De Sancto Martino episcopo et confessore XI 9bris*

Boldog az olly ember bizonnyal Istenben,
Az ki szüntelenül uigyaz életében,
Büneit el hágyuan öruend az Istenben,
Vigyazuan kit tálal urunk ez életben.
Környülök forgodik bizonnyal ázóknak,
Kik tellyes éltekben ö néki szólgalnak,
Meg áyandékozvan az paradicsomnak
Bóldog örömével örök boldogságnak.
Azért mind feienként néki könyörögiünk,
Tiszta szivböl hozzá minniaian folyamiunk,
Bününkböl ki térvén szüntelen vygyazzúnk,
Hogy mikor el-iüvend, készen talaltassunk.
Szorgalmatossággal tehat mi vigyazzunk,
 melyben szent Martont minniaian kövessük,
Hogy ez élet utan vele örvendhessünk,
Es minden szentekkel az Istent aldhassunk.
Szülleték szent Marton az Szábariaban,
Es Constantiusnak ö iffiu korában,
Es az Julianus csasár taboraban
Hadákozik vala ezeknek hadában.
Alamiznat kitöl szegény hogy kiuánna,
De nem uala egyeb néky, mit adhatna,
Hanem az palastyat ketté hollott oszta,
És Isten neuében â szegénnek ada.
Mellet az ur Jesus nagy io néven vévén,
Az dicsö szent Marton hogy ezt cselekedvén,
Es követközendö eyel illy ielt vivén,
Azon fél palastban Isten meg ielenvén,
Dicsö szent Martonnak az Christus igy szóla:
Marton, te engemet ezzel meg ruházvan.
Maganak mi urunk ezt tulaydonitvan,
Mivel hogy â szegént Marton meg ruhazvan.
Tizen nyolcz esztendös szent Marton hogy vala,
Megkeresztelkedvén nem sók idö mulvá
Az hádakozásnak hollot béket hagya,
Mert az ur Istennek szólgalni akara.
Pictaviabeli püspökhöz ö méne,
Az Hilariushoz magat hóllot szerze,
 ki akolita szent Martont ott téve,
Egyhazi rend közé számlalvan rendele.
Es annak utana tisztre emelteték,
Miuel mindenektöl igen keduelteték,
Azért püspökségre ottan ualasztaték,
Turoniabely püspöké tétetek.
Hollot calaustromot szent Marton rákatvan,
Szórgalmatossággal mellyet csinaltatvan,
Sok szerzeteseket à kiben álkutvan,
Kikkel egyetemben Istent mágasztalvan.
Mikoron peniglen meg betegült valá,
Az élö Istennek ö könyörög vala,
Ez árnyék világbul meg szábadétanna,
S az boldog örömre vinnie hozzaia.
Mihelt ezt meg hálvan az ö tanituany,
Imégyen keszdének reá kialtanni:
Szerelmes szent atyank, méirt ákarsz el-hadni,
Minket, fiaydat árvasságra hadni?
Kiken szánakodvan könyörge Istennek,
Ha szükséges vágyók, uram, népeidnek,
Nem vonszom meg tülek mágamat ezeknek,
Légyen ákarattyá te szent fölségednek.
Es hániatta midön hóllot feküt uolna,
Az élö Istennek ö könyörgöt uólna,
Kérék uála ötet, hogy ö meg fordulna,
Mert könyebségere alytuan ugy uólna,
Kegyes szoval monda: Hádgyatok már békét,
Hadd nézzem inkáblan â nagy magas menyet,
Kegyes és kegyelmes édes Istenemet,
Hogy sem mint ez árnyek nagy fekete földet.
Midön halalahoz közelgetet, láta
Az csálard ördögöt ott allanni, s monda:
Mit iársz itt kegyetlen és irygy bestia!
Nem talasz én bennem semmit te halálra.
Leg ottan mindgyarast lelkét az Istennek
Vég szivel meg ada szent teremtöienek,
Mellyet az angyalok üdvözetöynek
Szep éneklésekkel tisztelvén vittenek.
Dicsiret, dicsösség az atya Istennek
Légyen mind örökkén az fiu Istennek,
És az vygasztaló szent lélek Istennek,
Tellyes szent haromság egy örök Istennek.

8 örömé<nek>vel 49 ö meg 69 közelgetet <volna>

Kézirata:

Pécsi-ék. 1674, 55b–57b. – Cím: DE SANCTO MARTINO EPISCOPO ET CONFESSORE XI 9BRIS. – Nótajelzés: Nota in folio 98. [Későbbi beírás:] Fohazkodom Hozzád Uram [Istenem].

Tanító ének Szent Márton püspök hitvallóról. A pannoniai Savariában, a mai Szombathelyen született 316–7 táján. Előbb II. Constantin, II. Constantius és I. Julianus Apostata császárok idején Galliában katonáskodott, majd Poitiersban Szent Hilarius püspök hatására a kereszténységre tért. Klerikus (akolitus) és 371-ben Tours püspöke lett. Több virágzó kolostoralapítás (Ligugé, Marmoutier) fűződik nevéhez. 397-ben halt meg. Franciaország és a nyugati kereszténység egyik legnépszerűbb középkori szentjének életrajzát 400 körül Sulpicius Severus, a VI. században Toursi Szent Gergely és Venantius  Fortunatus írták meg. Ezek szolgáltak forrásul a későbbi legendák és breviáriumi életrajzok megírásához. Ünnepe: nov. 11. Lásd: LexChrIkon 7, 572–9; Pauly 3, 1056–7; tiszteletének gazdag magyarországi hagyományáról: Bálint 1977, II, 452–71.

