De Sancto Emerico dvce et confessore v 9bris^*

1 teremtök 53 vigék mg-is 65 Lasló

Kézirata:

Pécsi-ék. 1674, 53b–55b. – Cím: DE SANCTO EMERICO DVCE ET CONFESSORE V 9BRIS. – Nótajelzés: Nota folio 95. [Későbbi kézzel:] Hala[adásunkban rólad emlékezünk].

Tanító ének Szent Imréről. Tiszteletéről lásd: V. novemb. Szent Imre herczegröl c. jz. – A névtelen szerző históriás-epikus modorban szerkesztett énekének bevezető hat strófája általános könyörgés a megtérésért, bűnbánatért. Ebben a 21–24. sorban utalás történik a kölcsönt vett pénzről (talentumról, mináról) szóló példabeszédre  – az „elvett girá”-ra, amelyet a számadáskor kamatostul kell visszafizetni. A példabeszéd az evangéliumokban megvan Máténál (25,14–23) és Lukácsnál (19,12–26); mindkét szakasz szerepel a Missale Strigoniense középkor végi kiadásaiban a hitvallók ünnepére előírt perikópák, evangéliumi  szakaszok között. A 21. sorban a „gyra” szó azonban azt is elárulja, hogy az énekszerző olyan templom használatára szerkesztette énekét, ahol ezt a részt Lukács könyvéből olvasták, mert a pénz ilyen elnevezése csak itt található (lásd alább a jegyzetben). A példabeszéd Lukács könyvéből Káldi György fordításában a következő:

• ¹² Egy nemes ember meszsze-valo tartományba méne, hogy magának országot venne, és viszsza-térne. ¹³ Elő-híván pedig az ő tíz szolgait, tíz girat ada nékik, és monda nékik: kereskedgyetek mig meg-jövök. ¹⁴ Az ő polgári pedig gyülölik vala őtet, és követséget küldének utánna, mondván: Nem akarjuk ezt  rajtunk uralkodni. ¹⁵ És lőn, hogy meg-vévén az országot, meg-térne: és elő hagya hivattatni a' szolgákat, a' kiknek a pénzt adta vala, hogy meg-tudná, ki-ki menyit kereskedett vólna. ¹⁶ Elöjöve pedig az első, mondván: Uram a' te girád tiz girát nyert. ¹⁷ És monda néki: Örülly jó szolgám, mivel hogy a'  kevésen hiv voltál, hatalmad lészen tiz városon. ¹⁸ A' második is el-jöve, mondván: Uram a' te girád öt girát nyert. ¹⁹ Ennek-is monda: Te-is légy öt várason. ²⁰ Más-is el-jöve, mondván: Uram, ihon a' te girád, melly nálam el tétetve vólt a' kezkenőben: ²¹ mert féltem tőled, hogy-im kemény ember vagy:  el-vészed a' mit le nem töttél, és meg-aratod a' mit nem vetettél. ²² Monda néki: A' te szádból itéllek-meg téged gonosz szolga. Tudod vala hogy én kemény ember vagyok, el-vévén a' mit le nem töttem, és meg-aratván a' mit nem vetettem; ²³ 's miért nem adtad tahát az én pénzemet a' pénz valto asztalra,  hogy én el-jővén, uzsorákkal vöttem volna ki azt? ²⁴ Es az ott-álloknak monda: Vegyétek el tőle a' girát, és adgyátok annak a' kinec tiz girája vagyon. ²⁵ És mondá néki: Uram, tiz girája vagyon. ²⁶ Mondom pedig néktek, hogy mindennec a' kinek vagyon adatik, és bévelködik: attol pedig a' kinek ninchen, a' mie vagyon-is el-vétetik tőle.

Az ének második, doxológiával végződő része Szent Imre legendájának három részletét tartalmazza: a veszprémi Szent György-egyházban tett fogadalmát (7–14. vsz.), a halálát és végül a kanonizációját (15–18. vsz.). Ezeknél a szerző forrása a szent középkori legendájának szövege volt, amely a XVII. században nyomtatott kiadásokban (Laurentius Surius, Bongarsius) közkézen forgott (vö. Szentpétery, Scriptores II, 447). Ennek gondolatmenetét híven követte átvéve a latin szövegnek olykor egy-egy jellemző fordulatát is (lásd alább a jegyzetekben idézett részleteket).

