Praedikala batran igéit urunknak,
Mellért martiroma lön ö az Christusnak.
Az hitetlenektöl és meg haigaltaték,
Igaz mondasáert kövekkel veretek,
Az templom hegyére ottan felviteték,
Honnéd kegyetlenül tülök le veteték.
Hollot ö szárai igen meg szegetvén,
Ugy annira penig, hogy fél elevenen,
Nagy kinokban livén, földön föntörögvén,
Az ö gilkosiért szivböl könyörögvén.
Sok kinokkal ott-is tülök illeteték,
Az hitetlenektöl erössen taglaték,
Végre ugyan ottan ö agyon vereték,
Ezeknek utana menyekben viteték.
Dicsiret, diczöség az attia Istennek,
Légyen mind örökkén az fiu Istennek,
Vele egyetemben szent lelek Istennek,
Örökkén örökké egy bizony Istennek.

20 advan <dicsiretet>

Kézirata:

Pécsi-ék. 1674, 6a–8a. – Cím: DE SANCTO PHILIPPO ET IACOBO APOSTOLIS. – Nótajelzés: Ad notam Az paradiczomnak diczö etc. [XVIII. századi utólagos beírás:] Hala adasunk[ban rólad emlékezünk].

Tanító ének Szent Fülöp és Szent Jakab apostolokról. Fülöp életének Jézus nyilvános működéséhez kapcsolódó mozzanatai az újszövetségi könyvekben találhatók. A hagyomány szerint Palesztinában, a szkíták földjén (Déloroszország) és Frigiában működött. 87-ben Hierapolisban keresztre  feszítették. Lásd LexChrIkon 8, 198–205. Jakab apostol a „tizenkettő” egyike (Mk 3,18; Csel 1,13), akinek mellékneve az „ifjabb” és „Alfeus fia”. Szent Jeromos szerint azonos az „Úr testvéreinek” egyikével (Mk 6,3), aki a jeruzsálemi egyházközség feje volt (Gal 1,19), és vezető szerepet  játszott az első apostoli zsinaton (Csel 15,13–29). 62 húsvétján Annás főpap ölette meg; a hagyomány szerint letaszították a templom ormáról és kallózófával agyonverték. Ünnepük: máj. 1. Lásd LexChrIkon 7, 47–51. Tiszteletük hazai hagyományáról: Bálint 1977, I, 329–333.

A krónikás elbeszélő jellegű ének első négy versszaka buzdítás az ünnepi olvasmányok vagy a prédikáció tanításának befogadására (5: Gerieszd fell igédnek bennünk szomiuságat; 9: Törd meg szent igédnek kenierét minékünk). Az 5–7. versszak Fülöp apostol, a 8–14. versszak Jakab apostol életét  foglalja össze a Trienti Zsinat nyomán megreformált Breviarium Romanum napi zsolozsmájából a matutinum második nocturnusa három olvasmánya nyomán. A záróvers a szokásos doxológia. Az éneknek forrásául szolgáló latin életrajz a megfelelő sorok számával és a szövegrészek kiemelésével a következő:

Philippus Bethsaidae natus, unus ex duodecim Apostolis fuit, qui primum a Christo Domino vocati sunt: a quo cum accepisset Nathanael, venisse Messiam in lege promissum, ad Dominum deductus est. Quam vero Christus eum familiariter adhiberet, illud facile declarat, quod gentiles Salvatorem videre cupientes,  ad Philippum accesserunt; et Dominus, cum in solitudine hominum pascere vellet, sic Philippum affatus est: Unde ememus panes, ut manducent hi?
21–28:Is, accepto Spiritu Sancto, cum ei Scythia ad praedicandum Evangelium obtigisset, omnem fere illam gentem ad christianam fidem convertit. Postremo, cum Hierapolim Phrygiae venisset, pro Christi nomine cruci affixus lapidibusque obrutus est, Kalendis Maji. Ejus corpus ibidem a Christianis  sepultum, postea Romam delatum, in ecclesia duodecim Apostolorum una cum corpore beati Jacobi Apostoli conditum est.
29–32:Jacobus frater Domini, cognomento Justus, ab ineunte aetate vinum et siceram non bibit, carne abstinuit, nunquam tonsus est, nec unguento nec balneo usus. Huic uni licebat ingredi in Sancta sanctorum. Idem lineis vestibus utebatur:
33–36:cui etiam assiduitas orandi ita callum genibus obduxerat, ut duritiae cameli pellem imitaretur.
37–40:Eum post Christi ascensionem Apostoli Jerosolymorum episcopum creaverunt; ad quem etiam Princeps Apostolorum misit, qui nuntiaret, se e carcere ab Angelo eductum fuisse. Cum autem in concilio Jerosolymis controversia esset orta de lege et circumcisione; Jacobus, Petri sententiam  secutus, ad fratres habuit contionem, in qua vocationem gentium probavit, fratribusque absentibus scribendum esse dixit, ne gentibus jugum Mosaicae legis imponerent. De quo et loquitur Apostolus ad Galatas: Alium autem  Apostolorum vidi neminem, nisi Jacobum, fratrem Domini. Tanta autem erat Jacobi vitae sanctitas, ut fimbriam vestimenti ejus certatim homines cuperent attingere.
41–48:Nam is sexaginta sex annos natus, cum triginta annis illi Ecclesiae sanctissime praefuisset, Christum Dei Filium constantissime praedicans, lapidibus primum appetitur; mox in altissimum Templi locum adductus, inde praecipitatus est.
49–52:Qui, confractis cruribus, jacens semivivus, manus tenebat ad caelum, Deumque pro illorum salute deprecabatur his verbis: Ignosce eis, Domine, quia nesciunt quid faciunt.
53–56:Qua in oratione, graviter ejus capite fullonis fuste percusso, animam Deo reddidit, septimo Neronis anno, et juxta Templum ubi praecipitatus fuerat, sepultus est. Unam scripsit epistolam, quae de septem catholicis est.

Versforma: 12–12–12–12 (a–a–a–a); a sorok 6/6 osztásúak.

Dallama az utólag bejegyzett nótajelzés alapján: RMDT I., 15/II. sz. A Pécsi-ék. nótajelzése a kéziratnak 111a lapján található A paradicsomnak dicsőült kútfeje kezdetű apostol-énekre (De apostolis c.) utal, amelynek viszont a lapszámot idéző ( Nota folio 18) nótajelzése nem azonosítható. Ugyanennek Kájoni János  Cantionale catholicum –ában (1676, 432) lévő változatánál a nótajelzés Sztárai Mihály Hálaadásunkban rólad emlékezünk kezdetű népszerű énekére utal. Ugyanezt idézi a Pécsi-ék. XVIII. századi használója is a Szent Fülöp és Jakabról szóló tanító éneknél.

29 urunk attyafia – rokona, „testvére” volt Jézusnak (Mt 13,55; Gal 1,19).

45 meghaigaltaték – megkövezteték.

49 ö szárai igen megszegetvén – lábszárait megtörték (vö. NySz III, 84 és 108).

51 föntörögvén – fentereg, fetreng (NySz I, 817).

54 taglaték – vereték (NySz III, 372).




Hátra Kezdőlap Előre