Nehezen szánom rá magam hogy a lelkemen könnyítsek |
S meggyónjam önmagamnak dadogó szavakkal a bűnt |
Mert bűnnek számít e kemény és harcoló korban a részvét |
Ha nem arra való s elismerten szomorú tárgyra pazarlod |
Mint amilyen az emberi balsors és munkanélküliség |
Láttam meghalni kórházban és harcban és vesztőhelyen is |
Embertársaimat és megesett hogy meg se sirattam őket |
Szórakozottságból vagy mert túlságosan figyeltem rájuk |
Önmagamat képzelve helyükbe s önmagát nem siratja az ember |
Még a haldokló körül is csak a rokonok sírnak ő maga nem |
Erre hivatkozva kérek feloldást a gyenge és ostoba tettért |
Amit azzal követtem el hogy én aki sírni nem szeretek |
S nem is sírtam már régen most mégis elpityeredtem |
Kimulni látván borzas kis pincsimet bizonyos Tomi nevűt |
Hogy történhetett ez szeretném valahogy elmagyarázni a dolgot |
Úgy tessék venni hogy negyedik éve tartozott Tomi hozzánk |
Afféle családtag aki jól érzi magát s éli világát |
Néha rámordul az ember nem mész a fenébe Tomi |
Mindig itt csetlesz-botlasz lábam alatt egyszer orromraesem |
Vagy nem hallgatsz kuss te komisz kutya éccaka van mit ugatsz |
Amitől Tomi mordul még kettőt aztán elhallgat érti a szót |
Tudja jól nem komoly ez csendesítve rezgeti farkát |
Azt csóválja jó-jó értem önnek se kell úgy kiabálni |
Tisztelt gazdám mit vár magamfajta kis pincsi kutyától |
Emberlétére mint magasabb értelem tudhatná már igazán |
Ösztön ez nálam hogy felriasztva éccaka így ugatok |
Aggódó ösztön hogy bemászik valaki s megtámadja önöket |
Már látom úgyis nincs baj most megyek vissza magamtól |
Vackomra álmodni kolbászt és szájkosarat és simogatást |
Rajongást és eszméletlen áhitatos szerelmet és gyűlöletet |
Így csóvált és lihegett és morgott Tomi ha rákiabáltam |
Vagy néha elszántan s végképp elkeseredve vissza is feleselt |
Hogyha rosszkedvemben elkergettem mikor nekemugrott örömében |
Vagy jókedvemben csúfolva én is ugattam vau-vau mint a kutya |
Visszacsaholt bizony ilyenkor elképedve s felháborodottan |
Hökkenve hátrált nekem ugrott füle reszketett mint a levél |
S az volt írva tincsek alól kifeketéllő izgatott két szembogarába |
Hogy ez már mégis csak példátlanul esztelen és gonosz ügy |
Mért ugat ön hiszen ön nem kutya miért alázza meg így |
Önmagában az embert s a kutyát bennem és azt hogy én ugatok |
Hiszen ön jól tudja különben hogy nálam ugatás és verdeső farkam |
Ugyanaz ugyanaz mint mikor ön kedvesen azt mondja szeeervusz Tomikám |
Na gyere ide buta kutyám na gyere na azért ne egyél meg |
Ugyanaz ugyanaz verdeső farkam és ájult lihegésem |
Ugyanaz a szeretet csak felfokozva százezermilliószor |
Mert nekem nincs egyebem én csak lihegéssel és csaholással |
És kilógó nyelvvel és összeugrálva és vinnyogva és körbepörögve |
Mint a tébolyodott én csak úgy tudom azt kifejezni |
Azt a minden földi gyönyörnél mámorítóbb örömet |
A szeretetnek és szerelemnek minden más ösztönt elsöprő viharát |
Amit én érzek válaszul ami bennem válaszol a szeretetnek |
Pirinyó kis derengésére mikor ön azt mondja nekem na jól van Tomi kutyám |
Hogy túl éhségen s életvágyamon túl ujjongjak és ugatozzam |
Itt vagyok itt vagyok itt vagyok halleluja ember-gazdám én uramisten |
Itt vagyok itt vagyok engedd hogy meghaljak a szeretettől |
Hát csak azért mondom nem szép játék csúfolni a csaholást |
Ez reszketett és dobogott abban a bundapamacsban |
Ami Tomi volt olyankor mikor én ugratva megugattam |
(Csak még fenti szavaknál is zűrösebben és ködösebben) |
Persze utána rögtön elfeledte ezt az egész haragkitörést |
S hajlandó volt összenyálazni s szájábavenni egészen |
Minden emberi lényt aki méltatta észrevenni személyét |
Áradozó boldogságában nem azért hogy vérét igya mint a vadnak |
Hanemhogy nyálával és testmelegével óvja s szeresse mint anya a kölykét |
Aztán futott is már fontoskodva szaglászni a sarokköveket |
