Úszott előre a hullámokkal és a reggeli
széllel, arrafelé, ahol aranyködben az
arany Velencét sejtette, a földet, melyet
még nem ismert, de ismeretlenül is
szeretett, s amint válla kibukkant a
vízből, arcát rajongva emelte a túlsó latin
part: Itália, a szent és imádott Itália felé.


Velence, déli harangszó*

Az életemen érlelő tüzek.
Most itt a dél.
Ó tűz! ó szélcsend! ó fegyverszünet!
 
Nincs munka már, de a mező terem,
nő a virág,
s a hallgatás oly bölcs és végtelen.

 
Kikötöttem a tűz partjainál,
s a csend, a dél
egymásnak aranylabdát hajigál…



Hátra Kezdőlap Előre