|
Kézirata: Pécsi-ék. 1674, 25a–26a. – Cím: DE SANCTA MARIA MAGDALENA. – Nótajelzés: Ad Notam vt in folio 92. [egykorú utólagos beírás:] vel Atyaink [sokaságiból, kereszteny hüt tarhaszabol]. Ének Mária Magdolnáról, a Lauda mater ecclesia kezdetű vesperás-himnusz fordítása (Chevalier 10210; AH 52, 251). Szerzőjének Alanus ab Insulis (Lille-i Alanus, 1120 k. – 1202–1203) cisztercita szerzetest tartják (Szövérffy I, 322; II, 152–3). A magyarországi középkori breviáriumokban általánosan elterjedt. Szövegét a Breviarium Strigoniense (1524, 346b) nyomán közöljük:
A magyar fordításban a 6. versszaknak nincs megfelelője. Ez a korai kéziratokból hiányzik, a rímelés alapján utólagos betoldásnak tartják (vö. Mone III, 424). Az ének az evangéliumokban is sokszor szereplő Mária Magdolnáról szól, akit Jézus meggyógyított és aki a mesternek szolgált (Lk 8,2); jelen volt a kereszt alatt (Mk 15,40) és Jézus temetésénél (Mt 27,61; Lk 8,2). A föltámadás után elsőnek találkozott Jézussal, (ő a szereplője a Noli me tangere–jelenetnek (Jn 20, 11–18); a feltámadás hírét is ő viszi az apostoloknak (Mk 16,10). Ő kente meg Jézus lábát (Mt 26,7; Mk 14,3; Jn 12,3) és nővérével, az Úr körül sürgölődő Mártával szemben ő „a jobbik részt” választotta (Lk 10,42); fivérüket, Lázárt Betániában Jézus halottaiból feltámasztotta (Jn 11,1–44). Az evangéliumokból összeállítható mozaik-képet a keresztény hagyomány legendás elemekkel szőtte tovább. Magdolna Krisztus halála után testvéreivel, Mártával és Lázárral, továbbá Maximinusszal és a vak Cedoniusszal hajón Marsiliába (Marseille) jutott; a legenda szerint palesztinai üldözőik hitükért egy kormány nélküli hajóban a viharzó tengerre küldték őket. Gallia földjén ők hirdették elsőnek az evangéliumot, majd Mária Magdolna harminc esztendeig remeteségbe vonult, hogy bűneit sirassa. E legenda részletei Jacobus a Voragine Legenda aurea–ja és Temesvári Pelbárt Pomerium sermonum de sanctis c. prédikációs kötete nyomán a középkortól kezdve a prédikációszerzők forrása volt és a témát a XVII. századi énekszerzők is elővették. Ezt bizonyítja egy korábbi változata Petri András énekeskönyvéből (RMKT XVII./7, 103. sz.). Ünnepe: júl. 22. Lásd: LexChrIkon 7, 516–541; Bálint 1977, II, 70–76. Versforma: 8–8–8–8 (a–a–a–a). Dallama: A lapszámra utaló nótajelzés nem azonosítható. Az utólagos beírás az Ex more docti mystico kezdetű nagyböjti himnusz fordításának ismeretlen változatára utal, amely Atyáinknak szokásából kezdettel javított alakban Kájoni énekeskönyvében (1676, 171) található (vö. Ex more docti mystico c.); ezt a Menyországnak királynéja dallamára kezdetű Mária-antifóna dallamára énekelték. Feltehetően a Mária Magdolna-éneknek is ez lehetett a dallama (vö. RMDT II., 83/I. sz.).
|