Vijjog fölöttem iszonyú szárnyain |
A tátott csőrű, fekete fejű, |
Csattogó, vijjogó keselyű. |
|
Csattog és vijjog fészkem fölött, |
Repülni akar, reggelre kelve. |
|
És noszogat, gyere már, nosza már, |
Így kell, meg így, bontani szárnyat, |
Gyere már, nosza már, várnak. |
|
Így kell bontani, emelni, kitárni; |
Ne oly gyáván, ügyetlen-csacskán – |
Ugorj már, ugorj ki, fiacskám. |
|
Csapong nagy ívekben, mutatja, tanítja, |
S állok a fészek peremén. |
|
Úgy teszek, mintha akarnék; |
Mert nem megyek szivesen. |
|
Hunyorgok pisla szemekkel, |
|
Tudtam, te vagy az, láttalak jönni, |
|
Hallod-e, már nem vártalak én, |
Reggeli kiáltás a bérceken át, |
Süket sikoly, keresi fiát. |
|
Én már jól érzem magam itt |
Mert szerettél, vagy mert nem szerettél. |
|
Ó, édes a lágy sárból rakott ágy, |
Jaj, nem megyek, anyám, veled el! |
|
Majd ugrom, ne félj, de csak lefelé, |
Ha kihül a fészek alattam: |
Zárt szárnnyal, pihébe-ragadtan. |
|
Fekete párom, borzas bogaram, |
Testvérkék, csitri csibék, |
|
Valami denevér röpköd a szélben, |
Csapjatok lármát, zenebonát – |
Kergessétek az ablakon át! |
|
Csapkod messziről, tünő szárnyain: |
Jobb lenne nem látni viszont. |
|
|