Jegyzetek

A Parainesis Kölcsey Kálmánhoz az Athenaeum 1837-es évfolyamában jelent meg első alkalommal, majd a Kölcsey Ferenc Minden Munkái – szerkesztik B. Eötvös József, Szalay László és Szemere Pál – II. kötetében. (Pesten, 1840. 188–232.) A későbbi, általában romlott szövegű kiadásokhoz képest az 1840-ben napvilágot látott szöveg a leghűségesebb Kölcsey eredeti írásához, így ennek alapján közlöm a Parainesist, megőrizve a mű némely vonatkozásban régies nyelvhasználatát: találtatik helyett előfordul a találkozik igealak, egyetemes helyett egyetemi, különbség helyett különség; férjfikor-t ír Kölcsey férfikor helyett. A görög neveket sem mai helyesírási gyakorlatunknak megfelelően közlöm, mert a régi íráskép Kölcseynél a régi – sokszor rövidített: például Epikurosz helyett Epikur – ejtési alakot őrzi, s ennek átalakítása a mondat ritmusát, hangzását megtörné, elcsúfítaná.

A görög vonatkozások, utalások nagy számát magyarázza Kölcsey rendkívül széles körű műveltsége, filozófiai és görög tanulmányainak mélyenszántó alapossága. (Kölcsey Ferenc kiadatlan írásai, 1809–1811. Szerkesztette Szauder József. Bp. 1968. E kötet tartalmazza Kölcsey fiatalkori fordításait, filozófiai jegyzeteit.)

Műveinek legteljesebb s legmegbízhatóbb kiadása: Kölcsey Ferenc Összes művei I–III. Bp. 1960. Sajtó alá rendezte Szauder József és Szauder Józsefné.

A Parainesis megítélése rendkívül ellentmondásos, és függetlenül attól, hogy néhány kiragadott – s így formális igazsággá silányított-laposított – mondata évszázada iskolai tananyag, fejből szavalandó példamondat és aranyigazság, az irodalomtörténet ítélete e műről változékony: az elismerés minősége s miértje koronként különböző. Gyulai Pál 1890-ben így dicséri: „Semmi pipere, cafrang, semmi túlterheltség vagy fitogtatása az ismereteknek vagy negédlése nem érzett szenvedélynek, áthatottság a humanizmus és hazafiság, a jog és reform eszméitől és érzéseitől. Ha igaza van Cicerónak, hogy csak a jó ember lehet jó szónok, még igazabban állítja Longinus, hogy a szónoki fenség a nagy lélek visszhangja. Kölcseyben a költőt és kritikust fölülmúlja a szónok.” (Gyulai Pál: Emlékbeszédek, Bp. 1902. I. 300.) Riedl Frigyes 1909-ben fenntartásokkal fogalmaz: „… a munka főhibája …, hogy a szerkezet igen laza. Az egésznek nincs valami centrális gondolata, melyből az egyes ágak kisugároznának. Gondolat után gondolat következik, mint az aforizmák szoktak az aforizmagyűjteményekben. Az egész nem egyéb, mint egy bölcsészeti aforizmagyűjtemény, melynek laza szerkezete és külalakja a levélre emlékeztet. A hang igen elvont. (…) Ez a Parainesis nemes, bár kissé feszes és elvont dolog.” (Riedl Frigyes: Kölcsey Ferenc. Magyar irodalmi ritkaságok XLII. Bp. é. n. 75–79.) Szerb Antal terjedelmes Kölcsey-tanulmánya elé mottóként a Parainesisből emel ki egy gondolatot, de írásában csupán futólag hivatkozik e műre. (Szerb Antal: Kölcsey. Minerva, 1926. 73–119.) Horváth János egyetemi előadásvázlatában (1935–1936) csak a címét írja le. (Horváth János: Tanulmányok. Bp. 1956. 154–206.) Révai József 1938-ban: „Az egész Parainesis, Kölcseynek ez a filozófiai végrendelete szinte egyetlen lángoló hitvallás a humanizmus mellett … Ezt kell megértenünk, ha kézbe vesszük a Parainesis-t, élete munkájának és tapasztalatainak végrendeletszerű összefoglalását. Iskolában tanítják, de megértik-e? Elmondják »bölcsnek«, »mélynek«, »nagyszerűnek«, de milyen mélység jut benne kifejezésre? Tanítják-e az iskolában, hogy az a »rény« (erény), amelyért szerinte olthatatlan lánggal kell égni, a római és a görög demokrácia közéleti erénye, az a köztársasági erkölcs, amelyről Marat és Robespierre vettek példát, és amelyre Petőfi is azt mondta, hogy »a tiszta erkölcs a köztársaság alapja«? Elmondják-e, hogy az a követelése, hogy a tudományt az emberiség javára szolgáló »munkás élettel« kell egybekötni, hogy »a közös hazában a nyilvános élet zajában az egészre munkálva« kell gondolni – hogy ez egy következetesen republikánus gondolata, aki az »erényről« szólva nem valamilyen elvont morált prédikál (amit ki-ki a maga feje szerint értelmezhet), hanem Washington forradalmi-köztársasági konkrét erényéről beszél, ami abból áll, hogy a népért kell élni?” (Révai József: Válogatott irodalmi tanulmányok. Bp. 1968. 37–43.)

