Harminchárom éves koromban, március vége felé |
Meg voltam híva vacsorára Lórántékhoz – |
Tizenhárman ültünk az asztalnál – (le kell kopogni) |
Gondoltam, valaki meghal. |
|
Rántott bárány volt, ugorkasalátával |
(Nem beszélve az előételekről) |
Vörösbor, jócskán – nekem még a kenyér is ízlett |
|
Később egy vöröshajú hölgy jött, bizonyos nevezetű Olga, |
Akiről előzően suttogtak mindenfélét. |
Leejtette a szalvétát a lábamra, ő maga emelte fel, |
|
Aztán valaki említette, meghalt az a Kovács, |
Mások kimondták azt a szót: élet, mások: szerelem. |
És senki el nem ájult és nem ordított fel senki |
|
Valaki átnyúlt az asztalon a kenyerestálba, |
Mondtam, tessék az enyém én majd kapok mást |
Bort is töltöttem többeknek, Kövess úr észrevette, |
|
Még mondta is: kedves mester, miért olyan rosszkedvű? |
Hát, feleltem, holnap az a megbeszélésem lesz. |
Ó, mondta hízelegve, ha engem hallana, |
Ahogy mindenkinek mondom. |
|
Biztos, folytattam, valaki hamisan informálta az igazgatót, |
De ki lehetett az, kérdezték itt is meg ott is. |
Jávor úr is kérdezte, ki lehetett az? |
|
Éjfél felé kimentünk a parkba sétálni, |
Én előrementem a fák közt leültem egy padra és sírtam, |
Mire visszaértem, egy szolga hozta a levelet, |
Hogy azonnal mennem kell. |
|
Azután beszélték, hogy Jávor harminc milliót keresett, |
Kövess odafordult, azt mondta, az szép pénz. |
Kérdezték tőle rólam, mit szól ehhez az ügyhöz? |
|
Másvalaki is kérdezte, haragosan legyintett |
De kérem, szólt közbe egy harmadik, hisz maga mondta… |
„Nem igaz!” – kiáltott haragosan – de már nem voltam ott akkor, |
És az első villamos csilingelni kezdett. |
|
|