Az örökké-valóságról*

GYakorta mongyuk, örökké;
S' meg örökkön, örökké
De mit tészen, az örökké,
Vallyon sokan tudgyáké?
Ezt a' kik jól meg-értenék,
Rosz úton nem járnának;
Elteket job rendbe vennék,
Rosztúl el távoznának.
Eörökkére csak jòl vigyáz;
Ezernyi ezerszer száz,
S' ennél-is többet ha számlálsz,
Csak kezdetre sem találsz.
Minden fövenyit Tengernek
El hordanák egygyenként;
Bár egygyet egygyet vinnének,
Száz ezer esztendönként.
De akkor-is nem kezdenék
Ez nagy örökkét érni:
Ezt a' kik jól fontba vennék,
Jobban fognának élni.
A' kiknek örökké-valók
Elméjekben nem férnek;
Barmokhoz igen hasonlók,
Barom formára élnek.
A' test minden javaival,
Majd el-rothad, s' porban dül:
Meg-ál Lélek munkáival;
Hozzá szivünk még sem fül.
Ha mi gonoszt Lelkünk mivelt,
Fen marad gonoszsága;
Pokolban szerzet néki helyt
Világi bolondsága.
Kivel igy veszted Lelkedet,
El marad hamar tölled:
A' mivel töltöd testedet,
Azzal bövül-meg nyüved.
Lelked bünnel oly kénra szál,
Melynek vége nem lészen;
Es örök gyötrelmet talál,
Melyröl senki nem tészen.
Itt kevessé kényeztetel;
De ott örökké szenvedsz;
Kitöl bünnel öleltetel,
örökké azzal epedsz.
A' mi tart kevés ideig,
Lelked örökké veszti;
Világ ha szép-is hóltodig;
örök jódat süllyeszti.
Ezer tallérát az edgyért,
Senki el nem cserélné
Még-is az Eget a' porért
El-hadgyuk: ah! ki vélné.
Orvoslò vasat szenvedünk,
Hogy testünk meg-gyógyúllyon:
De keveset sem gerjedünk,
Hogy örök kinunk múllyon.
Eörökkéröl csak álmodunk,
Ez s' ez a' jele nyilván;
Mert csak Földnek böcsöt adunk,
Az Eget meg gúnyolván.
Hogy ha viszsza térne csak egy,
Pokol-béli tömlöcsböl;
Soha sem vólna oly nagy hegy,
Melyre nem hágna völgyböl.
Minden kincs, minden uraság,
Kit csak testednek gyüjtetsz;
Örökké-valókhoz gazság;
Meg-ládd, hogy ha fel-ébretsz.
Ne várd, hogy ébreszszen halál
örökké-valóságra;
Mert ha vak álmodban talál,
Szegeztet tüzes ágyra.
Job most, egy kevés ideig,
Buzgòn Istent szólgálnod;
Az után mind örökkéig
Istennel uralkodnod.
Jesus Annyához, s' Szentekhez,
Jobb mostan ragaszkodnod;
Múló Világbúl Egekhez
Ez úton rugaszkodnod.

CCK 236. lapján, a 636. sz. ének szövege után: Ezt, és ez elöt való két Eneket, más Nótárais mondhatni: fol. 73. (= Adsint huc omnes Angeli.)

Nyomtatott kiadása:

Cantus catholici. Kassa 1674, 230–2. – Cím: MAS. Az örökké-valóságról. – Dallamát is közli.

Verses elmélkedés az örökkévalóságról és a világ hívságáról. Tartalma, formája rokon a kassai Cantus catholici Ah, ki sokan örök tűznek kezdetű, latinból fordított darabjával (De redamando Deo  c.), amely nótajelzésében ezt az éneket idézi; mindkettő az énekeskönyvben a Farsangos napokra valo enekek között található;  lásd De redamando Deo c. jz. – Alternatív nótajelzésre vonatkozó megjegyzés található az énekeskönyv 236. lapján a Szörnyű örökké-valóság, kezdetű ének után: Ezt, és ez elöt való két Eneket, más Nótárais mondhatni: fol. 73. [ = Adsint huc omnes Angeli].

Versforma: 8–7–8–7 (a–a–a–a vagy a–b–a–b).

Dallama: RMDT II., 55. sz.

24 örök jódat süllyeszti – elveszti (NySz II, 1623).

32 Soha nem vólna oly nagy hegy – a hasonlat értelme: nem lehet elképzelni akkora lehetetlenséget, hogy valaki a kárhozatból visszatérjen.

34 Örökké-valókhoz gazság – az örökkévalósághoz hasonlítva kivetni való szemét, ganéj (NySz I, 1070).


Hátra Kezdőlap Előre