Versforma: 12–12–12–12 (a–a–a–a).

Dallama: RMDT I., 15/II. sz. – A lapszámra utaló nótajelzésről lásd: De Sancto Luca evangelista XVIII 8bris c. jz.

21 az el-uet gyrat – súlymérték és pénzérték megnevezése a Szentírásban, amely becslésen alapult és ezért az azonosítása a lexikonokban, szótárakban eltérő. A magyar elnevezések is ezt a bizonytalanságot tükrözik. Mózes második könyve (Kiv 30, 13) a „fejadó” értékéről a Vulgata szerint így rendelkezik:  „Hoc autem dabit omnis qui transit, dimidium sicli iuxta mensuram templi”. Károli Gáspár fordításában a „siclus” szerepel, míg Káldi György a „siclus”-t és a „gera”-t vagylagosan iktatja a mondatba. Ennek oka, hogy az eredeti héber szövegben a géráh (gére, gira) a „siclus” (sékel) megfelelője. Lukács evangéliumának példabeszédében viszont a Vulgata „mna” (mina) elnevezése megfelelőjeként szerepel a „gira” a magyar fordításokban. Ezt viszont a perikópa feltehetően sokkal korábbi, hagyományos szövegéből  vette át Károlyi Gáspár és Káldi György egyaránt. – A szó egyébként a régiségben „marca, talentum” jelentésben volt használatos (NySz I, 1091. A TESz I, 1062. magyarázata téves.). Vö. 576. sz. 29. sor jz.

29–34 A legendában: „Beatus Henricus aetate proficiens, per virtutum merita gloriosa sua semper augmentabat insignia…” (Szentpétery, Scriptores 453.1. 24. sor).

33 ayandeki szent lelek Istennek – a természetfölötti erények (virtutes) Szentlélektől való származásának szentírásbeli indokolása Izaiás prófétánál (11,1–3) gyökerezik.

35–48 A legendában: „Contigit autem, ut dum nocte quadam orationis causa secreto, uno totum contentus famulo, vetustissimam et antiquissimam, quae in Besprimiensi civitate ad honorem pretiosissimi Christi Georgii fabricata est intraret ecclesiam, ibique orationi vacando, quid acceptabilius offerret deo,  penes se retractaret, subito lumen cum ingenti claritate totum ecclesiae circumfulsit aedificium, in quo vox divina in supernis insonuit: Praeclara est virginitas, virginitatem mentis et corporis a te exigo. Hanc offer, in hoc persta proposito”. (I.h. 453. 1. 28. skk. sorok).

51 ezt meg ielentvén édes mesterének – „secretum hoc apud se conservabat et ministro illi, qui huic divino colloquio et aliis plerumque solus aderat, nec cuiquam rem huiusmodi usque ad obitum suum periret, obsecrando interdicebat”. (I.h. 454. 1. 16–19. sor.)

57–60 Még iffiukoraban…Meg ada vég szivel az fiu Istennek Nagy örömmel lelkét…– „Verum ubi corpore dissoluto in aetate adhuc iuvenili data est ei hereditas in terra viventium”. (I.h. 456. 1. 1–2. sor.)

65–68 A legendában: „Rex itaque Ladislaus, utpote divinae religionis cultor, convocato concilio et indicto triduano ieiunio in Nonis novembris corpus beati Henrici cum honore elevavit”. (I.h. 460. 1. 2–5. sor.)

65 fell uéuén â földböl – A kifejezés egyben utalás is Szent Imre fő ünnepére, november 5-re, amely az oltárra emelésnek és szentté nyilvánításnak napja volt (elevatio, translatio). A másik ünnep szeptember 2-án a halálának vagy temetésének (depositio) emléknapja. A régi magyarországi kalendáriumban mindkettő rangos ünnep volt.