A Szentháromság mint oszthatatlan egység nevében. András, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma*, Szerbia, Halics és Ladoméria királya. Mindörökké.
Mivel úgy országunk nemeseinek, mint másoknak szent István királytól megszabott szabadságát az olykor haragjában bosszúálló, olykor pedig rosszindulatú vagy saját hasznukat hajhászó emberek tanácsára hallgató némely királyok hatalmukkal sok mindenben megrövidítették, ezért maguk a nemeseink a mi és királyelődeink felségét buzgó könyörgésekkel országunk megjavításáért zaklatták.
Mi tehát az ő kérésüknek mindenben – ahogy tartozunk – eleget kívánunk tenni, különösen, mivel közöttünk emiatt már gyakran nem csekély volt az elkeseredés, amit a király iránti tisztelet teljes egészében való megőrzése érdekében illik elkerülni, ezt ugyanis senki más jobban meg nem teheti, mint ők, ezért megadjuk a szent István királytól úgy nekik, mint országunk más embereinek megadott szabadságot, valamint más, az országunk megjavítására vonatkozó dolgokat oly módon rendeljük, hogy évente szent István király ünnepén Székesfehérvárott tartozzunk ünnepelni, hacsak sürgős dolog nem jön közbe, vagy betegség nem akadályoz meg ebben. Ha jelen nem is lehetnénk, akkor a nádor kétségtelenül ott lesz helyettünk, hogy helyünkön a peres ügyeket meghallgassa, és hogy a szerviensek* is valamennyien, akik akarnak, szabadon odagyűljenek. Azt is elhatározzuk, hogy sem mi sem utódaink szervienst el ne fogjanak, vagy romlását ne okozzák valamelyik hatalmas úr kedvéért, csak akkor, ha előzőleg perbe idézték, és a bírói eljárás során elítélték. Szintúgy a szerviensek* birtokai után semmiféle adót és a szabadok dénárját sem szedetjük, házaikban és falvaikban hívatlanul nem szállunk meg. Az egyház népei után sem szedetünk semmiféle adót. Ha egy szerviens fiúutód nélkül halna meg, akkor birtokának egy negyedét a leánya tartsa meg; a többivel úgy rendelkezzék, ahogy neki tetszik. És ha váratlan halála miatt végrendelkezni nem tudna, akkor a hozzá közelebb álló rokonai tartsák meg. Ha viszont egyáltalán nem lenne rokonsága, akkor legyen a királyé. A megyésispánok a szerviensek* birtokain csak a pénzzel és a tizeddel kapcsolatos ügyben ítélkezzenek. A megyei udvarispánok csak váruk népei felett ítélkezzenek. A tolvajok és az útonállók felett a királybírák ítélkezzenek, de csakis az illetékes ispán előtt. Szintúgy az összebeszélt nép ne nevezhessen meg tolvajokat szokása szerint. Ha pedig a király az országon kívülre hadsereget szándékozik vinni, akkor a szerviensek* vele menni csak az ő költségén tartozzanak, és visszatérte után sem szed be tőlük hadbírságot. Ha pedig az ellenfél jönne az országba, akkor mindnyájuknak egyetemlegesen el kell menniük. Szintúgy ha az országon kívülre haddal mennénk, mindazok velünk jönni tartoznak, akik megyével vagy a mi pénzünkkel rendelkeznek. A nádor országunk valamennyi embere felett különbségtétel nélkül ítélkezzék, de a fej- és jószágvesztésre ítélt nemesek ügyében a király tudta nélkül ítéletet ne hozzon; helyettes bírája csak egy legyen, a saját udvarában. Udvarispánunk, amíg a királyi udvarban tartózkodik, addig mindenki felett ítélkezhet, sőt a királyi udvarban megkezdett perben bárhol hozhat ítéletet, de amikor a magánbirtokán tartózkodik nem küldhet poroszlót, és a feleket sem idéztetheti meg. Ha egy tisztséget viselő jobbágy* hadjáratban meghalna, akkor a fiát, vagy rokonát megfelelő tisztséggel jutalmazzák, ha pedig szerviens halna meg ugyanígy, akkor az ő fiát jutalmazzák meg, ahogy a király jónak látja. Ha vendégek, tudniillik rendes emberek jönnek az országba, őket az ország tanácsa nélkül méltóságokra ne emeljék. A halálraítéltek, vagy a párbajban elesettek, vagy bármi más okból elhaltak feleségeit ne fosszák meg hozományuktól. A jobbágyok* úgy kövessék a királyi udvart és úgy utazzanak bármerre, hogy a szegényeket meg ne nyomorítsák és ki ne fosszák. Ha