Kerecsényi Dezső így ír, szintén 1938-ban: „A totális patriotizmusnak ilyen kimondása soha ezután nem hangozhatott el másnak az ajkáról olyan őszinte átéltséggel, mint Kölcseyéről, aki oldó és bénító erőkkel való megküzdés személyes hitelű fegyverévé kovácsolta a hazaszeretetet.” (Kerecsényi Dezső: Kölcsey Ferenc. Bp. é. n. 119–120.)

Szauder József, az elmúlt évtizedekben Kölcsey életművének legalaposabb ismerője, monográfiájában így összegez: „Hatalmas íveléssel emelkedik Kölcsey neveléstana kora legjobbjai mellé, s hagyja maga mögött bármelyik magyar kortársáét. Az erények vizsgálatát ő mindvégig a közösség, a társadalom szemszögéből intézi, és fokozatosan a legátfogóbb, világtörténelmi összefüggések közé emeli.

Ez a felfelé tartó szerkesztésmód különös és félreismerhetetlen sajátossága a Parainesis-nek, s nem lehet észre nem venni még a viszonylag legaforisztikusabban szerkesztett utolsó részében sem. A költőpolitikus személyes nevelődésének burkából – az elvi alapvetés után következő első rész egyéni erényeinek vizsgálatából – bontja ki óvatosan egyetemes elveit.” (Szauder József: Kölcsey Ferenc. Bp. 1955. 236.)

Legutóbb Rohonyi Zoltán kismonográfiájában így foglalja össze gondolatait: a Parainesis „Kölcsey világnézetének legteljesebb összefoglalásaként fogható fel. Filozófiai, történelmi, politikai és erkölcsi tapasztalatait, tudását és személyi fejlődését egységesítve s új, magas szintre emelve néz szembe itt az író az egyén, nemzet és emberiség meg a haladás alapvető kérdéseivel: ez a sorozat gyakorlatilag – a keretelvként felfogható illúziórombolás mozzanatától övezve – a szerkezet gerincét is jelzi. A Parainesis Riedltől lazának nevezett szerkezete ilyenformán tulajdonképpen egy háromtételes zenemű struktúrájára emlékeztet, amelyben a legalapvetőbb tényezők kifejtését azonos körbe vonható szentenciák áradata követi, hogy fináléként az emberi boldogság kritikai szellemű meghatározása, majd a megszenvedett tapasztalatból fakadó illúziótlan emberiségszeretet vallomása következzék. Mindez gazdag retorikájú mondatokban, numerózusan kiegyensúlyozott, gyakran nominális szerkezetű tagokban, tömören exponált tételsorozatban bontakozik ki, a művészi próza legmagasabb szintjét állítva mintaként utókora elé.” (Rohonyi Zoltán: Kölcsey Ferenc életműve. Kolozsvár-Napoca, 1975. 189.)

A Parainesis önállóan is megjelent nyolc alkalommal, legelőször Győrben, 1888-ban, legutóbb Budapesten, 1942-ben.




Hátra Kezdőlap