De Sancta Margareta 20 julii*

Ad notam Az paradiczomnak diczöült

Kegyes attya Isten, szerelmünknek czéllya,
És minden szenteknek dicsö koronaia,
Ki vágy mindeneknek te bölcz tanitoia,
Néked könyörgöknek kegyes hálgatoia.
Az te véghetetlen irgalmasságodat,
Kérünk tizta szivböl, mutasd io voltodat,
Mindenekben hozzánk attyai voltodat,
Mint atyank kegyessen, niuicsad malasztodat.
Ne nézzed, szent atyank, mi gonosságinkat,
Hánem mosogassád sebes tagainkat,
És törüld el-rolunk sok undokságinkat,
Világosiczád meg sötét vákságinkat,
Hogy dicsöségedben örökké élhessünk,
Szüntelen minniaian hogy örvendezhessünk,
És nagy bátorsággal aztot mi várhassunk,
Mint szent Margit aszszony, téged dicsirhessünk.
Kiröl azt olvasuk, Antiochiaban
Fö ember leania volt ezen városban,
Alazatos, tizta azért az Christusban,
És ötet tizen öt eztendös korában,
Midön Olibrius, ki tiztarto vála,
Meg tekéntvén ötet, meg kedvelte vála,
Olibrius hozzá kit hivátot vála,
Mert hazás társának ött kivánta vála,
De meg értvén tüle, hogy keresztén volna,
Az Christus Jesusban hollot tellies volna,
Minden reménsége czák Istenben vála,
Undok bálvaniokat meg vetete vala,
Sok szép intésekkel akára el vonni
Az Kristus Jesustól ö el-szákasztanni,
Pogany balvániokat vele tizteltetni,
Azokat szüntelen vele imadatni.
Kinek sok intését semminek tártanna,
Láta, hogy az Istent szent Margit aldanna,
Mas Istent imadni bizoni nem akárna,
Hánem menynek s földnek urat magasztalna.
Ezen Olibrius igen meg háragván,
Sok képpen büntelen holot kinoztatván,
Ezeknek utana feiet el-vágatván,
Christusért életét ezenképpen adván.
Igy nyeri meg bizony lelke boldogságat,
 szent Margit aszszony menyország lakasát,
Nagy gyüzedelmesen élete iutalmat,
Az örök életnek fénlö koronaiat.
Dicsiret, diczöség az atya Istennek
Légyen mind örökkén az fiu Istennek,
Vele egyetemben szent lélek Istennek,
 szent haromságnak, egy bizony Istennek.

Kézirata:

Pécsi-ék. 1674, 11a–12b. – Cím: DE SANCTA MARGARETA 20 JULII. – Nótajelzés: Ad notam praecedenti [ = Az paradiczomnak diczöült kutt feie].

Szövege megvan a következő XVIII. századi kéziratban: Paksi Márton György-ék. (1760, 514), Dőri-ék. (1763–74, 324).

Elbeszélő-krónikás ének Antióchiai Szent Margitról. Legendája szerint a IV. században Diocletianus császár idejében Antiochiában lefejezték. A keleti egyházban kezdettől, nyugaton a VII. századtól vértanúságának története egyre több legendás-csodás elemmel gyarapodott. Az elbeszélés szerint a város  prefektusa, a pogány Olibrius szépsége miatt feleségül akarta venni Margitot, akit azonban keresztény hite ettől visszatartott. Vö. LexChrIkon 7, 494–500. A népszerű szent magyarországi tiszteletéről: Bálint 1977, II, 36–45.

A bevezető négy versszak az Atyaisten oltalmát kérő általános könyörgés; a 16. sor utal először Szent Margit példájára. Az 5–11. strófa az életrajz foglalata, majd a 12. versszak a záró doxológia. Az epikus hangvételű ének nem tartalmazza a legendás, csodás részleteket. Az ismeretlen szerző forrására  is csak burkoltan céloz a 17. sorban: „Kiről azt ovassuk”. Ez az utalás vonatkozhat a Legenda Aurea elbeszélésére, vagy a hazai középkori források közül a breviáriumi életrajzra és az ünnepi officium O Margareta, caelorum virgo secreta kezdetű verses antifóna-sorozatára (AH 28, 17–20; Chevalier  13177). Ez utóbbi a hazai nyomtatott breviáriumokban általánosan megtalálható. Rövid életrajzát Knauz Nándor egy 1376-ból való hazai martirológiumból (OSzK, Cod. Lat. 89) így idézte: „Aput Antiochiam Natalis s.  Margarethe V(irginis), que cum esset annorum XV. sub prefecto regionis olibrio post diuersa penarum genera et stupendia miracula demum agonem martirii abscisione capitis consummavit.” (Kortan 213.)

Antiochiai Szent Margit ünnepe a hazai középkori hagyomány alapján mindig július 13-ra esett. Európában általában és a szerzetesrendek szokása szerint július 20-án ünnepelték. (Vö. Hermann Grotefend: Zeitrechnung des deutschen Mittelalters und der Neuzeit. Hannover 1891–1898. II/2, 135.) A Pécsi-ék. írója is erre a napra teszi, ami idegen forrásra vagy olyan keletkezési helyre enged következtetni, ahol idegen hatásra, ferencesek, karthauziak környezetében Szent Margit tiszteletére szentelt templom búcsúját, patrocíniumát nem az általánosan elterjedt magyar szokás szerint ünnepelték. (Vö. De Sancto Stephano rege Vngariae XXI avgvsti c. jz.) – Lásd LexChrIkon 7, 494–500; Bálint 1977, II, 36–45.

Versforma: 12–12–12–12 (a–a–a–a).

Dallama a 476. sz. ének nótajelzése alapján: RMDT II., 24/a. sz.

15 Kiröl azt olvassuk – LegAur: „Cuius legendam Theotinus vir eruditus scripsit. De sancta margarita. Margarita de civitate Antiochie filia fuit theodosii…”.




Hátra Kezdőlap Előre