Mintegy jelezve bocsánat azért én mégis csak kutya vagyok |
Pálya és foglalkozás szerint és hivatalból és hivatásból |
Más a kötelesség fajtámmal szemben és más megint a passzió |
Szenvedély és szerelem egy magasabb eszme szimatja |
Olyasféle mint önök számára a művészet meg a vallás |
S mégis s mindezeken túl az volt állandó benyomásom |
Hogy Tomi csöppetse elfogult az emberi fajta javára |
Gyöngéinket jól ismerte s jellemünk furcsa hibáit |
S külön-külön úgy bánt velünk ahogy jellemünk követelte |
Tudta ha Gabi szól rá Tomi takarodj le az ágyról |
Attól nem kell ugrani mindjárt elég ha úgy tesz mintha akarna |
Gabi szórakozott nem is figyel egy verssor jár az eszében |
Perc mulva majd odamegy és megsimogatja az ágyon |
Ám ha Julis mondja na Tomi készülj most jön a fürdés |
Már az ef betűnél ugorjon s bujjon a pamlag alá |
Nem mintha ezzel el lehetne kerülni azt ami végzet |
A gyűlölt szappant s az egész keserves csutakolást |
(Amit egyébként férfiasan tűrt mint orvost az úri beteg |
Akkor is ha különben nem nagyon hisz a tudományban) |
De késleltetni lehet „csak idő miért az ember küzd s haladék” |
(Ezt Shakespeare Brutusa mondta s egyebek közt Tomi is) |
Pontosan tudta Tomi ki a jó ember nem büntetőjogi |
Szempontból de igazán s ki a példásviseletű rosszember |
Egyszer órákig várt a lift mellett egy bizonyos hölgyre |
Akiről tudta hogy nagy kutyabarát s szereti felvinni a liftben |
Nem lustaságból mert pillanat volt neki hat emelet |
Gavalléros ravaszságból hogy az illetőnek örömet okozzon |
Volt Tominak mindezen kívül sok bonyolult magánügye is |
Főként nyáron mikor nyaraltunk Verőcén és a Balatonnál |
Kettőre jól emlékezem az egyik egy Szuszi nevű |
Ronda kis fekete szutykos és ostoba szuka volt ez volt a nagy szerelem |
Emiatt állt ki harminc hímmel s szerzett véres sebeket |
Másik egy nyafka és hisztérikus kis fehér úri dögöcske |
Reménytelen ábránd mégis miatta hagyta el kétszer a házat |
Reggel jött haza nem mert éccaka szólni hogy beeresszék |
Sunyin és behúzott farkkal bűntudattal bujt el előlem |
Jól emlékezett rá mit mondtam neki este Tomi ha elmész |
Azzal a pincsivel zárva találsz mindent csavaroghatsz az éjjel |
Ám ez is elmult Tomi fölött nem hagyott mélyebb nyomokat |
Járt és kelt és futkosott s délben ha hozták a terítőt |
Odaült a falhoz símulva mindig egy bizonyos ponton |
Rezgetve farkát várt és figyelt minden mozdulatot |
S csak akkor hagyta ott őrhelyét mikor már mindenki leült |
Akkor jött közelebb megállt a székek előtt és nézett várakozón |
S csak ha túlsoká nem vették észre vakkantott rosszaló hangon |
A Verpeléti úton Tomit mindenki szólongatta szerette |
Ő csak a farkával jelezte jó-jó tudom hogy ön kicsoda |
Meg se fordult most dolgom van de ismerem és kedvelem önt |
Bohémhírű kutya volt Tomi alapjában csakugyan az is volt |
Néha hazulról a kávéházba szaladt el utánam |
Ha kergettem visszafutott de a sarkon megállt és várt gyanakodva |
Hátha meggondolom behívom egy feketére vagy csevegni kicsit |
Bohém jóhiszemű szaglászó mindig kíváncsi bizalma okozta |
Élete döntő és megrázó eseményét is tíz nappal halála előtt |
Hogy elfogta a sintér s négy napot ült kutyabörtönben |
Amire itt most bővebben kitérni egyrészt nem akarok |
Másrészt mult héten őmaga referált erről a szombati lapban |
Ami aztán történt én csak arról számolok itt be |
Hazatérte után mindenki rögtön mondta s beszélte a házban |
Hogy Tomi kedélyét döntően feldúlta a drámai lecke |
Csendes lett és udvarias otthonülő nem szökdösött el |
Ha közeledtem nem feküdt rögtön hátára szokás szerint |
Hogy csiklandozzam amitől ínyét mutogatva röhögni szokott |
Ülve maradt komolyan rámnézett aztán nehezen indult |
Kétszer még ott volt lent az uccán a szép őszi derüben |
Szaglászott is keveset de már nem kellett lármázni és könyörögni |