A névtelen szerző éneke két részből áll. Az első négy versszak az ünnepi mise evangéliumát idéző bevezetés. Erre a napra a középkor végi Missale Strigoniense az urukat felkészülten, magukat felövezve váró szolgákról szóló példabeszédet (Lk 12,35–40) írja elő. Az első 16 sorban erre ismételt utalás történik; tehát az ének olyan közösség számára készült, ahol a híveknek a hagyományos régi evangéliumi szakaszt olvasták. Ez az egyező szövegrészek kiemelésével a következő:

  • 35 Légyenek fel-övedzve a' tí ágyékitok, és égő gyertyák kezeitekben, 36 és tí hasonlók az ö urokat-váro emberekhez mikor térjen-meg a' menyegzőből: hogy midőn meg-jö, és zörget, mingyárt meg-nyissák néki. 37 Bóldogok azok a' szolgák, kiket midőn meg-jő az úr, vígyázva talál: bizony mondom néktek, hogy fel-övedzi magát, és azokat le-telepíti, 38 és által-menvén szolgál nékik. És ha a' második vigyázáskor jő, és ha a' harmadik vigyázáskor jő, és úgy talállya, bóldog szolgák azok. 39 Azt pedig tudgyátok, hogy ha a' chelédes ember tudná, melly órában jőne-el a' lopo, vígyázna általán-fogva, és nem tudná meg-ásni az ö házát. 40 Tí-is légyetek készek: mert a'melly órában nem vélitek, el-jő az embernek Fia.

Az ének második részében (5–11. vsz.) Szent Márton élete van megverselve a Tridenti zsinat nyomán megújított Breviarium Romanum alapján. Az ének forrásául szolgáló latin életrajz a megfelelő sorok számának feltüntetésével és a szövegrészek kiemelésével a következő:

17–20: Martinus Sabariae in Pannonia natus, cum decimum attigisset annum, invitis parentibus ad ecclesiam confugiens, in catechumenorum numerum adscribi voluit. Quindecim annos natus in militiam prefectus, primum in Constantii, deinde in Juliani exercitu militavit.
21–24:Qui cum nihil haberet praeter arma, et vestimentum que tegebatur, Ambiani pauperi ac nudo, ab eo petenti, ut Christi nomini sibi elemosynam tribueret, partem chlamydis dedit.
25–32:Cui sequenti nocte Christus dimidiata illa veste indutus apparuit, hanc mittens vocem: Martinus catechumenus hac me veste contexit.
33–40:Decem et octo annos cum haberet, baptizatus est. Quare relicta militari vita, ad Hilarium Pictaviensem episcocum se contulit, a quo in acolythorum numerum redactus est.
41–48:Post factus episcopus Turonensis, monasterium aedificavit, ubi cum octoginta monachis sanctissime aliquamdiu vixit.
49–52:Qui cum postea ad Candacensem vicum suae dioecesis in gravem febrem incidisset, assidua Deum oratione precabatur, ut se ex illo mortali carcere liberaret.
53–60:Quem audientes discipuli sic rogabant: Cur nos pater deseris? cui nos miseres derelinquis? Quorum voce commotus Martinus, ita Deum orabat: Domine, si adhuc populo tuo sum necessarius, non recuso laborem.
61–68:Sed cum eum in illa vehementi febre supinum orantem viderent discipuli, suppliciter ab eo petierunt, ut converso corpore, tantisper dum remitteret morbi vis, pronus conquiesceret. Quibus Martinus: Sinite me, inquit, caelum potius quam terram aspicere: ut suo jam itinere iturus ad Dominum spiritus dirigatur.
69–72:Instante jam morte, viso humani generis hoste: Quid inquit, astas cruenta bestia? nihil in me funeste reperies.
73–76:Ea in voce, unum et octoginta annos natus, animam Deo reddidit, quam angelorum chorus excepit, eosque divinas canentes laudes multi, in primisque Severinus Coloniensis episcopus audivit. Et sanctus etiam Ambrosius eodem tempore ad altare arctiori somno correptus, ac postea tertiam horam excitatus:  Scitote, inquit, fratrem meum Martinum exisse de corpore meque eius funeri piam operam dedisse.

Az utolsó versszak a szokásos doxológia.

Versforma: 12–12–12–12 (a–a–a–a); a sorok 6/6 osztásúak.

A Pécsi-ék. lapszámra utaló nótajelzése nem azonosítható. A későbbi kézzel beírt kezdősor a 42. zsoltár XVI. századi parafrázisát idézi, amely Szegedi Gergely énekeskönyvéből (Debrecen 1569, 200) terjedt el a XVI–XVII. századi protestáns gyűjteményekben. Ennek 4x11-es versformája azonban nem egészen  egyezik a Szent Márton-énekével; feltehető hogy az eredeti dallamot (vö. RMDT I., 97. sz.) a Pécsi-ék. utólag beírt nótajelzésének bejegyzője a 4x12-es formához módosította.

5 ázóknak – azoknak (hibás ékezettel).

37 Pictaviabeli – Pictavia, Poitiers latinos alakja.

39 akolita – acolythus, az egyházi rend szentségének egyik fokozata, az ún. kisebb rendek legmagasabbika. Az ősegyház gyakorlata szerint az erre felszentelt személy mint az egyházi rend tagja az oltár körüli szolgálatban segédkezett.

44 Turoniabely – Turonia, Tours latinos alakja.

47 álkutvan – alkotván.

61 hániatta – hanyatt.


Hátra Kezdőlap Előre