Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt: |
Versben mondom, hogy jobban megjegyezd. |
|
Szívedbevésem és füledberágom: |
Rossz volt embernek lenned a világon, |
|
e korban, melynek mérlege hamis, |
S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is. |
|
Délben az ember megkisértetett, |
Az éjben sírtak a kisértetek. |
|
Siratták Krisztus gyötrelmes keresztjét, |
De a gyilkost megint hősnek nevezték. |
|
A férfi vért ivott s a nő velőt, |
Künt a költő bőgött a bolt előtt. |
|
Halottra adtak selymet és brokátot, |
Az élő rongyos volt és vért okádott. |
|
Virággal hintették a síri vermet, |
Az élő künt a hó alatt didergett. |
|
Hangos szóval esküdtek a koporsón, |
Az élő halkan jajgatott a borsón. |
|
Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva, |
Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva, |
|
de szembeköpte mesterét a hitvány |
Piszkos rüpők, a szemtelen tanitvány. |
|
Hajók rohantak égő tűzveszélyben, |
A ringyók cifra rongya szállt a szélben, |
|
de a legszebb és a legékesebb |
Szemétdombon rohadt el, mint az eb. |
|
Most hát kezem tördelve, sírva kérlek, |
Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg. |
|
Tedd most szívedbe és füledbe el – |
Az értelmét majd megtudod, ha kell. |
|
MÉNÉ, TEKEL – ha érted, vagy nem érted, |
Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted. |
|
Egykoron sötétben elmondott dalom, |
Mint lángírás, világít a falon. |
|
Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek, |
De élni fognak, hogyha én nem élek |
S lesznek, ha nem leszek. |
|
|