Kézirata:
Pécsi-ék. 1674, 11a–12b.
– Cím: DE SANCTA MARGARETA 20
JULII. – Nótajelzés: Ad notam praecedenti [ = Az paradiczomnak diczöült
kutt feie].
Szövege megvan a következő XVIII. századi
kéziratban: Paksi Márton György-ék.
(1760, 514), Dőri-ék.
(1763–74, 324).
Elbeszélő-krónikás ének Antióchiai
Szent Margitról. Legendája szerint a IV. században
Diocletianus császár idejében Antiochiában lefejezték.
A keleti egyházban kezdettől, nyugaton a VII. századtól
vértanúságának története egyre több
legendás-csodás elemmel gyarapodott. Az elbeszélés
szerint a város prefektusa, a pogány Olibrius szépsége
miatt feleségül akarta venni Margitot, akit azonban keresztény
hite ettől visszatartott. Vö. LexChrIkon 7, 494–500.
A népszerű szent magyarországi tiszteletéről: Bálint 1977, II, 36–45.
A bevezető négy versszak az Atyaisten oltalmát
kérő általános könyörgés; a 16. sor
utal először Szent Margit példájára. Az 5–11. strófa
az életrajz foglalata, majd a 12. versszak a záró
doxológia. Az epikus hangvételű ének nem tartalmazza
a legendás, csodás részleteket. Az ismeretlen szerző
forrására is csak burkoltan céloz a 17. sorban:
„Kiről azt ovassuk”. Ez az utalás vonatkozhat a Legenda Aurea elbeszélésére, vagy
a hazai középkori források közül a breviáriumi
életrajzra és az ünnepi officium O Margareta,
caelorum virgo secreta kezdetű verses antifóna-sorozatára
(AH 28, 17–20; Chevalier 13177).
Ez utóbbi a hazai nyomtatott breviáriumokban általánosan
megtalálható. Rövid életrajzát Knauz Nándor egy 1376-ból való
hazai martirológiumból (OSzK, Cod. Lat. 89) így idézte:
„Aput Antiochiam Natalis s. Margarethe V(irginis), que cum esset annorum
XV. sub prefecto regionis olibrio post diuersa penarum genera et stupendia
miracula demum agonem martirii abscisione capitis consummavit.” (Kortan
213.)
Antiochiai Szent Margit ünnepe a hazai középkori
hagyomány alapján mindig július 13-ra esett. Európában
általában és a szerzetesrendek szokása szerint
július 20-án ünnepelték. (Vö.
Hermann Grotefend: Zeitrechnung des deutschen Mittelalters und
der Neuzeit. Hannover 1891–1898. II/2, 135.) A
Pécsi-ék. írója is erre a napra
teszi, ami idegen forrásra vagy olyan keletkezési helyre enged
következtetni, ahol idegen hatásra, ferencesek, karthauziak környezetében
Szent Margit tiszteletére szentelt templom búcsúját,
patrocíniumát nem az általánosan elterjedt magyar
szokás szerint ünnepelték. (Vö.
De Sancto Stephano rege Vngariae XXI avgvsti c. jz.) – Lásd LexChrIkon
7, 494–500; Bálint 1977,
II, 36–45.
Versforma: 12–12–12–12 (a–a–a–a).
Dallama a 476. sz. ének nótajelzése
alapján: RMDT II., 24/a. sz.
15 Kiröl azt olvassuk – LegAur: „Cuius
legendam Theotinus vir eruditus scripsit. De sancta margarita. Margarita de
civitate Antiochie filia fuit theodosii…”.