[EZ mostani vég-órámra…]*

Nota: A' véghetetlen kegyelmü, etc.

EZ mostani vég-órámra,
Ide-gyült Hivek gyászomra,
Vigyázzatok én siralmimra.
Fejem függesztve, lelkem epedve,
Szivem reszketve, szemem könyvezve,
E' kis ének-szó mit ád elötökbe.
Iffiak, vének meg-hallyátok,
Szivetekbe bé-irjátok,
Ha mit itten most ti hallotok.
Mert ez napotok, Nyilván tudgyátok,
El-nem szaladtok, hanem meg-haltok,
Es e' Világból minnyájan ki-múltok.
Gyermeki ártatlanságom,
Istennél vólt kedves napom,
Jót mutató szép példázatom.
Benned irígység, harag, gyülölség,
Utált kevélység, undok fösvénység,
Nem találtatott semmi olly vétkesség.
Eletem gyenge fonala,
A' halálnak kaszájára,
Bár még akkor eshetett vólna.
Most nem féltetne, Pokol gyötrelme,
Emésztö tüze, mardosó férge,
Es ördögöknek rettentö serege.
Iffiúságomnak napjai,
Jaj hol vattok vigasági,
Gyönyörködtetö játéki.
Hamar lépésim, gyors forgódásim,
Serény futásim, ugrándozásim,
Bánatra juttak én víg nevetésim.
Szemeimnek tekínteti,
Szájam ékes mosolygási,
Lábaim vétkes lépési.
Botránkoztató, kezem illetö,
Bünre ingerlö, vétekben ejtö,
Ti-is nagy kínra ne-jussatok, félö.
Testem czifrázó ruháim,
Ekesitö szép köntösim,
Külömbözö szép öltözetim.
Most gyászban juttak, unalmat attak,
Bút árasztottak, s' csúfságra hoztak,
Lelki ruhámtól félö meg-fosztottak.
Lelkem tár-háza lakossa,
Szivemnek belsö titkossa,
Engem vezérlö birócska.
Most ké' vigyáznod, bátoritanod,
Jómban forgódnod, örömet adnod,
Idvességemre-menö útat nyitnod.
O sok-számú gondolatim,
Haszontalan törödésim,
Gyümölcstelen sok múnkáim.
Bár csak felire, lött vólna mérve,
Azoknak bére, hasznos érdeme,
Szegény lelkemnek idvezitésére.
Földön-lévö éppületek,
Gyönyörködtetö termetek,
Külömb-külömb bö-termések.
Nem vigasztaltok, söt fonnyasztotok,
Jaj nem tápláltok, kínomra vattok,
s' Félö a' lelki-jóktól meg-fosztotok.
Jaj im most veszem eszembe,
Hogy testem van helyheztetve,
Kis koporsómban bé-téve.
Majd sirban visznek, föld-alá tésznek,
Oda rekesztnek, el-is felejtnek,
Róllam ez-után meg-sem emlekeznek.
Immár beszédem fordítom,
Az Ur Istenhez fel-nyújtom,
Idvességem csak tölle várom.
Mert meg-igirte, minden el-hidgye,
Hogy Christus vére, életünk bére,
Idvességünknek nagy erös érdeme.

Nyomtatott kiadása:

Kájoni János: Cantionale catholicum. Csík 1676, 700–1. – Cím: MAS. – Nótajelzés: Nota: A' véghetetlen kegyelmü, etc. – Megvan a második kiadásban is (1719, 592).

Temetési ének, a halott nevében előadott búcsúztató. Forrása, szerzője ismeretlen.

Versforma: 8–8–9–10–10–11 (a–a–a–b–b–b); a tízes sorok 5/5 osztásúak belső rímmel.

Dallama: RMDT II., 200/I. sz.

42 Lelki ruhámból – utalás a mennyegzői ruháról szóló evangéliumi példabeszédre; Mt 22, 11–12: Bé-méne pedig a' király hogy látná a' le-telepedteket, és láta ott egy embert nem mennyegzős ruhába őltözöttet. És monda néki: Barátom, mint jöttél ide-bé menyegzős ruhád nem lévén? Amaz pedig el-némúla.

45 Engem vezérlö birócska – a lelkiismeret szava.




Hátra Kezdőlap Előre