Ki rekedt susogással, közelhajolva, |
Az uccán pénzt ajánlasz a nőknek, |
Te nem érzed a lehelleted, |
Te talán nem is tudod, hogy a te |
| lehelletedtől vált bűzössé |
És a kipattanó jázmin szerte a világon |
Mit tettél boldogtalan, te nem tudod |
Te vagy az oka, hogy keserű lett |
| a boldog, csodálkozó nevetés |
Miattad köpi ki undorral az édes |
| cseresznyét legörbülő szájunk, |
| mert mindegyikbe odapetézted |
Tőled tanulta meg a pipacs, hogy |
| pusztító mákonyt hord kelyhében |
És a vipera, hogy a foga mérges, |
Te adtál kést és bombát a szép kis gyermek kezébe, |
Neked köszönheti a tiszta szomjúság, |
Ki gyanútlan kinál édes bort friss harmatért |
| az ostoba gőg kalmártekintetét |
| s a nyálat, amit szemébe köp |
| a fenevaddá dühített asszony |
S a tőrt, amit szívébe vág |
Neked az utálatos pirosítót |
S a kéjpoklot hazudó szemfestéket – |
Te rondítottad be Agricola édes ligeteit |
S az édesen fütyörésző pásztorsípba |
| te dugtál recsegő kavicsot, |
A szerelem tiszta esszenciáját, isten |
ajándékát te mocskoltad ihatatlanná |
És téged vádollak a háborúval is |
És hogy gyűlölik egymást az egymásért epedő népek e Földön |
És ha Európa összeomlik s vigyorgó |
| sárga kutyák lepik el romjait is, |
|
|