Ó, csudacsöndes májusi éj! |
|
Alszik remegőn a hűs Duna tükre – |
Lent fekszik a hold a víz fenekén. |
Távol a Gellért. – Messze az éjben |
Nyulnak a sávok, zöld-feketén. |
|
Tompa rezes fény, lágy ütemekben |
Visszaverődik az ablakokon. |
|
Májusban az ifjú, nagy élet |
Kéjtől zokogott, kéjétől a nyárnak -: |
|
Suhanni kezdtek az árnyak. |
|
II
Éjfélben halk, hideg ujjak |
Éjfélben horkanva riadt fel, |
Martinovics, ferences apát. |
|
Most koppan: hosszú köröm |
|
Két lépcső, kockakövekből, |
|
(Ablakból visszamered rá, |
Tele van minden kicsi zug, – |
|
III
A hűs, magos terembe hogy' kopogtak a szavak: |
Lobogtak gyertyalángok sötét tetők alatt. |
Ólmos, kifáradt arcok, fehérlő árkusok, |
Vibráltak, összefolytak. – A jegyző olvasott. |
|
Ó, hogy feküdt a posztón a szürke napvilág. |
Hosszú, setét sorokban hallgattak a bírák. |
A Hétszemélyes-Tábla. – Mögöttük a falon, |
Kőarcú Krisztus-isten, meredten és vakon |
|
Hétszázkilencvenötben… Martinovics apát. |
Királysértés… A császár… Röpiratok, ruhák… |
… Az instituciót birálták… ellenezték… |
Gyűlések… föld alatt… Respublikánus eszmék… |
|
Ez itt… ez konspirált… Titokban, föld alatt |
Forralva lázasan rettentő dolgokat – |
Császárt… Meg államot…, igy sorba szól a vád. |
– S lefordította titkon a Marseillaise dalát. |
|
A Marseillaise dalát!… A vén szivek felett. |
Ó hogy riadt keresztül a nyirkos rémület! |
Ó hogy vált hamuszínre megrebbenő szemök! |
… Párizs!… A Marseillaise!… Hétszázkilencvenöt! |
|
IV
Két kövérke golyócska, fehér – |
– Hogy szuszogott Louis Capet! |
Hogy dűlt ki nyakából a vér! |
|
Felkeltek a királyok ellenünk -: |
Mi odalöktük a miénk fejét! |
– Danton, polgártárs, elvetve a kocka, |
Künt a határon Dumouriez! |
|
”Aux armes citoyens! Aux Armes…! |
|
Le jour de gloire est arrivé…! |
|
V
Hallgassatok meg! Megtört szívemben |
Nincs szenvedély már, – megbékélt, kiholt. |
Ó, úgy borul a bűnbánat szívemre, |
Mint börtönöm, e szörnyű, szürke bolt. |
Bűnös vagyok… Igen…, beismerem… |
Megtört a borzalom s a börtön – |
– Bíráim, gyónni akarok – |
Remegve, gyáván, összetörten. |
|
Beismerem már… Káték és beszédek |
Voltak valóban… Könyvek és írók – |
Szabadságról… meg eszmékről… beszéltünk – |
S bíráltuk is az instituciót – |
A Marseillaiset lefordítottuk |
S amint tehát kitetszett: |
Megsértettük – igen, beismerem – |
|
De ifjú voltam, és setét agyamba |
Ködös riasztó víziók lobogtak – |
Egyetlen szívnek láttam a világot, |
Melyben nehéz, sötét eszmék dobognak. |
|
Egyszerre jöttek… Tompa, halk morajjal |
Az alkonyatból… jöttek a szelek. |
Párisban tűz… Párisban reng a járda… |
Párisban vén vasajtók döngenek…! |
Párisban fortyog a csatorna; – |
– S Versailles alatt a kéjkerteken át |
Bőg bűzös, éhes százezer torok…! |
|
Zavart szemekkel és fehér ajakkal |
A hatalom dadogva némul el: |
Egyetlen hosszú, véres ordításban |
A nép, a nép győzelmet ünnepel! |
Halványuló kisértetárnyak |
Lidércláng, kósza fantom: – |
Halljátok? Desmoulins kiált! |
|
Ó, ily idők! Ó ily napok! S mi látjuk! |
Ez az erő, mely büszke és kemény: – |
Ó, hogy riadt meg döbbenő agyamban |
A látomás – csak én értettem, én! |
Egy éjjel sírtam: – a hideg falakhoz |
|
Egy éjjel sírtam – elszorult torokkal |
Zokogva vertem a hideg falat – |
– Párisban akkor ünnepelt a konvent: |
Jourdan sereggel állt Jemappes alatt. |
Itthon halálos némaságban |
Feküdtek a mezők, letarolt messzeség – |
|
Hogyan? Hiába? Nálunk ezt nem értik? |
Ezt meg nem értik nálunk, ezt a hangot? |
Kilógó nyelvű, földporába süllyedt, |
Süket baromnép, eltiport bitangok! |
A Butaság bíborpalástban! |
S én, hogy figyeljem, látva lássam: |
|
Igen… pincékbe… rejtekezve… én, én |
Vezettem őket!… Összeesküvés? |
Didergő szájjal, táncoló fogakkal |
Zöldüljetek… ó mind kevés, kevés! |
Csikorduljon az ujjszoritó, |
Csavarjátok ki a csuklóimat – |
Dögöljetek meg…! …többet is tudok még… |
Zuhogjatok, fojtogató falak! |
|
Egy kardcsapással ujjongó szabaddá |
A mély erőket… s engem… látva lássák…! |
Egy kardcsapással elsöpörni innét |
Szívek nehéz, nehéz lidércnyomását… |
Viharzó bércek büszke harca – |
Szabad mezőkön zengő háboruk –!!… |
|
VI
Először Sigrayt vezették köztük el: |
Szolárcsik felbukott a lépcsőhöz közel. |
Szentmarjay vadul ellökte a papot – |
Hajnóczy sírva ment, Őz Pál viaskodott. |
|
Martinovics – így szólnak a régi krónikák – |
Ájult volt, amikor a padra hurcolák. |
Nyitott, tajtékos ajkán sápadt mosoly, fakó – |
Két hóna alá nyúlva cipelte a bakó. |
|
Kuszált, vizes haja, sovány gyermekfeje |
Ráhajlott csendesen a hóhér keblire. |
S melyet nyirkos pirossal az alvadt vér elöntött: |
Két karja átölelte szelíden a fatönköt. |
|
|