Hogy tessék hazamenni ment bizony szó nélkül és szótfogadón |
Harmadnapra reggel szólogatom valahogy hiányzott a hangja |
Harmadszorra felelt a szekrény alól rekedt köhögéssel |
Csalom elő nagynehezen jön vánszorog ül a sarokba |
Hisz ez a kutya beteg vigyék át Farkas doktorhoz azonnal |
Magam nem érek rá sietek rengeteg restancia aznap |
Délelőtt tárgyalás ebéd Pesten este meghívás hajnalba lefekszem |
Másnap újból a harc süket vagyok semmiről nem veszek tudomást |
Harmadnapra (megint) kábultan ébredek tíz óra zúg a fejem |
Hirtelen átnyilal agyamon ülök fel hé mi van Tomival |
Jaj nagyságos ur mintha végét járná már csak szuszog az a drága |
Azt mondja az orvos szopornyica vagy a tüdővel valami |
Kapott injekciót én is borogatom ott fekszik a zugban |
S már hozzák is be Tomit gyolcsbatakarva s mint egy törött cserepet |
Letették ágyam elé s a pillanatban mikor fölébehajoltam |
Mintha nem is véletlen volna a szomszéd lakás vékony falain át |
Csend lett elhallgatott a rádió nyekergő reggeli muzsikája |
Csend lett de nagyon csend mert a nedves rongyok hevederében |
Tomi már alig pihegett hasa és álla kushadva elernyedt |
Csak tompora rándult még kínosan mint egy eltaposott fejü |
Nagy hernyó selyemhernyó ami már nem fog begubózni soha |
Fekete hű szemeit is betakarta már valami vöröses lepedék |
S a csendben perc mulva szóltam rá Tomi s magam is összeriadtam |
Hogy milyen magasan s vékonyan s kámpicsorodva jött ki torkomból a hang |
Tomin kis remegés futott át de a farkát már nem tudta felemelni |
Füle mellé fektettem a tenyerem s ekkor elomló erőfeszítéssel |
Utoljára még tenyerem öblébe belehajtotta néma fejét |
Picit mozgott benne elhelyezkedett mint aki most végleg igy marad ott |
S még éreztem amint átküldte ereimbe testének utolsó melegét |
Tomikám súgtam mégegyszer s tulajdon hangomnak idegen |
És távoli távoli és régfeledett muzsikájától most már kiszivárgott |
Szememből a könny egyetlen csepp amitől egyszerre minden |
Egyszerü lett és meleg és otthonos és érthető mint maga az élet |
Most már értettem mit jelentett Tomi vad és haragos ugatása |
Mikor azt magyarázta vele szavakon túl hogy nem az étel |
S nemcsak az ösztöni érdek köti hozzánk hanem valami más |
Tenyerembehajtott haldokló feje melyben már nem volt semmi kívánság |
S szememben az a kis nedvesség egyszeriben összefolyott |
S most én még e könny fanyar utóízével tünődő szemeimben |
Mondom el önöknek bizony mondom nektek mit tudtam meg Tomiról |
Mindazokon kívül amit ugyis tudni lehet egy pincsikutyáról |
Bizony mondom semmi több ez az eltűnő semmi kis élet tenyeremben |
Semmi több maga a tiszta szeretet és mégkevésbé kevesebb |
Ugybizony az a bizonyos szeretet amit áhitatos önkívületben |
S marcangoló harcokban szomjaz és áhit és keres az emberi lélek |
Hogy égessen mint a csipkebokor s tátogjon mint Ferenc halai |
Ime itt fekszik ilyen egyszerü és picike és tisztán ragyogó |
Mint százezer mázsa szurokércből kilugozott rádiumaktivitás |
Semmije sincs neki nincs esze és lelke sincs csak szeretet |
Nincsenek gondolatok s már ösztönök se csak szeretet van |
Élete sincs már nem is akar már élni csak szeretni akar |
Ész nélkül lélek nélkül ösztön nélkül élet nélkül való szeretet |
Bizony mondom magunknak is emberek ugye milyen jó volna |
Szeretni tudom én szeretni akarunk egymást szeretni nem mimagunkat |
Egymást és nem azt az unalmas én-valakit akihez láncol az élet |
Jó volna szeretni ugye jó volna szeretni másvalakit nem sírni magunkért |
Tudom jók vagytok gyerekek jók a gonoszságtól eltorzult lárva mögött |
Várod már ugye várod gyilkosom várod már a halálom |
Jó volna szeretni ugye jó volna szeretni de hogy sirsz, amig élek |
Ugye várjátok már mind velem együtt hogy tudjatok végre szeretni |
Meghalni ugye meghalni hogy szeressetek és sírjatok értem. |
|
|