egy ispán a saját ispánságának megfelelően nem viselkedik tisztességesen, vagy a várnépeit tönkre teszi, akkor, ha ez rábizonyul, az elvett javak visszaadása mellett, az egész ország előtt fosszák meg rútul tisztségétől. Lovászok, pecérek* és solymárok ne merjenek megszállni a szerviensek* falvaiban. Egész vármegyét, vagy bármiféle méltóságot örök tulajdonul vagy birtokul nem adományozunk. Becsületes szolgálattal szerzett birtokaitól soha senkit se fosszanak meg. Szintúgy a szerviensek* a tőlünk kapott engedéllyel szabadon mehetnek a fiunkhoz, akár a nagyobbiktól a kisebbikhez, és ezért birtokait ne veszítsék el. Akit a fiunk jogos ítélettel sújtott, vagy akinek előtte kezdődött a pere, azt addig, amíg a per előtte be nem fejeződik, nem fogadjuk be, viszont a fiunk sem. A várjobbágyok* maradjanak meg szent István királytól alapított szabadságukban. Akármilyen nemzetiségű vendégeink is hasonlóképpen a kezdetben nekik adott szabadságban maradjanak meg. A tizedet ne váltsák meg ezüstben, hanem – ahogy a föld termi – borban és gabonában fizessék ki, és ha a püspökök elleneznék ezt, akkor nem fogjuk pártolni őket. A püspökök ne adjanak tizedet lovainknak a szerviensek* birtokai után, és népeik se tartozzanak a tizedet a királyi birtokokra szállítani. Disznóinkat ne őrizzék a szerviensek* erdeiben vagy mezőin az ő akaratuk ellenére. Új pénzünk egy évig, húsvéttól húsvétig legyen érvényes, és a dénárok olyanok legyenek, amilyenek voltak Béla király idején. A pénzügyi, a só- és a vámtisztek az ország nemesei és ne izmaeliták és zsidók legyenek. Sót az ország közepén ne tároljanak csak Szalacson és Szegeden, valamint a végeken. Az országon kívülre birtokot ne adományozzanak, ha egyes birtokokat elajándékoztak, vagy eladtak, akkor azokat adják vissza az ország népének, hogy kiváltsák. A nyestadót a Kálmán királytól származó szokás szerint fizessék. Ha valakit bírói eljárás során elítéltek, akkor őt senki a hatalmasok közül meg ne védhesse. Az ispánok csak az ispánságuk jogán őket megillető részt élvezzék, a királyt illető többi jövedelmet, tudniillik a csöböradót, a vámot, az ökröket és a vár jövedelmének kétharmadát a király kapja meg. Szintúgy e négy jobbágyon* kívül, tudniillik a nádoron, a bánon, a király és a királyné udvarispánján kívül senkinek se legyen két méltósága.
Hogy pedig ez a mi engedményünk egyrészt, másrészt rendelkezésünk a mi és utódaink idején mindörökre érvényes legyen, ezért azt hét példányban megírattuk és arany pecsétünkkel megerősítettük akként, hogy az egyik példányt a pápa úr kapja, aki írassa is be a registrumába;* a második példányt a johanniták, a harmadikat a templomos* lovagok, a negyediket a király, az ötödiket az esztergomi káptalan, a hatodikat a kalocsai káptalan, a hetediket a mindenkori nádor őrizze azért, hogy ezt az írást mindig a szeme előtt tartva sem maga el ne térjen valamiben az elmondottaktól, sem a királlyal, vagy a nemesekkel, akár másokkal egyet ne értsen az szaktól való eltérésben azért, egyrészt, hogy ők szabadságuknak örvendjenek, másrészt emiatt nekünk és utódainknak mindig hívei legyenek és ne tagadják meg a királyi koronának járó szolgálatokat.
Elrendeljük, hogy ha mi, vagy valamelyik utódunk valaha is ezzel a rendelkezéssel szembehelyezkedni akarna, ezen oklevelünk alapján a hűtlenség minden vétke nélkül országunknak úgy a püspökei, mint más jobbágyai*, valamint nemesei valamennyien és egyenként a jelenlegiek és utódaik nekünk és utódainknak mindörökre ellenállhassanak és ellentmondhassanak.
Kelt Cletusnak, udvarunk kancellárjának, az egri egyház prépostjának kezéből az Ige megtestesülésének 1222. évében, amikor a tiszteletreméltó János az esztergomi érsek, a tisztelendő Ugrinus a kalocsai érsek, Dezső a csanádi, Róbert a veszprémi, Tamás az egri, István a zágrábi, Sándor a váradi, Bertalan a pécsi, Kozma a győri, Bereck a váci püspök, uralkodásunknak 17. évében.