De Sancto Stephano prothomartire*

Nota: Mittitur ad Virginem etc.

IMé egykor Szent István Istenben fel-álla,
Bátorsággal Sidóknak hogy ö prédikálna:
Es penitentziára mindent fel-indítna,
A' mint a' Szent Irás ezt nyilván bizonyittya.
A' Christus személy-szerint néki meg-jelenik,
Szent István szive akkor meg-bátoríttatik:
Mint szép gyémánt Istenben fel-ékesittetik,
Szerelméböl szép IESUS hozzá mutatódik.
Gyorsasággal Menyégböl Angyal le-küldetik,
Es Isten akarattya akkor meg-jelenik:
Hogy ne félne haláltól néki izentetik,
Mártyrságra Istentöl mert fel-szenteltetik.
Alázatos Szent István, a' meg-dorgálásban,
Lön gyönyörü ajakú az igaz mondásban:
Halhatatlan szorgalmas Istennek úttyában,
Meg-is koronáztaték, magas Menyországban.
A' Sidók kedve-szerint nem prédikál vala,
Mert Menyböl az Istentöl taníttatott vala:
Akkor szörnyü haláltól semmit nem fél vala,
Názáreti IESUS-ról bátran igy szól vala:
Az Istennek Szent Fia, a' kit meg-öltetek,
Idvezitönk mi-nékünk a' IESUS hidgyétek:
Ö-általa Istenhez bizony nyilván fértek,
Nálla-nélkül idvesség nem adatik néktek.
Sidók-között Saulus, hires vitéz vala,
Szent István halálában ö-is részes vala:
A' maga köntösit ottan le-vetette vala,
Kin a' Szent István vérét ki-ontotta vala.
Istvánt igaz mondás-ért hogy kövezik vala,
Az Egekre szemeit gyakran veti vala:
Ellenségé-ért az Istent engeszteli vala,
Hogy meg-bocsássa nékik, imádkozik vala.
Oh Egek drága gyöngye, szerelmes IESUS-om,
Bünösök szép váltsága, ártatlan Christusom:
Ne-nézd e' nép vakságát, szivemböl kivánom,
De bocsásd-meg ö bünök édes ohajtásom.
A' mezöben kövekkel hogy le-verték vala,
Saulnak szép köntösin hogy meg-ölték vala:
Elsö Mártyrnak akkor választatott vala,
Teste-felett nagy siralmat ott miveltek vala.
Az ártatlan kis IESUS már született vala,
Istállóban, Jászolban rengettetik vala:
Szent Annyától posztóban takartatott vala,
Szüznek gyenge szép teje, már szájában vala.
Születésnek-utánna egy szép piros Rósa,
Született kis Jesusra, szépen reá szálla:
Kinek az ö illattya Menyországban hata,
Angyaloknak szép rajja arra szállott vala.
Mennyégben az Angyalok, már vigadnak vala,
Alleluját nagy vigan énekelnek vala:
Hogy a' piros szép Rósák már bimbóznak vala,
Illattal, és szépséggel mert bövülnek vala.
E' Szent Vitéz hadakozni akkor készült vala,
Hogy Országot foglalna, Zászlót emelt vala:
Nagy fel-szóval mindennek erössen kiáltya,
E' hadba a' ki menne, nagy jutalma vólna.
E' hir halván, nagy hamar szép hadat támaszta,
Mert száz negyven-négy ezert magához hódlata:
A' szép piros veres Zászlót ö maga hordozza,
Vitézinek utánna erössen kiáltya:
Ne-féllyetek vitézek, kik engem követtek,
Veres kopját, s' lobogót kik velem emeltek:
Mert Országot, s' jutalmat bizony ollyant nyertek,
Kit Világi életben nem látott szemetek.
Az ártatlan szép Jesus az ö Szent Országát,
Adgya nékünk; kik várjuk az ö bóldogságát:
Es Szent István Martyrnak láthassuk óltalmát,
s' Azoknak kik követték értünk imádságát.
Dicsirtessél örökké áldott szép IESUS-unk,
Ki mi-értünk születtél Meg-váltó Christusunk:
E' Világon éltünkben légy mi orvosságunk,
Hóltunk-után, engedd-meg örök bóldogságunk.

Nyomtatott kiadása:

Kájoni János: Cantionale catholicum. Csík 1676, 452–3. – Cím: DE SANCTO STEPHANO PROTHOM[ARTIRE]. – Nótajelzés: Nota: Mittitur ad Virginem etc. – Szövege megvan a második kiadásban is (1719, 382).

Megtalálható még a következő XVIII. századi gyűjteményekben: Paksi Márton György-ék. (1760, 593), Dőri Ferenc-ék. (1763–74, 396), Bozóki Mihály: Katólikus kar-béli kótás énekes könyv (Vác 1797, 66). – A bethlehemes játék keretén belül Szent István első vértanú napján énekelt változatát lásd MNT II., 647.

Ének Szent István első vértanúról. Az apostolok hét szegénygondozó munkatársának egyike. Megválasztásukat és kézrátétellel diákonussá (szolgálattevővé) való felszentelésüket az Apostolok cselekedetei (Csel, 6,6) írója mondja el. Ugyancsak ő részletesen elbeszéli a törvényekhez ragaszkodó  zsidóság István ellen emelt vádjait, a főtanács előtt mondott beszédét és megkövezését, amelynél jelen volt Saul, későbbi nevén Szent Pál apostol (Csel 6,8–8,1). Ünnepe: dec. 26. Lásd LexChrIkon 8, 395–403; Bálint 1973, 111–125.

A históriás epikus modorban szerkesztett ének első fele (1–10. vsz.) az Apostolok Cselekedeteinek elbeszélését foglalja versbe. A második rész (11–18. vsz.) a karácsonyra utal és Szent István vértanúságát mint az Isten országáért hozott vitézi önfeláldozás példáját jellemzi, amelynek jutalma a  „világi életben nem látott” ország szép haddal való elfoglalása. Az ének szerzője ismeretlen. Jellegéből arra lehet következtetni, hogy ez is egy korábbi kéziratos hagyományból került Kájonihoz és a Pécsi-énekeskönyvből csak annak csonkasága miatt hiányzik.

Versforma: 13–13–13–13 (a–a–a–a); a sorok 7/6 osztásúak.

Dallama: RMDT II., 145. sz.

25 Saulus szep köntösin – Csel 7, 58: Es ki-vetvén őtet a' váras-kivűl, kövezik vala: és a' tanúk le-tévék az ö ruhájokat, egy ifiúnak lábainál, ki Saulusnak hívattatik vala.

58 száz negyven-négy ezret – utalás a Jelenések könyve (14, 1–3) látomására: Es láték: és ímé egy Bárány áll vala a' Sion hegyén, és ö-véle száz negyven-négy ezren, az ö homlokokon írva lévén az ö neve, és az ö Attya neve. És hallék szózatot az égből, mint sok vizek zúgását, és mint nagy meny-dörgés szavát: és és a' szózat, a' mellyet hallék, olly mint a' czitarások  szava, kik czitaráznak az ö czitarájokon. És énekelnek vala úgy-mint új éneket, a' szék-elött, és a' négy lelkes-állat-elött, és a' vének-elött: és senki nem mondhattya vala az éneket, hanem chak a' száz negyven-négy ezeren, a' kik a' főldről árron vétettek-meg.




Hátra Kezdőlap Előre